Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-28 / 202. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI NAPILAPJA XL. évfolyam, 202. szám ÁRA: 1989. augusztus 28., hétfő 4,30 FORINT VASKOS EGRI BOSSZÚSÁGOK „...ízléstelen volt Dervisre keresztelni azt az üzletet, ahol bort is mérnek...” (3. oldal) TUDÓSOK A MŰEMLÉKVÉDELEMÉRT „Ha az emberek kulturáltabbak lennének, nem lenne szükség műemlékvédelemre” (4. oldal) „TISZTESSÉGES” VÉGTISZTESSÉG? „...a ravatalozó kívülről csak egy omladozó épület.” (5. oldal) HEVES „KISKÖZPONTJA” ...ahol szinte egy kisebb falu lakossága él (8. oldal) A Bács-Kiskun megyei reformkorok országos felhívása Új szocialista pártot akarnak Száz forintból hét marad tisztán Mit ér az ember, ha magánkereskedő...? Ha nem állami monopólium: üzletelés 130 szakmában — Két kézen meg lehet számolni a „törzsgárdát”—Tizedel az SZTK, az adó és a magas költségteher — Harminc — negyven engedélykérelem a Kisosznál—Alaptanfolyam az új vállalkozóknak „Elhúzták az orrom előtt a mézesmadzagot...!” — szűrte le a tapasztalatait a tönkrement magánkereskedő, amikor lehúzta a saját portáján létesített boltocskája rolóját. Neki nem jött be az üzlet, pedig azt hitte, hogy a zöldség-gyümölcs kereskedéssel aranybányára lelt. A kereskedői próbálkozásnak befellegzett; „megölt az SZTK, az adó és a magas költségteher”. Mondják, nem egyedi az eset, mert manapság „nem ér semmit az ember, ha magánkereskedő...” A ma slágerüzlete, az olcsó áruk boltja. Ez például az egri Hibay Károly utcában várja a vásárlókat. Kezdeményező lépésre szánták el magukat szombaton Hajóson rendezett tanácskozásukon a Magyar Szocialista Munkáspárt reformerői Bács-Kiskunban. A megye tizenkét reformkörének és hat reformalapszervezetének a tevékenységét, s ezzel szoros összefüggésben helyi megítélésüket értékelve arra az álláspontra jutottak, hogy a reformkori mozgalom kulcsfontosságú szakaszhoz érkezett. Most már nem elég körvonalakban fogalmazni, világosan meg kell határozni a célokat. Annál is inkább, mert az MSZMP reformkörei nem hiszik, hogy a reformgondolatok egyedüli letéteményesei, sőt abban bíznak, pártokon kívül is számos híve van a reformnak. A reformerők táborában számítaÚjabb tárgyalások kezdődnek Magyarország és az IMF között hétfőn, Budapesten. A Nemzetközi Valutaalap képviselői és a magyar kormány azt a megbeszélést folytatják, amelyet közös megegyezéssel júniusban hagytak abba. A Magyar Nemzeti Bankban az MTI munkatársának elmondották, hogy a mostani tárgyalásokon már nem az 1988. május 16-án megkötött megállapodás meghosszabbítása a téma, hanem egy új szerződés kialakítása. Mint ismeretes, a kofábbi készenléti hitelmegállapodás alapján Magyarország 350 millió dollárt vehetett fel az IMF-től öt részletben. Ebből az összegből négy részletet igénybe vettünk, ám az ötödik részlet lehívását az IMF nem tette lehetővé, mivel a magyar fizetési mérlegben, s az állami költségvetésben a megállapodásban foglaltaknál jóval nagyobb hiány alakult ki. Az első fél évben kezdett tárgyalásokon az IMF szakértői megfelelőnek tartották a kormány által kidolgozott programot a költségvetési hiány csökkentésére, de javasolták, hogy a Magyar Nemzeti Bank erőteljesen szűkítse a hitelkibocsátást. Ez utóbbi témában nem jött létre egyetértés a magyar kormány és az IMF képviselői között. így abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat az év második felében folytatják. Erre kerül sor hétfőn. A megbeszéléseken az új hitelmegállapodás mellett egy második téma is napirendre kerül. A nemzetközi szervezet valanak mindazokra, akik elutasítanak mindenfajta diktatúrát, nem kívánják azonban a klasszikus kapitalizmus térhódítását sem. A tanácskozás résztvevői hosz- szas vita után úgy döntöttek, országos felhívást tesznek közzé, amelyből világosan kiderül: mi a reformerők szándéka, s kinek a csatlakozására vagy rokonszen- vére számítanak. A felhívásban leszögezik: egy új szocialista pártot akarnak, amelynek létrejöttét az október 6-ával kezdődő kongresszuson várják. Jó néhány részletkérdésben ugyan más véleményen vannak, fő vonalaiban azonban a Pozsgay Imre vezette munkabizottság által közreadott programnyilatkozat-tervezetet tekintik a platformhoz való csatlakozás állapjának. mennyi IMF-tagországnál minden évben megvizsgálja, hogy az érintett kormány eleget tesz-e az alapokmányban vállalt kötelezettségének. Az IMF alapokmánya előírja, hogy a tagországok a gazdasági lehetőségeik figyelem- bevételével fokozatosan liberalizálják a kereskedelmet, a valutagazdálkodást. A hétfőn kezdődő megbeszéléseken e téren jelentős eredményekről számolhatnak be a magyar tárgyaló felek, hiszen az elmúlt egy esztendő során jelentős mértékben előrehaladt Magyarországon az ár-, a bér-, az import-, a devizagazdálkodás liberalizálása. Ennél lényegesen bonyolultabb ügy az új hitelmegállapodás kialakítása. Az MNB szakemberei hosszú tárgyalásokra számítanak, mivel egyes kérdésekben még mindig számottevő a nézet- eltérés a magyar kormány és az IMF szakértői között. Mindkét fél érdeke, hogy a megállapodások eredménnyel záruljanak. Az IMF többször jelezte: támogatja a magyarországi reformokat. A magyar kormány számára pedig létkérdés, hogy új hitelszerződést kössön, a külföldi hitelezők ugyanis ennek figyelembevételével hajlandók kölcsönöket folyósítani Magyarországnak. Az MNB szerint az lenne a legkedvezőbb, ha a szerződést három évre kötnék meg a partnerek. Egy ilyen megállapodás nagyban hozzájárulna a készülő új hároméves munkaprogram külföldi finanszírozásának megalapozásához. (MTI) Faggatjuk a kimutatásokat, vajon helytálló-e a fenti megállapítás. A Kisosz Heves Megyei Szervezetének elnöke, Fitala Zoltán és dr. Czipczer Ottónéúl- kárhelyettes segít eligazodni az adatrengetegben, miszerint szőkébb hazánkban 1115 magánkereskedő — köztük 225 nyugdíjas és másodállású — tevékenykedik. Az országos átlagban valahol a középtájon helyezkedünk el, tavaly csaknem 38 ezer kiskereskedő várta határainkon belül a vásárlókat, vendégeket. A szakmán belül nagy a szóródás: ami nem állami monopólium, ma már mindennel lehet kereskedni, e hatalmas foglalkozási ágazatnak 130 féle területe van. Csak érdekességként: a 185 élelmiszerszakmás közül 123 zöldséges, s mindössze ketten foglalkoznak — nem éri meg — kenyér, pékáru és tej, tejtermék értékesítésével, Gyöngyösön van viszont az ország egyetlen kutyaeledel- kereskedője. A ruházati szakmában 90 divatárus van, a vas-műszakiban az autóalkatrész viszi a prímet, 33-an foglalkoznak ezzel a telítődő műszaki piacon, ahol valóságos „unikum” az egyetlen mezőgazdasági felszerelési üzlet, a hevesi Gazdabolt. Ma még sikerágazat a vendéglátás: összesen 319 éttermes, büfés, kocsmá- ros — köztük egy kempinges és hat panziós — gondoskodik az ellátásról. Dolgozik még szőkébb hazánkban többek között 121 virágkereskedő, nyolc díszállat- és egy kegytárgy-értékesítő, 11 mészkereskedő, s harminc papír-, textil-, toll-, vas- és fémhulladékgyűjtéssel üzletelő vállalkozó. Ha a kereskedelmi területeket nézzük, úgy tűnik, nem is sok az az alig több mint ezer ember, aki üzleti munkából él. Sokkal többet mond azonban a magánkereskedők élet- és munkakörülményeiről az az adat, amely olyasféle „átjáróház jelleget” kölcsönöz a szakmának: a fluktuáció! Ha. — tegyük fel — az egri Báthory Viktornéhoz, a gyöngyösi Csaba Lászlónéhoz hasonló, vérbeli „öreg” kereskedőket vesszük számba, két kézzel meg lehet számolni a Kisosz törzsgár- datagjait. Tavaly például 232 új vállalkozó jött a szakmába, 203 rövidesen le is morzsolódott, de nem biztos, hogy a különbséget kitevő 29 vállalkozó még ma is a pultnál áll! Jelzi ezt az idei tapasztalat is: az első fél évben jelentkezők közül (148) 84-en már el is hagyták a „placcot”... A városokban nehéz a konkurencia- harc — 668-an osztják fel egymás között a területet és a szakmát —, falun mindössze 392-en igyekeznek betömni az állami kereskedelem réseit. Amíg korábban a kiskereskedőkkel szembeni „előítéletek”, ma inkább az egyre szövevényesebben erősödő szakmai klikkek és az emberi összefonódások nehezítik az üzleti fennmaradást. És természetesen a szakmai rutintalanság — hiába a Kisosz-szakem- berek alapos körültekintése és tájékoztatása —, amelynek nem egy vagyonos vagy magas iskolai végzettségű ember esett már áldozatául: rosszul mérte fel a lehetőségeket, a terepet, a kereslet-kínálat viszonyait, az adminisztráció hátulütőit, s az egyre növekvő anyagi kihatásokat. A kiskereskedők között — igazolják a tapasztalatok — „tizedel” az SZTK, az adó és a költségteher: 1988-ban a jogszabályok szorítása miatt 134 kiskereskedő szüneteltette az engedélyét, magyarul „kivár”, hogy enyhüljenek a feltételek. Közismert tény, hogy a jövedelem 43 százalékát a társadalombiztosítási járulék, 10 százalékát a nyugdíjalap, jó részét pedig az adó viszi el. Országos felmérések alapján kiszámították: a kiskereskedőnek minden megtermelt 100 forintból hét marad meg tisztán...! Gond van ezek után az esetleg felvett 300 ezer forintos újrakezdési kölcsön visszafizetésével, az üzlet bővítésének lehetőségével, a beszerzési források kialakításával. A Kisosz — mint érdekvédelmi szervezet — enyhíteni kíván a gondokon: jó kapcsolatokat építettek ki az adóhatósággal, a rossz bevallások elkerülésére, szolgáltató irodát hoztak létre naplófőkönyvek vezetésére, üzleti ügyek intézésére (eddig 83 kiskereskedő vette igénybe az adminisztrációs segítséget), s külön szakmai tanfolyamokat szerveznek az új vállalkozóknak Budapesten, Miskolcon, illetve Egerben, ha októberre összejön a csoportonként szükséges 20 — 25 érdeklődő. Utánpótlás várható, hiszen jelenleg is mintegy 30 — 40 kiadásra váró engedélyt véleményez a tanácsok kérésére a megyei szervezet, amely bízik abban, hogy az adószabályok, a működési és fejlesztési lehetőségek liberalizálódásával mind kevesebb magánbolt, üzlet, vendéglátóhely ajtajára kerül ki a — sajnos, végleges döntést jelző — tábla: ”Az üzlet bezárt!” A nyereségként megmaradó hét forintból ugyanis saját mentőövre már nem futja... Szilvás István Intolerancia Példának okáért itt van ez az építész, Kákonyi Gábor, aki azt vette a fejébe, hogy mozgássérült embertársain segít. Nem szólamokkal, érte- kezletesdivel, hanem csak úgy, ahogy a legtermészetesebb lenne ilyen esetben a cselekvés mindannyiunknak. Kalapácsot, szöget vett a kezébe, s rámpát épített ott, ahol a legszükségesebbnek látta, jelen esetben épp a Margit híd budai hídfőjénél lévő zsúfolt ABC előtt. Persze, mondhatnák sokan az eset után pár héttel — már ismerve a részleteket is egy rádióriport révén —: könnyű volt neki! Amerikában töltött jó néhány évet, nyilván nincsenek anyagi gondjai, s futja az idejéből is. No igen. Talán sokunkban meglenne a szándék az efféle demonstrációra, csak hát futunk a pénzünk, az elemi létfeltételeink megteremtése után, sodródunk az eseményekkel. A mozgássérültek gondjával meg majd ráérünk akkor foglalkozni, ha közvetlen környezetünkben akad valaki, aki szerencsétlenül járt, akit így sújtott a sors. Ha nem is érthető ez az okoskodás, legalábbis elfogadható. Valamennyien megnyugszunk. Elvégre is nem a mi dolgunk. Az azonban már felháborító, hogy néhány órával az esemény után a bolt vezetői egyszerűen kidobták a rámpát, mondván: nem esztétikus. A hajthatatlan építész eldöntötte — s közölte a nyilvánossággal —; nem hagyja abba, új és új rámpákat épít. Ezzel is demonstrálva: nem nyugszik bele az össztársadalmi intoleranciába. Mindaddig folytatja a harcot, amíg fel nem hívja a figyelmet a problémára. Indítékai között első helyen említette: a fejlett társadalomban, ahol ő járt, már minden közintézményt úgy építettek, hogy a nehezen közlekedők se legyenek elzárva a külvilágtól. Igaz, a példa átvételének nálunk anyagi akadályai vannak — érvelnek sokan —, ám a szemlélet meghonosítása elkelne. S ezt épp azok tehetik, akik — éppúgy, mint emberünk — képesek egy emberibb, tole- ránsabb közösség szemszögéből megközelíteni a kérdést. Mielőtt indokolatlanul akarnám piedesztára állítani az értelmiségit, hagy emlékeztessek arra: vannak nálunk rámpaépítők. Jóval többen, mint gondolnánk, s még többen azoknál, akik a televízió, rádió vagy az írott sajtó révén nyilvánosságot kapnak. Újítók, akik évtizedek óta újra és újra nekiveselkednek, hogy ötleteikkel, találmányaikkal bombázzanak egy hivatalt vagy vállalatvezetést. Harcos kisemberek, akik mindig újra meg újra hajtogatják igazukat, akiket soha nem hallgatnak meg, s akiknek gondolatait éppúgy „kidobják”, mint azt az ominózus deszkafeljárót. Nincs más út. Be kell állnunk a rámpaépítők sorába! Csak így közelíthetjük majd a ma még szólamokban élő, demokratikus társadalmat. Jámbor Ildikó Az új élelmiszerüzletek egyike, az egri Szarvas téren (Fotó: Gál Gábor) Nem várhatók nagy összegű segélyek Segítség Kelet-Európának A svájci, osztrák és nyugatnémet pénzügyminiszter a svájci Cransban tartott szombati sajtóértekezletén kijelentette: országaik készek segítséget nyújtani Kelet-Európának, de figyelmeztették ezeket az országokat, hogy ne várjanak nagy segélyösszegeket. A három ország pénzügyi tárcájának irányítói (a svájci Otto Stich, a nyugatnémet Theo Waigel és az osztrák Ferdinand Lacina) e helyen nem hivatalos jellegű eszmecserét folytatott az elmúlt két napon, s ennek eredményeit összegezték szombaton a sajtó számára. Az említett témával kapcsolatban Otto Stich svájci pénzügyminiszter kifejtette: nem szabad megismételni az 1970-ben elkövetett hibát, amikor feltételek nélküli hiteleket nyújtottak. Elsősorban a magánkezdeményezéseket kell ösztönözniük a kelet-európai országokban — mondotta, hozzáfűzve, hogy helytelen lenne nagy összegű segélyeket ígérni ezeknek az államoknak, mert az hamis reményeket keltene bennük. Otto Stich úgy látta: inkább meghatározott programokra kell pénzügyi támogatást adni. E megszorításokon túl mindenesetre mindhárom miniszter leszögezte, hogy országaik hozzá akarnak járulni a kelet-európai országok megsegítésére irányuló nemzetközi erőfeszítésekhez. Magyarország és az IMF tárgyalásai Új hitelmegállapodásról
