Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-01 / 179. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 1., kedd TÁRSADALOM 3. D evizaszámla — buktatókkal .Támadás — tévedésekkel, tárgyilagosság nélkül” Mikor volt Becsben az országgyűlési képviselő? Kócza Imre válaszol a miértekre... Alighanem a közvélemény nyomásának is engedett a kor­mány, amikor úgy döntött, hogy szeptembertől tovább liberali­zálja a lakossági valutaforgal­mat. Éles bírálatokat kellett ugyanis elszenvednie amiatt, hogy dollár százmilliókat — ha nem milliárdokat — engedett ki az országból pusztán azért, mert nem vette tudomásul a realitást: a lakosság a szigorú szabályok el­lenére is képes jelentős valuta­summákra szert tenni. (Hogy mekkorák lehetnek ezek? Csu­pán idén az első hat hónapban, és csupán gépkocsiból 19 500 érke­zett az országba, magánimport révén.) Választás két rossz körül A kormánynak két választása volt. Vagy még szigorúbb szabá­lyokat hoz, vagy liberalizál. A még szigorúbb szabályok — vá­mok emelése, valuta tartásának, elköltésének tilalma, a turistael­látmány felhasználásának korlá­tozása — révén esetleg csökkent­hető a külföldre áramló összeg, esetleg mérsékelhetők a közpon­ti devizagazdálkodás kiadásai, de mindenképpen számolni kell a lakosság érintett rétegének he­ves felháborodásával. A liberalizálás viszont — a de­vizaszámlák összevonása, a la­kossági valutatartalékok bankba terelése, a pénzek eredetének homályban hagyása, a számláról felvett valuta szabad felhaszná­lásának lehetősége — feltétlenül népszerűségre számíthat, és nö­veli a központi devizagazdálko­dás által használható összeget. Ugyanakkor számos veszéllyel is jár. Mindenekelőtt azzal, hogy felélénkül a valuták feketepiaca. Ha bármilyen eredetű pénz tisz­tára mosható, számlán tartható, szabadon felhasználható, akkor — különös tekintettel a forint gyengülésére — minden koráb­binál érdemesebb azt a pénzt megszerezni. A hivatalosnál ma­gasabb árfolyamon is. A maga­sabb fekete árfolyam pedig to­vább gyengíti a forintot. Ez a gyengülés oda vezethet, hogy kialakul a tömegpszichózis: menekülni kell a nemzeti valutá­tól. Ami egyfelől az infláció fel- gyorsulásával jár, másfelől azzal, hogy létrejön az úgynevezett ket­tős valutarendszer, a kettős piac. Hogy egy felgyorsuló infláció miként dezorganizálhatja a gaz­daság egészét, arról vannak ta­pasztalatok. A kettős piac ter­mészetéről kevésbé. Valutás és forintos üzletek A kettősség csírája már ma is fellelhető. Van az országban vagy háromszáz „valutás”, azaz konvertibilis valutáért árusító üzlet, amelyben sok olyan áru kapható, amit forintért nem le­het megvenni. Kereskedelmi vál­lalatok és más vállalkozók ma is arra törekszenek, hogy ilyen üz­leteket nyithassanak, mivel ezek valutában hoznak hasznot. Mi­nél több kóbor valuta van a la­kosságnál, annál nagyobb ezek­nek az üzleteknek a forgalma és — a szívóhatása. A valutás bol­tok elszívhatják a forintos bol­tokból a kurrens árukat, még a hazai gyártmányúakat is akkor, ha nincs belőlük elegendő. S mennyi, de mennyi hazai termék akadhat, amelyikből átmenetileg vagy tartósan hiány támadhat, s ha a szűkös kínálat átvándorol a valutás bolthálózatba, akkor olyan helyzet áll elő, amelyben a lakosság két részre oszlik. Egyik részének van konvertibilis valu­tája, s így hozzájut a keresett ter­mékhez, a másiknak nincs, ezért nem juthat hozzá. A valuta és az árupiac kettős­sége kitermelheti a munkaerőpi­ac kettéhasadását is. Hiszen ha akadnak munkaadók, akik kül­földi valutával képesek fizetni, akkor lesznek munkavállalók is, akik csak azért hajlandók dol­gozni. így azután a társadalom egésze két részre szakadhat — de ezt már jobb végig se gondolni. Inkább azon szükséges töp­rengeni, miként előzhető meg ennek a pokolnak az elszabadu­lása. Magától értetődően úgy, hogy radikálisan megjavul a ma­gyar gazdaság teljesítőképessé­ge, s vele az exportképessége, miáltal megerősödik és konverti­bilissé válik a forint. Ez azonban inkább csak óhaj, jobb esetben reménység. De a legjobb esetben is csupán hosszabb távú cél, ami­hez a kormánynak programja van. Lehet ez a program közgaz­daságilag megalapozott, racio­nális, megvalósítása akkor is a tá­voli jövőbe húzódik. Importálni és forintért kínálni Mit lehet tenni addig? A ket­tősség legbiztonságosabban ak­kor kerülhető el, ha a lakosság forintért is hozzájut a keresett áruhoz. Tehát azokat gyártani vagy importálni kellene. Csak­hogy mind gyártásuk, mind az importálásuk — legalábbis ha ez a szükséges mértékben történik — ugyanazt kívánja meg: olyan erős gazdaságot, amilyet lehetet­len máról holnapra megteremte­ni. Amilyet legfeljebb egy komp­lex gazdaságfejlesztés, gazdaság­átalakító program kínos-keser­ves végrehajtásának eredménye­ként remélhetünk. Addig is importáljon a keres­kedelem minél többet a keresett termékekből, és kínálja azt forin­tért — mondják most a pénzügyi kormányzat szakemberei, akik többségükben a lakossági valu­taforgalom liberalizálása ellen foglaltak állást. Szemben a ke­reskedelmi tárca szakemberei­vel. Vagyis nem lehetetlen, hogy ha a kereskedelem erre nem lesz képes, akkor rajta verik majd el a port. De ha az importra képes is lesz, a forint-árak aligha lehet­nek versenyképesek a külföldi árakkal, amint ma sem azok. Mégis úgy tűnik, egyedül az erő­teljes behozatal, a forintért törté­nő árusítás az, ami mérsékelheti a kettős piac kialakulásának ve­szélyét. Mérsékelheti — igaz, csupán átmenetileg — akkor is, ha a tömeges importnak nincs exportfedezete, és emiatt csak az ország külföldi fizetési mérlegé­nek további romlásával érhető el. Egyes szakértők szerint azon­ban a fizetési mérleg már nem is rontható, a külföldi hitellehető­ségek kimerülőben vannak. Má­sok viszont — és érdekes módon közöttük inkább a külföldi, sem­mint a hazai szakértők vannak többségben — úgy vélekednek, hogy a magyar gazdaság talpra­állítható és meggyógyítható. Bárhogy alakul a jövő, a kor­mány súlyos veszélyeket vállalt, amikor a lakossági valutaforga­lom liberalizálása mellett dön­tött. Ennél súlyosabbakat legfel­jebb akkor vállalt volna, ha a szi­gorítást választja. A liberalizá­lásnak ugyanis olyan, nem jelen­téktelen előnye is van, hogy ér­dekeltté teszi az állampolgárokat a vendégfogadás feltételeinek ja­vításában, devizatermelő szol­gáltatások nyújtásában, vagyis különféle turisztikai vállalkozá­sokban. Ami egyfelől mégiscsak az exportot — a láthatatlan ex­portot, a turisztikai devizabevé­teleket — bővíti, másfelől már önmagában is erősíti és élénkíti a gazdaságot. Gál Zsuzsa Lapunk Nézetek, viták című sorozatában a közelmúltban a Szakszervezetek Gyöngyös Vá­rosi Bizottsága nyílt levelet inté­zett Szűrös Mátyáshoz, az Or­szággyűlés elnökéhez. Ebben sé­relmezik, hogy a legutóbbi ülész- szak első napján 72 képviselő hi­ányzott az ülésteremből. S bár név nélkül, de idéznek az ugyan­csak a megyei napilapban megje­lent tudósításból: „Bécsben ha­laszthatatlan tárgyalásom volt, az autórádión figyelemmel kí­sértem az Országgyűlés munká­ját és vissazérkezésemkor be tudtam kapcsolódni abba.” E magyarázatot a levélírók nem fo­gadták el. Nos, ha valaki figyelemmel kí­sérte a beszámolót az Országy- gyűlés legutóbbi ülésszakáról, nem nehéz kitalálnia, hogy a fen­tiek Kócza Imre szavai... Megkerestük a vezérigazga­tót, azzal a kéréssel, mondaná el, mikor és miért tárgyalt Bécsben. Hisz a nyílt levél azt állítja, épp egy fontos döntéshozatal nap­ján... — Nos, v hadd hivatkozzam mindenekelőtt a pontosság, a tárgyilagosság fontosságára — kezdi Kócza Imre a beszélgetést. — A Gyöngyös Városi Szakszer­vezetek Bizottsága nyílt levelé­ben arra hivatkozik, hogy 72 képviselő hiányzott az ülésszak első napján. Meglehet, ám a tel­jes igazsághoz hozzátartozik, hogy már nem valós a 385 tagú Parlament ténye. Az elmúlt idő­szak zűrzavaros intervallumában többen lemondtak, visszahívá­sok történtek. Magyarul: nem vagyunk háromszáznyolcvanö- ten. A hetvenkét hiányzó tehát nem „önszántából” maradt távol az ominózus napon. — A levélírók arra hivatkoz­nak, hogy igen fontos döntést ho­zott aznap az Országgyűlés. Ne­vezetesen 1989-es évi feladatok­ról, az adórendszerpótlék korsze­rűsítéséről tárgyalt, amelyek fon­tos témák az állampolgárok élet- színvonala szempontjából... — Nos, a támadók tévedtek, nem kísérték figyelemmel a par­Az MSZMP reformkörei szeptemberben országos tanács­kozást tartanak. Ebből az alka­lomból célszerűnek tűnik né­hány, sokunkat foglalkoztató kérdés nyilvános felvetése. Több reformkört zavarba hoz­tak az MSZMP KB június 23- 24-i ülésén született személyi döntések. Nem véletlen, hogy az ülésen elfogadott állásfoglalás­ról a reformkörök nemigen nyi­latkoztak, pedig az jelentős re­formirányú fordulatot tartalmaz, még ha kompromisszumok árán is. Nyilván további közös vitatást igényel, hogy mit értünk modell­váltáson, melyek azok a szocia­lista értékek, melyeket továbbra is vállalni akarunk, sőt arról is nyíltan kellene eszmét cserélni, hogy mennyiben tekinthető a sztálini és a posztsztálini modell létező szocializmusnak? Az elmúlt egy hónap alatt az élet számos kérdést megvála­szolt, másokat továbbra is nyitva hagyott. Úgy látom Nyers Rezső pártunknak nem formális elnö­ke, hanem valóban a párt első emberévé vált, akinek hitelessé­gét kevesen kérdőjelezik meg. Több évtizedes kitartása a refor­mok ügye mellett alkalmassá tet­te arra, hogy több százezer kom­munista összefogását — ha nem is monolit egységét — elősegítse. Meggyőződésem, hamis illú­ziót kerget, aki az egyformán gondolkodásban látja pártunk választási esélyeinek kulcsát. A hangsúlyt az önállóan gondolko­dó egyének és irányzatok össze­fogására kellene fektetnünk. Az összefogás céljának pedig nem-* zetünk mielőbbi felemelkedésé­nek szolgálatát tekintem, amihez csupán eszköz és nem cél a vá­lasztási siker. Az MSZMP reform szárnya lament ülésszakainak témáit, ezért a pontatlanság. Ugyanis ezt a témát a megelőző ülésszakon tárgyalta az Országgyűlés, nem pedig a legutóbbin. Azon a na­pon, amelyet számonkémek az 1988. évi költségvetés szerepelt a napirenden. Nos, a témában 1989 júniusában már nem sok újat lehet kezdeni vele. Az igaz­sághoz hozzátartozik az is, hogy az ülésszakot megelőző bizottsá­gi ülésen én elmondtam a véle­ményem a témával kapcsolat­ban. Voltak észrevételeim, érve­im és ellenérveim. De tudni kell, hogy akkor alakult újjá a kor­mány, s az új összetételű kor­mánytól számonkénti a régi dön­téseit — ezzel gondolom egyet­ért, nem sok eredményre vezet­het. Ha ott ülök azon a napon az ülésteremben, mikor e témát tár­gyalták, legfeljebb tartózkodtam volna a szavazástól, de semmi­képp nem tudtam volna befolyá­solni az Országgyűlés kialakult álláspontját. — Ön tehát a pontosságot, a tárgyilagosságot kéri számon a levélíróktól... — így igaz. Június elején tár­gyalta a Parlament az 1989-es évi feladatokat. Ezen az üléssza­(amelynek csupán részei a re­formkorok, még ha a legszerve­zettebbek is) jelentős sikereket tudhat magáénak. Legjelentő­sebbek talán az igazi platform­szabadság kivívása, a pártkong­resszus idei összehívása, a reformerők túlsúlyra juttatása a legfelsőbb vezetésben, és a helyi pártszervekben, a reformszámy álláspontjának megjelenése kü­lönféle kérdésekben a párt „hi­vatalos” álláspontjaként. Például a Budapesti Pártbi­zottság végrehajtó bizottságának „Mit képviseljünk?” című vita­anyaga, amely a szegedi plat­formtervezet gondolatvilágából merít. Ami zavarba hoz sokakat: a szavak és a tettek egységének hiánya. Gondolok itt a kongresz- szusi küldöttválasztások anomá­liáira, s ez különösen Budapes­ten szembeszökő, a tisztségvise­lők újraválasztásának halogatá­sára az alapszervi vezetőségektől kezdve felfelé a görcsös ragasz­kodásra a küldöttválasztások au­gusztusi „lezongorázására”, hol­ott már fél ország reformkörei követelik ennek szemptemberre halasztását, nem is beszélve a kongresszus időpontja körüli csetepatéról. Mindennek ellenére pártunk vezetése már nem hátrál, hanem előre megy, és igyekszik a társa­dalmi mozgások élére állni. Eb­ben a hivatásos pártmunkások egy része segíti. Még óriási mun­ka áll előttünk, ha azt akaijuk, hogy a kongresszusig a párt újjá­szülessen, hiteles programmal — és ami legalább ilyen fontos — minden szinten hiteles vezetők­kel, képviselőjelöltekkel állhas­son ki a választók elé megméret­ni magát. Jelképes értékű, hogy a párt elnökének első nyilvános köz­kon nemcsak hogy jelen voltam, hanem fel is szólaltam. Méghoz­zá a kormány csomagtervével kapcsolatban, amelyet Németh Miklós ismertetett. A felszólalá­somról egyébként a Népújság is tudósított. Summa summárum: két különböző ülésszakot kevert össze a nyílt levél. — Önkéntelenül adódik a kérdés: miért járt Bécsben? — Elébb azt mondanám el, miért a legutóbbi ülésszak első napján. Nos,mint említettem, e témában már kifejtettem a véle­ményem az ipari bizottság ülé­sén, a felkészülés időszakában. Ezért, úgy vélem, távollétem nem égbekiáltó. Hogy miért utaztam akkor Bécsbe? Ismere­tes, hogy elindítottunk egy ház­tartási hűtőgép-kompresszor ka­pacitásbővítést. Ez nemcsak bel­földi igény, de tőkés export szempontjából is jelentős. Száz- ötvenezer darabot gyártunk egyébként belőle. Egy szingapú­ri céggel kellett tárgyalnom ezügyben, amelynek képviselője ezért utazott Bécsbe. Nagy hor­derejű népgazdasági érdekről van hát szó. A magam részéről tiszta a lelkiismeretem, úgy ér­zem, nem sértettem meg a vá­szereplésére július 5-én került sor a budapesti reformkörök több száz képvislője előtt. Egye­bek között arról szólt, hogy a re­formköröket a párt avantgárdjá- nak tekinti. Szavaiban tapintatos tanács is volt: arra is vigyázni kell, ne sza­ladjon túlzottan előre, mert ha a derékhad leszakad, az élcsapat magára marad. Úgy tűnik, ezt a vidéki reformkörök — helyi sajá­tosságaiból fakadóan — maguk­tól és hamarabb felismerték. Mint ahogy azt is, hogy együtt kell működni a pártapparátusból is azokkal, akik őszintén óhajtják ezt. Mindezt persze sok buda­pesti reformkor is felismerte, csak némi késéssel, Fontosnak tartom, hogy ne csupán a saját szablyájukat éle­sítsék, ne akaijunk egyre radiká­lisabb jelszavakkal „versenyez­ni” a pártvezetés — nagyrészt tő­lünk átvett — céljaival. Mozgal­mi jellegünket megtartva célsze­rű lenne aktív integráló szerepet betöltenünk a kongresszusi fel­készülés folyamatában. Jelenti ez a dokumentumok előkészíté­sében való aktív részvételt is, de mindenekelőtt a párton belüli és a párton kívüli tömegekkel foly­tatandó még aktívabb párbeszé­det. Nem véletlen, hogy éppen most, a többpártrendszer csírái­nak megjelenésekor kezdi betöl­teni pártunk önmaga ellenzéké­nek szerepét is, ami a pártállam­ban lehetetlen volt. Azonban a pártnak újjászületésében csak konstruktív ellenzék segíthet be­lülről. Szántó György az MSZMP reformkorok országos tanácskozása Előkészítő Bizottságának tagja lasztói érdekeket azzal, hogy e napon távolmaradtam az ülész- szakról. — Ha már itt tartunk, hogyan lehet összeegyeztetni a munka­helyi feladatokat és a képviselői küldetést? — A felgyorsult ütemben egy­re nehezebb feladatot ró vala- mennnyi képviselőre ez, óriási többletenergiát jelent. Tulajdon­képpen minden szabadidőnket az foglalja le, hogy felkészüljünk a bizottsági ülésekre, az ország- gyűlési ülésszakokra. Hogy még­is szinkronba tudom hozni a munkámat és a megbízatásomat, azt bizonyítja az is, hogy — mint a tudósításokból kiderül — sűrűn felszólalok a találkozásokkor. Egész embert igényel a feladat, én mégis bírom. A vállalatnál minden héten tartok fogadóna­pot: a dolgozók nagy többsége abból a 13 községből jár be, amelynek képviselője vagyok. Gyakori hát személyes beszélge­tésünk. Ezenkívül évente vala­mennyi községben egy-egy kihe­lyezett fogadónapom is van. Eb­ben a választási ciklusban 300 üggyel foglalkoztam. Többek között a felsőtárkányi vízbekö­téssel vagy a felnémeti iskolaépí­téssel, amelyben sikerült ered­ményt elérni. ' — Végül is mi a véleménye a nyílt levélről? — Annak örülhetünk, hogy megnövekedett a nyilvánosság, a beleszólási jog, s ennek gyakor­lása. De a kritika olyan fegyver, amelyhez pontosság, tárgyila­gosság szükséges, a tények valós ismerete. Az egyoldalú beállí­tottság nem segít, s nem is ösz­tönző. Én nem visszautasítom a felvetést, hanem a tárgyilagossá­got kérem számon. Manapság a közéletben dolgozni nem hálás feladat, ennek ellenére azt val­lom, a kötelességtudat hajtja az embert a választópolgárok érde­kében. Tény, hogy nagy a mun­katempó a Parlamentben is, de bízom benne, hogy ha kiegyen­súlyozott viszonyok lesznek, a megterhelés sem lesz ily nagy­mérvű. Mikes Márta Nem javult A tőkehúsok minősége Továbbra sem javult a tőkehú­sok minősége, mivel feldolgozá­suk során igen sok szabálytalan­ságot követnek el az érintett vál­lalatok — állapítja meg a Keres­kedelmi Minőségellenőrző Inté­zet első félévi jelentése. Az intézet a tőkehúsok minő­ségét, ipari és kereskedelmi bon­tását 17 megye és Budapest 230 kereskedelmi egységében vizs­gálta. Az ellenőrzés során mint­egy 84 tonna hasított félsertés­húst és több mint 25 tonna ne­gyedelt marhahúst vizsgáltak. A sertéshús 67,1 százaléka, a mar­hahús 72,4 százaléka felelt csak meg a szabványoknak. A kereskedelmi tevékenység ellenőrzése során az intézet munkatársai a tőkehúsok bontá­sát és azok forgalmazását vizs­gálták. Hetvenkilenc helyen ta­pasztaltak a szabványtól eltérő húsbontást, ami minden esetben a vásárlók megkárosításával járt. Országosan gond, hogy a pa­calt nem tisztítják ki rendesen, így az sok esetben szalma- és ta­karmánydarabokat is tartalmaz. Ennél kirívóbb, hogy nem egy esetben tüdő- és máj darabokat hagytak benn a bontásnál, a ge­rincvelőt pedig hiányosan távolí­tották el. A jelentés név szerint is meg­említ egyes húsipari, kereskedel­mi vállalatokat. Heves megyé­ben például a sertéshúsok 35 százalékát felületesen zsírtalaní­tották. Az ország különböző te­rületein az eladásból visszama­radt húsokból kolbászt gyárta­nak. A KERMI az év első felében mintegy 2000 kilogramm ser­tés-, illetve marhahúst vont ki a forgalomból. Reformkorok válaszúton

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom