Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-01 / 179. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 1., kedd Egy hét A KÉPERNYŐ ELŐTT A rejtőzködés filmje A bűn is, tehát az érte való ve- zeklés is örök. Az emberiség nem tanul a saját történelméből, visszatérnek olyan körülmények, amelyekről már azt hihette volna az ember, hogy már mindörökre a múlté. Tengiz Abuladze filmje, a Vezeklés áttételesen vizsgálja a hatalom, és az ember viszonyát. A főhős, Variam alakjába több 20. századi zsarnok is belefér. Hitler, Mussolini, Berija és Sztálin egyszerre jelenik meg, hogy eljátssza szemünk előtt a totális erőszak színjátékát. Mert nem egyedi ez az életút, amelynek állomásai feltárulnak előttünk, benne a mind személyesebbé, egyben mind őrültebbé váló hatalomra ismerhetünk rá, amely minden eszmei kiindulópont nyomán ugyanabba a zsákutcába téved. Ellenőrizhetetlenné válik, ezért ő maga felügyel mindent és mindenkit. Különböző módszerekkel teszi tönkre az alattvalókat, ha gondolkodásukat nem is képes megváltoztatni, legalább fizikailag semmisíti meg őket. Szenzációnak számított ez a film 1984 Grúziájában, mert bonyolult jelképei között is olyan jelenségekre ismert rá a néző, amelyekről nem illett beszélni. Ez lehetett sikerének elsődleges forrása, mert egyébként körülményes, lassú folyású ez az alkotás. A jelbeszéd áttételesen tartalmazza annak a világnak az elemeit, amelytől emberek milliói szenvedtek a Szovjetunióban. Egyben különleges körülmények közé helyezi a történetet, hogy ne legyen olyan egyenes az ábrázolásmód, mást is lehessen érteni rajta. Az ettől független kérdés, hogy a bonyolult művészi külső mennyire lehet népszerű, vagy például valóban mély és fontos eszköz lehet-e a tudatos anakronizmus, mint a páncélos vitéz és a Rubik-kockázó bíró a tárgyaláson. Bizonyos szempontból csupán ürügyek ezek arra, hogy valami fontosat elmondjon a személyes terror és a történelem belső logikájáról, amelyről más még ilyen dolgokat nem tudott elbeszélni. Az is lehet persze, hogy a művészet lényeges eleme a rejtőzködés, tehát az, hogy a politikai elemzésekben vagy vezércikkekben megbújó egyszerű és már közhellyé koptatott elemzéseket a sajátos gondolatmeneten keresztül ismertesse föl a nézővel. A másik oldalról persze lényeges a művészetben a kitárulkozás is, az emberi jellemek szembesítése. Ebből a szempontból aránylag keveset kaphattunk a Vezetésből, mint amire a lelkes kritikákból, tanulmányokból számítani lehetett. Talán néhány mozzanatból csillant fel valamivel több, mint amire a film egésze vállakozott. De végül is leginkább egy parabola ez a film, amely nem igazi jellemeket tár elénk, hanem megvilágítani igyekszik az eltorzult, elfajult hatalom természetét. A Szomszédok időjárás-jelentése Lassan már az időjárás-jelentés helyett is A szomszédok című népszerű teleregény harminc percét kell figyelni. A szerzők ugyanis bele akarnak sűríteni mindent ebbe a hajlékony történetbe, ezért a hétköznapi eseményekből hangulatokat, különböző előrejelzéseket szűrnek le. Megszondázzák az emberi kapcsolatokat, s nem túl biztató kilátásokra következtetnek belőlük. Az általuk ábrázolt világban nem túl jó élni. Folyamatosan kerülnek elő az újabb és újabb gondok, ebben a félórás időtartamban visszatükröződik a magyar társadalomra jellemző sokéves állapot. A múltkori részben már viharról szól a jóslat, képletesen és valóságosan is dúlt az égiháború. Panaszkodtak a szereplők a kevés fizetésre, a betegségre, az egyet nem értésre, miközben odakint elindult az égi áldás, mintha dézsából öntenék. S közben néhány mondat elhangzott még arról, hogy talán nem lesz baj, s fejünk fölül végül is elvonulnak a felhők. Egészen addig, jól éreztem magam a képernyő előtt, ameddig az egyszerűbb párbeszédek folytak. Mert végül is jókat lehet mosolyogni egy olyan szituáción, amelynek a lényegét a szerzőknek 5 másodperc alatt be kell mutatniuk. Ilyenkor nincs idő a belső folyamatok hosszas ábrázolására, arra, hogy valóban érző, és gondolkodó személyiségeket tárjanak fel. Leginkább egy impresszionista festményre hasonlít a Szomszédok, amelyen a foltokból kell felismerni, hogy mit is akar a festő. Itt egy erőteljes vörös, ott egy fehér, máshol egy sárga: rá kell jönnünk ebből arra, hogy közös életünk melyik epizódját jelenítik meg. A probléma inkább abból adódik, amikor egy-egy ilyen részben az időjárás-jelentéshez hasonlatos, messzemenő következtetéseket vonnak le. Ha ilyent a kabaré írók követnek el, mint például a múlt héten a Szeszélyes évszakok családi jelenetében, — amikor házon belül elosztották, hogy ki milyen párthoz csatlakozzon, — akkor sokkal jobban elfogadható ez az ábrázolásmód. Olyankor néhány egyszerűbb poén elvezethet a teljes abszurditásig, a legjobb csattanókig. Itt azonban másról volt szó, komolyan beszéltek társadalmi folyamatainkról. Ilyenkor pedig az ember nem tudja igazából eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen, mert ez az ábrázolásmód, ha nem tudja beleélni magát a néző, akkor enyhénszólva is mulatságos. Persze egész más a helyzet, ha valaki alárendeli magát ennek a gondolkodásmódnak, s elhiszi, hogy minden ilyen egyszerű, könnyen megérthető, s ábrázolható az élet. Akkor bizony semmiféle értelem kedvéért nem kell a szomszédba menni. Gábor László Népművészeti kiállítás Nyíregyházán A nyíregyházi Váczi Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban szombaton megnyílt a IX. Országos Népművészeti Kiállítás, amely szeptember 10-ig — kedd kivételével — naponta 10 és 18 óra között váija a látogatókat. A kétévenként sorra kerülő kiállításra 452 egyéni alkotó és 187 szakkör mintegy négyezer pályamunkát küldött be. A néprajzkutatókból álló szakmai zsűri a legjobb művek közül 1580-at talált alkalmasnak a bemutatásra. A zsűri húsz mű alkotóját a Nyíregyházi Városi Tanács által alapított Gránátalma-díjjal jutalmazta. A kiállítás legnagyobb elismerését jelentő díjat vehette át többek között az arlói Gál János népi iparművész szövőszékéért, a mátészalkai Papp Endre az aradi vértanúkat ábrázoló szoborcsoportjáért, a karcagi Tóth István házorom-dísz kovácsmunkájáért, a sorkifaludi Kupi Ferenc szalmából készült szakajtó és kenyérkosaráért, a szegedi Szabó Imréné népi iparművész hódmezővásárhelyi hímzéssel készült falvédőjé- ért, a miskolci Déry Lászlóné népi iparművész történeti futóhímzéséért, a hajdúszoboszlói Radácsi Piroska csipke recehímzéses térítőjéért, valamint a fóti gyermek- város szövő szakköre bukovinai székely szőtteséért. Hetvenöt alkotó arany-, ezüst- és bronzplakettet vehetett át a megnyitóünnepségen. A díjazott alkotásokat október 7. és november 5. között Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban is bemutatják. (MTI) AzMMK és a Hevesi Szemle Galériájában Műemlékek fotókban Az oktatási igazgatóság aulájában állította fel az Országos Műemléki Felügyelőség paravánsorát, amelyen a fotók színesen és gazdagon mutatják, mit és hogyan restauráltak a neves intézmény szakemberei, építészek, restaurátorok, sok-sok szakma avatott mesterei az utóbbi évtizedekben. Mendele Ferenc, a Felügyelőség igazgatója megnyitó beszédében utalt arra is, mennyire kényes feladattal birkóznak folyamatosan, hiszen a műemlékek történelmünk fontos részei, bizonyítékai a letűnt századok itt élő,eleven kultúrájának, másrészt örökségünk is, amit nem illik veszni hagyni. Köznapi kényszereinkben olykor bukdácsolunk tennivalóink között, hiszen az ország jelenlegi erkölcsi, szellemi, gazdasági, következésképpen társadalmi állapota kemény próbára teszi az egész nemzetet, de fel kell tekintenünk az eligazító jelekre, hogy kötelességeink között sorrendet és egyáltalán rendet tudjunk tartani. A szakember lelkiismerete hátteret festett mindahhoz, ami ezen a tárlaton látható és bár a sajtó ma kapta fájó témaként fel ismét — ki tudja hányadszor? — a gödöllői Grassalkovich kastély romlását és történeti ismertetését pusztulásának, azért gondjaink súlya alatt nyögve is élvezni, a művészetet, a gondolkodást, a formák és a tartalmak tiszteletét megtanulni hívjuk a közönséget erre az egész nyáron át nyitva tartó tárlatra. A fotó nem pótolhatja az eredeti látványát. Ha a zsámbéki templommal szembenézek, vagy a tatai vár tömbjét körüljárhatom, netán eljutnék és körbefo- rognék az ösküi kerektemplom falai mentén, mint ahogy jártam már a kőszegi Jurisich-várban, akkor a mindennapi élet egy részeként élem meg a köveket, a tornyokat, a mellvédeket, az ablakok, ajtók nyílásainak fény- és ámyékjátékát; másképp rögzítem a szerzett élményt a maga egyediségében, hozzáadva természetesen azt is, amit az „objektumról” látogatásom előtt és utána megtudtam. Mert kíváncsi vagyok rá, mert hiszem, hogy mindez valahol hozzácsatlakozik tudatomhoz, jellemem, magyarságom, sorsom egy része, díszítő-eleme, hatást kiváltó példája, oka. Mert az alkotásokban a közösség is vall önmagáról, a közösség adja végül is azt a művészt, építészt, mestert, alkotót, aki kifejezi mindazt, amitanép, a város, a falu, az ország lakója érez és gondol. Ezt a feladatot mindig is a hit táplálta, az érzelmeknek és szenvedélyeknek az a felfokozott állapota, amely leképezni, megörökíteni akaija a jelenvalókat, anyagban és szellemiekben egyaránt. Talán elvontnak tűnik ez a szándék, hiszen napi keserveink között nemigen keringenek fejünk körül felemelő gondolatok. És mégis! Ma is építenek templomokat, ma is emelnek olyan létesítményeket, amelyek át fognak szólni az újabb korok embereinek, a 2000 utánra, mert ilyen örökítő becsvággyal is élhet, létezik ember. Ezt a nemes tartalmat, tulajdonságot látjuk itt formákba álmodva, préselve ezen a kiállításon. Miközben vallanak is az el(Gál Gábor reprodukciói) múlt századokról az épületek, a falak, festmények, bútorok, munkára is ingerelnek. A művészeteknek egyáltalán nem kedvező korban a szakmai tudás és a szorgalom megszállottjai romokból tettek élővé tornyokat, apróbb-nagyobb épületeket, mert a történelem és az esztétikai feladatok vállalása nélkül nem lehet élni Európában. Megpró- báltatták, nem megy. A néző csak rácsodálkozik, hogy az ország hány eldugott helyén milyen értékek állnak! És ha a kort, a létrehozókat mögéjük gondoljuk ezeknek a templomoknak, váraknak, tornyoknak, festésze- tileg is értékelhető tájegységeknek, amikben ezek a műemlékek állnak, akkor értjük meg igazán azt a küzdelmet, amit a szakgárda folytat ezeknek a hagyatéki elemeknek az életben tartásáért. És ezekben nemcsak a magas művészet alkotásait kell számon- tartanunk, hanem azokat a kicsinyeket is, amiket egy-egy apró falu gondolkodó és gondoskodó közössége teremtett. Időtállóan, oktatóan. Dobos Lajos, Mihalik Tamás, Hack Róbert fotózták le ezeket a műemlékeket. A színes képek, a csatlakozó táj részletének odaörökítése még karakterisztikusabbá teszik az egyes épületeket, mert a park, a víztükör, a hegyoldal, vagy a tág térség belejátszik abba, amit mi értelmi gyarapodásnak szoktunk érezni egy-egy jelenség, egy-egy varázsos pillanat okán. És meg- vesztegetően jó hír látni, hogy végre a szentgotthárdi magtártemplomot úgy fogalmazták újra, hogy a lélek vágyik oda kirándulni. És a feldebrői templom is azt a megújított történelmi arcát mutatja, amellyel csak büszkélkedhetünk. Farkas András Közösen a testi-lelki egészségért Nem megszokott, hogy egy akadémiai ülés megnyitóján a résztvevők tréningruhában, csapzottan, lihegve jelennek meg. A Vasas Római fürdői üdülőjében viszont ez történt. A magyarázat: az 5. Magyar-Olasz Egészségvédő Akadémia megnyitójára gyülekezett a mintegy 40 főnyi csoport. Az augusztus 3-ig tartó tanácskozást mint az ülés idején mindig, ezen a napon is tornával, úszással „indítottak” a jelenlévők. Ezért nem csoda, hogy a megnyitó vendége, Tibor Tamás miniszterhelyettes, az Országos Sporthivatal elnöke a sportolásból érkezett tanácskozók láttán rövidre fogta köszöntőjét, mondván: ezzel se rabolja el a mozgással tölthető időt. Azt azonban kiemelte, hogy támogatni kell minden olyan kezdeményezést, ami a lakosság egészségi szintjének emelését szolgálja. Emlékeztetett arra, hogy bár a sportnak több funkciója van, de a legfontosabb az egészséges, a társadalom számára munkára képes emberek biztosítása. Tibor Tamás ezután röviden felelevenítette a sok évtizedes hagyományokra visszatekintő magyarolasz sportkapcsolatok történetét, utalt a két nemzet szinte vérre menő vívócsatáira — s kívánt eredményes munkát a résztvevőknek. A vendéglátók nevében dr. Nemessuri Mihály, a Magyar Egészségvédők Országos Sport- szövetsége (MEGVÉDSZ) elnöke elevenítette fel a Magyar- Olasz Egészségvédő Akadémia történetét, beszélt tevékenységük céljáról. Először 1985-ben Veszprémben találkoztak a két ország egészségvédői, s ezt követően minden évben randevút adtak egymásnak a patinás városban. A helyszín kiválasztásakor mindig ügyeltek arra, hogy olyan helyen tartsák ülésüket, ahol lehetőség van sportolásra, kirándulásra — s ezeket az igényeket kielégíti a most első alkalommal választott budapesti üdülő is. S hogy miről tanácskoznak az akadémia résztvevői? Minden évben más-más témát vitatnak meg, az idei több mint egy hetet a testi, lelki és szociális jólét elvi és gyakorlati kérdéseinek szentelik. Gondolatot cserélnek arról, miként lehet megőrizni a testi és a lelki egészséget — mert számukra ez a két terület elválaszthatatlan. Az egészséghez nemcsak a korszerű táplálkozáson és rendszeres mozgáson keresztül vezet az út, foglalkozni kell a mai kor emberét fenyegető stresszhatásokkal is. A tanácskozás idején nemcsak az „önkéntes” egészségvédők, hanem meghívott szakemberek is szót kapnak. A jelenlévő orvosoktól lehet táplálkozási és sportolási tanácsokat kérni, a pszichológusok pedig a „lelki tornát” vezetik. Hogy ez utóbbi miért fontos? A falakon látható, többéves kutatási eredményeket feldolgozó grafikonok rémítő adatai mutatják, hogy az utóbbi években rohamosan csökkent az életkor, nőtt az agresszivitás. S ennek a mozgásszegény életmód, az idegi és szellemi túlterheltség és a szociális problémák az okozói. Erre hívják fel a figyelmet az egészségvédők különböző kiadványaikban, az akadémiai ülések után megjelenő tájékoztatókban. De azt is tudják, az akciók önmagukban nem oldják meg a gondokat, hiszen mindenki saját maga felelős az egészségéért. Ok „csak” megpróbálnak segíteni — élni kell a lehetőséggel. S hogy még szélesebb köröket vonjanak be működésükbe, jövőre nemzetközivé teszik az akadémiát.
