Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1989. július 1., szombat kérdés válasz Végh Antal: „Egy napon az olvasó mindent számon kér.. — Halló, kedves Végh Antal! A közelmúltban a televízió Stúdió című műsorában láthattuk, hogy Ön és néhány írótársa Kárpátalján járt. Milyen élményekre, tapasztalatokra tettek szert? — Ez az út óriási élményt adott, mégpedig a szó legnemesebb értelmében. Az ember még az álmaiban sem gondolhatja és ki sem találhatja, hogy mit láthat abban a világban, abban az országrészben, hogy hogyan csap ott össze a történelmi múlt a jelennel, s hát, hogy az a táj micsoda meglepetéseket tartogat az idegen számára. Ide tartozik maga az a tény is, hogy háromszázezer magyar él ott, akkor is, ha egy részük már megtagadta a magyarságát, mivel erre kényszerítette a kényelem, meg a józan belátás. Mert amikor 1945-ben ösz- szeszedték a magyarokat, akkor aki kijelentette, hogy ő nem magyar, hanem mondjuk ukrán vagy szlovák, azt kiengedték az internálótáborból. S a folyamat úgyszólván a mai napig tart, mert pozíciót elérni egy magyar embernek azzal, hogy csak magyar — pláne, ha nem is párttag —, egyszerűen lehetetlenség. — Ön az Új Idő című lap fő- szerkesztője. Nézete szerint mikor, mitől jó egy újság, s mit szeretne elérni a saját lapjával kapcsolatban? — Akkor jó egy lap, ha korrekt, tisztességes, becsületes a szerkesztői szándék, s ha ezt színvonalas és igényes művekkel tudja alátámasztani. Mert han- dabandázni, ígérgetni bárki tud, de egy napon az olvasó mindent számon kér, mégpedig nem szóban, hanem tettekben, az írásokon keresztül. S ha abban a lapban silány írások jelennek meg, de hangzatos politikai dumák kíséretében adják el, akkor annak a lapnak előbb-utóbb buknia kell. Vagyis az ígéreteknek tényekkel kell utánamenni. A jövőben még lesz egy csomó új újság, de utána egy óriási rostálás zajlik majd le, s azokat a silány termékeket, amelyekből az igényesség, a színvonal, a minőség hiányzik, az idő kiszólja. S ha kívánhatnék hármat az Uj Időnek? Egyrészt legyen százezer előfizetőnk, másrészt tudjuk betölteni azt az óriási űrt, ami az olvasók és az irodalom között tátong, harmadrészt pedig jó lenne, ha a lapon keresztül összefoghatnánk az egész világ magyarságát... — Ön akkor vált híressé, amikor olyan időben mondott ki lényeges dolgokat, amikor ennek — enyhén szólva — nem örültek. Ma — úgy tűnik — nincsenek tabuk. Ebben a helyzetben mi az álláspontja? — Úgy vélem, a szókimondás, az igazság keresése változatlanul célkitűzés kell, hogy legyen, de ezt éppen minőségi művekkel Az emberarcú pápa. — Egy Rómában megjelent könyv címében nevezi így II. János Pált, a „lengyel pápát”, nem utolsósorban azért, mert elődeivel ellentétben keresi a személyes kapcsolatot is a hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt. Utazó pápa. És ahová nem jut el, onnan most már felhívható. Ha valaki például Honoluluban feltárcsázza a 397793020-as számot — természetesen előtte a távválasztóval —, II. János Pál szól hozzá angolul. De ha az utolsó számjegy 10, akkor/olasz, ha 30, akkor spakell elérni. Tehát semmi esetlegesség, semmi színvonaltalan- ság. S bejönnek újabb tényezők is, így a belátás és a türelem. Szóval egy lap, az irodalom nem válr hat népi ítélőszékké. Elég volt már a népbíróságokból, abból, hogy mindenkit elítélünk, mindenkit számon kérünk, mindenkit bizonyos padokra ültetünk, bizonyos címkével látunk el. Ez nem szerkesztői, nem irodalmi, nem művészi feladat. S én e tekintetben remélek egy nagy tisztulási folyamatot az elkövetkező időkben. A mi tennivalónk a világ ábrázolása, nem pedig a megítélése. — Több író azt mondja, választani kell az irodalom és a politika között, mert szükségtelen, hogy egy tollforgató közvetlenül politizáljon. Mit tart erről? — Az írónak egyféleképpen kell politizálnia: a műveivel. Szerintem minden embernek ezt a célt kell maga elé kitűznie, vagyis, hogy a munkájával politizáljon, nem pedig handabandázá- sokkal, felelőtlen kijelentésekkel, érzelmek és indulatok szításával. Az esztergályos úgy politizáljon, hogy esztergáljon jól, a politikus meg úgy, hogy politizáljon jól. Ez nem azt jelenti, hogy két táborra osztanám a világot, hogy ti politizáljatok, ti meg robotoljatok. Nem erről van szó. De a legfontosabb politizálás az, ha az ember a saját dolgait — a családját, a munkáját, stb. — rendben tartja. Ha rám egy lap bízatott, azzal kell politizálnom. Hogy az legyen tisztességes, jó, feleljen meg az olvasók várakozásainak. Ha viszont valaki oly módon kíván politizálni, hogy pártvezér vagy országgyűlési képviselő lesz, akkor annak a területnek tegye rendbe a szénáját. — Egyfelől kíváncsi lennék arra, hogy miből táplálkozik, honnan ered a szókimondásra való igénye, másfelől pedig arra, hogy amennyiben bestsellert akarna írni, milyen témát választana? — Azt nem tudom, hogy honnan eredeztethető a szókimondásra való hajlam, s talán ez nem is lényeges, de azt azért szerénytelenül elmondhatom, hogy tíz kilométerre születtem onnan, ahol Móricz Zsigmond élt, s hu- szonegynéhány kilométerre onnan, ahol először beszélt a szatmári adózó nép állapotáról Kölcsey. S azon a vidéken az emberek — többségükben — még ma is azt mondják, amit gondolnak. S a bestseller...? Soha de soha, semmilyen körülmények között ezt így nem fogalmaztam meg magamnak. Mindig azt a könyvet írtam meg, amiről úgy éreztem, hogy muszáj megírnom. S soha egy pillanatig az eszembe sem jutott, hogy el fogják-e olnyol nyelvű a válasz. Az üzenet két percig hallható, akkor a Szentatya leteszi a kagylót. Azazhogy a vatikáni rádió technikusai így szerkesztették meg a pápai üzenetek idejét. Ami pedig a tartalmat illeti, nos, ezt az egyházi, liturgikus időszakok szerint váltogatják, aszerint, hogy advent, karácsony, húsvét, pünkösd, vagy más ünnepkör következik. A szalagokat naponta cserélik, így aztán nem fordulhat elő, hogy a hívő kétszer ugyanazt hallja a bőséges választékból. A felvételek vasni vagy sem, lesz-e ebből 750 ezer példány vagy sem. Engem ezek nem érdekeltek. Mindig arról beszéltem, ami engem izgatott, s mindig úgy, ahogyan tudtam. Azzal az elhatározással tollat fogni, hogy most én sikerkönyvet és botránykönyvet írok, nem lehet. Abból ugyanis minden lesz, csak éppen siker és botrány nem. — Önnel kapcsolatban egyszerűen lehetetlen kikerülni a fociügyet. .. Ez már csak azért is aktuális, mert nem oly régen zajlott le az új MLSZ-elnök megválasztása... — Bocsásson meg, de nem választás zajlott le, hanem cirkusz. Ezt ugyanis a legjobb indulattal sem lehet választásnak nevezni. S körülbelül ez a választási szisztéma is oda süllyedt le, ahol a magyar futball van. Ilyesmibe komoly emberek már nem szállhatnak be. Ennek az egésznek most már addig kell lerohadnia, amíg a végső pusztulásig el nem ér, s ez be is következik. Ennek az újabb kártyavárnak látványosan kell összeomlania. S ez nem is várat majd magára. Csak fontos politikai változások után következhet be a magyar futballban is valami pozitívum. Ám amíg újra visszahozzák a magukat száz- szor-ezerszer lejáratott embereket, amíg újra és újra megadják nekik a lehetőséget a saját pozíciójuk megvédésére, addig a mocsárban csak egyre lejjebb süllyedhetünk. Mint ahogy süllyedünk is nap mint nap. Ez a személyi őrségváltás, ami most történt, csakugyan — idézőjelesen — méltó lett a magyar futball állapotához. — S Ön milyen lépéseket tenne, ha döntési jogköre lenne? — A legalapvetőbb, hogy minden, önmagát lejáratott ember azonnal távozzon a futball- ból, legyen szó bármilyen vezetőről, funkcionáriusról, labdarúgóról. Ezek azonnal távozzanak. A korrupt focista menjen, csináljon magának futballmeccset, adjon el mérkőzést ahol tud, ahol akar, de ne a magyar labdarúgás égisze alatt. S azokat a párttitkárokat és tanácselnököket, akik felbiztatták, sőt követelték ezeket a meccsvásárlásokat, azonnal el kell takarítani. S ha kell, akkor teljesen új nevekkel kell kezdeni. Nem megbüntetni szükséges a korrupt embereket, hanem egy életre megköszönni a szereplésüket. Csináljanak, amit akarnak, de a futballt örökre hagyják el. Mert az abszurdum, hogy útközben egymás pénzét ellopó kapcabetyárok újra szövetségi kapitányként jöhetnek számításba... Nem vitás, hogy amíg minden fekélyes gócot ki nem operálunk, nincs remény a javulásra... Sárhegyi István ugyanis a vatikáni rádió hangarchívumának gazdag készletéből valók, ahol a pápa minden beszédét őrzik, köztük az utazásai során elhangzottakat is, főpásztori szavakat és bibliamagyarázatokat egyaránt. A kapcsolathoz csupán egy speciális számítógépes rendszer kellett, amely a távhívásnak megfelelően indítja el és kapcsolja ki a szalagot. A vatikáni sajtóiroda szerint az első hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy többségében gyerekek és betegek tárcsázzák a pápa számát. Európából nem hívható, de úgy hírlik, kiterjesztik a szolgáltatást, annál is inkább, mert megkapta a pápai beleegyezést. Piacet. .j . ii i u Az emberarcú pápa Hallóf szentatya... Régi pompájában Erzsébet királyné szobrát, Zala György alkotását először 1901-ben leplezték le Veszprémben. A II. világháborúban megsérült szobrot resta- uálták és ismét felállították a megyeszékhelyen. * (MTI-fotó: Arany Gábor felvétele) Az Országgyűlés csírái a rendi Magyarországon IV. Béla és fiai Magyarország nemeseinek szabadságát megerősítik Első királyaink korlátlan uralkodói hatalmuknál fogva önkéntes elhatározással hozták parancsaikat, szabták meg az ország életét. Ennek ellenére előfordult, hogy egyik-másik uralkodó az országlakosok véleményére is kíváncsi volt, mint I. Béla (1060 — 1063), aki minden megyéből két ékes beszédű öreg birtokost rendelt Fehérvárra tanácskozni. I. Szent Lászlót — Salamon ellenében — a főpapok, ispánok és birtokos urak országos gyülekezete kiáltotta királlyá Fehérvárott. Ekkor halljuk először megnyilatkozni (1077) a volt királlyal, Salamonnal szemben a nemzet akaratát. Kálmán (1095 — 1116) a velencei dózséhoz írt levelében erőtlen kötésnek mondja azt, amit az egész ország véleményének megkérdezése nélkül kötöttek. II. (Vak) Béla (1131 - 1141) Aradra hívta 1132-ben az országot, hogy ott leszámoljon ellenfeleivel. A véres gyűlésen ott helyben 68 urat vágatott le. Mégis, a rendi országgyűlések első csíráját a II. Endre által kibocsátott Aranybullát megelőző tárgyalásokban kell keresnünk. A Fehérvárott, 1222-ben folyó tárgyaláson az erejüket érezni kezdő szerviensek — a későbbi nemesek — itt fejezték ki először, hogy részt követelnek az ország ügyeinek intézéséből. S kicsikarták az Aranybullának nevezett kiváltságlevelet. Ennek 1. szakasza kimondja, természetesen a király nevében, hogy „évenként, a szent király ünnepén (Szent István napján), hacsak váratlan nehéz ügy vagy betegség nem akadályoz, Fehérvárott tartozunk ünnepelni... És az összes szerviensek, akik akarnak, oda szabadon eljöhetnek...” Bár az évenkénti fehérvári gyűlés kezdetben nem törvényhozó, hanem törvénykező, tehát igazságszolgáltató feladatot töltött be, fokozatosan politikai rendeltetésűvé vált: résztvevői kezdték maguknak követelni a királyi főtisztviselők — mindenekelőtt a nádor — felelősségre vonásának jogát. A rendi országgyűlés kialakulásának következő láncszeme az 1267. évi esztergomi gyűlés, amelyen „...az ország összes nemesei, akiket királyi szervien- seknek mondanak...” IV. Bélával (1235 — 1270) megerősítették az Aranybullába foglalt kiváltságaikat. (Ez az ún. harmadik Aranybulla; a másodikat 1231- ben adta ki II. Endre.) Formailag ez is királyi elhatározás, amely azonban fontos lépést tartalmaz, amennyiben — természetesen a nemesség kívánságára — most már a nemességnek kötelezővé tette a Szent István-napi országos gyűlésen való megjelenést, vármegyénként két-három követ útján. A korábbi jogból így vált kötelezettség. A nemesség ugyanis csak tömeges és fegyveres fellépésével tudott kiharcolni fontos engedményeket a bárók — oligarchák — ellenében. Ez az országos gyűlés tehát már gyakorlatilag törvényhozó országgyűléssé vált. Ezeken az országos gyűléseken a nemesség a főpapsággal tanácskozott. Határozataikat a király és a bárók elé terjesztették, s a király azokat megvitatás után jóváhagyólag szentesítette, és mint saját elhatározásából született akaratot hirdette ki. III. Endre (1290-1301), IV. Béla unokája, koronázása évében, 1290-ben szeptemberre, az akkor még teljes pompájában álló óbudai királynéi palotába országgyűlésre hívta a főpapokat, nemeseket és bárókat. Az itt alkotott, talán már törvénynek nevezhető dekrétum kimondta: „...Az ország összes bárói és nemesei minden évben egyszer gyűlésre tartoznak Fehérvárra összejönni, hogy ott az ország állapotáról tanácskozzanak, megvizsgálják a bárók működését (amolyan miniszterfélék voltak a hivatalt viselő bárók), s megállapítva, hogy miként járták el hivatalukban, és miképpen szolgálták az ország javát, érdemük szerint jutalmat, érdemtelenségükért és mulasztásukért pedig büntetést rójanak rájuk a király és tanácsosai ítéletével. A nádor pedig a tárnokmestert, az országbírót és — a fehérvári egyház jogának és kiváltságainak sérelme nélkül — az alkancellárt is az ország régi szokása szerint, nemeseinek meghallgatásával fogja a király kinevezni...” i Ezt tekinthetjük talán az első rendi országgyűlésnek. Ennél a törvénynél már nincs egyházi garancia, csupán a királyi szó és pecsét a biztosíték. Bár igaz: e törvényt még mindig a királyi privilégiumlevélnél megszokott szövegezéssel hirdették ki 1291 februárjában. 1298-ban III. Endre általános gyűlést hirdetett. Ezen, augusztus 5-én „...a király úrnak és az ország báróinak hozzájárulásával és felhatalmazásával a pesti ferences minorita-templom mellett egybegyűlt főpapok és egyházi személyek Magyarország összes nemeseivel s a szászok és kunok mindegyikével a Szentlélek kegyelmét segítségül híva tanácskozván...” üdvös határozatokat kívántak hozni a romlásnak indult ország megsegítésére. Vagyis a cél: visszaszerezni az oligarchák által elorzott királyi, egyházi és nemesi birtokokat, várakat és más javakat. Az itt és ekkor alkotott törvénycikkek szövegezésükben és megerősítésükben kifejezik a törvényhozás új formáját: a főpapi és nemesi rend határozatait papok foglalták írásba, és saját, valamint néhány nemes pecsétjével megerősítve terjesztették a király és a bárók elé, akik saját pecsétjüket ráütve adták meg a határozatoknak a törvényerőt. Ezt a gyűlést most már valóban igazi rendi országgyűlésnek tekintjük, mert az itt alkotott törvénycikkek szövegezésükben és megerősítésükben ekkor juttatták először kifejezésre a törvény- hozás új formáját, vagyis, hogy a király és a rendek (nemesi, főpapi és főúri) alkudozásainak gyümölcse az országgyűlésen megfogalmazott szabály, amelynek megtartása akár fegyverrel is kikényszeríthető. i Csonkaréti Károly
