Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-24 / 172. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. július 24., hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Unikum Magam is azok közé tartozom, aki kisebb bajnak tartja azt, ha a hírközlő szervek néha elvetik a sulykot, mintha a cenzúra (öncenzúra) szült írásokkal untatnak bennünket. Mégis vannak olyan jelenségek, amelyeket szóvá kell tenni, még akkor is, ha ez nem népszerű feladat, és joggal általános az a vélemény, hogy a sajtó most is, akárcsak annak idején, Nagy Imre reformjai mellett az elvárhatónál magasabb szinten és nagyobb bátorsággal áll helyt. A Magyar Televízió két alkalommal is leközölte azt a riportot, amit Zwack úrral, a híres likőrgyárossal készített. Nekem Zwack úrral nincs semmi bajom, sőt becsülöm azért, mert kint volt ereje ahhoz, hogy újra felkapaszkodjon, tőkéssé váljon. Ő a riporter provokáló kérdéseire is igyekezett mértéktartóan válaszolni, ami jó ideig sikerült is neki. A riporter azonban nem nyugodott, úgy érezte, annál jobb a riport, minél élesebb. így aztán a végén megállapodtak abban, hogy a likőrgyár államosítása jogtalan volt, hiszen nem fizetett érte a magyar állam, ezért Zwack úrnak visszajárna a volt gyára. Az első adást még elnéztem, az ismétlés már komoly, és az utólagos korrekció hiánya súlyos hiba volt. Az államosítás, vagyis a gyárak és a nagybirtok államosítása jogos forradalmi cselekedet volt. Azt igazolta, hogy a tőkések és a nagybirtokosok nem tettek semmit a kor színvonalához igazodó társadalmi reformok terén. Ha az urak egy közép-európai népet ázsiai szinten tartanak, ha a 20. században középkori viszonyokat tartanak fent, akkor a végre felszabadított népnek joga, sőt kötelessége a nagytőkék és a nagybirtok ellenszolgáltatás nélküli kisajátítása. Tehát ne a magyar népet, hanem a korábbi uralkodó osztályt kell felelőssé tenni az ellenszolgáltatás nélküli államosításért. Ha Zwack úr és osztálya úgy gondolkodott volna a demokráciáról, a munkások jólétéről, ahogyan a riportban vélekedett, nem került volna sor államosításra, legalábbis nem a likőrgyárakéra, hanem megelégedtek volna a bankokkal, a nehézipar óriásaival. Demokratikus országokban nem kerül sor sehol a kártérítés nélküli államosításra, a szinte mindenre kiterjedőre még kevésbé. Ha Zwack úr kártérítésre gondol, akkor a régi rend uraihoz, tőkéseihez forduljon a panaszával. Ők provokálták ki az általa jogellenesnek minősített eljárásokat. Az más lapra tartozik, hogy az államosítást túlhajtottuk, államosítottuk a kisvállalkozásokat, a saját munkán alapuló nagyobb parasztgazdaságokat is. Ezek során valóban történtek jogtalanságok, amiért elsősorban ugyan a hatalom akkori birtokosai a felelősek, de nemcsak ők, hanem a régi rendszer is. Ha egy országot az indokoltnál évszázadokkal tovább tartják urai a középkorban, szükségszernek a túlkapások. Ezekért, no meg az 1945 után tévesen elkövetett hibákért, bűnökért az itt maradt magyar nép negyven éven keresztül fizetett, most is fizet a felelőtlenül felvett adósságokért, és nem mondhatja, hogy fizessék ki azok, akik jogtalanul, hatalmukkal visszaélve felvették és elköltötték azt a pénzt. A nép nem mondhatja azt, amit Zwack úr: akit jogellenesen megkárosítottak, azt kártalanítani kell, mert ezt követeli meg a jog. Mert annyi pénz, amit 40 év hibás gazdasági gyakorlata elherdált, nem fog rendelkezésre állni még a következő évtizedekben sem. A magyar népnek azért is több joga van a hibák felhánytorgatá- sára, mert azt, amit Zwack úrtól az ő nevében elvettek, nem az ő javára hasznosították. A kártalanítás nélküli államosítást csak az indokolja, ha valóságos társadalmasítás történik. Sajnos nem ez történt, mert a volt tőkés tulajdonos helyett nem a társadalom, hanem egy diktatórikus rendszer állami bürokráciája gyakorolta a hatalmat. Ennek lett aztán a szükségszerű következménye, hogy a Zwack úr volt gyára az államosítás után sokkal kisebb hatékonysággal működött, mint korábban. Ebből azonban nem az következik, hogy a gyárat Zwack úréknak kell visszaadni, vagy egy másik „jó tőkésnek” olcsón eladni, hanem az, hogy igazi társadalmi tulajdonba kell venni. Ezért nem re-tőkésítésre, hanem a tulajdon érdemi társadalmasítására van szükség. Ne a múltba menjünk vissza, aminek lehetetlenségét és értelmetlenségét maga Zwack úr is jól tudja, hanem a jövőbe, tehát előre. A társadalmasításnak talán az a legnagyobb akadálya, hogy a társadalmi tulajdon az emberek tudatában a bürokratikus állami tulajdonlással, a gyenge hatékonysággal, az alacsony bérekkel azonosult. A modem társadalmakban jelenleg már a tőke jó kétharmada jól gazdálkodó társadalmi tulajdonosok kezében van, és ők terjeszkednek a magántőkések rovására. Ma az Egyesült Államokban a nyugdíj- pénztárak tulajdonosi részesedésének a felét sem éri el a magántőkéseké, az ezredfordulóra a harmada sem lesz. A tőkebefektetések átlagos hozadéka jobb a társadalmi tulajdon, mint a tőkés magántulajdon esetében. Tehát ha mi azon törjük a fejünket, hogy vissza kellene adni a gyárakat a magántőkéseknek, vagy akárcsak azon, hogy nekik kellene potom áron eladni, akkor nem előre lépnénk, hanem hátra. Ez volna aztán az igazi magyar Unikum. Kopátsy Sándor Csordákút Meglepett az ígéretes kisvállalkozás borozójának elnevezése, mert — mi tagadás? — ötletesebbet, jobban hangzót is el tudtam volna képzelni helyette. Kevésbé tartom hagyományőrzőnek vagy éppenséggel mainak, s őszintén szóivá kifejezetten sértőnek érzem. Hiszen, ha egy-egyjó vizűpusztai kúthól valamikor ivott az emberis, s végső soron a szomjoltó kállai összefüggésbe hozható akár minden italmérés, csordához tartozónak talán a legiszákosabb ember sem érezheti magát. Főleg ott nem, ahol a kulturált fogyasztást szorgalmazzák, valójában inkább csak a kóstolgatásra s véletlenül sem a vedelésre akarnak biztatni. Egyszó val illenék ehhez az új vendéglátóipari egységhez — megyénk egyik legfiatalabb ilyen üzletéhez — valami emberibb, kedvesebb név, mint történetesen a Csordákút. S ha nehéz ezt helyben kitalálni, talán valamiféle kis pályázatot is kiírhatnának segítségül. Biztos, hogy sikeres lenne. Sokkal többet hozna, mint vinne. (-ni) Augusztus 29—30-án bevonulás — Társadalmi bizottság elé kerül az alternatívok kérelme — Eddig egy fiatal jelentkezett A módosított törvény szellemében dolgoznak Tizenhárom évet élt nagyobb módosítás nélkül az 1976. évi I.törvény, amely a honvédelemről szólt. Ezt módosította legutóbbi ülésén az Országgyűlés, amely így már törvényerőre is emelkedett. Aki figyelemmel kísérte a T. Házban zajló ezzel kapcsolatos eseményeket, annak aligha mondhatunk újat azzal, hogy várakozáson felül nagy volt az érdeklődés, a véleménynyilvánítási és módosítási szándék a honatyákban. Végül is kompromisszum után emelkedett törvényerőre a miniszteri beterjesztés. Az új törvény értelmében, — amely július 1-jével lépett hatályba — már a legközelebbi behívásokat is ennek szellemében kell végrehajtani. Mindez alapvetően befolyásolja és meghatározza a végrehajtó szervek munkáját, egész pontosan a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságokét. Heves megyében Kóta Sándor ezredes parancsnoksága alatt tevékenykedik ez a szervezet. Ezért kerestük fel a minap irodájában, hogy arról érdeklődjünk, miként kezdtek hozzá az új tennivalókhoz, milyen kötelezettségeknek kell eleget tenniük a fiataloknak, s vannak-e már tapasztalataik a módosított törvény megyei fogadtatásáról? — Mi természetesen számoltunk azzal, hogy az Országgyűlés főbb vonalaiban elfogadja miniszterünk előterjesztését, mert a régi törvény nem volt vitás, megérett a módosításra — mondotta a parancsnok. — így naprakészen állunk a munkákkal. A most augusztus 29-30-án bevonulásra kerülő fiatalok többsége értesítve lett arról,hogy a nyáron megkezdi tényleges katonai szolgálatának teljesítését. Az új törvény értelmében most már háromféleképpen tehet e kötelezettségének eleget, mégpedig fegyverrel és fegyver nélkül a hadsereg kötelékén belül és civilben, polgári szolgálatban olyan területeken, amelyek nem nyere- ségérdekeltségűek, — például az egészségügyben. Arra törekedünk, hogy mindhárom kategóriában a jövőben fokozatosan a megyében lévő alakulatokhoz, intézményekhez kerüljenek az újoncok. — Legtöbb vita a fegyver nélküli és főleg a polgári szolgálattal kapcsolatosan alakult ki. Vita folyt a kérelmezés mikéntjéről is. Hogyan néz ki ez most a valóságban? — Mint ismert, kompromisz- szumok alapján született meg a döntés, amelyről bőven értesülhettek a sajtóból, a rádióból és a tévéből az érdekeltek. A lényeg az, hogy a fegyveres és az alternatív szolgálat együttes időtartama 28 hónap, különböző felosztásokban. Az egyetemet és főiskolát végzettek viszont csak 12 hónapot teljesítenek és leszerelnek. Azok, akik előfelvételisek voltak és letöltötték a 11 hónapot, szintén tartalékállományba kerülnek, nem hívjuk be a hat és fél hónapos továbbszolgálatra. — A fegyver nélküli, illetve polgári szolgálatot személyesen, írásban vagy szóban kell kérelmezni a lakóterületi hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságon. A jelenlegi esetben ez a határidő július 31-éig szól. Ezután 90 nap áll rendelkezésre a kérelem elbírálására. Míg erről döntés nem születik, ők nem vonulnak be. — Kik foglalkoznak megyénkben ennek eldöntésével? — Egy társadalmi bizottság elé kerül a kérelem, amelyik javaslatot tesz a parancsnoknak, aki ezután dönt, hogy helyt ad-e a kérelemnek, vagy sem. Erről írásban kap értesítést a hadköteles. Ellene fellebbezni nem lehet, de jogorvoslásért a helyi bírósághoz fordulhat. Nálunk a megyei tanács igazgatási osztálya által létrehozott bizottság vizsgálja meg a kérelmeket. Szeretnénk elérni, hogy a háromfajta megoldást minél zökkenőmentesebben bonyolítsuk le. Ezért azt kérjük a fiataloktól, hogy bizalommal forduljanak hozzánk. Mi igyekszünk minél emberiebben, humánusabban eljárni ügyükben. — Milyen az „érdeklődés” az alternatív szolgálat után ? Hiszen Heves megyében jehovisták és nazarénusok is élnek, akiknek vallásuk tiltja a fegyveres szolgálatot? — Jelen pillanatban egy fő jelentkezett ilyen elbírálásra. Számuk az idő múlásával feltehetően nőni fog. Meg kell azonban őszintén mondanom azt is, hogy sajnos ezelőtt is voltak olyanok, akik nem kívántak élni a fegyver nélküli szolgálat lehetőségével, inkább a börtönt választották. Most lehetőségük nyílik a polgári szolgálatot választani. Reméljük, élni is fognak vele, mert ellenkező esetben a legjobb szándék ellenére is a törvény felelősségre vonja őket. Fazekas István Az internáltakat érintő társadalombiztosítási rendelkezések A Magyar Közlöny 1989. évi 45. számában megjelent a Minisztertanács rendelete, amely a rendőrhatósági őrizetben fogva tartottak (internáltak) munkajogi és társadalombiztosítási helyzetét rendezi. A jogérvényesítés megkönnyítése érdekében a társadalombiztosítást érintő kérdésekben az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság a következőkre hívja fel a figyelmet: A nyugdíjfolyósító szerv havi 500 forinttal felemeli az 1949- 1953 között internálás alatt állott személyeknek az 1989. augusztus 1-je előtti időponttól megállapított, saját jogon járó nyugdiját, (mezőgazdasági, szövetkezeti járadékát), ha a nyugdíjas ezt kéri és leveléhez mellékeli a Belügyminisztériumnak az internálásról szóló hatósági bizonyítványát. Az első lépés tehát a hatósági bizonyítvány beszerzése. A folyósítási törzsszámot célszerű nemcsak a nyugdíjfolyósító szervnek, hanem már a Belügyminisztériumnak írt levélen is feltüntetni. A jogszabály szerint hatósági bizonyítvány 1992. december 31-ig adható ki. Az özvegyek havi 250 forintot kapnak özvegyi nyugdijukhoz (özvegyi járadékukhoz), ha az 1989. augusztus 1-je előtt meghalt férjükre vonatkozó hatósági bizonyítványt beszerzik a Belügyminisztériumtól és azt a nyugdíjfolyósító szervhez megküldik. Ugyanez a helyzet azoknál, akik a nyugdíjasként meghalt internált után szülői nyugdíjat vagy árvaellátást kapnak. A jogszabály lehetőséget biztosít arra is, hogy a nyugdíjas vagy özvegye kifejezett kérésére a nyugdíjhoz ne az említett fix összegű emelést adják hozzá, hanem a nyugdíjfolyósító szerv az internálásban ténylegesen eltöltött időt vegye figyelembe szolgálati időként. Ebben az esetben azt a jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alapján a nyugdijat eredetileg megállapították. Mivel a korábbi nyugdijjogszabá- lyok a jelenleginél kedvezőtlenebbek, a korábbi keresetek pedig jóval alacsonyabbak voltak, az esetek túlnyomó részében a havi 500, illetőleg 250 forint emelés előnyösebb lesz, mint az internálásban töltött idő figyelembe vételével módosított nyugdíj. Azoknál a személyeknél, akik 1989. augusztus 1-je után mennek nyugdíjba, a Belügyminisztérium hatósági bizonyítványa alapján az 1949-1953 között internálásban töltött időt az általános rendelkezések szerint szolgálati időként figyelembe kell venni. A nyugdíjba vonuló személy összesen havi 500 forintot azonban akkor is megkap, ha a beszámítás folytán a nyugdíj nem, vagy havi 500 forintnál kisebb összeggel emelkednék. Mivel a mezőgazdasági, szövetkezetijáradékok megállapításánál a szolgálati idő tartamának nincs jelentősége, ezeket a járadékokat a jövőben is saját jogon havi 500 forinttal, özvegyi jogon havi 250 forinttal felemelve kell majd megállapítani, ha az igénylő rendelkezik a Belügyminisztérium hatósági bizonyítványával. (MTI) Családi tábor erdélyi gyerekeknek Még a nyár elején akadt a kezembe egy érdekes felhívás. A Magiszter GMK nevet viselő egri pedagóguscsalád egyhetes, saját szervezésű honismereti táborba hívta a gyerekeket. Nem szokványos vállalkozás ez — jutott eszembe a programok tallózása közbeq. Később arról kaptam hírt, hogy a TIT Eger Városi Szervezete egy pályázatot nyújtott be a megyei tanács ifjúsági és sportosztályára az Erdélyből áttelepült gyerekek üdülésének finanszírozására. A támogatást megkapták, így egy héten keresztül 12 erdélyi gyermek nyaralhatott a fent említett családnál. Érdeklődésünket örömmel fogadták „táborvezetők”, táborozok egyaránt. Magáról a vállalkozásról, a családfő, Köves Gyula beszél : — A feleségem, a fiam és jómagam is pedagógusok vagyunk. Az ötlet Pásztóról származik, ahol egy tanárházaspár Mátra Pesztra néven szervezett tábort gyerekeknek egy helyi kollégiumban. Mi is belevágtunk, annyi különbséggel, hogy saját házunkban alakítottunk ki 12 gyermek elhelyezésére alkalmas helyiségeket. Emellett közösen összeállítottunk egy programot, amelyben külön hangsúlyt kapott a túrákkal, kirándulásokkal ötvözött honismeret. — Milyen hivatalos állomásokat kellett bejárni, hogy az ötletből valóság legyen ? — Csaknem egy fél évbe telt, mire az engedélyt megkaptuk. Jártunk a tanácson, az adóügyi hivatalban, a Köjálnál. Végül fogadtunk egy jó ügyvédet, aki segített a hivatalos rész lebonyolításában. Őszintén szólva, volt idő, amikor már-már felhagytunk a tervvel, mert kezdtünk belefáradni a sok huzavonába. Végül is sikerült, az engedély a kezünkben volt, de mire meghirdettük a lehetőséget, a szülők jó része már megszervezte a nyári programot. Idén így csupán három turnust fogadunk. — Nyereség? — Idáig veszteségesek vagyunk, de nem adjuk fel. A következő években — reméljük — több vendégünk lesz. A programokról, benyomásokról az erdélyi gyerekeket kérdeztük ottjáriunkkor, akik láthatóan remekül érezték magukat. A fiúk egymás szavába sorolják az élményeket: — Az első napon a várossal ismerkedtünk, délután pedig strandon voltunk. Este megnéztük videón az Egri csillagokat és alig vártuk, hogy felmehessünk a várba. Aztán Szilvásváradon töltöttünk egy napot, ma pedig Sík- főkúton túráztunk. Holnap Budapestre megyünk szüléinkkel. — ”Otthon ” hogyan töltöttétek a vakációkat? — A hegyekbe jártunk kirándulni, vagy a nagyszülőknél voltunk. Sajnos idén nyáron nem mehetünk... A lányok kicsit visszafogottabbak. Mondják, itt a táborban nagyon jó, de az iskolától már előre félnek. — Az osztályban csúfolnak bennünket a többiek, hogy románok vagyunk. Otthon más volt, az emberek sokkal kedvesebbek, mint itt. Gyakran írunk levelet „haza”, de biztosan nem kapják meg, mert mindig azt kérdezik, hogy miért nem írunk? Mi nemrég táviratoztunk a nagymamának, hogy jöjjön el hozzánk, de már nem tud. Elvették az útlevelét — fejezi be a mondatot a légkisebb. — Itt a táborban mi volt idáig a legkellemesebb élményetek? — Az, hogy Ibolya néni megtanította velünk a Székely Himnuszt. Eddig nem ismertük. Különben vacsora előtt mindig szoktunk népdalokat énekelni. Azzal, mintegy bizonyításképpen, leviharzanak a kertbe, és énekelni kezdenek. Furcsa a vékonyka gyerekhangon felcsendülő himnusz, amit itt hallottak először. Mire véget ér a tábor, megtanulják hibátlanul, s biztos vagyok benne: nem fogják elfelejteni. Barta Katalin
