Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-19 / 168. szám
4. KULTÚRA KOZMUVELODES NÉPÚJSÁG, 1989. július 19., szerda Kádár János 1912—1989 Minikönyv a kiemelkedő politikus tiszteletére „Itt nyugszom. Végre megnyugodtam. Elszállt az álom és a láz. Ma föld fölöttem, föld alattam, és nem emel és nem aláz...” Babits Mihály költő örökérvényű soraival kezdődik az a minikönyv, amely az Egri Miniatűrkönyv-ba- rátok Körének gondozásában készült Kádár Jánosnak, a kiemelkedő politikusnak elhunyta alkalmából. Ki is volt Kádár János? Már életében elkezdődtek a viták a nagy formátumú politikus politikai alkotásának eredményeiről, kudarcairól, főként arról, hogy adott esetekben mennyire volt ő az ura döntéseinek, s menynyiben befolyásolták azokat külső körülmények. Nyilván nem egy könyvnek kell vállalkoznia ennek eldöntésére, de a most megjelent minikönyv is segíthet az érdeklődőknek az eligazodásban. A kötet első részében közli a politikus elhunytéval kapcsolatos dokumentumokat, Kádár János életrajzát. Az életrajz tartalmazza mindazokat az elemeket, amelyből élesen kirajzolódik előttünk a párt egykori mozgalmi harcosának, később első számú vezetőjének nem könnyű, de mindig igaz és őszinte-- * élete, lenyűgöző egyszerűsége, a haza, a nép iránti elkötelezett sze- retete. S kirajzolódik végül a nagy politikus magányossága, esetenkénti meg nem értése, s az általa elképzelt fejlődés kudarcba fordulása is. A kötet tartalmazza Kádár János külföldi megítélését is, szemelvényköteget állított össze a nemzetközi sajtóból. Végezetül a részvéttáviratokat és a leveleket közli, majd egy fotó-összeállítást a párt nyugalmazott elnökének életéből. A kötet nem csupán tartalmáért, gondos összeállításáért érdemel figyelmet, hanem megjelenéséért is. Szép, esztétikus, nemesen egyszerű. A kötés vörös bársony, rajta a felirat arany. A készítők — Pilisy Elemér vezetésével — rendkívüli gyorsaságból is példát mutattak, a kötet a politikus temetésének napjára el is készült. Külön figyelmesség, hogy e napon a kötet első három számozott példányát eljuttatták Kádár Jánosné- nak, az özvegynek. Úgy véljük, hogy a méltó tiszteletadás sorába e könyv is jól beleilleszkedik. Kaposi Levente (A könyvecske — kis példányszáma miatt — a Népújság olvasószolgálatánál rendelhető, postai úton.) „..*A hít nem rendűit meg az alkotókban...” Beszélgetés Jancsó Miklóssal A közelmúltban több szakmai fórumon is szóba került, hogy mind veszedelmesebb arányt képviselnek a mozikban az értéktelen, szellemi környezetszennyező munkák, amelyek igénytelenségüknél fogva igen nagy tömegeket vonzanak, és sokakkal hitetik el, hogy az a művészet. Fokozott ez a veszély a video esetében, hiszen a használatban lévő videokészülékek száma és azok filmellátása teljesen áttekinthetetlen, döntő többségben az ellenőrizhetetlen feketepiacról származó, művészileg értéktelen alkotásokat nézegetik a videózás kedvelői. E témáról kérdeztem Jancsó Miklós filmrendezőt, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetségének elnökét. — Kíván-e a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége valamit tenni a filmértékek megmentésére? Egyáltalán miként értékeli a szövetség ezt a helyzetet? — A magyar filmalkotók, a szövetség tagjai és vezetői ismerik a sajnálatos állapotokat, azonban megítélésükre testületi állásfoglalás még nem született, de a közeljövőben várható. így nem a szövetség nevében, hanem csak a saját nevemben nyilatkozhatom. Az a véleményem: a kulturális szemét világáradata nem állt, nem állhatott meg a magyar határnál. Ez világjelenség. A társadalmi struktúra, a hatalmi struktúra megrendítette a jobbat akarás hitét, de ez a hit nem rendült meg az alkotókban, s nem rendült meg a nézőkben sem. — Bocsásson meg, de a nézők igen nagy hányada éppen az értéktelenségeket kedveli. Azért nézik a selejtes műveket, mert a filmforgalmazás azokat kínálja, vagy azért kínálják a nézőknek a kulturális selejtet, sőt szemetet, mert ők azt keresik? — A kínálat nem hagyható figyelmen kívül. És fontos az emberek gondolkodása, ízlésvilága, amelyet a kínálat befolyásol és ront el. De nemcsak a mozi, nemcsak a filmforgalmazás a ludas, hanem a roppant tömegekre ható televízió, a video, a könyv- és lapkiadás, és az emberek ízlésvilágát, érdeklődésének irányulását befolyásoló sok más kommunikációs lehetőség. A mi esetünkben talán maradjunk a mozgókép különböző jelentkezési formáinál, a filmnél, televíziónál, videónál. — Mit lehet, és főleg mit kell tenni ennek a folyamatosan romló helyzetnek a megváltoztatására, a film iránti érdeklődésben tapasztalható nagyon egészségtelen arányok javításáért? — Alapvetően azt, hogy a támogatásnak az értékesre, a másra, az eltérőre kell elsősorban irányulni. Ennek a módszereit kell megkeresnünk és megtalálnunk, s persze, alkalmaznunk. Alkotóknak, forgalmazóknak, mindenkinek, akinek a filmhez köze van. — Miként látja ebben a forgalmazás szerepét? — A film elsősorban terjesztés. Ugyanis mindaddig, amíg az alkotó készítette film nem jut el a közönséghez, a mind szélesebb közönséghez, addig nem kész, addig nem film. Ezért mondom, hogy a film elsősorban terjesztés. Meg kell változtatni a film, a televízió és a forgalmazás viszonyát, át kell szervezni a film és a közönség egymásra találásának lehetőségeit. De már megelőzően hozzá kell kezdeni a filmesztétikai neveléshez a legkülönbözőbb direkt és indirekt eszközökkel. Ennek helyet kell kapnia az iskolai oktatásban is. Hiszen a felnövekvő generációk gyerekkoruk óta a mozgókép hatása alatt állnak, s nem közömbös, hogy felserdülvén a szellemi selejtet, vagy az értéket keresik-e. Ez nem a filmesek érdeke, hanem az össztársadalomé. A selejtes dolgokkal szemben a másikat kell minden eszközzel erősíteni, szellemi és anyagi támogatással egyaránt. Egyetlen módon nem szabad beavatkozni: rendeletileg, tiltásokkal, adminisztratív eszközökkel. Mert ez csak ellenhatást válthat ki, és az csak még rosszabb állapotokat eredményezhet — mondja befejezésül Jancsó Miklós. Benedek Miklós Négyszázezer dollárra számítanak Koncert az elefántokért Az afrikai elefántok túlélését kívánja segíteni Msztyiszlav Rosztropovics csellóművész. A washingtoni országos szimfonikusok igazgatója hétfőn bejelentette, hogy szeptember 18-i koncertjének bevételét — várhatóan 400 ezer dollárt — az elefántok túléléséért folytatott küzdelem céljaira ajánlja fel. Az afrikai elefántok vadászata — elsősorban agyarukért — az utóbbi tíz évben kevesebb mint felére csökkentette az 1,3 milliós elefántpopulációt. Japán — a legnagyobb elefántcsont-importőr — bizonyos feltételekkel júniusban tiltotta be az ilyen irányú behozatalt, az Európai Közösségek és az Egyesült Államok pedig teljes tilalom alá vonta az elefántcsont bevitelét. Paradicsomfa Királynő Kedl himnusza a természetről Kiállítás a kertben „Az ember része a természetnek. És sajnos éppen ez az ember manapság kezdi tönkretenni a természetet. Műveimmel erre akarom figyelmeztetni az emberiséget, és felhívni a figyelmet a felelősségére.” — írta szobrait „magyarázva” Rudolf Kedl. Az a művész, akinek éppen ezért természetközeiben, a Budapesti Történeti Múzeum kertjében nyílt szeptember 24-ig látogatható kiállítása, „Kedl himnusza a természetről” címmel. Nagyméretű, stilizált bronz- és sárgaréz szobrok, meg poszta- mensen álló kisméretű, kemény szerpentinplasztikák sorakoznak a múzeumudvarban. Stílusosan illeszkedve a várfal határolta, lombokkal, virágokkal díszes térbe. Elnagyoltak a figurák, elvonatkoztatottak a formák, s a kubizmus, az absztrakció jegyeit viselő, olykor az archaikus idolokra emlékeztető szobrok mégis rendkívül meggyőzők, szuggesztívek. Rudolf Kedl családja Magyar- országon élt, a művész is Bur- genlandban született, s csak később költöztek el Ausztria távolabbi vidékére. Családi történet az is, hogy Kedl csak némi kerülővel jutott el a művészetekhez. Tízéves volt, amikor 1938-ban, az Anschluss után apját letartóztatták, mert üldözötteket menekített, segített. Az apa koncentNapimádó (Dolezsál László felvételei — MTI-Press) rációs táborba került, majd kivégezték. Az apa nélkül maradt sokgyerekes család nagy szegénységben élt, és Rudolf Kedlnek, a hetedik gyereknek is munkába kellett állnia. Egy malomban dolgozott. Csak 1946-ban nyílott lehetősége, hogy Grazban ezüstművessé- get és szobrászatot tanuljon. A tehetséges fiatalember 1949-ben a bécsi főiskolán tanult tovább. Első sikerét 1954-ben aratta, amikor Bécsben Akadémiai Nagydijat kapott. Később több, hasonlóan magas elismerésben részesült. Kiállításai sorra követik egymást Bécsben és Ausztria más városaiban. Aztán meghódította Európát, Ljubljanában, Velencében, Prágában, Bonnban, Belgrádban, Varsóban, Koppenhágában voltak emlékezetes tárlatai. Sokat utazó művész. És útjai inspirációt adnak szobraihoz. Saját bevallása szerint hatással voltak rá a régi görög mesterek, a perui inka szobrászat, és mesterének tartja Donatellót. (kádár) Fej körzéssel kezdődik... Három hét az infarktus után — Az első öt lépést olyan nehéz megtenni... — mesélte egy férfi, aki éppen egy éve esett át az infarktuson. — Akkor nehezen tudtam elképzelni, hogy a betegség után még dolgozhatom. Hogyan kellene tovább élni — ezt a kérdést tettem fel magamnak. Abban, hogy lábra állhassak, s újra elláthassam a munkámat, nagy szerepe volt a rehabilitáció időszakának. Ez alatt fokozatosan aktív mozgásra szoktattak minket, és orvosi ellenőrzés mellett megtettük az első lépéseket — átvitt értelemben az egészség felé. A megyei kórházban három éve működik a kardiológiai rehabilitációs részleg, ennek tevékenységébe nyújtott betekintést dr. Szalóky Pál osztályvezető főorvos és dr. Fenyvesi Éva megyei kardiológus főorvos. Aggasztó — és e gyógyítómunkát igen fontossá teszi — a szív- és érrendszeri megbetegedések ugrásszerű szaporodása. Az egész világon probléma ez, és nálunk főképpen, hiszen „híresek” vagyunk arról, hogy szinte önpusztítóan élünk: nehéz ételeink, a kevés mozgás, a sok-sok cigaretta — mind szinte terel bennünket a rettegett betegség felé. A legbiztosabb megoldás persze az lenne, ha a hajlamosító tényezők megszüntetésével megelőzhetnénk a bajt és annak szövődményeit. Ha azonban már kialakult a szívizominfarktus, az orvosoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy páciensük újra teljes értékűnek érezhesse magát. Szinte hihetetlen, de már a roham másnapján megjelenik a betegágynál a gyógytornász, és könnyű gyakorlatokat javasol: fej körzést, a végtagok izmainak megfeszítését. Később fokozatosan egyre több mozgás következik, természetesen felügyelet mellett. A mozgás azt szolgálja, hogy javuljon a szív vérellátása, és a kisebb erek kitágulva átvehessék az elhalt részek funkcióját. Általában három hét telik el, mire megkezdődhet az igazi rehabilitáció, ami a gyógyszeres kezelés és a fizikai megerősítés mellett arra is szolgál, hogy eloszlassa az infarktus sokkja után következő szorongást, segítse feldolgozni e kellemetlen eseményeket. Az 1986 áprilisa óta működő, 15 ágyas részlegre általában az az infarktus kialakulása után három héttel kerülnek a 65 — 70 évesnél fiatalabb betegek, és rendszerint még egyszer ennyi időt töltenek ott. Evente átlagosan 100 beteget kezelnek itt, és a három év alatt 200-nál sikerült teljesen végigvinni a korai rehabilitációs programot. A páciensek hazatérésük után még három-négy hónapig bejárhatnak ambuláns foglalkozásokra, és szakember irányításával tornásznak, edzik magukat. Ezzel a lehetőséggel eddig körülbelül harmincán éltek. A feladat tehát sokrétű: de milyenek mindehhez a feltételek? Nos, nem kell sokat gondolkodniuk az orvosoknak, ha listába akarják szedni, mi hiányzik ahhoz, hogy ideálisabb körülmények között végezhessék a munkát. Először is két speciális műszerre volna szükség, ezek összesen tízmillióba kerülnek. A lelki gondozáshoz külön pszichológus kellene, akinek megvan ugyan a státusza, de az alacsony fizetés miatt nem vállalja senki az állást. Az ambuláns páciensek edzései számára még egy tornatermet szeretnének, és az udvaron egy olyan pályát, ahol sportolhatnak. Tervezik, hogy úszásórákkal bővítik a mozgáslehetőségek sorát, ez azonban orvost, nővért és külön gyógyászati berendezést kíván. Nagy dolog, ha azok, akik szembenéztek már az infarktus rémével, újra megtalálják helyüket a világban, és nem a nyugdíjazás, a kényszerű tétlenség marad az egyedüli perspektívájuk. Egy öt évvel ezelőtti egri felmérés szerint (ekkor még nem folyt szakszerű kardiológiai rehabilitáció a kórházban) az infarktust átvészelt betegeknek csupán 10 — 15 százaléka dolgozhatott újra. A három éve kezdett tevékenység sikerét — a viszonylag rövid idő miatt — még nem lehet számokban lemérni, a korábbinál azonban feltétlenül biztatóbb arányra számítanak, akár negyedrész is lehet azok aránya, akik megint munkába állhatnak, és megújult önbizalommal kezdhetik újra. Számukra kulcsfogalom marad továbbra is az életmód, hiszen annak van igazán esélye, aki egészségesebbé formálja hétköznapjait az első „figyelmeztető jelzés” után. A Megyei Művelődési Központ ”szívesklubja”, amit a két főorvos vezet, szintén arra adott példát, hogy nem zárul le a kór legyőzése a kórház kapujánál. Nemcsak az egykori betegek, hanem bárki, aki tisztában van azzal, hogy nem rombolhatja büntetlenül szervezetét, hasznos előadásokat hallhat, és tippeket kap ahhoz is, hogyan alakítsa át étkezési szokásait. Már az is jelent valamit, hogy az idei zárófoglalkozáson sokan elmondták, megérte erre szánni egy éven át hétfő estéjüket. A valódi eredményt pedig az garantálja, ha megfogannak a tanácsok, amik bizony valamennyiünkre ránk férnek. A Mór ugyanis nem indulna el olyan gyakran a szirénázó mentőautó... (palágyi)
