Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-24 / 147. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. június 24., szombat 6. kérdés válasz Árkus Józsefi „Az égvilágon senki sem áll mögöttem...” — Halló, kedves Árkus József! Ón is tapasztalhatta, hogy a honi sajtót a legutolsó időkig rengeteg bírálat érte a vezetés részéről, mondván, erről is, arról is az újságírók tehetnek. Mi a véleménye az effajta megjegyzésekről? — Korábban is azt vallottam, hogy sosem a sajtó tehet arról, mi történik az országban, hiszen a lapok legfeljebb precízen megírhatják, hogy mi van, de nem maguk idézik elő az eseményeket. Szóval ez egy régi trükk, amivel nagyon sokszor élt a pártirányítás, a sajtóirányítás az elmúlt időszakban. De ez egy lejárt lemez, ezt én a legteljesebb mértékig tagadom. A legkönnyebb a sajtóra hárítani a felelősséget. Az igaz, hogy a sajtó esetenként akár hatalmi tényezőként is felléphet, de ez nem az ő hibája. Mikor ilyen minőségben szerepel, akkor valamit pótol, valamiféle vákuumba tör be. Mert egyébként „csak” hírközlő, információs, tudatformáló eszköz, de semmiképpen sem hatalmi. Utóbbi akkor lehet, ha valami hiányzik a hatalomból. — A Ludas Matyi — aminek ön főszerkesztője — sokáig egyeduralkodó volt a lapstruktúrában. A helyzet azonban változott, mert megjelent például az új Szabad Száj című szatirikus lap, s várható, hogy újabb ilyen orgánumok is indulnak. Kell-e ebben a versenyben változtatnia, váltania a Ludasnak? — Minden verseny helyzet sarkallja az abban résztvevőket, így az, hogy az új Szabad Száj napvilágot látott, számunkra is új kihívást jelent. De megmondom őszintén, nem túl nagy kihívást. Megnéztem ennek első számát, és kicsit elkeseredtem. Mert — ha sértés, ha nem sértés, ma már ugyanis annyira őszintének kell lenni, hogy az ember legalább kifejthesse a véleményét — ez egy amatőr lap, az amatőrség minden jegyét magán viseli. A karikatúrák szakmai színvonala any- nyira kérdéses, hogy jelentős részük meg sem üti a közölhetőség szintjét, a verbális humor pedig szintén nem mondható valami minőséginek. De ami még ennél is fontosabb: nem látom benne azt a politikai bátorságot, amelyre ma szükség volna. Tehát a két lap közül — szerintem — a Ludas az, amelyik messzebbre megy és bátrabb. S e vetélytársat főként szakmai szempontból tartom erősen javítandónak. S éppen azért kezdtem úgy, hogy kicsit elkeseredtem, mert az effajta konkurencia nem követeli meg tőlünk még nagyobb energiák mozgósítását. A versenynek amúgy feltétlen híve vagyok, mert ha azt állítjuk, hogy pluralizmus kell a politikai életben, akkor azt is ki kell jelentenünk, hogy erre az újságokban és az újságok egyes kategóriái között is szükség van. S nagyon bízom abban, hogy kifejlődik még más vicclap is, ami majd erőteljesebben ösztönöz bennünket. Mindezektől függetlenül mi a lapunknál már megpróbálkoztunk megújulni, legalábbis a megújulás első lépéseit — úgy érzem — megtettük. A gárdánkban megvan az elszántság, nagy kedvük van a politikai humor műveléséhez, s ennek én őszintén, szívből örülök. — Igen sokan hangoztatják, hogy a politikai humor mostanság hazánkban válságban van, mivel a napjainkheli történéseket rendkívül bajos a humor felől megközelíteni. Igazat ad-e azoknak, akik ekként fogalmaznak, avagy sem? — Nos, azzal a korrekcióval osztom ezt a véleményt, hogy a politikai humor ugyanúgy válságban van, mint minden más ebben az országban. Ez érthető, ugyanis a politikai humor is ide kötődik, ebből a talajból táplálkozik. Kétségtelen, hogy a sanda célozgatásoknak, a képes beszédeknek — amik eddig a hazai politikai humort alapvetően jellemezték — immáron vége. Mindezek lába alól kihúzta a talajt az a szókimondás, ami — egyébként a legkevésbé sem humoros formában — megjelenik a napi-, a hetilapokban, valamint a folyóiratokban. Ugyanis roppant módon nehéz a politikai humor helyzete akkor, amikor már mindent ki lehet mondani. Ugyanis sokáig kizárólag abból éltünk, hogy megtanítottuk a lakosságot a sorok között olvasni. Napjainkban erről a módszerről le kell mondani. Mert mi a fenének kellene a sorok között olvasni, amikor a sorokból is abszolút ki lehet olvasni a pillanatnyi szituációkat? Tény, hogy mi is keressük az utat. Úgy látom, hogy az állatmeséknek, az egyéb meséknek, a metaforáknak, meg az elhallgatásoknak az ideje végérvényesen lejárt. Meg kell találnunk a politikai humor direkt kifejezési formáit, beleértve az egyes, igen magas köztisztségviselők szerepeltetését, méghozzá akkor is, ha ez számunkra nem éppen előnyös. A politikai humornak most már a politikusokat is bíráló humorrá kell válnia. Ez persze nagyon nehéz, mert hát az ember könnyen elszaladhat az otrombaságok irányába. Már csak azért is, mert mindebben nekünk nincs túlzottan nagy gyakorlatunk. Remélem viszont, hogy ezt minél hamarabb megszerezzük. Tudvalévő ugyanis, hogy itt azért tiszteletben kell tartanunk a személyiséghez fűződő jogokat is. Ez azonban nem zárja ki, hogy az eddiginél sokkal szókimondóbban, bátrabban humorizáljunk velük. Nézetem szerint például szatírák sokaságának kellene szólnia arról, hogy manapság mi folyik fontos döntéshozó testületekben. Csakhogy az effajta írásműveknek egyelőre még nyomuk sincs. — Nem az udvariaskodás mondatja velem, de vitathatatlan tény, hogy a Parabola az egyik legnépszerűbb, legnézettebb műsor a televízióban. Sokaktól hallottam viszont azt a megjegyzést, hogy hja, könnyű olyan merésznek lennie az Árkusnak, hiszen valaki egészen biztosan áll mögötte, valaki súg neki. Árulja el, mit szól ehhez a feltételezéshez ? — Az égvilágon senki sem áll mögöttem, nem is állt soha, s megígérem, nagyon fogok vigyázni arra, hogy az elkövetkező időszakokban se tudjon senki a hátam mögé kerülni. Annyit mindenesetre elmondhatok, hogy van egy úgynevezett ötletadó társaság, amelyik a kollégáimból áll. így megemlíthetném Chrudinák Alajost, Avar Jánost, avagy Réti Ervint. Közösen dugjuk össze a fejünket, s közösen találjuk ki azokat a dolgokat, amelyek utóbb aztán a Parabolában szerepelnek. De amúgy soha nem törődtünk azzal, hogy ki mit szól ahhoz, ami ebben a műsorban elhangzik. Nyugodtan állíthatom, hogy nem kértünk engedélyt arra egyszer sem, hogy ezt vagy azt a témát szóba hozhassuk. Természetesen arra akadt példa, hogy megcsináltunk egy műsort, és amikor ezt átvették — ez amolyan hivatalos procedúra —, akkor felszólításra ki kellett hagynunk bizonyos részeket. Erről azonban egyáltalán nem mi tehettünk. Ezzel kapcsolatosan azt is kénytelen voltam mindenkor elismerni, hogy — amennyiben a tömegkommunikációban egyszemélyi felelősség van, márpedig az van —, a televízió elnökének is — pontosan ezen felelősség alapján — joga van olyan műsorrészeket kivetetni, amelyekkel nem ért egyet, amelyek neki nem tetszenek. Tehát ilyen történések valóban lejátszódtak, de arra azért mindig ügyeltem, hogy — amennyire ez egyáltalán csak lehetséges — független tudjak maradni. — Tudom, nem könnyű válaszolni arra, hogy hol az a bizonyos határ, ameddig el lehet menni... Azért mégis kíváncsi tennék rá, megfogalmazott-e egy ilyen pontot az önmaga számára, avagy úgy ítéli meg, hogy határ a csillagos ég? — Való igaz, ez igencsak kényes kérdés. Abban viszont egészen bizonyos vagyok, hogy ez a határ nem a csillagos ég. S az is kétségbevonhatatlan, hogy ezeket a határokat szisztematikusan tágítani kell. Többször engem is alapos meglepetések értek, ugyanis amikor azt hittem, hogy a határ jóval idébb van, akkor kiderült, hogy még jócskán tovább is lehet menni. De hadd mondjak még valamit... Talán furcsán hangzik ez épp az én számból, de mégis ki kell mondanom, hogy a sajtóirányítás teljes csődje — egyebek mellett — abban is megmutatkozik, hogy manapság semmiféle eligazítást nem kap az ember. Egy csomó szükséges háttérinformációt sem adnak már meg. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy sorsára hagyták a magyar sajtót. Még csak afféle utólagos észrevételeket sem hall az ember — korábban ezekben egyáltalán nem szűkölködtünk —, hogy nahát, ez azért egy kicsit sok volt, kicsit túlzás volt. Pillanatnyilag így magunknak kell kitapogatnunk azokat a bizonyos határokat, de a legparányibb visz- szajelzések hiányában ez módfelett nehéz. Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy valamiféle cenzúrát követelnék, csak egyszerűen úgy vélem, hogy a sajtóirányításban is érzékelhető az a teljes bizonytalanság, ami más területeken. Ilyen körülmények között illuzórikus választ remélni arra a kérdésre, hogy hol is a határ, meddig lehet elmenni. Ezt most mindenkinek önmagában kell eldöntenie. Jómagam itt nem főként politikai kategóriákra gondolok, hanem egyszerűen az ízlésre. Mint tudjuk, napjainkban sok lap jelenik meg, s divattá vált mindent leleplezni, botrányokat kifürkészni, ezeket és azokat az embereket megtámadni. Mindez szinte parttalanul, gátlástalanul folyik. Én a magyar sajtóból — egészen pontosan az újabban keletkezett kiadványokból — pillanatnyilag leginkább a korrektséget, a szakmai tisztességet hiányolom. Mert ezek az eladhatóság oltárán jószerivel mindent feláldoznak. Úgy gondolom, ha egy magyartanár kezébe venne egy úgynevezett botrányújságot, s pirossal kijavítaná azt, akkor az egész csupa-csupa piros lenne. Ugyanis az ilyen lapok zöme nem csupán a stiláris kérdésekkel nincs tisztában, hanem az elemi helyesírási szabályokkal sem. Arról már nem is beszélve, hogy — amennyiben szakmai szempontból vizsgáljuk a dolgot — az ezekben szereplő írások nincsenek megírva. Én emiatt aggódom elsősorban. Egyesek azt mondják, nem kell ebből nagy ügyet csinálni, mert ez a burjánzás abból ered, hogy most végre szabadságot kapott a magyar sajtó. Igen, ebben talán van valami, ezért feltétlenül bízom abban, hogy egy idő után e területen is végbemegy majd a letisztulás. — Isten ments, hogy rosszat akarjak önnek, de tételezzük fel, hogy valamilyen módon miniszterelnök lesz. Mi lenne az az első három intézkedés, amit ebben a pozícióban megtenne? — Nagyon-nagyon helyesen mondta, hogy képtelenség lenne rólam feltételezni, hogy elvállalnék egy miniszterelnöki funkciót, de ez érvényes más köztisztségekre is. Egyfelől nem vagyok az a fajta ember, másfelől pedig az az érzésem, hogy én, mint vicclapszerkesztő védett vagyok, mert engem komoly helyre nemigen állíthatnának. Ugyanis akármit mondanék, az emberek bizonyára azzal jönnének, hogy na, úgysem gondolja komolyan. Na persze, ezen az alapon akár miniszter is lehetnék, mert manapság ha a tárcák vezetői nyilatkoznak, akkor az emberek nem egy esetben csak röhögnek azon, amit hallanak. De hogy ne kerüljem meg a választ... Az első lépés egészen biztosan az lenne, hogy az a bizonyos szerkezetváltás, ami Magyarországon most már hosszú-hosszú évek óta csak beszédekben, szólamokban létezik, meginduljon. Méghozzá tekintet nélkül a lobbykra, valamint más egyéb érdekekre. A tartósan veszteséget termelő cégeket habozás nélkül becsukat- nám, vállalva ennek a döntésemnek minden következményét. A második intézkedésem az előbbihez szorosan kapcsolódna. Én ugyanis egy feltételezett gazdasági fellendülés megindulásának érdekében bizony igénybe vennék olyan külföldi segítséget, mint mondjuk a Marshall-segély. Ez ügyben nem kizárólag lépéseket tennék, hanem ígéreteket is. S végül a harmadik dolog, hogy ezeket a gyalázatosán alacsony nyugdijakat fölemelném, még azon az áron is, ha akármilyen más területről kellene elvennem az ehhez szükséges pénzt. Az országunk állapota önmagában is rossz, de ezen belül a nyugdíjasok helyzete katasztrofális, kilátástalan. — Azzal majd mindenki tisztában van, hogy önnek nem kevés elfoglaltsága van, hiszen ott a Ludas Matyi, a Parabola, emellett rendszeresen publikál a Népszabadságban. Ázt azonban kevesen tudják, hogy mi jelenti a szórakozást, a kikapcsolódást... — Ha már a teendőimet említette, tegyük még hozzá a Mikroszkóp Színpadot is, ahol havonta néhányszor föllépek a „Fölöttünk a béka” című kis közéleti kabaréban. Nevetni fog, de például ez számomra nagyszerű kikapcsolódást jelent. Ugyanis borzasztó jó találkozni a közönséggel, egyszerűen minden előadás után fel vagyok dobva, mert érzek egy olyan visszacsatolást az emberek részéről, amelyből nekem is komoly hasznom van. A széksorokban ülők beleszólnak, közbekérdeznek, azaz egyfajta szellemi tornára késztetnek. Ez nekem új, mert azelőtt ilyesmit nem csináltam. Aztán van Tahiban egy 250 négyszögöles kiskertem, rajta egy kis ház. Kertészkedem, füvet nyírok, sövényt nyírok, s mindez rendkívül nagy felüdülés, hiszen ilyenkor kikapcsolom az agyam. No és van egy kutyám, a Sanyi... Fogjuk magunkat, fölmegyünk a hegyekbe, és csatangolunk, csatangolunk. El sem tudom mondani, hogy ez mennyire pihentető... Sárhegyi István Érdekességeit a nagyvilágból Jégből készült rakéta A kölni Christian Funk szobrászművész jégből készítette el a szovjet SS - 20-as rakéta mását a helyi étteremtulajdo- nosok megrendelésére, akik így fejezték ki tiszteletüket Mihail Gorbacsov látogatása előtt. Minthogy a jég a júniusi melegben fokozatosan olvad, az olvadó jégrakéta a kelet — nyugati viszony felol- vadására utal. Miniszteri szarkofág II. Ramszesz egyiptomi fáraó öntözésügyi miniszterének szarkofágját, a világ egyik legrégebbi, 3300 éves, kőből készült műtárgyát 1989. június 2-án állították ki a saqarrai lépcsős piramis (a háttérben) közelében. A kőépítményt, amely valójában egy fedeles koporsó, nemrég találták meg a régészek, sok más, értékes lelettel együtt. Moszkván át, az Old mobillal Egy 1908-as évjáratú Fiat Itala és vezetői a moszkvai Vörös téren a Pekingből történt érkezésük után, útban Párizs felé. Az autó vezetőinek az a terve, hogy újra teljesítik a csodálatos Párizs — Peking — Pá- rizs-versenyt. (MTI-press Képszerkesztőség)
