Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-14 / 138. szám
2. NEMZETKÖZI ELET NÉPÚJSÁG, 1989. június 14., szerda Cél: a békés átmenet biztosítása Bonni csúcstalálkozó (Folytatás az 1. oldalról) lodunk egy belső tartalékait kimentett, részletéiben már nem megjavítható hatalmi szerkezettől. Ezt jelzik a politikai reform már eddig megtett nagy horderejű lépései: így az állampolgári jogok, köztük a sajtó- és szólásszabadság kiszélesítése, a politikai szervezetek számának robbanás- szerű növekedése, vagy az a határozott szándék, hogy reálisan szembenézzünk közelmúltunk nemegyszer fájdalmas eseményeivel. A közmegegyezésen alapuló gazdasági és politikai reformlépésektől azt várjuk, hogy sikerül kitörni a gazdasági válságból, s a végleges perifériára szorulás helyett közelíteni tudunk a világ fejlettebb régióihoz. A béke és a humanizmus egyetemes értékei mellett szocialista, egyszersmind sajátosan magyar megoldásokat keresünk. Szövetségesi kötelezettségeinket tiszteletben tartjuk, egyúttal a tömbök nélküli Európa megteremtésén fáradozunk. Az elvont reformretorika helyett alapos szakmai egyeztetésekre, politikai kompromisz- szumkeresésre van szükség egy távlatos gazdasági stratégia kimunkálásához, a stabilizáció és a dinamikusabb fejlődés érdekében. A mai bonyolult, feszültségekkel terhes világban egyik fél sem számíthat könnyű tárgyalásokra. Várható az is, hogy a megegyezés nem terjed ki minden napirendre kerülő kérdésre. Úgy vélem azonban, a legfontosabbakban mindenképpen egyetértésre kell jutnunk. A demokratikus politikai átmenetre vonatkozó feladatok és elvek többé-kevésbé körvonalazódtak. A Magyar Szocialista Munkáspárt egyetért azzal, hogy az állam erószakszervezetei maradjanak távol a napi politikai küzdelmektől, és tevékenységüket törvények szabályozzák. Gondoljunk azonban arra is, hogy a fegyveres testületek elleni hangulatkeltés még soha nem szolgálta a békés átmenetet. A Magyar Szocialista Munkáspárt támogatja a pártok azon törekvését, hogy megfelelő infrastruktúra biztosítsa számukra a politizálás méltányos feltételeit. A politikai átmenettel kapcsolatos legfontosabb törvények esetében — ilyenek például a párt- törvény, az alkotmánybíróságról szóló törvény, a köztársasági elnöki intézmény létrehozása, valamint a választójogi törvény —' meglehetősen előrehaladottak az előkészítő munkálatok. Észszerű lenne, ha a már kidolgozott és nyüvánosságra hozott törvénytervezeteket tekintenénk tárgyalási alapnak. Természetesen bármely tárgyalófél új javaslatokkal is élhet. A gazdasági és szociális válság leküzdésének stratégiai kérdései — mint az adósságválság kezelése, a szerkezetátalakítás, az ezzel összefüggő foglalkoztatáspolitikai koncepció, a tulajdonreform, az antiinflációs politika, a bér- és szociálpolitika alapvető kérdései — további előkészítő munka után formálódhatnak csak napirenddé. A tét nem csekély. A most új szakaszba lépő tárgyalásokkal lényegében azt kell megalapoznunk, hogy a választások után, minél több kérdésben, közösen vállalható programokkal rendelkezzünk. Ezt követően dr. Kónya Imrének, az Ellenzéki Kerekasztal szóvivőjének adta meg a szót Szűrös Mátyás. Magyarország — jog szerint — ezer esztendő óta a magyar népé. Ezen nem változtat az sem, hogy történelme során a népnek alig volt módja arra, hogy gazdaként, szabad polgárként rendelkezzen saját tulajdonával, bár időről időre megkísérelte, hogy birtokba vegye azt, ami az övé. Történelmi felelősségünk tudatában, és a Magyar Szocialista Munkáspárttal kötött megállapodásunkkal összhangban mi, az Ellenzéki Kerekasztal szervezeteinek küldöttei azért jelentünk meg ma az Országházban, hogy megkezdjük az érdemi tárgyalásokat a politikai hatalmat ténylegesen birtokló Magyar Szocialista Munkáspárt képviselőivel és az általa meghívott más szervezetek delegátusaival. Leszögezzük, hogy a tárgyalások célja a békés átmenet biztosítása a diktatórikus uralmi rendszerből a népakaratot ténylegesen érvényesítő képviseleti demokráciába. Tudomásul kell venni, hogy szabad választásokat csak egy félelmeitől és gyanakvásaitól megszabadult társadalomban lehet megtartani. A félelmek és gyanakvások eloszlatásához idő kell. A forradalom mártírjainak eltemetése és e tárgyalások megindulása a nemzeti megbékélés kezdetét jelentheti. De valódi nemzeti megbékélést csak a diktatórikus hatalmi rendszer eltemetése hozhat. Erre pedig csak az erőszakszervezetek depoliti- zálása és szabad választások útján kerülhet sor. Ezért a hatalom birtokosaival a következő elvek alapján kívánunk tárgyalásokba bocsátkozni: — A hatalom alapja a népfelség. A szuverenitást egyetlen politikai erő sem sajátíthatja ki és nem nyilváníthatja magát a népakarat letéteményesének. — A népakaratnak nyűt kimenetelű, szabad választásokon kell megnyilvánulnia, amelyből semmilyen, a demokrácia elveit elfogadó és az erőszakos eszközök alkalmazásától magát elhatároló párt és politikai szervezet nem zárható ki. — Amíg az országgyűlési képviselők megválasztásával kifejezésre nem jut a társadalom politikai akarata, addig azt ne előzzék meg más országos jelentőségű, például köztársasági elnöki vagy helyhatósági választások. — A szabad választások eredményét a hatalom is kötelezőnek ismerje el, és utólag semmilyen eszközzel ne próbálja megmásítani. — Az erős parlamenti ellenzék minden működő demokrácia alapintézménye, amely a kormány működését ellensúlyozza. — Egyetlen politikai párt vagy szervezet sem rendelkezhet sajátjaként fegyveres testülettel. A pártok és politikai szervezetek nem gyakorolhatnak tagjaikon keresztül befolyást a fegyveres testületek működésére. — A hatalom alapja a népfelség. A szuverenitást egyetlen politikai erő sem sajátíthatja ki és nem nyilváníthatja magát a népakarat letéteményesének. — A népakaratnak nyűt kimenetelű szabad választásokon kell megnyilvánulnia, amelyből semmilyen, a demokrácia elveit elfogadó és az erőszakos eszközök alkalmazásától magát elhatároló párt és politikai szervezet nem zárható ki. — Amíg az országgyűlési képviselők megválasztásával kifejezésre nem jut a társadalom politikai akarata, addig azt ne előzzék meg más országos jelentőségű, például köztársasági elnöki vagy helyhatósági választások. — A szabad választások eredményét a hatalom is kötelezőnek ismerje el, utólag semmilyen eszközzel ne próbálja megmásítani. — Az erős parlamenti ellenzék minden működő demokrácia alapintézménye, amely a kormány működését ellensúlyozza. — Egyetlen politikai párt vagy szervezet sem rendelkezhet sajátjaként fegyveres testülettel. A pártok és politikai szervezetek nem gyakorolhatnak tagjaikon keresztül befolyást a fegyveres testületek működésére. — Politikai konfliktusok megoldására semmilyen ürüggyel sem alkalmazhatók a fegyveres erők. Erőszak ellen is csak az erőszak elhárításának mértékéig jogos alkotmányosan fellépni. — Nem elég az erőszakról lemondani, az erőszak lehetőségét kell kizárni. Fel kell oszlatni a Munkásőrséget, korlátok közé kell szorítani a politikai rendőrséget, a helyi önkormányzatok alá kell rendelni a közbiztonsági rendőrséget, nyilvános ellenőrzés alá kell vonni a fegyverhasználatot. Csak így szüntethető meg az emberekben bujkáló félelem, csak így válhat az — nem csendes, hanem — elhallgattatott többség politizáló honpolgárok közösségévé. Ezután a megállapodásban harmadik tárgyalófélként felsorolt társadalmi szervezetek és mozgalmak szóvivője, dr. Kuko- relli István kapott szót. El kell ismernünk azt, hogy ezzel az ülésrenddel a társadalom sok jelentős törésvonalát nem vagyunk képesek megjeleníteni. Csak néhány törésvonalat említek: az ország kezd kettészakadni a pártokba szerveződő közéleti emberekre, az úgynevezett elitre, és a pártosodni nem kívánókra, fővárosra és vidékre, tőkeerősekre és szegényekre. Feszülnek a mélyben további társadalmi ellentmondások is. Kerékasztalunk a tárgyalási folyamat megkezdésének jelképe. Kezdeményezzük közösen a helyi társadalmak szintjén hasonló fórumok, kerékasztalok létrejöttét. Ha ezt lent nem végzik el, munkánk az elitek párbeszéde marad. A harmadik oldal elfogadja a tárgyalási feltételeket, be fogja tartani az ügyrendi szabályokat. Tárgyalásainkhoz — amelyek reményeink szerint egyesíthetik a demokrata és a hazafiúi erényeket — felkészültséget, türelmet és felelősséget kívánunk — mondotta befejezésül Kukorelli István. A szándéknyilatkozat elhangzását követően Szűrös Mátyás mondott zárszót. * A háromoldalú megbeszélés első szakaszának befejezését követően Grósz Károly hangsúlyozta: — A tárgyaló partnerek részéről konstruktivitást tapasztaltam, együttműködési készséget, azt a természetesnek tekinthető szándékot, hogy a sokféle ellentmondás közös akarattal oldódjon fel. (Folytatás az 1. oldalról) e nagy jelentőségű okmány szerint kétoldalú kapcsolataikat a bizalom új alapjára helyezik, s először rögzítik egybehangzóan értékítéleteiket az önrendelkezésijogról és az emberi jogokról. Eszerint a politika középpontjában az emberi méltóságnak, jognak és az emberiség túléléséért való gondoskodásnak kell állnia. A két ország politikája elsődleges feladatának tekinti, hogy a történelmi európai hagyományokhoz kapcsolódva járuljon hozzá az európai megosztottság felszámolásához. Eltökélt szándékuk továbbá: közösen dolgozzanak olyan elképzelések kialakításán, miképpen lehet e célt elérni a béke és az együttműködés Európájának, egy európai békerendszernek vagy a közös európai háznak a felépítésével. Ebben helyt kapna az Egyesült Államok és Kanada is. E cél megvalósításának útját a Helsinki Záróokmány a maga teljességében, valamint a madridi és a bécsi záródokumentumok jelölik ki — mutatnak rá. Szavatolni kell minden nép és állam számára, hogy szabadon, maga dönthessen sorsáról, és az egymás közti kapcsolataikat a nemzetközi jog alapján szuverén módon alakíthassák. A bel- és a nemzetközi politikában biztosítani kell a nemzetközi jog elsődlegességét — olvasható a közös nyilatkozatban. Meg kell akadályozni minden háborút, akár atom-akár hagyományos eszközökkel való háborúról van szó, a földkerekség minden övezetében meg kell szüntetni a konfliktusokat, a békét pedig tartóssá kell tenni. Az NSZK és a Szovjetunió szerint a már két világháborúban legtöbbet szenvedett Európa példát szolgáltathat az egész világnak a szilárd béke, a jószomszédság és az építő jellegű együttműködés szempontjából. Ez az együttműködés teszi lehetővé, hogy az államok — társadalmi rendszerükre való tekintet nélkül — közös felvirágzásuk szolgálatába állítsák teljesítőképességüket. Az európai államoknak egymástól való félelem nélkül, egymással békésen versengve kell berendezniük életüket. A Kohl és Gorbacsov által aláírt nyilatkozatban Bonn és Moszkva az európai béke és együttműködés épületelemének nevezi minden állam integritásának és biztonságának tiszteletben tartását. Minden egyes állam joga, hogy szabadon válassza meg politikai és társadalmi rendszerét. Úgyszintén lényeges épületelem a nemzetközi jog elveinek és normáinak korlátozásoktól mentes tiszteletben tartása, kiváltképp a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartása. Ide tartozik még a leszerelés és a fegyverzetkorlátozás határozott folytatása. Az NSZK és a Szovjetunió hangsúlyozza, hogy senkinek sem szabad saját biztonságát a mások rovására szavatolnia. Ezért az a céljuk, hogy építő, jövőbe mutató politikával számolják fel a feszültség és a bizalmatlanság okait annak érdekében, hogy a fenyegetettség ma még meglévő érzését lépésről-lépésre felválthassa a kölcsönös bizalom állapota. Mindkét fél elismeri, hogy minden államot megilletnek jogos biztonsági érdekek, nagyságától és világnézeti irányultságától függetlenül. A felek arra törekszenek — olvasható a közös nyilatkozatban —, hogy nemzetközi ellenőrzéssel végrehajtandó megállapodások útján felszámolják a meglévő aszimmetriákat, és a katonai potenciál szilárd egyensúlyát olyan alacsony szintre csökkentsék, amely csak védekezésre alkalmas. Különösképpen igénylik, hogy kizárják a fegyveres erők képességét meglepetésszerű támadásokra és nagy területre kiterjedő offenzívákra. Egyebek mellett mindkét fél szorgalmazza az amerikai és a szovjet hadászati fegyverzet ötvenszázalékos csökkentését, valamint a hagyományos fegyveres erők szilárd és megbízható egyensúlyának alacsonyabb szinten történő helyreállítását. Az NSZK és a Szovjetunió tudatában van annak, hogy viszonyuk előremutató alakulása az európai helyzetre és általában a kelet — nyugati viszonyra nézve is központi jelentőségű. Közös céljuk most az, hogy gyümölcsöző együttműködésüket folytassák, továbbfejlesszék, elmélyítsék, s új minőséget adjanak neki. A két állam viszonyának alapja változatlanul az 1970. augusztus 1-2-én kelt moszkvai szerződés. Egyben elhatározták, hogy a kapcsolatuk szerződéses alapjait és a partneri együttműködést minden szinten következetesen továbbszélesítik a bizalom, az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök szellemében. Nyugat-Ber- lin részt vesz az együttműködés fejlesztésében az 1971. szeptember 3-i négyhatalami megállapodás szigorú megtartásával és teljes alkalmazásával — állapították meg. Pillanatképek az ostromlott Pekingből A főváros lakói a belváros egyik élelmiszerüzletében állnak sorba június 9-én, azt követően, hogy a hetek óta tartó tömegmegmozdulásokat erőszakos módon, a hadsereg brutális fellépésével megakadályozták Jó egyhetes távoliét után ismét megjelent tíz utcán az idős parasztárus, akitől gyümölcsöt, zöldséget, néha régiségnek elkeresztelt faragványokat szoktam vásárolni. A megszokott „öreg barátom” köszöntéssel üdvözöl. Egy csecsebecsét mutat, és közben halkan mondja: "A katonák. Ajaj! Semmi köze ennek a szocializmushoz. Nekem elhiheti. Én akkor is itt voltam, amikor a Kuomintang ölte a népet. Meg amikor a japánok lőttek. Nem lesz ennek jó vége.” Aztán felülkerekedik benne az üzletember: „Maga is elkészül Kínából? Vegyen valamit emlékül, barátnak olcsón megszámítom. ” Nemleges válaszomra a fejét csóválja. „Még, hogy nem megy el Kínából? Nem normális. Kutyavilág lesz itt. Talán a külföldieknek is. Mi persze túléljük, de maguk miért szenvedjenek?” A sarkon feltűnik egy katonai dzsip. Az öreg köp egyet. Ülök a televízió képernyője előtt, hallgatom a szüntelen felém áramló primitív propagandát, a katonák hőstetteinek ma- gasztalását, arany vállpántos tábornokok és polgári politikusok nyilatkozatait. Nem hiszek sem a szememnek, sem a fülemnek. Mégis igaza lesz a bölcs parasztnak. Nem lehetek normális, vagy legalábbis tudathasadásos állapotba kerültem. Több mint hat héten át azt jelentettem Pekingből, amit saját szememmel láttam: diákok, munkások, értelmiségiek, újságírók és művészek százezrei és milliói békésen tüntetve követelték a nagyobb demokráciát és a politikai reformot. Óriási volt a lelkesedés, amikor nem kisebb vezető, mint Csao Ce-jang, a 47 milliós kommunista párt főtitkára minősítette ország-világ előtt hazafiasnak és demokratikusnak a pekingiek mozgalmát. Aztán jött a rendkívüli állapot, Pekingbe behatolt a hadsereg, és leverte... De mit is? Nem azt, amit heteken keresztül láttam és érzékeltem, hanem — igazít el a hivatalos propaganda — egy maroknyi ellenforradalmár lázadását. Az egyik reggel fegyverropogás zajára ébredek. Az a diplomáciai negyed, amelyben lakom, elég messze esik a Tienanmen tértől, ahol már nem diákok, hanem tankok állomásoznak. Mégis megdermeszt a félelem: a térhez közeli diplomáciai negyedet a katonák már megtámadták, állítólag orvlövészeket sejtettek a külföldi diplomaták és újságírók lakásaiban, de az is lehet, hogy a kellemetlen szemtanúként jelenlévő külföldiek távozását akarták meggyorsítani. Amikor leballagok a földszintre, megköny- nyebbülten hallom a kínai liftesektől, hogy nem a Belső-Mon- góliából Pekingbe rendelt katonák lövöldöztek a közelben, hanem egy új maszek kisvendéglő nyűt meg — a hagyományokhoz híven petárdarobbanások közepette. Az utcákon még kissé bonyolult a közlekedés, de a kerékpárosok könnyedén kikerülik a kiégett katonai teherkocsik roncsait. Pillantásra sem méltatják a félelmetes, lánctalpas, nehézgépfegyverrel felszerelt páncélozott csapatszállító járműveket, no meg a hatalmas tankokat. Már közlekednek a buszok is. Igaz, kevés van belőlük, mert a lakosság a hadsereg behatolásakor barikádokat és úttorlaszokat emelt belőlük, s ezeket bizony nem kímélték a páncélosok. Kinyitott a közeli vegyes áruház, de kenyeret nem lehet kapni. Mikor lesz végre kenyér? — kérdezi egy naiv külföldi. Az eladó szinte gondolkodás nélkül vágja rá: kérdezze meg Li Pengtől. Vagyis a miniszterelnöktől, aki a békés Pekingben elrendelte a rendkívüli állapotot, és behívta a hadsereget. Kinyitott a taoista régiségbolt is. Tulajdonosa bölcs mosolyával, mindenbe belenyugvó nemtörődömségével vívta ki tiszteletemet. Évek óta ismerjük egymást. Azzal fogad, hogy már a végefelé tartunk. Abban a körzetben, ahol a lakása van, tegnap már csak négy halott volt. De rájár a rúd a diákokra, meg a hasonlókra. Százával tartóztatják le az embereket. Az öregek — mármint a veterán vezetők — nem bocsátják meg nekik ezt a „kellemetlen” hat hetet. „No meg az ijedtséget, teszi hozzá, amit az a mozgalom — gondolom tudja, mire célzok — okozott nekik a Tiltott Város magas falai mögött.” Kinézünk a parányi üzlet ablakán. A júniusi napsütésben idős kínaiak üldögélnek a járda szélén. Kalitkákban csivitelő madarakat figyelnek, évezredes nyugalommal. Körülöttük gyermekek, a madarakkal együtt sétáltatott unokák és dédunokák tipegnek-topognak. Katonák sehol. Pekingben béke és nyugalom honol. Legalábbis ebben a kis utcácskában. Pontosabban: teljes béke és nyugalom honolna, ha egy közeli hangszóróból nem áradna töretlen egyhangúsággal a 84 éves Teng Hsziao-ping figyelmeztetése: ”Levertük az ellenforradalmi lázadást, de a harcnak nincs vége. Ezt az élethalál küzdelmet végig kell vinni. ” A pekingiek hallgatnak. S azt, hogy mit gondolnak, nem tudom. Bizonyára azok sem tudják, akik azt magyarázzák nekik, hogy mindaz, amit az utóbbi hetekben átéltek, közönséges hallucináció volt. Éliás Béla
