Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-23 / 119. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. május 23., kedd Csak a felszín Hétfőn kezdődött a Freytág testvérek című hazai fogantatásé családregény Nehéz heteket, hónapokat élünk. Olyan korszak szemlélői, szenvedő alanyai, cselekvő részesei vagyunk, amikor a gazdasági, az eszmei, az erkölcsi válság következményeként sóvárogjuk a megcáfolhatatlan, az örök igazságokat, a vitathatatlan etikai, emberi értékeket. Ebben a cseppet sem rózsás helyzetben kifejezetten idegesítenek azok a művek, azok a produkciók, amelyeknek mondandója megreked a felszínes megállapításoknál. Tovább rontva egyébként sem rózsás hangulatunkat. Emiatt figyeltem mind nagyobb értelmetlenkedéssel csütörtökön este a Szomszédok című teleregény ötvennegyedik fejezetének képsorait. Úgy tűnik a többek által méltatott szellemi fellendülés megtört, s a vállalkozás visszasüly- lyedt rajt utáni, szánandó állapotába, azaz a társadalmi közhelytár sablonkészletét gyarapítja. Legutóbb ugyanis vértelení- tett napihírek ügyetlenül feltupí- rozott változataival szembesültünk. Ennek igazolására elég csak a pedagógussors dilemmáinak felvillantására gondolni. Nos, ezeket nem elég hevenyészetten újraleltározni, hiszen mindenki alapos elemzésre, s minél hamarabbi gyógymódra vár. A huszonnegyedik óra végénél tartunk. Ezt nyomatékolja a mindenkiben csömört, kiábrándultságot, a művelődési főhatóság iránti bizalmatlanságot keltő harsány érettségitétel botrány, s annak megannyi szaftos részlete. Megértem a szerzőgárdát, de azt is hozzáteszem, hogy néha a lehetetlennel is meg kell birkózni. Különösképp, ha már ott vagyunk a porondon. Persze a penzum sem ennyire sziszifuszi. Orvosló pirula lehet az egészséges szemléletváltoztatás. Tessék hát megkezdeni a kúrát. Tétovázás nélkül. Nemcsak miattunk! Csatlakozhatnak hozzájuk a műsorösszeállítók is, hiszen - nem is ritkán - olyan programokkal döbbentenek meg, mint a szombaton vetített olasz cégjelzésű Gyönyörű november volt. A stáb tagjai azt óhajtották érzékeltetni,k hogy egy szerelmes kamaszfiú miként próbál kitörni nagypolgári családjának hazug, képmutató világából. Avitt téma, gyengécske feldolgozásban. Hol van ez a bárgyú nyavajgás ahhoz a konfliktusözönhöz, amelyet nap mint nap el kell viselnünk, méghozzá akként, hogy ne kérdőjeleződjék meg fisztes- ségünk. Tesszük ezt mindenféle anyagi bőség nélkül, valamiféle felhőtlenebb jövőben bizakodva. S akkor ez a mafla főhős elkezd lelkizni. Tessék kérem abbahagyni..! Pécsi István Karmesterverseny Amikor meghirdették a nemzetközi karmesterversenyeket, még nehezen lehetett volna párhuzamot vonni az életünk nagy szimfóniájának dirigálása körüli vetélkedéssel. Megvolt a Kéz, amely biztosan fogta a pálcát, egyszer a fúvósok, másszor az ütősök, harmadszor a vonósok felé intett bíztatóan, de néha még az arc egy rándulására, a száj egy halvány mosolyára is bekapcsolódtak a szólamok. Most új helyzet alakult ki, így az ember kénytelen bizonyos áthallásokra, amikor a kiváló Antal Imre nagy rutinnal vezeti az immár hatodik alkalommal meghirdetett versengést. Ugyanis az emberek egy dirigens láttán köny- nyen feltételezi, hogy más se csinálná különbül. A zeneszerző pontosan megírta a kottájában, hogy mit kell játszani, még azt is bejelölte, hogy milyen erősséggel kapcsolódjanak be a hangszerek. Az akkurátusabb alkotók olyan zenedarabokat adtak ki a kezükből, amelyeket csak pontosan meg kellene szólaltatni. Igen ám, de valahogy mégsem sikerül. Attól függően, hogy ki áll a pulpitusra, másként és másként hangzik a melódia. Jön egy szovjet, egy francia, égy luxemburgi, egy amerikai vagy egy magyar fiatalember, s ugyanazt a zenekart irányítja. A kötelező program, is érdekes módon füllel hallhatóan más és más. Talán már régebben rá kellett volna jönni erre, s ugyanúgy megszavaztatni a különböző szólamokat, mint ebben a bizonyos vetélkedésben szokás. Ha erre idejekorán sor kerül, talán nem kell már zálogházba tenni lassan a hangszereinket is. Ha itt tart egy zenekar, bizony nehezen lép ki a nemzetközi hangversenypódiumra. No, nem kellene rögtön minden vonós kezébe egy Stradivari, elég ha az első hegedűs rendelkezik ilyen instrumentummal. Aranyfuvolára sincs szüksége a fúvósoknak, elég ha minden alkalmatosság szuperál. De sajnos, már lassan ott tartunk, hogyha ez a nagy országos „együttesünk” megkapná a Föld legügyesebb karmesterét, az is zavarba kerülne annyi hamis hang hallatán, amennyi mostanában felhangzik. Mindegy, valahogy mégiscsak muzsikálni kell. Ezért aztán örömmel figyelem, hogy ezek a versenyzők milyen elszántsággal és szakértelemmel lépnek a zenekar élére. Minden mozdulatukból biztonság sugárzik, nem kapkodnak, nem hirtelenked- nek, tudják, hogy minden mozdulatukért felelősséggel tartoznak. Elsajátították hivatásuk csínját-bínját, s kemény rosta után kerültek az elődöntőbe, majd a döntőbe. A versenyhelyzet kialakult szabályai alapján - immár hatódj ára - valósággal párját ritkítja a karmesterverseny profizmusa. Mi tagadás, irigylem ezt a zenekart. Szeretném én is - a szólamommal együtt - a jók közül a legjobbat kiválasztani. De abban a bizonyos másik nagy országos dirigensversenyben még csak első komoly selejtező megszervezésénél tartunk. Gábor László Ede csak írogat Óra előtt, ahogy a többiek: matek-feladatgyűjteménnyel (Fotó: Gál Gábor) Felújították a Kheopsz- piramist Ismét látogathatják a gizai Kheopsz-piramist - befejeződtek a hatalmas, 4600 éves építményen végzett helyreállítási munkálatok. Az ókori világ hét csodája egyikének tekintett piramis alapjait a szakemberek megerősítették, pótolták az évszázadok során oldalairól lezuhant hatalmas kőtömböket, eltávolították a sólerakódásokat. A piramis belsejében kiirtották a patkányokat és rovarokat. Mint az újbóli megnyitáshoz kapcsolódó sajtóértekezleten elmondták, helyreállítás során rendkívül érzékeny elektronikus rendszert állítottak üzembe, amely a piramis belsejében és felszínén is regisztrálja a hőmérséklet és a páratartalom változásait, a látogatók mozgását pedig televíziós rendszer kíséri figyelemmel. A kairói hatóságok azt latolgatják, hogy a gizai fennsíkról kitiltják a gépkocsikat a három piramis és a szfinx további pusztulásának megakadályozása érdekében. Madách Kiadó kitüntetése „Kiváló munkáért” kitüntetéssel jutalmazták Pozsonyban a húszéves fennállását ünneplő Madách Kiadót, amely magyar nyelven ad ki könyveket a Csehszlovákiában élő mintegy félmillió magyar részére. Mint a kiadó igazgatója a CTK hírügynökségnek adott interjújában elmondta, legfőbb feladatuknak a magyar irodalom csehszlovákiai népszerűsítését, illetve a magyar nemzetiségűek számára a csehszlovák irodalom terjesztését tekintik. Fennállása óta a Madách Kiadó gondozásában legalább ezer, különböző műfajú könyv jelent meg magyar nyelven Csehszlovákiában, s ennek felét ott élő magyar írók művei alkották. A Madách Kiadó nyolc magyar állami kiadóval kötött együttműködési szerződést, s így import segítségével is bővítheti könyveinek választékát. Danival, a kartauzi macskával álldogálok a lépcsőházban a Kis- honthy feliratú ajtó előtt. Ahogy Edina betessékel, a cica beslisz- szol mellettem, ő ugyanis hazajött. Én meg beszélgetni, s magam se tudom, hogy egy negyedikes diáklányhoz, aki az egri Dobó gimnáziumba jár, vagy a kész írónőhöz, akinek tavaly két kisregénye jelent meg, s akit az Élet és Irodalom és még számos újság felfedezett, ünnepelt. — Ne beszéljünk erről a régi dologról!- mondja szabadkozva Kishonthy Edina, ahogy helyet mutat a nappali kényelmes foteljában. -Nincsenek a legjobb emlékeim a könyv-históriáról.-Jó, akkor vegyük előbb az új sikereket. Angolból remekül szerepeltél az országos tanulmányi versenyen, így a felvételi fele már a kezedben van. Hova jelentkeztél? — Az ELTÉ-re, magyar angol szakra. Az OKTV-n elért 4. hely- lyel pedig jár a Soros ösztöndíj öt hetes tanulmányútja is, az amerikai Choat középiskolába. Már voltam Pesten megbeszélésen, ahol ismertették az intézet szigorú házirendjét, úgyhogy eléggé lámpalázam van ettől az úttól. Félek, hogy túl magasra teszik a mércét. Ezzel együtt nagyon várom már, és elhatároztam, riportot írok róla — arra való a téma. Adódik az alkalom, hogy visz- szakanyarodjunk az irodalomhoz, így újra arról kérdezgetem. Lassan belenyugszik, én pedig abból is érezhetem a hangulat oldódását, hogy Dani incselkedve játszik a pulóveremmel, karmo- lássza a kezemet. Elégedetten dőlök hátra.-Úgy történt, hogy végül is a KISZ KB adta ki a Piros hó-t és az Amatőrök-et, és nagyon idétlenül csinálták, tulajdonképpen becsaptak- Az volt a baj, hogy könyvesboltban sehol nem árulták, csak Egerben, így nehezen vehette meg, akit érdekelt. Én is számtalan levelet kaptam, de nem tudtam választ adni, hogy hol kaphatják meg. Az esetem olyan volt, mint az állatorvosi ló, a kiadás minden betegségét szemléltethetjük rajta.-A kalamajka nem vette el a kedvedet az írástól?-Nem, az teljesen független ettől, nem szabad, hogy ilyen „világi” dolgok befolyásolják. Persze nem kötelességből írok, nincs szokásos napi penzumom, és később sem fogok csak azért létrehozni valamit, hogy a nevem forogjon.-Milyennek tartod az első könyvedet? — Változik róla az ítéletem, egy ideig rémesen ócska dolognak tartottam, mostanában kezdek rájönni, hogy nem is olyan rossz. A két legmarkánsabb vonásom kap hangot a kisregényekben, a rettentően cinikus és a nagyon lírai, ezért is különbözik egymástól annyira a Piros hó meg az Amatőrök.-Tartogatsz újabb műveket a fiókodban? — Tavaly készült el a Párválasztás, mindig azt tervezem, hogy elküldöm valahova, de nem tudom hova. Az ÉS-ből kiebru- dáltak, mert írtam egy riportot a KISZ-ről meg a felvételi pont- rendszerről, s azt mondták, olcsó dolog ezeket szidni. A Hiteltől meg azt válaszolták: jó, de... Nagyjából gondolom, hogy ez mit jelent. Különben is úgy látom, meghülyültek az emberek, a politika mindenbe belekontár- kodik. Amin most dolgozom, egy kísérlet, azzal a címmel: M.Á álomnaplója. A maguk szépségéért írom le az álmokat, de a legjobban az érdekel bennük, hogy a valóság darabjaiból állnak össze, és mégis egészen más törvényeknek engedelmeskednek. Ha úgy vesszük, az álom maga is valóság, hiszen átéljük, tehát megtörténik velünk. — Talán szoktál Freudot olvasgatni? — Persze, sőt mostanában másokat is felfedeztem, Kosztolányit például. Azután Franz Kafkát — úgy látszik, vonzanak az őrültek.-Olyan gyorsan robbantál be az „irodalmi életbe”, hogy az szinte csoda számba ment. El tudod képzelni, hogy ezután normális, átlagos felnőtt életet élj?-Az nem fog bekövetkezni - veti fel a fejét. -Különben is, mi az, hogy normális? Én a dolgok tudatos megélésében akarok több lenni másoknál, az pedig kívülről nem látszik, semmüyen jele nincs. Csak azt veszik észre, hogy az ember idétlenül jár, vagy pofákat vág.-Ezt rád szokták mondani?-Igen, azért hoztam a példát. Általában különösnek tartanak, pedig már nem vagyok olyan rátarti, mint régen. Áz iskolában Edének hívnak, és éreztetik, hogy ez egy külön kategória, mintha más „állatfaj” lenne. Már itthon is így neveznek, kezdem megszokni. Csak akkor Haragszom, ha idegenek egyszerűen „leedéznek”.-Nem vagy túlzottan felnőttes?-Még senki nem mondott koravénnek, pedig talán illene rám... Már négy éve azt hangoztattam, hogy kész ember vagyok, azóta persze rájöttem, hogy nem így volt. Ettől függetlenül ma is felnőttnek érzem magam. Sőt annak tartanak azok is, akik nemrég felfedeztek, mint kamaszt. Úgy vannak vele, most már verekedjek, ha el akarok érni valamit. Olyan, mintha felemeltek, aztán leejtettek volna.-Többen kijelentették rólad, hogy kész írónő vagy. Mi erről a véleményed? — Sosem hittem el — vágja rá gondolkodás nélkül, majdnem dacosan — Idegennek érzem magamtól ezt a szót. Én inkább csak írogatok... • (palágyi) Értékvédelmet a kultúrának! „...Oly társadalmi atmoszférára van szükség, ahol az irányító értékhierarchiában magas fokon áll a kultúra, a tudás. Rangot s presztízst kap a műveltség. Ennek kialakításához kevés egymagában az iskolai nevelés, s a könyvtárosi és hivatásos népművelői erőfeszítés. A modern tájékoztatási és tömegbefolyásolási eszközök összes lehetőségeinek tudatos, tervszerű kihasználására van szükség.” Király István fent idézett, Kulturális igény és kulturális környezetszennyeződés című tanulmányának számtalan gondolata is arra ösztönözte az elmúlt esztendőben a tokaji írótábor mintegy félszáz résztvevőjét, hogy szellemi védegylet, kulturális környezetvédő egyesület létrehozását kezdeményezzék együttesen. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa támogatásával a nemzeti kultúra, a szellemi értékek védelmére és ápolására írók, újságírók, politikusok, művészek, pedagógusok közreműködésével a védegylet nemrég megtartotta alakuló összejövetelét. Tevékenységének középpontjába — ahogy azt alapszabályában rögzítette is — az iskolai oktatás jelenlegi helyzetének tényfeltáró elemzését és egy új oktatási rendszer körvonalainak felvázolását állította. Célja: óvást emelni minden lélekszennyező, az emberhez méltó gondolkodást, életelveket eltorzító, lealacsonyító, a társadalmi együttélés erkölcsi normáit sértő, antihumá- nus szándékok ellen. Természetesen annak a kérdéskörnek tisztázására is alapvető feladat, hogy mit tekinthetünk a kulturális javak terén értéknek, vagy például — erős a kifejezés — szemétnek. Egyáltalán, a művészeti produkció — legyen az irodalmi mű, filmalkotás vagy színpadi bemutató — milyen hatást válthat ki a produktumra kíváncsi, gondolkodó emberben. A Szellemi Védegylet szervezői a zászlóbontás pillanatában arra is felfigyeltek, hogy manapság, amikor különféle társadalmi szerveződéseknek, pártalakításoknak vagyunk naponta tanúi, mintha ezen új társadalomalakítók nem tekintenék programjuk szerves részének a kultúra embert és személyiséget formáló szerepét és lehetőségeit. Pedig a közelmúltban már oly sokan és oly sokszor megjegyezték: nincs és nem is lehet politikai, gazdasági reform szellemi honvédelem nélkül. Ha egy piacorientált, értékeket nem ismerő társadalomban a kultúra intézményei, annak szervezői eleve arra kényszerülnek, hogy mindössze nyereséget „termeljenek” és nem a maradandó értékek megszületését, terjesztését szolgálják, akkor lassan bár, de észrevétlenül szellemiekben elszegényedik az ország. Ézt a folyamatot akarja — nem kis erőfeszítések árán — a Szellemi Védegylet most tömörülő kis közössége megállítani. Azon talán ma már kár meditálni, hogy ennek felismeréséhez miért szükséges egy alkalmilag összeverbuválódó társadalmi szerveződésnek létrejönnie, és miért nem tekinti ezt kötelessé1 gének — jóval kedvezőbb körülmények között — a hatalmon lévő kormány, vagy épp a kormányzatban illetékes művelődési tárca. A Szellemi Védegylet ezért akar vitáival, javaslataival, állami intézkedéseket sürgető észrevételeivel Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bibó István szellemében országos mozgalmat indítani. Ha a kezdeményezést értetlenség fogadja, úgy vélem, a társadalmi megújulást és a nemzet szellemi gyarapodását, az európai kultúrához való csatlakozást akár évtizedekre lelassíthatja vagy részlegesen megakadályozhatja. Többek között ezért is jó lenne, ha a Szellemi Védegylet működtetésének támogatását nemcsak a kezdeményező Hazafias Népfront tekintené saját feladatának. Áz egész országnak oda kell figyelnie a mozgalomra, hiszen nemzeti ügyet szolgál. Kulturális felemelkedésünk ügyét. Maróti István
