Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-16 / 113. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. május 16., kedd GAZDASÁG TÁRSADALOM 3, Nincs időm politizálni A szövőnők fáradtak, kimerültek Üzem az isten háta mögött? A szövőnők nem beszélnék Kelemen Béla: Most a három műszak miatt van az elégedetlenség Bélapátfalván ugyancsak keresnünk kellett az üzemet, míg rátaláltunk, s bizony, szegényes küllemét tekintve rá nem jöttünk volna: ez az úticélunk. Kicsit „nagyképűnek” is tartottuk a homlokzati feliratot: Kispesti Textilgyár Szövőgyára. — Kicsit mi is úgy érezzük, hogy kiesünk a köztudatból, el vagyunk itt dugva — mondja Nagy Zoltán igazgató. — Hat éve kezdtük meg a termelést, olyan helyen, ahol ennek az iparágnak egyáltalán nem voltak hagyományai. A másik pedig, hogy iparosított területen, sok a munkalehetőség. Épp ez az oka, hogy az a kollektíva, aki akkoriban ide került, nem az élenjáró dolgozókat képviselte, valahonnan már félig kilógott a lábuk. — Egyáltalán, hogyan született meg az ötlet, hogy Bélapátfalván szövőgyárat létesítsenek? — Az egri áfész a kereskedelem mellett ipari tevékenységet is magára vállalt, így találta meg partnerként a Kispesti Szövőgyárat. Ezt a régi épületet találták szövésre alkalmasnak... Azóta — pontosan 1985-ben — a gazdasági társulatot felosztották, a dolgozói létszámot átvette a Kistext, csak az épületet bérli az áfésztól. Pillanatnyilag 143-an vagyunk, 67 százalék a nő, s alacsony az átlagéletkor. — Ez most jó vagy rossz? — Nézze, elég, ha azt mondom: huszonhat szövőnőből tavaly tizenketten mentek gyesre... A fluktuáció évekig nagy volt, de tavaly már csak húszszázalékos. — Csak?! De hiszen az így is magas! Olyanok a munkakörülmények, vagy a bérezéssel nincsenek megelégedve a dolgozók? — Nos, a korszerűséggel éppen nem dicsekedhetünk, huszonhét éves gépeink vannak. Sok a gond a javítással, a gépmestereknek ugyancsak bőven van munkájuk, hogy üzemképes állapotban tartsák a parkot. Ezért is van, hogy nálunk a bérezésben, a premizálásban ők és a szövőnők az elsők, mindenki más csak „kiszolgáló”. Ez a vesszőparipám: mi abból élünk, amit ők megtermelnek. Tavaly a szövőnők átlagkeresete 6756 forint volt, az idei tervezett bruttó 7600. — Mennyi volt a nyereség? — Bár különálló gyárként szerepelünk, de a munkafolyamatnak csak egy részét végezzük. Ezért a nyereség a vállalati nagy kalapba megy. Évente 2,7 milliós értéket gyártunk, ez naponta kilenc kilométer anyag le- szövését jelenti. A tavalyi tervet 99,6 százalékra teljesítettük. Érdeklődöm az igazgatótól: jobb lenne-e, ha a saját lábán állna meg a gyár, hiszen a jelenlegi gazdasági szabályzók között meglehet, hogy előnyösebb volna számukra. Nem ad igazat, mondván: a vállalat olyan stabil, hogy úgy fogja kezüket, mint apja a gyerekét. S mivel a textiliparban több gyár tönkrement, így olcsóbban jutnak alapanyaghoz is a megmaradtak. — S az energia drágulásával hogy tudnak megbirkózni? — Ezt csak utólag tudjuk „kivédeni”, alapanyag-takarékossággal. A vezérigazgató elképzelése: minden kétforintos megtakarításból egy forint a dolgozót illeti. így a hulladékcsökkentéssel valamit le tudunk faragni. Mi nyersárut gyártunk, középvastag anyagokat: abroszt, ágyneműt, meg vékonyakat: a gumimatrac alapanyagát a Taurusnak. Negyedévenként értékeljük, menynyi volt a megtakarítás a hulladékból... A beszélgetés után körülnézünk a gyárban, hisz szeretnénk beszélgetni a dolgozókkal is. Nos, az előkészítőben még szerencsével is járunk, Hamar Gá- borné csévézőt sikerül szóra bírni: — Elégedett a helyzetével? — Elmondom egy napomat. Mivel Balatonból járok be, reggel ötkor kelek, hatkor kezdődik a délelőttös műszak. Itt a géppel vagyok elfoglalva, ezen, amelyiken én dolgozom, lehetne jobb is a fonal. Elég gyakran kell javítani. Aztán ha letelik a munka, otthon folytatódik: főzés, mosás, takarítás. Meg a nagy kert. Szabadidő igen kevés, az ember estére elfárad... — A kereset? — Mikor, hogy. Öt — hatezret kapok kézhez. Ne kérdezze, elég-e. Máshol a környéken eny- nyi se jön össze, örülök, hogy itt van munkalehetőség. Meg nem is politizálok. Se időm, se energiám rá. Na igen, az áremeléseket szidjuk. Ennyi. Belépünk a szövődébe. Iszonyatos zaj. A füldugó persze kötelező. Fotóriporter kollégám gépének objektívje azonnal bepárásodik, a hőmérséklet harminckét fok, a páratartalom is magas, az anyagszövés ezt megköveteli. Csattognak, vijjognak a gépek, az asszonyok teljesen el- merülten róják közöttük a métereket. Egy műszak alatt ez kilométerekre rúg. Az világos: itt nem beszélgethetünk szövőnőkkel. No, majd kint, a dohányzásra kijelölt helyen. Ám óriásit tévedtünk. Egyetlenegy sem volt hajlandó arra, hogy szót váltson velünk, akármilyen kérdésünkre válaszoljon. Nos, arról szó sincs, hogy megsértődnénk emiatt. De a hallgatás sok mindent elárul. Elnézvén körülményeiket, nem sok jót tudtak volna mondani — ezt aláírom. De elgondolkodom: netán rossz tapasztalataik lennének, hogy szóra nyitnák szájukat? Úgy, mint azoknak a szintén megyénkben dolgozó öntőknek, akiket hiába kapacitáltak nem egész egy évvel ezelőtt főnökeik: „nyilatkozzanak” a sajtóban. Az elzárkózás mindenképpen rossz hangulatra enged következtetni. A műszakvezetőt kérdezzük, szerinte mi az oka, hogy a szövőnők nem beszélnek. — Nézze, nálam csapódik le minden — válaszolja Kelemen Béla. — Nekem elmondják, hogy fáradtak, kimerültek, azt is, ha kevesebb pénz jön össze. S most azért van konfliktus, mert bár két műszakos a gyár, mégis három műszakban kell dolgozniuk. A vállalat ugyanis a putnoki gyárat újítja fel, és a munka egy részét át kellett vállalnunk ez idő alatt. Nincs értelme szépítgetni. Helyzetkép 1989 tavaszán: a szövőnők nem beszélnek... Mikes Márta A huszonhét éves elavult gépek kicserélése a vállalat távlati tervében szerepel... (Fotó: Perl Márton) Az Országgyűlés napirendjén szerepelt Mikor fejeződik be a Tisza II. vízlépcső beruházása? Válaszol: Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter Képviselői felvetés kapcsán hangzott el, hogy az ország vezetésének tudomásul kell vennie — s egyben számolnia illik vele —, hogy Bős — Nagymaros mellett létezik egy másik, a Tisza II. vízlépcső-beruházás, amelynek a befejezése a természet- és környezetvédelmi, valamint folyóhasznosítási szempontok alapján éppoly fontos, mint a vitatott dunaié. A több megyét — így Hevest is — érintő kérdésben Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter a következőket fogalmazta meg lapunk számára is. — A kérdés valóban széles körű érdeklődésre tart számot, a szorosan érintett tanácsok rendszeresen tesznek észrevételeket az álláspontokkal kapcsolatban. Miután a tárcát ez folyamatosan foglalkoztatja, ezért arra jutottunk, hogy a harmadik ütemet illetően egy komplex tanulmányt készítünk a teendőkre vonatkozóan, amelyik az eredeti célkitűzéseket összevetné a mai gazdasági helyzettel, a mostani igényekkel és a közbeni tapasztalatokkal, hiszen jócskán származott ebből néhány mélyenszántó tapasztalat is — kezdte válaszát a miniszter, majd így folytatta: — Ez a bizonyos tanulmány- terv — szándékunk szerint és az előkészítettséget illetően — az esztendő végére, a jövő esztendő elejére elkészül. Az Akadémia intézményei, az egyetemek, a tanácsok és mások vesznek részt benne, s majd meg kell beszélni az érintett megyékkel, mert nagyon aprólékos munkáról van szó. — Valamikor, nem is olyan régen az volt az elképzelés, hogy 1994-re ez az építkezés befejeződik. Ma ezt nagyon nehéz megmondani, ezért a számot másként fogalmaznám: ezt a művet 2000-ig be kell fejezni. Oka: a térségbeli — főleg a belterületi — vízrendezések a lakosságnak nagyon sok gondot okoznak. Elmaradtak a szennyvíz-levezetési problémák orvoslásai, magában a tározótérben az alacsony „bo- rítottság” miatt különféle vízminőségi problémák jelentkeznek: eliszaposodás, a növényzet túlburjánzása. Ezenkívül van más is, ami éppen ezekben a napokban nagyon figyelmeztető a vízrendszeren: rendkívül komoly védekezés volt a Tisza mellékfolyóin, a heves záporok hallatlanul erőteljes áradásokat váltottak ki. — Annyit érdemes megemlíteni továbbá, hogy bizonyos félreértések tapasztalhatók az ütemeket illetően. Ez a három ütem nem úgy képzelendő el, hogy egymás hegyére-hátára épül meg, hanem három önálló alrendszer épül ki. Ebből két önálló rendszer már készen van. A duzzasztó, az erőtelep, a hajózsilip, a főcsatornák megfelelnek a harmadik ütemi duzzasztásnak, azonban a harmadik ütemhez szükséges védőművek nem állnak rendelkezésünkre. Ennek az a következménye, hogy a most „tározott” víz 90 millió köbméter, a harmadik ütemnek pedig 300 millió köbmétert kellene tá- rozni. Tehát: a védőművek és a hozzájuk kapcsolódó szilárd út, illetve szivattyútelep hiányzik... — emelte ki Maróthy László, aki végezetül azt mondta: — A Tisza völgye Magyarország összvmgényének ötven százalékát veszi fel, ebből a Tisza biztosít 20 százalékot. A tudósok előre jeleznek egy száraz időszakot, a fölmelegedés éveit. Ezek figyelembevételével ezt a bizonyos művet 2000-ig tehát fel kell építenünk, hogy a múlt problémáit orvosoljuk: a mellékfolyóknak a megváltozott lefolyási viszonyait figyelembe véve egy nagyobb árvízi biztonságot teremtsünk, a vízkészletek hasznosítását, a 300 millió köbmétert biztosítsuk. — A Tiszán van még egy pont, Csongrádnál: egy újabb vízlépcsőnek a tervei, amelynek bizonyos előmunkálatai megfogalmazódtak. Ennek a következő periódusnak a megvalósításával lehet csak biztosítani a megfelelő vízellátást, hajózhatóvá tenni a Tiszát, és igazából véve a Tisza- völgyet a magyar nép számára — a mai korszerű szinten — „használhatóvá” alakítani. Ennek a következő „leckéje” a Tisza II. harmadik ütemének befejezése... — Köszönjük a tájékoztatást. Szilvás István Kekszüzem Halttuijugrán A Gagarin hőerőmű, a Thorez bányaüzem és a Mátra Gázbe- tongyár szomszédságában áll a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat halmajugrai üzeme. A „Detki Keksz Gt.” emblémával ellátott termékeikkel: linzer- és kekszfélékkel egyre gyakrabban találkozni az üzletekben. Kosa Kálmán üzemvezető elmondta, hogy a közel 50 millió forint költségű kis kekszgyár létrehozásához társult (a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalaton kívül) a Detki Magyar — Bolgár Barátság Tsz és az értékesítést végző budapesti Zamat Kávé-, Keksz- és Ostyagyár. Mintegy száz ember — többségében nő foglalkoztatását — tudják itt megoldani. Három műszakban sütik a különböző ízesítésű „Terefere” linzereket és a háztartási kekszet. Igény esetén kávé és csokoládés termékek csomagolását is el tudják végezni. Tavaly a két NDK- és egy szovjet gépsoron 2800 tonnányi csemegét sütöttek, s ez közel százmillió forint termelési értéket jelent. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a Heves megyei sütő- és édesipari üzemek között tisztaságban élen járnak a hal- majugraiak. Végezetül azt is megtudtuk, hogy jelenleg — a hazai piacon kívül — csehszlovák exportra is termelnek. Összesen 70 tonna linzerféleséget szállítanak a szomszédos országba.
