Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-25 / 96. szám

2, NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. április 25., kedd * HALHUL: Két izraeli katona fegyverét használja a rájuk köveket dobáló palesztin tüntetők ellen a mecset előtti téren. Az Izrael által megszállt arab területeken 38 arab sérült meg az izraeli katonák go­lyóitól a hét végén. (Népújság-telefotó: MTI) Csehszlovákiai tiltakozások A Dubcek-interjú miatt Arafat Párizsba tart A francia köztársasági elnök szóvivője hétfőn megerősítette, hogy Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke május 2-án Párizsba láto­gat, és még aznap megbeszélést folytat Mitterrand elnökkel. A szóvivő nem közölte, hogy Arafat mennyi időt tölt a francia fővárosban, de az AFP által idé­zett források szerint a palesztin vezető két napig lesz Párizsban, s ezalatt tárgyal Michel Rocard miniszterelnökkel, más francia politikusokkal és zsidó személyi­ségekkel is. OKP főtitkára: „A gyűlöletes Ceasusescu- rendszert el kell ítélni” Rómában a megyei tanács egyhangú határozatot hozott ar­ról, hogy testvérvárosi kapcsola­tot létesítenek egy olyan erdélyi községgel, amelyet pusztulással fenyeget a román kormány úgy­nevezett „területrendezési ter­ve”. így kívánják kifejezésre jut­tatni tiltakozásukat e tervvel szemben, valamint azt, hogy odafigyelnek, mint ahogy egész Európa, arra a tragédiára, amely létében fenyeget egy népet, kul­turális örökségét, hagyományait. „Ez nemcsak Romániára tartozó kérdés, hanem egész Európára” — szögezi le a határozati indít­vány, amely keményen elítéli a „zsarnoki Ceausescu-rendszert” a falurombolásért, a Magyaror­szágra menekülők meggyilkolá­sáért, a szülőföldjükről elűzöttek tízezreiért. Mindkét határozatot a kom­munista tanácstagok kezdemé­nyezték. Ez jelentős változást mutat az OKP Romániával kap­csolatos állásfoglalásában, amely a legutóbbi időkig igyeke­zett egyenlő távolságot tartani az elítélő és pártoló vélemények között. Achille Occhetto, az OKP fő­titkára, aki a párt márciusi kong­resszusán még igen tartózkodó módon nyilatkozott a román po­litikáról, legutóbb (Barceloná­ban) kijelentette: „a gyűlöletes Ceausescu-rendszert el kell ítél­ni, s nem csupán a szocializmus értékrendje szerint, amelyen az teljes mértékben kívül áll, hanem a helsinki záróokmányt aláíró európai országok közösen elfo­gadott elvei és értékrendje alap­ján.” A csehszlovák sajtó változat­lanul élesen támadja a Magyar Televíziót azért, hogy a Panorá­ma múlt heti műsorában meg­szólaltatta Alexander Dubceket. A pozsonyi Pravda hétfőn „Csehszlovákia belügyeibe való destruktív beavatkozásnak” mi­nősítette Dubcek szerepelteté­sét, azt, hogy a csehszlovák köz­vélemény egy része előtt is fel­léphetett. A szlovákiai lap és a pozsonyi Új Szó kollektívák, magyar nemzetiségű és szlovák olvasók további tiltakozó leveleit közölte, amelyekben új elem­ként szerepelt az a nézet, hogy a Magyar Televízió a Dubcek-in- teíjú közlésével a nemzetközi jog előírásait megszegve beavatko­zik Csehszlovákia belügyeibe, viszályt szít a nemzetek és nem­zetiségek között. A pozsonyi Pravda és az Új Szó szombaton és hétfőn is kö­zölt újabb tiltakozó leveleket és állásfoglalásokat a Magyar Tele­vízió Panoráma műsora, a Dub- cek-inteijú sugárzása miatt. Fi­gyelemre méltó hogy két szlovák levélíró, egy körmöd nyugdíjas férfi és egy kassai háztartásbeli „Egy hete az Egyesült Álla­mok új politikát jelentett be Len­gyelország vonatkozásában, vá­laszul az ottani pozitív változá­sokra. Most szorosan figyelni fogjuk e változásokat: a Szolida­nő tiltakozásában a nemzetközi jog megsértését rótta fel a Ma­gyar Televíziónak. A körmöd nyugdíjas azt írta: „a Magyar Te­levízió azzal, hogy lehetővé tette Dubceknek a történelmi valóság eltorzítását és más információkat is sugárzott hazánkról, beavat­kozik a belügyeinkbe, megsérti az érvényes nemzetközi törvé­nyeket”. A kassai olvasó megje­gyezte, a Magyar Televízió tuda­tosan működött közre abban, hogy „a régi igyekezetek a nem­zetiségi viszály szítására újra fel­éledjenek”. Dubceket vádolta azzal, hogy húsz évvel ezelőtt er­re törekedett. Egy komáromi já­rási fejőnő levelében egyenesen azt üzente a Magyar Televízió­nak, „nagyobb adag becsületes­séggel és az igazsághoz hűbben foglalkozzanak a saját munká­jukkal, hogy műsoraik hasznot hozzanak a közös ügynek, és ne mérgezzék a levegőt az emberek és a nemzetiségek között”. Dunaszerdahely egyik párt- alapszervezetének a tagjai sze­rint a Magyar Televízió bizony­talanságot akart kelteni a cseh­szlovákiai magyar nemzetiségű ritás sorsát, a szabad választások előkészítését, amit a lengyel kor­mány megígért” — hangoztatta hétfőn George Bush amerikai el­nök. Az elnök az Amerikai Lapkia­Iakosok körében, a Tesla cég du- naszerdahelyi üzemének párt­tagjai pedig azt írták, az utóbbi időben megszaporodtak a Ma­gyar Televízióban az olyan adá­sok, amelyek nem objektiven tá­jékoztatják a magyar közvéle­ményt a csehszlovákiai magyar nemzetiség életéről és — cseh­szlovákiai politikai helyzetről. Szintén a belügyekbe való durva beavatkozásnak nevezték Dub­cek szerepeltetését és azt hang­súlyozták, az ilyen adások „nem járulnak hozzá a jószomszédi kapcsolatokhoz”. Az Új Szó hétfői kommentár­jában azt írta, olvasói arra hívják fel a figyelmet, hogy a Panoráma műsorához hasonló riportok „nem kívánatos feszültséget te­remthetnek a két ország népei közötti testvéri kapcsolatokban is”. A Rudé Právo egyébként hét­főn kommentár nélkül ismertette a Népszabadságnak, a „Másokra hárítja a felelősséget” című, a Dubcek-inteijúval foglalkozó cikkét és lényegében egyetértő­én idézte az írás főbb megállapí­tásait. dók Szövetségének chicagói ta­nácskozásán szólalt fel. Ez volt az első állomás négynapos orszá­gos kőrútján. A hét második fe­lében Bush találkozik elődjével, Reagannal. Bush — Lengyelországról Belga „rabszolga-kereskedők” Az újságíró holttestét savfürdőben emésztették el Stephane Steinier, a belgiumi Charleroi-ban megjelenő La No- uvelle Gazette munkatársa janu­ár 27-én este hazaindult a szer­kesztőségből — és többé senki sem látta. A nyomozás annyit megállapított, hogy a 26 éves fia­talembert elrabolták, autóját a Mons-i pályaudvaron találták meg, benne vémyomokkal. Né­hány napja szomorú bizonyos­ság: az újságírót meggyilkolták, holttestét feltehetően savfürdő­ben emésztették el és ami maradt, valószínűleg egy építkezésen be­tontömbbe öntötték — azóta is keresik. A bűnügyi történet váratlan következménye: kitűnt, hogy Belgiumban az építőipari mun­kaerőpiacot valóságos maffia ke­rítette hatalmába. Néhány napja a rendőrségen jelentkezett ugyanis annak a csoportnak egyik bűnbánó tagja, amely azon az estén elrabolta a férfit, s el­mondta: az áldozatot egy szán­dékos koccanás révén előbb megállásra kényszerítették, majd saját autóján egy elhagyott helyre vitték, s ott a csoport egyik tagja, egy török, golyót eresztett a fejébefPvz illető gyor­san elhagyta az országot, de Olaszországban, más ügyben, le­tartóztatták). A magát feladó férfi nem tudta, hogy ez lesz az expedíció vége: azt hitte, hogy „csak” meg fogják verni valaki­nek a megbízásából az újságírót. Megnevezte társait is, azokat a rendőrség őrizetbe vette. Közös jellemzőjük: valamennyien „rab­szolga-kereskedők” voltak. Azóta a belga sajtóban szünet nélkül új részletek látnak napvi­lágot erről a maffiáról, amely, úgy tűnik, korlátlanul uralkodik a nagy építkezéseken. A munka- közvetítők „rabszolga-kereske­désének” mechanizmusa egysze­rű. A nagy állami rendeléseket megpályázó vállalkozók nem sa­ját alkalmazottaikkal dolgoznak, hanem bérlik őket. A „rabszol­gakereskedő” megbízottja beje­gyez egy munkaközvetítő céget, ez alkalmazza és fizeti a munká­sokat — csak éppen az államnak nem utalja át a társadalombizto­sítási és egyéb járadékokat. Mire a dolog néhány hónap múlva ki­derül, a megbízott eltűnik (álta­lában külföldre), a cég csodbe- megy, a „rabszolga-kereskedő” egy új megbízottal új munkaköz­vetítő céget alapít; kezdődik minden elölről. A fővállalkozó így olcsóbban jut munkaerőhöz, a munkások jobban keresnek, csak az állam, s így az adófizetőjár rosszul (rend­szerint a csődbement vállalat al­kalmazottait is kártalanítani kell). A rendszer kialakulását azonban az állam is elősegítette azzal, hogy a nagy építkezéseken a legolcsóbb pályázónak adott megbízásokat, holott nyilvánva­ló, hogy szabályosan fizetett munkaerővel nem lehetne ver­senyképes az ilyen cég. A szak- szervezetek és az állami hatósá­gok tehetetlenek — a maffia jól szervezett, kiválóan ismeri a tör­vényeket, és ha valaki megpróbál kitömi a gépezetből, nem kap munkát, illetve meggyűlhet a ba­ja a „rabszolga-kereskedők” tes­tőreivel. Az utóbbiak révén e maffia a közönséges bűnözéshez is kapcsolódik — Steinier meg­gyilkolása éppen ezt bizonyítot­ta. 1984-ben egyszer már vizsgá­lat folyt az építőipari maffia ellen Belgiumban. Akkor megállapí­tották, togy tevékenységük 27 milliárd frank kárt okozott az ál­lamnak, ennyi adó és társada­lombiztosításijáradék maradt ki. Ma feltehetően még erősebbek és szervezettebbek. Legalább harminc társaságot gyanúsíta­nak azzal, hogy az illegális prak­tikák részese — de ezt csak akkor lehet bizonyítani, amikor bizo­nyítani lehet, hogy nem fizetnek az államnak. Addigra viszont már el is párolognak. Az illetékes belga minisztériu­mokban a sajtó jelentései szerint lázas tanácskozás folyikegye­lőre még nem találták meg az el­lenszert. Amint az sem világos, hogy ki és miért rendelte meg az építőipari maffiától Steinier ki­végzését. Baracs Dénes A szavak hídja Brüsszelben Elégedett volt Cheney amerikai védelmi miniszter is, aki a NATO harcászati rakétáinak új nemzedékéhez kért egyértelmű zöld jelzést, és belga kollégája, Guy Coeme is, aki pedig arra ka­pott megbízást kormányától, hogy egyetlen olyan döntéshez se adja hozzájárulását, amely elkötelezi a NATO-t valamely új fegyverrendszer megépítése mellett. Az újságírók pedig mereng­ve nézegették a tanácskozásról kiadott köziemén^, egyikük le is írta lapjában: a hajdani szovjet sajtót kellett így olvasni, a sorok között... Mi történt hát Brüsszelben, a NATO nukleáris tervező cso­portjának tavaszi ülésén? Alighanem azoknak van igazuk, akik szerint a nyugati katonai szövetség jövőjével kapcsolatos belső ellentétek féle szavakból bravúros hidat építettek, ám ez nem változtat azon, hogy a szövetségesek megosztották mind a harcá­szati atomrakéták „korszerűsítését” , mind pedig a Szovjetunió­val e fegyverzetről folytatandó tárgyalások időszerűségét illető­en. A nukleáris tervező csoportban a védelmi miniszterek elé több jelentés került. Az elsőt az úgynevezett magas szintű cso­port (HLG) készítette, a másikat a NATO európai erőinek főpa­rancsnoka, az amerikai Galvin tábornok. Mindkettő azt ajánlot­ta, hogy a NATO fejlesszen ki új harcászati atomfegyvereket: a Lance rakéta négyszeres hatótávolságú „utódát” , továbbá egy új, 3-400 km hatótávolságú rakétát a légierő számára, amelyet a szovjet légelhárítás vonalain kívül maradva lehetne indítani az ellenséges célpontra. A záróközleményből kitűnik: a miniszterek nem magukat a jelentéseket hagyták jóvá, hanem csak azt a tényt üdvözölték, hogy ezek a tanulmányok elkészültek, és „fontos hozzájárulást” jelentenek a májusi csúcsra ígért „globális koncepció” kidolgo­zásához. Coeme belga hadügyminiszter később közölte, Belgi­um a titkos tárgyalási jegyzőkönyvben sem járult hozzá semmifé­le döntéshez. Ezzel a labdát átpasszolták az állam- és kormány­főknek, s a szövetségnek május végéig ki kell dolgoznia a kelet­európai változások katonai hatását, az enyhülés következmé­nyeit is figyelembe vevő átfogó koncepciót. Csakhogy ezzel még nem áll le az a gépezet, amely 1995-re az új fegyverrendszerek megépítésére és telepítésére vezethet. A miniszterek ugyanis megerősítették a NATO eddigi alapvető fi­lozófiáját, miszerint az atomfegyverzetre „a belátható jövőben” szükség lesz Európában a nyugati biztonság védelmére. A szövetségnek a hajlékony és megfelelő „válaszhoz” (egy ke­leti támadás esetén) a teljes fegyverskálát kell birtokolnia, s ezt ahol szükséges, korszerű szinten kell tartani. Ezek régi elvek, ám de Richard Cheney, az új amerikai hadügyminiszter szerint ez már elég világos jelzés ahhoz, hogy az amerikai kongresszustól az igenlő válasz reményében igényelhessen pénzt az új fegyver- rendszerek megépítésére. A telepítés mindenképpen csak 1995 után lenne időszerű (a szakértők szerint ekkorra avul el a jelenlegi NATO harcászati atomfegyverzet), s erről elég 1991-92-ben dönteni, mint azt Bonn és Brüsszel tartja. A fejlesztés pénzügyi és technológiai ol­dala mindenképpen az Egyesült Államokra tartozik. A NATO ehhez most nem adott támogatást, de nem is szállt szembe a terv­vel. Két év múlva pedig Washington azzal is érvelhet, hogy a szö­vetség hallgatásával beleegyezett a fejlesztésbe, erkölcsi köteles­sége tehát telepíteni is az új amerikai arzenált. Ezt nevezi a közle­mény, az új NÁTO-nyelvezetben, „lépésről lépésre történő meg­közelítésnek” — amelyben akkor hozzák meg a döntéseket, „amikor szükségesek”. A brüsszeli állásfoglalás elmaradása te­hát — amennyiben a kongresszus Washingtonban megszavazza a hiteleket — ha nem is ad zöld jelzést, de szabad teret nyit az ame­rikai fegyverfejlesztéshez. Ugyanakkor az, hogy a záróközlemény hallgatott a harcászati atomfegyverek témájában folytatandó tárgyalásokra szólító VSZ-felhívásról, pillanatnyilag annak elutasításával ér fel. Bel­gium, Norvégia, Dánia, Spanyolország, részben Hollandia, s fő­leg — mint azt Bonnban pénteken bejelentették — az NSZK híve a tárgyalásoknak, még ha ellenzik is Európa teljes atomfegyver­mentesítését. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia viszont elutasítja e megbeszéléseket, előbb a hagyományos fegyverzet­ről folyó bécsi tárgyalásokon sürget eredményeket, a számos fegyverkategóriában meglévő szovjet előny kiküszöbölését, és a harcászati rakéták terén elismert szovjet fölény egyoldalú csök­kentését követeli előlegbe. (De igyekszik kivonni a megbeszélé­sek hatálya alól több fegyverkategóriát, amiben a VSZ szerint a NATO bír többel). Az ellentétek nyíltan kirobbantak ezúttal, tükrözve azt is, hogy a szovjet peresztrojka által nyitott távlatok megítélése még korántsem egyöntetű a NATO-ban. A szintézis kidolgozására ígéri a nyugati katonai szövetség májusra a „globális koncepciót” — ám a brüsszeli patthelyzet aligha vitt közelebb ehhez, s az idő Baracs Dénes Jelenleg 180 országban, illetve területen szerepel a lehetséges büntetések között Halálos ítéletek A halálbüntetések eltörlésére szólított fel az Amnesty Interna­tional. A szervezet Londonban köz­zétett állásfoglalása szerint az utóbbi 10 évben hivatalos sta­tisztikák szerint 15 320 embert végeztek ki a világon. Az Am­nesty International azonban úgy értesült, hogy a valóságban ennél jóval magasabb a kivégzettek száma. Jelenleg 180 országban, illetve területen szerepel a halálos ítélet a lehetséges büntetések között. Vannak olyan országok, ahol csak gyilkosságokért szabható ki ez az ítélet, de nem egy állam tör­vénykezése a kábítószer-keres­kedelmet, a korrupciót, a prosti­túciót, vagy a házasságtörést is e legsúlyosabb büntetéssel sújtja. Európában az utóbbi 10 év­ben 6 országban törölték el a ha­lálbüntetést: Luxemburg és Nor­végia (1979), Franciaország (1981), Hollandia (1982), NDK es Liechtenstein (1987). Á jelen­tésben megemlítették, hogy az utóbbi időben a Szovjetunióban és más szocialista országokban is élénk vita bontakozott fi a halál- büntetés kérdésében. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom