Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
8. NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. április 22., szombat ' A BAM sorsa ■ Az évszázad anyagi csődje? ^~^HWWTTMIWMMMTIWIMBW|WninTMWBMWIMr~llTirTll1B'l« nmwrilBMlWiriirTli lllllMBMIlOTTIIBIWIIHmillHI' lUHBII—>HHMl*'iiniWll>l V 1 iűtWW&2gm^*^!Mef»PiVV5mBBíTifiW?HfrejWIBSOT'!:2<.5-VWJmerirjtd. Megépítéséről már a két világháború között terveket gyártottak, a konkrét mérnöki munkákhoz mégis csak a hatvanas évek végén fogtak hozzá. Az első „kapavágásokat” 1974-ben tették meg, s akkor egy egész ország ünnepelte a komszomolisták gigantikus munkáját. Tizenöt éve, hogy útnak indították az „évszázad vasútvonalának” kikiáltott Bajkál-Amur vonalon az első ■ sínpárt. A 3100 kilométeres pályaszakaszt a nyugati és keleti irányból érkező brigádok 1984 végén kapcsolták össze. A jelképes „aranysín” letételét az egész világnak megmutatták, s akkor sokan azt hitték, hogy 1985 végéig készen áll majd az egész pálya. Nos, nem így történt, sőt a BAM-on a legújabb határidők szerint még 1992-ben is dolgozni fognak. Néhány szovjet közgazdász pedig felteszi a roppant kényes kérdést: vajon nem az évszázad anyagi csődjét jelenti az évszázad vasútépítése? 1985 februáijában, moszkvai tudósítói korombam magam is végigutazhattam a BAM nyugati szárnyán, egy héten át majdnem 1600 kilométert zötykölődtem társaimmal. Most mégis nehezen tudom elképzelni, hogy az akkori lelkesedésnek alig találni nyomát, a hőskorszak végeztével a kihalás veszélye fenyegeti a szibériai vasútvonalat. Azonban, ha azokra a statisztikákra pillantok, amelyek azt igazolják, hogy még ma is az építők egyharmada a régi barakkokban, komfort nélküli faházakban lakik, kezdem megérteni az emberek elkeseredését. Ehhez jön még hozzá az akadozó élelmiszer- és fűtőanyag-ellátás, a munkához szükséges elavult technikával folytatott hétköznapi küzdelem, a szervezetlenség és a konkrét tervek hiánya. A BAM-on évek óta súlyos a helyzet, s erről beszámoltak Mihail Gorbacsov főtitkárnak is a Szibériában tett látogatásai alkalmával. A vasútvonal helyzete és megítélése sokban hasonlít a távoli hatalmas országrész egész jövőjének gondjaihoz. Nem kevés azoknak a szakembereknek a száma, akik a brezsnyevi pangás újabb hibás döntését látják a szupervasútvonalban. Szerény Csillagászati összegekbe került már eddig is a BAM (Fotó:MTI Külföldi Képszerkesztőség) szovjet becslések szerint eddig már 15 milliárd rubelt áldoztak a vasútra, s többször is átlépték a módosított költségvetési határokat. Nyugati szakemberek és a térségben érdekelt japán üzletemberek azonban tudni vélik, hogy az összeg még csillagásza- tibb, 25 milliárd dollár! A BAM- on nem is abban látják a legnagyobb hibát, hogy csupán egyetlen sínpár lefektetését végezték el, amely ilyen hosszú szakaszon képtelen biztosítani a probléma- mentes forgalmat, hanem a koncepció hiányát emlegetik. Újra dúl a csata, a pragmatikusok és a reformerek között. Az előbbiek Szibériát, s így a vasút vonzási körzetét is kizárólag nyersanyagbázisnak tekintik. Míg az utóbbiak amellett hadakoznak, hogy a kis települések iparközpontokká nőjék ki magukat, vagyis helyben teremtsék . meg a bányászattal együtt a feldolgozást is. A jelenleg kilátástalan harc eredményeként a BAM fővárosában, Tindában már 60 ezren élnek (a vasút előtt néhány ezres kis település volt), illetve napjainkban a vasúiból nem tudnak megélni. Szibériában mindig is problémát jelentett a munkaerő-vándorlás, a kemény klímát és a ma már csökkenő fizetéseket egyre kevesebben szokják meg, de a BAM-on, ha így megy tovább, kritikus ponthoz ér a munkaerőhiány. Az egykor fiatal komszomolista önkéntesek is 15 évet öregedtek, és az alapítók közül egyre többen adják fel a küzdelmet, visszamennek Európába. A reformerek legújabb kísérlete arra irányul, hogy önfinanszírozó, szövetkezeti rendszert honosítsanak meg, hiszen az államkasszába már alig tudnak belenyúlni. Nagy a valószínűsége, hogy a kísérlet még a bevezetési stádiumba sem kerül, hanem elakad a bürokratikus engedélyező hivatalokban. Pedig a reformereknek igazuk van, ha most nem teremtik meg a munkások érdekeltségét, akkor a vasút egyik évről a másikra kihal. Az emberek között az elkeseredés szemmel láthatóan növekszik, ma már csak kevesekben lobog a lelkesedés hajdani tüze. Tulajdonképpen egyetlen komolyabb sikerről számolhatunk be. A jelek szerint a „kis BAM”, a Tindától Jakutszk irányába vezető északi szárny sokkal jobban működik nagytestvérénél. Ebben a térségben, Nyerjungri város medencéjében elképesztően gazdag széntelep húzódik alig néhány méternyire a föld felszíne alatt. Innen évente ötmillió tonna, kokszolásra kiválóan alkalmas szenet szállítanak Japánba, amelyért cserébe a szigetország biztosítja a legmodernebb technikát. A vasút a tervek szerint Szibéria gyémántfővárosáig, Jakutszkig kúszik fel, ezzel újabb nagy központot kapcsolva a Szovjetunió vérkeringésébe. Sz. Cs. Sárándi József: Mivoltunk Először Istent vették el majd a hitet végül az anyagot is Mi a jó Istennek kellett Múlót mérni végtelenhez? Hiszen az ember mivolta Vírussal oltott zigóta Művel itt talán csodát is — Mire fényét észrevennénk Már végestelenbe áttűnt Sorstalan sors — földi nemlét Deák Mór: Csupaszon éjszakát nem követ nappal nincs nap csak foltok az égen burokban született földünk kitakarózik egészen lyukas az Őzonpajzs gyilkos sugárzás üt át rajta mérgezett lándzsa az űrből valaki elhajította kék volt és zöld volt az élet járt körben ellipszis-pályán s feketén feketévé lett hogy ötmilliárdan árván — földmagházról éghéj válik — vacogjunk csupaszon mindhalálig Kovács István: Párhuzamos vers Bohdan Zadurának Voll egy terasz s a teraszon gyümölcsök és valaki álmából kiszaladt a kertbe (B.Z.: BALATONKENESE) Barátom verset írt a kertről, vagyis önnön békéjéről. Beálló meghittségét most az se zavarta, ha a kert fóliaegét helikopterek rakétakarmai hasogatták. Rájuk csak egyetlen sorral célzott, talált-e, ki tudja? Mit se törődött velük. Az esttel időzött, amely ügy ereszkedett a kertre, mint valami végtelen szövőlepke-háló. Mikor a teraszra lépett, az elébe vágó fény a szemközti meggyfába hasított: vércseppek alvó ragyogását látta. Betette az ajtót, s gondolatainak támaszkodva cigarettára gyújtott, hogy a világ is megnyugodjék végre. Elmegyógyintézetek a Szovjetunióban A pszichiátria és a nyilvánosság „Bogyók” és autók A gyógyszerek és a gépjárművezetés Két jogtudós, Borisz Protcsen- & és Alekszander Rudakov a Kommunyisztelméleti folyóiratban Pszichiátria és emberi jogok- címmel elemezte a probléma két nézőpontját. Az első az elmebetegek jogos érdekeinek védelme, a másik az egészséges emberek védtelensége az önkénnyel szemben. Aligha van a közvélemény és a jog elől a pszichiátriai gyakorlatnál gondosabban elzárt terület. Ez az évek során komoly társadalmi, politikai és erkölcsi problémává növekedett. Nemrég még több szovjet lap rendkívül erőteljesen bírálta az elmegyógyintézetek munkáját, felháborodott a törvénysértések és visszaélések fényein. Azután egyszerre, mintha csak utasításra történt volna, eltűntek a ilyen bíráló cikkek, mintha megszűnt volna a probléma maga — állapítják meg a szerzők. Majd hozzáteszik, hogy erről nincs szó, még korántsem szűntek meg a rendellenességek az elmebetegek intézeti kezelésénél. Ne feledjük, hogy ezeknek a szakorvosoknak a kezében nagy hatalom van, ők rendelkeznek a betegek személyi szabadságával. A másként gondolkozók elnyomására felhasznált pszichiátriai esetek sokat- mondóan tanúsítják, hogy milyen erős fegyver ez becstelen politikusok kezében. A zárt osztályok rácsos ablakai mögött lejátszódó emberi tragédiákról, az ottani állapotokról csak általában és nem hivatalos forrásból szerzünk tudomást. A helyzet javulásának reményét hozta a Legfelső Tanács 1988 elején kiadott rendelete, a pszichiátriai kezelés körülményeiről és rendjéről, és az egészségügyi minisztériumi utasítás a pszichiátriai kezelés fejlesztéséről. A közvéleményt nyilván megnyugtatták az egészségügy vezetőinek ezzel kapcsolatos nyilatkozatai. De ha figyelmesen megvizsgáljuk ezeket a jogi rendelkezéseket, kiderülnek súlyos hiányosságai, amelyek kétségessé teszik gyakorlati hatékonyságukat. Ezek a dokumentumok vitathatatlanul tartalmaznak fontos és progresszív újításokat, azt például, hogy az elmebetegek ügyvéd segítségével panaszt tehetnek a vezető elmegyógyászra vagy közvetlenül a bírósághoz fordulhatnak; hogy ezek az intézmények a belügyminisztériumtól átkerültek az egészségügyi tárca felügyelete alá. Mindez jó volna, ha a betegek jogait szabályozó előírások nem volnának túl altalánosak, deklaratív és ígéret- jellegűek vagy helyenként nem világosak. Mit jelent például a rendeletnek az a pontja, hogy a kényszergyógykezelés egyik alapja, na valaki „megsérti a szocialista együttélés szabályait”? A peresztrojka és a nyilvánosság vajon nem mutatott rá, mennyire kiagyalt ez a fogalom, amelynek tartalmát egyébként minden konkrét esetben maga a pszichiáter határozza meg. A Kommunyiszt cikkírói ezeknek a rendeleteknek a hibáit és hiányosságait azzal magyarázzák, hogy az egészségügyi minisztérium továbbra is a társadalomtól elzárva tartja a pszichiátriát. A rendeleteket nem vitatták meg gyakorló és tudós szakemberek széles körével. Világos tehát, hogy az elmegyógyászati gyakorlatban a szükséges rendet, a személyiségi jogokat, az intézeti kezelést szabályozó rendeletek és hivatali előírások rendezését a legmagasabb égészségügyi és jogi szinten kell elvégezni. A kormány 1987-ben szakértők bevonásával elkészítette az egészségmegőrzés társadalmi programját, társadalmi vitára bocsátotta, majd az észrevételekkel és javaslatokkal kiegészítve az Országgyűlés azt elfogadta. Miért volt erre szükség? — vetődik fel joggal a kérdés. A statisztikai számok mögött húzódó tények rávilágítanak arra, hogy az egészségügy intézményrendszere kiépült ugyan, a szakemberek száma és képzettsége megfelelő, ennek ellenére a lakosság egészségi állapota az utóbbi években mégsem javult megfelelőén. Európában a halálozási arány hazánkban érte el a legmagasabb értéket (13,9 ezrelék), és nyugtalanító, hogy az első három helyen a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések, valamint a balesetek szerepelnek. Az utóbbi összefüggésben van a nagyfokú motorizációval, mely életmódbeli változásokat is magával hordoz. Az életmódot a több irányból ható. tényezők befolyásolják, így megemlítendő a feszített és túlhajszolt munkatempó, a különböző káros szenvedélyek, a korszerűtlen táplálkozás, és a kevés mozgás — talán éppen az autózás miatt. A belső feszültséget nagyon sok esetben gyógyszerrel ellensúlyozzák, és bizony annak mellékhatásaira sokan nem is gondolnak akkor, amikor gépkocsiba, munkagépre ülnek. A balesetek a halálozási statisztikában a harmadik helyet foglalják el. Az utóbbi két évtizedben a legdöbbenetesebb számok a közlekedésben tapasztalhatók. Mindent meg kell tenni, hogy ezek a számok előbb-utóbb csökkenjenek. S itt jutunk el a gyógyszerekhez... Ma már kevés olyan ember van, aki ne szedne valamilyen gyógyszert. Különösen a nyugtátokat és fájdalomcsillapítókat kell megemlíteni, mert ezekből évente több százezres, illetve milliós nagyságrendben fogynak a „bogyók”. Akár orvosi javaslatra, akár vény nélkül szedjük ezeket,' mindenképpen veszélyeztetik a közlekedésbiztonságot. A többnyire központi ideg- rendszerre gyakorolt fő- és mellékhatásuknál fogva nem kívánt események okozói lehetnek. Ezért nem véletlen, hogy a gyógyszeres dobozokban elhelyezett tájékoztatókban — az adagoláson kívül — még ilyen figyelmeztetések is olvashatók: „járművet vezetni, baleseti veszéllyel járó munkát végezni tilos”, vagy „a gyógyszer szedésekor és utána legalább 24 óráig szeszes ital nem fogyasztható.” A közúti közlekedésben résztvevőknek különösen ügyelniük kell a vérnyomáscsökkentőkre, az allergiaellenes szerekre, a görcsoldókra, a fájdalomcsillapítókra, az idegnyugtatókra és az altatókra. A felsorolt, különböző hatás- tani csoportba tartozó készítmények mellékhatásaként izgalmi állapot, zavartság, fáradtság, álmosság, teljesítményváltozás, az észlelési reflex lassulása, a távolságbecslés és megfigyelőképesség romlása következhet be. Megváltozhat az ítélőképesség, és a mozgás összerendezettsége is. • Számolni kell azzal a ténnyel, hogy a gyógyszerek felszívódása és lebomlása egyénenként más és más, sőt több szer együttes szedésekor a hatás erősödhet, vagy gyengülhet. A szervezet sajátosan reagál a kémiai anyagokra, tehát mérlegelés tárgyát képezi, hogy egyes gyógyszerek folyamatos, vagy csak időszakos szedése szükséges. Mindenkinek érdeke, hogy saját és embertársai életének védelmében csak szakember tanácsára folyamodjon a tablettákhoz. Az orvos és a gyógyszerész bármikor felvilágosítást ad a nem kívánt hatásokról, bizalommal forduljunk hozzájuk. Ha pedig szükséges, akkor legyen annyi önuralmunk, hogy meghatározott ideig lemondunk a gépkocsivezetésről. dr. S.L.
