Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-18 / 90. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. április 18., kedd TÁRSADALOM 3, Gazdaszemmel? Sokat beszélünk róla: abban, hogy helyben toporgó gazdaságunk előbbre lépjen, nagy szerep jut az érdekeltségi rendszer, a tulajdo­nosi szemlélet kialakításának. Így van ez a mezőgazdasági üzemek­ben is, ahol a „közöst” ügy lehet mindinkább megvédeni, ha azt a tagok magukénak érzik. Igen ám, csakhogy éveken át sok szövetke­zetben ezt hiába próbálták elérni, s most, ha nincsenek meg az ala­pok, egyik napról a másikra a gazdaszemléletet megteremteni ne­hezebb, mint a tű fokán egy tevét átjuttatni. A jól prosperáló gazdaságok természetesen bírják az iramot, s ebben is eredményeket tudnak felmutatni. Mint például a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet, amely országos hírnevet szerzett magának. Nos, ők három évvel ezelőtt — szabolcsi, dunántúli példa nyomán — vezették be, hogy a tehergépkocsikat, trakto­raikat, kisebb munkagépeiket ki­adták a tagoknak átalánydíjas üzemeltetésre. Pénzügyminisz­tériumi engedéllyel, belső hasz­nálatra, saját munkák végzésére. Magyarul: ötven gépnek saját gazdája lett, aki felelősséggel üzemelteti, ő javíttatja, vigyáz rá, dolgozik vele. Mint megtudtuk, amikor ezt bevezették, nem volt könnyű megértetni az emberekkel, mi ebben a jó, az előnyös számukra. Hiszen a teljes anyagi felelősség az övék, s a meghatározott költ­séget a gazdaság odaadta az el­végzett munkáért. Ha valaki eb­ből meg tudott takarítani magá­nak, jól járt, ha viszont csökkent a jövedelem, azt a tsz „nem nyel­te le”. Végül aztán kiderült: jó, hogy ezelőtt három évvel léptek ebben az ügyben, az emberek nagy többségének több lett a jövedel­me, induláskor megszűnt a ha­nyagság, a nemtörődömség, iga­zi gazdaszemmel nézték a tagok a gépeket. Csakhogy azonban, azóta változtak a körülmények. A született jogszabályok a gaz­daság kezét is megkötik, de a leg­nagyobb baj a gazdasági bizony­talanság. Egyre többször vető­dik fel a „mi lesz holnap?” kér­dése. S ebben bizony az egyre növekvő infláció, az alkatrészek árának növekedése a ludas. A személyi jövedelemadó csak „rá­tett egy lapáttal”, hiszen a vállal­kozói kedvet, szellemet nagyban visszavetette. A gazdaság vezetői sem tudják a folyton változó fel­tételeket nyomon követni, s ez bi­zony a tagokban is bizonytalan­ságot szül. Valamit enyhít ugyan a hely­zeten, hogy a tavaly december­ben megjelent jogszabály lehető­vé teszi: a teljesítmény alapján is- meijék el a mezőgazdasági gé­pek költségtérítését. Ám az is tény, hogy három éve nem emel­hették az üzemanyagra, az alkat­részre, a javításra szánt összeget, a tavalyi kilencszázalékos térítési díj is a tsz belső tartalékából va­lósulhatott meg. A jó kezdeményezés hát mindinkább nehézségekbe ütkö­zik, már csak azért is, mert azóta megint jelentős áremelés volt. S a bizonytalanság a gépüzemelte­tésre is kihat — ez kétségtelen. Mert igaz ugyan, hogy már van „gazdájuk”, de a szerződésköté­seknél nincs garancia arra, hogy a ráfordítandó költség két-három éven belül nem növekszik meg oly mértékben, hogy a tagoknak már nem éri meg átalánydíjban üzemeltetni. Pedig a gazdaság gépparkja nem elavult, az embe­rek pedig keresik a munkát, szí­vesen dolgoznak vele, hisz kell, hogy legyen miből fizetniük. Elgondolkodtató azonban: meddig lehet csiholni a vállalko­zói kedvet egy ilyen bizonytalan gazdasági helyzetben? Pedig az említett szövetkezet erős lába­kon áll, húsz éve összeforrott tagsága van, bíznak a vezetők­ben. Ám a jelenlegi jogszabá­lyok, az infláció arra kényszerítik a termelőszövetkezetet, hogy csak kisebb lépésekben gondol­kodjanak, s minimális költséggel állítsák elő, amit lehet. Ellent­mondásos hát a helyzet, hiszen gazdaságunk egésze a túlélés taktikájára készteti a mezőgaz­dasági üzemeket — ebből pedig nehezen lehet a fellendülést megvalósítani. Mindenképpen nagyobb önállóságot kellene, hogy kapjanak, ami ösztönöz, ami a vállalkozást erősíti. S fő­ként, hogy ne csak „bérmunká­sok” legyenek a tagok... Mikes Márta Merre tovább, Tszker? Kezdhetném akár egy tanul­ságos állatmesével. Mondjuk ügy: élt egyszer több tucat nyúL Mivel nem akart min­denki külön-külön a saját káposztájával a piacra sza­ladgálni, úgy döntöttek: lét­rehoznak egy kereskedőköz­pontot, s miután a kecskéket elég agilisnek találták az üz­leteléshez, megbízták őket, hogy vezessék a boltot. A há­lózat gyarapodott, gyarapo­dott, s a nvulak egy darabig elégedettek is voltak. Aztán, hogy, hogy nem (?) egyszer csak észrevették valamit. A maguk kis káposztája után megkapták ugyan a jutalék sárgarépákat, ezt-azt, a kecs­kék viszont egyre jobban él­tek, egyre nagyobb és szebb üzleteket építettek, ahova újabb és újabb kecskéket ül­tettek az ügyek intézésére, és ez így ment, egészen... A fabula talán kissé sarkított. Talán nem is pontosan jellemző a Tszker körül mostanára kiala­kult helyzetre. Mindenesetre a „nyulak”, vagyis a termelőszö­vetkezetek, illetve az agrárszö­vetkezetek kereskedőházának területi központjai megelégelték a fenti állapotot, és változást kö­vetelnek. Erről beszélgettünk Zsebe Józseffel, a Heves megyei területi központ igazgatójával. — A téeszek annak idején — 1970-ben — létrehoztak egy tár­sulást, termékek és eszközök vá­sárlására, eladására — egyszóval kereskedelmi célokra. Összead­ták ennek vagyonát, megfogal­mazták az alapszabályt. Nyolc évvel később úgy döntöttek: kü­lön-külön a megyei — akkor még METEV-nek nevezett — szerve­zetek gyengébbek, mint együtt, épp ezért országos egyesülést kell létrehozni. Igen ám, de az el­telt időszakban ez a dolog a visz- szájára fordult. Lényegében mi tartottuk el az országos közpon­tot, hiszen évente 3-4 millió fo­rintos fenntartási költséget fizet­tünk nekik. Arról nem is beszél­ve, hogy minden, ami Pesten van, a téeszek vagyonához tarto­zik, hiszen ők alapították, saját forrásaikból. „Cserébe” túlduz- zasztott bürokratahálózatot kap­tunk, ennek minden hátulütőjé­vel. Sokszor korlátozták a tevé­kenységünket, gátjai voltak a fej­lődésnek. Épp ezért jogos az igény, hogy gyökeresen változ­tatni kell az eddigi formákon. — Konkrét elképzeléseik is vannak már ezzel kapcsolatban? — A vállalat igazgatósága ta­valy szeptemberben határozott a szervezeti korszerűsítés prog­ramjáról. Megválasztotta saját tagjai sorából az előkészítő bi­zottságot, valamint a Belkerku- tató Részvénytársaság megbí­zást kapott, hogy mélje fel a Tszker helyzetét, a változtatás le­hetőségeit. Ugyanakkor több, egyéni javaslat is késeit. — Lényegében mi az átalaku­lás gazdasági oka? — A Tszker igazgatóságának állásfoglalása szerint, idézem: „Mindenekelőtt a kormánynak 1988. januártól folytatott és tar­tósnak ígérkező restrikciós pénz- politikája lehetetleníti a vállalat addig igen jól működött, köz­pontosított hitelellátási intézmé­nyét. A korábban bevált hitelme­chanizmus összeomlott a módo­sult feltételek miatt, további fenntartása áttekinthetetlenné te­szi a vállalat pénzügyeit, elmossa a felelősséget, lassítja a pénz for­gási sebességét, nehézkessé és bürokratikussá válik a területi egységek finanszírozása... ” — Viszont — úgy tűnik — nemcsak a Tszker országos köz­pontja, hanem a megyei területi központok és a téeszek is elége­detlenek — éppen vele... — Igen, és további változást követelünk. Nemrégiben meg­tartottuk a rész-igazgatótanács ülését, ahol javaslat született, több lépésről is. Egyrészt mi azt kérjük, hogy a területi közpon­toknak adják vissza a teljes önál­lóságukat. Szeretnénk önálló jo­gi személyiségű közös vállalat­ként tovább működni, kifejezés­re juttatva egyben a szövetkezeti jelleget. Az országos központ pe­dig úgy tervezi, hogy ez év július 1-jétől részvénytársaságként él tovább. — Ennek minden bizonnyal bonyolult pénzügyi vonzatai is vannak... — Javasoltuk, hogy a tagszö­vetkezetek szétváláskor a Tszker Heves Megyei Területi Központ­jánál lévő, mérleg szerinti va­gyonrészüket, valamint az orszá­gos központ kezelésében lévő vagyonukat a megyei közös vál­lalatba vigyék át. Valamint azt, hogy ezzel az utóbbi összeggel — tehát az országos központnál lé­vővel — a létrejövő közös vállalat — tagja legyen a budapesti rész­vénytársaságnak. Az rt.-ben a részvényesjogokat a megyei kö­zös vállalat mindenkori elnöke, igazgatója gyakorolja, a tagszö­vetkezetek felhatalmazása alap­ján. Természetesen mindezt még határozatban is rögzíteni kell, akkor lép életbe. — És ha lesznek téeszek, akik teljesen önállóvá kívánnak válni, ettől a leendő közös vállalattól is elkülönülve, s a Tszkernél már meglévő vagyonuk alapján köve­telnek részvényességet...? — Elvileg ehhez joguk van... Doros Judit Amit horgásznák, fogyasztható Halpusztulások a rövid tél miatt (Tudósítónktól) Az elmúlt hetekben, napok­ban megyénk több tározójában, sóderbányatavában elpusztult halak tetemeit sodorta partra a hullám. Az egerszalóki tározón mintegy 300 — 400 kilogramm tükröspontyot gyűjtöttek így ösz- sze és ástak földbe. A MOHOSZ Heves Megyei Intézőbizottsága azonnal Buda­pestre küldött néhány tetemet, vizsgálatra. A szakemberek megállapításai szerint a halpusz­tulást kopoltyúpenész okozta. Amint azt Zentai József IB-tit- kártól megtudtuk: ezt a betegsé­get a rövid és aránylag enyhe tél miatt kapták meg a tükröspon­tyok. A víz nem hűlt le kellően, emi­att a pontyok „nem vermeltek el”, egész télen mozogtak. Táp­lálékhiány miatt a halak legyen­gültek. Áz IB azonnal megkezd­te a víz fertőtlenítését. Több horgász az iránt érdek­lődött, hogy a vízből horoggal megfogott hal elfogyasztható-e? Nos, az élve, horoggal megfogott hal nem beteg, tehát fogyasztható. Az IB tájékoztatása szerint az egerszalóki víztározó zárógátjá­nál elkezdődött a kárászok ívása. Kérik a horgászokat, akadályoz­zák meg, hogy hálóval és más eszközökkel az ívó halakat zsák­mányul ejtsék. Szabó Lajos Ha Noszvaj, akkor kérdőjelek A „csodabunkerek” felkorbácsolták a szenvedélyeket Ha Noszvaj neve szóba került, jó ideig egy, illetve két dolog ju­tott az ember eszébe. A megyei pártbizottság festői környezet­ben épült, impozáns üdülője és a De La Motte kastély mellett hú­zódó továbbképző intézet, amely a megyei tanács tulajdona. A két ragyogó, ennek ellenére diszkréten megbúvó létesít­ményről mesés mendemondák keringtek nemcsak a noszvajiak körében, hanem az egész megyé­ben. Akik valaha bejutottak a „csodabunkerek” valamelyiké­be, pazar berendezésről, elegáns lakosztályokról, fűtött garázsról, fényűző lakomákról regéltek. Szájról szájra jártak a történetek a nagy vadászatokról, a proto- kollmulatságokról. így születtek sorra a modern „népmesék”, azaz a kiszínezett, hihetetlen ele­mekkel tarkított sztorik. Nincs ebben semmi különös, hiszen az „egyszerű” ember nemigen lép­hette át a küszöböt. Kollégám meséli, hogy egyszer szeretett volna körülnézni a pártüdülő­ben, csak úgy kíváncsiságból. A takarító nénik azonban riadtan esedeztek, hogy távozzon minél gyorsabban a környékről, mert ide nem szabad „csak úgy” be­jönni. Ennek az időnek vége, a me­sebeli nagy partikat pedig örök homály fedi, mivel a megyei párt- bizottság vezetése néhány hó­napja a Malévnak adta bérbe az épületet, busás bérleti díjért. így ottjártunkkor lelakatolt keríté­sek fogadtak, nem tudtunk kö­rülnézni. A továbbképző inté­zetben azonban kedvesen és készségesen fogadott Kalmár Péter, a létesítmény vezetője. Örült az érdeklődésnek, és szíve­sen tájékoztatott az itt folyó munkáról. Elmondta, hogy a hetvenes évek elején vásárolta meg a megyei tanács az OKISZ- tól a kastélyt és a hozzátartozó parkot. A rekonstrukció és a mo­dern szárny felépítése három lépcsőben történt. 1980-tól a kastély múzeumként látogatha­tó, az új épületben pedig külön­böző szintű és időtartamú kurzu­sokat szerveznek. Az elsődleges cél az államigazgatási szakembe­rek középszintű képzése, mivel Magyarországon az Államigaz­gatási Főiskolán alig akad egyéb lehetőség a tanácsi alkalmazot­tak felkészítésére. — A tanácsi ügyintézők felké­szültsége katasztrofális ország­szerte. Ez elsősorban az átgon­dolatlan, s mondhatni megoldat­lan képzésnek köszönhető. A nálunk szervezett konzultáció­szerű kurzusokkal ezt a hézagot igyekszünk betömködni, őszin­tén szólva, nem túl nagy sikerrel. Az az igazság, hogy az egész ok­tatást gyökeresen meg kellene változtam, hogy az ezt a munka- területet választó emberek haté­konyan tudjanak dolgozni — jegyzi meg a vezető. Áz intézetben emellett egyéb szakirányú tanfolyamoknak is helyet adnak. Szabad kapacitás esetén úgynevezett vezetői tré­ningeket fogadnak, országos és nemzetközi rendezvények, szim­póziumok megtartására biztosí­tanak lehetőséget. A távolabbi cél a kongresszusi turizmus to­vábbfejlesztése, a hétvégeken és a nyári hónapokban pedig turis­tacsoportokat, üdülővendégeket fogadnak. Az igazgató azt is megemlíti, hogy az egycsillagos szállodai kategóriába sorolt in­tézmény jellegénél fogva sokkal inkább kihasznált, mint egy átla­gos szálloda. Megtudom azt is, hogy évi 9 millió forint a költség- vetés, amelynek felét az állami támogatás teszi ki. Magyarán: jól működő, de nyereségtelen cég­ről van szó, annak ellenére, hogy az utóbbi években lefaragtak né­hány millió forintot a dotációból. Kalmár Péter hozzáfűzi az előző­ekhez: működhetne nyeresége­sen is az intézet, ha a továbbkép­zéseket csökkentenék vagy meg­szüntetnék. Ez azonban belátha­tatlan következményekkel járna. Kérdezem még, mennyire jellem­ző a protokollrendezvények foga­dása. — Volt idő, amikor „felka­pott” helynek számított a kas­tély. Az elmúlt évben azonban csak két ilyen esemény volt. Au­gusztus 20-án Szűrös Mátyás járt itt, s a tanácsi vezetők évzáróját tartották itt. Ennyit az intézetről — az inté­zet szemszögéből. A faluban azonban más szemmel nézik a korszerű, uszodás, szaunás to­vábbképzőt. A noszvajiak véle­ményét Ferencz János, a helyi ta­nács vb-titkára így foglalja össze: — 1987 novemberében kerül­tem ide. A két létesítmény az itte­ni emberek között enyhén szólva nem túl népszerű. A volt párt­üdülőben jómagam soha nem jártam, csakúgy, mint a legtöbb noszvaji. Az emberek csak azt tudják, hogy az épülethez külön bitumenes bekötőút vezet az er­dőn keresztül, a falut kikerülve. A mi utaink felújítására, járdák építésére pedig alig jutott, jut pénz. A helyzet az, hogy az el­múlt években saját erőből csu­pán az óvodát sikerült felépíteni. Az iskolát toldozgatjuk, foldoz- gatjuk, nehogy ráomoljon a gye­rekekre. Biztattak bennünket a megyei tanácson, hogy készíttes­sük el az új iskola tervét, mert van rá remény, hogy megépül­jön. Meg is tettük ezt, a doku­mentáció 560 ezer forintba ke­rült. Erre gyűjtögettük a tehót is, de hiába. Áz iskolából — úgy tű­nik — egyelőre nem lesz semmi. A falu ez évi költségvetése 11 miihó 560 ezer forint. Ebből a fejlesztésre szánható összeg kb. 1 millió forint. 1750 ember él itt, de nincs egy elfogadható ABC, nincs vizünk, nincs mozink. Üdülőkörzetté nyilvánítottak bennünket, de a Hollandiából érkezett vendégek azért mene­kültek el szilveszterkor, mert még kezet mosni sem tudtak. Az üdü­lőtulajdonosok panaszkodnak. Síkfőkútról le kell gyalogolni ide a faluba, hogy kenyeret, tejet ve­hessenek. Kérdezi tőlünk a me­gyei tanács elnöke: miért nem kotortatjuk ki az alsó tavat? Én pedig azt kérdezem sokadjára: miből? Üdülőközség — infra­struktúra nélkül... Itt a természe­ti szépségen kívül semmi nincs.- Ügy tudjuk, hogy a helyi ve­zetés nemrég tárgyalt a pedagó­gusokkal a gondokról, s a lehet­séges megoldásokról. Mire jutot­tak? — Nem is tudom, ki meijem-e mondani? A tanárok azt vetették fel, hogy kérjük el a megyei ta­nácstól a továbbképzőt. Egy csa­pásra megoldódna rengeteg probléma. Ä gyerekeknek ideá­lis iskola lenne, egy jól felszerelt konyhával, ebédlővel, uszodá­val. A falusi emberek előtt is megnyílhatna, hiszen közműve­lődési célokat is szolgálhatna. Tudom én, hogy képtelen ötlet­nek hangzik. Ázt is előre látom, hogyan reagálnának erre. Kine­vetnének, vagy azt mondanák, vegyük meg 30-40 millió forin­tért. Mégis azt mondom, nincs ebben a gondolatban semmi eretnekség, hiszen a szomszéd megyékben van hasonló intézet. Vonják össze ezeket, és bonyolít­sák le például Mályiban a to­vábbképzéseket. Nézze, én 19 éve dolgozom a közigazgatás­ban. Sok mindent láttam, megér­tem. De amikor idekerültem Noszvajra, akkor éreztem elő­ször, hogy a falu, és nemcsak ez, milyen reménytelen helyzetben van. Lehetetlen dolog itt bármit elérni, megvalósítani, és ez nem az itt élőkön múlik, hiszen nekik is vannak igényeik. Éveken ke­resztül éltek a noszvajiak két ilyen megközeh'thetetlen, irritáló létesítmény tőszomszédságában. Érthető, hogy ellenérzést váltott ki belőlük. A mostani szűkös időkben pedig csak fokozódik a feszültség. * Lapozgatom a továbbképző in­tézetben kapott nyári program- füzetet, amely az Országos Veze­tőképző Központ Concordia La­boratóriuma által összeállított vezetői tréningmódszereket tar­talmazza. A témák között szere­pelnek a következők is: konflik­tuskezelés, együttműködés, vál­tozásmenedzselés. Szimpatikus, hasznos témák. A dolognak csu­pán egy szépséghibája van. Az, hogy évekkel ezelőtt ezek a fo­galmak sokak számára semmit nem jelentettek. Csak most kez­dünk rájönni, hogy nem elég is­merni, tanulni is kell őket. Hogy Noszvajon vagy máshol, édes mindegy. Csak egy a biztos: a tu- datlansájg súlyos áldozatokat kö­vetelt. Es ez a takaros kis falu csak egy a sok közül. Barta Katalin Új termék a Fabulonnál A Kőbányai Gyógyszerárugyár dorogi kozmetikai üzemében hat különféle újtípusú Fabulon termé­ket kezdtek el tölteni a Multifill osztrák gyártmányú automatikus berendezésen. Az új kozmnetikai ké­szítmények rövidesen kaphatók lesznek az üzletekben. Képünkön a gépsor, amelyen az új termékeket töltik. (MTI-fotó: Hámor Szabolcs)

Next

/
Oldalképek
Tartalom