Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. április 2., vasárnap GAZDASÁG — TÁRSADALOM 5. A megyei kórház műszerparkja Milyenek a gyógyítás fegyverei? Önműködő véranalizátor a sebészeti intenzív osztályon. Ilyenből többre is szükség volna (Fotó: Koncz János) A legjobb katonának is reménytelen a helyzete, ha a rakéták korában bajonettel kényszerül harcba- szállni. A betegségek elleni küzdelemben a jó műszerek jelentik a fegyvert, amik az orvosok szaktudásával és emberi beleérző képességével párosulva szolgálhatják a kórok legyőzését. A Megyei Kórház és Rendelőintézet „arzenáljáról” dr. Kocsis István főigazgató főorvos adott képet, vizsgálva annak korszerűségét is. Az intézmény műszerparkja összesen 182 millió forint értéket tesz ki, ezzel a megyei kórházak középmezőnyében foglal helyet. A legjobb, szinte teljeskörű a diagnosztikai osztályok felszereltsége, ide tartozik a laboratórium, a radiológia, az izotóplabor. A gyógyítóterületek ebből a szempontból lemaradnak, kivéve azokat az osztályokat, ahol gyors segítségre van szükség, ilyen a traumatológia. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a gépek jó része korosnak számít, negyedrészüket az elmúlt évtizedben vásárolták, mindössze 18 százalékuk fiatalabb négyévesnél. Az elmúlt öt évben igen kevés pénzt fordíthattak a műszerek korszerűsítésére és pótlására, ez a tendencia a tavalyi és az idei mérleg szerint némiképp megfordulni látszik. A megyei tanács központi támogatásából 1988-ban 12 millió forint állt rendelkezésükre, ebben az évben pedig 18 millióval gazdálkodhatnak. Ez arra elegendő, hogy a jelenlegi szintet tartani tudják, a technikai fejlődéssel azonban nemigen képesek lépést tartani. Előfordul, hogy mire sikerül megvenni egy műszert, az már el is avul. A főigazgató szerint valami mégis elindult, és a korábbi időszaknál legalábbis megnyugtatóbb a helyzet. A műszerekre fordítható összeg valós értékét úgy mérhetjük fel, ha számításba vesszük azok árait is. Egy új traumatológiai képerősítő például — amire feltétlenül szükség lenne —, maga 17 millióba kerül, az elavult nagy teljesítményű laborautomata cseréje pedig 16 milliót vinne el. Nemrégiben ösz- szeírták, hogy mi mindent szereznének be, ha a pénz nem számítana. Igényeikkel a realitás talaján maradtak, hiszen a kardiológiai ultrahangos vizsgáló berendezés, az intenzív osztályra való betegellenőrző monitor, a nagy teljesítményű altatógép, az urológiai endoszkópos felszerelés a gyógyítás legalapvetőbb feltételeit biztosítaná. Ha a lista csak az új beszerzésekre terjed ki, végeredménye 32 millió, ha azonban a talpraállást, a valóban modem körülményeket tűzi célul, már 60 millióra rúgna. Ezek a számok „pénztárcájuk” tartalmával összevetve nem teremtenek derűs képet. Szerencsére számíthatnak a környező gyárak, üzemek segítségére, ezek tavaly 4 millióval gazdagították a kórházat. Segédkezet nyújtott a dohánygyár, az áfész, a Finomsze- relvénygyár, a Finommechanikai Vállalat, sőt a pedagógus szak- szervezet is, hogy csak néhányat említsünk a sorból. A közadakozás a műveseállomás esetében 3 milliós értéket jelentett. Az egészségvédelmi programhoz, mely a megelőző munkát serkenti, öt színes televíziót kaptak ajándékba. A kasszát gyarapítják az orvosi pályázatok dijai is, melyek a kiemelt területek tevékenységét honorálják. A gyógyászatban is egyre nagyobb szerepet kapnak a számítógépek, bizonyos szakmai programokhoz ezeket használják, így például a radiológián, a laboratóriumban, a 3-as belosztályon, a kardiológián, valamint a nőgyógyászati ultrahangos vizsgálatoknál. A számítástechnika vívmányai könnyíthetnének az adminisztráció jelenleg hatalmas nyűgjén is, hiszen lassan kinövi az intézményt a rengeteg papír. Minden lehetséges helyiség dugig van iratokkal, az elavult kartonozási rendszer eredményeképp, mely amellett, hogy tárolóteret követel, még lassú és körülményes is. Még csak Szekszárdon vezették be, hogy az egészségügyi nyilvántartást és adatfeldolgozást komputerre vigyék, s ez meg is hozta a várt eredményeket. Sajnos a megoldás nem olcsóságáról híres, így egyelőre megyeszékhelyünkön tovább emelkednek a kartonoszlopok... (palágyi) Megyénk a „béke szigete”? — Gyorsítani a szerkezetváltást — Rugalmasan, a piachoz igazodva — Gond a szakképzettség hiánya Ki kér munkanélküli segélyt? Napjainkban hovatovább megszokottá válnak az egykor „rettegett” vagy egyszerűen elhallgatott fogalmak: munkanélküliség, létszámleépítés, munkaerő-csökkentés. Kétségtelen, hogy országos méretekben számolni kell mindezekkel, jórészt a gazdasági kényszer szülte okok miatt. Ám ha a szerkezetátalakítás, a -váltás ésszerűen, rugalmasan történik, képletesen fogalmazva: ki lehet védeni a nemkívánatos tényeket. Ma még sajnos, ott tartunk, hogy általánosságban stagnál a gazdaság, nagyon sok helyütt nem sikerült változtatni a lemerevedett rendszeren. Ott azonban, ahol felismerték, hogy a piac függvényében, naprakészen gondolkodjanak és cselekedjenek, a munkaerőgondok is enyhülnek. De mi a jellemző megyénkre? Hogyan alakulnak a munkáltatók ez évi foglalkoztatási szándékai? Ezt mérte fel a közelmúltban — a gazdálkodó egységek minegy hetven százalékánál — a megyei tanács munkaügyi osztálya. A számok beszédesek: a vállalati rend szerint működő gazdasági szervezeteknél foglalkoztatott összes munkajogi létszám az elmúlt év december 31-én 105 ezer 683 fő volt, 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékű létszámcsökkenés a mezőgazdaságban)5,5 százalékos) és az iparban (2,9százalékos) valósult meg. 1989 végére a munkáltatók összességében közel 1400 fős, 1,3 százalékos létszám- csökkenéssel számolnak. Ezek a strukturális tényezők is aláhúzzák a foglalkoztatáspolitika eszköz- rendszerén belül az átképzés és a munkaerőpiaci képzés fontosságát. Megyénk gazdasági helyzetéből is adódik, hogy a munkanélküliséget tekintve a „béke szigeteként” lehetne emlegetni szőkébb pátriánkat. Hisz ha összehasonlítjuk az ország más területeivel, nálunk lényegesen kevesebb a gond e téren. Am bajok itt is akadnak, a legsúlyosabb közülük a szakképzettség hiánya. Ezt tetézi az is, hogy bővül a hiányszakmák köre: a lakatos, a hegesztő, a bádogos, az öntő mellé meg sorolhatnánk hosszabb listát. Már a beiskolázásnál is megmutatkozik ez, a gyerekeket egyszerűen nem sikerül e szakmákhoz irányítani. Egyfelől hát kevés a szakmunkás — másfelől létszámfelesleg mutatkozik. Ám azt ma már mindenki tudja, hogy a munkanélküliség nem a szerkezetátalakítás miatt alakul ki, hanem a korábbi ,, rendszer ”foglalkoztatáspolitikájából fakad. Napjainkban még nem valósul meg a szabad tőkemozgás, hisz ezt elérni nem is lehet egyik napról a másikra. S bizony, meglehetősen adminisztratív intézkedésnek tűnik, hogy egyszerűen bezárják a veszteséges üzemeket. A megoldás mindenképpen a szerkezetátalakítás és a vállalaton belüli átképzés. Nos, erre még megyénkben mindig kevés a példa. Az is köztudott, hogy a foglalkoztatási alapból az állam megtéríti az átképzés költségeit, s ez nemcsak a münkaerőpiacon meglévőkre, hanem az elhelyezkedni nem tudó pályakezdőkre is vonatkozik. Érdekes módon, megyénkben az utóbb említettek nem éltek e lehetőséggel. A valós, naprakész helyzetet a munkaügyi szolgáltató irodáknál lehet lemérni. Megyénk e szempontból is szerencsés, hiszen az eg- rin kívül Hatvanban, Gyöngyösön és Hevesen is működik ilyen iroda, s hamarosan Füzesabonyban nyílik az újabb. Nos, az alábbi számok — az ország más területeihez képest szinte elenyészőek. Január elsejétől március 22-ig Heves megyében negyvennégyen kértek munkanélküli segélyt, közülük tizenhétnek megtörtént a számfejtés. Tizenegy embert utasítottak el, mert nem voltak jogosultak rá, tizenhatnak pedig még folyamatban van a segélyigénye. Az irodák ügyfélforgalma ebben az időszakban 4368 volt, ám ez magában foglalja a visszatérők számát is. Pillanatnyilag 706 a munkanélküliek száma. (mikes) Hosszú szolgálat Kápolnai emlékek Csöndben, szerényen pergeti napjait a kápolnai Erdős Sándor- né, életének immáron 76. esztendejében. Nem sokat tudnak, beszélnek róla a falubeliek, any- nyit talán, hogy nehéz sorsú özvegy. Korán, még a háborús időkben párja nélkül maradt anya, aki tengernyi problémája, megpróbáltatása közepette is diplomát adott mindhárom — mostanára sajnos egyedül maradt — gyermeke kezébe. A tiszteletet azonban ennyiért is megkapja legtöbb ismerősétől. Nincs szükség arra, hogy mást is emlegessen, meséljen például a magyar és olasz szabadságharc legendás hőséről, Tüköry Lajos főhadnagyról, ezredesről, akinek éppenséggel amolyan távolabbi unokahúga. Az olasz Pa- lermóban eltemetett vitéz hadfi — Bem apó alighanem legfiatalabb tisztje, Petőfi bajtársa, a fegyverétől Világos után sem megváló, s Szelem pasa néven is hírnevét öregbítő „török” katona, Türr Istvánnak Klapka által is nagyra becsült légiós barátja, Garibaldi lelkes segítője — édesanyja, Domanek Terézia: Erdősné dédanyja. A történelmi rokonság önmagában is érdekessé tehetné az asz- szonyt a községben, a megyében, ám valójában nem ez a legtöbb, ami szót érdemel róla. A kedves emléknél jóval többet érő tulajdon munkája, ritka vagy esetleg páratlanul hosszú szolgálata a meteorológiai hálózatban. Beteg szeme, apadó ereje, s mozgás- korlátozott húga mellett is rendben tartott, takaros családi házuk verandájának falán kerek 60 év fáradozását köszöni a szakma sajátos hieroglifáival díszített művészi kerámiaplakett, meg a szintén még tavalyelőtt hozott oklevél. Zavarba ejti a váratlan látogatás, érdeklődés, láthatóan nem túlságosan szívesen, de azért készséggel válaszol az idegen kérdéseire. — Örökséget folytatok — magyarázza egyszerűen a „foglalkozását” —, kántortanító édesapámtól. Blaskó Bélától vettem át, akire alighanem az elődje hagyta az iskola szolgálati lakásával együtt. A szülői foglalatosságot kisgyermekkoromtól figyeltem, szerettem, szívesen segítettem benne mindig. Aztán, hogy árva lettem, a legtermésze- tesebbnak találtam átvenni a megbízást, s becsülettel eleget tenni neki, mint láttam. Igyekszem lelkiismeretesen figyelni, feljegyezni az időjárást, a lehulló esőt, havat, a ködöt, a dért, a nagyobb szelet. Minden reggel háromnegyed hétkor mérem a csapadékot „állomásom” roppant szerény felszerelésével, s ha csak nem kiugró mértékű, az előző napi dátummal regisztrálom. Általában havontajelentem az adataimat, frissiben csak akkor adom postára az ilyen célra rendszeresített hivatalos válaszlevelezőlapon, ha 30 milliméternél több a csapadék. Amit csinálok, inkább megszokásból, édesapám emléke iránti kegyeletből, gyermeki kötelességből teszem. Sohasem ebből éltem én sem, mert abból, amivel a szolgálatomat viszonozzák, abból nem lehetne élni. Tiszteletdíjat küldenek a munkámért, jellemző rá, hogy negyedévente ma sem rúg többre 600 forintnál. S még az idei februárban kapott 500 forintos jutalomból is lefogták az adót... Özvegyi jogon nyugdíjas, más módon — varrodai dolgozóként — mindössze néhány évig próbálta valahogy kiegészíteni csekélyke jövedelmét. Még a félje életében nekilendült, hogy másutt boldoguljanak, de esztendők múltán, özvegyen is csak ide tért vissza, Kápolnára. „Viszi a stafétát”,- ameddig tudja — mondja a búcsúzásnál —, de már a szolgálattal járó kevés munka sem könnyű számára. Puszta élete is gond, s egyre terhesebb. Erről azonban — kér — ne beszéljünk többet. Magánügy. Nem tartozik másra. Meg kell értenem. (gyóni) Új marótárcsás kotrógép Visontán A fejlesztési források felhasználásából 70 millió forint beruházási költséggel, új NDK gyártmányú marótárcsás kotrógépet helyeztek üzembe, a Mátraaljai Szénbányák visontai „Thorez” külfejtéses bányaüzem, keleti-II bányarészében. Évente közel 4 millió köbméter meddőréteget termel majd le, munkába állítását az egyre mélyebben fekvő széntelepek tették időszerűvé. Meddőréteg letakarítása közben... Izsvák Zoltán bányatechnológus a gép munkáját ellenőrzi a magasban A kiszolgáló szállítószalag szerelése A keleti-II bányarészben a lignit kitermelése... (MTI Fotó: Szabó Sándor)
