Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
6. ____-___ , : : i ...._u-_..........................'■ ■ N ÉPÚJSÁG, 1989. április 2., vasárnap HÉTVÉGÉ kérdés védasz Szeleczky Zita: „Mindig jó magyar kislány maradtam,,,** A fiatalabb generáció számára Szeleczky Zita neve nem mond annyit, mint nagyanyáinknak, nagyapáinknak. Érthető ez, hiszen a színművésznő a harmincas esztendők végének, a negyvenes évek elejének volt bálványozott sztárja. Mit is ír róla a lexikon? Többek között azt, hogy 1937-ben végezte el a színiakadémiát, ezt követően a Nemzeti Színház, a Madách Színház, majd az Operettszínház tagja. S még egy kitétel: szélsőjobboldali nézetei miatt röviddel a felszabadulás előtt külföldre távozott. Nos, hollywoodi lakásán értük el, hogy telefoninterjút kérjünk tőle. — Halló, kedves Szeleczky Zita! Először is az érdekelne, milyen érzés volt akkoriban idehaza ünnepelt sztárnak lenni, illetve annyi férfiszívet megdobogtatni ? — A sztárság nem jelentett mást, mint rettenetes nagy boldogságot. Számomra az valami gyönyörű, tiszta időszak volt, amikor tényleg a tehetsége révén érvényesült valaki, s nem kellett semmi olyan dolgon keresztülmennie, mint kell esetleg itt Amerikában. S az a kis ország is, amelyet Trianonban megcsonkítottak, kezdett magához térni... Hát, nekem ez egy olyan emlékezetes korszak volt, hogy el sem tudom mondani, hiszen annyira szerettem a magyar népet, a magyarságot, a fajtámat. A világon ma is a legjobbnak, a legtisztábbnak látom... S a férfiszívek? Ez is jó érzés volt, bár sosem tudtam kitalálni, mit tartanak rajtam olyan szépnek, hisz én nem láttam annak magam. Persze lehet, hogy a megbecsülés és az abból fakadó boldogság, hogy mindenki szeretett, megszépített. — Mik voltak a legemlékezetesebb szerepek, s egyáltalán, a film vagy a színház állt közelebb önhöz? — Mivel színésznő voltam, így minden szerepet imádtam, hiszen mind más és más feladatot jelentett számomra. A színházban játszottam a Szentivánéji álomban, a Rómeó és Júliában, aztán Tamási Áron Énekes madarában, valamint Németh László: Villámfénynél című művében. A filmek közül említhetném a Rózsafabotot, a Sok hűhó Em- miért-et, a Sziámi macskát, a Zenélő malmot, avagy a Fekete gyémántokat. Nagyon szerettem volna megcsinálni — úgy a színházban, mint a filmen — a nagy magyar nőalakokat. S az lett volna a vágyam, hogy évente csak egy filmet forgassak, de az igazi érték legyen. De amikor az ember fiatal, akkor egyre-másra csinálja az összes kis vígjátékot és így tovább... Nem lehetett nem elfogadni az ajánlatokat, mert a legnagyobb gázsikat kínálták. Akármilyen összeget mondtam ki, megadták. Hát, ez is a sztár- sággal járt. S természetesen a színház állt közelebb hozzám, mint általában a klasszikus nevelésben részesült színészekhez. Ez az igazi alkotás, jóllehet, a film az népszerűsít. Mi, színészek, kicsit igazságtalanok vagyunk a filmmel szemben, mert például engem vidéken színpadon csak ritkán láthattak, ám a celluloid szalag révén sok helyre „eljutottam”. — A lexikonok önt ma is szélsőjobboldaliként emlegetik. Vajon miért? — Ez egy irtózatosan buta dolog volt, ami egész életemre kihatott, ami tönkretette a külföldi karrieremet is. Nézze, semmi más nem volt, minthogy erősen magyar voltam, ami természetes. Akárcsak az, hogy a harcoló katonáinkkal éreztem. Ezt sohasem fogom megtagadni. S hogy hogyan „dobtak” engem a szélsőjobbra? Nos, a Nemzeti Színház Berlinbe indult vendégszerepelni a Csongor és Tündével. Nekem ebben a Ledér volt a szerepem, amit szerettem, mert jobb lehetőségeket nyújtott, mint a Tünde. Legalábbis az én kezemben... Először úgy volt, hogy Tündét alakítom, aztán hogy Ledért. S mivel kiderült, hogy utóbbi kedvezőbb számomra, kijelentettem Németh Antalnak, hogy én csak Ledérrel vagyok hajlandó kimenni, ami nem afféle nyávogós, szerelmi szerep. Ő azt felelte, értsem meg, ezt a darabot „megvágva”, röviden fogjuk hozni, s nekem mindez afféle mennybemenetelt jelenthet. Mondott mindent, de én megkötöttem magam. Akkor persze még nem tudtam, hogy már vagy a harmadik-negyedik vagyok, aki lemondta ezt a dolgot. S akkor megjelent nálam az Új Magyarság című lap újságírója, aki megkérdezte, politikai okok miatt nem utazom-e Berlinbe. Azt válaszoltam, szó sincs erről. Aztán ezt a zsurnalisztát ott tartottuk ebédre, s sok mindenről beszélgettünk vele, de csak úgy privátin. Ebből azonban — sajnos — sok kikerült az újságba. Érre másnap megjelent nálam a 8 órai Újságtól Horváth Béla, s azt követelte, azonnal vonjak vissza mindent. Azt feleltem, nem tartom nagyon ízlésesnek, ami megjelent a lapban, sőt, nem is minden úgy volt, ahogy megírták, de nem vonok vissza semmit... Irtózatosan dühös lett rám, s azt mondta: nos, akkor tehát a szélsőjobboldal megkapta Szeleczky Zitát, legyen az övék. S ettől kezdve úgy viselkedtek velem, mintha legalábbis én lettem volna Hitler. — Ez ugye a későbbi pályáján is éreztette hatását? — Rettenetesen. Pedig én nem csináltam politikai filmeket, nem kaptam színházat, amikor a zsidókat visszaszorították. Utóbbiak azt se tudták, miért gyűlölnek engem, hisz egy ujjal sem bántottam őket. Semmiféle előnyben nem részesültem, senkinek a kenyerét el nem vettem. Erre nem is volt szükségem. De a negatívumokat később is éreztem. Amikor Argentínában játszottam az első filmemben, azt mondták, ez óriási, s neki kellene adni az ottani Oscart. De aztán ott is elrontották a helyzetem, mint mindenütt. Hollywoodban sem próbálkoztam, mert tudtam, úgyse menne, még csak szóba se állnának velem... Engem mindig könnyű volt háttérbe szorítani, még az itteni magyar művészeknek is, mert azt mondogatták, hogy nyilas, náci vagyok, meg ilyesmiket. — Amikor Dél-Amerikába ment, majd Hollywoodba, mivel kereste a kenyerét? — Mindig az emigrációs színjátszással foglalkoztam, afféle Déryné voltam. Jártam Kanada és az USA magyar lakta területeit, aztán Ausztráliába is elmentem. Mindenüvé, a legeldugottabb kicsiny magyar házakban éppúgy felléptem, mint az óriási létszámú magyar kolóniák nagy színházaiban. Úgy véltem, nekem az a hivatásom, hogy a magyar kultúrát ápoljam, s vigyem a világon mindenfelé. Ebből éltem, de nagyon keservesen. Olyan csodálatos családom volt, hogy mindig segítettek. A bátyámnak — szegénynek — Argentínában csak egy mérnöki fizetése volt, de csodálatos dolgokat csináltunk, így Az ember tragédiáját, avagy a Bánk bánt. S mindig mindenre ő fizetett rá, szegény, vagy azok, akik segítettek. Ez afféle misszió volt. — Nem tudom, hall-e valamit a honi változásokról, s az is érdekelne, nem gondolt-e arra, hogy — ha nem is véglegesen — hazalátogasson? — A hazai történések nagy örömmel töltenek el, s boldog vagyok, hogy ennyire magához tér a magyarság. Mindig tudtam, hogy egy csodálatos nép, aki képes talpraállni. Ami a hazamenetelt illeti... Tudja, engem any- nyira megbántottak, megkínoztak, hogy — bevallom őszintén — csak akkor mennék haza, ha teljes elégtételt kapnék. Mert menni szívesen mennék, jóllehet, igazán közvetlen hozzátartozóim nincsenek otthon. Azaz mégiscsak vannak, mégpedig az unokatestvéreim — közülük kettő éppen Egerben él —, akiket nagyon szeretek. S sokszor arra is gondolok, hogy nagy csalódást okoznék a közönségnek, hiszen ők csak a filmekbeli szép, fiatal arcomra emlékeznek... — Mostanság mivel telik el egy napja? — Bár az egészségem rendben van, már nem bírom úgy a turnézást. S szeretnék egy kicsit az életemmel foglalkozni, megírni a memoáromat. Emellett lemezeket és kazettákat akarok „kihozni”. A hazulról érkező levelekre is válaszolni kell, s intézem a megalakult Szeleczky Zita Baráti Kör ügyeit is. Rettenetesen elfoglalt vagyok. Sok a dolog, — s sajnos — egyedül maradtam, a nővérem meghalt, a bátyám meghalt, gyerekeim nincsenek. Itt van a ház, ott is el kell végezni a teendőket, aztán vannak hivatalos ügyek, jneg ott a társadalmi élet, mert egy bizonyos fokig kell tartani a kapcsolatokat. S végül hadd mondjak annyit, hogy ezerszer ölelem és csókolom az otthoniakat. S kérem, azt is írja meg, hogy mindig jó magyar kislány maradtam... Sárhegyi István Ásatások 1900 évvel a Vezúv pusztítása után Az i. e. 79-ben vulkanikus sár és láva által betemetett város egy kiásott része. A Vezúv melletti, Pompejivel egy időben elpusztított várost a tervek szerint nemzetközi pénzsegélyek felhasználásával . tárják majd fel. (Népújság Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Miért nincsenek sárkányok? Az ősi sárkánygyíkok első csontmaradványait mintegy 200 éve találták meg, azóta a Föld számos pontján leltek maradványokat. Sok fajuk volt, ki- sebbek-nagyobbak, egyesek vízben, mások a földön éltek, sőt akadtak közöttük, amelyek röpülni is tudtak. Némelyek növényekkel táplálkoztak, mások ragadozók voltak. A legnagyobbak méretei lenyűgözők: elérték a 28 méteres hosszt, és az 50—60 tonna tömeget. Ezek az állatok mintegy 65 millió éve kihaltak. A dinoszaurusz nevet Sir Richard Owen adta még 1841-ben az akkor felismert, óriási hüllőcsontokból álló leletegyüttesnek. Azóta számtalan lelet alapján tudjuk, hogy igen változatos, óriási faj- és egyedszámú állatcsoport tartozik a sárkánygyíkok gyűjtőfogalma alá. A dinoszauruszok — a legújabb kutatások szerint — messzemenően eltértek a ma ismert hüllőktől: fejlett anyagcseréjük és fokozott mozgáskészségük alapján inkább az emlősökhöz hasonlítottak. Valószínű, hogy egyes csoportjaik belső hőszabályozással is rendelkeztek. Amit tudunk róluk, nem kevés, mégis egyáltalán nem visz közelebb kihalásuk rejtélyének a megfejtéséhez. Az idők során több tucat elmélet látott napvilágot kihalásuk okairól. Csak felsorolva: klimatikus zavarok, táplálkozási problémák, betegségek, paraziták, anatómiai vagy anyagcserezavarok (például nyitott gerinccsigolyák, a hormonháztartás zavara), „elöregedés”, túlspecializálódás, a légkör nyomásának és összetételének megváltozása, mérgező gázok, vulkáni por, túlságosan sok oxigén a növényekből, meteoritok, üstökösök, a dinoszauruszok viszonylag kis agya miatt az állatok „butasága”, gi- gantizmus, öngyilkos tömegpszichózis stb., egészen a tudományos-fantasztikus irodalomig. A legjobb ötletek egyike: a fejlett csillagutazó civilizáció kiirtja az óriáshüllőket, hogy meggyorsítsa az emlősök emberhez vezető evolúcióját. A sok elméletből levonhatjuk a tanulságot: nem tudjuk. Tény, hogy amit tudunk, azt egyik elmélet sem magyarázza meg kielégítően. A probléma a következő: a krétaidőszak közepén még az egész Földön éltek dinoszauruszok, jól alkalmazkodtak minden élettérhez. A geológiai középkor végén azonban rohamosan csökkent a számuk, majd a harmadidőszak beköszöntésével az emlősök lettek a szárazföld uralkodó állatai. Egy állatfaj akkor hal ki, ha egyedeiből adott idő alatt több pusztul el, mint születik — vagy a populációsűrűség csökkenése, vagy a fokozott szelekciós hatások miatt. Általában egy terület faunája vagy egy életközösség fokról fokra pusztul ki, egyik faj a másik után. Aligha várhatjuk, hogy egy olyan ösz- szetett folyamat, mint az őshüllők kihalása, egyetlen okra legyen visszavezethető. Nem tehetünk mást, keresni kell tovább azokat az általános tényezőket, amelyek együtthatása katasztrofális következményekkel járhatott a sárkánygyíkokra. Képünkön: a Földön valaha is élt legnagyobb állatnak a rekonstrukciója az Egyesült Államokban (MTI-Press) Csak semmi szex, angolok vagyunk „Úgy tűnik, Őfelsége alattvalói elhatározták, hogy a családra és a munkára fordítják az energiájukat” — állapította meg a Figaro, amikor a franciák elé tárta a brit családstatisztika legújabb eredményeit. Ezekből kitűnik, hogy a szigetországban nemcsak az erkölcs szigorodását jelentő újviktoriánus hullám erősödik, hanem emelkedik a születések száma is. Nyugatnémet vélemények szerint is, ha továbbra is marad a „baby boom”, Nagy- Britannia Nyugat-Európa legnépesebb országa lesz. Áz NSZK-ban, Francia- és Olaszországban ugyanis mind kevesebb gyerek születik. Ám a statisztika az ország vonzerejének növekedését is jelzi: 1987-ben 51.900- an költöztek a csatorna túlsó oldalára, míg a világ más részébe alig 44 ezer brit állampolgár távozott. Ami a családi hátteret illeti, sajátosan értelmezik a puritán erkölcsöt. A statisztika szerint ugyanis a megkérdezettek 62 százaléka határozottan ellenzi a fogamzásgátló tabletta használatát, s elítélik a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot. Mindazonáltal minden negyedik gyerek olyan párkapcsolatból születik, amelyet nem szentesített a törvény. Ám tudni vélik, hogy a szülők 70 százaléka ez esetben is úgy él, mintha szabályos házasság kapcsolná össze. A homoszexualitás megítélésében is változott a kép: 1983-ban a britek 62 százaléka ellenezte, öt évvel később már 74 százaléka tartotta elfogadhatatlannak. Mi több, a lakosság fele azt is kifogásolja, hogy állami pénzen gyógyítják az AIDS-es homoszexuálisokat. E beszédes adatokhoz hozzá- vehetjük az intézményi puritanizmus néhány hete ismert tényét: az újra magánkézbe adott távközlés beszüntette a „magányos szívek” című szolgáltatását, amely enyhén szólva erotikus szöveggel bátorította mindkét nembeli előfizetőit. Lesz-e közös szentünk? Európának van közös piaca, közös pénze, és minden esélye megvan ahhoz, hogy közös szentje is legyen. A metzi püspök már megtette az első lépéseket Robert Schumann szentté avatása érdekében. Ki volt Schumann? A nemzetközi politika Ki kicsoda? könyvei szerint francia külügyminiszter, az európai integráció harcosa, az Európa Tanács alapokmányának egyik megalkotója, hogy csak a legfontosabbat emeljük ki. A metzi püspök azonban azt is nyilatkozta, hogy Robert Schumann nem politikusként, hanem „kifejezetten keresztény érdemek alapján” méltó a felemelésre. Hiszen úgy beszélnek róla, mint „a saját érdekét mellőzőszerzetestől, aki egymás világból került ide. ” Az újsághír nem szól arról, hogy Kelet-Európa mire számíthat a kanonizálás után.
