Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-29 / 74. szám
Nem/aa 1989. március 29., szerda A Nap kél: 5.30 órakor — nyugszik: 18.09 órakor. A Hold kél: 1.03 órakor — nyugszik: 8.31 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat. A mai AUGUSZTA nevünknek az az érdekessége, hogy eredetileg férfi kapta, mégis női formájában maradt fenn. Más nyelvekben az Auguste, Ásta, Gaste formákban fordul elő. I.e. 27-ben a római szenátus Octavianus Caesarnak az addig csak az isteneket megiilető „Augustus” címet adományozta, amely „magasztos, dicső, fenséges" jelentésű. E névadományozás azért történt, mert Rómában ekkor már három éve pihentek a fegyverek és ez a polgárháborúknak véget vető actiumi csata 3. évfordulóját volt hivatott megünnepelni. Aztán a név „Augusta” formában rövidesen a császár Lívia nevű felesége neve mellé is odakerült, sőt Octavianus végrendeletével törvénnyé lett Rómában, hogy a következő császárok feleségeinek is ez legyen a neve. felhőzet, az ország keleti térségében még szórványosan kialakulhat egy-egy futó zápor, majd a hét végén újabb felhősödés, kisebb esőkkel. Vasárnap már több órás napsütés várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 5, 10, majd plusz 1, plusz 6 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 15, 20, majd 13,18 fok között várható. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalékán várható. Várható időjárás az ország területén ma estig: Időnként befelhősödik az ég, de eső nem valószínű. Napközben sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délkeleti, majd északnyugati szél. A hőmérséklet napközben 18, 23 fokig emelkedik. Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig: Az időszak elején felszakadozó Olvasom a hírt.. ... hogy híres festmények reprodukcióival a hátlapján nyomják ezentúl a madridi metró jegyeit, s kezdetnek Goya harminc műve nyújt így kellemes esztétikai élményt. Az ötlet nálunk is bizonyára beválna, csak még nem tudni: milyen hatást válthat ki mondjuk egy-egy fizetésnapon Tizia- no Az adógaras, vagy Munkácsy Siralomház című alkotá- ÚJ TAKARÉKSZÖVETKEZETI KIRENDELTSÉG GYÖNGYÖSÖN. Megyénk betétállományának mintegy 36 százalékát kezelik a takarékszövetkezetek, amelyek egyre bővítik szolgáltatási körzetüket. Gyöngyösön korábban a gyöngyöspatai takarékszövetekezet nyitott kirendeltséget, tegnap délelőtt pedig átadták a város Mátrai úti lakótelepén, a Városkert utca 3-5. szám alatt a vá- mosgyörki takarékszövetkezet új üzlethálózatát. Ez az egység a nyitáskor már 500 taggal rendelkezett, s mintegy 10 milliós hitel- állománnyal, illetve számos pénzügyi szolgáltatással várta az ügyfeleit.- KONZERVGYÁRI TERVEK. Napi harminc vagon zöldborsó kerül a feldolgozókhoz a konzervgyári szezonban, június 5-től július 10-ig. A Hatvani Konzervgyár tervei szerint a szükséges nyolcezer-háromszáz tonna zöldborsót a kartali Petőfi Tsz, a GATE nagygombosi kerülete, a jászapáti Velemi, valamint a hevesi Rákóczi Tsz biztosítja majd. A termelési és szállítási szerződéseket már alá is írták a gyár partnerei. EGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE- TELEKPARCELLÁZÁS MÁTRABALLÁN. A helyi tanács elképzelései szerint közművesített telkek parcellázására kerülhet sor a jövő esztendőben. Az érdeklődés alapján a Május 1. utcában a sportpályával szemben nyílik lehetőség 16 építési telek kialakítására.- KÖLTÉSZET NAPJÁRA HATVANBAN. Vers- és prózamondó versenyt hirdet a költészet napja alkalmából a Heves Megyei Bródy Sándor Könyvtár és a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár, ahová a jelentkezési lapokat március 30-ig lehet eljuttatni. A helybeli pályázók április 13-án versengenek a határainkon túl élő magyar írók, költők, illetve József Attila egy-egy művével. A legjobbak részt vesznek a június 1-jei egri megyei döntőn.- KORSZERŰSÖDŐ KÖZVILÁGÍTÁS. Szűcsiben csaknem 900 ezer forintot fordítottak az utóbbi időben az utcák közvilágításának korszerűsítésére. Ezzel elérték a lakosság kérésére,' hogy az egész faluban modern, nagy fény erejű nátriumlámpatestek világítják meg a közterületet. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. OlORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL. — MÁRA Alkotmányosság és demokrácia Napjainkban különösen sok szó esik az alkotmányosságról, a demokráciáról, a többpártrendszerről. Az alaptörvény újjáalakítása so- ronkövetkező feladat. Nem véletlen, hogy megyénkben is egyre több helyen tartanak ezzel kapcsolatos vitafórumokat. Á legközelebbi eseményre március 30-án, délután 2 órakor kerül sor Egerben, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán. A kisteremben rendezendő beszélgetésen részt vesznek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Magyar Államjogi Tanszékének munkatársai. Minden érdeklődőt várnak. Forgalomelterelés, jelzőlámpás irányítás Útépítések, karbantartások a megyében Kiállítás címereinkről Régi és új szimbólumainkról kérik a látogatók véleményét a megyei könyvtár előterében, ahol kiállítás ismertet meg ezek történetével. A legtöbb név, ösz- szesen 404, a koronás kiscímer rajz alá került. Országunk Kossuth nevéhez fűződő jelképe pedig, mely a képek tanulsága alapján a Dobó gimnázium homlokzatát is díszíti, 166 szavazatot kapott. Eger régi címerét, mely például a Hotel Park bejárati részén látható, 359-en javasolták elfogadásra, míg a jelenlegi változatot mindössze négyen. A számok csupán részeredményt mutatnak, hiszen az ívek és a helytörténeti érdekességgel bíró fotók még várják a közönséget. Ma délután Egerben Vita a lakás- rendeletről Mint azt már hírül adtuk Eger város tanácsa áprilisban második fordulóban tárgyalja meg a lakás- és telekgazdálkodásról szóló rendeletének módosítási és kiegészítési javaslatát. Ma délután fél ötkor — a városi tanács tanácstermében — lakossági vitát rendeznek, s ezen minden állampolgár megjelenésére, s a témával kapcsolatos javaslatára számítanak. Megyénkben az ünnepek alatt kilenc személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Szombaton a délelőtti órákban Füzesabony külterületén a helyi Antal János autójával nekiütközött a Rónai Kálmán budapesti lakos által vezetett személy- gépkocsinak. Rónai utasa Gedeon József svéd állampolgár nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Ugyancsak szombaton délután Hatvanban K. T. hatvani lakos motorkerékpárjával egy álló járműnek ütközött és könnyebben megsérült. Szintén e napon a délutáni órákban Verpeléten Emend György pécsváradi lakos autójával nekiütközött az egri Epres Attila által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében Emend Györgyné könnyű sérülést szenvedett. A közlekedőknek szűkebb hazánk számos településén, útszakaszán kell a szokottnál nagyobb figyelemmel és óvatossággal vezetniük járműveiket: ezen a héten is útépítéseken, híd- és padkajavításon, karbantartásokon dolgoznak a Miskolci Közúti Igazgatóság szakemberei. Verpeléten hídépítés miatt éjjel-nappal jelzőlámpás forgalomirányítással találkozhatnak a váltakozóan haladó forgalomban a Gyöngyös — Eger közötti út átkelési szakaszán. Gyöngyösön a Csárda és az őrálló utca között csatornát építenek, ezért mindkét irányból „Átmenő forgalom tilos!” jelzőUgyancsak 25-én délután Verpeléten a helyi Nagy Béláné autójával az árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Vasárnap a reggeli órákban Hatvanban Molnár Jánosné helyi lakos személygépkocsijával nekiütközött a Zagyva folyó híd- ján lévő kandelábernek és köny- nyebben megsérült. Szintén vasárnap délután Ten- ken Prezenszki József né százhalombattai lakos autójával felborult. A baleset következtében a vezető könnyű, míg utasa, Tasi Istvánné káli lakos súlyos sérülést szenvedett. Hétfő délután Andomaktá- lyán az egri T. N. versenykerék- pátjával eléhajtott a Szajkó József miskolci lakos által vezetett tábla állja a közlekedők útját: a Kossuth és a Mátrai út igénybe vételével kerülhetik el ezt a részt. Ugyancsak Gyöngyösön az Őrálló és a Diósmalom utca között csatorna- és útépítés folyik, ezért a Víztorony felé éjjel-nappal egyirányú a forgalom. A tehergépjárművek átmenő forgalma a 24. számú főút és a gyön- gyössolymosi bekötőút érintésével zajlik. A 31-es fő közlekedési úton autóbuszmegállók építését végzik, ezért munkanapokon számítsanak helyenként ’’Útszűkület”, illetve „Előzni tilos!”jelzőtáblák figyelmeztetésére. személygépkocsinak és súlyosan megsérült. Ugyanezen a napon a délutáni órákban Gyöngyösön Tóth László gyöngyössolymosi lakos az általa vezetett személygépkocsival nekiütközött a budapesti Szilágyi Józse/autójának. A baleset következtében Szilágyi Katalin budapesti lakos nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Szintén hétfő délután Andor- naktálya és Mezőkövesd között Koós Pál szolnoki lakos személy- gépkocsijával a jobb oldali útár- kon keresztül egy szántóföldre perdült. A vezető nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg utasai, Fekete Sándor és Túrái Tünde könnyű sérülést szenvedtek. A balesetek ügyében a rendőrségfolytatja a vizsgálatot. Új feladatok előtt a TIT Az 1989-es év nagyobb alkalmazkodást kíván a TIT-től — állapították meg az ismeretterjesztő társulat Eger városi szervezetének értékelő tanácskozásán a közelmúltban. Ezzel kapcsolatosan országos fórumot hív össze tavasszal az országos elnökség, ám a helyi feladatokat a regionális csoportok jelölik ki. Egerben fontosnak tartják, hogy a közoktatást kiegészítve, növeljék az iskolai szakkörök számát. Megkívánják vizsgálni egy nyelviskola létesítésének lehetőségeit, aktívan közre akarnak működni a szakmai át- és továbbképzésben és segítik a falvakban élők kulturális igényeinek a kielégítését. A tagságnak számos lehetőséget kínálnak, így többek között demokratikus közéleti fórumot biztosítanak, szabadegyetemeket indítanak és folytatnak, óvodákban is indítanak nyelvtanfolyamokat és kapcsolatot létesínek az Eger és környékén alakult egyesületekkel, szervezetekkel. Munkájukról rendszeresen tájékoztat lapunk mellett az Egri Hangok című kiadvány és falragaszokon is hirdetik programjaikat. Napközi otthon— értelmi fogyatékosoknak Gyöngyösön immár meglehetősen régen — egészen pontosan 1985-ben — kezdeményezték napközi otthon létesítését értelmi fogyatékosok számára. A terv azonban csak terv maradt, hiszen a helyi tanács — anyagi erőforrások hiánya miatt — nem tudta megvalósítani az elképzelést. Újabb fejleményt jelentett az ügyben, hogy a tavalyi, illetőleg az idei esztendőben sor került felmérésekre, mégpedig azzal a céllal, hogy az illetékesek kiderítsék, vajon hány jogos igényről is lehet szó voltaképpen. Nos, ennek alapján — konzultálva a megyei szakértői bizottság elnökével — megállapították, hogy a városban mintegy 15 középsúlyos értelmi fogyatékos tarthat igényt erre az intézményre, s tanköteles koron túl — öt év távlatában — még további fc^t «zefáé'y kérheti felvételét. Úgy tűnik, a dolog most már sínen van, ugyanis a megyei tanács egészségügyi osztálya ez év szeptember 1-jétől biztosítja a bérfedezetet, valamint a működési költségeket. A húsz férőhelyes otthon — az elgondolások szerint — a 4-es számú, Visontai úti bölcsőde külön bejáratú szárnyában kap helyet. Halott csecsemőt találtak az egri szeméttelepen A rendőrség kérése Kedden reggel Eger határában, a városi szemétgyűjtő telepen halott újszülött kislány teremére bukkantak. A holttestet fehér reklámszatyorba csomagolták. A nyomozás eddigi adatai szerint a holt csecsemőt korábban a megyeszékhelyen, a Kiskonda utca 2. számú lakóház előtti szeméttároló konténerébe rejtette az idáig ismeretlen tettes. Onnan került az említett helyre. A rendőrség kéri, hogy mindazok, akik bármit tudnak a bűn- cselekményről, vagy netán a megnevezett utcában gyanúsan viselkedő személyt láttak, jelentkezzenek a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályán. Ánnak címe: Eger, Szabadság tér 1-3. A hívható telefonszám: 12-555, 11-79-es mellék. A tavaszias idő beköszöntővel immár zavartalanul végezhetik a szakemberek az egri vár északi oldalát kelet felől övező Sándor-básfya falainak rekonstrukcióját. Felvételünkön Bauer István kőfaragó és Borsics Ferenc kőműves mesterek éppen egy újabb követ illesztenek a helyére. * (Fotó: Gál Gábor) Kandelábernek ütközött az autó NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex :063-349. Vidékiszerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa út l.sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Teijeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a HMapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (FIELÍR), Budapest XIII. Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20-062. Egri Nyomda Eger, Vincellériskola út 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.