Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-06 / 55. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. március 6., hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Már csak néha parázslóit fel a hangulat a falugyűlésen Gyöngyöshalászon már a mindennapokról beszélnek Országszerte ismert lett Gyöngyöshalász neve. Újságcikkek sora, s a sokáig dobozban tartott, majd a februári magyar filmszemlén bemutatott film örökítette meg az itt történteket. Évekkel ezelőtt a leváltott tanácselnök ügye borzolta fel a kedélyeket, tavaly pedig a tanácselnök és helyettese visszahívására indított mozgalom. Ugyan a tisztségviselők megerősítést nyertek, de azóta Gubancsik László, a tanácselnök elment: Gyöngyöspatán tanácstitkár. A tudósító ezért nemigen tudja, hogy mire számíthat a falugyűlésen. Tovább folytatódik-e a torzsalkodás, vagy azóta már megnyugodtak a kedélyek? Sokan kétkedve szemlélik a széksorokat a gyöngyöshalászi művelődési házban. Az összejövetelt délután 5-re hirdették meg, így néhányan kételyeiknek adnak hangot: sokan még dolgoznak ilyenkor. De a terem zsúfolásig megtelik, hátul még állnak is. Az emberek nem fordultak el a közélettől a faluban. Egy helybeli mellett ülök le, hogy segítsen eligazodni: Kádár János, a téesz főagronómusa készségesen eligazít abban, hogy pontosan írjam le a neveket, s néha kommentálja is az eseményeket. Az elnökség nagy létszámú, a megyei tanács is képviselteti magát: Szokodi Ference lnökhelyet- tes ott ül a piros terítővei letakart asztalnál. A helybeli népfrontelnök, Jakab Istvánná vezeti a falugyűlést: jól kezében tartja a szálakat, a nagy néha felparázsló indulatokat lecsillapítja. Köszönti a megjelenteket, majd két elismerést nyújt át, a Gyöngyöshalászért emlékérmet kapja Nagy Ferenc és Tarnóczi József. Az utóbbi nyilvános rehabilitációja az esemény: mindenki igazgató bácsija csak elismerést kap és megkövetést a mai estén az őt ért egykori méltánytalanságok miatt. A sort a végrehajtó bizottság titkára, Miklósiné Palocsay Mária nyitja meg, aki részletes beszámolót mond el az elmúlt év gazdálkodásáról, a tanácsi apparátus tevékenységéről, a kezelésükben működő intézmények munkájáról. Ez rendkívül részletes, aprólékos elemzés, amely mégsem untat senkit: a körülöttem ülőkön látom, hogy feszült figyelemmel követik a szavakat, s néha jegyzetelnek. Többeknél ott az aktuális szenzáció: a Társadalmi Szemle különszáma, amelyben az MSZMP KB történelmi albizottságának jelentése olvasható. A mellettem ülő Kádár János is ebbe jegyzetel, ha olyasmit hall, ami megüti a fülét. Lehetetlen vállalkozás volna, hogy mindazt visszaadjam, ami elhangzik. Már ekkor lehet érzékelni, hogy melyek lesznek azok a problémák, amelyeket a hozzászólók felvetnek. Vita alakult ki a községben a tehóról.de a tanács úgy döntött: egyelőre szükség van rá, mert meg kell épülnie a tornateremnek. Hogy éppen Gyöngyöshalászon vagyunk, s nem a megye egyik-másik községében, az inkább Jakab Istvánné népfrontelnök szavaiból derül ki. Ugyanis ő szól az Ez (is) zárkózott ügy forgatásáról, s arról, hogy közmegegyezésre törekedtek. Leültek a Magyar Demokrata Fórum helyi csoportja és a faluközösség képviselőivel, hogy párbeszédet folytassanak. Tisztázni kell vagy félretenni a sérelmeket, hogy észszerű kompromisszumok alakulhassanak ki. A hozzászólások már azt tükrözik, hogy ezek az elvek már a gyakorlatban is megvalósulnak a községben. Zai István arról beszél, hogy Tarnóczi József talpig becsületes ember, s valósággal kidobták annak idején a faluból. Most majdnem könnyes szemmel nézte ezt az elismerést. Az itt élők iparkodjanak, hogy előrébb jussanak. A szociális támogatást ne annak adják, akinek nagyobb lehetősége van a keresetre. Nehezményezte, hogy fizetnie kell a tehót: kevésből élnek meg beteg feleségével. Hajzer Antalné is Tarnóczi József mellett emeli fel a szavát, szerinte a közvélemény előtt is rehabilitálni kell, mert 1981-ben a rádióban is elhangzottak az őt ért vádak. Emellett ő is a teho ellen szól, mondván, hogy a tanácstagok ne döntsenek a falu nevében. Inkább a társadalmi munka révén kell befejezni azt a tornatermet. Szabó Tibor is hasonló húrokat penget, de olyan halkan, hogy alig lehet kivenni belőle valamit. Hajzer Antal megköszöni a beszámolót, amely végre elég részletes. Kiemeli a Kertész utcaiak problémáit, s kéri, hogy próbaszavazást rendezzenek itt a teho dolgában. Hegedűs Gyula is kielégítőnek tartja a végrehajtó bizottság titkára által elmondottakat, s hangsúlyozza: ha az emberek érdekéről van szó, akkor nem közömbösek. ő is a teho ellen sorol érveket, nemcsak érzelmi alapon közelíti meg a kérdést. Kifogásolja, hogy szerinte olyan társadalmi munkaórákat írattak alá, amely mögött nincs fedezet. Azt javasolja, hogy inkább a rendszeres szociális segélyekből legyen több, s a tanácstagok tartsák számon, hogy ki a rászoruló. Azt is nehezményezi, hogy a fagyban lerakott járda felfagyott: az ilyesmire jobban kell figyelni. Özvegy Szalai Józsefnészeretné, ha több társadalmi munkát végeznének a fiatalok. Papp László hozzászólása nagy visszhangot kelt. Nem is annyira az első fele, amelyben arról beszél, hogy nem szabad szétforgácsolni az utakra szánt pénzt, meg arra kéri a tanácstagokat, hogy gyűjtsék össze a környékben élők gondjait, s próbáljanak saját utcáikban előbbre jutni. Inkább amiatt tör ki a vihar, amikor azt mondja, hogyha a művelődési ház előtt állnak a buszok, a munkásjáratok, akkor nagy veszélyek leselkednek a gyerekekre. Végül azt javasolja, hogy más megoldás híján tiltsák ki ezeket. Szabó Tibor ez ellen tiltakozik, de Hadi József továbbfűzi a gondolatot: ki van építve a körforgalom, csupán ki kellene használni. Ne itt szorongjanak a buszok, mert van más lehetőség is. Bódi Miklós azzal folytatja, hogy a beszámoló főbb adatait jó lenne írásban megkapni. • S kifogásolja a vízellátást. Győri Miklós tanácstag véleménye az, hogy inkább a nagyobb keresetűek ódzkodnak a tehotól, nem az idős nénikék. Erre a pénzre szükség van, ne járjunk a fellegekben. Ahogy telik az idő, egyre több a megoldandó kérdés, egyéni és közösségi probléma kerül elő. Közben Tusnádi József a téesz elnöke is beszél a közös gazdaság munkájáról, s arról: mit ad a falunak. Néhányan a nagyrédei példát hozzák fel, hogy ott milyen gazdag is a község. Mások objektívebben ítélnek, s más környékbeli községeket emlegetnek, ahol nem megy olyan jól. Mindenesetre az elnök a végén hozzáfűzi: a lehetőségekhez képest próbálkoznak az előrejutással, de ehhez vállalkozó munkaerő is kell. Cs enger i Árpád arról szól, hogy később kezdhetnék a tanácsüléseket, mert ezek nyitottak, biztosítani kellene, hogy valóban azzá váljanak. Aláhúzza, hogy a helyi népfrontban komoly előrelépés történt, a közösségi problémák iránt nem érzéketlenek az emberek. Balogh János új problémát is felvet: a gyógyszerrendelet következtében sok öreg nem tudja kifizetni a medicinát. Valamilyen megoldást kellene találni. El is határozzák, hogy a körzeti orvos és a tanács közösen figyel a nehézségekre. Csak néha parázslanak fel az indulatok: még mindig téma, hogy ki mióta él Halászon, s ki idevaló és ki nem. A végén a tanácstitkár válaszol a kérdésekre, s kezdeti elfogódottsága feloldódik. Néhányan rögtönzött döntést szeretnének a teho ügyében, de a többség józan: kitanulták a jogot és a politikát, csak abban foglalnak állást,hogy újra kerüljön a falu megkérdezése után tanács elé ez a kérdés. A válaszok egyébként több kételyt eloszlatnak, a vízmű, az ÉMÁSZ és a városgondozási üzem képviselői is korrekten felelnek a problémákra. Jakab Istvánné még bejelenti, hogy a mindenki által tisztelt igazgató bácsit, Tarnóczi Józsefet magasabb kitüntetésre is felterjesztették: szavait taps fogadja. Szokodi Ferenc a végén hangsúlyozza: helyi döntést igényel minden itteni gond. Tanuljuk a demokráciát, értelmes viták nélkül nem lehet továbbjutni. A gyöngyöshalásziaknál már kibontakozóban van az egység. A több mint négyórás eszmecsere barátságos beszélgetésbe torkollik. A gyöngyöshalásziak kiszenvedték ezt az állapotot, amely már a külső szemlélő számára is termékenynek látszik. Kádár János még megkér, ne nagyon hangsúlyozzam, hogy nincs tanácselnökük: jól megvannak nélküle... Gábor László Üdülő—szanatórium A szeptember végétől május elejéig tartó időszakban közel kétezer dolgozó találja meg a nyugalmat és a gyógyulást a boglárlellei Giuseppe De Vittorio SZOT-üdülőben. Tizenkilenc ágazati szakszervezettől érkeznek a beutaltak ide, ahol szakorvosok és ápolók foglalkoznak a fogyókúrás és a mozgásszervi betegekkel. Az állandó orvosifelügyelet mellett kulturális programok, kirándulások is segítik a kikapcsolódást. A kondicionálóteremben Masszírozás vízzel (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc) Egy szabad választás margójára... Eger város címerének igaz históriája Ha bárki emberfia is kételkednék abban, hogy az ízig-vérig való változások korát éljük, az is megbizonyosodhat arról abból a tényből, hogy Eger Város Tanácsa márciusi ülésének egyik nem mindennapi programpontjaként már eleve beiktatta annak az eldöntését, hogy megmaradjon-e a közelmúlt években konstruált új címere városunknak, avagy térjen vissza a nagy hagyományokkal rendelkező régi. A város három pontján szavazóládák vannak felállítva, s e tanulmánycikknek az az egyik felelősségteljes feladata, hogy mozgósítsa a polgártársainkat a lelkiismeretük szerinti — minél nagyobb számban való szavazásra. De kötelességünknek tartjuk felvilágosítani lapunk olvasótáborát a tisztánlátás érdekében Eger város címerének történetéről, illetve annak rajzolata kialakulásáról. Eger város első pecsétje — mely ha nem is címer, de mint majd látni fogjuk, kulcsfontosságú szereppel bír a címer kialakításában — 1434. január 23-án kibocsátott oklevélen maradt fenn. Ezt az oklevelet Miklós egri bíró, Mathkó István, Fazekas Dömötör, Zobonya szabó és Jogén Jakab egri esküdtpolgárok állították ki. A fekete viaszba nyomott függő pecsét ábrája egy kiterjesztett szárnyú sasmadarat ábrázol, mely karmai között egy szalagot tart ”Szent János " apostol neve latin fordításával. A páratlan becsű pecsét körirata: ’’S.(igillum) CIVITATISAGRI- ENSIS”, — magyar fordításban: ”EGER VÁROS PECSÉTJE.” A ma embere nyilvánvalóan értelmetlenül áll e pecsétrajz előtt, nem ösmervén annak magyarázatát, noha a város régi címerében is súlyponti jelentőséget kap ez az ábrázolás. Az egri egyház, azaz egyházmegye védőszentje ugyanis Szent János evangélista — egyébként természetszerűen mind a mai napig. Az apostolok pedig jelképesen szimbólumokkal is szokták ábrázolni; s János evangélista jelképe a magasan szárnyaló sasmadár! 1587-ből fennmaradt egyébként ennek az emblémának egy szép kőfaragványa is, mely a vár középkori püspöki palotájának történeti kiállításán látható. Ennek a latin nyelvű feliratnak magyar fordítása így hangzik: ”Az egri egyház védőszentje: Szent János evangélista.” Eger városának az oszmán uralom alól való felszabadítása nyomán széles alapokon nyugvó kezdeményezés vette kezdetét, hogy a szabad királyi városok sorába vétessék fel. Fischer Mihály, felső-magyarországi kararai adminisztrátor is támogatta ezt az ügyet, s 1688. január 17-én az Udvari Kamarához Bécsbe küldött felterjesztésében azt olvashatjuk, hogy az egykori püspöki város mindenképpen méltó arra, hogy a szabad királyi városok sorába vétessék fel. Habsburg I. Li- pót 1688. augusztus 8-án tartott államtanácsi ülésen hozzájárult ahhoz, hogy Eger szabad királyi rangra emeltessék. A város elöljárósága 1693-ban két pecsétnyomót is készíttetett, vésetett a következő felirattal: ”Sigillum liberae et regiae civitatis Agrien- sis”, azaz magyarul: ’’Eger szabad és királyi város pecsétje.” Mivel ezt a püspök megsemmisítette, e pecsétnek nem maradt fenn sajnos egyetlen lenyomata sem, s így nem ismerjük annak rajzolatát, de bizonyosra vehető, hogy azon is természetszerűen a kiterjesztett szárnyú sasmadár volt látható, hiszen Eger változatlanul az egyházmegye székhelye volt, amiként ma is az. A püspök befolyásának a hatása alatt az uralkodó megváltoztatta korábbi döntését, és 1694. július 14-én Eger városát Lipót visszabocsátotta a püspöknek, — csak a várat tartotta meg birtokában. Ugyanazon esztendőben létrehozta a püspök földesúr az oly sok emberöltőn át komoly és vészes viharokat kavart ’’egyezmény”-!, az úgynevezett ”tran- sactio”-t. S ennek kapcsán címerszerkesztőkkel elkészíttette Fenesy György egri püspök Eger város címerét is! Az ekkor megrajzolt városi címer tulajdonképpen a már említett 1434. évi pecsét rajzolatának és a Fenesy-fa- mília címerének művészi ötvözeteként született meg, bizonyos igen nyomatékos kiegészítéssel. Ismerkedjünk meg először a Fenesy-család címerével. A címerpajzs jobb felén két lábán ágaskodó egyszarvú (unicornis) mellső lábai között egy felfelé álló egyenes kígyóval körültekere- dett kardot tart. A kard markolata alatt/!/ egy hatágú csillag látható. A pajzs jobb felső sarkában egy holdsarló, a balban pedig egy sugárzó nap látható. Ezekből a családi címerelemekből, továbbá az egri egyházmegye szimbolikus középkori — egyébként ma is érvényes — ábrázolásából, valamint Eger város (civitas) jellegét kifejező városfal- városkapurajzából konstruálták meg városunknak 270 éven át szakadatlan húzómban használt címerét. Milyen is volt tehát végül is Eger város történeti címere? A címerpajzs alsó részében egy városfalrészlet látható, városkapuval. Ezzel kapcsolatban okvetlenül meg kell említenem, hogy ez a részlet közel sem az egri várra utal, semmiképpen sem a vár szimbóluma, hiszen e címer keletkezése idejében a vár nem is volt az egri püspökföldesúr birtokában, hanem az a kincstáré volt HL A jobb oldalon ágaskodó egyszarvú mellső két lába között tartott kígyóval körültekert egyenes kardnak a csúcsára került a csillag, s afölé a sugárzó nap. A címerpajzs bal oldalán lebeg a kiteijesztett szárnyú sasmadár, karmai között a szentírás kötetét tartván. A Fenesy-címer- ből nem került át Eger város címerébe a holdsarló. Hadd említsem meg, hogy a Népújság február 18-i 42. számában bemutatott, s Heves megye levéltárában őrzöttről másolt — városcímer nem ” 1903-as eredeti változat”; hiszen ez a címer kis htján 300 éves múltra tekinthet vissza.! Eger város régi címere a szó eredeti és legszorosabb értelmében ízig-vérig címer, szemben a sematikus és vérszegény új kom- pilációs társával! Tárgyilagosan állíthatom, hogy régi városcímerünk valóban szépen és művésziesen megkomponált, jól sikerült hazai városi címerek közé tartozik. A Népújság nagy nyilvánossága útján kérjük a város szavazó polgárságát, s nem utolsósorban a döntést hozó tanácsülés tanácstagjait, s kivált a tanács elnökét és elnökhelyetteseit, titkárát, hogy ne lássanak, ne keressenek a közel 300 esztendőre visszatekintő városcímerünkben valami feudális, klerikális múltat visszaidéző jelképet! Hogy szavainkat nem valami kórosan nosztalgikus érzés diktálja, sugallja, azt két rideg és vitathatatlan ténnyel is tanúsítjuk. Az egri OTP-fiók főbejárata fölött ma is ott látható az egri egyházmegye védőszentje: Szent Jánost szimbolizáló, kiterjesztett szárnyú, magasban keringő sasmadár, karmai között az evangélista nevét tartalmazó szalaggal! A figura nem más, mint Eger város 1434-es pecsétjének rajza. Szerencsére sikerült a szobornak átvészelnie az 1950-es évek barbár rombolását, s bár a bejárat mögötti helyiségekben az Egri Egyházmegyei Takarékpénztár működött, János evangélista sas- madara nem befolyásolja a szocialista OTP-t! Országunk rövidesen visszanyeri régi történeti címerét, az úgynevezett Kossuth-címert. S minden magyar állampolgár által tisztelettel övezett és forrón szeretett országcímer bal felének sávos osztott része ősi Árpád-házi királyi eredetű! Először már 1202-ben előfordul. S azt, hogy az Árpád-sávokkal a magyar nyilas fasiszta bitangok visszaéltek, nem érinti rövidesen visszakapott magyar címerünk történelmi hagyományértékét. Arra kérjük Kedves Olvasóinkat, hogy minél nagyobb számban adják le őszinte szavazataikat a három kijelölt helyen! Hisz- szük és reméljük, hogy nemcsak a város polgársága, de a tanácstagok is tiszta szívvel és lelkiismerettel voksolnak majd mindenképpen döntőnek számító városi címerváltozatra, mely tükrözi majde nagy történelmi múltú város polgárságának véleményét, megnyugtatva a kedélyeket. Sugár István
