Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám

5. NÉPÚJSÁG, 1989. március 4., szombat Elsőként az országban A két koldus és a rongyos kabát esete A jövő postája — a jelennek Érdekes törekvések Egerben A városi postakorszerűsítési munkákról az egri, Eger környé­ki ember aligha tud sokkal töb­bet, mint amit lát, tapasztal. En­nélfogva bizonyára széles kör­ben meglepő, amiről Kállay Al­bert, az 1. számú — körzeti — hi­vatal vezetője beszél: A Magyar Posta még Szom­bathelyen kezdett törekvéseinek folytatását szemlélhetik, érezhe­tik a megyeszékhelyen. Többről, jóval többről van szó, mint az eg­ri 2-es, 3-as, illetve 4-es s a leg­utóbbi, az 5-ös kis hivatalok át­alakításáról, felújításáról, vagy akár a „főposta” földszinti helyi­ségeiben is észrevehető „csinosí­tásról”. Igáz, ezek a legszembe­tűnőbbek. Valójában a számítógépes felvételi rendszer kialakításához kezdtünk mi is a Vas megyében, s az ország még más részein, például a Miskol­con, Salgótarjánban bevált kí­sérletek alapján. Annyi különb­séggel, hogy nekünk már mó­dunkban van az említett helyek minden eddigi tapasztalatának hasznosítására is, megpróbálhat­juk mindjárt úgyszólván a legtö­kéletesebben megvalósítani az elképzeléseket. Leginkább pedig — elsőként az országban — egy­ségbe foglalhatjuk településünk valamennyi hivatalának min­dennapi tevékenységét. Egerre — ahogyan a témánál hosszasabban is időzve elmodja a hivatalvezető — azért esett a választás, mert a további próbál­kozásokhoz a Magyar Posta amolyan közepes nagyságú vá­rost keresett, s megyeszékhe­lyünk éppen megfelelt elképze­léseiknek. Az 1987-es helykije­lölés után — a tervezéshez, kivi­telezéshez — felmérték minden itteni hivatal forgalmát, majd fo­lyamatosan hozzáláttak a felada­tok tényleges megoldásához is: a „főpostai” munkák ebben már az utolsó, a befejező szakaszt je­lentik. Mint ismeretes: a Széchenyi utcán előbb az úgynevezett hiva­tali kézbesítés körülményeit tet­ték megfelelőbbé, külsőségeiben is vonzóbbá. A fiókbérlők s a la­kásaikon éppen nem talált, tehát értesítővel behívott címzettek ősz óta részesei a megújult szol­gáltatásnak. A „külső” helyisé­gek után a földszinti belső „déli szárnyat” adták át — éppen a kö­zelmúltban a nagyközönségnek. A továbbiakban — mostanában — az északi oldalon dolgozik már a fővállalkozó Épületkar­bantartó Szövetkezet, s később a berendezés elkészítésével meg­bízott ózdi szövetkezet. Míg a negyedik ütemre az udvari rész, a kézbesítő terem, a csomagraktár modernebbé tétele marad. — Azt szeretnénk, ha június 30-ra befejeződne a teljes kivitelezés, s az idei második félévtől használ­hatnánk a berendezést is — mondja Kállay Albert. — Meg­történt már a „nyugati” beszer­zésű több, mint 90 millió forint értékű központi számítógép s 13 — a város más postahivatalaiéval együtt 23 — kisebbnek a vásárlá­sa, sőt, ez utóbbiakon — néhány hete — megkezdődött a tanulás is. Oktatók, szakavatott meste­rek segítségével nyolcas csopor­tokban iparkodnak dolgozóink elsajátítani a szükséges ismerete-, két, hogy új szerepkörüknek a le- ■ hető legjobban megfeleljenek. — Milyen lesz ez az új szerep­kör? — Nos, a jövőben már minden munkahelyen foglalkoznak szin­te mindennel. Nem lesz csupán pénzes, vagy csakis „egyebeket” vállaló szolgálati hely. Dolozó­ink egyaránt fogadják a takarék­ügyet, a pénzbefizetést vagy az értékcikkárusítást, a levél- illet­ve táviratfeladást, a telefonké­rést s más hasonlót. Egyedül a csomagtovábbítást végzik ezután is külön helyen Ami pedig a ta­karékszolgálatot illeti: a további­akban nemcsak a Postabank idei január 1-jével élvezhető közis­mert előnyeinek örülhetnek ügy­feleink, hanem például annak is, hogy — mondjuk — a felnémeti hivatalunknál befizetett megta­karítást bármelyik más egri pos­tán kivehetik, ha számukra ak­kor netalán így a legpraktiku­sabb. Ez utóbbi természetesen korántsem olyan jelentőségű, mint az előbbi. Hiszen a posta­banki ügyfél betétszámlaköny­vét vagy a takarékszelvényeit az ország bármely helyéníelhasz- nálhatja fizetésnél, velük majd­hogynem a modern világban el­telj edt csekket helyettesítheti mindenütt. Ám az általunk biz­tosított helyi új lehetőség sem éppen utolsó. — Erre még csupán várunk, az új körülmények egy részéből azonban már ízelítőt is kaptunk. Kétségkívül szebb lett a felvételi rész, de nem találkozik mindenki kedvével. Sokak számára idegen, nehezen szokható az egyedi bú­torzat, berendezés, hiányolják a padokat. — Meglehet, hogy a legjobb szándékkal a jövő számára, de már a jelennek is elképzelt hiva­talegyüttesünk most talán még nem találkozik mindenki szim­pátiájával. Később azonban minden bizonnyal elfogadják azok is, akik ma kicsit még barát­ságtalanul szemlélik. A felvételi épületrész szolgálati helyein el­tüntetett „falak”, ablakok ugyanis közelebb hozzák ügyfe­leinkhez dolgozóinkat, feltétle­nül közvetlenebbé teszik a kap- csőlátókat. Biztosan tetszik majd az is, hogy — terveink teljes meg­valósítása után — nem kell szinte sehol annyit várakozni, mint ed­dig. Előbb vagy utóbb azt is be­látják, hogy egyik hivatalunk sem éppen váróterem, puszta melegedőhely, ahol akár órák hosszat lehet ücsörögni fölösle­gesen, miközben a mellettük lé­vő asztalokat mások fontos írás­hoz vennék igénybe. Tény, hogy amikor a postafiókokat a min­denkori szükséglethez próbáltuk igazítani, a legkisebb is nagyobb lett a korábbiaknál, s így az adott hely ma kevésbé elegendő. Ke­reken 60 szekrénykével keve­sebb lett a Széchenyi utcán.Vi- szont az is igaz, hogy még ma is sok az rrreális igény. Nem egy magánszemély valami­féle státuszszimbólumnak tekinti a postafiókot is, kéri a kulcsot, fi­zeti a — különben eléggé szerény összegű — bérleti dijat, jóllehet hetekig feléje sem néz a hivatal­nak, eszébe sincs, hogy megnéz­ze: van-e küldeménye. Szóval, ha az ilyenféle esetekben nem is le­hetünk mindenki kedvére, meg­győződésünk, hogy a helyzetet aligha rontottuk. S aki változat­lanul kéri, hogy a küldeményeit a postán tartsuk, más módon an­nak a kívánságát is teljesíteni tudjuk. Belátjuk azt is, hogy a még tartó postakorsz'erűsítések — átmenetileg — kedvezőtlenné teszik az ügyfélfogadást az 1. szá­mú hivatalban, egyelőre az át­adott megújult számyrészen is gyakran nagy még a zsúfoltság. Ez sajnos a kivitelezés szükség- szerű velejárója, amely — nem vigasztalásul szánom — az épület egészét, minden dolgozónkat is érinti. Elnézést és türelmet kérek így e helyről is ügyfeleinktől, akiknek végül is tényleg a kedvé­re, általános megelégedésére sze­retnénk tenni mostani igyekeze- tünkkeL Gyóni Gyu|a Kollégiumpör Hatvanban A vitáról az Országgyűlés januá­ri ülésszaka után hallottam elő­ször. Csörgött a telefonom, s Farkas Kálmánné a hatvani Baj­za Gimnázium igazgatója jelent­kezett. Kérdezte, hogy láttam-e a mai újságot. Felhívta az figyel­memet az országgyűlési tudósí­tásra, amelyben arról esett szó, hogy dr. Csehák Juditot, a szo­ciális és egészségügyi minisztert megkeresték a hatvaniak. A kór­ház krónikus osztályát kívánják kibővíteni, mégpedig egy kollé­gium átalakításával. Ehhez ne­kem is lenne néhány szavam — mondta az igazgatónő. Érdekelt az eset, így hamarosan a helyszí­nen tájékozódtam a történtek­ről, megkeresve az érintettet. 1. Az intézmény vezetője elő­ször szóban mondja el heylzetü- ket, majd látvánnyal is alátá­masztja véleményét. Ahogy fel­idézi a múltat, annak idején a kollégiumok önállóak voltak, majd a nyolcvanas évek elején az iskolákhoz kapcsolták őket. így most gimnázium, . egészségügyi szakközépiskola és kollégium a Bajza. A kastélykerti Zalka, il­letve a Kállai Éva nevű adott ott­hont diákjaiknak. Az előbbiért „perlekednek” most a kórház­zal. Farkasné úgy fogalmazza meg ezt a vitát, hogy „két koldus veszekszik egy rongyos kabá­ton”. Azaz két szegény ágazat szeretné magának ezt a létesít­ményt. Mindkettőnek tervei vol­nának vele, az iskola is szeretne továbblépni felhasználásával. Az igaz, hogy most üresen áll, de annak a döntő oka, hogy rossz a fűtése, másrészt az egyre emel­kedő dijakat a szülők nem tudták kifizetni, inkább bejárnak a ta­nulók. Az igazgatónő panaszkodik. Mindig többet kaptak ígéretek­ből, mint amennyi később valóra vált. Amikor 1969-ben megindí­tották az egészségügyi szakkép­zést, azzal hitegették az akkori vezetőket, hogy kapnak majd egy nyolc tantermes szakközép­iskolai részt. Azóta is hiába vár­nak rá.Tornatermük sincs. Ami­kor megkérdezik, hogy volta­képpen hány tanterem is van, nem tud rá megfelelni, hanem visszakérdez: mi számít annak? Ugyanis sok helyen tanítanak: az egészségügyiseket például az ud­varon álló felvonulási épületben. Körül is nézünk. Az iskola lát­hatóan úgy készült mint a Luca széke, apránként tettek hozzá valamit. A hatvanéves, egyszin­tes épületre — amely a helyi la­kosok összefogásából készült — később húztak még egy emeletet. Hátul éppen most toldanak hoz­zá egy négytantermes részt. Fel­keressük azokat a helyiségeket is, ahol az egészségügyiseket képzik. Lehangoló látvány. De Farkasné úgy fogalmaz, hgoy en­nek a felújításával, átalakításával szert tehetnének tornateremre, s e szakmát magasabb szinten ok­tathatnák a kórház mellett álló kollégiumban. — Végre megoldhatna egy húsz éve vajúdó gondot — hang­súlyozza. — Az oktatók jelentős része egyébként is a kórházból jön, tanítványaink pedig gyako­rolnak ott. Természetes talán, hogy mi ezen az állásponton va­gyunk. S kérdem én, hogyha költségvetésileg hozzánk tarto­zik a Zalka, miért ne szolgálná az oktatás, s végső soron az egész­ségügy érdekeit is? 2. A hatvani kórház igazgató-fő­orvosa, dr. Zeke Gábor is régi hi­ányosságokat sorol. Elmondja, hogy amikor fölépítették ezt az intézményt, valahogy kifelejtet­ték belőle a baleseti sebészetet, pedig ez egy közlekedési csomó­pont. Ez sorozatos költözködé­sekhez vezetett, s lassanként az orvos-nővérszálló épületét is igénybe kellett venni. Sok meg­oldatlan problémájuk van. Nem­csak abban a bizonyos országa gyűlési tudósításban idézett kró­nikus osztály kialakítására gon­dol, hanem feltétlenül fontosnak látja a baleseti rehabilitációt is. Sok olyan sérültet látnak el, akik gyorsabban felépülhetnének, ha szakszerűen gondoskodnának az utókezelésről. Minden szem­pontból a Zalka kollégium átala­kítását látja a legjobb megoldás­nak, mert így lehetne legjobban gondoskodni az élelmezésről, a fűtésről. Elsétálunk az épületig, amely valóban csak egy kőhajításnyira van a kórház nagy tömbjétől. Közben az igazgató arról beszél, hogy mintha eleve ilyen célokra emelték volna, olyan jó a szobák elosztása. így aránylag kevés rá­fordítással át lehetne alakítani. Azt is megemlíti, hogy dr. Cse­hák Judittól nem kaptak egyér­telmű választ, hanem azt a taná­csot, hogy pályázatot nyújtsanak be. Még arról is beszélgetünk, hogy ez az ötlet, amit a miniszte- rasszony adott, valószínűleg ösz- szefügg az egészségügy új finan­szírozásával. Hiszen a nem is tá­voli jövőben egyre inkább a tár­sadalombiztosítás veszi át azt, s érdekei szerint a táppénzkiváltó beruházások lesznek számára fontosak. Ez talán biztató lehet a tervek szempontjából. Hozzáfűzi még azt is dr. Zeke Gábor, hogy ha az övék lenne ez az épület, nem lenne olyan átjá­róház a kórház területe. így sok illetéktelen személy közlekedik itt, aki zavarja a gyógyítást. — Senki sem vitatja — szögezi le a végén —, hogy az oktatásnak is kell ez az épület. Tetszett ne­kem Farkasné megfogalmazása a két koldusról és a rongyos kabát­ról, de hát most ez a helyzet. Itt áll üresen, nekünk predig nagyon kellene. 3. Egyszerű lenne azt a szójáté­kot használni, hogy a tanács ta­nácstalan. Angeli József, Hatvan Város Tanácsának elnöke nem sok reális, kivitelezhető elképze­lésükről tud beszámolni. Mint elmondja, októberben derült ki, hogy sok kollégista visszamond­ta az igényét, s így üres lett a Zal­ka. A tanács testületi ülésén dr. Zeke Gábor vetette fel, hogy igénylik ezt az épületet. Megvi­tatták ezt a kérdést a megyei egészségügyi és művelődési osz­tály képviselői, s a helyiek is. Sokminden lehetne a Zalkából. Valóban kedvező volna egész­ségügyi szakközépiskolának, de nagyon megfelelne a traumato­lógiai rehabilitáció vagy a króni­kus betegek elhelyezésére is. Patthelyzet alakult ki. Érveket lehet sorolni egyik és másik olda­lon is. Az országgyűlési találko­zás végül is puhatolózó jellegű volt, nem akartak ők a Bajza igazgatónője megkerülésével dönteni: egyszerűen kíváncsiak voltak arra, hogy remélhetnek-e valamilyen támogatást. Úgy gondolkoztak, hogy a minisztéri­um adhatna e helyet egy 80—100 fős kollégiumot, amelyre a város művelődésügyének igen nagy szüksége voína. A Széchenyi kollégium épülete ugyanis az egyház birtokában van, így jelen­tős összegeket fizetnek la bérleti díjként. Mindenképpen segíteni kell az oktatást, mivel a demog­ráfiai hullám elérte a középisko­lákat. — Az ember — összegzi véle­ményét — azt sem tudja, hogy melyik kezét harapja meg. Kollé­giumként nem valószínű, hogy elég kihasznált volna, de meg­fontolandó a szakközépiskolává átalakítása. Megkíséreltük más módon enyhíteni a kórház gond­jait, így orvos-nővérszálló he­lyett garzonlakásokat adni az in­tézménynek, de ennek jogi aka­dályai voltak. A tanács körülte­kintően igyekszik eljárni ebben a kérdésben, de nem találjuk az egyedül üdvözítő utat. 4. Nem egyszerű ebben a vitában dönteni. Am megfontolandó né­hány olyan dolog, amelyet a kül­ső szemlélő észrevehet. Valóban a pénzszűke vezethet az ilyen el­lentétekhez: mindkét fél keresi a legolcsóbb megoldást. Jogos ér­vek és ellenérvek sorakoztatha­tok-fel. Talán a kölcsönös elő­nyökkel járó, egészség- ügyi szakképzés erősítése az, amely egyaránt kedvező min­denki számára. A kórház igazga­tója ptersze elmondja e véle­ménnyel kaptcsolatban, hogy aránylag kevés itt végzett ápoló­nő helyezkedik el náluk: sorolja is az adatokat, hogy 1986-ban ti­zenegy, 1987-ben tizenhárom, 1988-ban tizennégy. Azt már mi tehetjük hozzá, hogy több évet vizsgálva ez nem kis létszám. Akárhogy is van, a Bajza és a kórház gondjai is orvoslásra szo­rulnak. A „két koldust” fel kell ruházni, mert végül is nem ők, hanem mi valamennyien fázunk (rá), ha nincsenek megfelelően öltözködve. Erről még az ilyen, nehezebb időkben sem szabad megfeledkezni. Gábor László A vasúti közlekedés korszerűsítéséért, biztonságosságáért... A Magyar Állam V'asutak Gyöngyösi Kitérngyártó Üzeme, a hazai sín- pályás közlekedéshez biztosít a MÁV-nak, BKV-nek, az erdei vasutaknak és az ipari üzemek számára pályaszerkezeteket, kitérőket, s azok alkatrészeit, és hosszúsíneket. Az idén is gondot okoz a létszámhi­ány, és a heérkezett nyersanyagok változó minősége. Ahhoz hogy a vál­lalt feladataikat teljesíthessék, szigorúbb nyersanyagátvételt valósíta­nak meg, és egy es területeken bevezették a hétvégi eélfeladatos munká­kat, a törvényes munkaidőn fúl. (Szabó Sándor felvétele — MTI) Célfeladatos munkákkal is:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom