Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. február 11., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Ember Judit rendez Bemutatkozik a Hunnia Az elmúlt esztendőben vállalkozott először az egri Gárdonyi Géza Színház és a Népújság szerkesztősége arra, hogy a magyar filmszemle alkalmából a közönség számára megmutasson valamit e művészeti ág hátteréből. Idén a Hunnia Filmstúdió Vállalat munkájából adunk ízelítőt, a teátrum aulájában megrendezett ki­állításon, illetve a Prizma moziban rendezett vetítéssorozaton. Most néhány felvétel segítségével szeretnénk felidézni a forgatá­sok hangulatát. Jelenet a készülő filmből Egy arc Bódy Gábor Psyche című alkotásából: Udo Kiér Már-már legenda: Bódy Gábor rendező és Bachmann Tamás látványtervező: a Psyche alkotói Szomjas György és operatőre, a Kopaszkutya forgatásán Egy jelenet a Kopaszkutya című filmből pr februárjában váratlanul I / meglátogatott Ozorai m András gyártásvezető, és Kardos Sándor operatőr. Ügy emlékszem, bejelentés nélkül érkeztek, és azt mondták, csak rövid időre mert sietniük kell tovább. Egy-két évvel azelőtt dolgoztunk A tanítványokban, ab­ban a filmben, aminek én voltam a rendezője, ők már régi szakemberek voltak, én kezdő, és izgalmas munka volt, nagy kockázat, a végén mindhárman büszkén fejeztük be, aztán ki-ki szívesen gondolt vissza az együtt töltött napok­ra. És megállapodtunk, hogy jó lenne még egy filmet csinálni így hármasban. Örültem a látogatásuknak. Amikor leültek nálam, — emlékszem — „filmgyáriaknak” szólí­tottam őket. „Milyen jó itt két filmgyárit látni. Hogy vagytok, filmgyáriak?” Erre elmondták, hogy azért jöttek, mert figyelmeztetni szeretné­nek. Ha két-három hónapon belül nem írok egy forgatókönyvet, többé soha nem forgathatunk együtt, ugyanis a 88-as évben új anyagi körül­mények lesznek, olyan kevés lesz a filmstúdiók pénze, hogy egy magamfajta egyfilmes kezdő nem kaphat lehetőséget. „Ez az év az utolsó, az­tán már nem jelentkezhetsz” — mondták. Aztán elmentek. Hamar eldöntöttem: azonnal nekilátok a for­gatókönyv írásának. Csak azt nem tudtam hete­kig még, miről is szóljon az a film. Mindenáron „mai témát” akartam. Vázlatokat készítettem. Az idő vészesen sürgetett, egyik ötletem jobb volt, mint a másik, vagyis egyik sem lett megfe­lelő, velük csak ámítottam magam. A legjobban arra emlékszem, hogyan jutott eszembe végre ez a forgatókönyv, az Eldorádó. Azonnal tudtam, ezt kell megírni, nekem ez a jó, semmi más. Egy csapásra előttem volt az egész, még aprócska részleteket is láttam. Felálltam a pádról — egy pádon ültem éppen egy külföldi város főterén, erősen sütött a fejemre a nap —, és átkoztam magam, hogy csak most jöttem rá erre. Mért kell ennyit kerülgetni azt, ami kézenfekvő? Ebben a forgatókönyvben minden egyes ese­mény, jelenet megtörtént már a valóságban. Semmit sem találtam ki, nem a fantáziám műve. A történet igaz, a szereplők élnek vagy éltek oly­kor, a családom tagjai voltak. Én vagyok a Gye­rek, ez ne legyen titok. Tehát minden egyes jele­net: rekonstrukció, felidézése egy-egy valóban megtörtént eseménynek, Magamban dokumen­tumfilmnek neveztem az Eldorádót. A forgatást 1987 decemberében fejeztük be, Kardos Sándor volt az operatőr, Ozorai András a gyártásvezető. Most már csak az a kérdés, hogy ebben a szellemidézésben ki ki talált ki, és kié a sugallat. * ÁLOM Egy zűrzavaros álom képeit látjuk nagy gyor­sasággal, vagy el-elidőzve, hirtelen ütemváltá­sokkal. Aki álmodik — Monpriné egy 40—50 éves asszony — maga is felbukkan olykor. Romos falak labirintusában menekül, víz fölé görnyed, ölébe borul egy tányér leves, már ahogy az egy álmodóval saját álmában történni szokott. Az álomképek nagyrészt háborúsak. Roha­mozó, felrobbanó katonák, menekülők, bom­bák, omló házak, szárazon kattogó sorozatok. Aztán Monorinét látjuk, aki egyszer csak feléb­red. SZOBA-KONYHÁS LAKÁS - HAJNALBAN Monoriné virradatkor ébred a félje oldalán a kettős ágyban. A férfi mozdulatlanul alszik. Az asszony keresztet vet, hangtalanul mozgó szájjal sebes imába kezd, majd megmerevedik, a levegőbe bámul, mint akinek látomása támadt. A férje megrezzen, magától felébred, és rög­tön kiugrik az ágyból. Hosszú, fehér alsóját le sem veszi, úgy ugrik a nadrágba. Monori fürge ember, gyorsan kapcsol, rögtön cselekszik. Hátranéz a feleségére öltözés köz­ben. MONORI: Keljél már fel! Az asszony kerek szemmel bámul egy pontra a levegőben. MONORINÉ: Katonákkal álmodtam. Az ölembe borult a tányér. Nevetett valaki és hí­vott. Hárman. MONORI: Nyitunk. Monoriné kiugrik az ágyból. Hosszú hálóing. Kibontott haját igazgatja. MONORINÉ: Én itthon maradok, Sanyi. Ez az álom azt jelenti, hogy Marikánk megjön. Hárman jönnek meg máma. Főzök nekik. Biz­tosan megéheztek a nagy útban. A férfi nem csodálkozik, csak annyira lenéző, amennyire egy férjnek szerinte lennie kell a fele­ségével. MONORI: És azt nem álmodtad meg, ki a harmadik? Monoriné elmosolyodik. MONORINÉ: Lesz velük egy harmadik. MONORI: Férfi — nő? MONORINÉ: Harmadik. MONORI: Hogy Marika szült? Szült nekük egy unokát, azt álmodtad meg? Monoriné hirtelen elindul a konyhába. MONORINÉ: Én itt várom őket, te nyissál ki. Megjönnek még máma, és hárman lesznek. Megtorpan, eltűnődik. MONORINÉ: Istenem! Több, mint egy éve nem láttuk Marikánkat. Hárman lesznek. Mosolyog. PIAC - HAJNAL Hajnali fényben nagy piac készülődik a bér­házak között. Itt-ott leomlott falak, a háború az imént ért véget. A kereskedők standjaikat nyit­ják. Monori hosszú léptekkel tart a maga boltja felé. Sokan köszönnek neki. Többnyire oda se nézve viszonozza. Az egyik standból kiemel egy almát, meg sem áll, beleharap. Otthonos a pia­con. Egy sokszázalékos hadirokkant sántikál eléje a standok közötti járatban, ó Berci, Monori leg­főbb segédje. Karjával a levegőben kaszálva emelgeti műlábát. Idősebb Monorinál, mégis bácsizza. BERCI: Sanyi bácsi! Körülnéz, majd fojtott hangon mondja a hírt, amit valószínűleg az egész piac tud már. BERCI: Feltörték a standot az éjjel. MONORI STANDJA - NAPPAL Monori feltépi az ajtót, benéz a különben csu­kott építmény homályába, majd hátraszól az embernek. MONORI: Nyitás van, nem? Dühös. Belép, Berci követi. A láthatatlan segédek sorra emelik a palán- kokat, és mindannyiszor több fény zúdul be, a stand üres, egyetlen rókagallér hever a földön. Odaszól Bercinek. MONORI: Ezentúl itt alszol... A standban fogsz lakni. BERCI: Igen, Sanyi bácsi! Mink maradt? MONORI: Semmink. Eltakarja a szemét a kezével, feljajdul. MONORI: Hogy mi milyen gazdagok vol­tunk! De milyen gazdagok! BERCI: Leszünk mi még gazdagok, Sanyi bácsi. Monori megváltozik, intézkedni kezd. Berci­hez fordul. MONORI: Hát persze. Idehívod a segédeket mind. Aztán bemész hozzánk, és minden pénzt elkérsz a feleségemtől, és idehozod nekem. Mindent, ami odabent van. Ékszert is. Brillt is. Idehozod. Vásárolni fogunk. Ha nincs semmid, vegyél. Na, mire vársz? Berci elbiceg. Gyülekeznek a segédek a félig kinyitott standban. 6—7 sötét alak. Monori végignéz rajtuk. A zsebébe nyúl, egy köteg pénzt vesz elő, kiosztja nekik. MONORI: Elmentek, de nem haza. Kocsmá­ba mentek, mindenhova mentek, isztok, min­denkivel szóba álltok. Az én költségemre. Meg­tudjátok nekem, ki törte föl a standot. Nem rúg­tok be, hanem figyeltek. Aki megtud valamit, azonnal szól nékem. Sipirc. Bereményi Géza Vallomás és forgatókönyvrészlet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom