Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. február 11., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 5. Kétkedjünk, hogy tovább éljünk — Gyöngyös nem alkuszik Iparigáz­töviskoszorúban a Mátra — ...az itt élők véleményét is ismerjék meg, s legyen a Mátra- alji Szénbányák tanácskozója a szenvedélyes, ám a vitapartnert tiszteletben tartó disputák szín­helye... kb. e szavakkal nyitotta meg a HNF Gyöngyös városi bi­zottságának alelnöke Széles Já­nos azt a környezetvédelmi fóru­mot, amely a környék lakosainak nyújtott lehetőséget arra, hogy hosszú évtizedek (elhallgattatá­sa után, ha még -döntési jogot nem is, de a véleménynyilvánítá­sét már biztosítja. Ám maguk a szervezők, a nyílt eszmecserén részt vevő vállalat- vezetők és hivatalból a táj- és környezetvédelemmel foglalko­zók sem gondolták, hogy a fó­rum a nyílt érvelések, parázs vi­ták tüzében a „zöld harag estje” lesz. Kis költői túlzással így sum­mázhatja az események figyelő résztvevője az átélteket. Igen, szimpatikus és az új poli­tizálás gesztusaként is fogható fel; Gyöngyös város tanácsának elnöke dr. Tir Dezső és az MSZMP KB tagja, a városi párt- bizottság első titkára Rajki Sán- dorné a résztvevők és vitázók, a városi polgárok gyűrűjében fog­lalt helyet, munkatársaikkal együtt. Ez mintegy utalt a sors- és életközösségre, utalt arra, hogy ők is szívják a külszíni bá­nyászkodás „felporzását”, és a naponta több mint 17 ezer „tran- zitoló” gépjármű kipufogó gázát ólmostul, mindenestül... Mert tulajdonképpen erről is bőveb­ben lehetett volna vitatkozni, ám a már megszokott környezet­szennyezőkről, miként a régi bú­tordarabokról kevesebb szó esett azon az estén. Igazából csak né­ha a demokratikus formák be nem tartása okozott kellemet­lenségét'. Ám nem árt a kicsit vállveregető véleményt: mi sze­rint — a demokráciát és a kultu­rált vitát tanulni kell — így lefor­dítani: akit évtizedekig sötét ve­remben tartunk, feljőve onnan a lágy simogató tavaszi naptól is hunyorog... Ha túlfeszít a kikí­vánkozó mondanivaló, néha egymás szavába vágunk... Á gyöngyösorosziak és gyön­gyösiek nyílt felháborodásának oka: az Országos Érc- és Ás­ványbányák Orcfcziba telepíten­dő használtakkumuiátor-feldol- gozó üzeme... A Mátra flóráját és faunáját fenyegető újabb „rémség” az utolsó csepp volt a tájegység lakosainak a pohará­ban. Noha eddig hazánkba ilyen körültekintően nem terveztek beruházást. Úgy tűnt ez lett az a bizonyos „állatorvosi ló”, ame­lyen megjelennek mindazok a betegségek, amelyek a hatalom présében lavírozgató, s eddig igen kevés konkrét intézkedést elérni tudó hivatalos környezetvédők számlájára is írhatók. Az oppo­nálok konkrét újságcikkre is hi­vatkoztak, amelyik épp a „karri­erbeli” környezetvédők, ipari lé­tesítmények vezetőitől elfoga­dott csúszópénzéről szólt: s jogo­san vetették fel: ha minden ener­giatermelő üzem a hivatalos mé­rések és kimutatások szerint a tűrhetőségi határokon belül szennyez, és évtizedekig ez nem befolyásolja az élővilágot, akkor miért hat mindez mégis kedve­zőtlenül a csodálatos üdülőtele­pekre, miért pusztulnak ki egyes növények és miért fulladoznak és száradnak el az élő fák és leve­leik. Az utóbbiak mikroszkopi­kus metszetvizsgálatai erről konkrét dokumentumot szolgál­tatnak. Ezenkívül az egyszerű embe­rek és anyák nem tudják mit je­lentenek azok a szakmai kifeje­zések: imisszió és emisszió, ők csak azt tapasztalják, hogy állan­dó légcsőhuruttal kínlódnak az e tájon nevelkedő gyermekek, és azok is, akik sohasem dohányoz­tak. !. s bármily körültekintően, s a legmodernebbre is tervezték meg az akkumulátorfeldolgozót, nem hisznek abban, hogy ez ja­vukat szolgálná, még akkor sem, ha 150—200 embernek kenyeret adna. A fórumon részt vevő Duna Kör részéről dr. Farkas Ilona, az Országos Onkológiai Intézet or­vosa, korántsem titkos, ám laiku­soknak nehezen hozzáférhető statisztikát közölt a hallgatóság­gal: megyénkben átlag 30 száza­lékkal több daganatos megbete­gedés fordul elő, mint nem nagy léptékű hazánk egyéb részein. Jó lett volna, ha ezek az adatok attól a Köjáltól származtak volna, akiknek hivatalból védenie kel­lene az itt élőket. Ezek után aligha csodálkoz­hatunk a teljes bizonytalansá­gon, s azon amelyet egy nyugdí­jas ekképp fogalmazott meg: — Hogyan higgyek és kinek ezek után...? Azoknak, akik még az észérvek után is azt hajtogatják nem lesz baj, vagy azoknak, akik kétségeket ültetnek el bennünk. A koncenzusra törekvés igen sportszerű és intelligens példájá­val épp a kialakításra váró üzem képviselője Zéman Imre főmér­nök lepte meg a vitázókat, aki nem zárkózott el még attól sem, hogy ekkora ellenállás esetén esetleg visszalépnek a gyöngyös- oroszi helyszíntől, bár ennek ki­hatásairól és mikéntjéről még nem tud számot adni. Összefoglalva a tapasztalato­kat ; sportnyelven szólva el­mondhatjuk: a technokrácia és humánum párbaja még eldön­tetlen, ám ilyen kedvező nyerést kínáló helyzetben rég voltak a jó- akaratú emberek. Egyet kell ér­tenem azzal a hozzászólóval, aki az állandó kétkedést, mint a túl­élés lehetőségét hangoztatta. Mert igen, kétkednünk kell már csak azért is, mivel a környezet­védelmi beruházásokban sincs 100 százalék? S ez is üzlet a javá­ból még akkor is, ha veszélyes hulladékot dolgoz fel. Egyéb­ként pont az úgynevezett „fejlett technológiát” exportálók nem importálnak viszont mezőgazda- sági terméket olyan területről, ahol potenciális vegyianyag-ki- bocsátó üzem működik. Azon­kívül nem ez lenne az első eset, hogy az odakint jól működő üzem itt a Duna-Tisza közén nem azt nyújtaná, amit a para­méterektől elvárni lehet. Oszta­nom kell azt a véleményt is, amely szerint ilyen ipari üzemek­kel megtűzdelt környéken nem sok létjogosultsága van egy újabbnak... Mi lesz Mátrafüred- del és Mátraházával, a szanatóri­umokkal. Mi lesz a sorsa az if­jabb nemzedéknek, s mi lesz nem utolsósorban természetanyánk­kal... Ha oly tökéletes volna a nyugatról „levetett” eljárás, ak­kor a Rurh iparvidékek kohó­füstje nem itt okozna savas esőt, s nem az NSZK-ban volna a leg­erősebb a zöldek pártja. Nem természetet kellene vé­denünk, azt a természetet ame­lyet máris kizsigereltünk, hanem gazdálkodnunk kellene vele, no nem rablómódon. Pihentetni kellene, hogy legyen még tíz év múlva is koccintás óborral, Far­kasmajorban, s szóljon nyári es­téken a tücsökszerenád, s nem utolsósorban pedig, hogy egész­séges emberek sétáljanak az ózont adó fák alatt. Persze ehhez le is kellene mondanunk nekünk is a kényelmes autóról, spórol­nunk kellene az energiával is, hogy ne ezért kelljen állandóan feltépni a föld alig gyógyuló se­beit. Önfegyelem kell és önmér­séklés nekünk is, de különösen a kormányzatnak „súgó” tech­nokráciának. Annál is inkább, mivel nem valószínű, hogy a jö­vőben több és szebb lakást, na­gyobb szociális és létbiztonságot tudnának kínálni cserébe, akkor viszont legalább a tiszta levegőt, iható vizet, illatos virágokat, ré­teket, folyókat ne vegyék el tő­lünk. S hogy e vitában lapunk ki­nek a pártján áll, azt elárulja a cí­me: csak el kell olvasni! Soós Tamás Demokráciásdi? Ólom-fórum Gyöngyösön A leendő üzem Hihetetlenül leleményesek tu­dunk mi lenni. Kitaláltuk ma­gunknak a mi kis Bős-Nagyma­rosunkat. Igaz, hogy arányaiban éppencsak valami ez a mi HAF- unk, de végül is — van. És ha van, akkor lehet vele foglalkozni, le­het róla vitatkozni, lehet miatta aláírásokat gyűjteni, és fel lehet szólítani a hatóságot, hogy eré­lyesen lépjen közbe. Természetesen azért kell a ha­tóságnak közbelépnie, méghoz­zá erélyesen, hogy a HAF ne épülhessen meg. Miféle HAF? A Használt Akkumulátorokat Feldolgozó Üzem. Amelynek építkezéséhez már hozzákezdtek Gyöngyösorosziban, az egykori ércbánya területén. Akik féltik a természetet és benne az embert az ólom mérge­ző hatásától, azok úgy mondják: Gyöngyösoroszi a mi kárunkra épül. Ä mi kárunkra és az unoká­ink kárára. Az ólom tönkre fogja tenni az egészségünket. Meg a természeti környezetünket. Ne engedjük hát, hogy megnyomo­rított, beteg emberek lakhelyévé váljon a Mátra vidéke. Meghúzzák tehát a vészharan­got. Rögtön az jut az eszembe, mi-* lyen jól teszik, hogy a kongatás- sal felébresztenek bennünket, gyanútlan honpolgárokat. De miért csak most húzzák félre a harangot? Miért nem akkor, amikor még el sem kezdődött az építkezés? Ha jól emlékszem, még évek­kel ezelőtt, amikor csak a terve­zés előkészületei folytak, megír­tam éppen ebben az újságban, hogy mire készülnek Gyöngyös­orosziban. Néma csend volt rá a válasz. Akkor senkit sem izgatott a jövendő HAF. Most pedig...? Már másodszor került napi­rendre a városi fórum előtt. Jó ez a közérdeklődés, mondhatom megnyugodva. Mégiscsak igaz, hogy a demokrácia kezd kibon­takozni. Mert HAF-ügyben is mindenki véleményt mondhat. Indulatoktól fűtött mondatok hangzanak fel. Feláll a sorok kö­zött Juli néni, és elmondja, hogy a HAF-ra nincs szükségünk. Mármint nekünk, gyöngyösiek­nek. Mert a gyöngyösiek nevé­ben beszél. Aztán feláll a nyugalmazott főorvos, és ő is elmondja, hogy a HAF tönkreteszi a Mátrát, tönk­reteszi a domboldalak szőlőit, tönkreteszi az embereket, a most élőket éppen úgy, mint a maiak leszármazottjait. Borzalmas a kép, amit felvá­zolnak. ők is, majd mások is, előttük is, utánuk is. Itt aztán cselekedni kell. Nem majd, hanem most, rögtön, ad­dig, amíg nem késő. Utóvégre lassú pusztulásnak vagyunk kité­ve mindannyian a Mátraalján a HAF következtében. Kinek kell ilyen áron a HAF? Ilyen áron nekem sem kell. De valóban ez lenne az ára a HAF-nak? Kérdezzük meg a szakembereket. Mégiscsak ők értenek hozzá jobban, nem pedig azok, akik különböző indulatok­tól vezérelve horrorfilmre emlé­keztető eseményeket vázolnak elénk. Egyszer már megkérdezték a szakembereket. Ők elmondták, hogy a környezetvédelem..., a biztonság... a gyártó által vállalt garancia...! Mit mondanak erre azok, akik áthevülten „mindent tudnak”? Ohó, mi aztán nem dőlünk be ezeknek a kijelentéseknek. Ezekből egy szó sem igaz. Hiszen ott van a Gagarin erőmű. Mi mindent ígértek, hogy így a tisz­títás, úgy a környezetvédelem és mi a valóság...? Belém is belémfészkelődik a gyanú. Csakugyan. Hátha ez is olyan, mint az eocén-program: néhány ember ambíciója, aki rá­adásul még szép összegeket is ke­res az „üzleten”. A kiadások ösz- szege pedig az egekig ér fel: va­kulj, magyar. Húzd, csak húzd a nadrágszíjad. Más úgy sem lesz belőle. Máris gyanakszom. Már úgy látom, nem szabad hinnem sen­kinek. A főhatóságok szakem­berei csak arra valók, hogy en­gem becsapjanak, jutok el a vég­ső következtetésig. De ez szörnyű! Kinek lehet itt hinni akkor egyáltalán? Aztán lecsillapodom. Azt ma­gyarázom magamnak, hogy a ki­bontakozó félben lévő szólássza­badság mindenkinek lehetőséget nyújt a véleményének a megfo­galmazására. Nekem is. Én meg­hallgatom őket, ők meghallgat­nak engem. Persze, nem egymást támadjuk, hanem az érveinket sorakoztatjuk fel. Én ugyan nem állítom, hogy a gyöngyösiek ne­vében mondom a magamét, de ne álh'tsa ezt egyik felszólaló sem. Ilyen felhatalmazást én sem kaptam a gyöngyösi negyven­ezer embertől, de ők sem. Fenye­getőzni a gyöngyösiekkel nem il­lik. Aki pedig csak mindenáron szerepelni szeretne, az nekem nem tetszik. Javaslom, nekik szervezzünk valami Hyde park­szerű intézményt, ahol kedvükre mondhatják a magukét, akár fi­gyelnek rájuk, akár nem. Nem rossz dolog az a Hyde park. Kü­lönösen mostanában, hogy úgy elszaporodnak a gyűlések, a ta­nácskozások, az önszerveződé­sek. Van egy nagyszerű talál­mány újabban mifelénk. Ha va­lakit „unnak” a hallgatói, akkor egyszerűen beletapsolnak a szó- zuhatagjába. Ez is demokratikus eszköz, a véleménynyilvánítás­nak egy sajátságos formája. Majd csak megtanulunk las­sacskán mindannyian demokrá­ciául. Addig is, hadd mondja mindenki a magáét, mert ez mégiscsak százszor jobb, mintha szólni sem lehetne. Ha pedig nem tetszik, amit mond, majd beletapsolunk. Hiszen a véle­ménynyilvánítás, a gondolatok szabad áramlása mindannyiunk joga. HAF-ügyben január 23-án tartottak fórumot Gyöngyösön, szerintem teljes sikertelenséggel. Hiába érveltek tényekkel a szak­emberek, süket fülekre találtak. A „másik oldal” nem az adatok­ra volt kíváncsi, hanem a „nem”- re. Semmi másra. Délután öttől majdnem éjfé­lig... hol türelmesebben, hol tü­relmetlenebbül. Annyi biztos, hogy néhány tu­catnyian voltak azok, akik a la­kosság nevében követelték az ol­vasztó építkezésének azonnali leállítását, és jóval többen voltak azok, akik érvekkel támasztották alá az építkezés biztonságossá­gát. A jelenlévők nagy-nagy többsége pedig hallgatott, fi­gyelt, majd szépen elszivárgóit haza. Ez volt a véleményük. Tisztelem, becsülöm a türel­mesek csapatát. Majdnem cso­dálom őket. De engem nem győztek meg azok, akik az égész lakosság nevében merészkedtek szólni. Erőszakoskodásuk, az ér­vekkel szembeni teljes elzárkó­zásuk nekem nem volt szimpati­kus. Ötezer aláírás...! Kinek az aláírása? Mennyi közülük az alig tizenéves, aki azt sem tudja, mi a HAF? Ne éljünk vissza a látsza­tokkal! Mi van azzal a „másik” rész­szel, azzal az érintett mintegy harmincötezerrel, aki nem írta alá? Ők nem voksoltak a távol- maradásukkal, ha úgy vesszük: tartózkodásukkal? Mostanában divat ellentmon­dani, „másként gondolkodni”, ellenzékieskedni. Én sem szere­tem, soha nem is szerettem a fej­bólogató Jánosokat. Akinek iga­za van, csak hadd mondja a ma­gáét. De csak érvekkel. A magas hanggal, a fenyege­tésekkel, a tárgyalókészség hiá­nyával semmire sem megyünk. Ezt a gyöngyösoroszi „ólom­fórumot” pedig szerintem ez jel­lemezte. Fölösleges időpocséko- lásnak tartom. G. Molnár Ferenc A fórum résztvevő. (Fo[ó; Berkgs pétgr) „Zöld harag” valósága — szakmai szemmel Az újság hasábjain az utóbbi időben több cikk foglalkozott a Gyöngyös térségi környezetvé­delmi helyzettel, a várható fej­lesztésekkel, a lakosság ezzel ösz- szefüggő hangulatával, bemutat­va az emberek bizalmatlanságát. Kétségtelen tény, hogy a me­gyében és országosan megvaló­sult eddigi beruházások nem a környezetbarátok várakozásait erősítették. Több-kevesebb hiá­nyosság okozott környezetszeny- nyezést. Ez általános bizalmat­lanságot eredményezett még azon esetekkel szemben is, ame­lyek a közelmúltban kerültek, il­letve kerülnek megvalósításra. Legmarkánsabban ez a gyön­gyösi fórumon nyilvánult meg, ahol a környezetvédelem égisze alatt kitapintható politikai bizal­matlanság vibrált a gyöngyös­oroszi HÁF telepítésének ürü­gyén. Az újsághírrel ellentétben bár szavazás nem volt a beruhá­zás leállítására, a lakossági ellen­állás valósnak vélt aggályok formájában megjelent. Pedig ta­lán az országban ez volt azon be­ruházások egyike amelyet, sza­kítva a korábbi gyakorlattal, elő­zetes hatásvizsgálathoz kötötten még a hatósági döntés előtt la­kossági fórumokon ismertetve körültekintően készítettek elő. Sajnálatos, hogy ez a beruházás lett az „állatorvosi ló”, és még el- gondolkoztatóbb, hogy egyes csoportosulások az emberek el­keseredését, és a korábbi gya­korlathoz kapcsolt jogos bizal­matlanságát kihasználva, a la­kosság félelmét felerősítve saját céljaikra akarták a fórumot fel­használni. Azt azonban tudni kell, hogy egy beruházás engedé­lyezése szakmai kérdés, amit szá- monkérhető felelősséggel az arra jogosultak engedélyeznek. Itt ezen a fórumon is felvetődött, hogy mi a biztosíték arra, hogy ez a szakemberek által ígérten, kör­nyezetszennyezésmentesen fog megvalósulni!? Erre csak az a válaszom lehet, hogy a lakossági nyilvánosság, az önszerveződő társadalmi ellen- nőrzés. Ez az egyetlen biztosí­ték. A HAF esetében a kockázat mindenképpen a beruházóé, mert működési engedélyt csak akkor kaphat, ha a műszeres el­lenőrzések igazolják az előzetes követelmények teljesülését. Ez pedig ellenőrizhető! Hasonló feszítő terület a Vi- sonta térségi külfejtés, ahol a D-i bánya megnyitásához kapcsoló­dik bizalmatlanság. Itt a gondo­kat érzékelve a lakosság fogadó- készségében látom az egyedüli megoldást. A lakossági hangula­tot jól bemutató decemberi „Kráterezés”c. cikk, sőt a hatás- tanulmányok is megerősítettek abban, hogy lakossági párbeszéd nélkül az ügyben megoldás nem születhet. Sok bírálat éri a Gagarin Hő­erőművet a porszennyezés miatt. A kémény körül több kilométer távolságra is elhelyezett mérő­pontok ülepedő pormennyisége kb. 1 km-en túl nem haladja meg az előírt értéket. A kéményen ki­jutó por miatt azonban több esetben fizetett bírságot az erő­mű. Ennél azonban sokkal na­gyobb gond a kéményen kijutó kén-dioxid, amelynek leválasz­tását a több milliárdos költség mellett is napirendre kell tűzni belátható időn belül, márcsak a mátrai légzőszervi gyógyászat érdekében is. Gyöngyösön az ólomterhelés csökkentését egy módosított közlekedés jelentheti. Ezért a belváros forgalmának korlátozá­sa és az átmenő forgalmat elve­zető elkerülő út (autópálya) megépítését szorgalmazni kell. Ez a Visonta menti külszíni bá­nyászat miatt is szükségszerű, és a térség közlekedésének újraér­tékelését igényli. A „zöld harag” estéje minden résztvevőnek tanulságul szolgál­hatott. Egyrészt a demokrácia játékszabályainak ismeretében, a nézetek és érdekek kölcsönös tolerálásában és abban, hogy jogi szabályozásainkban helyet kell adni a lakossági vélemények megjelenítésének. Sürgős szabá­lyozásra van szükség, hogy a la­kosság érdekei az őt érő környe­zeti hatások kivédésében megje­lenjenek. Addig azonban a kö­vetkezetes, környezetvédelmi követelményeket előtérbe helye­ző, társadalmilag ellenőrzött ha­tósági gyakorlat az egyetlen út. A magam részéről ezt követ­tem eddig is, és ezt tartom lehetsé­gesnek a jövőben is. Bodó Mihály, a Heves Megyei Tanács környezet- és természetvédelmi titkára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom