Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-10 / 35. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. február 10., péntek Pusztuló értékek nyomában Az élő Erdély lenyomata A Gulyás testvérekkel a Balladák filmjéről Az idei magyar filmszemle egyik szenzációja volt a Balladák filmje, melyet a Gulyás testvérek: János és Gyula forgattak. Az alkotás, melyet ma az egri Prizma mozi vetít, a Hunnia Filmstúdió Vállalatnál készült. Ebben az esztendőben ennek a műhelynek a munkáját mutatja be a színház és lapunk közös galériájában, illetve elsősorban az ide tartozó alkotók mutatkoznak be alkotásaikkal és személyesen rendezvényeinken. A Balladák filmjén kívül ma az Eldorádót is megtekinthetik az érdeklődők, s találkozhatnak író-rendezőjével, Bereményi Gézával. Most a Gulyás testvéreket mutatjuk be. — Hogyan kötődnek ehhez a stúdióhoz, mit jelent önök számára ez a kapcsolat? . — Sokáig amatőrökként dolgoztunk, s első „hivatásos” élményeink ide kötöttek bennünket. A stúdió vezetőjével, Simó Sándorral kerültünk jó viszonyba, ő adott támogatást alkotásunk megvalósításához. Nemcsak az induláskor éreztük a segítséget, de a későbbiek során is. — Alcíme szerint ez a mostani művük Kallós Zoltán néprajzkutató útjairól készült. Gondolom, nem mindennapi körülmények között forgatták... — A hatvanas évektől kezdve folyamatosan járunk Erdélybe, amatőrként dolgoztunk kameránkkal. Sokszor ütköztünk nehézségekbe, de végül is valamilyen anyagot mindig hoztunk magunkkal. Szerintünk Kallós Zoltán legalább olyan értékeket gyűjtött ott össze, mint a legnagyobbak, Bartók vagy Kodály. Nem ismerik nálunk őt eléggé. Filmünk sajátos portré, tulajdonképpen nyomában indultunk el, s mentünk lakodalomba, keresztelőre, búcsúra: megörökítettük az élő hagyományt. — Ma sajátos visszhangot kelt minden hazánkfiában Erdély neve. Állástfoglalnak-e a nagyon hangsúlyos kérdésekben? — Manapság sok minden napvilágot látott a Romániában élő magyar kisebbséggel kapcsolatban. Ezek között akadnak történelmi elemzések, de még elég alpári publicisztikák is. Mi nem direkt politikát nyújtunk, hanem a tárgyi néprajz elevenségét. Vállalkozásunk többrétű: legalább annyira hagyományőrző, mint kultúrszociológiai. Nagyon különös, hogy több mint százéves a mozgókép, mégis úgy kell fölfedeznünk a kameránkkal bizonyos szokásokat, mintha az ausztráliai bennszülöttek közé mennénk. Nem törekedünk eléggé az értékek megőrzésére. — Tavaly nagy sikert aratott a Törvénysértés nélkül című.film- jük. Idén is dokumentummal álltak elő. Van-e emögött valamilyen célzatosság? — Szeretnénk mi is játékfilmet forgatni, de nem olyan egyszerű manapság. Sok pénz kell hozzá. Még mindig az olcsóbb megoldások közé tartozik, ha dokumentumok felvételével folyamatosan dolgozunk, s érdekes témákat örökítünk meg. Meg aztán sok olyan probléma van, amelynek feltárására alkalmas ez az eszköz. így is voltak technikai problémáink: hiszen a super 8-as kamera anyagát kellett átvinni 35 milliméteres szalagra, hogy moziban bemutatható legyen az alkotás. A Soros-alapítvány támogatásával sikerült leküzdeni ezt az akadályt. Most sem fenyeget bennünket a munkanélküliség, mindig van valami a tarsolyunkban. Megtaláljuk a témáinkat, és a feldolgozás lehetséges módját.* — Miért vállalkoztak testvérpárként a munkára, a rokoni kötelék könnyíti meg a közös tevékenységet? — Már amatőrként is sokat dolgoztunk együtt: az valóban segítséget jelent, hogy nem kell annyit magyaráznunk, egymás- gondolataiban is kiismerjük magunkat. Más titka nincs ennek. Gábor László A Gulyás testvérek több sikeres alkotást hoztak létre már együtt (Fotó: Koncz János) Már első hallásra is érdekes az a vállalkozás, amelybe az egri Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet vágott. A megyei kórháztól egy jelentős területet átvett, a hozzá tartozó épületekkel együtt. Nem kis gond, de nem is kis lehetőség: az intézmény tanulói szakmai gyakorlatukat úgy végezhetik, hogy közben gyarapítják és fejlesztik ezt a „birtokot”. Manapság nem kevés szó esik arról, hogy az oktatás számára is meg kell találni a megfelelő forrásokat, lehetőleg helyben. A mezőgazdaságisok kezdeményezése ezért is érdemli meg a figyelmet. Részlet a megállapodásból: „Heves Megye Tanács VB Kórháza a kezelésében lévő, Magyar Állam tulajdonában álló egri 21. sz. törzslapon 0300 hrsz■ alatt lévő 23 ha 989 m2 területű külterületi szőlőingatlan és a rajta lévő gazdasági épület — mint a kórház célgazdasága — kezelői és használati jogát átadja a Mező- gazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet részére. Az átadó kezelésében van még az Eger, Kisvölgy u. 46. sz. 3837 tulajdoni lapon 4016 hrsz. alatt felvett 102 m2 ingatlanon lévő kétszintes présház 91,26 m2 és 106,25 m2 és 106,25 m2 alapterülettel és a hozzá tartozó pince, valamint az Eger, Andornaktályai úton nyilvántartott 207 m2 területű zöldségespince. A kórház a felsorolt ingatlanok használati és kezelői jogát szintén átadja...” Az iskola igazgatója, Fehérvári Andor 1988. májusában hallott arról, hogy a megyei kórház felülvizsgálja ennek a területnek a helyzetét, s azonnal lépéseket tett annak érdekében, hogy ők lehessenek a kezelői. Már négy esztendeje járnak oda a tanulók dolgozni, mert a kórházi ápoltak már egyre kevésbé tudták megművelni. Számukra más terápiákat alkalmaztak. Előbb igenigen lassan indult a folyamat, majd egyre inkább fölgyorsult. S mivel tanácsi intézmény ez is, az is, így lehetőség nyűt arra, hogy egy átvételi megállapodás keretében megkaphassák ezt a földkultúrákról, a gazdaság irányításáról, termelési és feldolgozási kérdésekről, a költségekről és a bevételekről. Mindezt úgy vizsgálják, hogy közben nem felejtkeznek el az oktatásról. Ugyanis végső soron ennek kell a középpontban állnia, hogy valóban hasznossá váljon az iskola számára mindaz, amivel január elseje óta rendelkezik. A terv gondosnak, alaposan kidolgozottnak látszik, még az avatatlanabbak is azonnal megállapíthatják. Az egri Mezőgazdasági Szak- középiskola és Szakmunkásképző Intézet tehát nagyot lépett előre. Példamutató az az önzetlenség, ahogy a kórház átadta az oktatás számára a neki feleslegessé váló létesítményeket és területet. Példamutató a vállalkozókedv is, amely hosszabb távon meghozhatja gyümölcsét. Talán szokatlan még, hogy egy iskola ilyen lendülettel kezd gazdálkodásba, de itt a szakmai szempontok is alátámasztják ezt az igyekezetét. Bizonyíthatnak most tanárok és diákok, hogy valóban magas szinten ismerik a mező- gazdaság alapjait. A legjobb mérce a gyakorlat, amely most megindulhat a tulajdonosi szemlélet alapján: mindaz, amit megteremtenek, a saját intézményük lehetőségeit gyarapítja. S ha később a végzett tanulók visszajárnak az általuk létrehozott, remélhetően mintaszerű tangazdaságba, joggal büszkélkedhetnek azzal, hogy két kezük munkája testesült meg. G. L. Fehérvári Andor: — Nem távoli vidékeken gyakorolnak diákjaink, hanem a saját területünkön (Fotó: Koncz János) darabot, és a hozzá tartozó ingatlanokat. A megyei tanács vezetése nagyon rugalmasan foglalkozott ezzel a kérdéssel, így január elsejétől sikerült megindítani a tételes átvételt, a megyei tanács határozata alapján. A feladat nem könnyű. Az iskola igazgatója arról is beszél, hogy minden elég elhanyagolt, nem fordítottak rá megfelelő gondot. De már a rendbetétele is komoly szakmai feladatot jelent, így hasznos a képzés szempontjából is. — Többször felmerült már az oktatás során — hangsúlyozza Fehérvári Andor —, hogy a tanítványaink nem tanulnak meg rombolni, pedig egy jó mezőgazdásznak ehhez is értenie kell. Ha nem tudják kiszedni az elöregedett szőlőtőkét, kivágni a felesleges fát, igazából a telepítést sem sajátíthatják el. Ezért már a kezdetekben is sok tanulsággal szolgálhat a munka. Nem is szólva a későbbiekről: a nyereséget egy önfenntartó gazdaságba táplálva tovább korszerűsítenénk, gyara- pítanánk. A tanulóifjúságot is jól lehet mozgósítani arra, hogy társadalmi munkában tegyék még lakályosabbá az épületeket. Egy ötéves elképzelés készült a tangazdaság fejlesztésére, amelyet az igazgató a kezembe ad. Ebben nagyon megalapozott tervek találhatók, amelyek szerint már hozzákezdenek a legfontosabb feladatokhoz. Ebben szó esik az épületek, eszközök állapotáról, a jelenlegi kertészeti A gazdálkodás lehetősége Iskolapélda Ljudmila Uvarova A vezér másik fia Lapunkban az elmúlt évben „A vezér fia” címmel Sztálinnak arról a fiáról írtunk, aki német hadifogságba esett, és tragikus körülmények között halt meg. Ez az írás a másik fiúról, Vaszilijról szól. (111/3.) Tél végén az iskolások sífutóversenyen vettek részt Opalinó- ban. Emlékszem a szeles, fagyos februári napra. — Jura győzött — újságolta örömmel Timur Frunze, ahogy iskolába menet utolért az utcán. Timurnak megvolt az a meglepő tulajdonsága — ami nem is olyan gyakori —, hogy örülni tudott a mások sikereinek. — Gratulálok — mondtam Jurának. — Mondják, te nyerted meg a versenyt. — Apa azt mondta, hogy ezt kapta tőlem ajándékba — válaszolta Jura. — Hogyhogy, megírtad neki? — Miért kellett volna megírnom? Néhány napja itthon vari. Visszarendelték Moszkvába — mesélte Jura. Elhallgatott, majd kis szünet után hozzátette: — Olyan furcsa lett... Folyton töpreng valamin... Ebben a pillanatban két autó gördült az iskola elé, az egyikből Vaszilij szállt ki, a másikban három férfi ült — Vaszilij testőrségeSzárazon biccentett, majd Jurához fordult: — Na mi van, bajnok, még mindig nem tudsz magadhoz térni? — És Jura válaszát be sem várva, eltűnt az iskola kapuja mögött. — ő is indult a versenyen? — kérdeztem. — Indult — válaszolta Jura. — Hetedik lett. Átvillant rajtam a gondolat: igen, Vaszilij irigyli Jurát, persze, hogy irigyli. Hiszen Jura lett az első, és nem ő... Másnap a nagyszünetben megszólítottam Jurát, és átadtam neki Conan Doyle fantasztikus elbeszélésének remek kiadású kötetét. — Nocsak, ajándék a győztesnek? — kérdezte Vaszilij a könyvre pillantva. — Ugyan — válaszolta fürgén Timur —, mi hárman könyveket csereberélünk egymással, átadjuk a másiknak, amit izgalmasnak találunk. — Csereberéltek? — húzta el a szót Vaszilij, s értetlenséget tükröző arckifejezése rögtön gúnyosra változott. — Úgy értsem, hogy könyvkölcsönzőt nyitottatok? Négy nap telt el. Amikor hazaindultam az iskolából, a fekete gépkocsi, amelyik Vaszilijt hoz- ta-vitte, már ott állt a kapunál, mögötte a testőrség kocsija. VaVaszilij Sztálin (1943 június) szilij beszállta hátsó ülésre, a kocsi elindult, nyomában a másik. Szemlesütve mentem a járdán. Vaszilij hirtelen lehúzta az ablakot, és rám kiáltott: — Hé, álljon meg... Megtorpantam. — Maga adta Conan Doyle-t Holmogorovnak? — kérdezte, elnézve a fejem fölött. —■ Jó könyv? — Igen — mondtam. — Nagyon jó. Elnevette magát. Ritkán láttam nevetni, többnyire komornak, megközelíthetetlennek tűnt. Most, hogy elnevette magát, érezhető volt, hogy őszintén, szívből nevet. Noha annyi év telt el azóta, mégis magam előtt látom felderült arcát, ragyogó, fehér fogait — úgy látszott, mintha rengeteg foga lett volna —, ösz- szehunyorított szemét, az apró gödröcskét az arcán. — Attól tartok — szólalt meg, a nevetést abbahagyva —, attól tartok, hogy sokáig nem fogja viszontlátni azt az érdekes könyvet... Összeszorult a szívem. Baljós előérzet kerített hatalmába. Este, mikor elmentem a. Nyi- kitszkije-kapunál lévő patikába, hogy gyógyszert vegyek anyámnak, Vjacseszlav Vitaljeviccsel, iskolánk matematikatanárával találkoztam. Ahogy a Tverszkoj körúton mentünk, Tyimirjazev szobránál váratlanul, halkan megkérdezte: — Ugye, a maga osztályában tanult Jura Holmogorov? — Igen — mondtam. — Az egyik legjobb tanulónk. De miért beszél róla múlt időben? — Többé nem fog a mi iskolánkba járni. — Aztán a fülembe súgta: — Tegnap kiderült, hogy az apja... — És egy jellegzetes mozdulattal, ami abban az időben közismert volt, egymásba kulcsolta két kezének ujjait. Meg voltam döbbenve. Jura apját elvitték? Tehát nem véletlenül látta Jura olyan furcsának, hogy rá sem lehetett ismerni. Hát ezért rendelték haza Párizsból, aztán napról napra várta, hogy letartóztassák... Másnap hivatott az igazgató. — Nos — kezdte komolyan és komoran —, úgy gondolom, hogy a maga munkája az iskolánkban a logika szabályai szerint ért véget. Futólag rám nézett, de rögtön el is fordította a tekintetét, én azonban nem néztem rá. Kidobnak? Csak tessék, legyen úgy... — Pedig figyelmeztettem — folytatta csendesen, szinte behízelgő hangon —, hogy minél hivatalosabban viselkedjen a tanulókkal, ahogy az egy pedagógushoz illik. De maga nem hallgatott rám... Még elképzelni is szörnyű, hogy egy tanárnő könyvkölcsönzőt nyisson a tanítványainak! Az ajkamba haraptam — szinte fájt —, hogy fel ne kiáltsak. Az igazgató ugyanazokat a szavakat használta, mint Vaszilij. Minden megvilágosodott előttem. Minha vakító magnéziumfény oszlatta volna el a sötétséget. Elindultam az ajtó felé. Az igazgató még utánam kiáltott: — A naplót ne felejtse el leadni a tanáriban! Vége (Zahemszky László * fordítása) Vállalkozás az egészségügyben A vállalkozásoknak lehetőséget kell adni az egészségügyben; elképzelhető, hogy még az idén vállalkozási formában működhetnek, bérelhetők lesznek különböző szakrendelők, szakambulanciák, gyógyszertárak — mondotta dr. Forgács András, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium osztályvezetője az egészségügyi reformtitkárság munkatársa az MTI-nek nyilatkozva. Kijelentette: az egészségügy sokrétű reformprogramjába beleillik a vállalkozás, mint a szolgáltatás egyik formája, amely emeli a gyógyító ellátás színvonalát. Ilyen vállalkozási forma lehet egészségügyi intézmények bérbeadása, illetve létesítése.' Fontosnak ítélte azonban leszögezni: gyógyító-ellátás állampolgári jogon mindenkit megillet, s.e szempontot (figyelembe kell vennie a bérbeadónak. Vagyis a bérelt intézmény maradéktalanul lássa el gyógyító feladatát, a helyiség valóban a betegápolást szolgálja, feleljen meg a közegészségügyi-higiénés követelményeknek, valamint a szakmai szabályoknak. Speciális területként szólt a gyógyszertárak bérbevételéről, hiszen ezeken a helyeken az orvosságok eladásával kereskedelmi, a medicinák készítésével „gyógyszergyártó” tevékenységet folytatnak. E munkáknak szigorú szabályai vannak, amelyeknek eleget kell tenni.