Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-14 / 38. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. február 14., kedd

GAZDASÁG

TÁRSADALOM

3.

A betétek titkosak, adómentesek és csökkennek

Január utolsó hetében a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet fogadott el a takarékbetétekről. Az új törvényerejű rendelet tulajdonképpen módosítás, a takarékbetétekről és a betétesek jogairól majd négy évtizeddel korábban, 1952-ben elfogadott tvr.-et váltja fel. Igazság szerint nem a takarékbetétről és a betétesekről szóló paragrafusok avultak el, hanem a pénzügyibanki környezet változott oly nagy mértékben, hogy szükségessé vált az újbóli szabályozás.

A legfrissebb idevágó változás: a bankreform kiteljesedése napirendre tűzte a gazdálkodó és a lakossági szféra pénzügyeinek kereskedelmi bankoknál történő intézését. Ez január elseje óta történik: a jelenlegi és a majdani újabb kereskedelmi bankok jogosultak a lakosságot mind pasz- szív, mind aktív bankműveletekkel kiszolgálni. Azaz: betéteket fogadhatnak el a lakosságtól, hiteleket, kölcsönöket nyújthatnak magánszemélyeknek. Tulajdonképpen ebből a változásból is levezethető az új törvényerejű rendelet megalkotásának szükségessége.

Megszűnik a betétgyűjtés monopóliuma

A múlt év végéig a lakossági banktevékenység az OTP és a takarékszövetkezetek monopóliuma volt, s minthogy az OTP a Pénzügyminisztérium szakvállalataként működött, a betéti és a hitelkamatok mértékét az alapító képviseletében a pénzügyminiszter állapította meg. A részvénytársasági formában működő kereskedelmi bankok önállóak, s noha részvényeseik között a Pénzügyminisztérium is szerepel, a kereskedelmi bankoknak nem adhat utasításokat, jogköre csak a szakfelügyeletre vonatkozik. A monetáris irányítás keretében viszont a Magyar Nemzeti Bank elnökének kamatmeghatározási joga van. Az idei évre az MNB elnöke kamatplafonokat rögzített: az 1 éven belüli lejáratú betétek kamatplafonja évi 12 százalék, az 1 -3 évre lekötött betéteké pedig évi 20 százalék. Lényeges momentum, s ez része az új szabályozásnak, hogy a lakossági bankműveletek végzésében közreműködő bankok a kamatplafonokon belül önállóan állapíthatják meg az egyes betétfajták kamatfeltételeit, amelyeket — ha a betétet szerződésben kikötötték — egyoldalúan if módosíthatnak. (A betétes viszont nem köteles a módosítást elfogadni.)

Az egyoldalú módosítás lehetőséget ad arra, hogy a bankok rugalmas kamatpolitikát érvényesíthessenek, a kamatlábat a pénzpiaci körülmények figyelembevételével a kamatplafonon módosíthassák. (Nyilván felfelé, mert az infláció erőteljes mérséklődésének ’’veszélye” a mostani évtizedben nem fenyeget.)

A betétek titkosak maradnak

Ugyancsak lényeges, hogy a betétgyűjtés decentralizálása közepette is érvényben maradnak a takarékbetétek alapvető jellemzői: a betétek titkosak, adómentesek, nem évülnek el, és visszafizetésüket az állam szavatolja.

Az ügyfelet, a lakosságot az új törvényerejű rendeletben foglalt szabályozásból kizárólag az érdekli, hogy betétként elhelyezett pénzmegtakarításai — a kamatok közvetítésével — meg tudják-e őrizni reálértéküket. A lakosság pénzmegtakarítási hajlandósága — bár helyesebb lenne készségről és képességről beszélni — az utóbbi években csökkent.

Ennek okai között előkelő helyen szerepel az a tény, hogy ebben az évtizedben a fogyasztói árindex minden esztendőben magasabb volt, mint a lakossági betétek átlagkamata, következésképpen 1980 óta a reálkamat- láb negatív jellegű. (1988-ban pl. a betétek átlagkamata 12,6 százalék volt, a reálkamatláb pedig kb. mínusz 3 százalék.)

Az elmúlt esztendő negatív tapasztalataiból okulva — a kamatozó betétállomány csökkent — általában minden betétfajta kamatlába emelkedik. (Egyes esetekben az 1988. évi kamatprémium kamatlábba történő beolvasztásával.) A látra szóló betétek évi 8, az 1-2-3 évre lekötött betétek 13,5-14-15 százalékkal kamatoznak, a takaréklevél-betétek egyéves lekötésnél 14 százalékkal indulnak, s évente 0,5 százalékponttal emelkedve a hatodik év után eljutnak a 16,5 százalékig. Évi 10 százalékra emelkedett az átutalási betét kamatlába. Mindezek nettó kamatok, mert a kamatok utáni 20 százalékos mértékű adót a pénzintézetek 1989-ben is magukra vállalják. (Az 1988. évi betétállomány kamata után az OTP 9 milliárd forint ún. forrásadót fizetett.)

A kamatlábak nem érik el az inflációs rátát

A már meghirdetett kamatmértékekből arra lehet következtetni, hogy a lakossági betétek átlagkamata az 1988. évi 12,6 százalékról kb. 14-15 százalékra emelkedik. Jóval nehezebb a reálkamat jellegét prognosztizálni, mert annak meghatározója a fogyasztói árindex alakulása lesz.

Az valószínűsíthető, hogy a betéti kamat legalább 1 százalékkal alacsonyabb lesz az árindexnél, bár az l988. évihez képest ugyan a negatív reálkamatláb mértéke csökkenni fog, de ez a javulás csak statisztikailag mutatható majd ki, a lakosság, a betétes aligha érzékeli, hogy pénzmegtakarítása kevésbé devalválódik.

Több okból sem valószínűsíthető, hogy a betéti kamatok és az átlagkamatszint jelentős emelése, a várható inflációs rátához való felzárkózása növelni fogja a lakosság betétmegtakarításait. Vannak ugyanis olyan befektetési lehetőségek is, amelyeknek hozama pozitív reálkamatot eredményez. Az elmúlt esztendő második felében kibocsátott új kötvények már 20 százalékos — nettóban 16 százalékos — kamatot fizetnek, sőt megjelent az első, 20 százalékot meghaladó bruttó kamathozam — megközelítően nettó 20 százalékos hozamot kínáló kötvény. (Hátrányuk viszont az átlag ötéves lejárat, s közben többnyire árfolyamveszteséggel forgathatók.)

Versenytársak a 3-6-9 havi lejárattal kibocsátott kincstáije- gyek is, amelyekből idén legalább 10 milliárd forint összegű kibocsátás lesz.

A megtakarítási hajlandóság alakulásánál mégis annak van perdöntő jelentősége, hogy a lakosság összes pénzbevételének növekedése már a második esztendeje nem tud lépést tartani a fogyasztói árszint növekedésével. Egyébként bizonyíthatóan megnőtt az áru- és szolgáltatásvásárlások készpénzszükséglete, beleértve ennek rövid távú készpénz- készletét. Hiába áll rendelkezésre a tavalyinál sokkalta több — betétet elfogadó — bank- és postafiók, emelkednek a kamatlábak, az említett körülmények, tények azt sugallják, hogy az idei évben sem növekszik a lakosság bankokban kamatozó pénzmegtakarítása.

Garamvölgyi István

Az elnökség (Fotó: Szántó György) Kelemen Gyula: „Tegyünk félre minden személyeskedést...!”

Népszavazás lesz a községben

Újabb közjáték Kápolnán

Avagy egy falugyűlés forgatókönyve

Egy beadványt fogalmaztak meg 1985 júliusában a kápolnaiak közül tizennégyen, hogy településükön állítsák vissza a községi tanácsot. Akkor az ügyben illetékes Minisztertanács Tanácsi Hivatala elutasította kérésüket. Egy évvel ezután újra megpróbálkoztak ugyanazzal, de akkor már 640-en írták alá a kérelmet. A címzett pedig a megyei pártbizottság akkori első titkára volt. Ennek hatására egy bizottságot hoztak létre, melynek vezetőjéül a megyei tanács egyik akkori elnökhelyettesét jelölték ki. Mivel ez az alkalmi csoport nem ajánlotta az akkoriban összehívott falugyűlésnek a káli nagyközségi közös tanácsból való kiválást, így maradt minden a régiben. De az ügy — úgy tűnik — ezzel a felsőbb akarattal nem oldódott meg, hiszen a napokban újra napirendre került a téma. A falugyűlésnek most is a kápolnai kul- túrház adott otthont.

*

A helyiek zöme olyan pontosan érkezik, mint egy színházi előadásra. A résztvevők nagyobbik fele 40 éven felüli. Fiatalokat elvétve látni itt-ott. Tizenhét óra után néhány perccel bevonul az elnökség és elfoglalja helyét. Közöttük van Antal Lajos, a füzesabonyi pártbizottság első titkára, Nagy Endréné országgyűlési képviselő, valamint a megyei tanács, a Hazafias Népfront megyei bizottsága képviselői és a helyi vezetők.

Hogy nem akármilyen eseménynek nézünk elébe, már az is jelzi, hogy a jegyzőkönyv-hitelesítőként ajánlott első két személyt nem fogadják el. De a következő két javasolt már megkapta a szükséges voksokat. Elhárult hát az első akadály. Majd szólásra emelkedik Farkas Pál tanácselnök, hogy elmondja: miként tevékenykedett 1988-ban a közös tanács. Némi meglepetésre nem ezzel kezdi mondandóját, hanem a szétváláshoz fűzi hozzá a véleményét, holott ezt a harmadik napirendi pontként fogadták el. No, de ezen nem érdemes csodálkozni.

— A HNF helyi bizottsága legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy javasolja Kápolnán a népszavazás elrendelését — így Farkas Pál.- Ezzel a módszerrel dönthető el a közös tanácshoz tartozás vagy a szétválás kérdése. Végre érjen véget ez a hosszú ideje tartó huzavona, amely évenként bonyodalmakat okoz. Fia pedig megszületik a döntés, azt tiszteletben kell tartani. Egyébként, ha a különválás mellett döntenek, akkor egy-két év múlva nehogy az legyen a baj, hogy önállóak.

Ezután következik az elmúlt év értékelése. Farkas Pál többek között elmondja, hogy tavaly mintegy ezer méter járda épült a három faluban, Kálban befejeződött az óvoda korszerűsítése, Kápolnán elkészült a temető bejáratához az új kerítés. Ugyancsak ez utóbbi községben új, korszerű posta működik, a Petőfi utat kohósalakkal terítették. Mindhárom településen nagy figyelmet fordítottak a kereskedelmi ellátás, a helyi közlekedés javítására. 1988-ban 53 millió 688 ezres költségvetési terv készült, de végül is 36 millió 196

ezer forinttal gazdálkodtak. Növekedett az egy főre jutó társadalmi munka értéke, mely-1048 forint volt.

Ismét terítékre került az egészségügyi körzetközpont létesítése. A tanács elnöke szerint, bár 1988-ra tervezték az építkezés kezdését, de a hűvös idő miatt ez áthúzódott 1989-re. Beszélt arról is, hogy tavaly húsz telek talált gazdára, az idén pedig 44-et alakítanak ki. Az idei tervek között említi, hogy folytatják az elkezdett beruházásokat, így például a kompolti tornaterem, a kápolnai idősek klubja, az egészségügyi központ kialakítását, illetve felújítását, természetesen nagy figyelmet fordítanak majd a járdahálózat bővítésére, az úthálózat korszerűsítésére, a községek vízellátására, parkosítására. Szóba kerül, hogy a közös tanács települései bekapcsolódhatnak a vezetékesgáz-ellátásba, igaz, ebből csak a VIII. ötéves tervben lehet valóság.

Ezután Krisztián István elöljáró olvasta fel, hogy miként dolgozott az elöljáróság.

— Folyamatosan képviseltük a lakosság érdekeit— kezdi felszólalását. — Az üléseken a tagság nyíltan és őszintén elmondhatta a véleményét.

Ezután sorolja, hogy miként is alakult a szociális segélyezés, hogyan támogatták a rászoruló időseket és gyermekeket, s arról sem feledkezik meg, hogy megjegyezze: kiemelt figyelmet fordítottak a kápolnai parkok tisztán tartására. (Mindezt nagyon jól tudják a résztvevők, azért teszi, mert a két évvel ezelőtti falugyűlésen a különválni akarók azt is kifogásolták, hogy ezeket az emlékhelyeket nem gondozzák, mióta közös a tanács.)

Amikor Kelemen Gyula, az önálló kápolnai tanács hajdani elnöke emelkedik szólásra, moraj fut végig a termen.

— Kérném, hogy tegyünk félre minden személyeskedést —• figyelmeztet az elején. — Ez rossz irányba viheti el a vitát.

Sorra cáfolja meg a Farkas Pál által elmondottakat. Kétségbe vonja, hogy például a Petőfi utcában tényleg 200 méter járdát alakítottak ki. Azt is, hogy a Béke utcábaij tavaly építették a járdát, azt is, hogy a Petőfi út korBékési Barnabás: „Csodálkozom, miért ébredt fel bennük a lelkiismeret”

szerűsítése 150 ezer forintba került, s azt is, hogy a régi tanács karbantartására 400 ezer forintot fordítottak, mert hogy szavaival éljünk, nem látszik meg az épületen, hogy abba ilyen nagy összeget fektettek.

— Jól gondolják meg, hogy mit akar Kápolna község — így Kelemen Gyula. — Ha önállóak leszünk, akkor sem kell félteni bennünket, hogy koldusbotra jutunk. Sok hozzánk hasonló kis falu található a környéken, s ezek is nagyon szépen gyarapodnak.

Nem ritkák a bekiabálások. Elhangzanak szaftos, nyomda- festéket nehezen tűrő szavak is. íme, a mintegy húsz hozzászóló néhány érdekesebb gondolata:

Bäder Lajos: — Már régen elkészült a fürdőszobám, a vizet viszont nem vezették be az utcánkba. Hát dísznek van a fürdőszoba?

Bánrévi Tibor: — Hiába mondja Kelemen Gyula, hogy kétségbe vonja a tanács beszámolójának egyes pontjait, nem tudom elképzelni, hogy Farkas elvtársék mellébeszélnének. El kell nekünk ezt fogadni! Nem baj az, ha a fejlesztésre szánt összeg nagyobb része Kompoltra vagy Kálba kerül, hiszen az is lehet, hogy ez a három falu valamikor egy város lesz.

(Ezeket a gondolatokat gúnyos megjegyzések kísérik.)

— Persze, város lesz, még villamosok is fognak itt járni — jegyzi meg valaki, nem minden él nélkül.

Birgenstock István: — Az elnök elvtárs által elmondottak igazak, de a Kelemen elvtárs által elmondottak is azok.

(Ugyancsak gúnyos megjegyzések következnek.)

— Ha igazak, akkor ülj le. Minek beszélsz mellé? — hangzik el a tréfálkozó gondolat e dialektikus megközelítésre.

— Igaza van, Bánrévi Tibi bátyám, hátha villamos közlekedik itt valamikor — fejezi be gondolatait Birgenstock. Békési Barnabás: — Azok az emberek akarják most, hogy különváljunk, akik annak idején aláírták az összevonást. Csodálkozom, miért ébredt fel bennük a lelkiismeret.

Juhász Józsefné: — Tizenkét éve tanítok a nagyközségben, ez a közigazgatási egység magasabb rangú, mint a régi. Miért akarnak mégis visszalépni?

Beszéde végén Váczi Mihály ’’Nem elég” című verséből idéz: ’’Csak az hívjon magával, aki vezetni mer...”

Juhász János: — Kompolt és Kál 20 év múlva sem lesz olyan ellátott, mint Kápolna. Azt sem hiszem, hogy az egészségügyi központ 27 millióba kerül majd. Az építőanyagárak emelkednek, lesz az 80 fnillió is. Másutt megszüntették a tehót. Itt miért nincs erről szó? Kérem, hogy Kápolna kapja vissza az önállóságát, ez az egyetlen megoldás. Két éve sem fogadtuk el a megyei tanács vizsgálatának eredményeit.

Báder Lajosné: — Kápolnán mindig lenézték a cigányokat. Régen nem is mertem szólni, de most, hogy Farkas elvtárs a tanácselnök, megváltozott a helyzet. Támogatja a cigányságot. Megérdemli a tapsot.

(S az idős asszony tapsol).

Tompa László: — A három község lakói családi kapcsolatban állnak. Sok szál köt össze bennünket. Akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet, költözzön el Kápolnáról.

(A további gondolatait nem hagyják, hogy elmondja, mivel megjegyzésével nem értenek egyet, letapsolják.)

Bencsura Ferenc: — Én is azok között voltam, akik hajdanán egyetértettek a közös tanács létrehozásában. De akkor próbált volna valaki kitérni a felsőbb hatalmi utasítás elől. Akkor nem egyesülés volt, hanem egyesítés.

Grabecz Miklósné: — A fejlődés feltétele, hogy együtt maradjunk.

Lendvai Mátyás: — Szavazzunk a népszavazás mellett! Azért csökken a falu lélekszáma, mert nem itt alakítják ki a telkeket.

(Miközben beszél, valaki odasúgja felénk: ő lesz majd a kápolnai tanácselnök.)

A kérdésekre Farkas Pál válaszol, mondván, bárkinek rendelkezésére bocsátja az összes dokumentumot, s ezekből kideríthetik, igazat mondott-e vagy sem.

Hangsúlyozza: az egészség- ügyi központra fix áras kiviteli szerződésük van, s 27 millióba kerül. Egyébként a kompolti tornateremre a téli teremsportok miatt lesz szükség.

— Meg lesz villamos is! — hallani egy ironikus megjegyzést.

A tanácselnök arra is kitér, hogy keresik a megoldást, hogyan lehetne csökkenteni azok terheit, akik nehezen tudják fizetni a tehót.

— Szerintem töröljük el — kiabálja be valaki.

— Menj már a ,..-ba! — válaszol egy nő a tömegből.

Ezután ismét terítékre kerül a népszavazás kérdése.

Kelemen Gyula: — A nagyközségi közös tanács hét év alatt a fejlesztésre szánt 45 millió forintból hetet fordított Kápolnára. A többi a másik két faluba került. Kápolna képes arra, hogy a sarkára álljon önállóan is.

Krisztián István elöljáró: — Ne legyen népszavazás, mert az jó pár tízezer forintba kerül.

Antal Lajos, a füzesabonyi pártbizottság első titkára: — Arra kérném önöket, hogy voksoljanak a népszavazás mellett, csak a titkos szavazás vezethet el, hogy megszűnik-£ ez az ellenségeskedés, amely most már több év óta tapasztalható a faluban. Viszont arra kérném önöket, hogy bármilyen döntés születik, az legyen szent.

Ha azok lesznek többen, akik a különválást akarják, akkor ezt tartsa tiszteletben a falu egésze. S igaz ez fordítva is.

A jelenlévő mintegy 120 ember közül kétharmad részben a népszavazás megrendezése mellett tették le voksukat.

Ezt a döntést a közös tanács testületének kell majd következő ülésén jóváhagyni, s ha erre sor kerül, ezután jelölik ki e jogi aktus időpontját.

Nehéz lenne megjósolni, milyen eredménnyel zárul majd mindez. Legfeljebb abban bízhatnak a helyiek, hogy a többség majdani döntését tiszteletben tartja a kisebbség.

Homa János