Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. január 14., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM a niBiwj/aq kérdez — válaszol: Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes A változó igényekhez igazodik energiapolitikánk Elgondolkodtató, hogy az utóbbi években mi mindent vettünk természetesnek. Persze — még mielőtt a felsoroláshoz kezdenénk —, gyorsan szögezzük le, hogy így is van rendjén. Mert auto­matikusan nyúlunk a villanykapcsoló felé, s mi sem természetesebb, hogy egy kapcsolás után fény árasztja el a helyiséget. Bármikor, bármeny­nyit tankolhatunk benzinből, lakásaink, hivatala­ink a téli hónapokban jól fűtöttek, s munkahe­lyünkön is bármilyen gépet indítunk be, az energi­át kap, s működik. Tudom mindenkit a saját gondja, baja érdekel leginkább, de ha Romániát, Lengyelországot, Bulgáriát, vagy éppen a déli szomszédunkat, Jugoszláviát vesszük alapul — ott bizony már amennyire lehet —, alkalmazkodtak a különböző energiaforrások hiányához. Hazai energiagazdálkodásunk, iparunk megítélése még­sem egyértelmű, nemegyszer megalapozottan, avagy alaptalanul vádak is érik az iparágat. Hogy miért? Egyebek mellett erről is szó esett Czipper Gyula ipari miniszterhelyettessel készült beszél­getésünk során. Minden véleményre szükség van A párttagság a politika formálásában — Valóban sokszor kap olyan kritikát az energiaipar — hallhat­tuk —, hogy az elmúlt időszak­ban olyan beruházásokat hajtot­tunk végre, amelyek elvonták a tőkét, például a feldolgozóipar­tól. Első megközelítésben ez a felvetés jogosnak is tűnhet. Ugyanakkor képesek vagyunk maradéktalanul elszámolni a be­fektetett pénzekkel, beruházása- inkkal.Ezek a befektetések eredményezték hogy a magyar energiatermelés „sok lábon ál­ló”, több alapanyagra épülő. Energiánk 30 százalékát az olaj, 30 százalékát a gáz, 20 százalé­kát a szén adja. Tíz százalékot je­lent az atomenergia, s ugyaneny- nyi a villamos energia aránya. Ha a geológiai adottságunkat figye­lembe vesszük, akkor a nemzet­közi összehasonlításban sem kell szégyenkeznünk. Ez a többlábon állás segített abban bennünket, hogy az energiaellátást zavarok nélkül képesek voltunk fenntar­tani. Mert húsz éve még a nyolc­van százalékot a szén jelentette, s a maradék húsz az összes többit. Innen indultunk, s ezért állítom azt, hogy a befektetésekkel el tu­dunk számolni. — Nem haragszik, ha azt mon­dom, hogy mindez még kevés. Merthogy az ilyen mérvű ener­giapolitikai váltásnak amit most felvázolt, már magán kel­lene viselnie a megtérülés jegyeit is .. . — Ez így igaz, s szerencsére ezen a területen is jól állunk. Tu­lajdonképpen ezért hangsúlyoz­tam én azt, hogy el tudunk szá­molni a befektetésekkel. Meg kell nézni, hogy itthon mennyiért állítjuk elő az energiát, mibe ke­rül, ha importáljuk, s mennyiért lehet értékesíteni. Ebből kitűnik, hogy pozitív a mérlegünk, s az el­múlt 15 évben jól alakult az ener­giaszektor, illetve a költségvetés kapcsolata. — Mondana erre konkrétu­mokat is? — A kőolajtermelésünk ön­költsége 5—6 dollár. Ugyanez a helyzet a kőolajbeszerzéssel is. Mert a rubelelszámolású még mindig a világpiaci ár alatt van. Pontosan öt évig nem kellett megfizetnünk az olajárrobbanás okozta többletköltséget. De hogy egészen konkrét legyek: évi átlagban 50 milliárd forintot fi­zetünk be a költségvetés kasszá­jába. Ez pedig még mindig igaz. — Mi jellemzi leginkább ener­giagazdálkodásunkat? — A szoros összefüggések, amelyek feszes kapcsolatrend­szerben nyilvánulnak meg. Mert ha a szenes erőművek nem ter­melnének annyi energiát, mint amennyit, akkor kénytelenek lennénk olajtüzelésűekben elő­állítani a hiányt. Csakhogy akkor azt a fűtőolajat kellene elégetni, amit értékesebb termékké is fel­dolgozhatnak. Ez az értékesebb olaj pedig évente 300 millió dol­lárt jelent. — Hol növekszik leginkább a felhasználás? — Az elmúlt időkben, s erre számítunk a jövőben is, a legdi­namikusabban a lakossági ener­giafogyasztás emelkedik. Ez évi átlagban 4—5 százalékos többle­tet jelent. Mindez azonban olyan alacsony szintről indult, hogy teljesen normális, összefügg az életszínvonal, az életkörülmé­nyek változásaival. S ezen a téren is elszámolunk mind a lakosság, mind a költségvetés felé a beru­házásokkal. A vezetékes gáz­szolgáltatással és másokkal is le­hetne folytatni. Ugyanakkor az energiaszektor azzal nem képes elszámolni, hogy a megengedett­nél több eszközt használjon fel. S itt utalok vissza a szigorú össze­függésre is. Mert az előirányzott egyszázalékos nemzeti jövede­lemhez 0,3—0,4 százalékos energiafelhasználási növekmény tartozhat csak. Ehhez viszont rendkívüli szigorú takarékossági programra van szükség. S ez is más, mint ami az elmúlt tíz évben volt. Az ugyanis nem jelent taka­rékosságot, hogy kapcsoljuk le a villanyt, persze nem mondom azt, hogy hagyjuk égni feleslege­sen. Magának a gazdaságnak kell úgy fejlődnie, hogy olyan gyártmányszerkezetet valósít­hasson meg, amellyel nagyobb értékeket állít elő. — Mi magyarok mennyi ener­giát fogyasztunk ? — A lakossági felhasználás még akkor is jó néhány szocialis­ta országénál kevesebb, ha az évi négy—öt százalékos növekedést is számoljuk. Többet fogyaszta­nak az NDK-ban, Csehszlováki­ában, s bármilyen meglepő Bul­gáriában is. A Szovjetunióval ezen a téren körülbelül azonos szinten állunk. Állítsunk elő olyan energiatakarékos gépeket a háztartásoknak, amelyek egy erőművet pótolnak. De hol a tar­talék? A televíziók, tranzisztoro­sak, a Lehel által gyártott hűtő- szekrények energiafelhasználá­sát tekintve minden igényt kielé­gítenek, a forróvíz-tárolók, a fű­tőtestek, fűtési rendszerek, a mo­sógépek korszerűek. Elterjed a mélyhűtés, a különböző húsok füstölése helyett egyre inkább ez kerül előtérbe.Nincs alapunk ar­ra, hogy mindezeket befolyásol­juk, azt mondjuk ne vegyünk hű­tőládát. Ahol pazarlunk, az in­kább az autó. Áz okok ismertek, ebbe ne mélyedjünk bele, mert külön fejezetet érdemelne. — Mi a közeljövő célja, elkép­zelése annak érdekében, hogy to­vábbra is kiegyensúlyozott ma­radhasson az energiaellátás? — Ehhez mindenképpen fej­lesztenünk kell. A szénbányá­szatot szinten kívánjuk tartani. Ez pedig szerkezetváltással érhe­tő el, növelve a lignittermelést. A tiszapalkonyai erőművet ol­csóbb fűtőanyag felhasználására állítjuk át, amihez 12 millió ton­na lignitre van szükség. Hosz- szabb távon, úgy az ezredforduló környékén terveink között sze­repel Bükkábrányban 1200 megawattos erőmű építése, amely a helyben bányászott lig­nittel fűthető majd. Eldőlt az is, hogy ez csak a paksi atomerőmű fejlesztését követheti. Néhány száz megawatt energiát terve­zünk a gázturbinás erőművekből is. Ennek előnye, hogy gyorsan és viszonylag olcsón megépíthe­tő, ugyanakkor drága az üzemel­tetése. Tudnunk kell, hogy nem találtunk olyan kőolaj- és föld­gázkészleteket, amelyek akár csak a szinten tartást biztosíta­nák. A hiányt importból szerez­zük be. Ezért is írtuk alá azt a jamburgi egyezményt, ami a drá­gasága miatt szintén sok kritikát kap. De ha nem ezt választjuk, hanem az olajat vesszük dollá­rért, akkor hosszabb távon rosz- szabbul járunk. A földgázt ugyanis nem lehet száz százalé­kig olajjal helyettesíteni. — No, és Bős-Nagymaros? — Számítunk az innen nyerhe­tő 400 megawatt energiára is. Az osztrákokkal úgy állapodtunk meg, hogy 1992-től 95-ig a teljes 400 megawatt a miénk, majd 15 éven keresztül az energia kéthar­madával fizetjük vissza a kölcsö­nöket. — Nem akarom feleleveníteni az ezzel kapcsolatos vitákat, de sokan azt tartják, hogy utána újra borzasztó nagy költség árán használhatjuk csak az erőművet. Felújításra szorul, s a karbantar­tása sem kis pénzt emészt. . . — Ezek a vízi erőművek lega­lább 40 évig nem szorulnak ko­moly felújításra, a karbantartási költség pedig a termelt értékhez képest minimális. Terveink kö­zött szerepel, hogy nemzetközi kapcsolatainkat bővítjük, s hosz- szú távú energiapolitikai progra­munkat pedig széles körű társa­dalmi vita után a parlament elé visszük. — Különösen Heves megyé­ben vetődött fel a kérdés: várha- tó-e az erőművekhez kapcsolódó bányák közös irányítása? — Gazdaságos működtetésük a jelenlegi rendszerben adottak. A Gagarin Hőerőmű Vállalat egy tröszt szerves része, míg a Mátraaljai Szénbányák önálló vállalat. Ha kivesszük a Gagarint az erőművek rendszeréből, ak­kor rontanánk a működési felté­teleit. Hogy csak egy dolgot em­lítsek: olyan karbantartási rend­szert kellene létrehozni, ami egy helyen nem gazdaságos. — Bár beszélgetésünk témájá­tól távol esik a recski ércbánya sorsa, jövője mégis foglalkoztatja szűkebb hazánk közvéleményét. — Ez egy annyira külön témá­nak számít, hogy engedjék meg a Heves megyei olvasók: erről egy bővebb körben, esetleg kerek- asztal-beszélgetésben, minden érintett részvételével egy közeli időpontban adhassunk majd tá­jékoztatást. — így legyen, s köszönöm a beszélgetést! Kis Szabó Ervin Az utóbbi hónapokban meg­élénkült a pártélet. A közeljövő­ben újabb feladatok várnak a tagságra. A megtartott városi pártértekezletek Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban a tagság igényeihez igazodó fel­adatterveket dolgoztak ki, s hoz­zákezdtek azok megvalósításá­hoz. Hevesen is úgy határoztak, hogy a szükséges személyi válto­zásokról ilyen fórumon dönte­nek. Ebből is látható, hogy igény van Heves megyében a pártmun­ka tartalmi megújulására. Ké­szülünk a megyei pártértekezlet­re is, a közvélemény, különösen a pártközvélemény élénk érdeklő­dése közben. Mindezekkel együtt más tennivalókat is el kell végezni. Ezekről kérdeztük Ju­hász Lajost, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkárát. — A közélet iránt érdeklődő ember mintha úgy látná, hogy most a nagy kérdéseken a sor, or­szágos vagy megyei fórumoké a főszerep. Az alapszervezeteknek milyen feladatai lesznek eköz­ben? — Az 1988-as esztendőn túl­jutottunk, ezért szükséges, hogy a pártalapszervek mérleget ké­szítsenek és megtervezzék az el­végzendő feladatokat. Minden­hol beszámoló taggyűlést kell tartani. Azt viszont, hogy mikor tartják, mivel foglalkozik a be­számoló és milyen más napiren­det tárgyalnak az adott helyen szükséges eldönteni. Az értéke­lésben azt ajánljuk, hogy az or­szágos pártértekezlet óta eltelt időszakra tekintsenek vissza. Vizsgálják meg — a pártértekez­letek állásfoglalásainak figye­lembevételével — meddig jutot­tak ott helyben a megújulásban, milyen a tagság közérzete és han­gulata? Hogyan éltek és akarnak élni az önállósággal, mire irá­nyuljon a figyelem a jövőben. Az elemzések alapján konkrét fel­adatok fogalmazódjanak meg, il­letve szülessenek elhatározások a megvalósítást segítő eszközök­ről, módszerekről és pártmegbí­zatásokról. Ha a tagyűlés indo­koltnak látja a végrehajtáshoz a személyi feltételek javítását, ke­rüljön sor a vezetőségek megújí­tására is. — A párttagság tehát vitatkoz­zon, politizáljon. Igen ám, de az eszmecsere párttalanná is válhat. Mire irányuljon az alapszerveze­tek figyelme, miben várnak tőlük véleményt, hogyan segíthetnek a központi pártszerveknek? — Az MSZMP 1988 májusi értekezlete állásfoglálásának szellemében úgy döntött a Köz­ponti Bizottság, hogy tervezet készüljön a munkahelyi és lakó- területi pártalapszervezetek sze­repéről, tevékenységéről, vala­mint a párt választási rendszeré­nek átalakításáról, s ezt vitassa meg a párttagság. Ezek a kérdés­körök szorosan összefüggenek a párt vezető szerepe érvényesülé­sének újragondolásával, a ma­gyar társadalom, benne az egyén jövőjével, ezért rendkívül fon­tosnak tartjuk, hogy erre az esz­mecserére mozgósítsuk me­gyénk párttagságát, politizáló közvéleményét. Az alapszerve­zeti viták időpontja — a KB állás- foglalásának megfelelően — ja­nuár és február legyen. A megyei pártbizottság márciusban alakít­ja ki ezekben a témákban — a ta­pasztalatokat figyelembe véve — álláspontját. Biztosítani kell a pártagság közvetlen és aktív részvételét a politika formálásá­ban, mivel ez szolgálja az ered­ményesebb működést, a meg­újulást, az akcióképességet, az egység újrateremtését és a párt­demokrácia érvényesülését. Vá­laszt kaphatunk sok kérdésre, mindenképpen kifejeződésre kell jutnia a párttagság akaratá­nak. A Központi Bizottság arra számít, hogy döntéséhez hasznos javaslatokat, segítséget kap. — Ez már lényegesen konkré­tabban hangzik. De nélkülözhe­tetlen itt is valamilyen kiinduló­pont, amely pro és kontra véle­mények megformálására indít. Kézhez kap-e ilyet a párttagság? — Nagyon is konkrét kérdé­sekre vár választ a Központi Bi­zottság. Ezek a következők. Mi­lyen módon erősíthető az alap­szervezetek tevékenységében a politizáló és a mozgalmi jelleg? Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a párt tagjai aktí­vabban, cselekvőbben bekap­csolódjanak a lakóterületi politi­kai közéletbe? Milyen szervezeti eszközök segítsék ezt elő? Ele­gendő-e, ha a párttagok csak munkahelyi és alapszervezeti ke­retekben gondolkodnak? Milyen feladatok és kötelezettségek vannak és lesznek a lakóterüle­ten? Milyen szervezeti megoldá­sok, munkaformák szükségesek a lakóterületi pártmunka lénye­ges megjavításához? Rendelke­zünk-e ezekhez megfelelő felté­telekkel, vagy ezek megteremt- hetők-e? A vita meghirdetése a párton belül már megtörtént, a közeli napokban minden párttag megkapja egy kis füzetben a vita­anyagot. — Nemegyszer megfogalmaz­ták az elmúlt időszakban a kü­lönböző eszmecserék résztvevői, hogy nem tudják, hogy az általuk megfogalmazottak továbbjut­nak-e. Gondoltak-e arra, hogy nyilvánosságra hozzák a nézetek egy részét? — Igen. A vita nyilvánossága érdekében folyamatosan tájé­koztatást adunk a párt megyei lapjában, a Népújságban. Ázt szeretnénk, ha megjelenne tudó­sítás az alapszervezeti vitákról, de egyedi, egyéni vélemények is napvilágot látnának. A disputát — mint már említettem —, a me­gyei pártbizottsági ülés összegző állásfoglalása zárja le. Minden egyes párttag részvételét a vitá­ban kötelezővé tenni nem lehet, de szeretnénk, ha éreznék: min­den véleményre szükség van, hi­szen érdemben járulhat hozzá a meghirdetett témákban a döntés kialakításához. G. L. Apa és leánya, talpra állás előtt ... A kékesi tévétoronynál . . . Tél a Mátrában Egy kis melegítő a síelőknek . . . Működik a felvonó, hozza a lesiklókat . . . (Szabó Sándor felvétele — MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom