Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 21., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 5. Már tavaszra készülnek a repülőgépes növényvédők A MÉM Repülőgépes Növényvédő Szolgálata már a tavaszi mezőgazdasági munkákra készül. Budaörsön javítják, szerelik a helikoptereket, műtrágya- szóró repülőgépeket. Munkájuk minőségét jelzi, hogy nemcsak a hazai bázist látják el, hanem az NDK és Bulgária mezőgazdasági gépeinek egy részét is itt javítják. (Fotó: Kerekes Tamás - MTI) Közadakozásból vásárolták Ultrahangos készülék Hevesen Fogjunk össíe! — olvasható még egy ott felejtett plakát a rendelőintézet ajtaján. A hevesiek tényleg összefogtak, és közadakozásból vásárolták meg az ultrahangos diagnosztizáló készüléket, amivel december óta már betegeket vizsgálnak. — Hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt előteremteniük a műszer árát? — kérdeztem dr. Kovács Györgyöt, a helyi tüdőgondozó vezető főorvosát, aki szinte naponta dolgozik a korszerű géppel. — A történet a városi pártbizottság egyik ülésén kezdődött. Mi orvosok éppen „panasznapot” tartottunk, elmondtuk, hogy mennyire elavult a röntgengépünk. Ott helyben megszületett az ötlet, hogy miért ne indíthatnánk gyűjtési akciót. A tamamérai téesz vöröskeresztes alapszervezete magára vállalta a szervezési feladatokat, és a múlt év elején már befutottak az első forintok. A teljes összeg júliusra gyűlt össze. — Kikre számíthattak? — A város és környékének lakossága, a Tar'namenti Lenin Termelőszövetkezet, a környező gyárak és üzemek — egyszóval szinte mindenki segített. Nem volt ritkaság, hogy egyetlen személytől ezer forintot kaptunk, de akadt egy idős néni, aki egy ennél nagyobb összeget adott névtelenül postára. Csak Kömlőn majd hatvanezer forinttal járultak hozzá a terv megvalósításához. A siker titka mindenképpen az, hogy nem valami elvont, távoli célra kértük a pénzt, hanem olyan dologra, ami valóban hasznos, és mindnyájunk javát szolgálja. — Végül nem azt a készüléket vásárolták meg, amit a felhívásban leírtak... Jókora szerencsénk is volt. Az első variáció szerint egy 680 ezer forintos magyar gépet akartunk megvenni, azonban kapcsolatba kerültünk egy osztrák üzletemberrel, aki előnyösebb ajánlatot tett. Az Egészségügyi Minisztérium is segített, hogy a Medicor közvetítésével létrejött üzletet nyélbe üthessük. így olcsóbban juthattunk egy igen jó minőségű gyógyászati műszerhez. Több, mint kétszázezer forintot spóroltunk meg ezzel. — Mit tud a,,Sygma 5 ”? — Kiválóan használható hasi és nőgyógyászati diagnosztizáláshoz. Magam elsősorban a belgyógyászati előnyeiről beszélhetek, ezeket a vizsgálatokat végzem. Érzékeli a nem üreges szervek, a máj, a vese, a hasnyálmirigy, a lép, az epehólyag állapotát és elváltozásait, ezek a monitoron egyértelműen kirajzolódnak. Az ultrahangos eljárás a röntge- nezéssel szemben teljesen veszélytelen, hiszen itt nincs sugárzás, ami káros lehetne. — Sok időt megspórolhatnak a betegek, hiszen most már nem kell a megyeszékhelyre járni a pontos kórképért... — Januártól a körzetekből is fogadjuk a beutaltakat, természetesen a rendelőintézeti betegek mellett. Havonta kétszáz—kétszázhúsz személyt tudunk megvizsgálni. Hétfőn, szerdán és pénteken belgyógyászati, kedden és csütörtökön pedig nőgyógyászati rendelés lesz — mondta befejezésül dr. Kovács György. P-t Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Egy elröppent száz év... Fehér homlokzatú házikó fogad a Bocskai utcában. Apró ablakai álmosan hunyorognak visz- sza a ködös, téli derengésben. Kopott ámbitusán látszik, eljárt az idő az öreg porta fölött. Hátul, a gazdasági udvarban meg-meg- reccsen a fészerbe száműzött nagykocsi oldaldeszkája. Békebeli jószág, tartják róla, éppúgy, mint a takaros szobát áthidaló, rovátkáit mestergerendáról... — Ott van belevésve — mutat fel Szilveszter bácsi — 1867-ben építették be a házba. Nádfedele- sen vettem 1932-ben, a zsindelyt már én rakattam rá. Azóta az én hajlékom, öregebb, mint jómagam. Nézz körül, belépő, s itt minden mesélni kezd... * Csak azért könyöklők az asztalra, nehogy szájtátva hallgassam az Élet írta mesét, gubancos történetét az apóvá bölcsült Csáti Szilveszternek. A kömlői embernek, aki fölött — csak úgy félmondatban említi — 1988. december 30-án hipp-hopp „elröppent száz esztendő”... — A születésnapom? Sok szép nép volt itt, kérem. Tán, vagy hetvenen is lehettek az asztal körül. Kaptam én mindent, rádiót, pénzt, takarót. Meg ahunn’ni, azt a sok szál virágot... — És évtizedekkel előtte? — Dolgos napok voltak azok, nem nagyon ünnepelgettünk mi, a legszebb emlék, hogy ott éltek öregapámék, szüleim, aztán komótosan nevelgettek. így telt valahogy, mígnem tízéves koromban meghalt az apám, s ezzel megkezdődött a cselédsors. Két évig szántó voltam, lóhajtó Kis Ábelék portáján, meg mindenes, még kisbíró is a faluban. Aztán Tóth Bálinttal és Csáti Joachimmal megbokrosodtunk, nekivágtunk Egernek útlevélért. Tizennyolc évesen Amerikában kötöttünk .ki Bartos Károlynál, aki már korábbban kiment, s egy vasgyárban dolgozott. Az emlékek egy kontinensnyit repítenek bennünket: Pittsburg, New York, Detroit, Ohio. Vasútépítés, acélgyár, majd egy buf- falói alajgyár, ahol több évig hordókat készített a forróságot fúvó prések alá. — Egyszerre hadköteles lettem, s be akartak vinni katonának. No, mondtam én, ha már bakáskodni kell, akkor már otthon legyek katona. így vágtam neki először Kömlőnek... A kalendáriumok 1910-et írtak akkoriban, nevezetes dátum ez az ifjú Szilveszter életében: ekkor köti be annak a falubeli lánynak a fejét, aki atán hatvan évig jóban-rosszban kitartott mellette. Az egykori szép családból mára csak a 77 éves özvegy lánya él. Ő gondozza, vele együtt kilenc unokája, tizenhét déd- és nyolc ükunokája veszi körül a lehetőségekhez mérten sok-sok szeretettel. — Megtetszett az itthoni élet, a családi melegség, így aztán már itt sem akartam katona lenni. Közeledett a háború, gondoltam hát egyet, adtam az orvosnak pár száz pengőt, s egyből kínozni kezdett az óhiói „tüdőbetegség”... Huncutul elmosolyodik, pár percre megpihen, aztán legyint egyet. — A frontot mégsem úsztam meg, az egri 60-as gyalogezreddel Galíciába kerültem, Kolome- ánál nyaklövéssel estem orosz fogságba, hogy aztán a kievi kórházban nyerjem vissza az egészségemet. .. A gyógyulás azonban nem járt együtt a szabadulással. A hét évig tartó távoliét útjai behálózzák a messzeség térképét. A Volgái Szamara után az uráli Ufa következett irdatlan mennyiségű favágással. Később Omszkban — angol nyelvtudása révén — egy amerikai vöröskeresztes kórházba került takarítónak, kisegítőnek. A kórház azonban a vörösök csapatai elől egyre jobban a határ felé húzódott, mígnem Vlagyivosztoknál az amerikaiak behajózásra kényszerültek. — Miszter Bili, az orvos nagyon kért, hogy menjek velük, jó sorom lesz mellettük, de én hajthatatlan maradtam. Haza akarok menni, mondtam neki. Erre ő elővett egy térképet és rábökött Vlagyivosztokra, meg Magyarországon valahová, ahol Kömlőt sejtette, s csak annyit mondott: „Hát, ennyi az út, 18 ezer kilométer...!” Ekkor vágtam neki másodszor Kömlőnek... Emlékszem, június 3-a volt, bementem a raktárba, ahol az orvos engedélyével teletömtem a zsebem útravalóval: sóval, tűvel, cérnával Még ma is tudom angolul a dalt, amit énekeltem a kikötői búcsúzáskor... S mondja az angol szöveget, kántálja utána magyarul: Megfogyva bár, de törve nem, él még nemzetem... Aztán egy régi orosz dalocskára gyújt, amely talán a Moszkváig tartó négy hónapos „menetelésre” emlékezteti. A zsebében hozott „kincseknek” köszönhette, hogy útközben ennivalóhoz, szálláshoz jutott. Moszkvától hazáig már csak két hétig tartott az utazás, november 3-án bekopogott a régi ház ajtaján... * Világjáró koromban jöttem rá, hogy milyen értékeket rejtenek a gyógynövények — folytatja. — Katóka, vagyis a kamilla errefelé is megtermett, szedtük hát, ahogy csak bírtuk. A környék padlásain száradt vagy 76 mázsa, amit Pesten, Szegeden adtunk el jó pénzért. Olyan minőségű senkinek sem volt, finoman csináltuk, volt is keletje, hozta a pénzt... Gyógynövény ide, Katóka oda: Szilveszter bácsit világéletében vonzották a gépek. A sógora mellett kitanulta a cséplő, meg a vontató kezelését, javítását, s amikor tehette, vett egy saját Hoffer traktort, hozzá egy cséplőgépet, azzal dolgozott egészen addig, amíg nem fordult a világ. A tolmácskodás, a szovjet csapatok támogatása, a baráti szóváltás érdeme kevésnek bizonyult, hogy lekaparja róla a ku- lák címet. Amikor a földeket összekapcsolták, hatvanéves voltam, nagyon fájt, összeestem, amikor életem minden kincsét, a gépeket kivitték a kapun. A tarnaszent- miklósi gépállomáson, aztán az itteni szövetkezetben — ahol később szerelőként dolgoztam — láttam viszont őket. Még dolgoztam velük, miközben elevátorokat, ekéket, kombájnokat javítottam, minden régit, aminek még hasznát vehettük... felhúzni, hányni naponta^ffiafra! betegeskedik már, akárcsak én. Egy éve baj van a fülemmel, a hallásommal, pedig mindig szerettem a rádiót, a tv-t, most már csak a hírekre futja, meg egy kis olvasásra. Érzem, nehéz azért a száz esztendő. — A nehézsége mellett bizonyára van szépsége és titka is... — ... Titka? Hacsak az nem, hogy dolgozni mindig szerettem, soha nem voltam válogatós semmilyen ételben, cigaretta soha nem volt a számban, s talán ha egy fél liter bort megittam életemben. Legyen az ember családszerető, becsületes és igazságos másokkal, akkor sokáig élhet... Szilveszter bácsi 83 évesen tette le a tsz szerszámait, ma a Május 1 járulékosaként. Otthon még sokáig javítgatott motorokat, kerékpárokat, órákat. A kedvenc faliórája hatvan évig járt, mígnem abbahagyta az idő múlatását. — A napokban javítottam meg, az ócskaságok között kerestem hozzá rugót, csak az a baj, hogy már nem 36 óránként kell A traubiszódás pohár hűs koccintása pecsételi meg a viszontlátás ígéretét. Szilveszter bácsi a bejáratig kísér, int egyet, s apró léptekkel befelé indul a gangon. Látni még, hogy a pitvarajtónál megáll egy pillanatra, s talán arra gondol, hogy „ejnye, no, tavasszal azért rá kellene már nézni arra a fészerben porosodó nagykocsira... Szilvás István j
