Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 17. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 20., péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. A bűvös K + F Az érdeklődés kereszttüzében A Celladam jelene és jövője Ismét Egerben járt Kovács Ádám rákkutató Kovács Ádám a mikrofonnál Nem elijeszteni akarjuk a kedves olvasót. Szó sincs bonyolult matematikai képletről avagy valamilyen újfajta közgazdasági rövidítésről. Sőt, igen régi és egyszerű képletet jelöl: kutatást plusz fejlesztést, azaz alapját az ipari, közgazdasági és tudományos előrelépésnek. Ám az utóbbi időben erről a két betűről igencsak keveset hallani. Szó esik viszont úton-útfélen, rádióban és tévében, újságok címeiben, sőt, mi több, témául szolgál társaságok magánbeszélgetéseinek is a mindenható SZERKEZETVÁLTÁS. Csupán azt felejtjük el: mindez elképzelhetetlen a bűvös kutatás és fejlesztés nélkül. Nem árt történelmi visszatekintést tennünk, hisz voltak olyan korszakok, amikor ezt igencsak fontos dolognak tartották és támogatták- Most, amikor a társadalmi formációk, vezető egyéniségek tetteinek „nyomozókorát” éljük, ki kell jelentenünk: azok a bizonyos bűnös ötvenes évek a tudományos haladás területén nem is hoztak rossz eredményeket. Ez adódott abból is, hogy az új politikai vezetés mindenáron bizonyítani igyekezett: az ő időszakuk alatt is születhetnek nagy dolgok. Minden indulat és részrehajlás nélkül elmondhatjuk: igazuk volt. Hazánkban először a Tungsram Vállalat dolgozói mereszthették a televízió képernyőjére szemüket, ahol már az ötvenes évek elején ipari adást sugároztak. Gondolva elsősorban az internacionalista szükségre, olyan biológiai, orvostudományi kutatások kaptak állami támogatást, mint a tropikus éghajlat betegségei, járványai. Talán sokan felszisszennek most és azt mondják: micsoda butaság és pénzpocséklás volt ez, hisz semmi szükség erre egy közép-európai országban* De folytathatnánk a sort a kitűnően működő Csepel motorokkal, a Terta magnókkal, sőt azzal a néprádióval is, amelynek varázsszeme köré családok százai ültek. Summa summárum, az autokrata politikai nyomás árnyékában azért volt technikai fejlődés, tudományos előrelépés, vagyis így vagy úgy, de „haladt a szekér”. 1956-ban Nagy Imre (akinek eszméit és gondolatait mostanság igencsak divat éltetni) a „kis ország vagyunk” jelszóval megsemmisítette és középszerre terelte a sokszor túlzó, ám nem mindig eredménytelen „nagynépi gondolkodást”. Érdemes a statisztikai könyveket átböngészni, hogy pontos képet kapjunk az ipari fejlődés óriás léptékű zuhanásáról. Félreértés ne essék. E sorok írója nem az „acél és vas országa” koncepciót siratja vissza, hanem a tudományos kutatáson alapuló ipari, mezőgazdasági, orvostudományi és mik- ro-elektrotechnikai fejlesztést. 1968-ban jó érzékű, hazájukat szerető és annak sorsáért aggódó politikusok, közgazdászok megkísérelték a refprmot. Megkísérelték megállítani a hanyatlást... Hogy ennek mi lett a sorsa, ezt mindnyájan jól tudjuk. Ám most a reformszavak hangsúlyozása mellett talán elérkezett az idő arra is, hogy a mostoha területre jobban odafigyeljünk. Hogy miért, arra álljon itt néhány példa. Nem kell pénzügyi szakembernek vagy menedzsernek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: a szerkezetátalakítás nem létezhet kutatás és fejlesztés-nélkül, mert az alig felel meg a biztatóbb jövőképnek. Egyesek úgy értelmezik ezt a változást, hogy tanárok, mintegy bérkiegészítésként este a családi élet rovására, műanyag akváriumba való halbarlangokat építenek. Mert úgymond: „most ez kell a piacra.” Az sem igen felelhet meg a józan s valóban re- formgondolkodásúaknak, hogy szakképzett agrármérnökeink, bölcsészeink „kitántorognak máshová” a boldogulás reményében. Nem is olyan régen egyik, Tescóban dolgozó ismerősöm arról panaszkodott, hogy nem fogadják szívesen a magyar orvosokat Afrikában és a trópusokon, ugyanis nincs megfelelő szakmai jártasságuk ezeken a nem mindennapi betegségeket kitermelő kontinenseken. S amikor említettem az ötvenes évek kígyófarmját, akkor bizony csak hebegni-habogni tudott az illető... Jobb híján. Félreértés ne essék, nem hi- perszuper, robotokra épülő, egy- bőli korszakváltásról álmodunk, hiszen a szekérről nem ülhetünk fel a holdjárműre, hanem a tehetségek, kutatók és fejlesztők gondolataira, elképzeléseire való jobb odafigyelésről, javaslataik megszívleléséről szeretnénk számot adni a jövőben, hogy végre a sokáig lebecsült, el nem ismert réteg is méltó feladatot kaphasson a nagy változás korában. Már csak azért is, mert kutatás és fejlesztés nélkül — megtanulhattuk — nincs technikai forradalom sem, s ha egy újabból kimaradnánk, az már végzetes lenne nemzetünknek. Soós Tamás Másfél éve fogadtuk először. Akkor, amikor vállalkozásának, találmányának létjogosultságát erőteljesen megkérdőjelezték a szakmabeliek, s csoportjának tevékenységét sorozatos támadások érték. " Miután hiába érvelt, bizonyított, a nyilvánossághoz fellebbezett. Munkatársaival együtt járta az országot, s a hallgatóság előtt felsorakoztatta érveit. Ezekre a rendezvényekre persze nemcsak a laikusokat, hanem az orvosokat is várta, hogy vitatkozzon velük, folyvást készen állva arra, hogy beszédes tényekkel győzze meg őket állításainak helyességéről. Egerben, a Népújság és a Hevesi Szemle Közéleti Klubjában — a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán — nyolcszázan hallgatták meg. Mindenkit lenyűgözött világos, képszerű okfejtésével, s a frappánsan megfogalmazott mondatokból sugárzó félreérthetetlen emberségével. Megegyeztünk egy újabb programban, hirdettük is, de hát abban az időben még aligha nyert polgárjogot a ma már természetesnek ható nyíltság, s diplomatikus kifejezéssel élve: későbbre kellett halasztanunk ezt a sokak által óhajtott, kívánt ösz- szejövetelt, amelyet végül is január 16-án, hétfőn délután tartottunk meg. Persze, közben nem szakadtak meg a kapcsolatok. Pilisbo- rosjenői otthonában többször felkerestem, mivel kezdeményezésére voksoltam, s nem kételkedtem abban, hogy az általa képviselt közérdekű ügyet, mindegy, hogy mikor, de egyszer csak sikerre viszi. A megszállottak legyűrhetetlen szívósságával. Másokkal együtt azért is mellette maradtam, mert mindnyájan érzékeltük, hogy a neki postázott ellentmondásokat csak látszólag hűvös argumentumok listája kísérte. Ezek mögött ugyanis ott izzott az egyértelmű konzervativizmus, tagadása minden olyannak, ami szokatlan, ami új, amit nem szakberkekben produkáltak, ami idegen a vasszorgalommal elsajátított ismeretek — ehhez nem szükségeltetik rendkívüli elme, csak tántoríthatatlan türelem — tömkelegétől. Ezért érthető örömünk, amikor megtudtuk, hogy a nem egyszer sziszifuszinak tűnő küzdelem első szakasza győzelemmel zárult: nagy fontosságú vizsgálatok fejeződtek be, a szert gyógyhatásúvá nyilvánították, s az arra rászorulók, az azt igénylők hamarosan megvásárolhatják majd a patikákban. Ráadásul a törzskönyveztetés — a Biofarm Kft. menedzselésével — is elfogadható ütemben halad, s túljutott a reprodukálhatóság bizonyításán. Minderről azon a nyilvános riporton szólt, amelyet újra én vezethettem, amelyre — belépők, illetve hely hiánya miatt — ’’csupán” hatszázan jöhettek el, ám akik nem juthattak be, szerdán nézhették meg a videoanyagot. Megint érdeklődők kereszttüzében szólhatott törekvéseiről, amelyet mindig a segítőkészség hatott át. Hangsúlyozta, hogy teamjével együtt — soha nem kergetett ábrándokat. Energiájának zömét a prevencióra fordította, arra, hogy az általa kiötlött diagnosztikai eljárás által pozitív minősítést szerzettek immunegyensúlyát Celladam-kúra révén helyreállítsa, azaz a rák megelőzését szolgálja, szavatolja, mentesítve az érintetteket a citoszta- tikumok később törvényszerű alkalmazásától, hiszen azok káros mellékhatásaival majd mindenki tisztában van. Készítménye — erre is utalt — hat a már kifejlődött kórra is, s a menthetetlen esetekben is hónapokat, esztendőket ajándékozhat azoknak, akik ilyesmire másképp már aligha számítanak. Ilyenkor mentőövet adni vitathatatlan kötelessége bárkinek. Akkor is, ha az immuntartalékok senkinél sem azonosak, ezért a túlélés terminusai személyenként különbözőek. Mégis: valamennyien nyernek, mivel meghosszabbodik ittlétük, az a csoda, amely többé már soha meg nem ismételhető. Ezért tölt el megnyugvással bennünket, hogy az a vakrepülés, ezernyi bizonytalansági, szubjektív, indulati tényező ellenére is jelesre sikeredett. Megnyílnak a szűrőállomások — nálunk is lesz ilyen az Ol-n lévő orvosi rendelőben —, azaz hozzákezdhetünk egészségünk ilyen irányú védelméhez is. A megalakuló Markhot Ferenc Egészség- védő Egyesület — számos célkitűzése mellett — ezt is szorgalmazni óhajtja. Méghozzá abban az intézményben, amely nyitottságát jó néhány példával jelezte már, s ezt kívánja tenni mindaddig, amíg költségvetési forintjai lehetővé teszik ezeket az ingyenes, ezeket a nélkülözhetetlen szellemi szolgáltatásokat. Tudva azt, hogy az erre fordított pénz busásan megtérül, méghozzá az elkötelezettségtől vezérelt értelem csiszolása révén. Efféle történt a legutóbb is. Bepillanthattunk egy ritka tehetségű, zseniális adottságú, köny- nyen kitárulkozó, készséggel bizalmat előlegező, tisztuló jelenünkhöz és holnapjainkhoz ezer szállal kötődő, valamennyiünkért .önzetlen áldozatokra kész — jövedelmének jelentős hányadát az előbb vázolt program finanszírozására fordította, s költi ezután is —, cseppet sem hivalkodó, ’’koronázásra”, medáliákra nem pályázó, megnyerőén őszinte, lebilincselően humánus hangoltságú ember gyötrődéseibe, gondolataiba, terveibe. Megint igazolta: bármikor kész az alkotó diskurzusokra, a pro és kontra információkat valóban mérlegelő disputákra. Azokkal is, akik olykor az övön aluli ütésektől sem húzódoztak, azokkal is, akik nem éppen korrektül rohamoztak. S kész a konszenzusra a félreérthetetlen szövetségesekkel, a megújult szakminisztérium reális szemléletű irányítóival, dolgozzanak bármilyen poszton is. Annál is inkább, mert valamennyien azonos célért munkálkodnak. Értünk, miattunk... Pécsi István Kérdések sora hangzott el a nagyteremben (Fotó: Gál Gábor) A prágai egyetem diákja volt... A gondolatokat nem lehet letenni Ami legelőször megragadott benne: szereti Prágát. Ügy beszélt erről a városról, mint a második otthonáról, s ez nem is csoda, hisz itt töltötte diákéveit, s innen választott feleséget magának. A másik, hogy hittel, s több évtizeddel a „háta mögött" valamiféle letisztultsággal szólt a munkájáról, s mindazokról az emberekről, akikkel együtt dolgozik. Bátori Tibor az Egri Dohánygyár fejlesztőmérnöke. S hogy mi adja belső nyugalmát? — az írás végére talán ez is kide- * rül... — Érettségi után külföldi ösztöndíjasként Prágába, a Károlyi egyetem gépészmérnöki karára kerültem, 1953-ben. Magyarok tizenöten tanultunk akkoriban itt, s ezek az évek, az átélt események azóta is meghatározóak a számomra. Ma is gyakran járok vissza, örülök az újjászületett óvárosi térnek, a régi épületeknek, s mindannak, ami olyan széppé, varázslatossá teszi ezt a várost. — Beszélte a nyelvet, mielőtt odakerült? — Nem. Volt ugyan egy egyhónapos előkészítő tanfolyam, de ez csak minimális alapismeretét adott. Fokról fokra kellett megtanulnunk beszélni. Szerencsére a kollégiumban cseh diákokkal laktunk együtt, s így nap mint nap gyarapodott a szókincsünk. — Friss diplomával a kezében, rögtön Egerbe került? — Ennek egyik meghatározója volt, hogy fiatal házasként itt kaptunk lakást. Az első egyetemi végzettségű műszaki ember voltam akkor a gyárban. Azóta persze már jóval többen vagyunk... — Emlékszik, mi volt az első munkája fejlesztőmérnökként? — Váljon csak!... Ha jól emlékszem, keveréktároló silókat terveztem, s az itteni lakatosműhely készítette el. Nehéz elmagyarázni azoknak, akik a szakmát nem ismerik, mi is ez a berendezés. Talán elég annyi: arra szolgál, hogy egy-egy cigaretta- fajta receptúra szerinti anyagféleségeit vízszintes síkban terítse, meghatározott ideig pihentesse, majd a rétegekre merőlegesen kitermelje. Ily módon biztosítható, hogy minden cigarettában közel azonos összetételben szerepeljenek a különböző fajtájú cjohányféleségek. — S melyik volt az a feladat, amelyre harminc év távlatából a legszívesebben emlékszik? — "Megint egy szakkifejezéssel kell válaszolnom. Egy ko- csányfeldolgozó gépsor. Ez azért kedves, mert a létrejötte során elég sok problémával néztünk szembe, de végül is megcsináltuk. Egyébként ez s az előbb említett siló is a gyártási folyamat első szakaszához, az előkészítéshez tartozik. Úgy gondolom, ez az a terület, amelyben még mindig a legtöbb lehetőség rejlik az alkotásra, hiszen mind a gyártás, mind a csomagolás terén komplett gépsorokat vásárolunk meg. — Jelenleg min dolgozik? — Mivel a fejlesztés csapatmunka, így nem beszélhetek egyes szám első személyben. December végén fejeztünk be egy vágattárolással és -adagolással kapcsolatos feladatot. A mostani pedig — amely szintén év vége felé készül el — magához a dohányvágáshoz kötődik. — Fejlesztés, újítás. Ön szerint mennyire rokon fogalmak? — Nehéz dolog különválasztani őket. A munka természetéből adódik, hogy ezen a területen szép számmal szerepelnek újítások. Jómagam háromszor kaptam meg — egyéni és csapatmunkára egyaránt — a „Kiváló Újító” cím arany fokozatát. — Ösztönzik önöket az újabb és újabb korszerűsítésekre? — Nyugodtan mondhatom, hogy a dohányiparon belül miénk az egyik legintenzívebben fejlődő vállalat. Ennek „etjesz- tője” az itteni vezetés. Érzik, tudják, hogy csak így lehet lépést tartani, és megkövetelik ezt a fajta munkát. — Anyagilag megfelelően díjazzák is? — Nos, erre a kérdésre nem tudok egyértelmű igennel válaszolni. Ez országos probléma — már ami a műszaki értelmiség hiányos megbecsülését illeti —, úgy a sajtóban, mint a rádióban, televízióban napirenden vannak az ezzel kapcsolatos riportok. Tudom, hogy az Egri Dohánygyár lehetőségei is korlátozottak. Azt is el kell mondanom azonban, hogy gyárunk igyekszik megtenni mindent ezen a területen is, hogy mindazoknak, akik a vállalat előrehaladásáért szorgalmukkal, tudásukkal tesznek is valamit, jelét adja megbecsülésének, elismerésének. És — ami még nagyon fontos — megfelelő körülményeket is teremt az alkotáshoz. — Javítson ki, ha tévedek, de nem hiszem, hogy egy fejlesztő- mérnök a végigdolgozott 8 óra után ki tudja kapcsolni az agyát, kész, vége...tovább nem gondolkodom ezen a problémán. — Gyakran viszek haza munkát. Egy-egy feladat mindaddig foglalkoztatja az embert — gondolatban otthon is —, amíg a megoldás meg nem születik. Ezt a munkát csak komolyan lehet csinálni. — Mikor, hogyan lazít? — Van egy kis telkünk, ott szoktam felfrissülni. És persze akkor, ha elutazunk valahová. Például Prágába... (doros)
