Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 17. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. január 20., péntek A decentralizálásnak többféle értelme van Kis kiadók nagy gondjai j • • On is lehet A Vidám Színpad Kis Színházában január 13-án mulatták be Alfonso Paso „ön is lehet gy ilkos’’ című bűnügyi vígjátékát. Rendezte: Pethes György. Képünkön: Böröndi Tamás és Nyertes Zsuzsa (Fotó: Földi Imre — MTI) Defkovitsösztöitdíj Egy éve még csak ábránd, homályos elképzelések halmaza volt, hogy az évtizedek alatt megszokott magyar könyvkiadói rendben változtatás történhet. Bár valamiféle jelek évek óta mutatkoztak, hiszen a tízegynéhány hivatásos kiadó mellett az egyetemek, a tudományos és a művelődési műhelyek több-kevesebb rendszerességgel megjelentek — rendszerint kis példányszámú és nehezen hozzáférhető — munkákkal. 1988 tavaszán aztán megkapták működési engedélyüket az első, nem állami könyvkiadók, számuk azóta gomba módra szaporodik. A könyvkiadás decentralizálásának többféle értelme van. Először is az, hogy a politikai téveszméken és félelmeken túl semmi sem indokolta a kultúra e területének központosítását. Van még egy lényeges előfeltétel: a Kiadói Főigazgatóság szerepének újragondolása, az engedélyezési eljárás megszüntetése. A könyvkiadásnak azonban nemcsak ilyen politikai-technikai, hanem gazdasági előfeltételei is vannak. Évtizedek gyakorlata a könyvkiadást viszonylag jelentős mértékű állami támogatásban részesítette. A nyolcvanas években a támogatás mértéke először nem tudott lépést tartani a könyv nyomdai előállítási árának rohamos mértékű és megállíthatatlan emelkedésével, majd a költség- vetés egyre nyomasztóbb mértékű válsághelyzetében egyáltalán a támogatás maga vált kérdésessé a kultúra egészében, így a könyvkiadásban is. Csökkent a támogatás, amelynek értékét tovább mérsékelte az infláció. Ebben a helyzetben a legtöbbet az írótársadalom veszített. Egy folyamatosan, évtizedek óta működő író egyszer csak azt vette észre, hogy a kiadó nem köt vele előre szerződést, hogy az elfogadott kéziratot a megszokotthoz képest is csak több éves csúszással adja ki, hogy a honoráriumot — hiába a megállapodás szabadsága — továbbra is alacsony szinten tartják. Idén pedig már az sem ritka, hogy a szerződés négy évének lejártával inkább kifizetik a minimális honoráriumot, és eltekintenek a mű megjelentetésétől. Elsősorban a szépirodalmi és a tudományos műveket sújtja ez a helyzet, amelyek — néhány regény kivételével — kis (néhány ezres) példányszámban jelennek meg. A megalakuló kis kiadóknak ebben a helyzetben — könnyen belátható — a legkisebb gondja éppen a kéziratok beszerzése. Kézirat van, s nem is kevés, nem is rossz színvonalú. A legnagyobb kiadói és olvasói érdeklődés természetesen azok iránt a művek iránt élénk, amelyek a korábbi években politikai tiltás miatt nem jelenhettek meg, de ezek a művek általában a régi, nagy kiadóknál vártak eddig a sorsukra, s így most is ott jelennek meg. Az új kiadókat azok az írók keresik meg, akik „csak” egy jó verses- vagy novelláskö- tettel, esszével házalnak isten tudja mióta, pedig esetleg már 5-6 könyvük is megjelent idáig. Meg azok a pályakezdők reménykednek, akik eddig mindenhonnan azt hallották: türelem. S jelentkeznek olyanok is, akiknek máshol elfogadott kéziratuk van, de reménykednek, hogy egy új kiadónál esetleg 3-4 évvel hamarabbb is megjelenhet a művük, s ennek reményében még a kevesebb honoráriumot is elfogadnák. Jó kézirat tehát van, nem éppen elegendő, hanem sok. Nyomdai kapacitás is van, s egyelőre még papír is. Egy elfogadott, megszerkesztett kéziratot némi ügyességgel már 2-3 hó’ nap múltán könyvként lehet megvásárolni. A könyvkiadáshoz viszont tőke is szükséges. S ezzel az új, néhány személyes kiadói vállalkozások általában nemigen rendelkeznek. Hogyan hidalható át ez a hiány? Önként kínálkozik a kölcsönfelvétel. S a bankok adnak is hitelt. Igen ám, de a kamat, mint tudjuk, 20 százalék körüli, s ezt is be kell építeni a könyv árába. Másrészt a bank is tudja, hogy nem a háromezer példányban megjelenő verseskönyv vagy esszé, hanem a sok tízezer példányos lektűr vagy a politikai szenzáció fogja megtermelni a kölcsönt meg a kamatát. Ha tehát egy kiadó irodalmi és tudományos értékeket akar kiadni, másfelé kell keresnie segítséget. Gondol nyilván a szponzorokra. Érdek nélkül ma már viszont senki sem szponzorál, másrészt meg ma az egész magyar kultúra szponzorokat keres. Akkor hát a könyv árát úgy kell megállapítani, hogy ne legyen ráfizetéses. Csakhogy így egy új magyar verseskönyv, amely idén kemény kötésben 30-40 forint volt az állami kiadónál, azonnal 3-4-szeres árúvá változik. S hányán tudják ezt megfizetni? A könyvárak sajnos, igy is emelkednek, de hogy ennek mértéke elviselhető legyen, be kell kapcsolni még egy forrást: az „állami” támogatást. Azért teszem idézőjelbe e jelzőt, hogy érzékeltessem : itt tulajdonképpen a magyar népgazdság forrásainak elosztásáról van szó, nem az állam, hanem a nép adja a támogatást a kultúrának, s támogatni egy adott művet, egy értékes tendenciát, kiadói politikát kell, s ily- képpen nem szabad különbséget tenni állami és magánkönyvkiadó között. A magyar könyvkiadás válságát csak úgy lehet felszámolni, ha a sokkal racionálisabban megszervezett kiadás következetes és elegendő mértékű támogatásban részesül. Emellett biztosítani szükséges a nyomdák és a könyvkereskedelem racionalitását is, az árak és a költségek valós értékeihez közelítve. Akkor talán a könyvárak nem emelkednének a csillagos égig. Aki ma végigtekint a könyvpiacon, százforintos átlagárakkal találkozik az egyszerűbb kiadványoknál is. Nem a messzi jövőbe, csak ez évre előretekintve: a hivatalosan előrejelzett infláció mértékét ismerve, vajon lesz-e pénze a magyar átlagolvasónak arra, hogy havonta 8-10 darab könyvet megvásároljon? Vagy azt kell mondania: fontosabb a kenyér, a tej, a cipő a gyereknek? Vasy Géza Megalakult a Magyar Demokrata Fórum hatvani csoportja A művelődési központ klubtermében a hét elején tartotta hivatalos, alakuló ülését a Magyar Demokrata Fórum jelenleg mintegy 30 tagot számláló hatvani csoportja. Az öttagú ideiglenes vezetőség szóvivőjévé dr. Baranyai Miklós osztályvezető kórházi főorvost választották, majd a közeli hónapok cselekvési programját vitatták meg az ülés résztvevői. E szerint még januárban beszélgetést szerveznek Nagy Józsefné képviselővel az Országgyűlés nemrég lezajlott ülésszakáról, annak tapasztalatairól, majd február 6-án Angeli József tanácselnök lesz az MDF helyi csoportjának vendége, hogy szélesebb körben nyújtson tájékoztatást a város idei költségvetés-tervezetéről. A közös cselekvés igényének és szükségének jegyében konzultációt terveznek az MSZMP városi bizottságának képviselőivel, továbbá néhány olyan fórumra kerül sor, amelyeken szélesebb körben megvitatják többek közt a pedagógusok, a műszaki értelmiségiek helyzetét, szerepét a magyar megújulás folyamatában. Az alakulást követően rövid nyilatkozatot kértünk az MDF hatvani csoportjának vezetőügyvivőjétől, aki a következőkben sűrítette össze szándékukat, elgondolásaikat: — Kosztolányi Dezsőt idézem, aki szerint mindenki meg- győződéses demokrata lesz, akit rákényszerítenek. Nos, minket hazánk jelenlegi nehéz helyzete, gazdasági és társadalmi problémái indítottak arra, hogy szervezetbe tömörülve segítsünk feloldani megannyi gondot, máig jelenlévő merevséget. Csoportunkon belül arra törekszünk, hogy ez a szellemi, politikai mozgalom erejétől tellően minden közügyből kivehesse részét, amihez viszont elvárjuk a korábbi zártság feloldását, illetve azt a gesztust, hogy az MDF a város lakosságával együtt időben tájékozódhasson a legkülönbözőbb természetű fejlesztési, iskolaügyi, egyszóval várospolitikai kérdésről. Elmondotta végül a csoport vezető-ügyvivője, hogy most szerkesztett cselekvési programjukat a gyarapodó tagság elé tárják, s rövidesen együtt vitatják meg annak különböző gondolatait, tételeit. (moldvay) A Művelődési Minisztérium pályázatot hirdet a Derkovits Gyula-ösztöndíjra. A hároméves ösztöndíj célja a tehetséges, már önálló művészi tevékenységet folytató fiatal művészek alkotói támogatása, rendszeres, tervszerű munkán alapuló fejlődésük elősegítése. A pályázati kérelemhez mellékelni kell a pályázó eddigi művészi munkásságának részletes ismertetését, életrajzot, a főiskolai végzettséget igazoló irat fotókópiáját, az eddigi művészi munkásságot dokumentáló 4-5 alkotást, s jelezni szükséges az ösztöndíj időtartamára vonatkozó művészi célokat. A pályázatokat február 10-ig a Művelődési Minisztérium Képzőművészeti Osztályára kell postán eljuttatni (1884 Budapest, Pf: 1.). Molnár Károly: Voltak a köznapi kéjnők, a fuvolás lányok és a hetérák Melyik a legjobb? — Döntsenek a pedagógusok... . Olvasástanítási módszerek A Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézete felmérést készít megyénk általános iskoláiban. A szakemberek az iránt tudakozódnak, hogy az egyes tanintézetek az 1989 — 90-es tanévben az első osztályosok olvasástanításában — élve a választható lehetőségekkel — melyik módszert, illetve programot részesítik előnyben. Egyre inkább eltelj edőben van a nyelvi, irodalmi kommunikációs program, a NYIK, (közkeletű nevén „Zsolnai”), amely önálló tantervre épül, s az 1-4. osztály anyanyelvi nevelését komplex szemlélettel kívánja megoldani. Hasonlóan népszerű a Lovász Gabriella által kidolgozott in- tenzív-kombinált olvasástanítási módszer. A korszerű eljárások sorába tartozik a matematikai logikára épülő, anyanyelvi komplex munkaterem szerinti oktatás (Tolnai Gyuláné a kidolgozója). A hagyományos szemlélet szerint is két lehetőség közül választhatnak a tanítók: ez az úgynevezett hangoztató-elemző-ösz- szetevő, valamint a globális módszer. Az általános iskolák vezetőinek január 30-ig kell eldönteniük, hogy melyik metodikára voksolnak. (VII/2.) Ókor, Athén. A görögök csodálatos templomot építettek Af- rodité-Hetéra tiszteletére. Az istennő nemcsak védelmezte a szerelmeseket, hanem meg is követelte tőlük, hogy hívei az érzéki szerelem gyakorlásával tiszteljék meg őt. Az athéni örömlányok keresetüket az istennő templomának adományozták. Tevékenységük tehát szentnek tekinthető cselekedetnek számított. Mit kaptak mindezért cserébe? Szépséget, bájt és üdeséget ígértek nekik az Afrodité-Hetéra kultusz életben tartói, terjesztői. Minden hó negyedik napján ünnepséget rendeztek • Athénban. Ezen népes vendégsereg jelent meg és szerelmi „áldozatokat” mutattak be, ezek jövedelme az istennőt illette. Korinthosz vált a görög félszigeti prostitúció fő fészkévé. A gazdag férfiak is hosszú ideig gyűjtötték a pénzt, hogy ide eljuthassanak. Hatalmas sziklafokon világítótoronyként állott Af- rodité temploma. Messziről vonzotta az élvhajhász görögöket, akárcsak nyáreste a kertben a lámpa a környék repülő rovarait. A templomban ezernél több papnő tevékenysége adta a keretet az istennő hódolataként végzett szerelmi szertartásokhoz. Korinthoszban a tenger mellett sorakoztak a nyilvánosházak, valamennyi Afrodité védelmét élvezte. Hellaszban egyre inkább terjedt a prostitúció, olyannyira, hogy Szolon, az athéniak legkitűnőbb törvényhozója intézkedéseket hozott az üzletszerű ké- jelgés kérdéseinek rendezésére. Időszámításunk kezdete előtt 600 esztendővel ő hozta létre az első állami bordélyházakat. Külföldről rabszolganőket vásárolt. Az új örömházak bevétele Athén városának pénztárába folyt be. Szolon alacsony belépődíjakat állapított meg, azért, hogy a szegény emberek is bejuthassanak. A házak lakónői csak az athéni Pireusz kerületben tartózkodhattak, a belvárosba, az Akropo- liszba nem mehettek be. Szerény viselkedést írtak elő számukra, nehogy megbotránkoztassák azokat a nőket, akiket az athéniak tisztességesnek tekintettek. A Szolon alkotta szabályokat azonban később nem tartották be. Pireuszból az örömlányok egyre gyakrabban jöttek át a belvárosba. A tágasabb nyilvánosházak mellett kisebb épületek is hírhedtek lettek. A kéjnők ezeket rövid időre, sokszor csak órákra bérelték ki, és itt fogadták vendégeiket. Pireusz nappal, az óriási hőségben szinte teljesen elnéptelenedett. Este, amikor a mediterrán klíma kellemes volt, rengeteg nő lepte el a sikátorokat és atere- ket. A többségük külföldről került ide, megőrizve eredeti viseletét. Ruhájuk színe tarka volt. Különbözött egymástól beszédük is. Lárma, alkudozás, veszekedés, kiáltozás hallatszott mindenhonnan, óriási a forgalom, az élénkség és a zsúfoltság. A prostituáltak nem elégedtek meg Pireusz sikátoraival és tereivel. A legszebbek és legjobban öltözöttek egyre közelebb mentek az Akropoliszhoz. Előbb tevékenységüket kiteijesztétték Kerami- koszra. Itt alakult ki a neves athéni Akadémia-kertváros, itt nyugodtak azok, akik Athénért áldozták életüket. A sírok körül árnyas fák zöldelltek. Kellemes, üde ligetek voltak ezen a környéken. A prostituáltak a fák között sétálgattak és mutogatták magukat. Lassanként Keramikosz leánykereskedelméről vált nevezetessé. Különös szokás dívott itt. Ha egy gazdag athéni ifjúnak megtetszett egy sétáló lány, akkor a nevét felírta a városrészt övező falra. Nem kellett sokáig várni a szerelmi üzlet megkötésére sem. A lány szolgáját minden reggel ezzel a paranccsal küldte a falhoz: — Nézd meg, hol írták fel rá a nevemet! A szolga engedelmeskedett. Ha megtalálta a parancsolója nevét, szólt, és a lány odaállt a falhoz, neve mellé. Az athéni fiatalember így tudta meg, hogy megfelelő pénz ellenében a kérését teljesítik. Keramikosz azonban nem maradt hosszú ideig a legszebb athéni prostituáltak és a leggazdagabb élvhajhászó athéni férfiak találkozóhelye. Pireusz valamennyi kéjnője lassanként idejött. Athén történetének egyik sötét fejezete, hogy a sírokat körülvevő ligetekben talált magának vásárteret az örömlányok serege. A prostituáltakat egyébként több csoportba sorolták: voltak ugyanis a köznapi kéj nők, a fuvolás lányok és a hetérák. A bordélyházak alkalmazottjait tekintették köznapi kéj nőknek. Közülük sokan önállósították magukat, előbb-utóbb találtak egy pénzes embert, aki kiváltotta őket. Ha ez megtörtént, akkor saját hasznukra folytatták a mesterségüket. A példa ragadós lett. Athénba százával sereglettek a falusi lányok, és megpróbálták testüket áruba bocsátani. Végül a bór- délyházon kívüli prostitúció nagy gondot okozott Athén vezetőinek. Adót vetettek ki rájuk. Akadtak azonban olyan nők, akik ezt nem fizették, és igyekeztek titokban követni az örömlányok pénzszerzési példáját. Ravasz eszközöket használtak. Előfordult, hogy sarujuk talpára ezt a szót vésték: — Kövess! (Folytatjuk)