Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 306. szám ÁRA: 1988. december 24., szombat 2.20 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Az új elnökhelyettes: dr. Asztalos Miklós Ülést tartott Heves Megye Tanácsa Személyi kérdések a testület előtt—Napirenden a megye jövő évi költségvetése — A törvényesség ötesztendei tapasztalatai — Lapunk tevékenységének elismerése Az idei esztendőt lezáró ülését tartotta meg tegnap Egerben Heves Megye Tanácsa. Schmidt Rezső elnök már a jövő évi eredményes munka, gazdálkodás, testületi tevékenység jegyében köszöntötte a tanácstagokat, valamint a különböző napirendek tárgyalásához meghívott szakembereket. A testület elsőként személyi ügyekben döntött. A tanács — érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása alkalmából — felmentette osztályvezetői tisztségéből Pelyhe Szilár- dot, s Hoffner Lászlót kinevezte a személyzeti és oktatási osztály élére. Ugyancsak érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása alkalmából mentette fel elnökhelyettesi tisztségéből Bágyi Imrét, akinek az Elnöki Tanács eredményekben gazdag munkásságáért A Magyar Nép- köztársaság Csillagrendjét adományozta. A kitüntetést Schmidt Rezső tanácselnök nyújtotta át. Az ülésen jelentették be, hogy a közelmúltban Egerszalókon és Egerszóláton megüresedett megyei tanácstagi hely betöltésére időközi választást tartottak, amelynek során a lakosság megyei tanácsi képviseletével bízták meg dr. Asztalos Miklóst, akit a Hazafias Népfront megyei testületé nevében Mészáros Alberttit- kár ezúttal javasolt a megyei tanács elnökhelyettesi tisztére. A jelölés elfogadása után szavazott a testület, s dr. Asztalos Miklóst — aki jelenleg a megyei pártbizottság titkára — 54 igen és 6 ellenszavazattal e funkcióba megválasztott. A megyei tanács új elnökhelyettese a hivatali eskü letétele után köszönetét mondott a tanácstagok bizalmáért. A napirend szerint az ülés programjában Heves megye 1989. évi terv- és költségvetési javaslata szerepelt a továbbiakban, Kántor Imre pénzügyi és Molnár Miklósné dr. tervosztályvezető előterjesztésében. A részletes anyagból kitűnt, hogy szűkebb hazánk tanácsai a VII. ötéves terv erre az időszakára szánt összegénél kevesebbet költhetnek, a csökkenés 322,5 millió forintot tesz ki. így a helyi testületek, illetve intézményeik jövőre hatmilliárd 133,2 millió forintot fordíthatnak a működtetési és fejlesztési feladataik megoldására. Az ágazati elosztást tekintve: kiemelt szerepet kap az oktatás, a közművelődés és az egészségügy. Míg például a gazdasági és kommunális feladatokra a pénzeszközök csupán 11,7 százaléka fordítható, addig az egészségügyi és a szociális intézményhálózat 36,7 százalékot — 1 milliárd 725 millió forintot — kap, az oktatás, közművelődés 45, 2 százalékos aránnyal 2 milliárd 122 milliót fordíthat a céljaira. Az igazgatási, a jog- és rendbiztonsági feladatok esetében a terv a szinten tartást teszi lehetővé. A lakásellátásban elsősorban a személyi tulajdonú otthonhoz jutás lehetősége javul, a tervezett lakásépítések száma tovább csökken: 1500-1600 körül alakul. A szociális tanácsi bérlakások építése minimális lesz, de visszaeséssel kell számolni a telepszerű társaslakások építésénél, valamint a terület-előkészítés terén is. Az egyedi módon épülő lakásokhoz szükséges telAz új elnökhelyettes (jobbról) gratulál kitüntetett elődjének kék — néhány település kivételével — rendelkezésre állnak majd. Ezekkel a tényekkel összefüggésben kért szót a tanácstagok közül Laposa Lajos, TarSándor- né, Albert Tibor, Maród Sándor és Poór Sándorné. Hasonlóan széles körű érdeklődést keltett dr. Patkó Benjamin megyei főügyész tájékoztatója a törvényesség helyzetéről. Ennek elemzésében részt vett a tanácstagok mellett dr. Nyíri Sándor, a legfőbb ügyész helyettese is, akivel az ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy az elmúlt esztendők gazdaság- és társadalompolitikai változásai új helyzet elé állították az ügyészségeket is: a további eredményes munka érdekében a társadalmi szereposztás kerül előtérbe. Szinte az előző gondolatsornak a folytatásaként hatott a következő napirendben szereplő előterjesztés, amelyet a NEB megyei munkájáról és tervezett vizsgálatairól tárt a résztvevők elé Csepelyi Károly e\nök. A megyei tanácsülés végezetül egyéb ügyeket tárgyalt. Ezek között szerepelt annak az elismerésnek a tolmácsolása, amely lapunk és a tanácsi szervezet együttműködését emeli ki. A testület e munkát értékelve, a Heves Megye Tanácsa Nívódíját adományozta Kaposi Leventének, a Népújság főszerkesztőjének. Ezt követően Schmidt Rezső átnyújtotta Zámbori Ferenc építési és vízügyi osztályvezetőnek az Elnöki Tanács által adományozott Munka Érdemrend arany fokozatát, Kovács Bálintné tamaleleszi vb-titkámak pedig a belügyi tárca Miniszteri Dicséretét. Tegnap — Kontra Gyula elnökletével— a városi tanács épületében ülést tartott Heves Város Tanácsa. Ezen először a végrehajtó bizottság jelentése hangzott el a legutóbbi ülés óta történt fontosabb eseményekről. Ezután tárgyalták meg a tanács 1989. évi terv- és költségvetési javaslatát, majd a városi Népi Ellenőrzési Bizottság idei munkájáról, valamintjövő évi ellenőrzési tervéről adtak számot a testület előtt. A tanács 1989. évi munkatervének elfogadása után pedig indítványok, javaslatok és a tanácstagok interpellációi hang- ottak el. KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET! Fehér vagy fekete? Mostanában sokszor gondolok gyermekkorom fehér karácsonyaira, mert túl sok volt mostanában a fekete. Egyre nehezebben öltöztetem a lelkem ünneplőbe. Lehet, hogy az egyre múló évek is teszik. Gyermekfejjel még számolgattam a napokat, pontosabban az éjszakákat: még ennyit és ennyit abzunk. Most váratlanul, szinte észrevétlenül közelít a csoda, amely már csak saját apróságaim számára válik — legalábbis remélem — tündökletessé. A felnőtteket megkoptatja az átélt idő, a sok gond, a bevásárlás tülekedése. Pedigszükség volna a várakozásra, azadventre, hogy valóban ránk találhasson az örök újjászületés, amely a mítosz szerint majd kétezer éve a betlehemi kbdedben öltött testet. Igen, hiányzik a felkészülés, a kübő-bebő megtisztulás, hogy ez ne egy este legyen a többi közül, ne számolatlanul múljanak el napjaink, ne jel nélkül nyelje el a nekünk kiszabott időt a múlt feneketlen kútja. Azt hbzem, nem vagyok egyedül az érzéssel, a szorongó félelemmel: azzal törődünk-e igazából, ami fontos, vagy elveszünk a hétköznapi nyüzsgésben, a féligazságokban? Talán gyermekkorunk egyszerűségéhez, élményeihez kellene vbszatalálnunk. Emlékszem, sokat találgattuk: fehér vagy fekete karácsonyunk lesz-e, és boldogok voltunk, ha szentestére mindent beleptek a szikrázó hókrbtályok. A természet b ünnepelt ilyenkor, a hólepel mindent betakart, átalakította környezetünket, mintha egy másik, varázslatosabb, emberszabásúbb, tbztább világ sejlett volna fel. Szeretnék most b fehér karácsonyt! Igaz, a megbolydult időjárás már egyre ritkábban adja ezt az örömet. Az öregek gyakran morognak b, hogy a sok atomkbérlet, környezetszennyezés okozza az évszakok zűrzavarát. A természettudósok más magyarázatokat találnak, az egyik szerint kiegyenlítődés felé haladunk, amikor eltűnnek a szélsőségek: a forróság és a hideg. A másik katasztrofá- Ib felmelegedéstől tart, a harmadik új jégkorszaktól. Mindegyik érveket sorol, indokol, magyaráz. Tisztelem a szakértelmet, de olykor már megmosolyogtató, hogy ugyanazokból a tényekből másfajta logikai rendben mennyire eltérő következtetéseket vonnak le. Inkább lesem az eget, s bízok abban, hogy még él a természet rendje, az ősz után tél jön, s az meghozza a szikrázó, örvénylő hóesést. Szeretnék fehér karácsonyt. Megtbztulást magamnak, másoknak, mindenkinek, és mert felnőtt fejjel fogalmazom meg vágyamat, hiába is titkolnám, hogy az emberi természetre is gondolok. Oly sok ellentmondás közt nyugalmat, békességet kívánok azon az ünnepen, amely voltaképpen e fogalmakat jelképezi. Ezek viszont önmaguktól nem adatnak meg, megszerzésükért nekünk magunknak is változnunk, formálódnunk kell. Társadalmi és egyéni helyzetünk nehezebb, összetettebb, mint egy-két éve, sokan hamar elvesztik bebő egyensúlyukat. Talán felesleges felsorolni, hogy mi minden változott meg körülöttünk szélsebesen, s mi várat még magára, amelyben gyorsabb átalakulás lenne szükséges. Megpezsdült társadalmi életünk, de gazdaságunk még csak az utakat keresgéli: az életszín vonal csökken, a feszültségek nőnek, s egyre erőteljesebben fejeződnek ki. Sokan és sokféleképpen magyarázzák ezt a folyamatot, eltérő végkövetkeztetésekre jutva. Jó ez, meg nem is! Gondoljuk csak el: a gazdaság szekerét a leegyszerűsített, eszmecsere nélkül kialakított nézetek vitték kátyúba, vita kell ahhoz, hogy egészséges szerkezet és kapcsolatrendszer alakulhasson ki. De ez a vita legyen valódi, és ne süketek párbeszéde, ne helyettesítse a cselekvést, és főleg ne a döntés után. Midezekről a nagy összefüggésekről gondolkodva sokszor elfeledkezünk az emberről, aki megéli, s nap mint nap meg is szén védi ezt a gyötrelmes átalakulást. Ha úgy érzi, hogy érdemes, akkor többségünk minden erejét latba veti a helyes célok érdekében. Nem elméleti tételként jelentkeznek ezek a problémák, hanem mindennapi gondokként. S ott a család, amelyre egyre több teher hárul. Férfi és nő erős és törékeny, tehát érzékeny szövetsége mind súlyosabb konfliktusokat hordoz. Évekkel ezelőtt úgy látszott, hogy a társadalom egyre jobban segíthet; főzés helyett majd vendéglőbe járunk, a pbzkos ruhát tbztítóba hordjuk, és így tovább. Aztán elfogytak az illúziók, a megélhetés biztosítására, a ház körüli munkákra mind több idő kellett, s egyre kevesebb jutott a „szövetség” erősítésére s a gyermekekre. Ebből aztán a család gyöngülése következett, sokan a nagy társadalmi változások között olyan bizonytalanul állnak, hogy válsághelyzetben csupán az összeomlás maradhat számukra. Nincs az a megtartó közeg, amely ellensúlyozná — mondjuk egy váltás után — a jól megszokott munkahely hiányát, vagy segítene betegség vagy lelki probléma esetén. Az az egykét szál, amely a kisebb családokat összeköti, bizony vékonyka, s könnyen elszakad. S legtöbbünknek csak nosztalgiája maradható nagy rokoni kör iránt, amelynek tagjai szükség esetén olyan védőgyűrűt vonnak a rászoruló köré, mint vihar idején az erdő. Fehér karácsonyt szeretnék. Azt az örömet kívánom felfedezni gyermekeim arcán, amit magam éltem át annak idején. Remélem, sok szülő ilyenfajta együttlétre vágyik, mert hiányoznak a tartalmas, igaz közös pillanatok. Mert sajnos, a felnőtteket sok minden feszíti manapság. Megoldatlan problémáikon rágódnak még az ünnepeken is. Elégedetlenül pedig nehéz megteremteni a harmóniát. Nagyon megmaradt bennem az a gondolat, hogy a tízparancsolat egyik ősi, biblikus igazságát, jámbor óhaját, mely szerint szeresd felebarátodat, mint lenmagodat, azért nem lehet megvalósítani, mert már önmagunkat sem szeretjük igazán. Az idősebbek azt mondják, hogy évtizedekkel ezelőtt lódenkabátban, s jegyre kapott, szűkös élelmiszeradagukkal is boldogok voltak. De hiába, az ember, míg környezetét fejleszti, önmagát is megváltoztatja: ugyanúgy termeli szükségleteit, mint tárgyait. A nagyon mélyen belénk ültetett vágy, amely a szebbre és a jobbra irányul, a fejlődés egyik fő mozgató rugója. A baj az, amikor már az eszközök válnak alapvető céllá. Ilyenkor, ha valaki a tárgyak bűvöletének szemellenzőjét veszi fel, elfelejti, hogy mi az igazán fontos: egy márkás autóért, egy kacsalábon forgó lakásért vagy másért elindított hajsza eltorzíthatja a személyiséget. A kellékek így alakulhatnak főszereplőkké, életprogramokká. A körülöttünk élők közül egyre többen napi megélhetési gondokkal küszködnek, miközben nem kevesen hivalkodó tárgyak bűvöletébe kerültek. És eközben a másik ember tisztelete, szeretete elvész. Bizony, a karácsony gazdagságát nem egy családban az ajándékok árán mérik: mennyit költhettek az idén. Nem az emberi kapcsolatok jelentik sok helyen a lényeget. Pedig az édestől hallott mese, a régi történet, az új közös élmény fűzi meghitté a szálakat, s változtatja harmonikussá a hozzátartozók kapcsolatát. Csak ehhez türelem és idő kell: mind a kettőből kevés van. A természet szépségei is emberségünkön keresztül válnak fontossá: a szentestei hóesés így válik valódi csodává a kicsik szemében. Szeretnék fehér karácsonyt. Jó lenne, ha a sok fekete gond a tisztaság és a tisztesség vakító leplébe burkolózna. Titokban azt remélem, hogy egyetlen pesszimista időjósnak sincs igaza, s ezután is őszre tél jön, s a maga rendjén előbb-utóbb megindul a hó is, s a hideg kristályok a vetés számára meleg, óvó takaróvá változnak, s felsír az örök kisded, a remény is. Ha várjuk, így lesz: gyermekkori hitem a felnőtt bizonyosságával támogatom meg. Mert ha önmagunkban s környezetünkben rendet teremtünk, a világ is áttekinthetőbbé válhat. Gábor László Pillanatképek a megyei tanácskozásról (Fotó: Szántó György
