Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-05 / 289. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. december 5., hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Marxizmus, vallás, ifjúság Borfejtés Markazon Közvéleményünkben mindin­kább terjedőben van az a nézet, hogy Magyarországon egyre na­gyobb teret hódít a vallásosság annak ellenére, hogy immár négy évtizede fejtünk ki követ­kezetes tevékenységet a marxista világnézet elteijedésének általá­nossá tétele és a vallás meghala­dása érdekében. Sok szó esik ar­ról is, hogy ideológiai munkánk ellenére a fiatalok körében is ta­pasztalható vallásosság. (E kér­déskör részletes kifejtésére itt nem vállalkozhatom.) Napjainkban — kétségkívül — a vallás egyike a legbefolyáso­sabb nem marxista világnézetek­nek. A vallásosság ma nálunk vi­szonylag jelentős bázissal bír, s meghaladása a közeljövőben aligha lehetséges. Sőt ügy tűnik, az utóbbi időben nemhogy csök­kenne, inkább növekszik, a sze­kularizációval párhuzamosan új­raéled a vallás tradicionális (ha­gyományos), de főleg nem tradi­cionális formái iránti érdeklődés. Egyfajta szimpátia is kialakult a vallási kisközösségek, báziskö­zösségek, szekták iránt. E közös­ségek tagjai közt viszonylag sok a fiatal, köztük nagyszámú a tanu­ló, vagy fiatal értelmiségi. Ezt látszik alátámasztani a Magyar Hírlap 1988. október 25-i számában Bálint B. András: „Cél: a hit nyílt vállalása” című írása, melyben a magyarországi lutheránus egyház 12 és fél ezer példányban megjelenő hetilap­jának, az Evangélikus Élet fele­lős szerkesztőjével készített in­terjút. Mint a cikkből kiderül, a lu­theránus egyház fiatalok számá­ra szervezett konferenciáikon egyre nagyobb az érdeklődés, sőt a túljelentkezés miatt nem is tud­nak mindenkit fogadni. Miért? Idézem a felelős szerkesztőt: „Az idén elsősorban etikai té­mák szerepeltek a napirenden: hogyan éljük meg hitünket egy nem vallásos alapvetésű társada­lomban, hogyan készüljünk a családi életre, a gyermeknevelés­re, a háztartásra, hogy viszonyul­junk a rákosan.burjánzó devian­ciához. Sajnos ezeknek a megvi­tatását évtizedeken át az iskola is elmulasztotta, s különösen gyen­gécske szellemi táplálékhoz ju­tottak a hívő fiatalok. Igyek­szünk pótolni a mulasztást.” A cikkből az is kiderül, hogy ez az igyekezet máris eredmény­nyel jár. Hiszen 1989 szeptem­berétől — a Művelődési Minisz­térium és az Evangélikus egyház megegyezése alapján — visszaál­lítják a „fasori” lutheránus kö­zépiskolát. A jelek szerint nem lesz financiális gondjuk, pedagó­gushiányuk, talán egy gondjuk lesz, hogy óriási túljelentkezés várható. (Azt hiszem a mi iskolá­inknál csak az utóbbi jelent gon­dot.) Természetesen csak ebből a cikkből, illetve a lutheránus egy­ház törekvéseiből még nem kö­vetkezne, hogy általában nőtt a fiatalok vallásossága. Az azon­ban való igaz, hogy a fiatalok kö­rében megélénkült a vallás iránti érdeklődés, illetve helyenként az elmélyültebb vallásosság keresé­se. Nagyon fontos azonban a két dolog megkülönböztetése. Mert a vallás iránti érdeklődés nem azonos a vallásossággal. A vallás mint történelmileg fejlődő társa­dalmi tudat, mint egyetemes em­beri értékeket hordozó kultúra iránti érdeklődés természetes, mi több hasznos is. Mindenki javára válik, ha megismerkedik a vallás­ban, a vallásokban megtestesülő kulturális értékekkel. Nem is ért­hetjük meg az elmúlt évszázadok történetét, művészetét — de még a kortárs művészetet sem mindig —, ha nem ismerjük azt az érték­rendet és annak kifejezőjeként azt a jelrendszert, amelyet példá­ul a keresztény vallások alakítot­tak ki közel két évezredes fejlő­désük során. A kérdés lényege abban van, hogy a vallás sugallta világnézetet, értékrendet elfo­gadják-e, életük vezérelvévé te­szik-e a fiatalok. Ennek alakulá­sában kézzel fogható szerepük van a fiatalok világnézetét, hitét, erkölcsét a mindennapi életük­ben formáló hatásoknak: a csa­ládnak, az ifjúsági szervezetek­nek, a tömegtájékoztatásnak és mindannak, ami világnézetük, erkölcsi arculatuk formálása időszakában éri őket. S bár e téren sokat tettünk — de nem eleget —, s ma a fiatalok nagyobb része a marxista világ­nézet felé nyitottan nő fel, kérdé­seikre, problémáikra a választ to­vábbra is a marxizmustól várják, nem hunyhatunk szemet a még megoldatlan problémák felett, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy jelen szocializmusunk ér­tékrendje átalakulóban van. Munkánk pedagógiai, mód­szertani hiányosságaiból fakad, hogy a marxizmust mint tévedhe­tetlen ideológiát ismerik meg, más ideológiákról pedig csak bí­rálatot hallanak. így a tanultak alapján a marxizmus és más ideológiák viszonyát az abszolút jó és rossz viszonyaként látják, és nem érzékelik, hogy a marxiz­mus— leninizmus nem lezárt rendszer, hanem a valóságból ' táplálkozó, önmagát pontosítani képes, állandóan változó, gazda­godó, fejlődő tudomány, amely tud minden jó szándékú, okos gondolatot integrálni. Ebben az is közrejátszik, és erről sem sza­bad megfeledkezni, hogy a mar­xizmus előtérben álló gazdasági és politikai aspektusaihoz képest a marxista világnézet és erkölcsi felfogás propagandája és annak elsajátítása lassú volt — mi több késleltetett — és ma is lassú. Az ifjúság a marxizmus—leninizmus ideológiáját a feléje közvetített (tananyag) formában nem tartja vonzónak, úgy érzi, nem ad kellő tájékozódási alapot a konkrét napi tevékenységhez. Pedig ér­deklődésük nem csökkent, sőt növekedett a társadalmi-politi­kai kérdések iránt. Ebből — de természetesen másból is — következik, hogy lassú a vallás meghaladásának, visszaszorulásának mértéke is. Mitől függ ez a mérték? Elsősor­ban attól, hogy a vallás társadal­mi alapjai milyen mértékben ve­szítik el hatásukat az egyének mindennapi életében, vagyis a mindennapi életben hogyan va­lósulnak meg azok az előfeltéte­lek, amelyek a marxista—mate­rialista világnézet széles körűvé válásához nélkülözhetetlenek. Tudjuk, hogy az emberiség törté­nete egészen a közelmúltig az emberi elidegenedési viszonyok története volt, ezért lehetett ezen időszakokban a vallás a társadal­mi lét szükségszerű velejárója is. De azt is tudjuk, hogy csak a szo­cialista társadalomban vált elő­ször kézzelfogható lehetőséggé az elidegenedés fokozatos leküz­dése. Azonban ez csak lehetőség, ami csak lassan realizálódik. Mert a szocializmus tudati világa világnézetileg nem egynemű, mi­vel heterogének azok a társadal­mi struktúrák, viszonyok is, amelyek tudatáról van szó. Eb­ből következik, hogy a szocializ­musban meglévő és kialakuló el- idegenülések következtében a szocializmus egész, történelmi­leg jelentős időtartamot átfogó szakaszán valószínűnek kell mi­nősítenünk a vallásosság vi­szonylag jelentős dimenzióinak megmaradását, hogy jelen van­nak és lesznek különböző ideo­lógiai orientációjú emberek is, a világnézeti különbségekről nem is szólva. Éppen ezért e helyzet igazi al­ternatívája: vagy megtanulunk — saját elveink megőrzésével, és fejlesztésével — más világnéze­tek és ideológiák hordozóival együttélni, és velük vitázva verse­nyezni, vagy makacsul ragaszko­dunk a „mindent vagy semmit” szeszélyes stratégiájához, egy­szerre akarván térdre kényszerí­teni a másik felet a politikában, az ideológiai harcban és a világ­nézet síkján — figyelmen kívül hagyva az objektív folyamatokat is. Ismeretes, hogy az MSZMP kongresszusai — kiváltképpen a IX. kongresszus — az előbbi utat választották, amikor állást fog­laltak a vallásos emberekkel és egyházakkal való nagyjelentősé­gű kooperáció és szövetség, vala­mint a nemzetközi párbeszéd mellett. Dr. Kovács József, MSZMP Okt. lg. filozófiatanszék-vezető Messziről Jött ember... ... azt mond amit akar — szok­tunk vélekedni a nehezen elle­nőrizhető történeteket mesélők- ről. Nos, dr. Éltető Sándor, az eg­ri áfész termelési igazgatója való­ban messziről jött vissza, de amit mesél, annak hiteles tanúja, s igyekezett is minél több adatot, információt összegyűjteni hosz- szú útja állomásain. Már csak azért is, mert a látottaknak, hal­lottaknak, tapasztaltaknak itt­hon folytatása lesz. — Tajvanon jártam a közel­múltban, azzal a magyar keres­kedelmi küldöttséggel, amely a szocialista táborból elsőként részt vehetett egy nagy nemzet­közi kiállításon — kezdte útiél­ményeiről szóló beszámolóját Éltető doktor. — Harmincöt fej­lődő ország és hazánk mutatko­zott be fogyasztási cikkeivel, élelmiszeriparával. Vagyis azzal, amit ez az igen gazdag szigetor­szág vásárolni akar. Világosan láthattuk, pénzük mindenre van, a választékot bővíteni akarják, viszont kiváló csomagolású, ki­váló minőségű árut várnak a partnerektől. Minden jót megvesznek A szövetkezet képviselője­ként a termelési igazgató á részt vevő 16 magyar vállalat küldöt­teinek egyike volt. A Skála Rek­lámstúdió és az Észak-magyar­országi Innovációs Centrum szervezte a tanulmányutat és a kiállításon való részvételt s azóta is gondozója a távolkeleti part­nerekkel alakulóban lévő part­neri kapcsolatoknak. Alkalom nyílt megismerkedniük azzal az igencsak sokáig elzárkózó szi­getországgal, amelynek nemzeti jövedelme az idén várhatóan meghaladja a 97 milliárd dollárt. S ami még elöljáróban igen szemléletes adat: amíg ennek a húszmillió lakosú szigetnek a külkereskedelmi forgalma 1969- ben, 2,2 milliárd dollár volt, 1987-ben ez a forgalom már el­érte a 88 milliárd dollárt! E való­ban nagy ugrás nyit most lehető­séget az eladni szándékozóknak. Köztük nekünk is a mezőgazda- sági termékek exportjára, hiszen a tajvaniak évente másfél milli­árd dollárért vásárolnak élelmi­szereket hazai, igen gazdag vá­lasztékuk bővítésére. Az áfész mézet, tésztaféléket, Pertu töltött pálcikákat, ketchu­pöt, a különböző fűszerkrémek- ből teljes kollekciót küldött a ki­állításra. S hogy milyen volt az ér­deklődés? Nem egészen egy hét alatt 28 céggel tárgyalt az igazga­tó, s nem maradtak hatás nélkül ezek a találkozások. A legfőbb partnerekkel azóta már Buda­pesten is találkoztak, s újabb mintakollekciókat kértek több termékükből. — Elvileg minden termék szó­ba jöhet esetleges kereskedelmi kapcsolatunkban. A szocialista piacokon megjelenő és más or­szágokból is vásárolni szándéko­zó kereskedő céggel teremtettük meg az együttműködést, s azóta is folyik a levelezés, telexváltás. Keresik és mi is keressük a hosz­szú távra érvényes üzleti lehető­ségeket. Szóba jöhet vegyes vál­lalat is, amelynek termékeit har­madik piacon lehetne értékesíte­ni. — Az európai ember számára különleges, egzotikus világ, ami­vel találkoztunk. Óriási forga­lom, nagy zaj, tülkölés az utcá­kon, számunkra szokatlan nyüzsgés, ám az összevisszaság, a szervezetlenség csak látszólagos. Udvariasak, barátságosak, sze­rények az ott élő emberek, akik őszinte érdeklődést mutattak irántunk, s többször is hangoz­tatták, szeretnének tőlünk is ta­nulni. Azt hiszem, nemigen kell mondanom, nekünk is van mit tanulnunk tőlük... Az élelmiszerüzletek higiéniája a mi mércénkkel mérve rendkívüli. Minden előrecsomagolt, gusztu­sos, csábít a vásárlásra. Reklám gyanánt láttunk például jégszob­rokat, amiket naponta akár többször is elkészítenek, hiszen igen nagy a hőség. Legyőzni a távolságot — Mit kereshetünk mi egy ilyen távoli és a gazdasága miatt nyilvánvalóan nagyon igényes országban? — A távolság a legnagyobb akadály, de nem lehetetlen le­győzni. Olyan termékcsaládok kialakítására van szükség, ame­lyek kibírják a hosszú utazást, s természetesen annak költségeit is. Az külön előny lenne, ha vala­milyen vegyes vállalkozási for­mában egy helyi üzemben sze­rezhetnénk érdekeltséget, s eset­leg megteremtenénk nálunk is ennek lehetőségét a tajvani part­nerek számára. A valuták közötti különbségeket úgy lehetne áthi­dalni, hogy a partnerünk áruházi láncolatán belül termékeket cse­rélnénk kölcsönös kereskedelem formájában. Elhangzott például a beszélgetéseink alatt, hogy ér­demes lenne itthon egy kínai ven­déglőt nyitni. Egyáltalán nem tartjuk lehetetlennek az ötletet s ehhez hasonló megoldásokon is gondolkodunk. Az áfész termé­kei közül szinte mindegyiknek volna piaca Tajvanon, hiszen alapelvük, hogy a választékot a világ minden tájáról beszerzett árukkal bővítsék. Ha megfelelő színvonalon tudunk megjelenni náluk például a tubusos lekvárja­inkkal, az ottani ízlésnek megfe­lelő és a különlegességnek szá­mító magyaros fűszereinkkel, létrejöhet az üzlet. Mindenütt hangsúlyozták a tárgyalópartne­reink, hogy ők egyelőre csak ven­ni akarnak, eladni nem, mert tudják, hogy e tekintetben nehézségeink vannak. Hadd te­gyem hozzá, ma az üzleti világ­ban kevesen vannak olyanok, akik elsősorban vásárolni akar­nak. A jövőben viszont nem el­képzelhetetlen, hogy az igen fej­lett technikával készülő/ olcsó híradástechnikai, elektronikai termékeket mi is behozzuk majd áruink fejében a szigetországból. Ez is egy lehetőség, számunkra most az a nagy kérdés: tudunk-e élni vele... Hekeli Sándor A Mátraalja történelmi borvi­déken javában tartanak az idő­szerű borászati munkák. A Mar- kazi Mátravölgye Termelőszö­vetkezetben 24 ezer hektoliter bor „érik” a pincékben. A szakemberek jelenleg a másod­fejtést végzik, majd ezt követi a derítés, házasítás, szűrés és ter­mészetesen a gyakori laboratóri­umi vizsgálat. A markaziak az idén a fehér- és vörösboroknál a minőségi mutatók javítására tö­rekednek, hogy az afrikai, oszt­rák, NSZK exportpiacokon megfeleljenek, illetve megma­radjanak. Mintegy 10 ezer hektoliter bort tudnak tárolni az acéltartályokban Hajdú Mihályné a laboratóriumban az új bort analizálja... Az ászokhordők tartalmát ellenó'rzik a szakemberek: Balázs Ábel borászati ágazatvezető és Paulenka Mihály pincevezető I)arők Richard fejtéshez készíti elő a tárolót (Szabó Sándor felvétele — MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom