Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-03 / 288. szám
6. MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. december 3., szombat Az örök bohém Egy fiatalembert jó szándékú, kispolgári hangoltságú szülei jogásznak szánták. Úgy gondolták: ezen a pályán gyorsan, köny- nyen érvényesülhet, idővel mó- dosodhat, azaz behajózik abba a jelképes öbölbe, amelyet ők oly nagyra tartottak. A baj csak az volt, hogy ez az ifjú örök bohémnak született. Afféle vagabundnak, aki riado- zik a révbe érkezéstől, az egymást követő szürke napok egyhangúságától, a parfümözött családi béke émelyítő nyugalmától. Ő művészetről, önkifejezésről, szellemi csodákról álmodott. Hitt abban, hogy igazat, újat mondhat a világnak, s hirdetheti az emberség testamentumát. Csoda-e, ha festőnek készült: a nagy nekibuzdulás azonban az első menetre kifulladt, mert az otthoniak meggyőzték, hogy hallgasson rájuk. Gyötrődött az egyetemi stúdiumoktól, de eleinte állta a sarat. Aztán a fővárosba küldték — ellátva pénzzel —, hogy ott folytassa tanulmányait. Fel is ért, de a szép summát rögvest elpazarolta, így hát mesz- szire elkerülte az univerzitást, s oly sokak megdöbbenésére segédmunkásnak szegődött. Mintha sejtette volna: vérbeli íróvá csak akkor válhat, ha megismerkedik a valódi mélységekkel. Tersánszky Józsi Jenő ekként rajtolt, s ezt követően hű maradt magához. A nagyszerű Osvát Ernő rögvest felfigyelt ritka tehetségére, felkarolta, s olyan ösvényre vezette, amely a Parnasz- szus ormaira kanyarodott. Remek novellákkal, eredeti ízű, hangvételű regényekkel ajándékozta meg a honi literatú- rát. Hamarosan levetkőzte mások stílusjegyeit, s kialakította önálló, csak rá jellemző eszköztárát. Megmaradt vérbeli komédiásnak. Azt vallotta, hogy a hamisítatlan derű mindenkit átsegít a legnehezebb buktatókon is. Olyan figurákat rajzolt, mint például Kakuk Marci, akinek alakja markánsan egyedi, semmiféle más karrakterrel össze nem téveszthető. Küldetésének hirdette a toll- forgatást. No nem kinyilatkoztatásszerűen, nem fontoskodva, hanem hamiskás, bölcs, ironikus mosollyal. Születésének 100. évfordulóján is így tekint ránk. Ekként őrzi, s adja tovább emlékezetünk az utánunk következőknek. Póz nélküli halhatatlanként . . . Pécsi István Tersánszky Józsi Jenő emlékezete A z első szava is az volt hozzám a bihalgebbedi fogadósnénak, mikor odaérkeztünk: ugyan ne rángassam a kíváncsisággal ki neki a máját, miféle nagyúr vagyok? Nagy örömben, izgulatban forgolódott körülöttem a csapiámé, vehettem észre. Aggódhatott erősen, hogy nem térek vissza. De nem panaszkodhattam arra, ahogy az egész ház fogadott. A vastag csapiár, a cseléd, a mindenes, mind tuzben-lázban lótott-futott, hogy megelégedésemre lásson el. Úgy tetszett csakugyan nekem, mintha csak külön szimatja volna emberek orrának arra, hogy valaki nagy csomó pénzt hoz közibük. De ne hosszadalmaskodjam vele, ami semmi dolgok estek itten. Gyulának a szobám mellett csináltak szállást. Én pedig most már sok okát nem láttam, hogy mint a börtönlakó, buj- dokoljak ebben a fogadóban. A csaplárék sem noszogattak erre. Csak annyit fogadtattak meg velem, hogy én magam tartózkodjam a községiekkel való közösködéstől, amíg nem szükséges és tanácsos, ne tegyem. Erre szívesen ráállottam. Azután mindjárt összeültem, most már a csaplárral és a csapláméval közösen, fenn a szobámban, hogy számadásba fogjak velük. Na! Azóta is, hogy odajártam, egyre-másra jelentkeztek parasztok, akik pecsovicsok lettek. Sok olyan is akadt köztük, akiknek bírói ítélet vagy adótartozás, vagy fene tudja, mi miatt, nem is volt joguk szavazni. De persze hogy nem vettem szigorúan ezt. Hadd szaporítsák a kormány busás számlájára a Csávásy híveit... A segédjegyzo, a tanító is közbejöttek. Még a kisebb kocsmából a kocsmáros is áthozott négy szavazó- polgárt, és a harmadik, legkisebb kocsma is jelentkezett, hogy akadna a vendégei közt a kormány hívének, ha megkennék a markukat! Jól ment az üzlet. Nagyjában ebben a titkos kígyókő-fúvásban telt el a nap. A pénzosztás persze akkor következett volna csak ha az áttérült tisztelt választók összejönnek, és aláíiják a kormánypárti követnek az ajánlási ívét, amit kiállítottak, és velem adtak a pártirodából. Hát a csapiár és csapiámé biztosítottak, hogy másnap estére összecső- dítik nekem az embereimet. Ebben maradtunk, mikor késő éjjel nyugalomra tértem. Persze a csapiámé még aztán felsurrant hozzám, külön megbeszélésre, a szobámba. Mellettünk a szomszéd szobában, a Gyula süketsége felől mozsarat is sütögethettek. Másnap délfelé járhatott már, mikor nem a házból zavartak föl. Hanem Soma. A sváb kocsis vezette föl. Az már ismerte a járást hozzám a fogadóba. Bár duplán látott a másnapos gaborgyás részegségtől, ahogy biztosan Soma hurcolta a dorbézolásra magával egész éjjel. Hogy Soma nem volt emberi kép? Azt kár is mondjam. És hogy az utolsó petákokért kaparászott a zsebében a százasból, hogy a pap kocsisának odalökje, és elzavarja magának haza? ... Na persze hogy egyebet így sem vártam ennél tőle! Arra is méltán számíthattam, hogy Soma most már búsulni hagyja maga után a habukini rezidenciáját. Mert ide akarja befészkelni magát az én szállásomra vagy a közelembe, hogy kézben tartson. Pláne, hogy ötödik kerék lett mellettem Soma a korteskedésben. Pláne, hogy a pénz nálam van. Somától most már nem szabadulok! Ebbe kellett is, illett is, hogy beletörődjek. Első is az volt mégis, hogy a bosszúság helyett Soma kegyetlen megkacagtatott. Mert mit végzett ez Pockosremetén? Mesélni kezdi mindjárt nekem. Nem fért neki az a fejébe, hogy a méltóságosék őtet olyan kurtán-fur- csán kiebrudalták. Hát reggel, persze az éjjeli vigasságtól zákányos fővel, az én Somám elhatározta, hogy törik-szakad, váltania kell neki egy zokszót a méltóságossal vagy a gróffal, ha mindjárt az udvaron, a kocsijuk előtt is les rájuk! Elment hát reggel jókor a pártirodára Soma. Sórál ottan az utcán, az udvaron erre-arra. Várja a főigazgató hintáját. Hajt csakis, aránylag elég jókor délelőtt, oda a főigazgató. Na, Soma szedi magát, és nagy dacosan, nagy panaszosan akar elejbe járulni a kövér méltoságosnak. De a méltóságos, ahogy megpillantja Somát, nemhogy elutasítólag, de kész, nagy örömmel inti magához. Csak éppen szóhoz nem hagyja jutni Somát a kesergésével, hanem azt mondja neki: — Kapóra-kapóra jön, fiam, maga most nekem, már éppen stafétát akartunk küldeni a maga Katzky társa után Bihalgebbedre. Mert elfeledtük átadni neki az ottani hozzánk pártolt választók fejenként húsz pengőforint útiköltségét. Ezt maga átveszi, és azonnal hiánytalanul átszállítja Katzkynak. Ne is szaporítsuk a szót. Ott van az irodavezetőnél becsomagolva a pénz. Szólok azonnal neki, hogy adja ki magának. így! A főigazgató bemegy, Soma gaz, kapzsi szeme pedig, szinte magam előtt láttam, hogy csilloghatott-vüloghatott a pénz emlegetésére. Megy Soma az irodába. Ott rögtön kézségesen j uttatják a kezébe a huszonöt választóra számított húszpengős köteget. Ötszáz forintot. Csak valahogy rövidelli Soma magában a csomagot. De nem is jut örömében eszébe semmi. Mert most aztán dúskálkodhat ő is a pénzben. Nem is mer az írnok pofájába nézni, hogy azok forralnának valamit ellene, vihognának rajta vagy mi? Felszakítani a pakkot? Átszámolni a pénzt? Hát azt meg éppen nem tartja Soma érdemesnek az irodában. Az ördög veletek! Már lohol is Soma kifelé az utcára, és el a kocsijához, ahol vesztegel- tette. Mégis útközben beletép a csomag papírjába Soma. Akkor rájön mindenre. Rájön, hogy minek volt sürgős a főigazgatónak, hogy pénzt bízzon rá? Minek tetszett úgy neki, az írnokok mulatnak rajta? Hát a csomagban nem egész, hanem csak fél húszpengősök vannak. Szemét ez, ha ki nem szerezheti hozzá a másik felét. Becsapták, csúfságot járattak vele. Hűjj azt a borzasztóságos, nagy kegyelmű, csillagos ragyogóját! Nagy dühében Soma kis híja, hogy a fűrészmalom patakjába nem lökte ezt a felemás bankócsomagot. De amitől közel volt Soma, hogy a hoppáré álljon a zsigerébe, és to- porzékolni, üvölteni, haját tépni és magamagán röhögni kezdjen a járt utcán, mi volt? Hát az, hogy a bankót szépen a könyvkötőnél kettévágják, és úgy adják felét a választásig a szavazóknak, és csak akkor a másik felét is, hogy érjen valamit, maga Soma ajánlotta a méltoságosnak korábban egyszer, mikor a vén pohos aggodalmaskodott, hogy előre kezdjék a választók pénzelését, és ne biztosíthassák magukat, hogy közben a választók a sáppal együtt át ne pártolhassanak az ellenzékhez . . . Nahát! Egy szó annyi, mint száz, Somát annyira kiforgatta ez az eset a lelkiállapotából, meg az álmosság is az éjjeli dorbézolástól, hogy felfordult a gyomra. Ereje dehogy volt mozdulatnyi is, visszamenni, és patáliát csapni a pártirodán. Mert miért is? Tisztára betegen, nyomorultul pihegve bicegett Soma a kocsijához. Belecsapta a nem-ér-fenét-se pénzköteget a kocsiba. Belerogyott ő maga is. A svábbal hozatott libapezsgőt gyógyszerének belsőleg, és hideg vizes borogatást köttetett külsőleg a fejére. Sárgát köpdösött egész úton az epeömléstől. Míg el nem aludt. így elgyalázta Somát ez a félbankóeset. Mit is szólni ehhez? Na, azért tudtam, hogy kár túlságosan szánakozáson kezdeni Somán, hogy odavan, megtört, meghunyászkodott végleg. Annyi volt az egész, hogy egyelőre mellőzte a disznóságot. Inni sem kívánt. Csak a pártirodára volt tele átokkal, panasszal meg vészjóslással. Azzal odadöglött az ágyamra, és hortyogott estéiig, mint egy sváb zenekar, Soma. Én persze otthagytam. Lementem a fogadó irodájába. Ott töltöttem a délutánt, meg a fogadó körül ténferegve. A csapiár már javában készült a zászlójuk hagyta parasztok kora esti gyűlésére. Asztalokat, székeket hordatott át a nagyterembe. Aztán boros, pálinkás berbencét állíttatott bakon oda, meg üvegeket, poharakat tétetett fel az asztalra a kiszolgáláshoz jó előre. Az első szégyentől zárt ajtók mögött lapítva látták jónak megtartani az egész ceremóniát. Nem a nyilvános nagy ivóban, mint különben szokták. Én éppenséggel jobb szerettem ezt. Majd ha annak rendje-módja szerint létrejött ez az átpártolás, és jobban megbarátkozik vele ez a kuruc falu, még akkor is ráérünk kicserélni a Bunkó Rezső függetlenségi követ zászlóját a fogadós padláslyukában a Csávassy kormánypárti képviselőjével. Hát már alkony a tt áj t szivárogni kezdtek az én embereim. Csakis láttam, milyen sunyítva, kelletlen somfordáinak át a csapiámé és csapiár intésére a nagyterembe. És kezdenek csöndesen iszogatni, csevetelni. Jöttek-jöttek, gyűltek hamarosan összefelé, szinte teljes számban. Indultam föl hát a szobámba. Nem másért, mint Gyulát lezargatni a pénzestasakkal és az ajánlási ívvel, ami szentesíti a pártiroda előtt a parasztok hajlandóságát a kormányra való szavazásra, ha aláírták. És a fogadós ráteheti a puffad t mancsát a sapkájukra. Sok teketóriát, több teketóriát én nem láttam itten. Aci — nesze! Mint mondják, és kész a kocsi Kakuk IVKsurcri. (Részlet)
