Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-03 / 288. szám
4. GAZOASAG — TARSÄüALÜtyi NÉPÚJSÁG, 1988. december 3., szombat A lövészbajnok kapitány A HÁÉV Bajorországban Nyugodtan alhatnak a Füzesabonyban és körzetében élők Fogyni nem akaró akták, hivatalos iratok. Aláírásokat, utasításokat papírra szántó toll. A dohányzóasztalkán krokodil alakját öltött fémhamutartó. Ezek azok a külső jelek, amelyek nem kerülhetik el a felületes szemlélő figyelmét sem. Határozott, mégis emberségről árulkodó kérések, olykor parancsszavak. Átgondolt, pontos fogalmazásmód, fegyelmezett, de korántsem feszélyezett magatartás. A szakma iránti teljes tisztelet. Ezek azok a tulajdonságok, amelyeket a társalgó partnernek észre kell vennie, hozzá közelállónak elfogadnia. Aki megfordult már dr. Varga László, a Füzesabonyi Rendőr- kapitányság vezetőjének hivatali helyiségében, bizonyára átélte a fenti érzést. Beszélgetésünk kezdetének apropóját a sikeres jogi egyetemi államvizsga nyújtja. — Napjaink időszerű témája a társadalmi vitára is bocsátott gyülekezési törvénytervezet. Érdekelne, miként vélekedik róla a hatóság illusztris képviselője, egy kapitányság irányítója? — Ismeretes, az alkotmány 64. szakasza biztosítja a gyülekezési szabadságot. Ezt az alapvető állampolgári jogot nyilván a nép érdekeinek megfelelően lehet csak gyakorolni. Mivel eddig nem volt jogi garanciája, szükséges a törvényben való szabályozás. Korlátáit jelentik egyelőre azok az előírások, amelyek a rendőrség hatáskörébe utalják a rendezvények, felvonulások rendjének biztosítását. A tervezet szerint ez a szervezők feladata lesz. A rendőrség szükség esetén működik közre! Ezért fontos, hogy előre bejelentsék azokat. Hiszen ahhoz, hogy a közrendet fenntartó kötelességünknek eleget tehessünk, előre tudni kell az adott eseményről. Hangsúlyozom azonban, hogy nem engedélyezésről, hanem csupán bejelentésről van szó! — Köszönöm. Bizonyára az olvasók óhaját is tolmácsolom, amikor részletesebb bemutatkozást kérek. — Ózdi születésű vagyok, bár gyermekéveim a szabolcsi Nagy- kállón teltek. Ott érettségiztem, s onnan jelentkeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára? Egy toborzás ösztökélt tulajdonképpen a katonai pályára. A karhatalmi szakon végeztem 1972- ben. Jól ment a tanulás, többször lettem élenjáró. Azután következett Miskolc, a karhatalmi laktanya. — Jelentős sportmúltról is hallani. . . — Nemcsak múlt, hiszen voltam igazolt NB III-as futballista, de elsősorban a lövészetet kedvelem. Természétesen a speciális, géppisztolyost. Tavaly a rendőrség országos bajnokságán első lettem. — Akkor nem érdemes a puskája elé állni. Szükség volt már a fegyver használatára? — Munkám során még soha nem kellett lőnöm. Pedig volt már meleg helyzet, például amikor Kisvárdán egy fegyveres bűnözőt kellett megsemmisíteni. Egyszóval, nem is szeretném használni, eddig még mindig sikerült meggyőzéssel leszerelni az elkövetőket. — Mindeddig nyoma sincs életpályájában a jelenlegi hivatásnak . . . — Egy munka kapcsán kerültem Mezőkövesdre. Ott ismerkedtem meg a feleségemmel, s 1973-ban összeházasodtunk. Átkértem magam a rendőrséghez, a helyi kapitányságra. Voltam nyomozó, közben szaktan- folyamokra jártam. Minden szakágában dolgoztam az igazgatásrendészetnek. Majd én lettem az osztályvezető utóda. Ezután — 1981-től — a közbiztonsági és közlekedési osztály munkáját irányítottam. — Füzesabony még ekkor sert} került látókörbe? — Letelepedtünk Kövesden. Ott született a most nyolcadikos Szilvia és a két évvel fiatalabb Laci Felvettek a miskolci jogi egyetemre. Azután 1982 végén elöljáróim megkértek, vállaljam a hevesi nagyközségben a kapitányságvezetői tisztet. Nemigen ismertem az itteni körülményeket, inkább maga a feladat vonzott. Főképp, amikor tájékozódtam a sürgető tennivalókról. — Nevezetesen? — Kemény, szívós munkára volt szükség, hogy eleget tudjunk tenni a kívánalmaknak, a lakosság igényeinek. — Lehetne még konkrétabban? — Sok volt a nyugdíj előtt álló beteg ember. Fel kellett frissíteni az állományt.' Kicserélődött a dolgozók háromnegyede. Jelentősen javult az iskolázottsági mutató: most valamennyi tisztünknek van főiskolai diplomája. Az átlagéletkor 36 év. — Nyilván nem mellékes, hogyan teljesültek a szakmai elképzelések. A fél évtized alatt megfeleltek a kitűzött céloknak? — Évről évre nő sajnos a bűn- cselekmények száma. Ugyanakkor a személyi feltételekben a változás csak a már említett iskolai előrehaladásban mutatható ki számottevően. Ez feszített munkát követelt mindannyiunktól. Tulajdonképpen a múlt esztendő az, amikorra sikerült teljességgel valóra váltani terveinket. Ebben szerepe van annak is, hogy nagyfokú támogatást kaptam a helyi pártbizottság apparátusától, különösen Antal Lajos első titkártól, de más szervek képviselőitől is. Egyébként tagja vagyok a pártbizottságnak. — Melyek azok 'a sajátosságok, amelyek irányt szabnak a városi jogú nagyközség közrendjén és közbiztonságán őrködők tevékenységének ? — Két tény: a település szívében húzódik a vasút, s itt van a megye második legnagyobb csomópontja. Keresztül megy a 3-as és a 33-as út. Nagy a lehetőségük a bűnözésre hajlamos személyeknek, hogy gyorsan eltűnjenek. A körzet földrajzi sajátja: településhalmazok láncolata található. Együtt van Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, azután Poroszló, Sarud, Újlőrincfalva, továbbá, Szihalom, Mezőszeme- re, Eger farmos, végül Kál és térsége. Mindez egy szalagszerű sávban. — Az említettekre utal például az elmúlt évek vasúti lopássorozata . . . — A megtörtént bűncselekmények több mint fele területünkön a vagyont támadta. A kellő ellenőrzés híján válhatott szervezetté a vasúti dézsmálás. Sajnos ilyen jellegű volt az Áfor-telepen nemrég feltárt benzinlopás, illetve a helyi állami gazdaságban a malacállományt ritkították meg. Erre fel kell készülnünk, hogy esetleg nőhet az effajta esetek száma. Számítunk az adócsalás felbukkanására is. Speciális még, hogy a 3-ason lerobbant, őrizetlenül hagyott gépkocsikról szinte pillanatok alatt eltűnnek a mozdítható alkatrészek. — Füzesabony megpályázta a városi címet. Amennyiben azzá válik, az a rendőrség munkáját is befolyásolja. Miként veszik ezt figyelembe elképzeléseikben? — Az alap megvan: kirívó, a lakosságot zavaró bűncselekmény ritkán fordul elő. Este is bátran kimehetnek az utcákra az emberek, nyugodtan alhatnak. Eredményességünk fokozatosan javul: az ismeretlen tetteses felderítésben megközelíti a hetven, a nyomozásban a hetvenöt százalékot. Az öt év alatt számos fórum előtt beszámoltam a közbiztonság és a közrend helyzetéről. Olyan testületek előtt, amelyek — segítő kritikai észrevételeikkel együtt — elismerik munkánkat. — Az általános mellett a meghatározott egyedi tervek? — A pártbizottsággal közös intézkedést hoztunk az együttműködés erősítésére. Főleg a körzeti megbízottak segítésére törekszünk. Egy alkalommal együtt értékeltük az állampolgári kötelezettségek megszegése miatti felelősségre vonás hatását. Két ízben gazdasági vezetőknek tartottam figyelemfelhívó, megelőző tájékoztatást a társadalmi tulajdon védelmének fontosságáról. Felvetették a jelenlévők, hogy ezentúl évente tartsunk ilyen összejövetelt. Mezőtár- kányban bűnmegelőzési és vagyonvédelmi bizottság jött létre. Szaktanácsadónak kértek fel itt. Tervezzük, hogy még ebben az évben létrehozzuk Füzesabonyban és körzetében a bűnmegelőzési tanácsot. Jelenleg az előkészületeknél tartunk. Ami a várossá válást illeti, úgy gondolom, nem várható a városi jellegű bűnözés ezen a területen. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne figyelnénk oda minden káros jelenségre. Szalay Zoltán Műszaki átadás előtt a tengizi nagyberuházás Vége felé közeledik a csúcs- időszak a magyar ipar történetének legnagyobb külföldi beruházásán Tengizben. A Vegy- épszer irányításával több mint 40 magyar vállalat 5400 munkatársa dolgozik ott egy évi hatmillió tonna kőolaj megtisztítását (elsősorban kénteleníté- sét) végző üzem két sorának kialakításán. A két és fél éve folyó építkezés első része hamarosan befejeződik, s a dolgozók a jövő év tavaszától a második technológiai sor megépítésén fáradoznak majd, amelynek határideje 1991. (Fotó: Kisbenedek Attila -MTI) „A hasznot nem pénzben méijük...” Nemrégiben jutott a fülembe a cseppet sem szokványos hír: a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei Bajorország „fővárosában'’, Münchenben vesznek részt lakásépítésben. Az üzlet előzményeiről, a feladat teljesítéséhez fűzött reményekről beszélgettünk Szamos Gáborral, a cég igazgatójával. — Úgy vélem, ahhoz, hogy megértse, milyen körülmények közepette is jött létre ez a „vendégszereplés”, kicsit vissza kell kanyarodnunk a múlthoz. Az sokak előtt nyilvánvaló, hogy az építőiparban a többi szféráénál erőteljesebb, versenyhelyzet alakult ki. Ez — magától értetődően — befolyásolta a piacok felkutatását is. Az előzményekhez tartozik, hogy hazánkban az 1970- es évek végétől a beruházások jelentős mérséklésének lehettünk tanúi. Ez minket is érintett, hiszen a korábbi állapot változott: nem a kereslet, hanem a kínálat túltengését lehetett megfigyelni. A feladat kevesebb lett, ilyenformán szabad kapacitások alakultak ki, ugyanis utóbbiakat a korábbi időszakok igényeihez igazítottuk. A munkáért tehát már meg kell küzdeni . . . — Mindezen túlmenően egy belső átrendeződés is lezajlott . . . — Valóban. így például nagyobb lett a szerepe az állagmegóvási, rekonstrukciós tevékenységnek. Mellesleg e nehéz, szűkös esztendőket átmenetinek jelezték, csakhogy az élet nem ezt igazolta. E tények azonban tőlünk is más szemléletmódot kívántak meg. S a fentebb említettekhez még egy dolog járult... Nem másról van szó, mint az eredménycentrikusságról, azaz arról, hogy csak azok maradjanak talpon, akik képesek sikereket produkálni. — A lekötetlen kapacitások mire ösztönöztek? — Ezt a kérdést feltétlenül meg kellett és meg kell oldani. Ha ez belföldön nem lehetséges, úgy a nemzetközi munkamegosztás keretei között. Elérkeztünk hát az export témaköréhez... tudvalévő, hogy hazai cégek már korábban is megpróbálkoztak ezzel, ám a remélt nyereség helyett az effajta építőipari vállalkozások zöme veszteséggel zárt. Persze elegendő tapasztalat és körültekintés híján nem is lehetett más a végeredmény. A tanulópénzt így hát — sajnos — bőven megfizettük, de a tanulságok jók voltak arra, hogy legközelebb ne lépjünk bele ugyanabba a „gödörbe”. — Az átmeneti visszaesés után mostanság újra előtérbe került a dolog, de már óvatosabbak vagyunk . . . — így igaz. Szabadjon megemlítenem valamit . . . Szakmánkban a kivitelnek három területe van: a szellemi, illetőleg a termékexport, valamint a kivitelezői tevékenység. Az elsővel nincs gond, a harmadikkal annál inkább. Kiváltképpen azért, mert a honi árak alakulása nem követi a világpiaciakét, azaz nagy aránytalanságok mutatkoznak. S minthogy a hazai árainkat odakint nem ismerik el, így aligha lehetünk versenyképesek. — Marad tehát a második szféra . . . Ott vannak esélyeink? — Vannak, de elsősorban azért — s ezt nem szívesen mondjuk ki —, mert nálunk a munkáskéz lényegesen olcsóbb, mint külföldön. Pillanatnyilag ez hát a mi előnyünk. Ez nem örvendetes, de tény. S hogy mennyire kell megharcolni manapság a feladatokért? Nos, ezek 60—7Ö százalékához ma már kizárólag verseny útján jutunk hozzá. Aztán arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy tennivalóink jelenleg már nem csupán Heves megyére koncentrálódnak. S ez azért fontos, mert egy idő után vizsgálni kezdtük, vajon hogyan alakulnak a járulékos költségeink akkor, ha nem néhány száz kilométerre megyünk el dolgozni, hanem messzebbre, akár idegen országokba. Emellett azt is megnéztük, mik az érdekei az embereinknek. Azt tudjuk, hogy a külhon csakis akkor lesz csábító a számukra, ha anyagilag érdekeltekké válnak. — A többéves keresgélés végül sikerrel járt. . . — Igen, ugyanis Münchenben egy 76 lakásos sorház szerkezet- építésére kaptunk megbízást. Ebben vállalatunk itthon is igen erős. Megjegyzendő, hogy olyan partnert kutattunk fel, aki mellett mi afféle alvállalkozók vagyunk. A találkozásban a véletlennek is szerepe volt. Ez a cég, azaz a Remabau kereskedelemmel is foglalkozik, s a Bubiv Egri Gyárával is kapcsolatban áll. S minthogy mi is, így már csak meg kellett tenni a következő lépést . . . Egyszerre 35—40 dolgozónk ténykedik majd kint, de váltásokra is sor kerül. Az érdek lődés a gárdában óriási, ám hogr ez megmarad-e, az attól is függ hogy a hazatérők miről számolnak majd be a társaknak. Most tizenöten vannak az NSZK-ban, s ők a terület előkészítését végzik. A keretszerződés szerint az első 36 lakást 1989. október 30-ig várják tőlünk, a további negyvenet pedig 1990. március 30-ig. — Mekkora üzlet ez önöknek? — Számszerűsítve az egy 1 millió 800 ezer márkás „bolt” Ez nem hatalmas valami, azaz nem számíthatunk extra bevételre, sőt, nem is remélhetünk többet, mint amennyit egy hasonló dolog teljesítése után idehaza is bezsebelhetnénk. Ráadásul olyan exportba fogtunk, amelvet a magyar exportpolitika ne. á- mogat, sőt — a közhiedelem: tel ellentétben — nincs vezetői érdekeltség sem. Ezek a motívumok tehát nem vezethettek bennünket. — Akkor hát miben bíznak? — Több valamiben is. Ha a partnerünk elégedett lesz velünk, úgy a jövőben is számíthatunk a megbízásokra. S egy idő múltán esetleg már nem csupán mint alvállalkozók jelenhetünk meg. Aztán most módunk lesz felmérni a terepet, vagyis meglátjuk, van-e valamiféle lehetőség termékexportra is. Ugyanis távlatilag erre is gondolunk. S most a leglényegesebbről . . . Azért éppen Nyugat-Euró- pát választottuk, mert ott rendkívül fejlett az építőipar, azaz jócskán tanulhatunk. Most alkalmunk lesz kideríteni: dolgozóink szaktudása felzárkóztatható-e a kintiekéhez, embereink képesek-e a teljesítmény melletti minőségi munkavégzésre, s ha biztosítják nekik mindazokat a technikai eszközöket, amelyekhez hazánkban nem juthatnak hozzá, akkor produkálnak-e olyan szinten, mint amit például az NSZK-ban megkövetelnek. Láthatja tehát, hogy ezek afféle próbatételek is ... — 5 ha kiállják ezt a próbát, akkor idehaza is ugyanolyan intenzitást lehet várni tőlük. Ugye? — Természetesen. Most szinte sorakoznak azért, hogy kikerülhessenek, igyekeznek úgy szorgoskodni, hogy kiérdemeljék az utazást. Ha viszont hazatérnek, ugyanazt a fegyelmet kérhetjük tőlük, mint amit kint megszoktak. A hasznot most még nem pénzben mérjük, de hosszabb távon feltétlenül számítunk arra, hogy a felsorolt előnyök'jegyszer busásan kamatoznak majd. . . Sárhegyi István (Fotó: Perl Márton)
