Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-03 / 263. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 263. szám ÁRA: 1988. november 3., csütörtök 1,80 FORINT Grósz Károly Ausztriába utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Minisztertanács elnöke Franz Vranitzky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja meghívására ma hivatalos látogatásra Ausztriába utazik. Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1988. november 1-2-ai ülésén, amelyen Kádár János elnökölt, Berecz János előterjesztésében megvitatta a belpolitikai helyzet alakulását, a párt feladatait, Hoós János előteijesztésében pedig a népgazdaság 1988. évi várható fejlődéséről, az 1989-90. évi gazdaságpolitika fő vonásairól és eszközrendszerérői szóló jelentést. 1. A Központi Bizottság áttekintette az 1988. május 20-22-ei országos pártértekezlet óta eltelt időszak belpolitikai folyamatait, a párt helyzetét és feladatait. Állást foglalt a belpolitikai helyzet megítélésének vitás kérdéseiben. A pártértekezlet állásfoglalásával és a Központi Bizottság feladattervével összhangban meghatározta a párt tevékenységének fő irányait és súlypontjait. A vitáról a napi sajtó ad tájékoztatást. A testület állásfoglalásáról közlemény jelenik meg. 2. A Központi Bizottság az 1988. júliusi ülésén hozott határozatnak megfelelően, a népgazdaság 1988. évi várható fejlődéséről és az 1989-1990. között követendő gazdaságpolitikáról szóló tájékoztató alapján megvitatta a népgazdaság fejlesztésének lehetséges főbb irányait, a gazdasági kibontakozás érdekében szükséges tennivalókat. A Központi Bizottság a gazdasági helyzetről és a jövő évre ajánlott gazdaságpolitikai irányvonalról elfogadott állásfoglalását nyilvánosságra hozza. Berecz János előterjesztése A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága — Berecz János előterjesztésében — kedden és szerdán belpolitikai helyzetünkről szóló jelentést, s a párt feladataira tett javaslatot vitatott meg. Berecz János referátumában rámutatott, hogy sorsfordító időket élünk. Az 1960-as évek reformfolyamatait az 1980-as évek újabb — bár ellentmondásoktól sem mentes — reformhulláma követte a gazdaságban. A pártértekezlet új utat, új teret nyitott a nemzet, a szocializmus fejlődése előtt. A pártértekezlet előtti időszaknak s magának a tanácskozásnak alapvető tapasztalata, hogy az átfogó megújulás igénye nem politikusok, ideológusok véleményeként, hanem a társadalom, a párttagság döntő többségének igényeként fejeződött ki. Történelmi feladatunk az, hogy gyors ütemben végigvigyük a szocialista piacgazdaság kialakítási folyamatát. S ezzel együtt hozzuk létre a szocializmus demokratikus politikai berendezkedésének az alapfeltételeit, és ebből kiindulva rövid időn belül épüljön ki az ennek megfelelő intézményrendszer. A pártértekezleten elfogadott program megvalósításának első néhány hónapjában ugyanakkor a belpolitikai helyzet alakulásában olyan tendenciák is megjelentek, amelyek a reformfolyamat nem kielégítő üteméből következnek, illetve nem kedveznek a reformok megvalósításának. A közhangulat romlik, ma lényegesen rosszabb, mint néhány hónappal ezelőtt. A gazdaság továbbra is válságjelenségekkel küzd. Az életszínvonal, az életkörülmények hosszabb idő óta romlanak, s ez a tendencia ebben az évben felgyorsulóban van. A gazdaság nem kielégítő teljesítménye jelentős társadalmi feszültségeket vált ki. A lakosság, s ezen belül a párttagság jelentős rétegei túl sokat vártak a pártértekezleten végrehajtott változásoktól. Jól érzékelhető a párt és a kormány iránti bizalom megrendülése. Ez a helyzet már a pártértekezlet előtt is látható volt. Az értekezletet követő hetekben a párt iránti bizalom javult, de az utóbbi időben a romlás tovább folytatódott. A társadalom széles rétegeiben csökken a helyzet megváltoztatására irányuló központi erőfeszítések hitele. Jelenlegi helyzetünket az állampolgárok, a párttagok különbözőképpen ítélik meg. Vannak, akik káoszról, zűrzavarról, a szocializmus pozícióinak térvesztéséről szólnak, és rendért kiáltanak. Mások az újonnan megnyílt politikai mezőkön kívánják érdekeiket érvényesíteni. Egyesek kizárólag polgári és más eszmék talaján lépnek fel. A pártértekezlet által elfogadott program végrehajtásának folyamatában ma két súlyos veszéllyel találkozunk. Az egyik a visszarendeződésnek a lehetősége. Ma léteznek ilyen törekvések; mögöttük konzervativizmus, értetlenség, a korábbi gyakorlatunkhoz való visszatérés tudatos előmozdításának az érdeke és szándéka húzódik meg. A másik, a húrt feszítő, a hatalmi pozíciók megszerzésére irányuló tevékenység főleg polgári radikális és liberális erők részéről tapasztalható, amelyek a párt pozícióinak gyengítésében látják előretörésük fő lehetőségét. Mindkét törekvés kifejezetten reformellenes. A következőkben a párt helyzetéről, politikai gyakorlatáról szólt Berecz János. • Pártunk a változás, az átalakulás állapotában van. A tagság ki akar törni a végrehajtó tevékenységet végző párttagszerépből, egyre aktívabban kíván részt venni a pártpolitika alakításában. Ez a szándék nem mond ellent annak, hogy eközben nehézségeket okoz a nagyobb önállóság megélése. A fordulat késleltetése, a szavak és a tettek közötti szakadék mélyülése radikalizálta a párttagságot. Ez bizalmi válságban jutott kifejezésre. Az 1988 januárjában megkezdődött párton belüli szervezett viták erős indulatokat hoztak felszínre. A vita folytatása során csökkent az indulat, de megmaradt az erős kritika, s erősödtek az útkereső törekvések. A valódi irányváltást célul kitűző pártértekezlet dokumentumainak érdemi megvitatására, kihordására ugyanakkor nem bizonyult elégnek néhány hét. A vita folyamatában így nem rendeződhettek, nem tisztulhattak le a párttagság nézetei. A személyi változások várható hatását a párttagság túlértékelte. Mivel ezt nem követték, mert nem követhették olyan érdemi, magatartásbeli változások, mint amilyeneket kívánatosnak tartottak, ezért úgy érzik, hogy az eredmények szerények, esetenként az eredménytelenség érzete is kialakult. A párttagság, a pártértekezletre készülve, az elégedetlenségével, a kritikájával, a távlat- és bizalomvesztésével kifejezte: nem vállalja a folytonosság teljes tovább vitelét az elmúlt másfél évtized politikájával. Ehhez a meggyőződéshez vezetett a XI., a XII. és a XIII. kongresszus céljai és megvalósításuk közötti eltérés, amelyet a tagság az életszínvonal-romlásban és a pártnak a társadalom előtti tekintélyvesztésében élt át. Változtatási szándékát csak megerősítette az is, hogy szerepe elsősorban a határozatok végrehajtására korlátozódott, s ezért nem vett és nem is vehetett részt érdemben a politika kialakításában. így nem érezte, és most sem érzi magát felelősnek az elmúlt másfél évtizedben előfordult rossz döntésekért, a meglévő hibákért és azok következményeiért. Az elmúlt időszak döntési mechanizmusának egyik meghatározó sajátossága, hogy egy rosz- szul megválasztott, vagy nem pontosan feltárt helyzetnek megfelelő koncepció talaján születhettek jó döntések is. De ezek nem gyakorolhattak kedvező hatást. Az átmenet másik sajátossága, hogy a társadalomirányítás — az eddigi kezdeményezések ellenére — még nem rendelkezik konkrét lépésekre lebontható stratégiával, s a megalapozásául szolgáló ideológia is nagyrészt kidolgozásra vár. Zavarok vannak pártunk és a tömegek közötti viszonyban. A munkásosztály jelentős rétegeivel, főleg a párttag munkássággal nem voltunk képesek érdemi párbeszédet folytatni a belpolitika nagyjelentőségű témáiról. Az értelmiséggel az elmúlt egy-más- fél évtizedben pártunk nem volt képes felkutatni a megváltozott körülményeknek megfelelő kapcsolatépítés hídjait. A mezőgazdasági dolgozók továbbra is kötődnek a párt politikájához, az agrárpolitika közösségi és emberi vonásai miatt. Belpolitikai helyzetünk egyik jellemzője, hogy a mezőgazdasági dolgozók és az agrárszektor ma társadalmi stabilitásunk egyik fontos tényezője. Az ifjúság sorsa a nemzet jövőjének kulcskérdése. Ebből következően meghatározó jelentőségű a szocializmus jövőbeli fejlődése szempontjából. Jelentős . korosztályok az elmúlt tíz évben, a gazdasági stagnálás, az életkörülmények romlása, a társadalmi feszültségek növekedése idején váltak felnőtté. E korosztályoknak ezért elsősorban negatív tapasztalataik vannak társadalmunkról. Történelmi felelősségünk tehát, hogy „ifjúságpárti” politikát folytassunk. A továbbiakban az előadó az egypártrendszer-többpártrend- szer kérdéseiről, az alternatív útkereső törekvések szerepéről szólt. Az alternatív útkeresések egyik meghatározó tényezője ma az, hogy a párt által az elmúlt másfél évtizedben folytatott gazdaságpolitikai gyakorlat mindinkább eltávoh'totta az országot a világfejlődés fő folyamatától. Ez az életszívonal nagy mértékű csökkenéséhez vezetett, s a gyakorlat nem tudott a nemzet számára szilárd jövőt ígérő perspektívát nyújtani. Nem az a gondunk valójában, hogy létrejönnek az alternatív szerveződések, hanem az, hogy ez ilyen súlyos feszültségek közepette történik. Ezért jogos bírálatok, kritikák fejeződnek ki a megalakuló új szervezetekben is, s ezért keresik válaszaikat hangsúlyozottan a párttól eltérően. A helyzet megváltoztatásának legfőbb eszköze: a társadalmi feszültségeket kiváltó gazdasági helyzet megváltoztatására irányuló gazdaságpolitikai fordulat végrehajtása. A szocialista építés sajátos magyar útjának kiemelkedő állomása az 1968-ban bevezetett mqgyar gazdaságirányítási reform — mondotta ezután. — Nálunk ezzel kezdődött meg a történelmi szakítás a Sztálin nevével fémjelzett gazdasági modellel, és fél évtizedre minden addiginál gyorsabb gazdasági fejlődés feltételei teremtődtek' meg. Nem szakítottunk azonban a történelmileg kialakult politikai rendszerrel, s a gazdasági modell egészével sem. Nem kapott érdemi figyelmet az új szocializmusfelfogás kialakítása, a szocialista viszonyok közötti korszerűsödés elméleti és gyakorlati problémáinak tisztázása, az értékrendszer megújítása. A politikai intézményrendszer számottevően nem változott meg, a párt sem újult meg teljesen. A gazdasági reformfolyamat megtorpant, sőt erőteljes visszarendeződésnek voltunk a tanúi. A programok szintjén megfelelő belpolitikai elhatározások fogalmazódtak meg, de többnyire elmaradt a végrehajtásuk. A pártpolitika a folyamatosságot és a folytonosságot hangsúlyozva, a konfliktuskerülő politika gyakorlatát követte. E helyzet gyors ütemű, radikális megváltoztatása már megkezdődött. A gazdasági reform- folyamat felgyorsításával rövid időn belül el kell érni, hogy visz- szafordíthatatlan, gyökeres megújulás menjen végbe a gazdaság- irányítás egészében. A reform kulcskérdése a piaci viszonyok következetes érvényesítése. Ott kell az államnak megjelennie, ahol a piac szabályozó szerepe nem érvényesül. A vegyes tulajdonú piacgazdaság kiépítése nélkül nem valósítható meg a pártértekezlet állásfoglalása, s népi lehetünk képesek korszerűen működő gazdaság megteremtésére. A magántulajdon tartós, szilárd része a tulajdoni rendszernek, megfelel az átmeneti társadalom természetének. A magántőke nem válik meghatározó részévé az újratermelési folyamatoknak, hanem azok továbbra is a társadalmi tőke dominanciáján nyugszanak. Az előadó ezután továbbfejlődésünk kulcskérdéséről szólt, arról, milyen gyorsan tudjuk hatékonnyá tenni a társadalmi tulajdont. A hatékonyság követelményét szigorúan érvényesíteni kell. A hatékony társadalmi tulajdonformák megteremtésében fontos lépés a társasági törvény. Ezután Berecz János hangsúlyozta: a gazdasági reform tervezett további lépései, így a költségvetési reform, a bérreform, a hatékony foglalkoztatási feltételek megteremtése nélkülözhetetlenek a gazdaságpolitikai fordulat végrehajtásához. Egyidejűleg fel kell gyorsítani annak a szociális védőhálónak a kiépítését, amely a foglalkoztatási feszültségek enyhítéséhez, a munkanélküliség kezeléséhez szükséges. A gazdasági reformlépések sikere — a gazdaság teljesítménye és a közhangulat közötti rendkívül szoros összefüggés miatt —. a jövőbeni belpolitikai helyzetet alakító, döntő fontosságú tényező. A társadalmi közvélemény ilyen állapotának döntő oka, hogy hosszú éveken át a párt vezető szerepének egyoldalú hang- súlyozása a mindenhatóság látszatát keltette, továbbá közelebbről az elmúlt másfél évtizedben a magyar társadalom előtt a gazdaságra vonatkozó lényeges információk nem kerültek napvilágra. Egyszerre kell tehát hozzákezdenünk a továbbra is áldozatokat követelő gazdaságpolitikai fordulat megvalósításához és a tényleges gazdasági helyzetnek, a tényleges választási lehetőségeknek a társadalommal történő megismertetéséhez. Berecz János ezek után rámutatott: A politikai nyüvánosság gazdagítása olyan elhatározott szándékunk, amelyet a pártértekezlet megerősített. Változatlanul fontos törekvésünk, hogy az újságíró- társadalommal partneri viszonyt építsünk ki és tartsunk fenn. A saját törvényei szerint működő, politikai tényezőként színre lépett sajtó megfelelő helyzethez, szerephez jusson a kibontakozó demokratikus közéletben. Politikai közéletünket irritálja, a közvélemény hangulatát rontja ugyanakkor a nyilvánosság bizonyos eltorzulása. Mindnyájan érzékeljük, hogy egy-egy markáns kisebbség visszaél a sajtó — különösen a rádió — hatalmával. Közöttük többségben párttagok vannak. Nem engedhető meg, hogy e szűk réteg saját nézeteinek egyoldalú sulykolásával hangulati nyomást gyakoroljon a társadalomra. Akarva vagy akaratlanul megzavarják, dezorientálják a közvéleményt, rontják a reformfolyamat esélyeit, mert a politikai türelmetlenség erősödéséhez járulnak hozzá, s mindezzel rombolják a párt és a társadalom közötti viszonyt. Kénytelenek leszünk ellensúlyozni ezt a torz gyakorlatot. Egyelőre még nem tisztázott kérdés, hogy a társadalmi élet különböző súlyú és eltérő politikai orientációjú szereplőit a teljes egyenlőség elvén kell-e az állami tömegkommunikációs fórumokhoz juttatni, vagy azok a saját eszközeikre alapozott nyilvánossággal rendelkezzenek. Miután itt politikai kérdésről van szó, annak megválaszolásához a politikai érdekeknek kell meghatározónknak lenni. Jogosnak tekinthetjük ezért azt az igényt, hogy az állami tömegkommunikációs eszközökben az új szerveződések, polgári indíttatású eszmei áramlatok ne kapjanak tényleges helyzetüknél, befolyásuknál nagyobb teret, s ott jelenjen meg a velük kapcsolatos bírálat is. A párt, a szocialista állam, illetve a tömegszervezetek orgánumai politikájuk alapján — az új szerveződések céljait, érveit, gyakorlatát nem elhallgatva — kritikusan, polémikusán, saját álláspontjukat képviselve foglalkozzanak velük. Egyre inkább feszültséget okoz az a gyakorlat, hogy jelentős, nagy létszámú rétegek helyzetéről, érdekeiről, törekvéseiről és főleg munkájukról lényegesen kevesebbet lehet tudni a sajtóból, mint amilyen a társadalmi folyamatok egészében betöltött szerepük. Ugyanakkor egy szűk csoport, néhány ügyeletes nyilatkozó minden nyilvánosságot megkap. Ennek a gyakorlatnak a megváltoztatása a lapgazdák, a szerkesztők, a sajtót irányító vezetők fontos szakmai és politikai feladata. Megjelennek majd — politikai határozataink nyomán — más színezetű lapok is. A más színezet, a más politikai szemlélet önálló arculatot fejezhet ki, de nem támadhatja a társadalmi berendezkedés alapjait. Berecz János ezután a párttagság politikai cselekvőképességéről szólt. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel — hangsúlyozta —, hogy az MSZMP 816 ezer tagja nem lehet egységes. A pártegység mechanikus értelmezése lenne, ha a tagság egésze iránt az azonos gondolkodásmód, a megközelítések azonossága és az érdekek felett állás követelményét támasztanánk. A különbséget önmagában véve nem lehet negatívan értékelni. Ha az alapkérdésekben ugyanis ez a több mint 800 ezres párttagság egyetért, akkor joggal tarthat igényt arra, hogy valóságos politikai pártnak tekintsék, és annak megfelelően eredményesen működjön. Ezen belül azonban vannak és lehetnek különbségek még pártpolitikai kérdésekben is. Van azonban a párttagságnak egy olyan sok százezres összefogott közössége, amely nemcsak a néhány alapvető kérdésben ért egyet, hanem sokkal szélesebben is. Elfogadja, támogatja és meg akarja valósítani a pártértekezlet programját. Ez nagy erő! Általa a párt ma is képes arra, hogy megvalósítsa a pártértekezlet állásfoglalásából eredő feladatokat. Most a hangsúlyt a párt egységére helyezve, s az egység az akcióképességben mutatkozhat meg. Természetesen lehet az áramlatok létéről és milyenségéről vitatkozni, nekünk azonban dinamikus és progresszív egységre kell törekednünk, amely elviseli a különbözőségeket is. Ezért a vita igazi tárgya az, hogy a különböző áramlatok miként vegyenek részt a politikai akarat, a cselekvés, a politikai közélet formálásában. Pártunk, egyesült párt lévén, a munkásmozgalom gazdag tapasztalatait integrálhatja a kommunista mozgalomba. Ezzel foglalkozva szólnék a platformok kérdéséről. Ismeretes, hogy a Központi Bizottság a platformszabadság politikai és szerkezeti feltételeire vonatkozó kérdések vizsgálatára bizottságot hozott létre. A platformot úgy foghatjuk fel, hogy az a párttagok egy csoportjának egy adott kérdésben bizonyos ideig tartó nézetazonossága és véleményközössége. Ez azonban nem ölthet szervezeti, szerveződési, intézményesülési szándékot vagy formát, és nem sértheti a demokratikus centralizmus elvét. Pártunk történelmi tapasztalata, hogy a legjobb politikai irányvonal sem valósítható meg szilárd, következetes, kellő politikai összefogás nélkül. Az ösz- szefogás természetesen nem személyek közötti egyezség, hanem elvi alapon vállalt politikai közösség. A párt fő erejének azonban kiváltképpen rendelkeznie kell azzal a készséggel, hogy politikai platformján — a társadalom minden rétegéből építkező pártként — lehetőséget teremtsen a párbeszédre, szövetségre a kölcsönösen elfogadott elvek alapján a reform iránt elkötelezett kommunista, a párton kívüli haladó szocialista, baloldali demokratikus, népi-nemzeti indíttatású erők és az egyházak között. (Folytatás a 2. oldalon.)
