Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-03 / 263. szám

2.

GAZDASÁG — TÁRSADALOM

NÉPÚJSÁG, 1988. november 3., csütörtök

Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága

(Folytatás az L oldalról.)

Mindehhez meg kell fogalmaznunk a politikai együttműködés, közmegegyezés új tartalmát a megváltozott körülmények között.

Napjainkra a közmegegyezésnek az elmúlt harminc évben kialakult feltételrendszere, alapja meggyengült. Ez a közmegegyezés ugyanis jelentős mértékben az életszínvonal, folyamatos növekedésére épült. Ennek összetevői, így a létbiztonság, a teljes foglalkoztatottság és a fogyasztásbővülés külön-külön js megrendültek jelentős létszámú rétegek számára.

Az előadó ezek után felvázolta, mi tekinthető ma az összefogás alappillérének. Ezek közé sorolta:

1. A hatékony piacgazdaságnak, a vállalkozási lehetőségeknek a megteremtését, amelyek létrehozhatják a nemzeti fel- emelkedés gazdasági alapjait; önálló arculatú, a nemzeti érdekekre épülő gazdaság- és társadalompolitika kialakítását, amelyre alapulhat határozottabb nyitásunk a világ felé;

2. a társadalmi önszerveződés jogának, mint a szocializmus elidegeníthetetlen elemének érvényesítését a politikai pluralizmus viszonyai között, amelynek keretében a szocialista társadalom új fejlődési útjának a magyar társadalom érdekeit érvényesítő, az összes haladó, baloldali, demokratikus, nemzeti és humanista törekvést kifejező erő együttműködésének a megvalósítása;

3. olyan szilárd alkotmányosság kiépítését és szavatolását, amely a biztonságos jogrendnek, a jogállamiságnak az alapja, és magába foglalja a demokratikus politikai rendszer működésének keretein belül a párt, a kormány, a különböző érdekképviseletek, a társadalmi-politikai mozgalmak együttműködésének törvényes szabályait;

4. a Szociálizmus megújítására törekvő valamennyi ideológiai áramlat együttes politikai programalkotó lehetőségeinek elismerését, beleértve a nem marxista világnézetű, így a vallásos emberek aktív közreműködési lehetőségét is a társadalmi gyakorlat alakításában.

Az új összefogásnak és minden részterületének a magyar progresszió legjobb hagyományaira kell épülnie, folytatva és az új körülmények között kiteljesítve a nemzet, a haladás és a szocializmus ügyének összekapcsolását.

Az új nemzeti összefogás biztosíthatja azoknak az értékeknek a megőrzését, amelyek alapján a XX. században a magyar munkásmozgalom, 1956 óta az MSZMP egyetlen politikai pártként választ tudott adni.

Elvileg nyitott kérdés, hogy az új nemzeti összefogás milyen politikai intézmények létrejöttét eredményezheti. A pártértekezlet állásfoglalásának megfelelően az MSZMP azt vallja, hogy a politikai fejlődés adott szakaszában a pluralizmust az egypárt- rendszer körülményei között kezdjük meg kiépíteni.

Küzdelmünk a nemzeti fel- emelkedésért közmegegyezést, összefogást szervező erő akkor lehet, ha el tudjuk kerülni a nacionalizmus buktatóit. Az elmúlt hónapok eseményei azt mutatják, hogy társadalmunkban az egészséges nemzeti érzés mellett jelen vannak esetenként a túlfűtött nacionalizmus jelenségei is. Egyik veszélyes megnyilvánulásuk a szomszéd népekkel szembeni előítélet, holott alapvető magyar nemzeti érdek ebben a térségben a szomszéd népekkel való hatékony, alkotó együttműködés.

Fontos és a közmegegyezés szempontjából politikai megítélést kívánó belpolitikai fejlemény a társadalomban meglévő áramlatok, szerveződések kérdése.

Egyelőre nehezen rajzolható fel az egyes mozgalmak, egyesülések arculata. Már ma is vannak az MSZMP ideológiájához, politikájához közelálló vonulatok — bár még meglehetősen fejletlenek és erőtlenek. Több olyan

mozgalom jött létre, amelynek politikai meghatározottsága már nem látható egyértelműen, de jelenleg az MSZMP-től való távolságtartás, bírálat jellemzi őket. Vannak olyan mozgalmak is, amelyek fogalmazványai és magatartása arra utalnak, hogy nem szocialista társadalomban akarnak működni.

Új fejleménynek tekinthetjük, hogy a különböző mozgalmak közül néhánnyal a kormány részéről tárgyalások is kezdődtek. Az is figyelemre méltó, hogy egyes szerveződések adott esetben politikailag felelős magatartást tanúsítottak a rend és a törvényesség betartásával, például október 23-án. Ez azonban nem jellemző minden szerveződésre. Általában továbbra is megfontolt álláspontot s differenciált magatartást célszerű egyidejűleg tanúsítani. Határozottabban kell törekednünk ugyanakkor arra, hogy az új szerveződésekkel kapcsolatban irányadó jelzéseket adjunk, és határozott magatartásunkat a társadalom nyilvánossága előtt tegyük. Eddigi vonalvezetésünk — részben érthető okokból — gyakran követő, túlzottan hasonuló jellegű, csaknem minden új fejleményt tolerál, azonban azokat integrálni és érdemben befolyásolni még nem képes. Fontos tanulságot vonhatunk le ezekből.

A közelmúlt történelmének tanulságai szintén e viták középpontjába kerültek. Mi erősít bennünket, mire építhetünk és mitől kell elhatárolódni? — vitatják széles körben!

Történelmünk tagadhatatlan erőforrása az 1944145-ös fordulóban kibontakozott újjászületés.

A következő fordulópont a két munkáspárt egyesülése. A Magyar Kommunista Párt a forradalmi elmélet ismeretét, az illegális harcban kikovácsolódott erényeit, mint az áldozatkészség, az önfegyelem, az elköteletezett- ség, míg a Szociáldemokrata Párt a tömegmunka, a demokratikus építkezés, a sokszínű politizálás tapasztalatait hozta a közös szervezetbe. Ezek a gazdag erőforrások rövid idő alatt szinte semmi- vélettek, mert a párt egy szűk csoport diktatórikus uralmának az eszközévé vált.

Az 1953-ban elindított kibontakozási kísérlet is sok figyelmeztető tanulságot hordoz. Az elengedhetetlen megújulás és reform elemeit tartalmazta az MDP Központi Vezetőségének 1953. júniusi határozata, az új szakasz kormányprogramja. De a párton belüli különböző csoportok közötti elvtelen harc, a torzsalkodás nemzeti tragédiába torkollott, és lehetőséget teremtett a munkáshatalom elleni ellenforradalmi támadásra is.

A tragikus helyzetből való kiemelkedés is a megújulás követelményeire és erőire alapozódhatott. Kiemelkedő érdeme az újjáalakult Magyar Szocialista Munkáspárt vezérkarának, hogy politikájának kidolgozása és megvalósítása során arra a demokratikus tömegmozgalomra támaszkodott, mely 1953 nyara óta, így még 1956 októberében is egyre erőteljesebben fogalmazta meg és követelte a bűnök felszámolását, a jogos igények teljesítését. Ez lényegében a forradalmi megújulás társadalmi talaját jelentette.

Történelmi tény, hogy a gyors konszolidáció kezdeti bázisát ez a demokratikus mozgalom és követeléseinek a teljesítése biztosította. Éppen ezért politikai kár származott abból, hogy ez a tény a későbbiekben nem kapott kellő megbecsülést,- és a Nagy Imre-per után pedig teljes mértékben elsikkadt az értékelésekben. Ebben én is érzem a felelősségemet.

A párt politikájának új minőségét jelentette a hatvanas évek második felében a gazdasági reformfolyamat kibontakoztatása.

A pártértekezlet állásfoglalása meghatározza a politikai rendszer fejlesztésére irányuló szándékainkat. Ma a demokratikus, pluralista intézményrendszer kiépítését az egypártrendszer körülményei között tartjuk lehetségesnek. Ez az álláspontunk azonban jelenleg nehéz próbatétel előtt áll. Ennek kulcskérdése, hogy a Központi Bizottság:

1. ) élére tud-e állni a folyamatoknak és képes-e a fő politikai irány megtartására. Társadalmi valósággá tudja-e váltani a pártértekezlet elhatározását magába foglaló programot, a fordulat, a reform, a megújulás programját;

2. ) a társadalom számára elfogadhatóan tudja-e értelmezni a politikai pluralizmus koncepcióját, s következetesen tud-e ragaszkodni megvalósításához;

3. ) képes-e elviselni és kezelni a politikai önkifejezés igényére épülő szerveződéseket, megegyezésre jutni egyesekkel, s harcolni másokkal;

4. ) képes-e rugalmas cselekvési egység létrehozására a párton belül, amely más haladó párton kívüli erőkkel szövetségben működik.

Tudatában kell lennünk, hogy a politikai rendszer reformjának a folyamata a pártra is kihat.

Ezért a párt politikájának dinamizálásához, cselekvőképességének erősítéséhez kapcsolódva sürgető feladataink vannak.

— Fel kell gyorsítani a gazdasági reformfolyamatokat, így a tulajdoni reformot, a költségvetési és bérreformot, a gazdasági érdekegyeztetés kiépítését, amelyek nélkülözhetetlenek a vállalati és az egyéni érdekeltség következetes megteremtéséhez. Célszerűnek látszik egy függetlenített reformbizottság felállítása a kormány mellett, amely rövid időn belül konkrét javaslatokat készít el. Ezek féléven belül kidolgozhatok. További néhány hónapos vitán alapuló véglegesítés után a reformterv az Országy- gyűlés elé terjeszthető. Közben a gazdálkodás új rendjére felkészíthető dolgozó társadalmunk is. így az egész folyamat jövő év végével lezárulhat, és 1990. január 1-jével életbe léphet a gazdálkodás átfogó reformja.

— Fel kell gyorsítani a pártértekezlet programjára épülő feladatterv megvalósítását is. Ennek keretében kell megvalósítani a párt belső reformját. Az alapszervezetek helyének, szerepének és feladatának tisztázása, a párt szerveződése új elveinek kidolgozása, a platformszabadság meghatározása lassan halad, hiszen látható, hogy az események ennél gyorsabban alakulnak. Célratörő, nem elsietett, de gyorsabb munka szükséges.

— A párt új munkastílusának mielőbb a napi politikai munkában is markánsan jelentkeznie kell. Az apparátusok átszervezése megkezdődött, azonban több, helyen — így a Központi Bizottság mellett — ez a munka még nem fejeződött be. Célul kell kitűznünk — a párt akcióképességének erősítése miatt is —, hogy 1988. december 31-ével mindenhol fejeződjön be az új szervezet kialakítása.

— Olyan akcióprogramot kell kialakítani, amely az alapszervezetekre és középirányító pártszervekre, illetve a párttagság széles rétegeire irányul, és elősegíti a feladattervből következő, előttünk álló feladatok megvitatását és meghatározását.

A párt akcióképességének növelése érdekében radikális változtatás szükséges, a kádermunkában hosszú idő óta tapasztalható fogyatékosságok, a többi között elsősorban a szubjektivizmus megszüntetése. Ez a folyamat a párttagság tömegeinek alulról jövő nyomása eredményeképpen elkezdődött. Támogatnunk kell a párttagságot abban, hogy rátermett és tehetséges embereket állítson, válasszon a vezető posztokra.

Az MSZMP tagsága a májusi pártértekezleten kifejezte, hogy hű a csaknem 100 éves magyar szociáldemokrata munkásmozgalom és a 70 éve létező kommunista mozgalom legjobb hagyományaihoz, és képes a szocializmus megújulásának élére állni, a társadalmunk sürgető és sorsfordító céljainak megfogalmazására — zárta beszédét Berecz János.

A főtitkár hozzászólása

A vitában szót kért Grósz Károly is. Bevezetőben a Központi Bizottság mostani ülésének feladatáról szólt. "Az. a dolgunk — mondotta —, hogy tisztázzuk a pártmozgalmat foglalkoztató kérdéseket, és politikai eszközökkel segítsük társadalmi programjaink, a gazdasági kibontakozás megvalósítását.” Ezt célozza a párt egész politikája, amelynek kialakításában döntő szava van a Központi Bizottságnak. A Politikai Bizottság előkészíti ezeket a döntéseket, szervezi azok végrehajtását, majd számot ad a megvalósítás tapasztalatairól. A Központi Bizottság a pártértekezlet óta több belpolitikai kérdést tárgyalt, mint korábban hosszú évek alatt, s erre az együttgondolkodás formálása céljából a jövőben is szükség lesz. A kérdések egy része politikai, más része ideológiai jellegű.

A Központi Bizottság nem vállalkozhat ideológiai tételek megfogalmazására, de arra igen, hogy az elméleti munka számára irányt mutasson. Ezzel együtt ösz- szegeznie, tisztáznia kell a politika által naponta felvetett új kérdéseket is. Ilyen kérdés a szocializmus fejlődési szakaszainak értelmezése, a vegyes tulajdonú gazdaság működése, az össznépi állam fogalma, a rendszer, a hatalom osztályjellege, az egy- vagy többpártrendszer.

A főtitkár ezek után a gazdasággal foglalkozva feltette a kérdést: lehet-e rövid idő alatt fordulatot elérni a termelési szerkezetben ? Grósz Károly szerint ehhez évek-, évtizedek kellenek, mert meg kell teremteni az anyagi feltételeket, alkalmazkodni kell a nemzetközi környezethez, és bizonyos termékekből jelentős tartalékokat kell felhalmozni. Mindezt külföldi, például angliai tapasztalatok is alátámasztják. Nem fogadható el ugyanakkor a termékszerkezetváltás lassúsága. Évente a termékek 3,5 százaléka tekinthető újnak, 3-3,5 százaléka pedig felújítottnak. Ez azt jelenti, hogy a termékeknek évente mindössze 7-8 százalékában valósul meg a korszerű szerkezet- váltás. Nem nehéz kiszámolni, mennyi idő alatt jutunk el a 100 százalékig. Márpedig, ha több korszerű termékünk lenne, akkor többet tudnánk eladni a világpiacon. A fő akadály nem a nemzetközi befogadóképesség, hanem hazai kapacitásunk gyenge kihasználása. Nálunk a legmodernebb eszközöket — az utolsó öt év tapasztalatai szerint — naponta átlag 9 órán át működtetik. A Mecseki Szénbányáknál a 670 millió forintért beszerzett gépek közül ebben az

évben még egy sem üzemelt egy percre sem.

Grósz Károly szólt a költség- vetési kiadások csökkentésének szükségességéről, amelyet azonban a realitások alapján kell megítélni. Rámutatott, hogy Magyarországon a közigazgatási apparátus a foglalkoztatottaknak még 2,5 százalékát sem teszi ki, ami nemzetközi összehasonlításban is igen alacsony szám. Ez az apparátus alulfizetett, s ezzel is magyarázható, hogy nem dolgozik olyan hatékonyan, ahogyan kellene. Mindehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy fejlesztési elképzeléseink — a gazdaságban, a diplomáciai kapcsolatokban, az idegenforgalomban, a parlamenti munkában, az oktatásban, az egészségügyben — ugyancsak jelentős költségvetési kiadásokat igényelnek.

A főtitkár ezek után kiemelte, hogy politikai gyakorlatunkat, amely bizonyos értelemben megcsontosodott, korszerűtlenné vált, a változó viszonyokhoz igazodva fejleszteni kell. Eközben foglalkozni kell napj súlyos gondjainkkal, el kell viselni az átrendeződéssel törvényszerűen együttjáró negatív jelenségeket, s ki kell dolgozni egy 15-20 évre szóló stratégiát. Ezen a Központi Bizottság megbízásából egy munkacsoport dolgozik Pozsgay elvtárs vezetésével. Mindemellettfejleszteni kell azt a munka- kultúrát, amellyel egy demokratikus berendezkedésű állam képes meghaladni tegnapi önmagát.

E feladatok megoldására rendelkezésre állnak a különböző fórumokon kidolgozott munka- programok. A pártértekezlet elfogadta a politikai intézmény- rendszer továbbfejlesztésének akcióprogramját, amely ma is érvényes. Van külön program a jogrendszer korszerűsítésére, amelynek keretében több mint 30 törvény megalkotását vagy korszerűsítését tervezik. Ismert az úgynevezett ”Demokrácia ” csomagterv, amelyet a közeljövőben a Parlament elé terjeszt Pozsgay elvtárs. A program szerint — talán annál még gyorsabban is — folyik a kormány átalakítása. Gazdasági elképzeléseinket a kormányprogram tartalmazza, működik egy reformbizottság. A kormánynak van programja a nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatok alakítására is. A pártmunka fejlesztését a Központi Bizottság által jóváhagyott feladatterv irányozza elő. Ma tehát nem új programokat kell alkotni, hanem a meglévőket végrehajtani és így elérni, hogy a XIV. kongresszusra — széleskörű társadalmi és

párton belüli vitában — kialakíthassuk a hosszabb távra szóló cselekvési programot.

Most lassan megyünk előre vagy gyorsan? — tette fel a kérdést Grósz Károly. Lassabban haladunk a szükségletekhez viszonyítva, de gyorsabban korábbi önmagunkhoz és az adott feltételeinkhez képest.

A pártmunkáról szólva a főtitkár a pártértekezlet óta eltelt időszak egyik kedvező jelenségének nevezte az önálló politikai tevékenység kialakulását. Nem tartotta hibának, hogy a párt- szervezetek maguk dönthetik el, tartsanak-e pártértekezletet vagy nem. Nagy érték, hogy közben felfrissül a káderállomány, hiszen annak megújítására már korábban vállalkozni kellett volna. Nő a cselekvési készség. Jelentős változás, hogy a politikai intézményrendszer három olyan tartóoszlopa, mint a szakszervezet, a Hazafias Népfront és a KISZ keresi a maga arculatát, és bátorítja az új gondolatokat. Természetes, hogy ezek között vitatható nézetek is hangot kapnak. A hatalmi apparátus szilárd, a parlament és a kormányzat munkája biztató irányban fejlődik. Sok kérdésben a vezetésben is tisztábbak a tennivalók.

A nehezítő tényezők között említette Grósz Károly a sajtót. „Én sajtópárti voltam és vagyok — mondotta. — A sajtóban sok érték van. De úgy érzem, hogy míg korábban indokolatlanul túl szépre festette a képet, most egyre inkább csak a bírálható elemeket mutatja be. Ez tehát egy más irányú torzulás, amelyet meg kell állítani. Nem adminisztratív eszközökkel, hanem úgy, hogy többet kell politizálnunk a sajtóban dolgozó elkötelezett újságírókkal, sokakkal, akik segíteni akarnak, de olykor nem tudják, hogyan. ”

Gyakori kérdés, bátortalan-e a vezetés vagy sem? Az elmúlt 5-6 hónap alatt nagyon sok mindent elértünk. De vannak vadhajtások is. Ha azokat nem kellő körültekintéssel, hanem nagybaltával akarjuk lenyesegetni, akkor félő, hogy az értékeket is tönkretesszük, s a dolgok nem alulról, hanem felülről rendeződnek vissza. A döntéseknél határozottságot kell tanúsítani. De ez nem egyenlő a „ kemény kedéssel”. A körültekintő döntéseket a vezetésnek együtt kell meghoznia, járva a nemzeti utat, vállalva a nemzetköziséget, amely nélkül nem lennénk képesek a nemzeti programot sem megvalósítani.

A küzdelem fő terepe most az alapszervezet. S fontos, hogy a kommunisták jelen legyenek a

politikai intézményrendszer legfőbb szervezeteiben. Mindenekelőtt a szakszervezet munkájában kellene aktívabban részt venni, hogy ne a pártszervezetek legyenek a termelés szervezői és mozgatói, s a helyi problémákkal a vállalatvezetők és a szakszervezetek közösen foglalkozzanak. Ez vonatkozik a kormány és a szakszervezet viszonyára is, amelynek keretében most például vita folyik a kollektív szerződésekről. Ha a kormány valamit nem jól ítélt meg, megfogja változtatni. De az is tény, hogy egyes területekről a szakszervezeteknek vissza kell vonulniok azért, hogy a gazdasági vezetők személyes felelőssége minden döntésben tetten érhető legyen. Ahol pedig a szakszervezeteknek nagyobb szerephez kell jutniok, ott ők működjenek határozottabban és nyomatékosabban.

A területi pártszervezeteknél az egyik legfontosabb tennivaló a kádermunka fejlesztése. Egy kormányzópárt képviselőinek olyan képességekkel, ismeretekkel kell rendelkezniük, hogy megfelelő fórumokon kellő hatással tudjanak fellépni, vitaképesek legyenek. Mert a tanteremben, az üzemben vagy más fórumokon nem a Központi Bizottság, hanem a helyi kommunista közösség, a kommunista vezető, a párttag vitatkozik, érvel. Legfontosabb feladataink közé tartozik ezért, hogy a mozgalomban szuverén egyéniségek nőjenek fel, akik önállóan képesek politizálni. A mozgalom minőségét sok-sok szuverén egyéniség politikai tevékenysége adja meg. Hangadó emberek kellenek, de őket nem lehet központi bizottsági határozattal kinevezni, mi csak segíthetjük őket ahhoz, hogy kivívják ezt a helyüket a maguk közösségében. Ma és még a következő években sem lesz népszerű a vezetői tevékenység. De aki ezt vállalja, az ne sopánkodjon, hanem viselje ennek terheit.

Grósz Károly a Magyar Hírlap október 28-ai számában megjelent, és a vitában többször említett nyilatkozatáról szólva elmondta: szükségesnek tartotta, hogy tájékoztassa az országot és külföldi partnereinket is nemzetközi pénzügyeink néhány időszerű kérdéséről. Felhasználta az alkalmat arra is, hogy megerősítse: a vezetésben különböző nézetek vitája zajlik, ami természetes, de nincs semmiféle hatalmi harc, s a hangsúlyt mindenki az egységre helyezi. „Kötelességünk azon dolgozni — mondotta végezetül Grósz Károly —, hogy a párt vezetősége még jobban ösz- szecsiszolódjon, s gondolkodásában, cselekvésében még egységesebb legyen.”

A felszólalások alapvető mondanivalója az volt, hogy a pártban, a társadalmi élet minden szférájában fel kell gyorsítani a pártértekezlet állásfoglalásának, a párt és a kormány más döntéseinek végrehajtását. Erre alapot adnak a pártértekezlet óta kibontakozott kedvező irányú folyamatok. Ezek végigvitele azonban hosszabb időt, esztendőket igényel. Ennek kapcsán elhangzott: a vezetés legyen türelmetlenebb önmagával szemben, de vegye figyelembe a realitásokat és tanúsítson türelmet, egyben következetességet a végrehajtás során.

Ehhez a következtetéshez a legkülönbözőbb nézőpontokból kiindulva jutottak el a vitában résztvevők. Az előadó által vázolt — sokak szerint friss, korszerű, más megítélés szerint histori- zált megközelítésű — helyzetértékelést a felszólalók többsége elfogadta, s bátorítást adott ahhoz, hogy folytatódjék az elmúlt másfél évtized nyílt kritikai elemzése, ami által egyértelműbbé válhat, hogy a párt vállalja az elmúlt évtizedek progresszív örökségét és hasznosítja tapasztalatait. Ugyanakkor a véleménynyilvánítók újólag felhívták a figyelmet arra is, hogy a párttagság nem az elmúlt tizenöt év teljes tagadását igényli, hanem a politikai gyakorlat egyes elemeitől való elhatárolódást sürgeti. Többen égető

(Folytatás a 3. oldalon.)