Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-18 / 275. szám
Dleiwjmq 1988. november 18., péntek A Nap kél: 6.53 órakor — nyugszik: 16.06 órakor. A Hold kél: 13.26 órakor — nyugszik: 0.04 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JENŐ nevű kedves olvasóinkat A mai JENŐ nevünket a múlt század eleji névkutatás Idegen eredetűnek tartotta, vagy a görög „ Eugenészt”, vagy a latin „Júliust” tartotta ősének. Véleményünk szerint azonban ősi magyar név, mert az ősmagyarok egyik törzse nevét Konstantinosz Porphirogennetosz „Gennach” formában említi, amelyet a mai Jenő ősének kell tekintenünk. A történelemben Savoyai Jenő hadvezér neve ismeretes, akinek a spanyol örökösödési háborúban és a töröknek Magyarországról való kiszorításához vezető győzelmei mentették meg a 18. században a Habsburgok uralmát. Emlékét a budai Magyar Nemzeti Galéria előtti, valamint a bécsi burgbeli, egymáshoz rendkívül hasonló szobor őrzi. [időjárás Várható időjárás ma estig: Többnyire derült idő, az ország nagy részén változóan felhős idő lesz csapadék nélkül. Máshol többször változik a felhőzet, délutántól északnyugaton szórványos eső is előfordulhat. A ködös helyeken ónos ködszitálás várható. Lassanként élénkülő déli, délnyugati szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5-10 fok között, a ködös helyeken 0 fok körül várható. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Eleinte lehetnek kisebb esők, majd szeles idő várható erőteljes lehűléssel, futó hózápor kialakulhat. Az időszak végére a szél mérséklődik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 4 és plusz 1 fok, majd mínusz 6 és mínusz 11 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 2-7 fok, majd mínusz 1 és plusz 4 fok között lesz. Jelentős mennyiségű csapadék az ország területén nem várható. Férjek és feleségek A férjnek — egy egyiptomi bíróság véleménye szerint —joga van megtiltani, hogy a felesége dolgozzon. Ha az asszonyka mégis megszegi a parancsot, ura megtarthatja a házasságkötéskor letétbe helyezett összeget, amely válás esetén illette volna meg. Ha a logikám nem csal, ily módon aligha gazdagodnak meg az ottani férfiak... (h.j.)- AKTÍVAÉRTEKEZLET. Ma délután 2 órai kezdettel rendezi meg Hevesen, a városi tanács nagytermében aktívaértekezletét az MHSZ Heves Városi Szervezete. Ezen a tanácskozáson választják meg az új vezetőséget is.- NAPKÖZBEN GYÖNGYÖSRŐL. A Petőfi Rádió zenés délelőttje a Napközben hétfőn 9 órakor Gyöngyösről jelentkezik. Antal Magda szerkesztő műsorában szó lesz a város gazdasági, társadalmi és kulturális életéről, a fejlesztési tervekről.- SZÉKELY KIÁLLÍTÁS. Székely és csángó népművészeti kiállítást rendez az Erdély Művészetéért Alapítvány. A kuratórium kéri mindazok segítségét, akik rendelkeznek a tárlatra alkalmas néprajzi anyaggal vagy fényképpel, bocsássák az alapítvány rendelkezésére a tárlat időtartamára. Cím: 1675 Budapest, Pf: 133.-TÁJÉRTEKEZLET. Tanácskozást tartottak tegnap Hatvan és környéke termelőszövetkezeteinek vezető szakemberei Ecséden. Mint megállapították, a nehézségek ellenére is nyereEGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HEséggel zárja az évet minden szövetkezet, bár az űj bérpolitika több milliós elvonásokat eredményezett és megbomlott a összhang a termelők és a feldolgozó- ipar között is.- A SZÁMVITELI RENDSZERRŐL. Erős József, a Pénzügyminisztérium osztályvezetőhelyettese tartott előadást csütörtökön Egerben, a Neumann János középiskolában a számviteli rendszerről, utalva a jövő évi változásokra.- UTCANYITÁS SZIHAL- MON. Deák Ferenc nevét kapta Szihalmon az az űj utca, amelyben a községi tanács már kialakította a telkeket, s folyamatosan sor kerül a közművesítésre is. Az ősszel megkezdődött az első lakóházak alapozása, amelyeket jövőre továbbiak követnek majd.- EGERFARMOSI KÖRNYEZETVÉDŐK. Jelentős társadalmi munkát ajánlottak fel környezetük védelmére, gyarapítására az egerfarmosiak. Az utak, járdák felújítása mellett — erre a mezőszemereiekkel együtt évi 6-800 ezer forintot áldoznak — vállalták az úgynevezett kiserdői rész szeméttől, hulladékoktól való megtisztítását is. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL — MÁRA Érdeklődő szakemberek négy megyéből Japán kereskedők Kerecsenden A növényvédelemről, az ehhez szükséges kémiai anyagokról esett szó csütörtökön délelőtt Kerecsenden, az Aranykalász Termelőszövetkezet központjában. Négy megyéből: Hevesből, Borsod-Abaúj-Zemplénből, Nógrádból és Szolnokból érkeztek érdeklődő szakemberek, hogy részesei legyenek a Japán Sumitomo Kereskedőház bemutatójának. A Magyar Agrártudományi Egyesület Heves Megyei Szervezete, valamint a Tranzit Gazdasági Társaság — a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet, valamint a Nádudvari KITE közös cége — rendezvényén Sepssy Sándorné igazgató tájékoztatást adott a műtrágyavásárlás lehetőségeiről, amelynek finanszírozására hitel is igénybevehető. Egyben ismertette a hazai növényvé- dőszergyárak áremelési javaslat kérelmét. Ennek lényege, hogy december elsejétől az említett gyárak a keresettebb szerek árát felemelik. Ezt követően dr. Horn András, a Sumitomo Kereskedőház képviselője ismertette a cég tevékenységét, annak világpiaci, illetve hazai helyét a növényvédelmi technológiában. Színes diákon mutatta be a magyarországi eredményeket. Ismertette az újabb termékeiket, amelyekkel a piacon megjelentek. Előadásában nagy hangsúlyt kapott a szerek hektárankénti költsége, hatékonysága és a kömyezetkímé- lés lehetősége. Az eseményen részt vett Kunihiko Furuzawa, a Sumitomo Chemical európai képviselője is. Tíz éves a Mátra Művelődési Központ Jubileumi rendezvények Gyöngyösön Az idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ. A kultúra helyi fellegvárának egy évtizedes eredményes tevékenységét sokan figyelemmel kísérhették, sőt mi több, munkájukkal, érdeklődésükkel segítették az eltelt időszakban. Ezen elsősorban munkatársakat, pártoló tagokat, barátokat, ismerősöket várnak a hét végén szombaton sorrakerülő egész napos jubileumi rendezvényükre, de szívesen veszik bárki érdeklődését. A program délelőtt 10 órakor a régi munkatársak baráti találkozójával kezdődik. Délután 3 órakor nyitják meg azt az emlék- kiállítást, ahol többek között a Gyöngyösi Játékszín, a Műhely, a Bélyeggyűjtés Kör, a Fotóklub, a városi és pedagógus kórus, a Vidróczki Néptáncegyüttes munkájába lehet bepillantani. A tárlatot egyébként november 26ig tekintheti meg a közönség. A Mátra Művelődési Központ művészeti köreinek, együtteseinek jubileumi gálaműsorára 19 órai kezdettel kerül sor a színházteremben. A műsor művészi tornából, karatebemutatóból, a Gyöngyösi Játékszín előadásából — az Egy válás történetéből, Charley nénjéből — áll, és természetesen fellép a Vidróczki Néptáncegyüttes is. MEH-kitüntetésátado Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat ez évben is megrendezte a Kiváló Hasznosanyaggyűjtő kitüntető címátadó ünnepséget. Ezt az elismerést azoknak a cégeknek a dolgozói nyerhetik el, akik eredményesen segítik a hulladékgyűjtést. A napokban tartott eseményen Heves, Nógrád és Borsod megye területéről tizenöten kapták meg ezt a kitüntető címet, közöttük Bartók Mihály, a Finomszerelvénygyár hevesi gyáregységének gazdaságvezetője, Pintér Ferenc, a Debreünnepség ceni Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyárának üzemvezetője és Toldi Antal, a Mezőgép Vállalat Gyöngyösi Gyárának főmérnöke. A három megye területéről tizenegyen vehettek át elismerő oklevelet Szűcs Ferenc igazgatótól. Gyöngyösön Megalakult az ILCO-klub Tegnap délután Gyöngyösön, a szakszervezetek városi bizottságának székházában megalakult az úgynevezett ILCO-klub helyi szervezete. A klub azért jött létre, hogy azoknak az embereknek az érdekeit szolgálja, akiknek — a műtét során — a vékonyvagy vastagbélnyílását a hasfalra ültették ki. Közös ügyük ugyanis, hogy a megváltozott körülmények ellenére is teljes életet élhessenek, s újra beilleszkedjenek a családba, a társadalomba. A klub — amelynek létrejöttét a gyöngyösi népfront is támogatta — a jövőben évente négyszer tart foglalkozást. A tegnapi alakuló ülést dr. Gál István sebészfőorvos, kandidátus nyitotta meg, majd a jelenlévők vezetőséget választottak. Ezt követően Horváth Gyula, a Magyar ILCO Klubok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke tartott előadást a szövetség munkájáról. Népzenei találkozó Florton Százötven tagú kórus a színpadon Dallam száll a hét végén Horton, jelezvén ezzel, hogy a népzene és a népdal kedvelői és ápolói szívesen adnak randevút egymásnak. Szombaton este 6 órakor rendezik meg azt a hagyomány- őrző találkozót a helyi művelődési házban, amelyen a környék együttesei mutatkoznak be. így lép színpadra összeállításával a bodonyi tsz Pávaköre, a gyön- gyössolymosi Mátra Citerae- gyüttes, a domoszlói Mátragyón- gye Népdalkor, a fóti Menyecskekórus, a Mikófalvi népi együttes, valamint a Horti Népdalkor és citeraegyüttes. A bemutató záróakkordjaként a színpadra lép az a 150 tagú kórus, amely a részt vevő együttesekből alakul a helyszínen, s közös énekléssel teszi emlékezetessé a népzenei eseményt. r Tyénteki Az autóbusz1 ortrénk vezető Reggel 6-7 óra körül sokszor még álmosan dörzsölgetjük szemünket, nehezünkre esik felkelni. Vannak azonban olyanok, akik a hajnali kakaskukorékolást is megelőzve, már talpon vannak. Ezek közé tartozik Jobbik Alfréd is, a Mátra Volán gépkocsivezetője. Reggel fél ötkor indítja be autóbuszát, s este fél nyolckor végez munkájával. Közel tizenöt éves gyakorlata alatt félmillió kilométert hagyott balesetmentesen a háta mögött. Az egyre jobban felgyorsuló közlekedésben s a közismerten nem éppen türelmes magyar vezetési stílus ismeretében, nem kis teljesítmény ez. — Egy sofőrnek kiegyensúlyozottan, nyugodtan lehet csak a volánhoz ülnie. Hogyan egyeztethető ez össze a korán keléssel és a késői munkavégzéssel? — Bizony, sokan még csak először fordulnak meg puha ágyukban, amikor én már a kormány mellett ülök. Elsődlegesen idegileg kell az embernek rendben lennie. Éjszakázni felelőtlenség a mi szakmánkban. Természetesen nem mindennap dolgozunk. Egy hónapban 15 nap ’’buszozás” mellett a másik tizenöt pihenőként jár. — Naponta mennyi időt töltenek huzamosan a vezetőülésen ? — Nem léphetjük túl a 12 órát, mert szigorúan büntetik. A menetrend azért lehetővé teszi, hogy egy-egy állomáson néhány percet lazíthassunk. Azért olyan is előfordult már, hogy műszaki Szombati számunkban olvashatják Egy politikai futballmeccs elő- és utóhangjai A jelenleg Nagyrédén élő kazánfejlesztő és feltaláló, Morvái I Ferenc nyilvánosan elhangzott vádjai miatt — melyekkel a helyi, a gyöngyösi és megyei vezetőket illette — nagy most a feszültség a településen. Az ott kialakult hangulatról tájékozódott lapunk munkatársa, Szalay Zoltán, meghallgatva valamennyi érdekeltet. írását a 3. oldalon olvas halják. Kisiparosok jó szomszédságban Tizenöt kisiparos saját erőből egy szolgáltató bázis létrehozását kezdeményezte. Az építkezés nemrégiben kezdődött meg Eger határában, a Vécsey-völgyben. Ezzel nemcsak a városnak hoznak hasznot (hiszen a zajosabb üzemek nem fogják zavarni a környék nyugalmát), hanem javítani kívánják együttműködésüket is. Egyebek között erről is szól Doms Judit riportja a lap 4. oldalán. Éjszakai ügyelet Sokan valamiféle különös mmantikát tulajdonítanak a kórházban zajló éjszakai ügyeletnek. A megyei baleseti sebészetet éjjel felkereső munkatársaink azonban egyáltalán nem hangulatos estébe csöppentek, még a műtőben is akadt dolguk. E hajnalig tartó tapasztalatszerzésről számolnak be Kovács Attila és Koncz János Éjszakai ügyelet című riportjukban. Az írást a lap 5. oldalán találhatják meg. Lottó nyerőszámok: 25,37,38, 64,76 hiba miatt csúsztam a menetidővel, s máris indulhattam tovább. — Mi történik, ha meghibásodás miatt meg kell állnia ? — A legfontosabb tartalék alkatrészeket mindig magunkkal visszük, s mi szereljük a gépkocsit is. Égyébként drága a ’’mentés”, a cég kasszája nem bírja el. — Megéri-e önöknek túlórázni? — Ha őszinte leszek, nem egészen értem az adórendszert. Ha húsz nap helyett 23-at dolgozom, mindössze — írd és mondd — húsz forinttal kapok többet. Érthető, ilyen áron nincs rá szükségem. — Beszélgetésünk alatt említette, hogy nem egészen magától került erre a pályára. — Esztergályos volt az eredeti szakmám. Nem voltam megelégedve a bérezésemmel, akkoriban a pályakezdők is jobban kerestek, mint én. Ebben az időszakban hívott a volán, nem is gondolkodtam sokáig. Örülök, hogy végül is ezen a pályán maradtam. Egy dolog azonban mindig elszomorít: amikor autóbusz-szerencsétlenségről hallok. (molnár) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz, 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSÉFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705