Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-17 / 274. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. november 17, csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Átdolgozott törvényjavaslat Az egyesülési és gyülekezési jogról Több mint ötvenezren vettek részt a társadalmi vitában, amely az egyesülési és gyülekezési jog tervezetének minisztertanácsi határozottá emelését megelőzte. Mint ez a kormány ülése után ismertté vált, a viták nyomán egy csaknem alapjaiban átdolgozott tervezetet fogadott el a Minisztertanács és talált alkalmasnak arra, hogy törvényjavaslatként a parlament elé terjessze. A jövőt illetően is figyelemre méltó mozzanata volt a társadalmi vitának, hogy főként olyan értelmiségek vettek részt benne, akik az átlagpolgároknál jobban érdeklődnek a közéleti problémák iránt. Ezt tudva le is vonható a tanulság: A demokrácia „milyensége” nem minden esetben szorítható mennyiségi képletbe. Ezűttal a végtermék bizonyítja, ötvenezer is lehet sok, ez esetben legalábbis elegendő, ha azok nyilvánítanak véleményt, akik a dolgok értői, érdekeltjei és ha egyenrangú partneri viszonyok vannak a vita résztvevői között. Azaz, valóságosan formálhatják a vitatott kérdésben kialakítandó álláspontot, s nem csupán arra utaltatnak, hogy utólag igazoljanak egy, már központilag elhatározott döntést. A vita előre mutat arra az időre, amikor majd az egyesülési és gyülekezési jog törvényerőre emelkedik, és a szabad véleménynyilvánítás legalább olyan hatékony szervező erő lesz a társadalom működésében, mint a kormányzati hatalom. De ennek éppen e két — most még tervezet formában lévő — törvény lesz az egyik fontos biztosítéka. Elfogadásuk után senkinek sem -lesz többé privilégiuma engedmények formájában osztogatni a demokratikus jogokat. A politikai rendszer szerkezetének tagolt részeként jönnek létre és működnek majd az egyesületek és társulások, mint megannyi színtere az állampolgári vélemények kifejeződésének. Az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvénytervezetek vitája során visszatérő téma volt: legyen-e ismét több párt Magyarországon, vagy sem. Kezd egyetértés kikristályosodni abban, hogy a többpártrendszer nem kizárólagos szinonimája a demokráciának, —de semmiféle elvi érv nem állja megahelyét vele szemben sem. Mi több, klasz- szikus tapasztalatok bizonyítják, hogy a társadalmi érdekegyeztetésnek, a konszenzusteremtésnek a legegyszerűbb technológiája a többpártrendszer. A törvénytervezetek e tekintetben előre mutatnak. Abból indulnak ki — és ezért jogi kereteket is teremtenek hozzá — hogy a magyar politikai fejlődésnek is ez az iránya. Ám, mint a demokrácia intézményrendszere általában, a többpártrendszer sem „engedélyezés”, vagy „bevezetés” kérdése. Folyamatos társadalmi kiegyezés útján, a napi feladatok során létrejövő konszenzus fenntartása közepette kell azt kiérlelni. Világosabban: úgy kell felkészülni rá, hogy közben fennmaradjon a társadalmi stabilitás. Mert ne feledjük: a demokratizálódási folyamat nagyon ingatag gazdasági talajon megy végbe. Olyan időszakban, amikor egyszerre kell súlyos múltbeli terheket a kamatos kamatokkal együtt törleszteni, égető napi problémákat megoldani, és az európai gazdasági fejlődéshez való reménybeli felzárkózás kiinduló pozícióit megszerezni. A politikai destabilizáció az országra nézve tragikus következménnyel járhat. Jó dolog, hogy a törvénytervezetek vitájában — még ha olykor szélsőséges követelések is elhangzottak — e helyzet józan felismerése dominált. Nehéz és kényes feladat lesz az elméletileg elfogadható többpártrendszer gyakorlati megvalósítása. Lefolyása és időtartama függ az önszerveződések gyakorlatától, jellegétől, illetve e folyamatok értékelésétől a párt részéről. Mert az természetes, hogy ezt az átmenetet, mint pozícióban lévő hatalmi tényező, csak a párt valósíthatja meg. Minden történelmi hasonlítgatás nélkül elmondható, páratlan feladat és egyben megméretés is ez a párt számára. Végrehajtása, az egyközpontú ■ hatalmi, politikai rendszer „mássá” alakítása bizonyíthatja, hogy a szocializmus igenlésének talaján álló többpárti rendszerben is domináns szerep illeti a kommunisták pártját. Mindehhez mennyi idő kell? Ahogyan egy évvel ezelőtt alig hihette valaki, milyen fordulatokat eredményez a párt májusi országos értekezlete, nagyon nehéz volna ma megjósolni, milyen változásokat hoz a jövő a felgyorsult politikai mozgások korában. Eligazító pontok lehetnek: a párt soron lévő kongresszusa, az új alkotmány elfogadása, majd az új Országgyűlés megválasztása. Honvédelem és politika Beszélgetés dr. Tóth Ferenc tanszékvezető tanárral Múltjára tekintve a legfiatalabb „iskolája” közé sorolható az MSZMP Heves Megyei Oktatási Igazgatóságánál a párt katonapolitikájával foglalkozó tanfolyam, — „Az MSZMP honvédelmi politikájának alapjai és ideológiai kérdése” címet viseli — amely a pártépítési tanszék felügyelete mellett végzi munkáját Mi tette szükségessé azt, hogy az „esti egyetem” nagyon sok tevékenységi körébe ezt a témát is felvegye? Erről beszélgettünk dr. Tóth Ferenc tanszékvezetővel, aki „A közéleti tevékenység motivációi, azok szerepe a politikai magatartás és aktivitás fejlesztésében” című sokrétű tanulmányában, disszertációjában indirekt módon utalt is az okokra. — Megyénk öt nagyüzemében végeztünk különböző felméréseket. Kérdőíveken érdeklődtünk politikai, szakmai és egyéb dolgokról. Az egyik kérdésünk arra volt kíváncsi, a megkérdezett életének melyik időszakára teszi politikai nézeteinek, a társadalomról alkotott véleményeinek kialakulását, stabilizálódását? — mondta a tanszékvezető. — A lehetséges kilenc alternatíva közül nagy többséggel kettő került ki győztesen. Mégpedig „amikor elkezdett dolgozni”, valamint a „katonaság óta”felelet. Ez a felmérés is igazolta a politika és így intézményünk rég felismert jelenségét, hogy a haza védelmének fontossága a katonai szolgálat, a szakmai elsajátítás idején és később, érettebb korban tudatosodik az emberekben, amikor nagyobb rálátással ítélhetik meg az életet. Kevésbé mondható ez el az általános és középiskolai, valamint az egyetemi és főiskolai tanulmányok idejére. Ebből következik, tehát'nekünk is megvan a sajátos feladatunk ezen a területen. Vállaljunk részt és propagandaeszközeinkkel segítsük a párt katonapolitikájának megismertetését, különösen azokkal, akik ilyen vagy olyan módon az ifjúság nevelésével foglalkoznak. Hozzátenném még: az oktató-nevelő munkának általában is szerves része a honvédelmi és hazafiasságra való nevelés. így a pártoktatástól sem idegen az. — Hogyanfogadták az igazgatóság ez irányú kezdeményezését, pontosabban a katonapolitikai tanfolyamok beindításának tervét az érdekelt szakemberek? — Amikor útjára indult e gondolat, nem mindenki előtt volt tiszta a cél. Arra gyanakodtak, hogy valamiféle katonai szakismeretekkel akarjuk felvértezni a hallgatókat. Persze nem akartuk a katonai intézmények feladatait felvállalni. Ezért egyértelműen világossá kellett tenni, hogy a párt honvédelmi politikájával akarjuk megismertetni a hallgatókat, a katonapolitikát kívánjuk beilleszteni a társadalmi folyamatokba a napi politikai kérdések közé. Arra törekszünk, hogy a tanfolyam résztvevői megismerkedjenek klasszikusaink, Marx, Engels, Lenin katonapolitikai kérdésekről alkotott véleményével. Abból a meggondolásból indultunk ki: minden nemzet, minden nép gondoskodjon országa, nemzete függetlenségének, határainak és a nép alkotásainak, értékeinek védelméről. S erre készítse fel az ifjúságot. Ez a cél a párt politikája közül nem az egyik a sok közül, hanem az egyik legfontosabbika. — Mikor lett végül is a tervből valóság? — Az intézmény vezetése, s ezen belül a tanszék vezetése a szervezést 1985 tavaszán kezdte meg, s az év őszén indult is a tanfolyam egy osztállyal Egerben, az új oktatási objektumunkban, amely már szélesebb körű lehetőségeket biztosít a politikával szorosabb kapcsolatban lévő témák tanulmányozásához. Nekünk ugyanis nemcsak az ideológiai oktatás, az elméleti kérdések magyarázata a feladatunk, hanem a politika oktatása is. Ebbe a sorba, a politika sorába illeszkedik be a párt honvédelmi politikájának az ismerete. — Eger után — ahol folyamatosan megy a képzés — előbb Füzesabonyban, majd Gyöngyösön is létrehoztunk ilyen tanfolyamokat. A folytonosság azt jelzi, hogy jól mértük fel az igényeket, mert van érdeklődés e téma iránt megyénkben. Meggyőződésem, még sok lehetőség kínálkozik arra, hogy a jövőben is szervezzünk ilyen tanfolyamokat. Egyébként Eger történelmi múltja is arra ösztönöz bennünket, hogy elkötelezetten foglalkozzunk a hazaszeretetre való neveléssel. — Kik jelentkezhetnek e tanfolyamra? — A hallgatók zöme a fiatalok nevelésével közvetlenül foglalkozók köréből kerül ki. Ilyenek például az általános és középiskolák pedagógusai, a hivatásos katonai állomány tagjai, vagy olyan szervezetekben dolgozók, mint az MHSZ, a PV, az üzemi honvédelmi felelősök, és egyéb más intézmények dolgozói. Tehát innen jönnek az egyéves kurzusra, ahol esti egyetemi formában zajlik az oktatás egy héten munkaidő után három órában. — Milyen formái vannak a foglalkozásoknak, azaz, milyen módszerrel oktatnak? — Eleinte elég nagy önállósággal készítettük el a tematikát. Ma már a HM Politikai Főcsoportfőnökség és a Politikai Főiskola által közösen összeállított program és tematika is a rendelkezésünkre áll, amelyet a megye sajátosságainak, politikai igényeivel megfelelően egészítünk ki. Szükség esetén szakértő előadókat is biztosítanak a foglalkozások megtartására. A munka dandárját ár. Pintér István, Futa- ki Antal alezredesek és Kárpáti Lajos ezredes aktivisták, foglalkozásvezetők végzik, akik magas fokú szakmai, pedagógia, módszertani felkészültséggel rendelkeznek. — Természetesen a programban szereplő minden témáról előadást tartunk a hallgatóknak. Ezt követően a résztvevők a hétközi tanulás során a tankönyvet és a szöveggyűjteményt tanulmányozzák, amelyeket szeminárium jellegű foglalkozásokkal zárunk. Persze gyakorlati foglalkozásokkal is bővítjük az ismeretkört, például lőtérlátogatás, lövészet, laktanya-látogatás, filmvetítések, múzeumlátogatás, akadályversenyek stb. Félévenként beszámolnak a hallgatók tanulmányi munkájukról, a tanfolyam sikeres elvégzéséről pedig bizonyítványt kapnak. A hallgatókat tíz nap tanulmányi szabadság is megilleti. — Mit tartalmaz az idei oktatási év tematikája? — Az éves programban 16— 18 téma szerepel. Csak néhányat ragadok ki. Például a marxizmus—leninizmus a hadügyről, a politika és a háború viszonya, a szocializmus védelmének törvényszerűségei, a NATO katonapolitikája és doktrínája, a Varsói Szerződés jellege, védelmi politikája és doktrínája, a Magyar Néphadsereg fejlődésének útja és fejlesztésének fő iránya. — Kik nyújtanak segítséget a tanfolyamok munkájához? — A szervezőmunkában partnereink az iskolák, az MHSZ, a KISZ, a megyében működő katonai intézmények. Sokat segítenek a pártszervek és a HM Politikai Főcsoporfőnöksége. A tematika összeállítása mellett ingyen biztosítja a tankönyvet és szöveggyűjteményt a hallgatóknak, oktatóknak. A katonapolitikával kapcsolatos könyvek vásárlásához pedig 50 százalékos kedvezményt ad. Az MHSZ biztosítja a hallgatók szállítását, a látogatások megszervezését és a lövészetek megrendezését. — Miben szeretnének előbbre lépni? —Még aktívabb közreműködést kérünk az iskolák vezetőségétől, a BM-től, a Munkásőrségtől, a KISZ-től, az Ifjú Gárda-egységektől, a hivatásos állományban lévő tiszthelyettesektől, de váijuk az ifjúsági mozgalomban dolgozó tisztek érdeklődését is. Nagyon sok lehetőség van még az MHSZ függetlenített és társadalmi aktivistáinak körében. Ha tovább tudjuk bővíteni ezt a kört, hatásosabban is tudjuk ismertetni, oktatni a párt katonai politikáját, szolgálni a hazafias-honvédelmi nevelést — mondotta befejezésül a tanszék- vezető. Fazekas István A Mátrában, Párádon él és dolgozik Baji Imréné és fia, mindketten kosárfonó népi iparművészek. A családi tradíciónak számító mesterséghez az alapanyag nagy részét a Körösvidék fűzfái biztosítják. Parádi kosárfonók... Készül a lámpaernyű... Közös munkálkodás __ ( Szabó Sándor felvétele — MTI) Mit tilos? Részletek a csehszlovák vámintézkedésekről November 15-től a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban változnak a nem kereskedelmi áruk kiviteléről és behozataláról szóló rendelkezések. A külföldiek által kivihető áruk értékhatára 1000 koronáról 500 koronára változik. Bővül a kiviteli engedélyhez kötött, valamint a kiviteli tilalom alá eső áruk köre. A vámhivatal engedélyéhez kötött áruk kiviteléhez az áru értéke 100 százalékának megfelelő illetéket kell fizetni. Számos áruféleség csak a vámhivatal engedélyével és 100 százalékos illeték megfizetésével vihetők ki Csehszlovákiából. Tilos Csehszlovákiából kivinni az alábbi árukat: húskészítmények és tartósított specialitások; cukrozott és cukor nélküli sűrített tej, beleértve a tubusos sűrített tejet; ételízesítők; kávé és tea; száraz gyümölcsök (mandula, dió, mogyoró, kókuszreszelék, mazsola); kakaó és kakaós italok; befőttek déligyümölcsből, citromfélék koncentrátum és lé alakjában; nem szocialista országokból importált halkonzervek; mesterséges édesítőszerek; személyi higiéniai áruk — egészségügyi betét és vatta, fogkefe és fogkrém, WC-papír, papírszalvéta, papír zsebkendő, licenc alapján gyártott és import kozmetikumok, — mindenféle csecsemő- és gyermekruházati cikk; kötött fehérnemű, fehérnemű kelméből; ruházati cikkek kikészített bőrből és szőrmeáru természetes anyagokból; mindenféle lábbeli; fonal; harisnyafélék, beleértve a harisnyanadrágot; pelenka; arany- és ezüsttárgyak; abroncsok, kerékpárköpenyek, tömlő nélküli abroncs és gumibelső; gépkocsi, motorkerékpár, moped és pótalkatrészeik; kerékpárok és pótalkatrészeik; varrógép és pót- alkatrészei; anyagok gáz-, villamos- és vízvezetékhez; armatúra, beleértve a pótalkatrészeket; fagyasztógépek és kombinált hűtőgépek (kétajtós); elektromos főzőlapok; fűtőtestek központi fűtéshez (elemes és sima); írógépek; elektromos és benzinnel működő fűnyírógépek; háztartási porcelán (kivéve a Bohemai üzlet választékát) és tűzálló üveg; személyi számítógépek, beleértve a perifériásegységeket; video- magnetofonok; Equicolor és Fo- macolor negatív filmek; tetőfedő anyagok; fűrészáru; csatornázási csövek; kerámia burkolóanyagok és csempék; ajtók és ablakok; cement és mész; aszfaltozott szigetelőszalagok; kohászati anyagok; húsdarálók; mosószerek; régiségek; nem szocialista országokból és Jugoszláviából importált áruk. A Csehszlovákiába vámmentesen .bevihető áruk értékhatárát 300-ról 500 koronára emelték.