Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-29 / 259. szám
2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1988. október 29., szombat Péntek délelőtt Budapesten megnyílt a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülése. A külügyminiszterek rendszeres találkozóinak sorába tartozó budapesti ülésszakon a tárgyaló asztal mellett foglalt helyet Petar Mladenov, a Bolgár Népköztársaság, Oskar Fischer, a Német Demokratikus Köztársaság, Tadeusz Olechowski, a Lengyel Népköztársaság, loan Totu, a Román Szocialista Köztársaság, Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió és Jaromir Johanes, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere. A Külügyminiszteri Bizottság első munkanapjának végeztével a tárgyaló partnerek nyilatkozatot tettek közzé az európai bizalom- biztonságerősítő és leszerelési intézkedésekről. Nyilatkozat az európai bizalom- és biztonságerősítő és leszerelési intézkedésekről Ülést tartott a KISZ KB (Folytatás az 1. oldalról) fontosságú. E folyamatot nem fékezhetik foglalkoztatáspolitikai meggondolások, még ha feszültségek ki is alakulnak — fogalmazódott meg az ülésen. A KISZ KB szerint a társadalomnak garanciákat kell vállalnia a munkahelyteremtés mellett a keresettel nem rendelkezők legalább létminimum szintű megélhetésére. A Központi Bizottság foglalkozott belpolitikai kérdésekkel is. Megállapította, hogy a társadalmi hangulat feszült, nő az elégedetlenség, sok a külön-külön jogos, de egyszerre megoldhatatlan panasz, a szociális bizonytalanság miatt erősödnek az indulatok. A testület veszélyesnek érzi, hogy sokak számára ez a helyzet a pártértekezleti nyitás következményének tűnik. Ezért szükségesnek tartja annak egyértelmű kimondását, hogy a mai gondok, feszültségek korábban — zömmel a legutóbbi másfél évtizedben — alakultak ki, s mögöttük a szocializmus kialakult modelljének válsága, külső és belső tartalékainak kimerülése áll. A KB ezért szükségesnek tartja szocialista céljaink megőrzésével a társadalmi-gazdasági működési mód és ezen belül a hatalomgyakorlás gyökeres átalakítását. Ehhez adott programot a pártértekezlet. A KISZ KB ezért a baloldali demokratikus gondolkodású állampolgárok szövetségeseként kiáll a döntések határozott megvalósítása, a reformfolyamat következetes vé- gigvitele és felgyorsítása mellett. A testület személyi kérdéseket is tárgyalt; Szórádi Sándort, a KB titkárát felmentette funkciójából. A Varsói Szerződés tagállamai úgy vélik, hogy a bizalom- és biztonságerősítő intézkedések fontos eszközként és ösztönző tényezőként elsősegíthetik a katonai veszély csökkentését és a tényleges leszerelés elérését, to-' vábbá az államok közötti kapcsolatokban a béke és a stabilitás erősítését. Az európai bizalom- és biztonságerősítő és leszerelési konferencián az 1986 szeptemberében Stockholmban elfogadott megállapodások végrehajtásának mértékében nyilvánvalóvá válik ezen intézkedések jelentősége a politikai légkör javítása szempontjából. A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei úgy vélik, hogy már 1988-ban folytatni kell az európai bizalom- és biztonságerősítő tárgyalásokat. Annak érdekében, hogy csökkenjen a katonai szembenállás és egy európai fegyveres konfliktus kialakulásának veszélye; csökkenjen és elháruljon egy váratlan támadás veszélye és erősödjön a kölcsönös biztonság; szigorúan védelmi jelleget kapjanak a katonai tevékenységek és növekedjen azok nyíltsága és kiszámíthatósága, továbbá azért, hogy elősegítse a leszerelési intézkedések megvalósítását, a tárgyalásoknak elő kell segíteniük, hogy a kidolgozott intézkedések végső soron átfogják az európai biztonsági és együttműködési folyamatban (EBEÉ) résztvevő államok fegyveres erői minden fajtájának (szárazföldi erők, légierők és haditengerészeti erők)tevékenységét. Ugyanilyen célokat szolgálna a kontaktusok és konzultációk mechanizmusának és éljárásainak egyenjogú alapon való megteremtése is. A bizalom- és biztonságerősítő intézkedéseket a résztvevő államok minden olyan katonai tevékenységére alkalmazni kell, amely érinti Európa biztonságát, vagy része az Európa határain belül zajló ilyen tevékenységnek. Az intézkedéseknek tartalmilag lényegesnek, katonailag hatékonynak és politikailag kötelező érvényűnek kell lenniük. A katonai bizalom- és biztonságerősítő intézkedéseket Európa katonai és földrajzi realitásainak és az államok közötti kölcsönös megértés szintjének figyelembevételével fokozatosan kell kidolgozni és bevezetni. Az összeurópai folyamat fontos összetevőjét jelentő tárgyalásoknak a madridi mandátumban foglaltak alapján kell működniük, beleértve a mandátumban foglalt célokat, elveket, a tárgyalások tárgyát, a bizalom- és biztonságerősítő intézkedések alkalmazási övezetét, az ügyrendi szabályokat, s összhangban kell állniuk a bécsi utótalálkozó záró- dokumentumával. A tárgyalásokon célszerű lenne folytatni az érvényben lévő bizalom- és biztonságerősítő intézkedések fejlesztésére és bővítésére irányuló erőfeszítéseket, s új intézkedések együttesét lehetne kidolgozni a tagállamok javaslatai alapján. A 23, illetve 35 állam tárgyalásain elérendő megállapodásoknak egymással harmonikus összhangban kell állniuk, ki kell egészíteniük és erősíteniük egymást. A Varsói Szerződés tagállamai szerint a bizalom- és biztonságerősítő intézkedések új generációjának kidolgozását az alábbi fő irányokban lehetne folytatni. 1.) Korlátozó jellegű intézkedések Ezek az intézkedések az egy- időben zajló hadgyakorlatok méretét és számát, a gyakorlatok időtartamát és gyakoriságát érintenék, tiltanák a nagyméretű gyakorlatokat, és korlátoznák a csapatok és a technika átcsoportosítását. Emellett előirányoznák a harckészültségi (riadó) gyakorlatok számának és a résztvevő csapatok létszámának korlátozását; érintenék az elgondolást tekintve egységes gyakorlatot alkotó nagyméretű gyakorlatok sorozatát, továbbá mérsékletet irányoznának elő a résztvevő államok határainak közelében zajló katonai tevékenységekre. . 2.) Új bizalomerősítő és biztonsági intézkedések Ezek magúkba foglalnák a légierők és a haditengerészeti erők önálló tevékenységeinek előzetes bejelentését, megfelelő paraméterek alapján megfigyelők meghívását, az ilyen tevékenységek ellenőrzését és korlátozó intézkedésekben való megállapodást, e tevékenységek éves naptári tervei cseréjének rendjét; a bizalom- és biztonságerősítő intézkedések kiteijesztését valamennyi EBEÉ résztvevő ország területére; a bizalom és biztonság övezeteinek létrehozását Európában és a csatlakozó tengereken és óceánokon; továbbá olyan bizalom- és biztonságerősítő intézkedések kidolgozásának lehetőségét, amelyek a katonai-politikai szövetségek vagy más államok érintkezési vonalához való közelség mértékében szigorúbb rezsimet irányoznak elő. Egyeztetésre kerülnének az incidensek megelőzését szolgáló intézkedések, az Európához csatlakozó tengereken és óceánokon és a felettük lévő légtérben. A tárgyalásokon vagy azokkal összefüggésben meg lehetne vitatni és össze lehetne vetni a katonai doktrínák különböző aspektusait. Meg lehetne vizsgálni a katonai kiadások befagyasztásának és csökkentésének kérdéseit is. A Varsói Szerződés tagállamai úgy vélik, hogy a kölcsönös bizalom erősítésében minőségileg új lépést jelentene a katonai veszély csökkentését és a váratlan támadás megakadályozását szolgáló központ létrehozása Európában, melynek feladata az információcsere és a kapcsolat- tartás lenne, továbbá konzultációk folytatása mindenekelőtt az aggodalmat vagy gyanút keltő esetek operatív tisztázása érdekében. 3.) A katonai tevékenység nyíltságát és kiszámíthatóságát növelő intézkedések: ellenőrzés, információcsere és konzultációk Ezek közé az intézkedések közé sorolható a rendszeres adatcsere a fegyveres erőkről és azok tevékenységeiről, beleértve az Európa körüli támaszpontokon telepített erőket; az információcsere a katonai költségvetések struktúrájáról és tartalmáról; a tartózkodás a fegyveres erők növelésétől, és lemondás új katonai támaszpontok létesítéséről idegen államok területén; megfigyelő állomások létesítése egyeztetett helyeken (pontokon) a bizalom- és biztonságerősítő intézkedések alkalmazási övezetében; különleges operatív hírösszeköttetés létesítése az érintett országok között; az ellenőrzés feltételeinek tökéletesítése és a megfigyelők munkalehetőségeinek bővítése; a legújabb technikai eszközök alkalmazása; a kapcsolatok fejlesztése a résztvevő országok politikai és katonai képviselői között; a katonai-diplomáciai képviseletek és katonai küldöttségek cseréje jelenlegi gyakorlatának bővítése. * Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára péntek este a Parlament delegációs termében fogadta a Varsói Szerződés Külügyminiszteri Bizottsága budapesti ülésének résztvevőit. ( mozi 3 Egri Vörös Csillag: (Telefon: 11-888) du. fél 4 órakor Az erdő kapitánya du. félő és este 8 órakor A papa szolgálati útra ment 29- én este 10 órakor > Diplomás örömlány 30- án de. 10 órakor Ottó, a világhírű vadász Video mozi: Ébbredés 29- én este 10 órakor A mostohaapa Egri Bródy mozi: (Telefon: 11-773) du. 4 órakor Tin tin és a cápák tava este 6 és 8 órakor Rocky horror picture show Prizma: 30- án: 3 órakor A kicsi kocsi MOnte Carlóba megy du. 5 és 7 órakor A bolygó neve: halál Gyöngyösi Puskin: Tuti dolog Gyöngyösi Szabadság: du. fél 4 és fél 6 órakor Saolin templom szent köntöse este fél 8 órakor Fekete himlő Hatvani Vörös Csillag: Hanussen Hatvani Kossuth: du. 4 és 6 órakor Video Dzsango este 8 órakor A rózsa neve Füzesabony: 29- én: Kémek a sasfészekben Ml 30- án: A dzsungel könyve Heves: 30-án: Légy bátor és erős Pétervására: 30-án Gonosztevők társasága ( rádió ) KOSSUTH 8.30: Családi tükör 9.05: Színes népi muzsika 10.05: Ismét — a javából! Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.30: Világkosár. Áruk és árak, értékek és igények a világ élelmiszerpiacán 13.00: Klasszikusok délidében 13.49: Énekeljük együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk 15.00: A világlíra gyöngyszemei. Alekszandr Biok versei 15.10: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra 17.30: Népdalelőadók hangalbuma 18.45: Közvetítés a József Attila Színházból. Felejtsétek el Herosztratoszt. Grigorij Gorin színműve két részben 21.00: Felföldi Anikó és Márkus László énekel 21.39: A karcsú deréktól Shakespeare-ig. Mindennapok esztétikája 22.25: Európa hangversenytermeiből. A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye a berlini Filharmónia hangversenytermében PETŐFI 9.05: Rádiójáték-Szín. Kintorna. Platonov abszurd komédiája 1929- ből 10.00: Ha még nem tudná... Októberi tudományos magazin 10.30: Balettzene operákból 11.05: „Zakatol a szív”. Bemutatjuk a Dolly roll új nagylemezét 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Kenguru. Sportműsor gyerekeknek 14.00- 16.58: Magunkat ajánljuk 17.05: Popzene Isztabulból 17.30: Közvetítés a kötöttfogású Fila Gála — Matura Mihály emlékversenyről,a vízilabda (BEK és KEK) mérkőzésről, a cselgáncs Honvéd Kupáról és a VasaS-Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 18.30: Lottósorsolás 18.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból 19.05: A Rádió Dalszínháza. Az elizondói lány — Offenbach daljátéknak rádióváltozata 19.59: Mike Oldfield összes felvétele XX/16. rész 20.37: Vörös Sári nótákat énekel 21.03: 168 óra 22.30: Nagy névettetők. Salamon Béla 23.15-0.14: Jó éjszakát, jó éjszakát, jó éjszakát mindenkinek! BARTÓK 8.19: Montserrat Torrent (trombita) és VIncenc Lopez (orgona) hangversenye a barcelonai Cada- ques templomban 9.10: Irina Arhipova operafelvételeiből 9.50: Ad- nan Saygun kamarazenéjéből 10.30rSlágerlista 11.00: Hangfelvételek felsőfokon 12.21: Monteverdi: Hagyj el hát, kegyetlen — madrigál 13.05: Kívánságműsor szombaton 14.05: Opera-művész- lemezek 14.51: Öt földrész zenéje. Törökország 15.05:, Lemezbörze helyett 16.00: Új kamarazenei felvételeinkből 16.50: Zenekari muzsika 17.56: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 18.30: Mindennapi irodalmunk 19.05: Balladáink vivlága. Rabénekek 19.25: A Beaux Aris trió felvételeiből 20.40: Holnap közvetítjük. Mendelssohn „Pulus” oratóriuma a Zeneakadémián 21.00: Bizet ciklus. IX/1. Don Procopio. Kétfelvo- násos vígopera 22.22: „Hullik már a szilvavirág”. Kínai hagyományos zene hangszereken — V/4. rész 22.47: Bolondóra. Epizódok Goda Gábor regényéből — 1. rész VASÁRNAP KOSSUTH 8.30: Énekszóval, muzsikával 9.00: Helyettem írták 10.15: Öt kontinens hét napja 10.20: Örökzöld dallamok 11.00: Gondolat-jel 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin 12.45: Pecséttörés. Bakonyi Péter jegyzete 12.55: Radioton korongok 13.20: Az élő népdal. Béres János műsora 13.30: Szonda. Tudományos magazin 14.10: Művészlemezek 15.00: Legendák Kormos Istvánról 16.05: Heti lapszemle 16.25: Anyegin. Részletek Csajkovszkij operájából 17.00: Építők és értékmentők — téglától a márványig 17.30': Az Állami Népi Együttes* felvételeiből 18.40: Remekírók hangszalagon. Szent Lajos király hídja. Miért szeretem? 18.43: Epizódok Thornton Wilder regényéből. Kosztolányi Dezső fordítása rádióra alkalmazva 19.53: A Párizsi Raphaele Hangversenyzenekar felvételeiből 20.30: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. 21.00: Aranylemezek ( MAI MŰSOROK ) 22.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (ÉLÓ) Purcell-est. A Tomkins énekegyüttes énekel, a Budapesti Vonósokjátszanak kb. 23.15: „Gyalog is elértem Atlanti partokat” Verseit elmondja: KormQS István kb. 23.30: Népszerű szimfonikus dallamok PETŐFI 8.05: Budapesti Művészeti Hetek. Gépirónia. Simái Mihály mesejátéka 8.34: Locspocs és a Bolygó hollandi. Tor Age Bringsvaerd meséjét fordította Kozák Katalin 9.05: „Két zongora — négy virtuóz kéz” Válogatás Marek és Vacek felvételeiből II/1. rész 9.35: Szivárvány 11.10: Vasárnapi koktél. Komjáthy György műsora 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 12.50: Tudósítás a kötöttfogású birkózó Fila Gála — Matura Mihály emlékversenyről, a rak Xerox nemzetközi marathoni futóversenyről és a cselgáncs Honvéd Kupáról 13.05: Mikrofon-próba. Érdekességek a jövő hét műsorából 14.00: Többet ésszel — 103. szám. Műsor okos ötletekről és ésszerűsítésre váró dolgokról 15.05: Közvetítés az Ú. Dózsa — Bp. Honvéd és tudósítás a Dunaújváros — MTK VM, a Vác — Békéscsaba bajnoki labdarúgó mérkőzésekről 15.30: Táskarádió 16.33-21.00: Poptarisznya (ÉLŐ) 21.05: Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek 22.30: Ike és Tina Tumer felvételei 23.10: A mai dzsessz. Mike Mantler felvételeiből 23.50-0.14: Tomsits Rudolf szerzeményeiből BARTÓK 8.13: Komolyzenei kívánságműsor 10.05: Új Zenei Újság 10.50: Eszperantó híradó 11.00: Az Északnémet Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye a Hamburgi Rádió hangversenytermében 12.45: Dodgson: Szvit rézfúvós szeptettre 12.55: Kis magyar néprajz. Bartók Béla a Magyar Néprajzi Társaságban 13.05: Öt kontinens hét napja 13.20: A bagdadi borbély. Részletek Cornelius operájából 14.10: Sikerlemezek CD-n 15.02: David Ojsztrah legszebb felvételeiből X/5. rész 16.00: Magyar Színház a két világháború között. A kék kerékpáros. Déry Tibor színpadi játékának rádióváltozata 17.09: Klasz- szikus muzsika korabeli hangszereken 17.30: Nevek ürügyén. Bartók 18.30: Na matemjem jeziku. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Budapesti Zenei Hetek (ÉLŐ) Kapcsoljuk a Budapesti Kongresszusi Központot. Mendelssohn — Paulus — oratórium 22.00: Hangszerszólók 22.44: Boldondórá. Epizódok Goda Gábor regényéből (1973) Befejező rész ( televízió ) 1. MŰSOR 8.55: Tévétorna gyerekeknek 9.00: Képújság 9.05: Ecranul nostru. A Szegedi Körzeti Stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora — ism. 9.35: Eduárd csuklik — ism. Angol bábfilm (Eduárd és barátai c. sorozat) 9.40: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek 10.05: Tűzkereső. Játékos vetélkedő-sorozat gyerekeknek 10.10: Tűzre, vízre vigyázzatok! Tűzoltóverseny 11.10: Képújság 14.20: Képújság 14.25:Tengerparti nyár. Spanyol tévéfilmsorozat. Vili/ 5. rész: Ä zöld macska barlangja 15.30: Az élő bolygó. David At- tenbborough filmsorozata a Földről. XII/5. rész: Fűtenger. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. 16.30: Reklám 16.35: Mozgó Képek. A MOKÉP filmajánlata 16.50: Reklám 17.00: Híradó 17.15: Jogi esetek 18.00: Utazzon a King’s Singer- szel! Zenés-képes madrigáltörténet. VI/4. rész: Spanyolország. Angol filmsorozat 18.30: Hatos Lottósorsolás 18.40: Családi torna 18.45: Reklám 18.55: Csip-csup csodák. Holland rajzfilmsorozat: 1. Gólyatojás, 2. Mona Lisa 19.10: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Vers mindenkinek. Garay János: Kont. 20.05: Humort hozunk — viszünk, mesék a kabaréról... 4. Berlin 1930. 20.50: Táncfesztivál ’86. Svájd film 21.20: Os- car-dijas filmek. A rakparton. Amerikai film (1954.) (FF) 23.05: Híradó 2. 2. MŰSOR 15.55: Képújság 16.00: Movi-Kró- nika 16.10-16.40: nyelvleckék. Orosz nyelvlecke haladóknak. Hol az az utca, hol az a ház? XXX/5. rész 16.20: Francia nyelvlecke kezdőknek. Entrée libre xII/3. rész — ism. 16.40: Szárnyaló szellemünk otthona. Szabad iskolánk... — ism. 17.20: Videó-világ. Videósok magazin-műsora. Video és zene 17.55: Szérű (Rónay györgy emlékére — Születésének 75. évfordulójára) 18.30: Rockstúdió 19.30: A mérnök és a hadúr. Dán dokumentumfilm — ism. 20.00: Anatolij Szolnyi- cin-sorozat. Andrej Rubljov (FF) Szovjet film II/1. rész (1966.) — ism. 21.20: FILA Birkózó-Gála. Szabadfogású döntők. Közvetítés a Körcsarnokból, felvételről 22.10: Parabola'— ism. 22.40: Képújság CSEHSZLOVÁK TV 1. műsor 8.30: Úttörők magazinja 10.00: A tudományról és a technikáról gyerekeknek 10.40: A vasváros titka — tévéfilm 12.05: Honvédelmi magazin 12.25: A szovjet TV zenés műsora 13.15 : A szigetet nem viszed magaddal — szovjet tévéfilm 14.20: Az éveket nem lehet megállítani 15.00: Ritmikus sportgimnasztika 16.30: A komikus és világa 17.00: Jana Eyr — angol TV sorozat 18.05: Válasz anézók leveleire 18.20: Esti mese 18.30-19.10: Receptek nem csak vasárnapra 19.30: Híradó 20.00: Vendégünk karosszéke 20.30: Rövid eljegyzés — angol TV sorozat 21.20: Sporthíradó 2. műsor 9.00: Újságírónő szemléletével — feliratos kínai film 10.25: Angol nyelvtan- folyam 10.55: Orosz nyelvtanfolyam gyerekeknek 11.20-11.50: Művelődési sorozat 16.40: A szlovák nyelv családfája 18.10: Új filmek a mozikban 18.50: A híradó szerkesztőségében 19.00: Torna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Az NDK TV zenés-szórakoztató műsora VASÁRNAP 1. MŰSOR 8.40: Tévétorna gyerekeknek 8.45: Képújság 8.50: Óvodások filmműsora — 1. Egy szerencsétlen nap. Csehszlovák rajzfilm (A kutya, a macska és az egerek c. sorozat), 2. Az eső. Szovjet rajzfilm — ism. 9.10: Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. William Hanna és Joseph Barbara produkció — 1. Mindent a kiscicáért!, 2. A házam, a váram, 3. Az egerek éve — ism. 9.30: Állatkerti mulatságok. Közvetítés a Petőfi Csarnokból és az Állatkertből, felvételről — ism. 10.10: Rakoncátlan felnőttek, holland film- soroazt. VI/1. rész: A szökés 10.35 Tűzkereső — Játékos vetélkedő-sorozat gyerekeknek 10.40: Mi-tu- ház, avagy amindent tudó háztartás. XIX/9. rész: Mosás 10.55: ZTE -Bp. Honvéd bajnoki férfi kosárlabda-mérkőzés. Közvetítés Zalaegerszegről A szünetben: Reklám 12.35: Hírek 14.25: Képújság 14.30: RTV Közönségszolgálata 14.35: Családi vasárnap. Észpénz — készpénz. 16.05: Betűreklám 16.10: Legyen szerencsénk! Rózsa György műsora 17.00: Delta. Tudományos híradó 17.25: Reklám 17.35: Nézzük együtt 18.05: Rek: lám 18.15: Röntgen. Szociális és egészségügyi híradó 18.20: Családi torna. Egy perc Dörmögő Dömötör 18.25: Meséről mesére. 1. Kukonya és Berko áldozatot hoz. Csehszlovák rajzfilm (Kukonya és Berco c. sorozat) 2. Á sündisznó. Magyar rajzfilmsorozat (magyar népmesék c. sorozat) — ism. 3. Sebaj Tóbiás és a kismacska. Magyar gyurmafilm (Sebaj Tóbiás c. sorozat) — ism. 18.55: Reklám 19.00: A HÉT 20.00: Híradó 20.10: Magyar évszázadok. Werbőczy István hármaskönyve 20.30: 9/B. Kanadai tévéfilm 22.05: Telesport 22.50: Hírek 2. MŰSOR 9.00: Afrika. Angol dokumentum- film-sorozat. VIII/4. rész: A király és a város — ism. 10.00: Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévéfilm VI/1. rész — ism. (1979) 10.55-Kb. 12.00: Reformációi istentisztelet közvetítése a Bécsi kapu téri (budavári) evangélikus templomból 15.05: Képújság 15.10: Unokáink semfogják látni, avagy városvédő Pallas Athene kezéből időnként ellopják a lándzsát. Ráday Mihály városvédő sorozata — ism. 15.50: Aranyhét Japánban — ism. 16.30: FILA Birkózó-Gála. Kötöttfogású döntők. Közvetítés a Körcsarnokból 17.30: Haydn: C-dúr mise olasz film 18.15: Gondolkodó. Tudományos hetilap 19.00: Pétervári vendégség, 1870. Zenei dokumentumjáték — ism. 20.05: Képújság 20.10: V eruska. Beszélgetés Kálmán Imrénével 21.05: Periszkóp. Katonapolitikai műsor 21.50: Du- namenti képek. Magyar kisfilm 22.05: Anatolij Szolonyicin-soro-' zat. Andrej Rubljov. Szovjet film (FF) + színes (1966) II/2. rész — ism. 23.40: Képújság CSEHSZLOVÁK TV 1. műsor 12.20: Koncert 13.05: Autósok, motorosok magazinja — ism. 13.45: A merész Stefan — mesefilm 14.50: Lóverseny 16.05: Vetélkedő 16.45: Alena — cseh film FF 18.20: Esti mese 18.30- 19.10: Zenés-szórakoztató műsor 19.30: Híradó 20.05: Gyerekek és férfiak — TV sorozat 21.00: Dokumentum- műsor Csehszlovákia megalakításának 70. évfordulója alkalmából 2. műsor 16.45: Portréfilm 17.15: Aures — rövid történetek 17.45: Az élet köre — balett 18.10: Műsorajánlat 18.30: A nyelv és a beszéd — retorika 19.00: Torna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Portré- film — Ludovit Stur 20.40: Zenés vete- élkedő 21.20: Híradó 21.40: Édentól keletre — amerikai TV sorozat befejező része. ( színház ) Gárdonyi Géza Színház este 19 órakor FEHÉR HÁZASSÁG bérletszünet A Varsói Szerződés külügyminiszterinek tanácskozásaBudapesten