Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-01 / 235. szám

DlBflUiiaq 1988. október 1., szombat A Nap kél: 5.43 órakor — nyugszik: 17.25 órakor. A Hold kél: 20.29 órakor — nyugszik: 13.00 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MALVIN nevű kedves olvasóinkat A ma már ritka Malvin nevünk a múlt században még nagyon divatos volt. Ófelnémet eredetű, amely nyelvben a Malwine két szava, a „Mahal” törvényke­zés gyülekezete a „wini” barátnő jelentésű. Nagy része volt elterjedésében a kor rajongásának a romantikus Osszián kelta bárd iránt. Ugyanis a javarészt Mactherson skót költő által írt és így hamisítvány „Osszián dalok”-ban gyakran szólalt meg egy Malvin nevű dalnok. Nálunk a női emancipáció korai harcosa, Dukai Kovács Judit, a múlt század felkapott költője, Malvin álnéven írt. j [időjárás Várható időjárás az ország terü­letére ma estig: A nyugati és északi átmeneti fel­hősödéstől eltekintve folytatódik a napos, száraz, kora őszi idő. A dél­nyugati, majd északi, északkeleti szél gyakorta élénk lesz. A legma­gasabb nappali hőmérséklet szom­baton északnyugaton 20 fok, má­sutt 24 fok körül alakul. Nem az a legény Az olimpia furcsaságai közül talán a legmeghökkentőbb volt, amikor az egyiptomi ökölvívóbíró nem a kiütöttre, ha­nem az állva maradottra kezdett el rászámolni. Alighanem azért, mert úgy vélekedik, hogy nem az a legény, aki adja... Csakhogy van ennek a közmondásnak folytatása is. (h.j.)- ELŐLÉPTETÉS. A fegy­veres erők napja alkalmából Budapesten az MHSZ Országos Központjában rendezett ün­nepségen dr. Pintér István őrna­gyot, az MHSZ Heves .Megyei Vezetőségének titkárát alezre­dessé léptette elő a honvédelmi miniszter.- KITÜNTETÉS. Pénteken Kiskörén a községi tanácsházán adták át özv. Nagy Ferencné hat- gyermekes családanyának a Ha­za szolgálatáért érdemérem arany fokozatát. A kitüntetést a honvédelmi miniszter megbízá­sából Balogh Béla százados nyújtotta át.- SZEREPLŐVÁLTO- ZÁS. Baleset következtében lá­bát törte Bárdos Margit, az egri Gárdonyi Géza Színház színész­nője, ezért szerepét a Fehér há­zasság című drámában Kőszáli Ibolya vette át.- NYELVVIZSGA-FEL­KÉSZÍTŐ. A TIT Hatvan Váro­si Szervezete 80 órás angol és né­met nyelvvizsgára felkészítő tan­folyamot szervez. Jelentkezni október 5-ig lehet a szervezet irodájában.- LAÁR-MŰSOR. A Faár pour laár társulat a Farkas a me­zőn című új műsorát október 3-án, hétfőn Egerben, a tanár­képző főiskolán mutatja be. Az előadás az eredetileg meghirde­tett 19 óra helyett 20.30-kor kez­dődik.- TERMÉKBEMUTATÓ. A Megyei Művelődési Központ kertbarát köre termékbemutatót rendez október elsején és máso­dikén. A kiállított gyümölcsfé­lék, szőlőfajták és befőttek dél­előtt 10-től 18 óráig tekinthetők meg mindkét napon.-AUTOGÉN TRÉNING. Autogén tréninget szerveznek október 5-én 17 órakor Gyön­gyösön a Mátra Művelődési Köz­pontban, ahol a kamaraterem­ben a 15 hetes tanfolyam vezető­je, Szabó Gábor pszichológus tart előadást a legújabb relaxáci­ós technikáról. Ezt követően a résztvevők személyes elbeszélge­tésen vesznek részt. A kurzus részvételi díja 1500forint. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órá­tól hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patak­parti porta felől. Telefon: 11-000. Az ügyelet­hez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár, Felsőtárkány, Andomak- tálya, Bátor, Ostoros, Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos, Nagytálya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyer­mekosztályának földszintjén- Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reg­gel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szom­bat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és mun­kaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12- 570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖSÖN: központi orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HE­LYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyön­gyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyöngyös- solymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szomba­ton 8-12 és 14-18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VÁMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagy- réde, Visznek, Gyöngyöshalász, Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta, Aba- sár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat Ut­ján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs /új egészségház, Telefon: 3/ községek a verpeléti összevont 'ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, Rendelőintézet Kossuth tér 18. Tele­fon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton 6.30-tól 14-ig, vasárnap és munkaszüneti na­pon 8.30-tól 11 óráig. HELYE: Rendelőinté­zet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szomba­ton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és mun­kaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES város és vonzáskörzete lakosai ré­szére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. /volt szülőotthon/ alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától, 12 óráig a Tanácsköz­társaság tér 2-4. sz. alatt a fogorvosi rendelő­ben. FÜZESABONYBAN: szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzesabonyban: szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 óráig. Helye: Füzesabony, Rákóczi ü. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Tele­fon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan Városi Tanács V. B. Vágóhídja. Telefon: 11-901. Hevesi ügyelet: Heves, Fő üt 10. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza, Dózsa Gy. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda, Tárnáméra, Boconádi út 50. Telefon: Tamaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYELET: pénteken 19 órától hétfő reggel 7.30-ig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. TEGNAPRÓL. — MÁRA Véget ért a nemzetközi robottechnikai konferencia Amint arról lapunkban hírt adtunk, három, napon át Gyön­gyös adott otthont annak a nem­zetközi konferenciának, amelyet a Gépipari Tudományos Egye­sület Gyöngyösi Szervezete a Magyar Robottechnikai Társa­ság együttműködésével rende­zett meg Robottechnika — auto­matizálás — gazdaságosság cím­mel. A Mátra Művelődési Köz­Hét végén — Noszvajon Tanácsi fiatalok találkozója Öt északi megye tanácsi fiatal­jainak 12. találkozója kezdődött meg tegnap Noszvajon, a Heves Megyei Tanács oktatási és to­vábbképzési intézetében. Ezen egyébként Nógrád, Borsod- Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szat- már, Hajdú-Bihar és Heves me­gye képviselői vesznek részt. Tegnap a megyék bemutatko­zására és ismerkedési estre került sor, ma pedig két előadást hall­gathatnak meg a résztvevők. Dr. Tóth Zoltán, a Belügyminiszté­rium tanácsigazgatási és területi főosztályának munkatársa az ál­lamigazgatás korszerűsítéséről, a tanácsi rendszer továbbfejleszté­séről beszél. Ezután Bogár Lász­ló, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának munkatársa tart előadást: Válságban van-e a ma­gyar gazdaság? címmel, míg dél­után Szilvásváradra kirándulnak a vendégek. A találkozó holnap sportver­senyekkel fejeződik be. Az olimpiai követítések miatt egy hét halasztással, hétfő este 6 órától jelentkezik újabb adásával a szokásos csatornán Egerben a városi televízió. Az ősz sok ese­ményéről, szűkebb hazánk életé­nek gyorsuló változásairól, új je­lenségeiről igyekszik hűen tudó­sítani, véleményt mondani és egyúttal szórakoztatni is Hekeli Sándor adásszerkesztő a műsor egy órájában. Néhány téma a tartalomból: Az eltelt háromnegyed év adásainak tapasztalatairól, az pontban hat ország szakemnbe- reinek részvételével a szekcióü­léseken számos tudományos elő­adás hangzott el az automatizá­lás, a gyártó rendszerek, a vezér­léstechnika és az alkalamzás- technika témájában. A konfe­rencia ideje alatt a korszerű gé­peket és a gazdaságos gyártást bemutató kiállítás is segítette a Az idén októberben is meg­rendezik megyénkben az ország más tájaihoz hasonlóan a Múze­umi és műemléki hónap rendez­vénysorozatát. Ennek első ese­ménye október 3-án, hétfőn dél­előtt lesz, amikor is Eger Város Tanácsának dísztermében tudo­mányos ülést tartanak Szent Ist- ván királyunk halálának 950. év­fordulója alkalmából. Három nappal később lesz a hivatalos megnyitó, amikor felidézik Gár­1988. szeptember 25-én 20.30 órakor a nagvrédei bekö­tőút és a Szőlőskert vendéglő között közlekedési baleset ha­lálos áldozata lett a 3-as számú főúton egy Gyöngyös felé ke­rékpárral közlekedő férfi, aki körülbelül 24-30 éves, 181-185 cm magas, sovány testalkatú. Haja vörösesbarna, vállig érő, elől kopaszodó. Arca hosszú­kás, szeme barna, szemöldöke ívelt, széles. Ruházata: na­eddigi műsor fogadtatásáról mondanak a nézők véleményt. Tóth István riportjában a szüret örömeit és szorító gondjait mu­tatja be: megszólalnak azok, akik termelik és akik felvásárol­ják a szőlőt. Negyven éve alapí­tották az egri Ho Si Minh Tanár­képző Főiskolát, s az évforduló Homa János riportjában alka­lom a visszaemlékezésre és a pe­dagóguspálya mai helyzetének felvillantására is. Szociális otthontalanságról szól Barta Katalin riportja. Az gyártók és felhasználók közvet­len párbeszédét. Tegnap szakmai látogatásokat szerveztek a résztvevők számára, többek között a Mikroelektro- technikai Vállalatnál a dióda- és tranzisztorgyártást tekinthették meg a szakemberek. Délután ke- rekasztal-beszélgetés és videó­műsor várta a nemzetközi konfe­renciát. donyi Géza emlékét, az író szüle­tésének 125. jubileumán. A további események is legin­kább a két nagy egyéniség életút- jával kapcsolatosak, ám ezen kí­vül is tartanak tudományos ülésszakot, Iskoladráma és folk­lór címmel a noszvaji De la Mot- te-kastélyban. Gyöngyösön szakmai konferencia lesz az Északi-középhegység természeti képéről, Hevesen pedig Samu Géza szobrászművész kiálh'tását tekinthetik meg az érdeklődők. rancssárga melegítő felső, élénk piros színű, fehér nyakszegélyű pulóver, világosbarna dzseki, világoskék melegítő alsó, és barna cúgos cipő. A rendőrség kéri, hogy aki a személyleírás alapján az áldozat kilétére vonatkozóan informá­cióval rendelkezik, értesítse a gyöngyösi rendőrkapitánysá­got, a 06-37-12-555/105-ös te­lefonon, vagy személyesen te­gyen bejelentést. újságíró annak igyekezett utána járni, mi lesz a sorsuk az életve­szélyessé vált egri szociális ott­hon lakóinak. Beszámol a műsor a színházi évad nyitásáról, s Ka­kukk Jenő a zenei világnap ürü­gyén zenei kultúránkról, zenei nevelésünk sikereiről és gondjai­ról szól. A programból nem hiányzik természetesen a sport sem. Az elmúlt hónap több helyi sporte­seményéről is beszámol a városi televízió Budai Ferenc összállítá- sában. Zenei világnap Rendezvények . a megyeszékhelyen és Hevesen A zenei világnap alkalmából október 3-án az idén is lesznek komolyzenei hangversenyek megyénkben. Egerben este 8 órakor ül a székesegyház orgo­nájához Lehotka Gábor Liszt- díjas orgonaművész. Koncertjén közreműködik Nagy Major Zsolt trombitán. A műsorban Bach-, Handel- és C. Franck-művek hangzanak el. A programot a há­zigazda jogán Szepesi György vezeti. A rendezvény egyébként az Országos Filharmónia egri bérleti hangversenysorozatának első eseménye. Ugyancsak ezen a napon a Kecskeméti Kodály Zoltán Ze­neművészeti Szakközépiskola tanárai muzsikálnak Hevesen a városi művelődési központ nagytermében. Az ő repertoár­jukon este 6 órától Haydn-, Mo­zart-, Paganini-, Mendelsshon- és Gémesi Géza-művek szere­pelnek többek között. Öregdiákok szövetsége Ma délelőtt 11 órakor kerül sor az egri öregdiákok baráti tár­saságának alakuló közgyűlésére a Megyei Művelődési Központ dísztermében. E szövetség célul tűzte ki Eger kultúrtörténeti jelentőségének kidomborítását, a városunkban lévő iskolák hírnevének növelé­sét, múltjának kutatását, s ezek­ben az intézményekben — anya­gi fedezettől függően — pályáza­tok kiírását, s a város s tanintéze­tei évfordulóiról való ünnepi megemlékezések megtartását... A társaság tagjainak sorába már több mint kétszáz öregdiák jelentkezett az ország különböző részeiből, akik egykor Eger vala­melyik közép- vagy felsőfokú is­kolájában szereztek érettségi bi­zonyítványt vagy diplomát. Lottó-nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 39. játékhéten öttalálatos szel­vény nem veit. A négytalálatos szelvényekre egyenként 119-592 forintot, a háromtalálatosokra 832 forin­tot, a 2 találatosokra 32 forintot fizetnek. Káposztavásár a Zöldértnél Egerben pénteken az alábbiak szerint ala­kultak a szabadpiaci árak: A tojás 3,40, a burgonya 9, a sárgarépa 15, a zöldség 30, a fejeskáposzta 7, a kelkáposz­ta 18, a karfiol 26, a tök 10, az uborka 40, a paprika 16, a paradicsom 14, a szőlő 15-20, az alma 12, a körte 30, a fokhagyma 40, a vö­röshagyma 10, a bab 60, a mák 100 forintba kerül. Gyöngyösön: a tojás 3,50, a burgonya 10, a sárgarépa és a zöldség 12-16, a vöröshagy­ma 10, a fejeskáposzta 8, a kelkáposzta 20, a paradicsom 10-20, a paprika 14-20, az uborka 20-30, a fokhagyma 60, a gomba 20- 50, az alma 20, a körte 25, a szőlő 22, a sava­nyúkáposzta 30 forint volt. Hatvanban: a tojás 3, a burgonya 8, a sár­garépa, a zöldség és a vöröshagyma 8, a fe­jeskáposzta 6, a kelkáposzta 16, a karfiol 30, a paradicsom és a paprika 8-12, az uborka 25, a fokhagyma 60, a sóska 20, az alma 12, a szőlő 16, a bab 60, a dió 200 forintba került. Hevesen: a tojás 2,80, a burgonya, a répa és a zöldség 10, a vöröshagyma 6, a fejeská­poszta 5, a kelkáposzta 15, a karfiol 25, a pa­radicsom 8-10, a paprika 10-12, a tök 5, a fokhagyma 70, az alma 15-20, a szőlő 20-25, a dió 50-70, a bab 60, a mák 100 forintért volt kapható. A Zöldért árai: a tojás 3,40, a burgonya 9, a sárgarépa 14, a zöldség 24, a fejeskáposzta 7, a kelkáposzta 16, a karfiol 26, a paprika 16, a paradicsom 12, a szőlő 26, az alma 14, a körte 23, a fokhagyma 50, a vöröshagyma 9 forint volt. A Zöldért standjain 7 forintos fe­jeskáposzta is kapható. Á túny butikja A hevesi takarékszövetkezet területi hálózatfejlesztési programjának utolsó beruházásaként pénteken délután 80 négyzetméteres új, korszerű üzletházat avattak Átányközségben. A „falusi bank” épületét a tervező, Kiss Sándor és a kivitelező, Mester Károly füzesabonyi kisiparos ügyesen igazították a tele­pülés arculatához. Múzeumi és műemléki hónap Újabb adással jelentkezik az Egri Váron Televízió A rendőrség kérése NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloianniszu. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSÉFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705

Next

/
Oldalképek
Tartalom