Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-10 / 242. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. október 10., hétfő KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS Barangolás az egri múltban Kapor Elemér: Kisváros a felhők fölött (Részlet a Diadal és tragédia című Sztálin-életrajzból) Fordította: Zahemszky László (IX/4.) Mulenkm és Sztálin A szerző szép cselekedete: hosz- szú-hosszú évtizedeken át él együtt választott és szeretett városával. Nem Eger, nem Heves megye szülötte . . . Talán ezért tudta „fölfedezni” a várost múltjával-jelenével. Fátylat lebbentett föl nem titkairól, de oly megbecsülendő kulturális kincseiről, melyeket személye, szorgalma nélkül már-már a feledés hamuja takarta volna el. Örökre? Bizonyára. Öröm, hogy a papírra vetett írásokat a Népújság rokonszenwel fogadta, éveken át helyet adott azoknak hasábjain s most amolyan ösz- szegzésképpen egy gyűjtemény kerekedett ki belőlük, a kiadó, a Dobó István Vármúzeum jóvoltából. A kötetet Löffler Erzsébet szerkesztette, a dicséretet méltán érdemlő borítóterv Csintalan András munkája s ha szerény, de ízléses kivitelben az UNILEV Nyomda áhította elő. A kötet a szerző közel félszáz írását foglalja egybe s a napokban jelent meg. A múlt hű idézésén túl megannyi írás, regény, elbeszélés, sőt dráma magját rejti magában. A „témák” skálája határtalan. Fölütve a könyvet, tűnődésre intő mottó, — mintegy a kötet nyitányaként: „. . . az emlékezés különös fénytörésében, miként ha szivárvány földig hajló ívén, újból megjelennek az elmúlt emberek, dolgok, események.” Az első írás, a „Vasfejű” című Eger egyik legjelentősebb intézménye, a főiskola hajdani, háromszáz éves „előtörténetének” harcos egyéniségét, Ludányi Tamás püspököt mutatja be. Bizonyára nemcsak a recenzenst, de az olvasót is meglepi a közlés: Mátyás király Moldvából jövet 1468-ban három napot időzött Egerben. Találkozunk a veres nadrágos, sárga csizmás püspökkel. A vár nagyszerű védőjével, Dobó Istvánnal, ki ötvenéves fővel adta fejét a házasságra, nőül véve Sulyok Máriát . . . Megtudjuk, királyi szó miként mentesítette a nagykunokat, hogy megigyák az egri bort. Ismerkedhetünk Adóiján deákkal, ki két pasának is íródeákja volt. A török időkről vall az az írás is, melyben „az oroszlán nem nyúlt a rab egri vitézhez” s egyik másik, „tudósítás az egri rabszolgapiacról”, mert ilyen is volt. Ki tudta?—: II. Rákóczi Ferenc míves, 16 mázsás harangot ajándékozott 1705-ben az egri ferences kolostornak s hogy felmenő hatodik fokon Dobó Anna volt a fejedelem hitvese, akit Dobó István kedves testvérhúgának tisztelt. Hűtlen s rossz asszonyfélék hajdani nyilvános megalázása, veszHarminc évvel ezelőtt jelent meg a kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóiratának első száma. A szerkesztőség önkritikusan elemzi az eddig végzett munkát és megállapítja: „A Béke és Szocializmus jelenleg az egyetlen olyan állandó sajtóorgánum, amelynek révén megvalósul sok (sajnos nem valamennyi) kommunista és munkáspárt sokoldalú együttműködése az ideológiai és elméleti munkában és a tájékoztatásban. Nem irányító szerv, nem az új elméleti kérdések vizsgálatára vagy elemzésére hivatott intézet, hanem önkéntes alapon kiadott folyóirat, amely összekötő láncszem kíván lenni a kommunisták között, a békében és a társadalmi haladásban érdekelt összes erők között.” Franz Muhri, Ausztria Kommunista Pártjának elnöke az osztrák kommunisták véleményét fejti ki a globális problémákról, amelyek túlnőnek egyes osztályok és rendszerek keretein, s megoldásuktól óriási mértékben függ az emberiség jövője, sőt fennmaradása. André Lajoinie, a Francia Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, aki az FKPszőzése s fej vétele a könyv következő darabja. (Ez utóbbi büntetésnem mai alkalmazásával vajon mennyire csökkenne Eger nőlakosainak a száma?) Aztán egy férfi irtózatos máglyahaláláról olvashatunk. Történt 1707-ben az egri piacon. Biztatásul a helybéli sörivóknak: háromszáz éve már „hárman is főzték a sert Egerben.” A napóleoni háborúk idején a királyi család nőtagjait e városba menekítették a császár elől, így kerültek a királykisasszonyok az egri Hajdúhegyre . . . „Hat lány közül a legszebbet vitte magával Egerből a híres olasz szobrász”, Casagrande Márk. 1836 novemberében kilenc utcai lámpa világított Eger városában s „azokban is olaj égett”. (Ugyancsak novemberben, de már az 1894-es esztendőben kigyúltak Egerben a villanylámpák.) Igen érdekes olvasmány a „Csonkamecset” története, hézagpótlóan ismeretterjesztő írás. Az a kötet következő darabja is: 1849-ben „hat órán át vonultak Eger városán keresztül a cár csapatai.” Ugyancsak a szabadságharcot idézi a következő írás is, már a címe utal a történetre: „Hadisarc Eger népére.” Egy újságtudósítás közölt szövege 1874-ből képet ad a városi közállapotokról, gazdasági viszonyokról. Megtudjuk, 1894-ben negyvenegy előfizetővel hogyan indult meg a telefonszolgálat a városban. „Gáz Egerben száz éve előtt?” — tűnődünk a másik íráson. 1872-ben adták át rendeltetésének a Füzesabony—Eger számyvasutat. A put- noki vonalat egy lovag építette meg, s ezen a forgalom 1908-ban indult meg. Témaváltás. Gvadányi Rontó Pál-ja tízéves korától egri diák volt, mellesleg Gvadányi is itt tanult, kitűnően. „Aki kétszer hal meg” című írásában a cigányzseni Bihari János életének egri vonatkozásait veti papírra a szerző. „A magyar irodalom utolsó klasszikus éneké”-ben az Eger című Vörösmarty írta hősi elbeszélő költeményt mutatja be az író bőséges idézettel, így közelítve az eposzt a ma olvasójához. A „Petőfi a kana- nokok között” a jól ismert epizódot eleveníti föl a költő egri tartózkodásáról — egy különös írás nyomán, mely a költő látogatása után kerek félszázaddal jelent meg a párizsi Figaro hasábjain. Aztán azt is megtudjuk „hogyan került Egerbe Vörösmarty csibukja?” A kevéssé ismert Zalár Józsefről — korába beágyazva — kapunk érdekes portrét. Figyelemre méltó Madách Imre levelének közlése. A „protezsáló” sorokat Madách Tárkányi Bélához inelnökjelöltje volt a francia elnök- választáson, értékeli a választások eredményeit, s vázolja a párt politikájának irányait a következő időszakra vonatkozóan. Az NSZEP KB Társadalom- tudományi Akadémiája és az SPD programbizottsága által kidolgozott „Az ideológiák vitája és a kölcsönös biztonság” c. dokumentumhoz fűz megjegyzéseket Otto Reinhold, az NSZEP KB tagja, a Társadalomtudományi Akadémia rektora és Erhard Eppler, az SPD vezetőségének tagja. A humanista értelmiség felelősségéről értekezik Bogdan Suchodolski, a neves lengyel tudós. Inteijű készült Vlagyimir Kudijavcewel, a Szovjet Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatójával az SZKP XIX. országos konferenciáján a szovjet politikai rendszer radikális reformjára vonatkozóan elfogadott programról. Közli a folyóirat annak az eszmecserének a gyorsírói jegyzőkönyvét, amelyet „A szovjet átalakítás és a nemzetközi kommunista mozgalom” témáról rendezett a szerkesztőség. tézte, — érdekes kordokumentum. Nem kevésbé elégíti ki kíváncsiságunkat Kapor írása arról, hogyan bukott meg Egerben huszonnyolc szavazattal Jókai a követválasztáson? S a város nagy írójának, Gárdonyi Gézának ne áhított volna emléket Kapor? De bizony! Három ízben is. íme a címek, melyek a tartalmat is előre vetítik: „írások Gárdonyi tekintetes úr tanyájáról”, „Gárdonyi bácsi a kemence padkáján” és a „Gárdonyi és a tizenkét négyszögöl” című írások hozzák igazán „testközelbe” a nagy írót az egri olvasó számára. Irodalom után zene. Több mint másfél százada, hogy Egerben megtartották az első műkedvelő hangversenyt, „amikor még összvezen- gés volt a szimfónia.” A színészetről sem feledkezik meg a szerző. Fölidézi a város-szülötte Bartha János alakját, akit „már szabályszerűen elfelejtettünk, pedig korának híres színművésze volt, a Nemzeti Színház első gárdájának a tagja, arcképét a Nemzeti Múzeum őrzi.” Megtudjuk, a Széchenyi utca egyik házának udvarán állt az „aréna, Thália szerény otthona”, „itt búcsúzott színpadtól Petőfi egykori színiigazgatója, Fejér Károly.” Még egy színházi vonatkozás: „Egressy Gábor volt az első egri szabadtéri játék főszereplője.” Kapor Elemér embereket, köveket vallat s eltűnődik: „Hol volt, hol nem volt a felsőtárkányi márvány?” Ha volt is, hidat építettek belőle . . . Hej, hol vannak azok az idők, amikor „tizenkilenc malmot hajtott az Eger-patak vize”. S „nem cifra már a cifra”, mint hajdanában, amikor a város határánál „kilenc házban kilenc vámos” vámolt. „Eltűnt a Puskaporos is”, ahol a 18. században a vesztőhely honolt — merthogy Egerben ilyen is volt — s eltűnt a Tetemvár egy bástyája is . . . Nosztalgikus tűnődések: „Hol volt, hol nem volt Egerben az Erzsébet híd?” A várostörténet egy szomorú fejezete rezdül ama írásban: mi minden történt, míg a Portörő utcából Sándor Imre utca lett . . . Az utolsó írás címe szép szójátékkal: „Az eltemetett temetőben”. Bizonyosság arról, hogy „nemcsak az emberek halnak meg. A temetők is.” A kötet olvasásakor az utolsó lapig érezzük, hogy a múlt idő eseményeit megőrző, közöttük kedvére kalandozó „riporter” kezét az igényes belletrista, a meleg hangú lírai költő vezeti. Kiss Gyula (A könyvet a Dobó István Vármúzeumban lehet megkapni.) A Ribbentroppal folytatott tárgyalásokon személyesen részt vevő Sztálin azon igyekezett, hogy ne kelljen kifjezésre juttatni a Németország annexiós terveiről alkotott véleményünket. Molotov egész sor kijelentése pedig egyenesen zavart keltett a szovjet emberek és külföldi barátaink tudatában. Például hogyan értékelendő Molotov következő kijelentése, amit Sztálin is szankcionált: „. . . Nemcsak értelmetlen, hanem bűnös dolog is olyan háborút viselni, mint a „hitlerizmus megsemmisítéséért” folytatott háború, amit a „demokráciáért” vívott harc hamis zászlajával leplezünk . . .” Az efféle hibás politikai és ideológiai átértékelés megzavarta az emberket, deformálta az osztályálláspontot a társadalmi és az egyéni tudatban. Sok elvtárs a Komintem- ben sem értette e gyors ideológiai evolúció okait. A kritikai nyilak éle nem a fasizmusra, hanem ismét a szociáldemokratákra irányult, a „militarizmus szekértolóira*. Nem véletlen, hogy a megnemtámadási szerződés ratifikálása után Hitler a Birodalmi Gyűlésben kijelentette: a paktumot Berlinben is, Moszkvában is ratifikálták, s ő csak csatlakozni tud minden szóhoz, amit Molotov külügyi népbiztos ezzel kapcsolatban mondott. Noha Sztálinra a maximális gyanakvás volt jellemző, Berlin több cselekedete mégsem tette óvatossá. Például a németek nem voltak hajlandók hosszú távra megkötni az ún. „kereskedelmi egyezményt”; csupán az 1942-ig terjedő keretek közé szorították, noha 1941 januárjában írták alá! Sztálinnak jelentették, hogy a szovjet-német határszerződés megkötése előtt a német hivatalos személyiségek szívesen mentek bele kompromisszumokba, nem vitatkoztak minden egyes „domb” miatt. Moszkvában örömmel jegyezték meg (ahelyett, hogy gyanakodtak volna), hogy „a határszerződést rendkívül rövid idő alatt dolgozták ki, ami eddig még nem fordult elő a világ gyakorlatában”. Sztálinban és más hivatalos személyekben fel kellett volna merülnie a gondolatnak, hogy a németek azért nem tanúsítják a szokásos figyelmet a határok iránt, mert azokat ideigleneseknek 1. Konzultáció — Én csak azt akarom kérdezni, hogy szabad-e őszintén kérdezni az igazgató elvtárstól? — János, hallott már maga is a demokráciáról. Itt most mindent kérdezhet. — Akkor azt tessék nekem őszintén megmondani, hogy mit szabad kérdeznem . . . 2. Konferencia — Tisztelt Kollégák! A rendezőbizottság nevében meleg szeretettel köszöntőm valamennyi résztvevőnket a „Szimpóziumok a virágegyletek szolgálatában” c. konferenciánkon, amelyen 30 nagyelőadás, 19 kiselőadás, 43 referátum és 101 pohárköszöntő hangzik majd el. Éz 25 százalékkal több, mint a múlt heti konferenciákon volt. Erről az örvendetes fejlődésről egyébként a jövő héten újabb konferenciát tartunk. ■WmiHM II Will —— tartják. Sztálinból hiányzott az az igazi államférfiúi bölcsesség, hogy helyesen ítélje meg az effajta tényeket. A támadás időpontjával kapcsolatban a tulajdon hibás számításainak rabjává vált. Sztálin és Molotov tévedése nyilvánvaló. Azt az érthető törekvésüket, hogy bármi áron megmeneküljenek a háborútól, elvi ideológiai engedmény kísérte, amely nem csak külföldi barátaink tudatában keltett zavart. A propagandisták az országban és a hadseregben rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. A szerződés aláírásának előestéjén Mehlisz Sztálinnál járt. (Sztálin titkára, a szovjet hadsereg politikai főcsoport- főnöke; rendkívül kegyetlen, kemény komisszárként ismerték. — A ford.) A hadseregben folyó politikai munkáról szóló jelentését'meghallgatva Sztálin ezt vetette neki oda: — Ne ingereljék a németeket . . . Aztán megmagyarázta: A Krasz- naja Z vezda (a szovjet hadsereg lapja. — A ford.) gyakran ír a fasisztákról, a fasizmusról. A körülmények változnak. Nem szabad, hogy Hitlerben olyan benyomás alakuljon ki, hogy mi egyebet sem teszünk, mint háborúra készülünk ellene. Ma már nehéz megállapítani, kinek a kezdeményezése volt, hogy a „barátság” fogalmát „beillesszék” a német-szovjet szerződésbe. Ha a szovjet félé, akkor ez a legjobb esetben is alapos politikai „meggondo3. Megbeszélés — Te, mint szakszervezeti főbizalmi, mit szólnál hozzá, ha Kiss Jánost idehoznám az osztályunkra? — Kiss Jánost én nagyon jól ismerem. Öt évig együtt dolgoztam vele. Szerintem helytelen .. . — Valóban így van. Már egy hete állás nélkül van: helytelen. Örülök, hogy támogatod a kérésemet. 4. Értekezlet — A mai értekezletünket azért hívtuk össze, hogy eldöntsük, hogy lehetne csökkenteni az értekezletek számát. — Tekintettel arra, hogy ma már ez a harmadik értekezletem, javaslom, hogy ezentúl mindet vonjuk össze, így a szüneteket megspóroljuk, és hamarabb mehetek a következő értekezletre. latlanságról” tanúskodik. Ha a német félé, akkor ez precízen kiszámított diverzió egy egész nép társadalmi tudata ellen. Sztálin egyik esetben sem állt a helyzet magaslatán. Noha később majd Molotov azt mondja, hogy Sztálin „idejekorán átlátta a hitlerizmus álnok terveit” — ezt mégis nehéz elhinni. A másik óriási hiba — amely már operatívstratégiai jellegű — az ország védelmi és a fegyveres erők mozgósítási tervének elfogadásával kapcsolatos. 1939 őszén, nem sokkal a Németországgal kötött barátsági és határszerződés aláírása után, Sztálin személyes utasítására a vezérkar B. M. Saposnyikov irányításával kezdte meg a dokumentumok kidolgozását. A fő „kidolgozó” A. M. Va- szilevszkij vezérőrnagy volt, a jövendő híres marsall. Az ő alapgondolata szerint kétfrontos harcra kellett felkészülni: Európában Németország és szövetségesei ellen, valamint a Távol-Keleten. Azt feltételezte, hogy „a nyugati hadszíntér lesz a meghatározó”. Prognózisa úgy szólt, hogy az ellenség a nyugati és az északnyugati hadműveleti irányban összpontosíthatja majd a főerejét. A népbiztos megvizsgálta a tervet, és nem hagyta jóvá, mert nem tartotta elég határozottnak az ellenség megsemmisítésére irányuló lehetséges hadműveleteinket. (Folytatjuk) — Én azt javaslom, hogy ezentúl ne tartsunk több értekezletet. Tartsunk röpgyűlést, ülést, ösz- szejövetelt, találkozót, megbeszélést, tanácskozást, konzultációt, eligazítást stb. így az értekezletek számát akár nullára is csökkenthetjük. 5. Fegyelmi tárgyalás — Azért jöttünk össze, hogy megbeszéljük az üzemrészünkben tapasztalható súlyos mulasztást. Amint tudjátok, Tóth Sándor tanulót foglalkozás közben elkövetett mulasztásért kell felelősségre vonnunk. Egyszóval tűrhetetlenül viselkedett! Még reggel elküldtem őt 23 megrendeléssel, de csak most, tizenkettő után jött vissza. Ezért azt javaslom, hogy két hétig ő takarítsa a műhelyt. Majd megtanulja, hogy idejében kell hozni a sört!. . . Saiga Attila A Béke és Szocializmus szeptemberi számából Hátulnézetben Készül az ül irodalmi lexikon Negyedszázad elteltével ismét igyar irodalmi lexikon készül a igyar Tudományos Akadémia dalomtudományi Intézetében. Az 1963—65 között megjelent romkötetes irodalmi lexikont iliográfíai, adatbeli hiányossá- , szerkesztési aránytalanságai att sok bírálat érte tudományos rökben. Az Országos Tudományos Ku- ási Alap (OTKA) anyagi támo- ásával most készülő — szintén romkötetesre tervezett — kézi- nyv tízezer címszót tartalmaz ijd, felölelve a magyar irodalom fontosabb személyiségeit, moz- mait, irányzatait a kezdetektől pjainkig. A nagy igényű tudományos inka viszont — a korábbiakkal ;ntétben nem tartalmaz iroda- nelméleti fogalmakat. Ezek y'anis a Szerdahelyi István szer- iztésében szintón most készülő dalomelméletí; esztétikai lexi- riban látnak napvilágot. A tervek szerint ez év végére érák be a 180 szerzőtől az egyes •cikkek kézirata. A pótlások, ki- íszítések elvégzése után követük a lektorálás, s várhatóan 39 utolsó hónapjaiban áll össze amdakészen a teljes anyag, ndhárom kötet egyszerre jele- . majd meg az Akadémiai Kiadó adózásában — előreláthatóan 92 elején.