Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-12 / 218. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 12., hétfő GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 3. Eger leendő uszodájáról „Helyének kiválasztását nem Aranydiplomával — tartom szerencsésnek ..túl a 80. éven Csak örömmel tölthet el mindenkit az a Népújságban megjelent riport, hogy Eger Város Tanácsa határozatot hozott egy új fedett uszoda építéséről. Ugyanis az úszósportra készült létesítmények jelenlegi állapota, illetve hiánya nemcsak a város múltjához, hanem megyeszékhelyi mivoltához is méltatlan. Más kérdés, hogy miért „robbantak” le a létesítmények és miért csak mostanra vált határozattá az évek óta meglévő szándék, s váltott ki ilyen gyors testületi döntést, vállalva az ilyen nagyságrendű kérdésekben a gyors döntések valamennyi veszélyét. Úgy vélem, hogy pontosan az erős eltökéltség az, ami sokkal inkább arra kötelez, hogy a döntési javaslatot nagyon alaposan és sokoldalúan készítsék elő, beleértve a nagyobb társadalmi nyilvánosságot is. Nem volna helyénvaló, ha néhány év múlva valakik is azzal a váddal illetnének, hogy az indokoltnál halkabban mondtam véleményt, ezért ily módon is szeretném kinyilvánítani, hogy a leendő uszoda helyének megválasztását — koncepcionális okokból — nem tartom szerencsésnek. Egy fedett uszoda legtöbb városban, de különösen egy kisvárosban az egyik leghangsúlyosabb középületként jelenik meg. A város egyik fontos közintézménye lesz, mivel várost (és nem csak belvárost) kell építeni, s nem fokozni egy amúgy is több teret és levegőt kívánó térségben (a strand és a SZOT-üdülő miatt) a beépítési sűrűséget. Közlekedési, forgalmi szempontból a terület problematikus, a ma követelményeit sem elégíti ki, amely helyzet már a SZOT- üdülő üzemelésével is tovább romlik, továbbá, hogy menet- rendszerű tömegközlekedési járművel csak nehezen, illetve nem lesz megközelíthető. (Ez még akkor is gond, ha mindössze 800—1200 főre van tervezve a nézőtér.) Ami pedig a sportpolitikai megfontolásokat illeti, úgy vélem, hogy semmilyen területen sem lehet komoly eredményeket elérni, ha nem támaszkodunk a múlt igazi értékeire. De ezt nem szabad összekeverni a nosztalgiával, különösen nem, ha az csak a helymegválasztásra szorítkoSehogy sem tetszett nekem, amikor szinte betántorgott a szerkesztőségbe. A haja mintha kócosán lógott volna a szemébe. Vastag szemöldöke alól mélybarna szempár nézett rám. Sűrű, tömött bajusza lógott a felső ajkára. Kezében egy nagy diplomatatáskát lóbált. Csőnadrágja alól fehér sportcipő kandikált ki. — Szeretném elmondani a történetemet minden szépítés nélkül, a valóságnak megfelelően — formálódott ki a mondat néhány szünet közbeiktatásával a száján. No, ezt ismerem, gondoltam magamban. Ebből a fajta önfeltárásból már volt elegem. Aki így állít ide, az . . . ! — Hogy mások is tanuljanak belőle — tette hozzá az előbbi kijelentéséhez. Ránéztem. A szeme nem csillogott. Arcvonásai eléggé rendezetleneknek, gyűrötteknek tűntek. Mit tegyek? — Sajnálom, nekem holnap külföldre kell mennem — közöltem vele. — Ha megadja a pontos címét, amikor visszajöttem, megkeresem. Most nincs időm. így kezdődött. Megköszönte a lehetőséget, lediktálta az adatokat és kibotorkált. Amikor hazazik. Versenyuszodához nem szükséges termális karsztvíz, hanem elegendő temperált csapvíz vízforgató berendezéssel, mely üzemeltetési szempontból is könnyítést jelent. Úszócentrumban való gondolkodás tiszteletre méltó szándékot jelez, de mindenképpen elszakad a mai realitásoktól, s szemléletbeli zavart is tükröz. Nevezetesen azt, hogy el kell választani egymástól a versenysportot és a vele szorosan összefüggő úszásoktatást a gyógy- és szociál turizmustól, mely utóbbi kellő színvonalú menedzselés esetén (vállalatok, intézmények, állampolgárok helyzetbe hozása) a maga eszközrendszerével (strand, SZOT- üdülő, reumaosztály, netán nyitott uszoda), rendszeres és folyamatos városi bevételt jelenthet,' míg az előbbi természetszerűleg elsősorban főleg kiadást. A választott hely véleményem szerint építési szempontból, ilyen tömegű épületnél a barokk Eger talán legrázósabb területe (hordaléktalaj, sok felszínre törő és számtalan felszín alatti, s csak részben feltárt forrás), ez mindenképpen a szokványostól eltérő, s túlbiztosított alapozást kíván. A természetnek köszönhetően ezen a területen törnek felszínre azok az egyszerű termálvizű források, melyek a múltban is, s remélhetőleg a későbbiekben is számos mozgásszervi betegségben szenvedő ember gyógyulásához járulnak hozzá. A források egyike — ásványi sók ionösszetételénél fogva — ivókúra formájában jelentős élettani hatással bír, rendszeres fogyasztása kedvezően hat az emberi szervezet különböző betegségeinek megelőzésére. Az általunk hozzáférhető nemzetközi statisztikák adatai alapján a Föld átlagos levegőhőmérséklete folyamatos növekedést mutat (adatok 1900-ból). Ma már a nemzetközi és hazai tudomány reagálásáról is vannak jelzések, nevezetesen pl. a mező- gazdasági tudósok az emberi fogyasztásra használt mezőgazda- sági kultúrák szárazságtűrőbb változatának nemesítésén dolgoznak. A hőmérséklet-növekedés párosulva a környezetkárosító hatásokkal fokozatosan veszélyezteti a felszíni, illetve felszínközeli vizek mennyiségét és jöttem, a kezembe akadt a cédula. Mit tegyek? Megígértem, de hátha . . .? Beszélek előbb a feleségével. — Igen, tudok róla, hogy ott járt magánál — modta a fiatal asszony, aki karcsú és nyílt szavú volt, és minden teketóriázás nélkül válaszolt a kérdéseimre. — Már dolgozik a férjem — közölte, hogy a kétségeimet eloszlassa. — Nekem nincs semmi kifogásom az ellen, hogy megírja a történetét. Zétényi Zsoltnak a történetét, aki gépésztechnikus, aki a felesége kezdeményezésére kényszerelvonókúrán vett részt. Az asz- szonyka egészségügyis. Van egy kislányuk, aki most hétéves és egy kisfiúk, aki még óvodás. Másnap együtt jelentek meg a szerkesztőségben. — Felmondtam az állásom — nyögte ki a férfi. — Azt mondták, hogy nem tudnak velem mit kezdeni. Leültem és megírtam a felmondásom. Úgy néztem rá, mint aki nem hisz a szemének. — Képzelje el, felmondott — ismételte meg a feleség. — Azért, mert valaki csúnyán nézett rá? — döbbentem meg. Ennek az embernek nincs minőségét és napról napra értékelődik fel a tiszta karsztvíz, mely a jövő szempontjából a város egyik legnagyobb értéke, vonzereje lehet, s mindenképpen szép örökség az utánunk jövő nemzedéknek. Ebbe a forrás- rendszerbe durván nemhogy beavatkozni nem szabad (alapozási munkák a források közvetlen közelségében), hanem a hálózatba való betáplálása is csak a túlfolyás szintjén túlmenően indokolt (a többi vízszükségletet máshonnan pótolni, illetve általános takarékosság), hiszen a karsztforrások vízhozama függ az időjárási viszonyoktól, bizonyos fokig korlátozott, a vízkivé-. tel sem fokozható káros jelenségek nélkül. Egy labilis egyensúllyal állunk szemben, mely köny- nyen megbomolhat és bármilyen természetű erőteljes beavatkozás esetén a vízszintcsökkenésen túlmenően (netán forráseltűnés), hőmérséklet, kémiai összetétel és gyógytényezők csökkenésében jelentkezhet, és ez visz- szafordíthatatlanná válhat. Többek között erre hívta fel a figyelmet az az előadás, amely Egerben hangzott el 1982 áprilisában a Magyar Hidrológiai Társaság Heves Megyei Területi Szervezete szakülésén, mely írásos formában a szakma jelen fér- fiai által a Hidrológiai Közlöny 1983. évi 8. számában jelent meg „Javaslat az egri karsztos hévizek hidrogeológiai védőterületének kialakítása” címmel, mely figyelemre méltó kulturáltsággal ajánlja az illetékes hatóságok figyelmébe a teendőket e különleges kezelést érdemlő térségben. A jelenlegi parkolási helyzet is súlyosan károsíthatja a források vízminőségét. Ennek veszélye a további terheléssel csak fokozódik. Sajnálatos, hogy az egri új fedett uszoda építési helyét döntésre javaslók a ma indokoltnál kisebb körültekintéssel jártak el, hiszen így — figyelemmel az elmondottakra — még legalább két dologban döntöttek automatikusan: a megoldás az átlagosnál költségesebb, s az előre nem látható váratlan helyzetek miatt — szintén az átlagosnál — hosz- szabb lesz a kivitelezési idő. Egyik sem okoz örömet . . . Maróti Sándor semmi felelősségérzete, gondoltam magamban. Eltűri, hogy eltartsák. Megsértődik, mint egy hisztériás bakfis. Lehet ezzel együtt élni? A két gyerekre sem gondol? — Szeretném, ha a régi munkahelyemre visszamehetnék — préselte ki magából a hangokat. Felhívtam az igazgatót. A válasz: ha a munkaegészségügyi feltételeknek megfelel, jöhet. Hogy mikor? Már holnap reggel. Abban állapodtunk meg, hogy másnap eljön, elmondja, milyen szerencsével járt. Másnap, aki nem jött ő volt. A következő nap is vártam. Nem jött. Szóljak a feleségének? Á, nem. Ha nem akar magától elmondani mindent, nem kérem a feleség segítségét. Hátha meggondolta magát, meggondolták magukat. Mégsem tárnak minden szennyest nyilvánosság elé. Egy fiatal félj, aki nyakig benne volt a pácban, nem valami dicsekvésre való személy. Ha sajnálkoznának rajtuk, annál rosz- szabb lenne. Múltak a napok, és én lassan le is mondtam mindenről. Két hét elteltével váratlanul összetalálkoztam az utcán a fiatal férfivel. Mindig is érdekelt, hogy mi a titka a hosszú életnek. Örökletes tulajdonság? Netán fegyelmezett életvitel következménye? Egészség? Sport? Van ennek egyáltalán valamilyen speciális „szere”? Lehetne találgatni a válaszok között. Az viszont, hogy valaki 82 éves korában is aktívan dolgozik, hogy munkabírása jóval fiatalabb kollégáival is versenyre kél — mindenképpen olyan dolog, amiről érdemes hírt adni. Hát még akkor, ha hozzátehetjük: az^egri dr. Moldoványi Károly a napokban vette át aranydiplomáját a Szegedi József Attila Tudományegyetemen. A találkozót délután 4 órára beszéltük meg. Pár perccel a tervezett időpont előtt ott toporgok a lépcsőházban, nem tudom, il- lik-e egy kicsivel hamarabb bekopogni. Kételyeimet azonban rögtön eloszlatja a háziasszony, Anika néni mosolygós arca. Korát meghazudtolóan fiatal, nőies, csinos, vonzó jelenség. Pár másodperc múlva kilép a szobából férje is: elegáns öltönyben, a nyakkendőjével harmonizáló díszzsebkendővel zsebében. Kíváncsian nézek körül a Csákány úti lakótelepi otthonban. A bútorok patinásán régiek, és természetesen eredetiek, a telefonos asztalka kecses, hajlított lábú, a masszív tálalón finoman horgolt csipketerítő. Lelkesen, szinte egymás szavába vágva mesélnek a hétvége eseményéről: a diplomaátadásról. Arról, hogy mennyire ünnepélyes és megható volt, amikor díszes talárban bevonultak az egyetemi tanács tagjai. Hogy milyen tiszteletre méltó az az idős hölgy, akit gyémántdiplomával tüntettek ki. A felemelő érzésről, amikor a jutalmazottak életét, munkáját méltatták. Előkerül az 55 éves okmány is: az akkor még Magyar Királyi Fere ncz József Tudományegyetemen szerzett jogi doktori végzettséget igazolja. Régi filmeken látni már csak ilyen összetekert pergamenlapot, végén egy szalagon lógó viaszpecséttel. Jólesik visz- szaemlékezni ezekre az évekre, a tanulmányi időre. Persze akkoriban — mondja Karcsi bácsi—jóval magasabb volt az oktatás színvonala mint ma. A profesz- szorok felkészültsége, pedagógiai érzéke akkor mitha más lett volna. Úgy adták át a tudásukat, hogy szinte elvarázsolták a hall— Önhöz igyekeztem — mondta. Már a számon volt, hogy valami megjegyzést tegyek, de lenyeltem. Ha hozzám jött . . .! — Már két hete dolgozom. Nem ott, ahová besegített volna, hanem egy másik munkahelyemen, egy másik régi munkahelyemen. Tudja, én annyifelé voltam már. Mikor itt is megláttak, azt mondták, nem kellek. Akkor megmakacsoltam magam. A feleségemnek reggel megígértem, hogy nem megyek haza anélkül, hogy munkahelyem ne lenne. Eszembe jutott az is, önnek is tartozom azzal, hogy megmutassam, megyek valamire magamtól is. Mentem az egyik irodából a másikba. Találkoztam egy 'régi ismerősömmel, aki most osztály- vezető ott. Neki kiöntöttem mindent. Azt mondta, váljak. Vártam két órán át. Végül: sikerült. Ma azt mondta a művezetőm, hogy azok a munkatársaim, akik ellenezték, hogy ott dolgozzam, azok jegyezték meg, hogy elégedettek velem. Ez jólesett. Bevallom, örültem annak, amit hallottam. — Tudja mit, most kezdjük el elölről az egészet — ajánlottam neki. — Hajlandó elmondani? gatókat. S hogy mi vonzotta erre a pályára? Azt válaszolja, hogy elég sokat foglalkozott az emberi természettel. Mint minden más ifjúnak, neki is világmegváltó gondolatai voltak, úgy érezte, a bűnüldözés a közélet javát szolgálja majd. Ügyész szeretett volna lenni — ez azonban csak álom maradt. Történelmi hangulatot áraszt a többi megsárgult papírlap is. Károly bácsi alaposságát bizonyítja, hogy fiatal kora óta egyetlen fontos dokumentumot sem dobott el, ott sorakozik egymás mellett mind, egy lefűzött dosz- sziéban. Csak néhány érdekesség: az ÁDOB (Állástalan Diplomások Országos Bizottsága) értesítése arról, hogy hosszas munkahely-keresgélés után 80 pengő havi fizetéssel felvételt nyert, mint pénzügyi fogalmazó gyakornok. Később bizonylatok a ranglistán való emelkedésről: először pénzügyi fogalmazó, pénzügyi segédtitkár, majd titkár lett. Ekkor köszöntött be az a korszak, amit egyetlen ember — Rákosi Mátyás — nevével fémjeleznek azóta is. Negyvenhárom évesen jogi alapon járandóságától eltiltották Moldoványi Károlyt, azaz hivatalosan is nyugdíjazták. Egyben értesítést kapott arról is, hogy egy ideig sem nyugdíj- sem OTI- (az akkori SZTK) szolgáltatást nem vehet igénybe sem ő, sem családjának tagjai. Fiatalon, feleségével, három gyermekével a háta mögött újból kilincselésre kényszerült. így került az építőiparhoz: először egyszerű segédTulajdonképpen nem tudta megjelölni, hol és hogyan kezdődött. A márkás vermutokra szokott rá. Eleinte naponta két üveggel ment le a torkán, később, amikor már szinte a bőrén buggyant ki az ital, néhány pohár is elegendő volt. Enni alig evett valamit. Állandóan delíriumos állapotban volt. Nem törődött semmivel. Nem érdekelte semmi. Pontosan ezt az állapotot kereste és akarta elérni. — Minden pénzem az italra ment el. A feleségem eleinte nem szólt semmit. A nagyobbik lányom sem. Később ő kérte, hogy ne igyák. Három évvel ezelőtt aztán közölte velem a feleségem, hogy neki elég volt az egészből, váljunk el. Nem tudtam felfogni, mi történik velem és körülöttem. A gyógyszerezésre is rászoktam. A feleségem szedett idegnyugtatót. Azt loptam el tőle. De nem egy-két szemet vettem be belőle. Az asszony döntött. Kényszerelvonó, határozta el. — Nem panaszkodhatom, mert szépen bántak velem — eleveníti fel az emlékeit a férfi. — De azt senkinek sem kívánom. Az egyik percről a másikra vonták meg az italt tőlem. Kaptam valamit, amire ha ráittam, a poklok kínját éltem át. Egyszer ez is megtörtént velem. Aztán elhatároztam, hogy befejezem. Egy kortyot sem többet az életben. Úgy éreztem, még sem szellemileg, sem testileg nem károsítottam magam annyira, hogy ne tudjak ismét talpra állni. Nekem munkásként. Kilenc évvel később , mint pénzügyi osztályvezető, jogtanácsos ment el az egri OTP-hez, s innen vonult nyugdíjba 66 évesen. Károly bácsinak viszont, mint kiderült, nem lételeme a pihenés. A Heves Megyei Beruházási Vállalatnál nyugdíjasként vállalt jogtanácsosi állást. Azóta is — immár 16 éve — itt dolgozik. Megbecsülik, igényt tartanak a tanácsaira. Ő pedig, túl a nyolcadik évtizedén egyáltalán nem gondol arra, hogy abbahagyja a munkát. Nem hagy nyugodni a kérdés, és bármilyen banálisnak tűnik is, felteszem: mi a titka annak, hogy így megőrizte szellemi és fizikai frissességét. Igazából nem tud válaszolni. Különösebb hobbija, szenvedélye nincs. Régebben eljárt ugyan a strandra reggelente, de aztán egy vízokozta fertőzés miatt lemondott erről a kedvteléséről. Talán a család? Mind a három gyermeke, egy lánya és két fia, úgymond „befutott ember” lett. Unokái szépek, egészségesek: már heten vannak. Ha összejönnek mindannyian, akkor igazán boldogok. Nem engednek tovább töprengeni mindezen. A szerepek felcserélődnek: most már ők kér- dezgétnek. S miközben válaszolok, egyre inkább érzem: ők ketten, és külön-külön egyedül is nemcsak magukra, hanem a körülöttük élőkre is igazán odafigyelnek. Doros Judit kell a családomról gondoskodnom. Most itt tartok. — Ha valamilyen okot keresne, tudna találni arra, hogy miért kezdett el inni? — Nem a pajtások és nem a környezet vitt rá. Én menekültem magam elől. Nem tudtam elviselni semmilyen konfliktust. Engem eléggé elkényeztettek otthon gyerekkoromban. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy terhelésnek tegyem ki magam. A feleségem is szinte dédelgetett eleinte. De később soha nem veszekedett velem. — Mennyire érzi még a kísértést az ital után? — Már semennyire. Az első időszak volt kegyetlenül nehéz. De azt mondtam, ki kell bírni. Ma már nem zavar, ha isznak előttem. A kislányom a múltkor megrémült, amikor az üzletben italt vettem. Csak akkor nyugodott meg, amikor megmondtam neki, hogy névnapi ajándék lesz. A fiam tegnap talált valahol a lakásban egy üres sörösüveget. Elővette a kalapácsot, és teljes erővel vágott rá az üvegre. Egy szót sem szólt. Végignéztem Zétényi Zsolton. — Tudja, hogy egészen más, mint amilyen volt néhány héttel ezelőtt? Magabiztos, kiegyensúlyozott, rendezett és a szétszórtsága is megszűnt. Folyamatosan fejezi ki magát. — Örülök neki. Felszabadulták mosolygott. G. Molnár Ferenc Gyógyszerrel szeszt Soha többet az életben
