Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-09 / 189. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 9., kedd Videobusiness Magyarországon A magyarországi videoüzlet- ről szóló cikkek, tanulmányok, hozzáértő szakemberek, kereskedők, gyártók, fogyasztók véleménye, különböző szempontból ugyan, de lényegét tekintve megegyezik: rendezetlenek a viszonyok, kusza összevisszaságban keverednek tiltások és engedések, a piac túl- és alulszabályozott egyszerre. A videózás hátrányos helyzetét gazdasági, gazdálkodási, kereskedelmi rendszerünk struktúrája, valamint a kulturális kereskedelem egészére nehezedő eszmei, esztétikai „súlyok” okozzák. A hiánygazdaság és a devizagazdálkodás kötöttségei fontossági sorrendet, hierarchiát teremtenek az egyes árucsoportok között. A hierarchia rendező elvét egy elvont, igazából soha, senki által nem vizsgált szükséglet és értékrendszer adja. Az egyes termelői, kereskedelmi érdekcsoportok, fogyasztó rétegek érdekeik szerint szükségesnek, alapvetőnek minősítenek bizonyos termékcsoportokat, hiszen így nagyobb eséllyel vesznek részt a devizakeretekért, az üzletek megszerzéséért vívott harcban, a számukra fontos termékek behozatalában. A video ebben a hierarchiában alulra szorult. Gyakran hangoztatott vád, hogy a video a kultúr- szemét hordozója, a bűnözés táptalaja, az agresszió fokozója. Színvonala alacsony, butít, növeli a szorongást, befelé fordulást eredményez, fokozza az emberek elszigetelődését. Paradox helyzet, de hosszú szünet után éppen ez az elátkozott eszköz teremtett újabb közösségi együttlé- teket. Mint régebben, az „őstelevíziózás” idejében, rokonok, szomszédok, ismerősök gyűlnek össze „házimozizni”. Kisebb lakótelepek, lakóközösségek öntevékeny módon bekábelezik lakásaikat, s műsort adnak felnőtteknek, gyerekeknek. Persze az egész „magánkábeltévé” illegális, a vetített filmek sokszor tiltottak, igénytelenek, rossz minőségűek. A magánpiac így korrigálja a rosszul működő hivatalosat, így bírálja felül a tiltás-tűrés-támo- gatás kategóriáiban gondolkodó kultúrpolitikát. Hogy mennyire rosszul működik a hivatalos piac, milyen szegényes az elfogadott kínálat, jól mutatja az a tény, hogy nem csak tömegigényeket kielégítő kaland-, karate-krimi- és egyéb produkciók hiányoznak, hanem még az egyébként támogatott opera- és komolyzenei alkotások is. Utánanéztem, jelenleg Magyarországon 3 komolyzenei és 3 operafelvételt lehet vásárolni, illetve kölcsönözni. A videóval szemben a legfőbb vád az, hogy luxus, drága, így csak egy szűk, kiváltságos réteg juthat hozzá, ezt a réteget pedig minek támogatni? Bűvös kör ez, mert valóban drága, valóban csak a tehetősebbek birtokolják, (Fotó: Perl Márton) de azért drága és elzárt a kevésbé tehetősek elől, mert az említett termékcsoport hierarchiájában hátul szerepel, s mert büntető adókkal és büntető vámokkal sújtják. A piaci nyomás és a különböző érdekcsoportok harca valamint a strukturális tényezők együttes hatása sajátos, kompromisszumos helyzetet teremtett. Az ideológiai ellenérzések és a korlátozott devizakeret ellenére van video (-magnó, -kamera, -kazetta), és van lakossági igényeket is figyelembe vevő műsoros kazetta. A kezdetek csillagászati áraihoz képest ma már olcsóbb készülékekhez is hozzá lehet jutni, bár a többségnek ez is igen drága. Ha korlátozott mértékben is, megindult a videó- gyártás (összeszerelés), és már nem csak karácsonyi időszakban lehet látni a pultokon. A kompromisszumos megoldás azonban a kényszerű meghátráláson, engedékenységen és ezen engedékenységért magas árat kérő rablógazdálkodáson, és nem korrekt üzleti elveken nyugszik. Miért? Mert az üzletbe fektetett pénz aránytalanul kisebb, mint a forgalomról levett sáp. A műit kísért, hiszen a szórakoztató iparhoz sorolt tevékenységek zöme, különösen a pop-rock szakma járt ugyanígy. A „befektetés” nagyobb részben üzletkötések engedélyezését, kisebb részben valutakeret biztosítását jelenti. Az üzletek kötését ad-hoc jelleggel, főhatósági szinten bírálják el, ami egyrészt monopolhelyzeteket teremt, hiszen a kedvezményezettek versenytárs nélkül jelenhetnek meg a piacon, másrészt kiszámíthatatlanná, kalku- lálhatatlanná teszi a kínálatot, kiszolgáltatott helyzetbe hozza a fogyasztót. A műsoros kazetták importját a pénzügyi korlátozásokon túl erős központi, bürokratikus ellenőrzés nehezíti. Ez a kontroll hivatalnoki-értelmiségi értékrend- szeren, bizalmatlanságon, „felelősségátvállaláson” alapul. A Film-főigazgatóság és a Vámhatóság kezében van a karmesteri pálca, amit az állami vállalatoknak sem adnak át. Az importált filmek „forgalmazhatóságát” még a Mokép sem döntheti el, ehhez csak a Film-főigazgatóságnak van joga! Ez a helyzet a magánimportot és a feketepiacot ösztönzi. A magánimport előnye, hogy rugalmas, piacérzékeny, és akár védett árukat is, külön állami támogatás nélkül, ráadásul jól megvámolható módon szerzi be. Hátránya, hogy nagyteljesítményű, professzionális berendezéseket pénzügyi és vámkötöttségek miatt nemigen tud behozni. A feketepiac a műsoros kazettákban és forgalmazásban érdekelt, az űj sikerfilmekre akár megrendeléseket is lehet leadni. A magyar- országi videoüzlet ellentmondásai ezen a téren is tetten érhetők: a videokalózkodás szerte a világon gazdasági bűncselekménynek számít, és igen kemény büntetéssel sújtják (akár 5 év börtön is kiszabható), nálunk ez csak sajtórendészeti vétség. A videózás területén tehát „szervezett szervezetlenség” uralkodik, s ez a terület is magán viseli társadalmi, gazdasági életünk ellentmondásait, paradoxonjait. A video mindenhol nagy üzlet, csak nálunk nem. Széles körű (művészi, közművelődési, szórakozási, gazdasági, oktatási stb.) felhasználási lehetőségei ellenére Magyarországon a „szórakoztató elektronika” bélyegét kapta. A korlátozások és ellenérzések, a tőkehiány és a rövidlátó szemlélet, a hiánygazdaság és a bürokrácia gúzsba kötik a videózásban nagy lehetőségeket látó emberek kezét is. A gyártók gyártanának, a kereskedők kereskednének, a fogyasztók fogyasztanának, de nem tehetik. Az aktív támogatás hiánya még érthető, de az akadályozás már semmiképp. Az állam a deviza- gazdálkodás védelme ürügyén korlátozza a gyártást és a kereskedelmet, etikai okok miatt a magánimportot és a használt- cikk-kereskedelmet, politikai, esztétikai, ideológiai okok miatt a műsoroskazetta-piacot. Az eredmény: virágzik a feketepiac, a kedvezményezett szervezetek monopolhelyzetbe kerültek, érdekszövetséget teremtettek, és tágra nyíltak a kiskapuk. Éppen azok, amelyeket szeretnénk megszüntetni. Ny. Gy. Lánchídi lelet Jelentős új szerzeményekkel gazdagodott a Magyar Építészeti Múzeum. Sikerült megszereznie a Lánchíd legelső szerkezetének 1849-ből származó néhány öntöttvas korlátelemét, amely Andrássy Gyula vasgyárában készült. A múzeum tervtárának 80 ezer darabos gyűjteménye Feszi Frigyesnek, a Pesti Vigadó és más fővárosi középületek alkotójának, valamint építész fiának, Józsefnek a terveivel gyarapodott. Az alkotók örökösei az 1840 és 1870 közötti időszakban készült 51 tervrajzot adták át a múzeumnak. Az egykori nevezetes épületeket, városrészeket ábrázoló, vagy a létesítményeket díszítő képzőművészeti alkotásokból mintegy 4 ezer festménnyel, grafikával, szoborral és érmével rendelkezik a múzeum. Ezt a gyűjteményt is bővítették, többek között egy jelentős színezett rézkarccal, amely az 1830-as években készült József főherceg egykori margitszigeti nyaralójáról. A múzeum mérnöki eszközgyűjteménye vonalzókból, körzőkből és különböző írószerekből európai viszonylatban is kiemelkedő, s a hazai létesítményeket ábrázoló fényképeinek állománya is jelentős, meghaladja a 100 ezer darabot. Az állandóan gazdagodó gyűjtemények szakszerű tárolására és feldolgozására az Országos Műemléki Felügyelőség lehetővé tette, hogy az eddiginél nagyobb épületbe költözzön a múzeum, bár önálló bemutatóterem kialakítása továbbira is megoldatlan maradt. Kiállításait így általában a műemléki felügyelőség székházában és más közintézményekben rendezi. Gyűjteményét már több európai országban bemutatta, s legközelebb novemberben Londonban rendez kiállítást Lechner Ödönnek, az Iparművészeti Múzeum és más jelentős budapesti középületek tervezőjének munkásságáról. Fogápolási csomag elsősöknek Fogápolási csomaggal lepik meg az első osztályosokat Győr- Sopron megye valamennyi általános iskolájában a közelgő tanév első napjaiban. Az akciót — amelynek célja, hogy felhívja a kisiskolások figyelmét a fogápolás fontosságára — a Győr-Sop- ron Megyei Tanács kezdeményezte, megvalósítását nyolc ipari és kereskedelmi vállalat 10— 10 ezer forintos anyagi hozzájárulással támogatja. A lebonyolító Kisalföld Füszért-nél a vállalat KISZ-es fiataljai, szocialista brigádjai rövidesen megkezdik a 6000 csomag összeállítását. A fogkrémet, fogkefét, műanyag poharat és a fogak tisztaságának ellenőrzésére használatos úgynevezett fogszínező tablettát tartalmazó tarisznyákat a Füszért áruszállító kocsijával juttatják el a legeldugottabb kistelepülések oktatási intézményeibe is az új tanév küszöbén. Jó egy héttel ezelőtt, vasárnap hallgathattuk az Erich von Dáni- kennel készített kétségkívül érdekes és elgondolkodtató interjút. Hadd tegyük gyorsan hozzá, hogy nem az újságíró, hanem a riportalany remekelt. A sci-fi kedvelők körében ismert személyiség ugyanis — igen meggyőzően — azt bizonygatta, hogy távoli civilizációk képviselői jó néhányszor felkeresték már földünket. Olyan tényeket emlegetett, amelyeket mások rendre kétségbevonnak, konokul elvetnek, nem is gondolva arra, hogy mérlegeljék ezeket. Ez a megszállott ember sorolhat hibás adalékokat, de alapállása aligha vitatható. A tamáskodók úgy vélekednek, hogy az Univerzumban mi vagyunk a túlszárnyalha- tatlan csúcs, így hát aki nálunk fejlettebb lényeket emleget, átlép a fantázia birodalmába, abba A statisztikai mutatók nyomaté- kolják, hitelesítik, hogy honunkban gyarapszik az időskorúak száma. Elvileg célzunk súlyosbodó gondjainkra is, valójában azonban megmaradunk az általánosságnál, s riadozunk attól, hogy szembesüljünk a bajokkal. A legutóbbi Családi tükörben — dicséret ezért — egészen másfajta megközelítés érvényesült. Az egyik kolléga azt vizsgálta, hogy miért nehéz bejutni a fővárosi nyugdíjasházakba. Szerencsére nem elégedett meg a közhelyízű, a sablonos válaszokkal, elutasíNem csalódtak a a literatúra barátai sem, hiszen bőséges kínálatból válogathattak. Nekem leginkább a Mihail Bulgakov kisregényéből készített adaptáció, a kedden este sugárzott Végzetes tojások című szatirikus hangolt- ságú mű tetszett. Nemcsak azért, mert ősbemutató volt, hanem azért is, mivel szellemesen dolgozott fel egy remek ötletet. A cselekmény Perszikov professzor találmánya, az „életsugár” körül Csütörtökön ez a program — hagyományaihoz híven — ismét a tudomány, a politika és a társadalom összefüggéseit taglalta. A résztvevők izgalmas témákat boncolgattak, ezek közül a legaktuálisabbnak tűnt az a blokk, amely a gorbacsovi kezdeményezésekhez kötődött. Kendőzés nélkül, megnyerő nyíltsága tartományba, amelynek semmi köze sincs a hétköznapi valóságunkhoz, múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz. A megkérdezett kiemelte: az effajta szemlélet ostoba gőgre, elszomorító szűklátókörűségre építkezik. Az értelem ugyanis elsöpri a korlátokat, a tilalomfákat. Ebből következik, hogy járhatnak itt, s jöhetnek még ide szuperintelligens, garantáltan segítőkész teremtmények. Az sem kétséges, hogy eddig is küldték, s ezután is továbbítják azokat a jelzéseket, amelyeket még nem érzékeltünk, holott nekünk szánták őket. Nem az agresszió, a hódítás, a leigázás — ezeket a fogalmakat történelmünk során kreáltuk — szándékától vezérelve, hanem az igazi humánum jegyében. Csoda-e, ha sokan váijuk, sürgetnénk ezt a találkozást? tóttá a felszínkínálta mondatokat, s határozott szándékkal kutatta a mögöttes motívumok ösz- szetevőit. Kiderült, hogy kevés a hely, s nincs pénz az ilyen jellegű beruházásokra. Mások itt befejeznék, s kezeiket széttárva, sajnálkoznának. Juhász Judit szerkesztő azonban kommentárt fűzött mindehhez, s kiemelte: minél hamarabb fel kell számolni ezt az áldatlan állapotot, mert erre a nemes célra nem hiányozhatnak a forintok. Igaza van. Nem csak budapesti vonatkozásban. bonyolódott. A sztori módot adott arra, hogy a ritka képességű szerző joggal ostorozhassa kora bosszantó, imitáló elviselhető társadalmi visszásságait, azokat a problémákat, amelyek változataival ma is hadakoznak, a Szovjetunióban a peresztrojka és a glasznyoszty elkötelezett hívei. Nem lenne rossz, ha sűrűbben lepnének meg bennünket ilyesféle felvillanyozó ajándékkal. Bármelyik adón. gal, őszinteséggel. így esett szó az ottani tüntetések mozgatórugóiról, jellegéről, az állampolgárok elidegeníthetetlen jogairól. Az információk nyomán újra tudatosult bennünk, hogy az elkövetkező esztendőkben nagy idők tanúi lehetünk. Nem csak szemlélőként. . . Pécsi István Gyötrődő időskorúak Csemege, irodalomkedvelőknek Tanulságos korkóstoló ra/i. K is Mihály, ez az alacsony, sovány testalkatú, har- csabajuszú emberke két marokra szorította kétdecis poharát, amely már csak félig volt vörösborral. Még csak fél kilenc volt, és a maradék decinek ki kellett tartania tízig, a záróráig. Kis Mihálynak nem állt módjában újabb kört rendelnie magának, ugyanis nem volt pénze, kiszámította, másnapra már csak fél liter tejre és egy zsemlére futja. Ez a maszek presszó másfél éve nyílt az angyalföldi tájon, száz méterre a munkásszállótól, ahol Kis Mihály, a Szabolcsból elszakadt, elvált segédmunkás élt. A presszó kezdetben néhány napig őrizte mivoltát, de a környékbeli munkások, köztük Kis Mihály is jócskán hozzájárult, hogy hetek alatt kocsmává zülljön. A tulajnő, Juci, még innen a harmincon, igazán belevaló volt, többnyire keresztnevükön szólította a férfi vendégeit (nő nemigen járt ide), csak Kis Mihályt nem tisztelte meg ezzel a kitüntetéssel. És ez Kis Mihálynak nagyon rosszul esett. Pedig minden este itt volt, és fogyasztott is rendesen. Egyszer egy egész üveg vermuthot rendelt, meghívta az asztalához Jucit is, de az elutasította. Kis Mihálynak nem voltak barátai, így egyedül itta meg az üveg vermuthot. Alázatosan tudomásul vette az elutasítást, de azért másnap már újra a kocsmában volt, és rajongó szemekkel bámulta Jucit. Péntek este lévén, a kocsma zsúfolásig megtelt. A telt idomú Juci vibrált az asztalok között, mindenkihez volt egy kedves szava, csak Kis Mihályhoz nem. Átnézett rajta, észre sem vette. Csak férfiak voltak a helyiségben, szinte valameny- nyien részegek. Jucin is látszott, hogy ivott. Ő nem azok közé a presszósok közé tartozott, akik csak kamuból isznak „teát”, ha meghívják, ő nem azt mondja, hogy kösz . . . majd megiszom zárás után... Nem, ő ott helyben, az asztaloknál megissza a feleseket. Már csak tízen-tizen- öten lehettek, mikor Juci panaszkodni kezdett. — Nézzétek, csupa kosz minden, festeni, tapétázni kellene. A Köjál tegnap is baszogatott, csinálnom kell valamit . . . Nincs közietek egy festő? —' A férfiak részegen vigyorogtak, nemet intettek. Ekkor Kis Mihály megszólalt: — Én megcsinálnám. — Maga? — nézett rá Juci. — Nem nézem ki magából. — Ez az eredeti szakmám. Megmutassam a személyimet? — Mutassa! — Kis Mihály a farmerje hátsó zsebéből előhúzta szakadt piros könyvét. Juci áttanulmányozta az iratot, mutatta a többiek felé. — Nézzétek! Ez nem hazudik, tényleg szobafestő-mázoló a szakmája. Ismeritek? Meg lehet bízni benne? — Hát.persze — zümmögte a férfikórus — rendes srác, csak egy kicsit mulya. Az a jó — nevetett Juci —, majd megegyezünk. Iszik még egy kétdekást előlegbe? — Iszom, — mondta Kis Mihály, és alázatosan meghajtotta a fejét. (Folytatjuk) Újhelyi János
