Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-03 / 184. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 3., szerda GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Arezzo: bemutatók, barátok, bűvöletek ,,/íí bizonyítani kell..” Dr. Varjú Vilmosés Miskolczi László a megnyitó után interjút ad a tartományi televíziónak Az Eger Tourist faházában Herényik Józsefné és Bakondi End- réné várta prospektusokkal az utazás iránt érdeklődőket Elhunyt SuhAndor újságíró Hosszan tartó, súlyos betegség után, 65 éves korában elhunyt Suha Andor András újságíró. Több mint 30 évig dolgozott újságíróként. Főszerkesztője volt az Egerben megjelenő Népújságnak, majd több mint két évig dolgozott a Népszabadság gazdaságpolitikai rovatában. Ezután a Pest Megyei Hírlap főszerkesztője, majd a Hétfői Hírek, végül a Szabad Föld főmunkatársa volt. Temetéséről később intézkednek. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Hírlapkiadó Vállalat II/l Az egri csapat minden tagja azzal a tudattal érkezett Arezzó- ba, hogy itt bizonyítani kell. Meggyőzni talpraesettségünkről, értékeinkről a házigazdákat, és úgy munkálkodni, hogy a végén nyugodt lelkiismerettel kijelenthessük: a kitűzött feladatot sikerrel végrehajtottuk. Érthető tehát, miért teltek el nagy feszültségben az előkészületek napjai, órái: izgult mindenki, hogy a megnyitóra minden tökéletesen készen álljon. A kint tartózkodás napján újra és újra meg kellett küzdeni az elismerésért. Sétára, presszózásra nem sok idő jutott, de ezt nem is tette szóvá senki, elvégre nem nyaralni jöttünk. A megnyitót megelőző estén még lázas munka folyt. A Magyar Hirdető munkatársai a tőzsdepalotában levő kiállításon dolgoztak erejüket és idejüket nem kímélve, a Risorgimento téren az utolsó csavarokat hajtották be az idegenforgalmi hivatal faházába és a kisiparosok árusító pavilonjába. Gyorsította az előkészületeket, hogy az olasz házigazdák minden szükséges eszközt és segítséget biztosítottak. Az utolsó simításokból még a nyitány reggelére is jutott: felkerültek a dekorációs feliratok, a muskátlis cserepek, kitűzték az olasz és a magyar lobogókat, kiteregették a prospektusokat, szórólapokat. A hivatalos megnyitó előtt a magyar delegáció rövid fogadást adott a város vezetőinek, ahol Miskolczi Lászlónak, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetőjének köszöntője után videofilm segítségével ismerkedtek megyénk nevezetességeivel, majd kóstolót kaptak a magyar ízekből is. A rendezvény startjához A Wo Ducci polgármester és dr. Varjú Vilmos, Eger Város Tanácsának elnöke adta meg a jelet, és e pillanattól mindnyájan kíváncsian figyeltük: lesz-e érdeklődés. Valóban kíváncsiak-e a tőlünk több mint ezer kilométerre lakó arez- zóiak mind arra, amit Eger és Heves megye kínál? Nos, a tapasztalatok és az adatok birtokában egyértelmű igennel felelhetünk. A forgalom mindkétfél reményeit felülmúlta. A termékbemutatót és idegen- forgalmi kiállítást négyezren keresték föl, és ugyanennyien érdeklődtek az Eger Tourist faházában a magyarországi utazási lehetőségek iránt. A tájékoztatók az utolsó szálig elfogytak, különösen a családi üdülés, a kerékpár- és lovastúrák, a horgászat iránt érdeklődtek sokan. A kereskedelmi kamarák által szervezett tanácskozásra a város közel nyolcvan iparosa és kereskedője jött el, hogy meghallgassa dr. Huszthy Dénes ékes olasz nyelvű előadását a vegyesvállalatok alapításának lehetőségeiről, a készülő társasági törvény majdani előnyeiről. Többen is kijelentették, hogy megfelelő garanciák birtokában szívesen fektetnék be tőkéjük egy részét Magyarországon. Érdeklődtek: mit érdemes eladni hazánknak, mire van kereslet. Mások arról faggatták Haász Tamásnét, a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatóját, mit lehet vásárolni tőlünk, ami az olasz piacon is kelendő lehet. A kisiparosok árubemutatóját ugyancsak sokan felkeresték, és szép számmal akadt vásárló is. A TRADECOOP Kereskedőház munkatársai közel 7 millió lírát forgalmaztak a pár nap alatt, többnyire apró cikkekből: bizsukból, üvegtárgyakból, szőttesekből és más kézműipari termékekből. A nagy érdeklődés egyik titka kétségkívül a jó helyválasztásban rejlik. A város legforgalmasabb részén, a mindig zsúfolt korzó végén kaptak ’’letelepedési engedélyt” a magyarok, és a tömegkommunikáció is kitett magáért. Már előzetesen Egerről szóló filmen hívta fel érkezésünkre a figyelmet a tartományi televízióban, mely később is folyamatosan jelen volt. Az írott sajtóból kiollózott cikkeket nemrég küldte el az arezzói tanács: egész kötet kerekedett belőlük. A rendezvénysorozat három fáradhatatlan olasz szervezője: Paolo Greco, Tullio Innocenti és Giovanni Mastini tanácsosok egyetlen pillanatra sem lazítottak. Hol az egyik, hol a másik helyszínen tűntek fel, szerveztek, intézkedtek, konzultáltak, tájékoztattak. Hasonlóképpen cselekedett a mieink közül Miskolczi László, helyettese, Habis László, és a fáradhatatlan főtolmács, Demeter Ferenc is. A legnagyobb problémát egyébként az egyidejűleg zajló események miatt éppen a tolmácshiány okozta. Még egy Arezzóban élő magyar tanárnő is besegített, de így a vele együtt négy olaszul tudó segítő is kevésnek bizonyult az érdeklődők tájékoztatására, az üzemlátogatások, üzleti tárgyalások lebonyolítására. A magyar napok legkevesebb nyelvismeretet igénylő, és mégis alighanem legemlékezetesebb részét a magyar vendéglátással való ismerkedés jelentette olasz barátainknak. A vártnál élén- kebb érdeklődés mutatkozott az ínyenc itáliai konyhához szokott házigazdák részéről specialitásaink és jellegzetességeink iránt. Az előbbiekben elsősorban a Le Tastevin étteremben, a város egyik elegáns és közkedvelt vendéglőjében részesülhettek. A tulajdonos, Marzani úr finom ételeivel, italaival és megnyerő egyéniségével tekintélyes törzsvendégkört édesgetett magához, akik most a mi étkeinkre is kíváncsiak voltak. Itt minden nap más menüt főzött a Három Farkas Éttermet képviselő Prokai Vilmos és Faragó János. Megkóstoltatták és megkedveltették a csáki rostélyost, a tűzdelt boijűmájat, a hortobágyi hűsospalacsintát. Varga Mihály, a Vörös Rák Étterem vezetője lopóval járt-kelt az asztalok között, és sorra töltötte a poharakat a jó fajta hevesi borokkál. Ez a produkció mindig sikert aratott, akárcsak Váradi Lajos és népi zenekarának műsora. Ők mindenkinek elhúzták a nótáját^ a Pacsirta előadásakor pedig mindannyiszor nagy tapsot kaptak. Cigányzene csalogatta a vendégeket a másik helyszínen is, ahol egytálételeket kínáltak jóval olcsóbb árakon két hatalmas sátorban. Nyilas Tibor és Berényi Elek napközben megfőztek Dra- goni űr étteremláncának központi konyháján, estére már csak a tálalás feladata maradt. Ez persze hátránnyal is járt: az első este például szinte pillanatok alatt elfogyott minden, úgyhogy másnaptól alaposan meg kellett emelni az adagok számát. A hét végén úszóviadal csalogatta a sport szerelmeseit. Magyar, francia és olasz ifjúsági sportolók mérték össze tudásukat a város uszodájában. Az eredményre büszkék lehetünk, hiszen a versenyszámok közel háromnegyedét a mi fiaink, lányaink nyerték meg, bizonyítva, hogy ha uszoda nincs is, azért még vannak tartalékai az egri úszósportnak. Gyors ’’sátorbontás” után a magyar delegáció már rég hazaérkezett, amikor bemutatkozásunk zárásaként az egri áfész Rozmaring néptáncegyüttese fellépett azon a hagyományos háromnapos fesztiválon, melyen ezúttal olasz, görög és izraeli csoportok vettek részt. Nos, osztatlan sikert arattak ők is, így méltó zárást teremtettek megyénk és megyeszékhelyünk bemutatkozásának, melyet sorozatunk zárórészében részletesebben is értékelnek majd a szervezők és a résztvevők. (Folytatjuk) Koncz János Az ötvenes évek elejétől vett részt Eger és a megye közéletében. Ha azokra a bizonyos esztendőkre visszatekintünk Suha Andorra emlékezve, ma már mindent másképp látunk, mint ahogyan akkor a tennivalókat hittük. Mint ahogyan a célokat akkor láttuk. De a régi barát, a pályatárs, a mozgalmas egyéniség fontos vonásaira emlékezve úgy találjuk ma is, hogy a gyöngyösifiatalemberből — önképzés és fejlődőkészség által — az egri évek alatt vált igazán a közért gondolkodó, a köz gondjaiban mindig is részt kérő és vállaló újságíróvá. Ma már kevesen vagyunk az egri szerkesztőségben, akik együtt neveltük a ritkábban megjelenő Népújságot napilappá. Néhányon még ma is emlékszünk arra a váltásra, amikor 1958. február elsején, bő irodalmi melléklettel napi megjelenésű orgánummá lépett elő a megyei lap. S ha jellemzést akarunk Suha Andorról adni, abba belefér az is, Azt hiszem, mindenkijárt már úgy, hogy azt hitte: na, most sikerült az Isten lábát megfognia, és csak később,döbbent rá, hogy amit nagyon előnyösnek vélt, arra alaposan ráfizetett. Sokan érezhették ezt, az adótörvénynek a kisösszegű kifizetésekre vonatkozó előírásaival kapcsolatban is. A kisösszegű — a kétezer forintot meg nejn haladó jövedelmek kifizetésénél — nincs szükség adóbevallásra: az ilyen pénzeket nem kell összevonni a munkaviszonyból, vagy más forrásból származó bevételekkel. Az ilyen kifizetések esetében, függetlenül minden más bevételtől, egységesen húsz százalék az adó, s az állampolgárnak további gondja az ilyen bevételeivel nincs. Ez a megoldás látszólag mindenkinek jó. Az adóhatóságoknak azért, mert nem kell a számtalan apró tétellel vesződniük, az adózónak pedig azért, mert nemcsak időt és fáradságot, de pénzt is megtakarít. Húsz százalékosnál kedvezőbb adókulcs ugyanis papírforma szerint — nem létezik. Mindenki, akinek évi jövedelme a 60 000 forintot meghaladja, az alkalmi bevételeivel csak jól járhat — vagy legalábbis nem járhat rosszul. így látták ezt a törvény előkészítői, de így gondolkoztak a képviselők is, akik megszavazták. Az adófizetőknek tett gesztusként értékelték, és messzemenőleg egyetértettek vele. Az adóreform bevezetését követően azonban már az első hetekben kiderült, hogy ez a mindenki számára kedvezőnek vélt megoldás igen csak kedvezőtlenül érint egyeseket, főleg a kiskeresetű adófizetőket. Igazságtalannak érezték ezt a megoldást azok a kisnyugdíjasok, akik alkalmi munkával pótolták ki szerény jövedelmüket, őket ugyanis 96 000 forintos összeghatárig teljes adómentesség illetné meg, így viszont alkalmi bevételeik után ugyanúgy adóznak, mint bárki más. Hasonló helyzetben vannak azok a diákok — középiskolások, egyetemi hallgatók -, akik például újságárusítással, vagy egyéb alkalmi munkával tesznek szert némi hogy a Hevesi Szemle előzője, az Üzenet címet viselő periodika az ő kezenyomát is viselte. Mert felvállalt kötelességei között tartotta számon, hogy a Népújság rangját a minőség javításával folyton emelje, de arra is volt gondja, hogy a tehetség ne maradjon a véka alatt. Már ”pesti korában”, amikor beosztása országos lapokhoz, vagy a Pest Megyei Hírlap főszerkesztőiszékéhez kötötte, különösen a Szabad Földnél végzett munkája közben jelentetett meg lírai hangvételű riportokat Gyöngyösről, az egri barátokról. Mert a közösségben való gondolkodás nemcsak közéletiséget takart, de azt a hűséget is, amely a Mátra és a Bükk tájaihoz, az itteni emberekhez kötötte. A korszak változásaiban, itt- ott nehéz bugyraiban is megjárta a hadak útját. Útközben ismertük fel értékeit. És most érezzük igazán a barát elvesztését, amikor már nem ír, nem mozoghat alkotó ügybuzgósággal. keresetre. Őket, mint minden magyar állampolgárt, 48 000 forintig mentesíti a törvény az adófizetés alól, és ezt a kedvezményt veszítik el,a kisösszegű kifizetésekre vonatkozó szabályok következtében. Egy diák ezután 9 600 forint adót fizet! Ráadásul, ha az alkalmi feladat, amellyel megbízták, fizikai munkának minősül, még tíz százalék nyugdijjárulékot is levonnak a béréből. (Az, hogy miért tesz különbséget a jogszabály fizikai és nem fizikai munka között, és miért kell járulékot fizetni olyan jövedelem után, amelyet a nyugdíj számításánál munkában töltött időként nem vehetnek figyelembe — nehéz kérdés, de más lapra tartozik.) Amint ez az elmondottakból is kitűnik, ez a kétezer forintos szabály, a kisösszegű kifizetések adóztatásának módja az alacsony jövedelmű, amúgy is nehéz helyzetben lévő embereket sújtja, s minél többet keres valaki, annál kedvezőbb számára ez a jogszabály. Már pedig egy adórendszernek, egy szocialista állam adórendszerének még egy viszonylag szűk területet érintő szabályai sem hozhatják előnyös helyzetbe -a gazdagabbakat, s nem jelenthetnek hátrányt a kisebb keresetűeknek. Az adóreform tapasztalatainak áttekintésekor előreláthatólag az országy- gyűlésnek is foglalkoznia kell majd ezzel az üggyel. A megoldás azonban korántsem egyszerű. Ha olyan döntés születik, hogy mindenféle jövedelmet, tehát az úgynevezett kisösszegűe- ket is össze kell vonni a többivel, és az adóbevallásban fel kell tüntetni, sikerül az igazságos közteherviselés elvét diadalra juttatni, de ezzel egyidejűleg nagy adminisztrációs teher zúdulna az adóhatóságokra — de az adófizetőkre is. Ha viszont minden maradna a régiben, joggal háborogná- nak azok, akiket a törvény hátrányosan érint. Persze úgy dönteni, hogy az mindenkinek jó legyen, valószínűleg nem lehet, de — azt nyugodtan elmondhatjuk — soha nem is lehetett. S dönteni kell, mert a probléma az egész adórendszer hitelét kérdőjelezi meg. Cs.l. Váradi Lajos és zenekara Tullio Innocenti tanácsosiak is ”elhúz- ta” a nótáját a Le Tastevin étteremben Fizessenek a szegények?!
