Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
6. MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 13., szombat MÉRLEGEN AZ AGRIA JÁTÉKOK Egy egri fesztivál után Szándékosan fogalmaztam a címben úgy, hogy egy egri fesztivál zárult te, hiszen talán még soha nem volt ennyire gazdag az Agria Játékok. A mintegy 15 esztendős fejlődése során több korszakot is átélt, ilyen-olyan elgondolások jegyében. Valahogy mégsem fogalmazta meg önnön arculatát, amely azért a változások közben is kirajzolódott. Érdekes dolog, hogy éppen a pénzszűke idején, amikor az idegen- forgalom is nehézségekkel küzd, akkor teljesedik ki, érik be a szerep, amelyet a város és a megye életében betölthet. Oláh Zsuzsa a Két űr szolgájában (Fotó: Koncz János) Ellentmondásosnak látszik ez a megállapítás, mivel megfelelő anyagi háttér nélkül nehéz a helyhez és alkalomhoz illő rendezvénysorozatot összeállítani. Ilyen esetben könnyen az egyszerűbb megoldások felé billen a mérleg, abból a megfontolásból, hogy szegény ember vízzel főz. Fel is merült az az ötlet, hogy nem kellene annyit fáradozni az Agria Játékok megrendezésével, hiszen már megalakult az önálló kőszínház, s ennek a nyári formának holmi pótlékjeílege is volt. Meg aztán sorra jöttek az egyéb megfontolások: az izmosodó, lendületes fiatal együttes nincs könnyű helyzetben. Az elképzelések mögött mindig legalább egy lépéssel hátrébb kullog a valóság: nem véletlen, hogy annak idején „szent vakmerőségnek” ítélték az egriek vállalkozását, amikor visszaperelték önálló színházukat. Mindenki tisztában volt már az induláskor, hogy a gazdaság hét szűk esztendeje következik, amelyet a kultúra nagyon megérez. Az idei Agria Játékok végén mégis le kell szögeznünk, hogy igenis szükséges ez a bátorság, mellyel az együttes szervezői megfogalmazták: nehéz társadalmi és gazdasági körülmények között kétszeresen rászorulunk az eligazító szóra, a művészet erejére. Ezt igazolja a nagy érdeklődés: a gazdag kínálat vonzónak bizonyult, mert mintegy 15 ezer fizetőnéző volt kíváncsi ezen a nyáron az előadásokra, nem is szólva azokról, akik az „ingyenlakomát”, a fúvószenét, az előjátékot választották. Jelentősen hozzájárult a sikerhez a színházpártoló egyesület segítsége is: anyagi támogatásuk nélkül talán nem is vághattak volna a szervezésbe a színház szakemberei. így leszögezhetjük, hogy ez az 1988-as eseménysorozat valódi fesztivállá vált, közüggyé, mind a hátteret illetően, mind pedig a közönség figyelmére nézve. De hogyan lehetséges ez ? Nem csupán „feneketlen kút” egy művészi alkotóközösség, amely „elnyeli” a támogatást, hanem teremtő műhely, amelyben gondolatok, értékek születnek. S ezek anyagi erővé válnak, megsokszorozzák a befektetett tőkét. így állt össze az a színes paletta, amely ezt az esztendőt jellemezte, s amely újabb mecénások, szélesebb körű hírverés után kiált. Mert más tájegységek vagy a világ más vámsai kevesebbel is elhíresülnek, komoly kulturális idegenforgalmat vonzanak. Ez a színpompás hónap, amely Egerben az Agria Játékok jegyében telt, hasonlóan reflektorfényt követel magának. Az idény a Charley nénjével kezdődött, amely kőszínházi sikerként került a Líceum udvarára. Már tavaly elkezdődött az a sorozat, amelynek szerves része: a nyár esti csillagos ég alatt szívesen fogadják a nézők a zenés darabokat. A felújítás így indokolt volt. A Líceumban idén is egy klasz- szikus érték került színre főműsorként: Goldini Két úr szolgája című darabja. Lendületes, jó előadás valósult meg, egy határozott rendezői elképzelés nyomán. Gáli László, a Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője már elmondta lapunkban, hogy új szemlélettel dolgozik: beigazolódott önvallomása, egy ironikus, groteszk felfogásban fogant bemutatót állított színre. Lapunkban már azt is megfogalmaztuk, hogy az országos mezőnyben is rangos helyen áll az egri premier, bár nyilvánvalóan nehéz egy megerőltető évad után, egy hagyományos hosszúságú próbaidőszak alatt tökéletesen megvalósítani egy ennyire bonyolult, rétegzett, különleges mozgást, színészi játékot követelő értelmezést. Mindenesetre a közönség jól fogadta ezt a remekművet, szívesen tapsolt az újonnan szerződtetett színészeknek is, akik harmonikusan épültek be a társulatba. Nem is szólva arról, hogy Epres Attilaegy egész magas szintű színészi teljesítménnyel örvendeztette meg a címszerepben a nézőket. Nem csoda, hogy a végelszámolásnál kiderült: a nézőtéren a székek 90 százaléka foglalt volt a tíz előadás alatt, s a Két úr szolgája „ eladta önmagát”, mert fokozatosan nőtt iránta az érdeklődés. A színházépületben előbb a Harlekin Bábszínház örvendeztette meg a gyerekeket a Pétiké, a kistigris című bábmusicallel. Kiérlelt, érdekes vállalkozásuk ismét igazolta, hogy ez a kislétszá- mú és sok gonddal küszködő kis csapat képes úrrá lenni a körülményeken. Kós Lajos Jászai-dí- jas rendező közvetlenül beszél a kicsikhez, jól érti a nyelvüket, s a lelkes színészek mindent megtettek a sikerért. Hasonlóan a fiatalabb korosztályokhoz szólt Jékely Zoltán és Kocsár Miklós mesejátéka, a Mátyás király juhásza. Csendes László színművész ennek rendezőjeként új oldaláról mutatkozott be. Tiszta vonalvezetéssel vitte végig a tisztességről szóló példázatot, s ha a bemutató ritmusában, ívében akadtak is döccenők, ígéretes volt ez a kezdet. Az alakítások közül is megmarad néhány az emlékezetünkben, különösen a most pályakezdő iljú társulati tag szerepformálása. Az Érsekudvarban Szatmári György színművész formált izgalmas játékot: a Veszedelmes levelek című vásári komédia jóízű, pergő történet, azt igazolja, hogy a társulatban sok a lehetőség. A színházalapítás lendülete és a közönség segítő figyelme meghozza a gyümölcsét. Jelentős szerepet töltöttek be ebben az esztendőben a „kismű- fajok”: az előadóestek és a monodrámák. Csendes László Vincent van Gogh alakját formálta meg, Kocsis István darabjában. Sziki Kámly Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat! című esszéjét tolmácsolta. Bókái Mária és Szatmári György operett- és sanzonesttel állt közönség elé. Ezek a meghittebb találkozások még közelebb hozták egymáshoz a nézőket és a művészeket. Már ebből is látható, hogy jól épült be az Agria Játékok a Gárdonyi Géza Színházba: kiteljesíti, tovább viszi azokat a törekvéseket, amelyek a kőszínházi évadot jellemezték. Egyúttal felkészülést is jelent az őszi erőpróbára ez az időszak. A bemutatott darabok bekerülnek a repertoárba: nem más premierek helyett pótlékként, hanem az „étlap” színesítéseként. Termékeny tehát szakmai szempontból is a nyár, s ez a látszólag „belső” körülmény a közönség érdekeit szolgálja. S ha fel is merülhet az a szempont, hogy a nézők „megunják” az arcokat, „túljátsszák” magukat a művészek: a veszély egyelőre nem fenyeget. Sőt, mind sokoldalúbbakká formálódnak a színészek, mert ezek a találkozások gyarapítják eszköz- rendszerüket. Nem mondhat le a váms és a megye az Agria Játékokról. Hiába jósolták, hogy csínján jut az effajta rendezvényekre: az idén az ország számos helyén új nyári játszóhelyek létesültek. Mind több figyelem irányul a kultúrára az idegenforgalomban, vétek lenne egy ilyen nagy múltú rendezvénysorozatot elhanyagolni. Sőt, kellő előkészítéssel, reklámmal az egyre markánsabbá váló értékeket kelendőbbé tehetjük. Mert a városban érzékelhető volt a fesztiválhangulat, de ahhoz, hogy szélesebb körben is elfogadják, hogy Egerben valamivel több történik annál, hogy néhány nyári produkció megvalósul, sokat kell tenni. Igaz, ez szóba került régebben is, de egyre ki- áltóbbá válik ez az ellentmondás. Az új szerkezet, a folyamatosabb és szervesebb művészi munkára lehetőséget adó konstrukció már második éve eredményez itt sajátos és jószellemű pmgramot. Nem ártana, ha jövőre, az Agria- rendezvények megalapításának 15. évfordulójára sikerülne az áttörés. Mert fél szárnnyal nehéz repülni, ha nem tudjuk „eladni” a jó „portékát”, az könnyen a nyakunkon maradhat. Ez a tanulsága ennek a (majdnem) fesztiválnak. Gábor László Nagy közönségsikert aratott a Veszedelmes levelek: Megyeri Zoltán és Mikula Sándor Ház a sziklák alatt — rendező: Makk Károly Ebben az esztendőben az Egri Nyári Egyetem filmművészeti tagozata eltér eddigi hagyományaitól. Szokás volt, hogy egy-egy rendezői életmű áll a középpontban, s mellette vonultatják fel a közelmúlt honi filmtermésének javát. Idén viszont egy témát választottak, amely keresztmetszetet nyújt a művészeti ág hazai történetében. A falusi élet változásainak tükröződését vizsgálják szociológusok, rendezők és más szakemberek segítségével. Egy hete kezdődött a program, s hétfőn zárul. Összeállításunkat Hernádi Ferenc, a nyári egyetem e tagozatának titkára válogatta és írta. A Dunánál — rendező: Magyar Bálint és filmművészeti tagozat vendégei, ismerős a rátok számára. Bacsó Péter Feldobott kő — rendező: Sára Sándor Kovács András A Dunánál Részletek a forgatókönyvből Taba: 56. október 23-án volt a tüntetés a Bem-szobornál. És amiről most beszélek, az két nappal később van, még akkor itt mindig nem történt semmi, de már a hírekből tudtuk, hogy Pesten mi történik... Mentünk azzal az árral, ami jött Budapestről, és ez így ment csak azon a napon, mert másnap azután brigádok szerveződtek a polgári iskolában, és megindult egy ilyen fiatal csoport, a pártházhoz, tanácsházhoz, mit kell elégetni, gyújtogatni, vagy kit kell kivégezni, ez volt akkor a hangulat. Akkor bementem a tanácsházára, és két nap ott aludtam, és valóban jöttek ezek a brigádok, és hát hordták ki a begyűjtési papírokat, már azt, amit megengedtem nekik, olyan máglyába, égettek majdnem másnapig is. Szemerédi: Én otthon maradtam, míg az udvarról valami zajongást nem hallottam, akkor már a feleségem is mondta, de közbe ki is gondoltam, hogy egy vasajtós padlása volt a lakásunknak bent az épületben, fölkeltem szépen, és fölvonultam oda a padlásra. Mire bezártam magam mögött az ajtót, már lentről hallottam is a zajt. Bevonultak, mindjárt engem kerestek, egy bajai géppisztolyos kiska- tona vezette őket. Az előszobában % ott volt a könyvespolcom, volt egy ilyen előszobaszekrény, amelyikI nek fölül könyvespolca is volt, s a piros színű könyveket kihuzigálták, és ott, az előszoba padlóján vagy kövén, már nem is tudom, ott : tüzelték el benn a lakásban. És utána végigvonultak, végigdúlták az iskolát, leszaggatták a dekorációt, romhalmazt csináltak a nagyon szépen dekorált folyosóból. Taba: Érkeztek ide csoportok Pestről, azt hiszem, egy négyes brigád azzal jött, hogy kit kell kivégezni, és megmondtuk nekik, hogy az a mi dolgunk a községben, ide nekünk ti nem kelletek, itt vérontás nem lesz, ha egyszer az lesz, hogy lesz független Magyarország, annak lesz biztos egy független magyar bírósága, majd mondja meg az, hogy kinek mi a bűne, és ítélje el, nem mi. Itt a községben nem lesz semmi, azonnal hagyjátok el a községet. Szót is fogadtak, és elmentek. Nem is volt vérontás Patajon, ezt köszönhetem a barátaimnak meg a komáimnak, meg az ittenieknek és a tanácstagoknak is, hogy mellém álltak, illetve nem hogy mellém álltak, együtt mi így gondolkoztunk... Mindjárt a harmadik napon muszáj volt összehívjak egy közgyűlést, egy nagygyűlést, kido- boltattam, hogy itten tenni kell, egyesek vérengzeni akarnak, gyújtogatni, meg mit tudom én, és döntsön az egész község. Járogat- tuk a boltokat, mert bizony egyikmásik boltot föl akarták törni, úgy kellett elzavarni néhány embert. Kiss: A gyűlés alkalmával követelték egyes alkalmi szónokok, a raktárak széthurcolását. Akkor én lehúztam őket az asztalról, és mondtam egy rövid nyugtató beszédet, és felkértem a lakosságot, hogy mindenki menjen haza nyugodtan, senki önbíráskodást ne gyakoroljon, nincs szükség a raktárkészletek szétosztására, mert úgysem azoknak a kezébe kerül, akiket illet. Akkor egy perc néma kegyeletet kértem tőlük a Budapesten, az esztelen harcok során elesettekkel kapcsolatban. Szemerédi: Akkor az én tudomásom nélkül a gyerekeket behívták, holott szünetet adtunk nekik ezekre a bizonytalan időkre, behívták a gyerekeket, és elvonultatták templomba, közösen. Taba: A község megnyugodott, és aztán megalakítottuk a nemzeti bizottságot, a nemzetőrséget. Járőröket küldtünk ki, nem volt aztán se gyújtogatás, se tüntetés, eléggé normálisan levezetődött a forradalom, itt Patajon. Szemerédi: Hát nem valami vidám hangulatban sétáltam ott a kihalt iskola folyosóin, november 4-én, egyedül, és egyszer csak egy szovjet tank tűnik föl. Újra fölszabadultam, úgy éreztem, újra elkezdődik egy olyan élet, amiért érdemes tenni és élni. Taba: Amikor az ostrom ment Budapest ellen, még mi 6-án, 7-én küldtünk élelmiszert, mert jött a kérés Budapestről, hogy a munkásoknak vagy Pest ellátásának valami segítséget adjunk... A második fordulónál Fákiné, a rokonom, az ment föl, és valahol már Harasztinál az orosz csapatok feltartóztatták őket, és akkor az volt a gondolat, hogy most már bármit küldünk, az nem Pestre megy, a Szovjetunióba megy, vagy az orosz csapatoknak megy, és akkor ez is leállt. Nem telik bele egy hét, akkor itt már a főutcán, Kalocsára, Budapestről egy-egy páncélos oszlop vonult le, és akkor mindenki realizálta, hogy az 56-nak ezzel vége. Közben elhatároztam, hogy mi a továbbiakban nem veszünk részt ebben a munkában, bárhogy nevezzük is, ugyanis voltak nehézségek, az én nehézségem az volt, hogy a törvényt mindenképpen be kell tartani, és a lakosság se érez-
