Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-13 / 193. szám

4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 13., szombat Ezeréves jubileum Amikor örmények kívántak letelepedni Eger városában A Kijevi Rusz ezer évvel ez­előtt vette fel a kereszténységet. A jubileumi ünnepségek Kijev- ben, Vlamigyir fejedelem emlék­művénél kezdődtek, a Dnyeper partján, azon a helyen, ahol a ha­gyomány szerint a kijeviek meg- keresztelése elkezdődött, és foly­tatódtak Moszkvában, Novgo- rodban és Leningrádban is. A Szovjetunió történetében először fordult elő, hogy egyházi ünnep­ségsorozat ekkora társadalmi nyilvánosságot kapott, hogy az egyházi pompa megjelent a köz­életben is. 1980-ban jött létre az a jubile­umi bizottság, amely Oroszor­szág megkeresztelkedésének ezeréves évfordulóját volt hiva­tott előkészíteni. A Szovjetunió­ban végbemenő átalakítás folya­mata kedvező feltételeket bizto­sított a jeles történelmi évforduló megünneplésére. Az új stílusú szovjet egyház- politika kezdetének tekintik a Szent Danyilov kolostor vissza­adását egyházi rendelkezésre. (1932-ben utolsónak zárták be Moszkva kolostorai közül.) Je­lenleg itt található a pravoszláv egyház vallási-adminisztratív központja, a moszkvai pátriárka és a Szent Szinodus rezidenciája. Kolostor, könyvkiadói részleg, sajtóközpont, könyvtár, ikonfes­tő műhely is működik benne. A Danyilov kolostor mellett számos, korábban egyházi ren­deltetésűépületet, műemléket ad­tak vissza egyházi kezelésbe res­taurálási kötelezettséggel. Ilyen a Kijevi Lavra, továbbá a Tolgszkij monostor, a jaroszlavi Optina puszta, a caricini templom, a Va- laam-szigeten található építé­szettörténeti jelentőségű épület- együttes stb. Moszkva egyik új lakónegyedében templom építé­sét engedélyezték . . . Mindez bizonyítja a szovjet hatalmi szer­vek alapállását, törekvését az ál­lam és az egyház kapcsolatának rendezésére. A régmúltba való visszatekin­tés segített jobban megérteni a pravoszláv egyháznak az orosz történelemben játszott szerepét. Mai szervezeti rendje a 15. szá­zadban alakult ki. Bizánc török kézre kerülésével (1453) Róma arra törekedett, hogy befolyása alá vonja a centrum nélkül ma­radt orosz egyházi területeket, de III. Iván cár elvetette a katolikus unió javaslatát, a pravoszláv egy­ház nehéz helyzetét saját hatal­mának megerősítésére használta fel. A 16. század eleje tekinthető a pravoszláv egyház hatalmi csú­csának. Ekkor szerveződik újra a pravoszláv egyház, és eredmé­nyesen működik közre a feudális anarchia leküzdésében is. Az ún. „zavaros időket” politikai kon­szolidáció követi. Az egyház egészen az orosz raszkolig (egyházszakadás) ha­talmi potentát maradt. A vallás­gyakorlati szokások reformvitá­jában az egyházi vezetők viszálya okozta a szakadást. A vallási megosztottság a cári hatalom megerősödéséihez vezetett, ezt használta fel Nagy Péter a Szent Szinodus létrehozására. Ettől kezdve nem neveztek ki pátriár­kát, nem hívtak össze összorosz egyházi gyűlést, az egyházi'ad­minisztratív központ pedig Pé- tervár lett. Ez a helyzet 1921-től 1971-ig maradt fenn. Vessünk egy pillantást a szov­jet történelmi előzményekre is. 1918. január 20-án dekrétum születik, amely szétválasztja az államot és az egyházat, megszab­ja az egyház tevékenységének te­rületét. Az 1929-es egyházpoli­tikai határozatot a 30-as évek vo­luntarista politikája erősen de­formálta a gyakorlatban. Ennek értelmében az egyhá­zak számára a Szovjetunióban a működő templomokon kívül mindenféle vallási tevékenység tilos volt. (így a temetés, a kör­menetek, a határszentelés stb.) A mostani történelmi évfor­duló keretet adott a szovjet val­láspolitika kérdéseinek újragon­dolására, a vallás társadalmi sze­repének újraértelmezésére, amely nemcsak a pravoszláv egyház, hanem közel negyven felekezet gondjaira is vonatko­zik. 1971-ben a Pomesztnij szobor (összorosz egyházi gyűlés) pátri­árkát választ Pimen személyé­ben, aki ma is betölti ezt az egy­házi méltóságot. Ugyanekkor ol­dották fel a régi rítust követők egyházi kiátkozását, valamint vallási felekezettől független hu­mánus célokért közös akciókra szólították fel a hívőket az alko­holizmus, a narkománia, a mun­kakerülés, a különféle társadal­mi devianciák ellen. Jelenleg a Szovjetunióban a vallással kapcsolatos törvény funkcióját az 1971-ben kiadott szolgálati használatú „törvény- hozás vallási kultuszokról” című dokumentumgyűjtemény tölti be, amelynek alapja az 1929-ben megfogalmazott, és ma is ér­vényben lévő „Vallási szerveze­tekről” című dokumentum. A Szovjetunió 1977. évi al­kotmányának 34. és 52. cikkelye kimondja a lelkiismeret-szabad- ságot, de szükség van átfogó, az állam és az egyház kapcsolatá­nak törvény szintű rendezésére is. Új törvénytervezet kidolgozá­sa várható, amelyet valószínűleg társadalmi vitára bocsátanak. A közelmúltban több jelentős lépés történt a szovjet állam, a pravoszláv egyház és más vallá­sok és felekezetek kapcsolatának új stílusú rendezésére. Ide tarto­zik például az új gyülekezetek bejegyzése, új templom nyitásá­nak lehetősége is. (Legalább 20 aláírás kell ahhoz, hogy a helyi tanács vallási közösséget regiszt­ráljon, a hívők és a helyi tanács együttes kérvénye szükséges új templom nyitásához.) Az orosz egyházkultúra ezer­éves örökség, a jubileumi évben a hívők és nem hívők részéről is megnőtt iránta az érdeklődés. Ez a millenniumi ünnepségek kül­sőségekben is látványos, hangu­latában is bensőséges eseményei iránt is megmutatkozott. Május 9-én, a győzelem napján, a le- ningrádi Piszkarevói temetőben a pravoszláv egyház vezetői óriá­si tömeg élén, neves külföldi sze­mélyiségekkel együtt koszorúz­tak, és virágot helyeztek el a Győzelem terén is Leningrad vé­dőinek emlékművénél, a „Blo­kád” nevet viselő szoborcsoport­nál. A leningrádi ünnepségeket Alekszij, leningrádi és novgorodi metropolita nyitotta meg. Visz- szatérő gondolata: múltat, a há­borút, a blokádot nem lehet elfe­ledni. Hangsúlyozta, hogy a pra­voszláv egyház minden erejével küzd a békéért, tudatosítja leg­jobb képviselőinek nemzeti, tör­ténelmi érdemeit, őrzi kulturális hagyományait. .Fontosnak tartja a békét, az egyház évente 35 mil­lió rubelt fizet be a „Béke alap”- ba. (Romes Csandra, a Békevi­lágtanács nevében magas kitün­tetésben részesítette Piment, Moszkva és egész Oroszország pátriárkáját.) A pravoszláv egyház demonst­rálta, elfogadta társadalmi meg­határozottságát, vállalta társa­dalmi elkötelezettségét. A szovjet állam pedig elismeri, hogy a szo­cialista társadalomban is létezik eszmei, ideológiai, vallási sok­színűség, ezért tudomásul kell venni a kölcsönhatás szükséges­ségét és a kölcsönös, de nem azo­nos függőséget. Cs. Varga István Sokan, nagyon sokan úgy vé­lik, azt hiszik, hogy ma már min­dent tudunk, mindent ismerünk Eger város múltjából, — nem is a távoli középkorról beszélve. Eleddig merőben ismeretlen volt, hogy a XV111. század dere­kán örmények akartak leteleped­ni Egerben, méghozzá két egy­mást követő akció során is. Az örmények hiteles történel­mi hagyományok alapján Ani városából — amely romvárossá lett Jereván körzetében, — szár­maztak. A Kaukázus északi tér­ségében és a Kaszpi-tenger mel­lékén telepedtek le. A XIV. szá­zadban mintegy 40 ezer család Krimiába telepedett. Az itteni tatár-török dúlás folytán azon­ban nagy tömegekben menekül­tek nyugat felé, Lengyelország­ba, s úgy tudja a történelem, hogy eleddig.fel nem derített ok folytán Moldvába vándoroltak át. Először Apafi Mihály erdélyi fejedelem fogadott be örmény csoportokat a háborúskodás so­rán megritkult lakosságú váro­sok feltöltésére. Az örmények ré­vén lettek Szamosújvár és Erzsé­betváros szabad királyi városok­ká. Mária Terézia több nemesi famíliát nemesi rangra emelt. Témánk szempontjából emlí­tést érdemel, hogy 1739-ben 30— 40 ezer örmény család telepedett át Magyarország területére. 1765 nyarán Egerben is meg­jelent egy kis örmény delegáció, hogy gróf Eszterházy Károly püspökföldesúrtól letelepedési engedélyt nyerjen. Az egyházfő távollétében, mivel a pozsonyi országgyűlésen tartózkodott, mindenható prefektusa, Ulrich János fogadta a küldötteket, akik hajlandóságukat nyilvání­tották a püspöki székvárosban való letelepedésre. A püspök mindenható és bizalmas prefek­tusa erről 1765. szeptember 10- én jelentést terjesztett, — több más üggyel egyetemben, — az örmények szándékáról is. Meg­tudjuk, hogy az örmény küldöt­tek az egri jezsuitáknál jelentkez­tek először tervükkel, akik a püs­pöki birtokok jószágkormányzó­jához irányították őket. Ulrich János levele becses dokumentu­ma a magyarországi örménység- nek. „ ... A Tisztelendő Páter Je- suiták presentálják nékem az Er- délybű eljött arméniusokat. Én azokkal beszéltem, de ők mos­tanság még semmi bizonyosat vé­gezni nem akarnak. (Megjegyzé­sem: tehát csak nem körültekin­téssel puhatolództak.) A puszták neveit (Cigléd, Szóllőske, Kocs, Tekseszalók), mostani árendá- jok árát, melyeket meg fognak járni, hány boltot bírnának itten az rácok és görögök, micsoda censusa (adója, bére) a boltok­nak? Mennyi a kereskedők porti­ója? Vagy egyéb adójok. Ki is ad­tam nékiek. (Tudnunk kell, hogy Ulrich János prefektussága alatt telepítette le a püspök birtokain a német földről érkezőket, hogy néptelen, vagy csak gyéren lakott falvaik hasznát gyarapítsa. Egy hónappal ezen idézett levél előtt elutasította Pozsonyból Eszter­házy Ulrichot: „ . . . kívántat- nám, hogy az püspöki jövedel­mem amennyire az isteni és világi törvény megengedi, neveltes­sék ...” Ennek a szellemében fogadta látható örömmel az ör­ményeket a mindenható prefek­tus.) A boltok állapotját ugyan az armeniusok is fejtegetik, hogy senki jószágát, vagy kereskedését által nem veszik, mert első kézbűi hoznának kisebb pro centumok- kal (százalékkal, azaz nyereség­gel, vagyis olcsóbban) áruló jó­szágot. Addig pedig nem is jöhet­nének Egerbe, még csak egy gö­rög, vagy rác kereskedne. Követ­kezőképpen akarják, hogy min­denekelőtt valamennyi rác és gö­rög kereskedő vagyon, minden­nemű árulástól, kereskedéstűi el- tiltassanak. Nékiek ugyan négy boltnál több nem kell, azért a többi akár maga, akár német pá­pista (római vagy görög katoli­kus) kereskedőknek adattathat- na, de nem rácok, mert nékiek göröggel, vagy ráccal egy város­ban kereskedni nem szabad. . . Mindezekről csak Szent Mihály nap után lehet bővebben tractálni (tárgyalni) ...” Eszterházy Károly püspök a szokott tömör ridegséggel adta meg válaszát, rávezetve azt Ul­rich János levele hátoldalára: ,,Az kívánság különös; azt pedig teljesíteni lehetetlen. Egyébként rácban és görögben kiadni nem lehet, hanem csak lassan­ként ...” A püspökföldesúr ugyanis re­mekül meglátta, hogy a város ke­reskedelmi életét a kezében tartó rácság és görögség kiutasítása a városból merő lehetetlen kíván­ság, hiszen sokirányú kapcsola­taikkal évtizedekre visszamenő egri lakos voltukkal, — még ha görögkeleti vallásúak is, akiknek azonban a templomát sem en­gedte rendbetétetni! — mélyen belegyökereztek városa társadal­mi és gazdasági életébe. A jezsui­ták és Ulrich minden ajánlása el­lenére dugába dőlt néhány erdé­lyi örmény kereskedőnek Eger­ben való letelepedése. A hibát úgy vélem ott követték el, hogy monopolizálni kívánták maguk részére, az ortodox rác és görög kereskedőkkel szemben műkö­désüket. Mindenképpen más­ként alakult volna minden bi­zonnyal a helyzet, ha az örmé­nyek nem kívántak volna a rác és görög kereskedő konkurenciától teljes egészében, földesúri se­gédlettel, egy csapásra mohón megszabadulni. Öt esztendő múltán ismét megjelentek Eger falai között le­telepedni kívánó örmények. Úgy kerültek a nyomorultak Egerbe, hogy , Jutással el hadni kelletett hazájukat, és Moldovából”jöttek Magyarországra. Név szerint is­meretes a kis csoport kik Eger­ben kívántak maguknak új hazát teremteni, vezetője: Pahoz Márk örmény és öttves”. Pahoz uram előadta, hogy 6 iparoscsalád, — tehát nem úgy mint az előbbiek, akik kereskedők voltak! — közül egy-egy ,,öttves”, ,,paplanos” és „törökországi mód szerént szap­panfőző”, valamint 3 „kordová- nyos”, azaz tímár. „Mint igaz Ró­mai Catholicusok” kérték Esz­terházy segítségét, hogy telket, házat vásárolhassanak, vagy építhessenek Eger városában. Kijelentették, hogy a ,,polgárok portióit fűzetik”, hogy „purge- rek”, azaz polgárok lehessenek, ígéretet tettek a Moldvából me­nekült örmények arra is, hogy „kordovány fábriká”-t üzemel­tethessenek. Merőben érthetetlen, hogy Eszterházy miért zárkózott el a kérés, illetve annak még csak megtárgyalása elől is, hiszen a hat örmény família katolikus, közelebbről, a pápát elismerő görögkatolikus volt. A püspök­földesúr ezzel az üggyel egy pilla - natig sem foglalkozott, és Rahoz Márk ötvösmester kérelmét, mint „semmirevaló”-t irattárba tétette. Az bizonyos, hogy az örmé­nyeknek Egerben való megtele­pedése, kereskedőknek és iparo­soknak egyaránt, merőben új színt, új kereskedelmi és ipari színvonalat, kultúrát hozott vol­na városunk falai közé. Nincsen reá adat, de feltételezhető, hogy Eszterházy Károly nem kívánt változtatni addigi gyakorlatán, addig meglehetősen jól működő rác és görög kereskedők, vala­mint a sok német mesterember által kiépített hálózaton, szerve­zeten; — s talán tartott is az újon­nan betelepedők s a már régi egri szakemberek közötti áldatlan vi­táktól, vitatkozásoktól, s bizton mondhatjuk a várost felkavaró viszálykodásoktól. Sugár István Hazai tájakon A kőszegszerdahelyi vízimalom Fák és bokrok lombja rejti a Vas megyei Velembe igyekvők szeme elől a vidék egyik különle­gességét: a kőszegszerdahelyi ví­zimalmot. Néhány jelzőtábla azonban figyelmeztet, érdemes megállni, és az összefonódó lom­bok alatt felfedezni a helyreállí­tott vízimalmot. Az ároknyi szé­les, de gyors folyású Szerdahelyi- hegyipatak alig három kilométer hosszú, de a hagyomány szerint négy vízimalmot működtetett. Egy maradt meg, a műemlékké nyilvánított, helyreállított Schul­ter- vagy Réti malom. Mindkét elnevezés régi. A Schulter család az 1760-as években telepedett le itt, az ausztriai Felsőőrből érke­zett, és megvette, dolgoztatta a malmot még a két világháború között is, egészen az államosítá­sig. A réti elnevezés régebbi, a környezetre utal: rétek, legelők adják meg a közeli táj hangula­tát, de a látótávolságnak a kősze­gi hegyek szabnak határt. A malom helyreállítása, fenn­tartása, történetének megírása a Vas Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezetőinek, munkatársainak nevéhez fűző­dik. A Schulter-malom helyén már 1568-ban létezett egy gabo­naőrlő, a Batthyány család levél­tárában van rá adat. Folyamato­san 1715-től követhető nyomon a történetiekkor a rohonci (ma osztrák falu) Sibrik-uradalom- hoz tartozott a malom. A Schul­ter család születési, házasodási, halálozási eseményeit 1769-től örökítették meg a velemi plébá­nián. Rendszerint a legidősebb fiú örökölte a malmot, és a mol­nár mesterséget. Két vízikerék­kel, két őrlőkővel dolgozott a ré­gi malom. Talán a gőzmalmok elterjedése lehetett az oka, hogy 1870 és 1900 között nem őröltek benne. Aztán ismét szüksége lett rá a környéknek. Jól mehetett a vállalkozás, mert 1913-ban és 1914-ben felújították az épületet is, a gépeket is. Mai arculatát az 1919-es átépítésekor nyerte el a ház. A régi kőfalakat téglával magasították, bevezették a vil­lanyt, robbanómotort vásárol­tak, vízhiány idején azzal hajtot­ták a gépeket. Még 1926-ban is költöttek a malomra: új vízikere­ket építettek. A 4,4 méter átmérő­jű, 80 centi széles vízikerék fe­nyőfából készült, és 1968-ig da­colt az idővel. A malmot 1950-ben államosí­tották, még két évig őröltettek, daráltattak benne a környék la­kói, aztán leállították a gépeket. A Réti malom elkerülte a vízi­malmok többségének sorsát, azt, hogy tégla- és faanyagát szét­hordták a családi építkezések­hez. Ezt a malmot 1957-ben visz- szaadták a Schulter családnak, de az őrlés nem kezdődött újra, az épület csak romlott, pusz­tult. 1979-ben fogott össze a Ga­bona Tröszt és az Országos Mű­emléki Felügyelőség az ipari mű­emlékek megmentéséért. 1980- ban megkezdődött a kőszegszer­dahelyi vízimalom helyreállítása. Műemléki és malomipari szak­emberek egyetértettek abban, hogy a Réti malmot a századvégi, század eleji technikának, az úgy­nevezett visszaöntéses magyar malom jellegzetességeinek meg­felelően érdemes bemutatni. Kis duzzasztót építettek a patakra, és a felülcsapó vízikerék két éve is­mét működésbe tudja hozni a malom gépeit. A kőszegszerdahelyi vízimal­mot ma is a Vas Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vállalat gondozza. Hetente négyszer, kedden, csütörtökön, szomba­ton és vasárnap 10 és 18 óra kö­zött megnyitják a látogatók előtt. Bemutatják működés közben, elmagyarázzák a gépek sajátos­ságait, malomipari kiállításon szemléltetik az iparág történetét. B. R. Kontaktlencse­stúdió Budapesten A Fotex magyar—ameri­kai közös vállalat kontakt- lencse-szaküzletet nyitott Budapesten, a Népköztársa­ság útján. A vállalat elsősor­ban exportra készít lencsé­ket, ám hazai igények kielé­gítésére is gondolnak. Az új boltban 30 000 darabos készlettel várják az érdeklő­dőket és 95 százalékukat azonnal, raktárukból kiszol­gálják. A Magyarországon egyedülálló berendezések­kel, így' komputeres szem­vizsgálókkal felszerelt stú­dióban reggel 9-től este 20 líráig szakorvosok vizsgálják a betegeket. Az új kontaklencse-stúdió előtt Nem scí-fi maszk, hanem szemvizsgáló berendezés takarja a vizsgált személy arcát (MTI Fotó: Krista Gábor)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom