Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-14 / 167. szám
2 NÉPÚJSÁG, t988. július T4., csütörtök A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése A KB tatjai az MSZMP főtitkárának beszédét hallgatják (Folytatás az 1. oldalról) Mindezekből következik, hogy nem lehet a gazdaság- politika egyik vagy másik elemét olyan mértékben kiemelni. meghatározóvá tenni, hogy veszélyeztessük akár a két fő cél — a struktúraátalakítás és az egyensúlyjavítás — bármelyikét. Más oldalról figyelembe kell vennünk az eHiáríthatatla- nul jelentkező gazdasági és társadalmi korlátokat is. A struktúraátalakítást előtérbe helyező, a társadalmigazdasági kibontakozás feltételeit megteremtő és ugyanakkor kielégítő egyensúlyi helyzetet fenntartó gazdaságpolitika szükségszerűen sok elemből álló kombinált eszközrendszert igényel. Ezt úgy kell kiépíteni, hogy a piacgazdaság megteremtésének irányába hasson, olyan elemekkel, amelyek a szabályozó típusú piaci viszonyok építőköveit jelentik. A legfontosabb követelmények a következők : — először: valódi áru-, pénz-, tőke- és munkaerő- piac kiépítése; a belföldi „szereplők” körének és versenyfeltételeinek bővítése mellett az áru- és tőkeimport versenyének megjelenése, a vállalkozási és piaci formák gazdagítása; — másodszor: a vállalatok gazdálkodási feltételeinek olyan átalakítása, hogy azok a termelés különböző tényezőivel felesleges kötöttségektől mentesen, szabadon rendelkezhessenek; — harmadszor: szigorú monetáris és fiskális politika kombinált alkalmazásával olyan gazdasági környezet kialakítása, amely erősebb érdekeltséget teremt és késztet az erőforrások minél hatékonyabb felhasználására; — negyedszer: az állam gazdasági szerepének olyan átalakulása, amely a kormányzati gazdaságpolitika kialakítása, a közösségi szektorok közvetlen irányítása mellett, közvetett úton — tehát jogi és gazdasági szabályozással — gondoskodik a versenyszféra megfelelő működéséről. E funkciók ellátása a kormányzati munkamegosztási és szervezeti rendszerben, a működési jellemzőkben egyaránt változásokat követel meg. Hangsúlyozni kell, hogy sikert csak akkor remélhetünk, ha az említett elemek mindegyikét, mégpedig egymással összehangoltan alkalmazzuk. Egyik vagy másik elem kiragadása szükségszerűen zavarokhoz és kudarchoz vezethet. (Az erőteljes külpiaci nyitáson alapuló, radikálisabb struktúraváltozást képviselő „A” változat esetében a piaci hatások egyszerre, vagy legalábbis nagy „adagokban” érnék a gazdálkodó szervezeteket. Ez a változat határozottan utat nyitna a piaci erőknek, ami azzal járna, hogy a gazdálkodó szervezeteknél nagyobb lenne a kiugrás lehetősége, de egyúttal a bukás veszélye is megnőne. Ez a változat a terhek időbeli koncentrálásával hamarabb és biztosabban teremtené meg a kibontakozás feltételeit. A „B” változat a termelési szerkezet átalakítását a külgazdasági egyensúly rövid távú javításának alárendelten irányozza elő. Ez kisebb külső és belső feszültségekkel jár ugyan, de az alkalmazkodás ideje elnyúlik, annak távlatokban jelentkező hátrányos következményeivel együtt. A legnagyobb kockázat abban áll, hogy ennél a változatnál a jelenlegi állapotokba való visszacsúszás, a visszarendeződés veszélye meglehetősen nagy.) A Politikai Bizottság a napirend megvitatása során előzetes jelleggel és a kellő megalapozás követelményének hangsúlyozásával — az „A” változatban leírt fejlődési út mellett foglalt állást, mivel — nagyobb feszültségek és kockázatok vállalásával ugyan, de — hamarabb vezet érdemi kibontakozáshoz. Felelős politikai döntés, a változatok közötti választás azonban csak a feltételrendszer várható alakulásának megalapozott tisztázását követően, a későbbiekben születhet meg. A gazdaságpolitika szociális következményei és szociálpolitikai feltételei elsősorban hatókörükben, mérté, kükben térnek el az egyes változatokban. Elosztási rendszerünket azonban minden képpen meg kell újítani. Ennek során lépéseket kell ten nünk a bérpolitika és a bér mechanizmus reformja irányába, meg kell változtatni társadalombiztosítási rendszerünket. Rendszerbe kell illesztenünk a munkanélküli segélyt. Ki kell alakítanunk a perifériára sodródó, leszakadó egyének, csoportok sajátos, gyakran eltérő problémáinak feltárására, enyhítésére alkalmas intézményrendszert. Anyagi eszközeinket úgy kell összpontosítanunk, hogy a társadalmi juttatások reálértékét a legérzékenyebb, legkritikusabb pontokon lehetőség szerint teljeskörűen, az egyéb területeken pedig minél nagyobb mértékben igyekezzünk megőrizni. Különös figyelmet kell fordítani a nyugdíjasok helyzetére, ezért az új rtyugdíj- rendszer kidolgozását ennek tudatában kell folytatni. Egyben jelezni szeretném a tisztelt Központi Bizottságnak, hogy a korábbi állásfoglalástól eltérően ez évben nem, csak jövőre tudjuk az új nyugdíjrendszer elveit a Központi Bizottságnak bemutatni, mai megítélésünk szerint — széles körű társadalmi vita tapasztalatait is hasznosítva — legkorábban 1990-ben tudjuk azt bevezetni. Kérem ennek tudomásul vételét, s ezzel a korábbi határozat módosítását. Németh Miklós végezetül a tárgyhoz kapcsolódó politikai feladatokról is szólva rámutatott: a jelenlegi helyzetből való kitörési kísérlet — bármelyik utat is válasz- szűk — megbontja a korábban kialakult érdekegyensúlyokat, hiszen a változások az egyes rétegeket, csoportokat eltérő módon érintik. Látnunk kell, hogy fejlődő politikai rendszerünkben a korábbinál markánsabban jelennek meg, és keresnek érvényesülési lehetőséget az eltérő érdekek, ezért sok vitának és konfliktusnak nézünk elébe. Ezért hatványozott fontosságú, hogy a pártban, társadalmunk vezető erejében konszenzus támogassa a gazdaságpolitikai célokat, a társadalom egészében azonban a cselekvőképességhez szükséges mérvadó többség támogatásának elnyerése lehet a reális cél. A párton belüli konszenzus azonban nem biztosítható a korábbi módon és eszközökkel. Ezért javítani kell a döntések előkészítését, érlelését, munkabizottságok működésével és a párttagság széles körű bevonásával. Csak tartalmas viták, esetleg termékenyítő, új szempontok és a megvalósítás sokszínűsége biztosíthatják együttesen a tényleges egyetértést a párton belül. Az írásos előterjesztéshez, illetve Németh Miklós szóbeli kiegészítőjéhez Krasz- nai Lajos, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának első titkára, Horváth István belügyminiszter és Judik István, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének termelő- mestere tett fel kérdéseket. A Központi Bizottság titkára — válaszát témakörönként csoportosítva — előbb a fizetési mérleget csorbító tényekről szólt. Elmondotta, hogy csupán a világútlevél bevezetése miatt az utazási célú valutakiadásaink jó 350 százalékkal, legkevesebb 100 millió dollárral növe- vekedtek. Emelkedtek külföldi hiteleink kamatkiadásai, s végül rontották a fizetési mérleg egyenlegét az áru- és pénzmozgások jelentős eltérései is. Németh Miklós szükségesnek tartotta hozzáfűzni: az esztendő első öt hónapjában nem volt cserearány-vesztesége a magyar népgazdaságnak a nem rubelelszámolású piacokon, ez azonban egyedi konjunkturális tényezőkkel, például az alumínium vagy a kohászati termékek növekvő árával függ össze. Mindenesetre van rá remény, hogy a tervezett 500 milliós fizetésimérleghiányt ebben az évben ne lépjük túl. Egy másik kérdéskör kapcsán a Központi Bizottság titkára kifejtette: a külföldi működő tőke beáramlásával gazdaságunk nem válik sebezhetőbbé, sőt, a „nyitás a világra” erősíti az összekötő szálakat a munkamegosztásban. a kooperációs kap csőlátókban. Németh Miklós úgy vélte: nem irreális cél a külső és belső pénzügyi egyensúlyhiány egyszerre való csökkentése, viszont nagyon lényeges feltételek megléte esetén tartotta csak lehetségesnek a szigorú importgazdálkodás felváltását egy liberalizáltabb importgazdálkodással. Ilyen például egy reálisabb árfolyam, amely „kiüti” a nem hatékony importot, a gazdaságtalan tevékenységet, ám, ha ez néni következik be, a gazdaságirányítási gyakorlatban markánsabb marad a szigorú importgazdálkodás szerepe. A Központi Bizottság titkára kitért arra is, hogy — kölcsönösen elfogadható megoldásokat, találva — át kell gondolni a KGST-kap- csolatok rendszerét. Aláhúzta: a jelenlegi feltété trendszerben és gazdaságirányítási gyakorlatban a KGST mechanizmusának súlyos fogyatékosságai vannak, napirendre kell tehát tűzni a KGST reformját. Ez, a reform irányának megjelölése — az áru-pénzviszonyok, a hitel szerepének növelése, a részleges vagy teljes konvertibilitás célul tűzése stb. — volt egyébként a legutóbbi, prágai tanácskozás egyik központi témája- Nem köny- nyű kérdéskör ez, a döntés még várali magára. A Központi Bizottság tagjai a vitában a legnagyobb figyelmet az előadói beszédben felvázolt két fejlesztési iránynak szentelték. Valamennyi felszólaló az „A” változatot támogatta, kiemelve, hogy ez felel meg annak az elképzelésnek, amely a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet javítását, az egész gazdálkodásunkban a radikális fordulat elérését célozza. A felszólalók aláhúzták, hogy ez a változat további gazdasági nehézségeket, társadalmi feszültségeket teremt, de ezzel együtt az egyetlen célra vezető alternatíva a stabilizáció és a kibontakozás célkitűzéseinek elérésére. Berend T. Iván rámutatott, hogy a radikális változások elhatározásával sokéves késésben vagyunk, Perényi János pedig azt hangsúlyozta, hogy az ilyen súlyú döntések meghozatalához valósághű helyzet- elemzés, politikai szándék és akarat szükséges. A vitában sok szó esett arról, mi akadályozta eddig a gazdaságban elengedhetetlen fordulatot. A legtöbben a szerkezetváltás elmaradásában, a különböző területeken megvalósított, de nem hatásos visszafejlesztésekben és — mint Juscsák György mondotta — a bátortalan és hibás intézkedésekben, az alsó és középszinten a kívánatosnál lassúbb személyi változásokban jelölték meg az okokat. A további tennivalókat illetően szinte valamennyi felszólaló érintette valamilyen formában a termelési szerkezet megjavításának elsőrendű fontosságát. Beck Tamás ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a jobb struktúra nem pusztán és nem elsősorban a termelés egyik-másik részének leállításával érhető el, hanem sokkal inkább a műszaki színvonal, a gazdálkodás színvonalának növelésével, s az állami támogatásnak ezt kell szolgálnia. Tétényi Pál a korszerű technikára épülő szerkezetváltás szükségességét emelte ki, s ebből a szempontból aggodalommal szólt a hazai infrastruktúra elmaradásáról, és szorgalmazta az ország szellemi potenciáljának további erősítését. Dudla József abban látta a továbblépés egyik lehetőségét, hogy a vállalatok egyre jobban a piaci követelmények szerint működjenek, és sikerüljön hatékonyan működtetni a szocialista köztulajdont. Mindezek érdekében javasolta, hogy készüljön a Borsod-Abaúj megye sajátosságait figyelembe vevő sajátos szabályozási és fejlesztési elképzelés. Anta- lóczy Albert, a szerkezetváltás megvalósításához új szemlélettel és mechanizmussal működő irányítást tartott szükségesnek. Perényi János korszerű és rugalmas, tartalmában is megújuló szakoktatásban látta a szerkezetváltás egyik feltételét. A vitában többen szóltak az importgazdálkodás liberalizálásának szükségességéről, amely nemcsak a behozatal ésszerűsítését jelentené, hanem — miként Beck Tamás kifejtette — elősegítené az exporttermelést, a termelő- berendezések fejlesztését, a gazdaság termelőképességének növelését, és gyártmányai minőségének javítását. Ezzel összefüggésben rámutatott a külkereskedelmi forgalom fejlesztésének olyan lehetőségeire, mint a tranzitkereskedelem, és az ország földrajzi elhelyezkedéséhez igazodó transzfer-szerep növelése, az idegenforgalom szolgáltatásainak minőségi és mennyiségi fejlesztése, a feldolgozóipar kivitelének növelése. Szólt arról is, hogy a devizagazdálkodásban a vállalatoknak nagyobb önállóságot kell biztosítani. A külgazdaság témáit érintve szóltak arról, hogy hatásosabb intézkedéseket kell lenni a külföldi működő tőke behozatalára. Somogyi László az építőipar tapasztalatai alapján felvázolta e cél elérését nehezítő objektív és szubjektív okokat. Szorgalmazta, hogy a működő tőke behozatalával kapcsolatos elképzelések megvalósítása kapjon prioritást a hitelek és az állami támogatások megítélésében, teremtsék meg a külföldi vegyes vállalatok munkájához szükséges hazai infrastruktúrát, valamint azt a szakembergárdát és szabályozási rendet, amely kedvez e vállalatok működéséhez. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország és a Közös Piac most bővülő kapcsolata csak akkor lesz számunkra hasznos, hu vállalataink már most számításba veszik a közös piaci országokban 1992-ben életbe lépő exportszabványokat, követelményeket. A Központi Bizottság tagjai közül többen foglalkoztak a radikális gazdasági fordulat kiszámítható gazdasági, politikai és társadalmi feszültségeivel. Ilyenek az átmeneti termeléskiesés, az infláció, a munkanélküliség, az életszínvonal-csökkenés. Hangot adtak azonban azon meggyőződésüknek, hogy ezeket a feszültségeket vállalni kell a további kibontakozás érdé • kében. Berend T. Iván úgy vélte, hogy a kis- és magántevékenység támogatásával, valamint az állami költség- vetés eddiginél is takarékosabb felhasználásával csökkenthetők ezek a feszültségek. Hoós János a továbbfejlesztés egész stratégiájának kialakítását szorgalmazta, s ezen belül új külső piacok feltárását és azokon jelenlétünk bővítését, az egész támogatáspolitika céltudatos átalakítását, a döntési és érdekegyeztetési mechanizmus korszerűsítését tartotta szükségesnek. Vajda György az emberi tényezők szerepét emelte ki, mert úgy vélte, hogy ebben rendkívül nagyok a tartalékok. Sokan olyan szociálpolitikát, „szociális védernyőt” szorgalmaztak, amely koncepcióváltásban, több költségvetési forrásban egyaránt megmutatkozik. A vitában szóba került — elsősorban Juscsák György felszólalásában —, hogy a politikai intézményrendszer reformja a radikális gazdasági változások megvalósításának fontos feltétele, amihez programot adott az országos vártértekezlet. A délutáni vitában további vélemények hangzottak el az „A” és a _,B" változatról. Ezúttal ás többen az „A” változatot tartották a további tervezőmunka reális irányának. Maróthy László kiemelte, hogy az „A” változat valójában nem 1989-re, hanem hosszabb időre szabhatja meg a feladatokat. Katona Béla felhívta a figyelmet arra, hogy e munka kapcsán a tervezők elsősorban az átfogó koncepció kidolgozására törekedjenek, s ne vesszenek el a részletekben. Szlameniczky István szükségesnek tartotta, hogy az „A” változat kidolgozásánál a gazdasági és a társadalmi eszközök egységes alkalmazását vegyék tervbe. Bartha Ferenc a külső feltételek szemszögéből vizsgálta az „A” változatot, és úgy 1 vélte, hogy e tekintetben annak megvalósítása ma kétségeket támaszt. Berecz Frigyes szerint a reális irányvonal az „A” és a „B” változat variációja lesz. Ennek kialakításánál az alapvető stratégiai célokból kell kiindulni, s ezekhez igazítani a rövid és középtávú terveket. Nagy Sándor úgy vélt.e. hogy jelenleg — minthogy az idei gazdasági folyamatók teljes egészükben még nem láthatók, és a hosszabb távú elgondolások sem készek — nem lenne célszerű egyik változat mellett sem dönte ni. Hasonlóképpen vélekedett Kovács László is. A délutáni vitában nagy súlyt kaptak a szerkezetváltás kérdései. Katona Béla kiemelte, hogy ennek érdekében növelni kell az ipái' hatékonyságát, és szem előtt kell tartani a Szovjetunióban, a többi szocialista országban, a Közös Piac országaiban lezajló változásokból adódó lehetőségeinket. Berecz Frigyes javasolta, hogy a vállalatok kapjanak nagyobb szerepet a szocialista export-impcrt ügyletek bonyolításában. Köveskúti Lajos az" ipari szövetkezetek munkájáról'és terveiről szólva kiemelte azoknak a beruházásoknak a szükségességét, amelyek hozzásegíthetik a termelőket a hatékonyabb, jobb minőségű és a szerkezetváltást is segítő munkához. A gazdasági fejlődés, a szerkezetváltás energiaszükségleteiről szólva Kovács Lász ló részletesen vázolta a bányászat helyzetét. Rámutatott a korábbi döntések következményeire és felhívta a figyelmet arra. hogy a bányászat egyes területein ma is nagyfokú bizonytalanság tapasztalható. Szükségesnek tartotta, hogy egy tudományosan megalapozott energiagazdálkodási távlati program készüljön, s ezen az alapon megnyugtatóan rendezzék a bányászat és az áldozatos munkát végző bányászok helyzetét, A vitában szóba kerültek hazai és nemzetközi pénzügyeink is. Fodorné Birgés Katalin úgy vélte, hogy a Központi Bizottság elé terjesztett változatok valójában pénzügypolitikai koncepciók, és nem valódi fejlődési irányvonalak. Bartha Ferenc rámutatott, hogy elengedhetetlen a pénzügyi rendszer korszerűsítése, s ezen a téren a döntési rendszer továbbfejlesztése. Kiemelte, hogy a pénzügyi intézkedések csak akkor eredményesek, ha a vállalatok gazdálkodását a kívánatos irányban befolyásolják, s növelik versenyképességüket. A hozzászólók közül többen foglalkoztak az elosztás, a jövedelem, a bérek kérdéseivel, különböző szociális problémákkal. Nagy Sándor a három fő „jövedelemtulajdonos” — a lakosság, a költségvetés és a vállalatok — közötti arányos közteherviselésről szólva rámutatott, hogy miközben a reáljövedelmekre, a reálkeresetekre vonatkozó elgondolások nagyjából-egészében a tervezettnek megfelelően alakulnak, addig a beruházások meghaladják a tervezettet, s a költségvetés is nagyobb hiánnyal küzd a számítottnál. Ö is és mások — a délelőtti vitában Tétényi Pálm JIoós János, Berend T. Iván, délután Gáspár Antalné, Szlameniczky István, Fodorné Birgés Katalin — nagy nyomatékkai szóltak arról, milyen módon lehetne enyhíteni azokat a terheket, amelyek a különböző fejlesztési elképzelések elkerülhetetlen következményeként a lakosságra hárulnak. Többen szorgalmazták az infláció korlátok között tartását, a munkanélküliség terheit csökkentő intézményes eszközrendszer, szociálpolitikai koncepció kidolgozását, a bérreform előkészítését, valamint a dolgo(Folytatás a 3. oldalon)