Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-06 / 134. szám

% Nepulmq 1988. június 6., hétfő Száznegyven éve született Ba­ross Gábor (1848—1892), a dua­lizmus korszakának egyik leg­kiemelkedőbb gazdaságpolitikusa, minisztere, a magyar államvasu­tak rendszerének megteremtője. A pesti egyetemen hallgatott jo­got, majd a Felvidéken volt me­gyei tisztviselő; Trencsénben la­pot alapított és szerkesztett (ma­gyar, német és részben szlovák nyelven), melyben bátran bírál­ta a közigazgatási visszásságo­kat. 1875-től szabadelvű párti képviselőként Tisza Kálmán hí­vévé szegődött. 1883-ban köz­lekedési államtitkárrá. 1886 de­cemberében közmunka- és köz­lekedésügyi, 1892 májusában ke­reskedelemügyi miniszterré ne­vezték ki. Működése az elma­radt magyar gazdasági élet fej­lesztésében korszakalkotó. Nevé­hez fűződik a vasútvonalak nagy részének államosítása, a vasúti hálózat további fejlesztése, a va­gon- és mozdonypark jelentős növelése, a vasúti díjszabás ki­dolgozása. A teheráru-díjszabás új kialakításával a mezőgazda- sági termékek versenyképessé­gét, a kereskedelem és az ipar- fejlesztés érdekeit szolgálta el­sősorban. Kiépítette Fiume kikö­tőjét, fejlesztette a dunai hajó­zást (a Vaskapu szabályozása stb.), a magyar tengerhajózást, megalkotta az első modern út­törvényt. Megalapította a Pos­tatakarékpénztárt. egyesítette a postát és a távírdát. Életművé­vel, közlekedéspolitikájával Szé­chenyi reformeszméinek megva­lósítására törekedett. A Nap kél; 4.43 órakor, nyugszik: 20.37 órakor. A Hold kél: —,— órakor, nyugszik: 11.20 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon NORBERT nevű kedves olvasóinkat! Germán eredetű: az ófelnémet ,,Nord” ,,Észak”, a „Beraht" ..csillogó, fényes” szavakból je­lentése: ..északi fény”.. ^ Időjárás Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: a Dunántú­lon erősen felhős vagy boruli lesz az ég, sokfelé esővel, zá­porral, egy-két helyen zivatar­ral. Főként délnyugaton jelen­tős eső valószínű. Keleten az időnként megnövekvő felhőzet­ből helyi záporok. zivatarok várhatók. A szél ma mindenütt délire, délnyugatira fordul, megélénkül, zivatarok környe­zetében átmenetileg megerősö­dik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma a Dunántúlon 20 fok közelében, keleten 26' fok körül alakul. Olvasom, hogy kicsapták az iskolából a világhírű rocksztar. Mick Jagger kiskorú leányát, mert Lord Astor fiával szerelmeskedett. A tizenhat éves Jade Jaggert. az intézet igazgatónője csípte fiilön, amint éppen az ablakon keresztül mászott vissza a kollé­giumba a légyott után. A lány hiába védekezett azzal, hogy imádja az ifjút, megparancsolta neki, hogy azonnal csomagoljon. Haj. szörnyű az öregedés! Az igazgatónő bizonyara elfelejtette már, hogy tizenhat évesen több ezer társá­val együtt mennyire rajongott Jagger-apukáért .. . Még akár a szobájába is bemászott volna... (mikes) — lottótájékoztatö. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatója sze. rint, a 22. játékhéten öttalá- latos szelvény nem volt. A 4 találatosokra egyenként 359 096 forintot, a 3-asokra 1976-ot, a 2-esekre pedig 56 forintot fizetnek. — DIÁKGÁLA. Ma, délután 2-kor. ünnepélyes diákgálára kerül sor Egerben, a Megyei Művelődési Központban, me. lyen megyénk középiskoláinak legjobb művészeti csoportjai és szólistái lépnek fel. Ekkor adják át a megyei diákna­pok minősítéseit is, s. kö­szöntik a fiatalokat, a moz­galmi életért legtöbb mun­kát végző pedagógusokat. — KÉPZŐMŰVÉSZETI al­kotótábor. Június 24-től jú­lius 3-ig tartják a kisnánai általános iskolában azt az alkotótábort, amelyet a Mát­ra Művelődési Központ szer­vez, s főként a Gyöngyösi Műhely képzőművészei vesz­nek részt V. Delast Elena ve­zetésével. — GARABONCIÁS-EST. A könyvheti programok sorá ban ma, este 7 órakor, Aczél Géza költő találkozik Eger­ben az olvasókkal. A Gora-. bonciás könyvesbolt esemé­nyén a házigazda: Sziki Ká roly és Szabó Viola lesz. — AGROKÉMIAI központ Lőrinciben. Várhatóan júli­us elején adják át azt az ag­rokémiai központot, amely termelésével Heves, Nógrád és Pest megye mezőgazdasági üzemeit látja majd el folyé­kony műtrágyával. A Gödöl­lői Agrártudományi Egye­temhez tartozó üzem vasúti ipari vágánnyal, keverőrész­leggel és egy 20- ezer tonnás tárolórésszel rendelkezik majd. — ÁRENGEDMÉNY a szc- mélytaxinál. A Mátra Volán vezetése úgy döntött, hogy 13 százalékkal mérsékli a személytaxi utazási tarifáit. Az elhatározásról röplapokon, illetve a taxisok tájékoztatá­sa alapján értesítették az utazóközönséget. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon : 11-000. gyermekorvosi ügyelet: este 19 órától holnap reggel 7.43 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér. 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon : 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. köjál-készenlét Eger­ben : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet- rögzítőn lehet bejelentést tenni. „Kiváló Üzem” a recski kőbánya Vasárnap délelőtt tartották meg az építők napja ün­nepséget az Észak-magyar­országi Kőbánya Vállalat Recski Üzemének dolgozói. Jeles dátum ez életükben: elnyerték a Kiváló Üzem cí­met. Az ünnepségen Seregi Já­nos üzemi párttitkár tartott beszédet. A recski kőbánya történetében az elmúlt év kimagasló eredményt hozott. Amíg 1984-ben 13 millió fo­rint veszteségük volt, addig tavalyelőttre már 500 ezer forint értékű nyereséggel termeltek. Az pedig minden­képpen figyelemre méltó, hgy 1987-ben közel négymil­lió forintos nyereséget értek el. Ez nagyrészt köszönhető a termékszerkezet-váltásnak is. Hozzákezdtek a faragott kő készítéséhez — az Orszá­gos Műemlékvédelmi Fel­ügyelőség részére —: a bu­dai és az egri vár rekonst­rukciójához. Tavaly az NSZK-ba és Svájcba 147 tonnát exportáltak belőle, ebben az évben pedig közel ezer tonna kivitelre számíta­nak. A recski üzem terme­lési értéke 1987-ben 41,7 ■millió forint volt. A Kiváló Üzem címet Cseh Zoltán, a vállalat igaz­gatója adta át Holló Jmre üzemvezetőnek, aki minisz­teri kitüntetésben is része­sült. öten Kiváló Dolgozó elismerést kaptak. A megújulás jegyében Aktívaértekezletre készül a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottsága. A megyei tanács nagytermében ma, délután 2 órakor megtartan­dó tanácskozáson a politikai reformról, a helyi társadal­mi életről, a népfront felada­tairól és szerepéről'esik majd szó. A témakörben szerepel még a mozgalom megújulá­sának elképzelése, a kereté­ben tevékenykedő egyesüle­tek működése, illetve a tele­pülésfejlesztés közös lehető­sége. A meghívott előadó: Böhm Antal, az MSZMP Társada­lomtudományi Intézetének íőmunkatársa. Virágnyílás idején MEGKEZDŐDIK A HAZAI GYÁRTÁS Aeroszolos spray-szelepek Sírokból Az év második felében megkezdődik az eddig tőkés importból beszerzett aero­szolos spray-szelepek hazat gyártása a Mátravidéki Fém­művek Siroki Gyárában. A szigorú minőségigényű ter­mék előállítása érdekében gyártási, együttműködési, gépszállítási és know-how szerződést írt alá a vállalat Marian Józef Trojan len­gyel származású grafikus- művész munkáiból nyílt ki­állítás vasárnap Keszthelyen a Goldmark Károly Műve­lődési Központban. Az ér­deklődők több mint száz li­Remélhetőleg mindenki tudja: gépkocsijának vagy motorkerékpárjának, eset­leg más járművének az el­adásakor bizonyos forma­ságok elintézésére van szük­ség. A tapasztalat azonban azt bizonyítja, a gyakorlat­ban sokan tesznek úgy, mintha nem lennének ezzel kapcsolatos ismereteik. A fontosabb tudnivalókról kér­deztük Bartos Sándor r. őr­nagyot, az Egri Rendőrka­pitányság igazgatásrendé­szeti osztályának vezetőjét. — Mindenekelőtt: mi az alapvető szabály az átírás­kor? — A rendszámmal ellátott járműveknek megyei szék­helyű nyilvántartása van. Ha valaki mondjuk Heves megyén belül kívánja érté­kesíteni, ezt a tényt a vevő lakhelye szerinti rendőrka­pitányságon, ha viszont más megyebelinek, akkor a saját lakhelye szerint illetékes főkapitányságon kell beje­az olasz Lirtdal Italiana cég­gel. A tervek szerint évi 30 millió darab készítésével in­dulnak. A későbbiekben fo­lyamatosan sor kerül majd speciális és környezetkímélő pumpás szelepek -termelésé­re is. A nem rubelelszámolású devizamegtakarítás révén nó- és rézmetszetet láthat­nak. A szép számú ex libris mellett jeles íróinkat — köz­tük Petőfi Sándort, József Attilát és Illyés Gyulát — ábrázoló portrékból, vala­mint a magyar—lengyel ba­lenteni. Így a vásárló ha akarja, ha nem, kénytelen elvégeztetni az átírást, mert a hatóság erre őt felszólítja éppen a bejelentés alapján. — Miért van minderre szükség? — Előfordulhat, hogy a vevő nem íratja át a jármű­vet a maga nevére, hanem azonnal továbbadja. Ily módon követhetetlenné vá­lik, hogy ki is a tulajdonos. Fontos az eladónak a beje­lentés és az átírás azért is, mert megeshet, hogy példá­ul volt gépjárművével cser- benhagyásos gázolást követ­nek el. Ilyenkor a rendőrség természetesen mindig azt a személyt keresi meg, aki a nyilvántartásban szerepel. A szabály betartásával sok kellemetlenségtől kímélheti meg mindenki magát. — Kit terhel az átírási kötelezettség? — A vevőt. Ha megyén belül vásárolta a kocsit vagy motort, akkor 15 napon be­nagyobb tömegben juthatnak majd aeroszolos szelepekhez a hazai kozmetikai, háztar­tásvegyipari, i gyógyszeripari és egj’éb töltő vállalatok. A mintadarabokat már teszte­lik. A gyártmányfejlesztést anyagilag az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság is támogatja. rátság kialakulásához, (elmé­lyüléséhez hozzájáruló ese­ményeket felelevenítő ex­presszív életképekből áll a kollekció. Marian Jozef Trojan — miht ismert — Füzesabony­ban lakik és alkot. lül köteles erre a lakhelye szerinti kapitányságon. Szük­séges hozzá a forgalmi en­gedély, az egymásközti szer­ződés és az átírási adatlap. Ha más megyéből vette a járművet, ezt ajánlott le­vélben jelentse be annak a megyei főkapitányságnak, ahonnan kapta. Nem árt megőrizni az ajánlott kül­deményről szóló szelvényt, hisz ezzel rendőri ellenőr­zésnél igazolható, hogy mindent megtett az átírás érdekében. — S ha valaki mégis meg­feledkezik a fentiekről, mi­lyen szankciókra számíthat? — Az átírás elmulasztása miatt — ha ez saját hibából történik — a helyszíni ellen­őrzéskor elveszik a jármű hatósági jelzését, a forgalmi engedélyt, és kitiltják a for­galomból. Emellett a köb- centinkénti 3 forintos át­írási illetéken túl tízszázalé­kos büntetést is le kell róni. (sz. z.) • • Uvegcsiszolók országos vetélkedője A Parádi Üveggyárban szombaton rendezték meg az iparág ifjú üvegcsiszoló mes­tereinek országos vetélkedő­jét. A korábbi versenyeken győztes fiatalok öt gyárai képviselve mérték össze tu­dásukat. A feladat színes tá­lak csiszolása volt, szabadon választott mintákkal. A győz­tes Haczvikkel Imre, az Aj­kai Üveggyár fiatal szakem­bere lett, s vele együtt min­den versenyző megkapta az Üvegipar Ifjú Mestere címet Tk Merkúrtól’l ^ jelentjük J Trabant L. Hy. (Bp.) 481 Trabant C. Hy. (Bp.) 69 Trabant L. Sp. (Bp.) 13 488 Trabant L. Sp. (D.) 11 277 Trabant C. (Bp.) 4 209 Trabant C. (D.) 3 325 Wartburg St. (Bp.) 3 644 Wartburg St. (D.) 2 130 Wartburg Sp. (Bp.) 4 752 Wartburg Sp. (D.) 3 721 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 12 551 Wartburg Tour. (Bp.) 3 448 Wartburg Tour. (D.) 2 453 Skoda 105 S (Bp.) 12 293 Skoda 105 S (D.) 9 142 Skoda 120 L (Bp.) 28 021 Skoda 120 L (D.) 15 905 Lada 1200 (Bp.) 47 467 Lada 1200 (D.) 34 215 Lada 1300 S (Bp.) 24 364 Lada 1300 S (D.) 17 634 Lada SZ. (Bp.) 1 701 Lada SZ. (D.) 989 Lada 1500 (Bp.) 16 196 Lada 1500 (D.) 12 105 Lada C. (Bp.) 1 099 Lada C. (D.) 269 Lada Niva 725 P. Fiat 126 P (Bp.) 2 524 P. Fiat 126 P (D.) 1 986 Dacia L. (Bp.) 16 297 Dacia L. (D.) 12 309 Dacia C. (Bp.) 3 268 Dacia C. (D.) 3 257 Dacia TLX( Bp.) 6109 Dacia TLX (D.) 4 093 Zastava (Bp.) 20 249 Kisgrafikák Füzesabonyból r'Megkérdettük.• Mit kell tenni gépjármű-átíráskor? NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Fűszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztű-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÚ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf 23) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös. Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel -u. 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Vyomda Egri Gyáregység Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÖZSEFNÉdr — HU ISSN 0133—0703 Múló idők...

Next

/
Oldalképek
Tartalom