Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-20 / 146. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJÉTEKI XXXIX. évfolyam. 146. szám ARA: 1988. június 20.. hétfő 1.8# FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Váltás Egy országgyűlési képviselő kérdezte nemrégiben az ipari tárca egyik vezetőjétől: várható-e generá: cióváltás a vállalatok élén? Ugyanis a régi vezetők cseréje elengedhetetlen Merthogy akik évtizedeken keresztül tevékenykedgettek egy-egy cég élén, aligha képesek nagyobb sebességre kapcsolni. Aligha tudják az évek során beléjük ivóJ dott szemlélet miatt aktívan kivenni részüket a termékszerkezet-váltásból. Viszont termékszerkezetváltás nélkül elképzelhetetlen a gazdasági reform. A válasz kedvező volt. A miniszterhelyettes egyetértett a felvetéssel, s mint elárulta, már az eltelt he- j tekben is történtek lépések ezen a területen. Több nagyobb gyár élére választottak fiatal, agilis szakembert. Hogy az adott helyzetben a legrátermettebbek kerültek ezekbe a pozíciókba? Nehéz lenne erre egyértelmű választ adni, mert azért történnek furcsa dolgok manapság is. Nemrégiben a televízió Ablak című műsorában láthattuk azt a riportot, amelyből kiderült, hogy egy termelőszövetkezet nyugdíjazás'miatt megüresedett elnöki székébe a helyi hatalmasságok nem engedték meg, hogy a legmagasabb szakmai képesítéssel rendelkező kerüljön, az, aki azelőtt ugyanott az elnökhelyettesi funkciót töltötte be. Az ilyen személy- cserék nem válnak hasznára a magyar gazdaságnak, s nem kedveznek a szárnyait bontogató reformnak. Mivelhogy a helyi hatalmasságok arra törekedtek, hogy olyan embert ültessenek az elnöki székbe, aki nem önállóan gondolkodó személyiség. Egyik ismert politikusunk , nyilatkozott nemrégiben a politika és a személyiség kapcsolatáról. Mint mondotta : meggyőződése, hogy egy vezetőnek arculata kell, hogy legyen. Egy arc nélküli emberrel nem lehet kontaktust tartani, mint ahogy sötétben is nehéz beszélni valakivel, ha nem látjuk a vonásait. Viszont a£ egyéniséghez hozzátartozik, hogy egyes részkérdésekről van önálló véleménye. Ezen nem kell megdöbbenni. Az egyéniség fogalmáról — igaz, csak mostanság — egyre többet és többet hallunk. Nem is csoda, hiszen okulni igyekszünk a közelmúltból. Amikor is a sorozatos hibás döntések felelőssége feloldódott a személytelenségben, az arcnélküliségben. A hazai gazda- í sági, társadalmi reform I sikerre vitele érdekében : szükséges, hogy minden szinten megteremtődjön» a személyi feltétele is. Nem kell félni a fiatalítástól, s attól sem, hogy a különböző vezetői posztokra ne bábokat, hanem önálló arculatú személyiségeket válasszanak. Homa János A NEGYVENEDIK TANÉVET ZÁRTÁK Diplomaátadás az egri főiskolán ünnepélyesen tanárrá fogadom ... — A negyvenedik tanévét zárja az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola. A magyar oktatásügyben is fontos szerepet játszó pedagógusképző, felsőoktatási intézmény, mely az elmúlt négy évtized alatt több mint huszonötezer diplomás tanárt képzett hazánk iskolái számára. — e szavakkal kezdte tanévzáró és tanáravató ünnepi beszédét dr. Szűcs László főigazgató, a szombaton délelőtt megtartott ünnepségen. Az értékelő és útmutató gondolatok után a főiskola 320 nappali tagozaton végzett hallgatójának adták át a diplomái. Közöttük egy külföldi, déljemeni diáknak is. Vörös diplomát kapott Horváth né Mihályi Irén negyedéves orosz—történelem szakos hallgató, aki munkájával kiérdemelte az Evfolyamelsö kitüntetést is. A bensőséges hangulatú eseményen szülők, barátok jelenlétében került sor az évközi munka értékeléseként a tanári pályázatok eredményének kihirdetésére, és a hallgatói alapítványok átadására. Orbán Sándor főigazgatóhelyettes, a főiskolai tudományos bizottság elnöke nyújtotta át az első és második helyet elért tanári pályázatok jutalmát. Első helyen végzett dr. Pelle Béla tanszékvezető főiskolai tanár „Geometriai transz- formációk” című munkája, valamint dr. Varga János adjunktus- és dr. Kárász Imre docens tanulmánya „Segédanyag az intenzív pedagógus-továbbképzés biológia szakos hallgatók részére” címmel. Miklovitz Lászlóné adjunktus és Kris- ton Ferencné adjunktus pályázataikkal második díjat nyertek. A Marx Károly Alapítvány helyezettjeinek a főigazgató adta át a jutalmat. Csatos- né Harmati Erika negyedéves orosz—történelem szakos főiskolai hallgató lett az első, a második helyezést pedig . Gacsal Éva negyedéves magyar—orosz szakos hallgató kapta meg. Jó tanuló, jó sportoló kitüntetésben részesült Mihalik Sándor negyedéves biológia—* testnevelés szakos hallgató. Első alkalommal osztották ki az 1986-ban alapított Közművelődési Munkáért kitüntetést, amelyet Hives Zoltán negyedéves matematika—ének szakos hallgatónak ítéltek, öten részesültek főigazgatói dicséretben, hét hallgató pedig a tanulmányi versenyeken eléri eredményért pénzjutalomban részesült. A fiatal tanárok egy csoportja (Fotó: Szántó György) SZÍNEN AZ ISTVÁN, A KIRÁLY IS Ausztriai Duna-fesztivál Duna-fesztivál néven öt hétig tartó, nagyszabású nemzetközi kulturális eseménysorozat kezdődött szombaton Ausztriában. Ünnepélyes megnyitóján, amelyet Krems városban tartottak, beszédet mondott Kurt Waldheim osztrák köztársasági elnök, a külföldi vendégek között pedig ott volt Stark Antal művelődési minisztériumi államtitkár és Nagy János bécsi magyar nagykövet. A fesztivált Alsó-Ausztria tartomány szervezte a Duna menti népek kulturális ösz- szetartozási tudatának elmélyítésére, a közép-'európai és a kelet—nyugati együttműködés erősítésének céljával, s a tervek szerint a jövőben kétévenként megismétlik. Az idén július 24-ig a tartomány szinte valamennyi településén együttvéve csaknem száz rendezvényen vonultatják fel 20 ország — elsősorban a Duna melletti államok — kultúrájának képviselői a zene, a színház, a film, a video, a képzőművészet, a tánc és más művészeti ágak válogatott, főként új, kortársi alkotásait. A külföldi vendégszereplők között nagy számban lesznek magyarok is. A Duna-fesztiválon többek között fellép a budapesti Operaház kamarabalettje, az Állami Hangversenyzenekar, a debreceni református kollégium kórusa, a Vízöntő (együttes és több rockegyüttes, Szörényi —Bródy „István, a király"- ának budapesti társulata pedig két alkalommal előadja a híres magyar rockoperát. A fesztivál film- és videó- szemléjén levetítik Jancsó Miklós és számos más magyar művész munkáit, s ugyancsak sok magyar résztvevője lesz a „Duna” című fotóművészeti versenynek. Több rendezvényen bemutatják a magyarországi német nemzetiség népművészetét, mai képzőművészetét és irodalmát. A Duna-feszti- válnak kiemelkedő programja lesz az a háromnapos nemzetközi tudományos szimpózium, amelyet az ősi Melk városban rendeznek július első félében a középeurópai kulturális örökségről es szellemiségről, s amelyen magyar szakemberek is részt vesznek. Véget ért a szovjet-magyar ifjúsági barátságfesztivál A negyedik szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál utolsó napjának programjaként Piatras-Vaclovas Ignotas, a Komszomol Központi Bizottságának titkára és Ernőd Péter, a KISZ Központi Bizottságának titkára „közösségi programot" irt alá. 1986 áprilisában, Moszkvában, a szocialista országok ifjúsági szervezeteinek első titkárai többoldalú megállapodást írtak alá arról, hogy az ifjúsági szövetségek hogyan tudják a KGST Komplex Programjának megvalósítását elősegíteni. Elsődleges feladatokat felsorakoztató keret- programról van szó, amelynek révén a kijelölt témakörben érdekelt ifjúsági szervezetek két- és többoldalú szerződésekben határozzák meg: milyen típusú együttműködést akarnak vagy tudnak megvalósítani. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség most az első ilyen kétoldalú együttműködési szerződést írta alá. Ebben legfontosabb feladatként a vállalatközi, a testvérmegyei, és az utóbbi időkben erősödő határmenti kapcsolatok koordinálását, támogatását, a fejlesztéshez szükséges feltételek megteremtését jelölték meg. Az ünnepélyes aktus — amelyen részt vett Viktor Mironyenko, a Komszomol KB első titkára és Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára — az ifjúsági barátságfesztivál politikai programjainak záróakkordja volt. A szovjet és a magyar küldöttség mintegy 700 tagja az eltelt három napban olyan fórumokon, találkozókon vett részt, amelyeken a szocializmusról, a két országban kialakult és formálódó szocializmusképről, a Szovjetunióban zajló átalakulásról, a magyarországi reformfolyamatokról, az új politikai gondolkodásról, s mindezekkel összefüggésben a fiatalokat érintő más legfontosabb kérdésekről cseréltek véleményt. Az SZKP és az MSZMP tevékenységének megújításával összefüggésben elsősorban a két ifjúsági szövetség jövője foglalkoztatta a fiatalokat, akár ifjúság- politikai fórumon, akár szűk körű beszélgetésen, akár kulturális vagy sport- programon vettek részt. A fiatalok megállapították, hogy a Komszomol és a KISZ együttműködésében másfajta utat kell járni a jövőben Ezeket a tapasztalatokat erősítette meg Hámori és Mironyenko, valamint a két delegáció több más vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet vasárnap rendeztek. Mint Hámori a politikai munkáról szólva kifejtette: olyan nemzedékek tagjai vettek részt ezen a fesztiválon, akiknek személyes sorsa és nemzeti léte is a szocializmushoz, még pontosabban a szocializmus megújulási képességéhez kötődik. A találkozót nagymértékben befolyásolta, hogy Magyarországon már lezajlott, illetve a Szovjetunióban készülőben van az brszágos pártértekezlet. Szó volt arról a beszélgetéseken, hogy mit is eredményezhetnek ezek a két ország életében, és különösen a fiatalok számára. Mint Hámori mondotta: a dinamikus politikának népszerűsége van. ez a politika ismét vonzó lehel a fiatalok számára. — A politikát az ifjúság annak alapján minősíti, hogy képes-e a társadalom bővített újratermelését megszervezni, vagy pedig csak a korábbi viszonyok konzerválására törekszik, illetve azt eredményezi. A fiatalok abban viszonylag egységesek, hogy nem lehetnek sem tétlen szemlélői a két országban végbemenő változásoknak, de nem lehetnek csak végrehajtói sem. Mironyenko annak a szociológiai felmérésnek az eredményéről számolt be, amelyet a fesztiválok történetében először készítettek el. Elmondotta: mind a ma gyar, mind a szovjet fiatalok igényelték a kialakult kapcsolatok elmélyítését, fejlesztését, megerősítését, és ennek érdekében javasolták, hogy alakítsák át a jövőben megrendezendő fesztiválok jellegét, erőteljes mértékben csökkentve a protokolláris rendezvényeket. Indítványozták, hogy létesítsenek az ifjúságpolitikáról és a demokráciáról szóló tv- hidakat. bővítsék a külkereskedelmi, külgazdasági és tudományos kapcsolatokat, folytassák az innovációs ötletbank működését, hozzák létre a fiatal közgazdászok és menedzserek szervezetét a Szovjetunióban és Magyar- országon, valamint a fiatalok számára árukat gyártó közös vállalatokat. A fesztivált ifjúsági bál és gálaműsor zárta le. A magyar küldöttség különvona- ta hétfőn indul Budapestre. (MTI) Finn delegáció Egerben llkka Kanerva, kancelláriai miniszter vezetésével magas rangú finn delegáció látogatott vasárnap Egerbe. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa vendégeként hazánkban tartózkodó küldöttséget a megyei népfront-bizottságon Virág Károly, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára, Schmidt Rezső, a megyei tanács elnöke, valamint Palcsó Pál, az egri városi pártbizottság titkára, dr. Varjú Vilmos, Eger Város Tanácsának elnöke, és Molnár István, a HNF egri városi bizottságának titkára fogadta, majd dr. Végh Miklós, a Népfront Heves Megyei Bizottságának elnöke tartott tájékoztatót a megye és a város gazdasági és társadalmi életéről. Ezután a -finnek videofilm segítségével ismerték meg a megye nevezetességeit, majd Eger történelmi és műemléki értékeit keresték fel, így többek között ellátogattak a vármúzeumba, az egyházmegyei könyvtárba, megtekintették a bazilikát és a Dobó teret is. Az ebédet követően a delegáció elutazott megyénkből A magyar—finn barátsági hét alkalmából hazánkban tartózkodó finn politikai küldöttség, llkka Kanerva vezetésével tegnap Egerbe látogatott CNépújság-telefotÓ — MTI — H. Szabó Sándor felv.)