Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-18 / 145. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. június 18., szombat MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS 7. Megértő házasság „Béketárgyalás99 A műit század utolsó napjaiban játszódó, szerelmi történettel átszőtt politikai témájú filmet forgat a Magyar Televízió és a MAFILM Béketárgyalás címmel. A Balogh Zsolt rendezésében készülő film forgatókönyvét Nagy András és Balogh Zsolt irta, operatőre pedig B. Marton Frigyes. Egy jelenet forgatása Tapolcán a Malom-tónál. Mindennapi nyelvünk A korlátjai Beszélgetés Udvaros Dorottyával A zongorára támaszkodik, s közben lüktet benne a ritmus. Mozog a körömcipője, a csípője; ütemesen billenti előre-hátra a fejét. Aztán odaszalad a mikrofonhoz és énekel. A közönség önfeledten tapsol. Alig akarja elengedni kedvencét. Igen, mormolom magamban, igazi nő. S mi több; színésznő. Öltözőjében erről kedz- jük a beszélgetést. — Előny ezen a pályán, ha valaki nő? — Nem tudom. Szerintem mindegy. Bizonyos helyzetekben egy nőnek is lehet könnyű, máskor pedig nehéz, akár a férfiaknak. — Nem fél attól, hogy beskatulyázzák egy szerepkörbe? — Tudom mire gondol... De amíg fiatal az ember és csinos, nyilvánvaló, hogy könnyűvérű hölgyeket osztanak rá. Nem vagyok naívaalkat; mit osszanak rám? Majd később beleöregszem az anyaszerepekbe... — Szépnek tartja magát? — Egy színésznő attól szép, hogy tehetséges. Ebben hiszek. — Flogyan óvja testi-lelki kondícióját? — Nagy keservesen megpróbálok reggel nyolckor vagy kilenckor tornászni; meghalok közben. Iszonyatos. És megszervezni, hogy jöjjön valaki, aki a gyerekre vigyáz... Nehéz. Egy külföldi színész például meg tudja csinálni azt, hogy egy bizonyos feladat elvégzése után, amelyért jól megfizetik, egy-két hónapig nem dolgozik. Olvas, sétál, úszik, tornászik. Nálunk nagyobb a hajtás. Az Egri Szimfonikus Zenekar az idén huszonöt éves. A jubileumi évet sűrített programokkal zenéli végig, de az igazi hangversenyt, a jubileumit, a nagyot, amelyre összehívta barátait, a lélek és a szellem mecénásait, azt most tartotta, szombaton este, június 11-én a Gárdonyi Géza Színházban. S ha most eddigi szokásunktól eltérően, meg a jubileumi hangulat érzékeltetésére a külső körülményeket jegyezzük le inkább, annak az az oka, hogy sokszor a külső, a kísérőjelenségek mutatnnak rá a lényegre. Egyáltalán arra, hogy mindez miért és főként hogyan történt? A nyári időszak és Egerben ideális a baráti összejövetelekre. És ezek a találkozások óhatatlanul is felismerésekhez vezetnek. Már a színház előterében hangos felrebbenésekkel egymásra ismertek azok, akik huszonöt évvel ezelőtt itt, Egerben zenei együttesről, irodalmi színpadról, egyáltalán egy szellemi-lelki közösségről ábrándoztak. És mert a mecénatúra hajlott az elgondolásokra, bele is nyúlt a zsebébe, mert akkor is nagy lélegzetvétel táján élt az ország, hát minden jó gondolatnak tettekben volt a lecsapódása. Egykori fiúk és lányok bökték cinkosan oldalba egymást, hogy no, lám, te is itt vagy, te sem öregedtél meg, no, nem annyira, vagy hogy is mondjam? Volt ebben a nevetéssel, emeltebb hanggal is palástolt el- érzékenyülésben nosztalgia is, ki nem mondott kérdés is, summá- zat arról, hová is jutottunk, hová is juthattunk volna mindannyian, ha még egy kicsit komolyabban, fegyelmezettebben, még inkább a mélyről jövő szándék még teljesebb hitével, az emberi méltóság elérésének biztos tudatával tettük volna. A színháztermet ez a vibrálás töltötte meg, mert Udvaros Dorottya énekel — Melyik tulajdonságáról szeretne leszokni? — Pontatlan vagyok. Folyamatosan elkések mindenhonnan, és ez borzasztó. Állandóan ideges vagyok, mert tudom, hogy már késésben vagyok. Akik várnak rám, azok a pokolba kívánnak, hogy miért nem vagyok már megint ott, már megint miért nem tudtam pontos lenni. Pedig újra és újra elhatározom, hogy most aztán... — Beszéljünk a szerelemről; arról a szerelemről, amely a színházhoz fűzi. — Fantasztikus társulatnál kezdtem Szolnokon, s nagyon jó rendezőkkel, Padi Istvánnal, Csiszár Imrével, Horváth Jenővel dolgozhattam együtt. Pestre, a Nemzetibe az a két rendező hívott — Zsámbéki Gábor és Székely Gábor— akiket abban a pillanatban az ország legjobbjainak tartottam. Aztán a Katonában, mi mind a harmincketten választottuk egymást. Olyan volt, mint egy szerelmi házasság. — Tart még a szerelem? — Kezdünk csiszolódni megértő házassággá. Szóval az első lángolás elmúlt már. Nagy viták vannak a színészek és a vezetőség között, odavissza. De hát ez ilyen. A jó házasság végülis akkor jön létre, amikor a házastársak elnézik ugyan egymás hibáit, de azért meg is nevezik azokat, és segítik a másikat. Jó, hogy egy azok, akik ott, fenn, a pódiumon Erkel, Bach, Beethoven muzsikáját szólaltatták meg, mint egy számadás kiválasztott mustrájaként, Ugyanúgy vizsgadrukkal eltelve ültek a székeiken, mint mi lenn, a nézőtéren; mert egy ilyen jubileum nemcsak a gyakorló zenészeknek bizonyitványosztás, hanem a közönségnek is, amely hűséges hűtlenséggel, de érdeklődést tükröző ezer arcával élni, hatni, emelkedni engedte-segí- tette ezt a kis szellemi összeesküvést — a zene, a harmónia, a szépség, az emberi tisztesség szolgálatában. És itt volt a minisztériumi szinttől kezdve személy szerint is mindenki, akinek joga, lehetősége és kötelessége volt és maradt ebben a bükkaljai kis fészekben a szellemi folytonosságot, folyamatosságot ápolni és olykor csak biztosítani. De ez a „csak” az adott pillanatban nem is kevés. A koncert szónoka, Kovács Sán- dorné, a megyei tanács elnökhelyettese frappáns tömörséggel fogalmazta meg a jubiláns barát; társaság lényegét és hasznát: „A zenekar amatőr művészeti csoportot jelent, mely a hivatásos státus helyett az amatőrséget választotta, annak minden örömével és buktatójával együtt... Jeilyenfajta perióduson is átesnek. — Áz Ön helyzete stabil ebben a házasságban. Sőt! — Na, látja, én azzal sem foglalkoztam soha, hogy az én helyzetem milyen. — Mert azért nem is nagyon kellett... — Ebben igaza van. De amikor elmentem szülni, akkor mindenki azt mondta, hogy te nem félsz, hogy jön helyetted a Básti Juli, és nem fogsz szerepet kapni? Azt válaszoltam: nem félek. Nem azért, mert úgy gondoltam, hogy én vagyok a legjobb, és verhetetlen vagyok, hanem mert bízom azokban az emberekben, akikkel együtt dolgozom. Akik, úgy gondolom, nem csupán három évig használnak, s után a eldobnak, és nem azért hívtak, hogy rám osszanak négy szerepet, aztán már nem is kellek. Nyilván láttak bennem fantáziát távlatilag is. És amennyiben én, ha kisebb szerepet kapok, s azt is becsületesen megcsinálom, mint nemrégiben például a Játékosban, akkor ezeknek az embereknek a bizalma továbbra is tart. S azt mondják, hogy legközelebb főszerepet kapsz. És ez így megy a többieknél is. — Jelentős filmszerepek állnak Ön mögött. A Ripacsok, a Te rongyos élet... Mit profitált ezekből? — A népszerűségem egyértelműen a filmeknek köszönhető. S lent közösséget, mely hisz a zene lélekemelő erejében... jelent sorsokat, életutakat, barátságokat, érzelmeket, közösséget abban, hogy a tagok életük vezérelvévé tették afegyelmezettséget, a szolgálatot, az alkotóét, a zenekarét, a közönségét egyaránt.” Ezt az utolsó, alárendelt mondatot szeretnénk egész mondanivalónk fölé emelni, mert ekkora hangsúllyal igaz mindaz, amire itt utalás történik és amire napjainkban szükségünk van. Jónás Zoltán Ily- lyés-verssel is vallotta, hogy ő személy szerint is mennyire hozzátartozik ehhez az együtteshez; Kakuk Jenőkonferansza a barát érzelmeivel tolmácsolta a zenei tájékoztatást. S ha most a zenekar teljesítményéről nem, de az ünnepléséről annál többet szólunk, hadd soroljuk ide a jóbarátként érkező, Liszt-díjas Kocsis Albert hegedűművész, Ádám Károly gordonkaművész és Kárpáti Iván zongoraművész játékát, akik Beethoven Hármas-versenyében, a Farkas István karmesteri irányítása mellett működő jubiláns zenekarral idézték a szellemóriás gondolatait, harmóniáit. A színház előterében plakátkiállítás idézi vissza a huszonöt esztendőt; a hangverseny záróakkordjaként kitüntetéseket, díjakat, jutalmakat adtak át az arra illetékesek. S ha van manapság a köz életében meghitt családiasság, akkor itt ennek a jótékony hatását éreztük. Mert a zenében megszólaló harmónia finom szálakkal képes összekötni a sorsokat és a szíveket. Farkas András (Czika László felvételei) magabiztosabb lettem abban, hogy esetleg filmezni is tudok valamennyire. Van például olyan kollégám, aki fantasztikusan jó színész, és még nem forgatott. Most pedig együtt fogok vele filmezni, és érzem a szorongást benne, hogy meg fog-e felelni. És én nem értem: mit izgul, his olyan jó színész, hogy nem igaz. Néhány technikai dolgot ugyan másképp kell csinálni, de arra hamar rájön az ember, pláne, ha jó a rendező. — Ön színészgyerek. Mit hozott otthonról? — Azt, hogy számomra ez a pálya nem illúzió volt, nem egy elképzelt világ; én jobban ismertem a fonákját, mint az elejét. Ezt hoztam otthonról, s ezt nagyon köszönöm. Nem kellett csalódnom, mert tudtam, nem arról van szó, hogy kimegyek a színpadra, szép vagyok, és a közönség tapsol. Hanem, hogy hetek, hónapok telnek el, amikor úgy nézek ki, mint a mosogatórongy, a rendező üvölt rám, és azt mondja, pocsék vagyok, még mindig nem jó, amit csinálok. A partnerem szemén látom, hogy nincs velem kontaktusa, nem tetszik neki, amit csinálok. Kínlódom, gyötrődöm... És aztán egyszer csak, nem is értem, hogy van ez, hogy ég a lámpa, és festék van rajtam, és tapsolnak. Szóval, hogy ez egy ilyen nagyon nehéz munka. Szenkovits Péter Egy kiállítás grafikái Ki mit gondol? Június 25-ig látható Gyöngyösön a helyőrségi klubban Sel- meci István kiállítása. A helybeli grafikus képei mindenekelőtt állásfoglalásra késztetik a szemlé- lődőt. Hangsúlyozni szeretném, az alkotó rajzkészsége vitathatatlan. De a képek miatt már lehet, sőt kell is vitatkozni. Vele is, egymás között is. Nem kínál könnyű időtöltést. Szimbólumai annyira áttételesek, hogy az sem biztos, hogy mindenki egyértelműen tud velük azonosulni. A képek címei ugyan szellemesek, de ugyancsak talányosak. Ami a grafikák szerkezeti felépítésére vonatkozik: bizonyos alkotóelemek rendre-sorra megismétlődnek. Gyakori a fehéren hagyott foltok és a „megdolgozott” felületek aránya és elhelyezkedése is. Bizonyos motívumok pedig alapképletnek számítanak. Bizonyára lesznek olyanok, akiket nem vonzanak ezek a grafikák, hanem elidegenítenek maguktól. Tulajdonképpen ez is művészi hatás, ha nem is pozitív, hiszen a kompozíció sugallhat akár pesszimizmust is, a világkatasztrófa fenyegetését közvetítheti, valami olyan érzést, hogy az emberi értelmes életből már nem sok van hátra, mert önmagát pusztító faj lett az ember, tehát valójában értelmetlen gerincessé alacsonyodon, alacsonyodik le. Mintha ettől akarnának óvni Selmeci István grafikái. Figyelmeztető mementóként állnak velünk szemben, és a visszafor- díthatatlantól akarnak megmenteni minden gondolkodó embert. /-ár/ Egy fontos hírlapírói műfaj, a vezércikk nyelvhasználatának tükrében mutatjuk be, hogy a közérthetőség korlátái között elsősorban azt a nyelvhasználati jelenséget és gyakorlatot számoljuk el, amely akadályozza, korlátozza, sőt meggátolja a széleskörű olvasótábort a vezércikkek mondanivalójának megértésében, a gondolati és nyelvi kapcsolat megteremtésében, az egyértelmű állásfoglalás vállalásában. Újabban hírlapjaink vezércikkeiben megsokasodó idegen szavak, szókapcsolatok és szólász- szerű nyelvi formák keltenek bizonytalanságot az olvasókban, pedig már Kosztolányi figyelmeztetett arra, hogy „az olvasót egy másodperc ezredrészéig sem s/abad bizonytalanságban tartanunk" (Erős várunk, a nyelv.) A sok idegen szó használatának divata a homályos, a félreérthető, sőt az értelmetlen kapcsolatteremtés csapdájává válik. Erről tanúskodnak azok a szövegrész- letek is, amelyekben éppen a közérdek, a közfelfogás, a közvélemény, a közállapot, a közízlés, a közhangulat szolgálata és formálása lenne a kulcsfeladat. Stiláris egyenetlenséget okoz pl. olyan idegen szó felhasználása, amely semmivel sem mond többet, mint magyar megfelelője: „Fölösleges tovább sorolni az ilyen extrém példákat” (Népújság, 1988. febr. 12.) A magyar megfelelők: szélsőséges, túlzó, szertelen, végletes. — „Hosszú évekre megfelelő variábilis otthont nyújthat a családalapítóknak” (M. Nemzet, 1988. ápr. 8.) A változó, alkalmazkodó, változatos, átalakítható, átformálható rokon értelmű szavakból való válogatás lehetőségével nem élt a vezércikk megfogalmazója. — „Olykor a túlzásoknak is megvan a maguk látenciája” (M.Nemzet, 1988. aug. 15.). Hasznosabban látenciája” (M.Nemzet, 1988. aug. 15.). Hasznosabban látenciája” (M.Nemzet, 1988. aug. 15.). Hasznosabban illeszkedhettek volna a szöveg nyelvi szövetébe a lappangás, lappangási idő magyar megfelelők. Az elbizonytalanodás csapdájába esik az olvasók legtöbbje ennek a szövegrészletnek olvasása kapcsán: „Óvodára várnak a vérzékenyek, az autisztikusok (?) és a lisztérzékenyek” (M.Nemzet 1988. ápr. 21.). A szöveg jellegétől, mondanivalójának szándékaitól is távol eső szakszerűsödés olyan idegen eredetű képzőkkel is megterhelt orvosi, pszichológiai műszót használt fel, amely nem is található az idegen szavak szótárában, csak az autizmus alakváltozat. Helyesebb lett volna ezzel a közérthetőbb meghatározásszerű nyelvi formával élni: az én-re korlátozott kóros magatartásé, az együttélés szabályait nehezen megtartó és tűrő gyerekek. Ä szakfolyóiratok túlzásba vitt gyakorlata: az idegen eredetű szakkifejezések halmozása is jelentkezik vezércikkeink egyné- melyikében: „A történelemtanítás őrizze meg autonómiáját, határozottan szakítván a dogmatiz- mussalés az egyoldalúan ökonomikus szemlélettel” (M.Nemzet, 1988. ápr. 15.). Bár a felhasznált idegen szavak ma már szélesebb körben ismertek, semmi sem indokolja halmozott felhasználásukat. Az újságolvasók idegen nyelvekben való jártassága és műveltségi szintje azt is lehetővé teszi, hogy a szólásszerű állandó szókapcsolatok is kulcsszerepet vállaljanak a vezércikkek nyelvi formálásában is. Különösen a latin nyelvi állandó szókapcsolatok ismétlődnek meg nagy gyakorisággal, s közöttük is azok, amelyek példáink nyelvi formálásában valóban kulcsszerepeket vállalnak: „Hadd fecsegjek ki néhány pro domo-t, néhány újságkészítési házi szabályt” (M.Nemzet, 1987. dec. 16.). — „Miközben a modus vivendi -ről folyik a szó, a kisebb jövedelmű törzsgárda elbizonytalanodik ” (M.Nemzet, 1988. febr. 2.). Mindig a hic et nunc-ró\, a mai dolgok lényegét kereső igyekezetről van szó” (M.Nemzet, 1988. ápr. 2.). Hogy milyen fogalmi és használati értékben szervültek bele a szövegrészietekbe, arról majd legközelebb szólunk. Dr. Bakos József Huszonöt éves az Egri Szimfonikus Zenekar Egy hangversenyről — másképpen
