Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-09 / 109. szám
Dlßflulmq 1988. május 9., hétfő Kétszázhuszonöt éve születelt Tapolcán és Linzben halt meg Batsányi János (1763—1845). a magyar felvilágosodás korának jelentős költője, a nagy francia polgári forradalom eszméinek hirdetője. Falusi varga tehetséges gyermekeként iskoláit Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban végezte. Pesti joghallgató korában hosszú évekig Orczy Lőrinc családjánál nevelös- ködött, s ott alakultak ki Írói kapcsolatai is. Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal megalapította első irodalmi folyóiratunkat, a Magyar Museu- mot (1788—92); ebben jelent meg 1789-ben A franciaországi változásokra című híres forradalmi verse is. Haladó magatartása miatt 1793-ban elvesztette kassai tisztviselői állását, majd a következő esztendőben a magyar jakobinus mozgalomban való részvételéért letartóztatták, s bár a szervezkedésben való közreműködést nem tudták rábizonyítani. egyévi börtönre ítélték. Kufstein! fogsága után Bécsbe költözött, ahol megindította a Magyar Minerva sorozatot. 1805-ben nőül vette Baum- berg Gabriella osztrák költőnőt. Miután 1809-ben részt vett a Bécset megszálló Napóleon kiáltványának magyar szövegezésében, Párizsba költözött. Napóleon bukása után, 1815-ben az osztrák rendőrség letartóztatta, s előbb bebörtönözte, majd internálta. A nemesi-nemzeti mozgalom, a nemesi reformizmus ügyét támogató plebejusértelmiség rangos képviselőjeként tartjuk számon. A Nap kél: 5.15 órakor, nyugszik: 20.06 órakor. A Hold kél: 2.26 órakor, nyugszik: 12.09 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GERGELY nevű kedves olvasóinkat! A mai Gergely nevünk latin eredetije a ..Georgius” volt, melyben a ..gregorios", ..ébren őrködő, vigyázó" görög szó rejtőzik. ^I^^ldőjárás Várható Időjárás az ország te. rületére ma estig: továbbra is az ország délnyugati felében lesz több felhő, de számottevő eső ott sem várható. Északkeleten csak időnként zavarja fel. hősődés a napsütést. A délkeleti szél napközben élénk lesz. Délután 17 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Újkori elefántok Azon az úton hajtottak az Alpokon át Dél-Francia- országból Olaszországba három elefántot, amelyet Hannibál kárthágói hadvezér tett meg hajdanán. Azonban félúton be kellett fejezni a próbálkozást, mert az utak burkolata fájdalmas sebeket ejtett a vastag bőrű állatok talpán. Vajon régen az utak voltak jobbak, vagy az állatok életrevalóbbak? (HM.) — VEGYSZERES GYOMIRTÁS. A Miskolci Közúti Igazgatóság egri üzemmérnöksége, május 10. és 12-e között, két út mentén is gyomirtást végeztet az útpadkán és az árokban. Ezért a 24-es számú fő közlekedési út Eger—Recsk közötti, valamint a 25-ös számú fő közlekedési út Kerecsend—Eger —Tarnalelesz közötti szakaszán, a vegyszeres irtástól számított hatvan napig legeltetni és füvet gyújtani tilos! — EGY DALTULAJDONOS EGERBEN. Dallamos közér. zetem címmel. Dinnyés József daltulajdonos és barátai adnak koncertet ma, este 6 órakor, Egerben. A rendezvény színhelye az ifjúsági ház nagyterme, a belépődíj 40 forint. — MAKLÁR ÖRÖMÉRE. Az Egri út után, a Lenin úton is befejeződött a járdaépítés Makiáron. A Vasút utcai munkák, során zúzalékot terítenek, a közös tanácshoz tartozó Nagytályán pedig — társadalmi segítséggel — salakozzák az Arany János és a Váci Mi- hálv utcákat. EGEKBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-töl 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 ■óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától hol— AZ ATKÁRI GYEREKEKNEK. A helyi tanács az idén tovább gyarpitotta az atkári általános iskolát. Színes tévét, videokamerát, magnót, hat Írásvetítőt, s több más mellett. 60 új tantermi padot kaptak a diákok. — KRESZ-TOTÓ. Kerékpárt nyerhet azon a KRESZ-totó pályázaton, amelyet lapunk és a Heves Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács hirdet meg. Az első szelvény a Népújság szerdai számában, az ifjúsági oldalon található majd. — EGÉSZSÉG ÉS KÖZMŰVELŐDÉS. A Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottsága, a községi nőbizottságok elnökeinek és titkárainak — konzultatív tanácskozást szervez szerdán, délelőtt. fél 10-kor, Egerben, a Megyei Művelődési Központ kamaratermében. Az eseményen szó lesz a kormány és Heves megye egészségmegőrző programjáról, s módszertani tájékoztató hangzik el a közművelődésben hasz nosítható egészségügyi munkáról nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, yatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel1 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenet- rögzítőn lehet bejelentést tenni. káról MEGNYÍLT AZ ÁTALAKÍTOTT VADÁSZKÜRT Megújult vendéglátó helyek A megújult Vadászkürt étterem Az aprítógépgyáriak első negyedéve Növekszik a tőkés export A Jászberényi Aprítógép- gyár Hatvani Gyáregységében nem indult rosszul az 1988-as esztendő, hiszen az első negyedévi árbevétel 5 százalékkal magasabb, mint az időarányos terv. Amint azt Takács Zoltán gyáregységvezető elmondta, a múlt év befejezése úgy sikerült, hogy az idénre biztosítani tudták a folyamatos átmenetet. Pozitívum az is. hogy a tőkés export továbbra is dinamikusan növekszik. Már január első napjaiban elindultak külföldre a késztermékeket fuvarozó legelső kamionok. Az anyagellátással ugyanakkor itt is gondok vannak, különösen ami az ötvözött durvalemezeket illeti. A legnagyobb probléma az, hogy a megrendelők a szállításokat meglehetősen rövid határidőre kérik, ezzel szemben a különböző „kellékeket” nekik legalább három hónappal előre kell megkérni. Ezt a két dolgot csakis akkor lehet összeegyeztetni, ha készleteket tartanak, de ez nem a legoptimálisabb megoldás. Kvalifikált munkaerőre — lakatosokra és minősített hegesztőkre — szükség lenne, persze, ma még az is határt szab a termelés bővítésének, hogy a rendelkezésre álló gyártóterület elég szűkös. Ha minden igaz. akkor az idén ezt megnövelik majd. Az idén lesz négy esztendeje. hogy a .községben élő óvónők, a helyi termelőszövetkezet alkalmazottai, valamint a környékbeli gimnáziumokban tanulók bevonásával megalakult a tarnamé- rai Pántlika Néptánccsoport. Két évig csupán az induló gárda dolgozott együtt, azt követően azonban bevonták a munkába az általános iskolásokat is, s így jött létre a kicsinyek csoportja. a Vadrózsa. A 'két tagozaton jelenleg huszonnégyen vannak. Több Lada-alkatrész érkezik az idén a Szovjetunióból hazánkba, mint a múlt esztendőben — egyebek között ez hangzott el az első magyarországi Lada-alkatrész- tanácskozáson, amelyet szerdától szombatig tartottak Debrecenben. Az Autótechnika Kereskedelmi Vállalat által rendezett négynapos konferencián 300 személygépkocsi-gyártással, -forgalmazással, -javítással és alkatrészgyártással foglalkozó magyar és szovjet szakember vett részt. A tanácskozáson elmondották, hogy a magyarországi gépkocsipark nagy része Lada; a közkedvelt autókból mintegy 500 ezer fut útjainkon. Nem megoldott azonA Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat külön gondot fordít egységeinek jobbá, szebbé tételére. A múlt hét második felében — csendben, fényes külsőségek nélkül — nyílt meg a megújult Vadászkürt étterem Egerben. A január 1-jén bezárt hely új köntösben fogadja az oda látogatókat. Marján Sándor vezető tájékoztatása szerint a felújítás során főképp a vadászati jelleg megőrzésére törekedtek. Az építők — a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat csapata, Bata Bernát irányításával — új álmennyezetet alakítottak ki. Kicserélték a nyílászárókat is: íves ablakokra, ajtókra. Újdonság, hogy a bárpult kikerült a vendégtérbe. Egy különteremmel is bővült az étterem, s ennek érdekessége, hogy matyó stílusban készült. A 2,5 milliós átalakítás mellett a kínálat szélesítésére ügyeltek. Mindenekelőtt azzal, hogy cukrászati termékeket is megrendelhetnek a betérők. Miközben alaptevékenységét tekintve a domoszlói áfész is a régi, az idén például kisnánai boltbővitéssel nyit ABC-árudát, s körzetének mindennapi ellátását saját vágóhídjáról, cukrászüzeméből próbálja tovább javítani — egyben újabb szolgáltatásokkal osztozik a vidék feladatain. A szövetAmint azt Mucsí Istvánná. a helyi tanács közművelődési előadója, a csoport „lelke” elmondta, egy esztendőben általában 8—10 fellépésük van, főként a környékbeli településeken. A szakmai munkát Füleki László, a gyöngyösi Vidrócz- ki Néptáncegyüttes egyik tagja irányítja. Bár a Lenin Termelőszövetkezet anyagilag is támogatja a kiscsoportot, azért forintokra szükség lenne, hiszen a ruhákért — ezeket különben az atkári művelődési háztól kölcsönzik — fizetniük kell. Más ban a személygépkocsik alkatrészellátása: ezen a területen a gyors intézkedéseket az elöregedett géppark különösképpen indokolja. A debreceni alkatrész-tanácskozás konkrét eredménye, hogy a szovjet partnerek erre az évre további 2,3 millió rubel értékben korábbi Lada-típu- sok alkatrészeinek és 1,6 millió rubel értékben Lada Sa- mara-alkatrészek szállítására vállaltak kötelezettséget. Ezzel az idén összesen 33,5 millió rubel értékű Lada-alkatrész érkezik az országba a Szovjetunióból. Az alkatrészellátásért felelős magyar szakemberek szóvá tették, hogy rendkívül hosszadalmas az alkatrészrendelés, ami sok esetben A további tervek szerint május 20-án nyitja meg kapuit Egerben a Dervis borozó, közvetlen a vár bejárata alatt. A belső építészeti munkák vannak rnég hátra az Ibolya presszó rekonstkezet egy hónap óta már a kommunális szemétszállításra is vállalkozik, ugyanakkor, hogy üvegezési munkákat végez. Bevételeinek növelésére, gazdálkodásának javítására még a fővárosban is működik részlege, amely — szokatlan ez az áfészeknél — mosógépek szervizteendőivel foglalkozik. gondok is akadnak, méghozzá a heti egyszeri próbával kapcsolatosan: a tanulók napirendjébe ez ugyanis alig- alig szorítható be, a szombat viszont a felnőttek számára nem alkalmas időpont. Emellett a szakmai vezető is rendkívül elfoglalt, így aztán nagyon nehéz az egyeztetés. Tény mindenesetre, hogy az ottaniak — s ez a helyes álláspont — nem akarják befejezni ezt a vállalkozást: olyan „újítások” bevezetésén fáradoznak, amelyek segítségével a csoport ismét ütőképes lehet majd. érkezik másfél évvel is megelőzi a tényleges szállításokat. A jelen lévő szovjet autóipari vezetők közölték: megvizsgálják, miként lehetne az alkatrészrendelések és -szállítások közötti időt rövidíteni. A debreceni Lada-tanács- kozáson az is nyilvánvalóvá vált, hogy néhány alkatrészt az idén egyáltalán nem szállít a szovjet partner. Ezek gyártására hazai vállalkozókat keres az Autótechnika Kereskedelmi Vállalat, illetve igyekszik közvetlen üzleti kapcsolatot teremteni a szocialista országoknak a Lada- kooperációban részt vevő, alkatrészeket és részegységeket gyártó vállalataival. (Fotó: Perl Márton) rukciójánál. Ez utóbbi helyen — ha a Taverna Vendéglátó leányvállalatának dolgozói is úgy akarják — várhatóan június közepén telepedhetnek az asztalokhoz a vendégek. Jelentkezés: május 20-ig Vers- és prózamondó tábor Dunaföldváron Országos vers- és prózamondó tábort rendeznek Dunaföldváron, július 16—23. között. A hallgatók dr. Sződy Szilárd dramaturg vezetésével megismerkedhetnek a vers- és prózamondás formai és tartalmi követelményeivel, a műelemzés módszereivel. Jelentkezhetnek 16—35 éves fiatalok két szabadon választott verssel vagy egy prózai művel, május 20-ig, Babits Mihály Művelődési Központban, melynek címe: 7100 Szekszárd, Mártírok tere 10. y\ Merkúrtól’ k jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 430 Trabant C. Hy. (Bp.) 42 Trabant L. Sp. (Bp.) 12 989 Trabant L. Sp. (D.) 10 941 Trabant C. (Bp.) 3 821 Trabant C. (D.) 3 233 Wartburg St. (Bp.) 3 540 Wartburg St. (D.) 1 774 Wartburg Sp. (Bp.) 4 414 Wartburg Sp. (D.) 3 468 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 12 235 Wartburg Tour. (Bp.) 3 426 Wartburg Tour. (D.) 2 440 Skoda 105 S (Bp.) 12 099 Skoda 105 S (D.) 9 022 Skoda 120 L (Bp.) 27 951 Skoda 120 L (D.) 15 860 Lada 1200 (Bp.) 47 647 Lada 1200 (D.) 34 171 Lada 1300 S (Bp.) 24 352 Lada 1300 S (D.) 17 479 Lada SZ. (Bp.) 1 692 Lada SZ. (D.) 778 Lada 1500 (Bp.) 16 196 Lada 1500 (D.) 12 093 Lada C. (Bp.) 1 025 Lada C. (D.) 33 Lada Niva 338 P. Fiat 126 P (Bp.) 2 458 P. Fiat 126 P (D.) 1 737 Dacia L. (Bp.) 16 020 Dacia L. (D.) 12 099 Dacia C. (Bp.) 3 202 Dacia C. (D.) 3 257 Dacia TLX (Bp.) 4 152 Dacia TLX (D.) 4 093 Zastava (Bp.) 19 438 NÉGY ÉV ÁLL MÖGÖTTÜK ... Egy néptánccsoport Tarnamérán Több Lada-alkatrész Domoszlói szolgáltatások NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSO LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Vyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÖZSEFNÉ dr — HU ISSN 0133—0703