Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

2

NÉPÚJSÁG, 1988. május 22., vasárnap

(Folytatás az 1. oldalról)

Ezért sikereink, ha szerény mértékben is, de kihatnak az egész szocialista rendszerben végbemenő megújulásra. Esetleges kudarcunk pedig a szocializmus progresszív törekvéseivel szembenálló, konzervatív erők pozícióit erősítené meg. Felelősségünk tehát rendkívül megnőtt. Én hiszem, hogy sem a magyar nép, sem a hazánk határain túl élő barátaink nem fognak bennünk csalódni.

Tímár Judit, az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa rámutatott: — Minden társadalmi-gazdasági folyamat térben megy végbe, az ágazati fejlesztéseknek, a politikai döntéseknek mindig vannak térbeli konzekvenciái is. E mostani állásfoglalásban nem tekinthetjük tehát a területi problémákat a sok közül egy „kipipálandó” kérdésnek. Semmiképpen sem intézhető el felelősségünk az alábbi, az állásfoglalás-tervezetben e problémakörnek szentelt, mindössze két mondattal: „Arányos településfejlesztésre van szükség, aminek keretében növelni kell a kisebb települések népességmegtartó képességét... A felülvizsgált és a jelenlegi helyzetnek megfelelően módosított országos és megyei programok alapján folytatódjék az elmaradott térségek gazdasági alapjainak erősítése.”

— A kitűzött feladat mindenképpen üdvözlendő — folytatta a felszólaló —, de a garanciák hiányában könnyen elveszítheti a fényét.

A falvak népességmegtartó képességéről szólva megállapította: ehhez először is olyan ösz- szetételű lakosság szükséges, amelyben még megvannak az egyszerű népesség-reprodukció feltételei. Elengedhetetlen továbbá a gazdasági megtartóképesség is, s olyan időszakban, amikor a hatékonyságot tűztük zászlónkra, nem sok esélye marad a „levetett” technológiával, ráfizetéssel dolgozó kisüzemeknek. Szükség van a népesség megtartásához legalább minimális infrastruktúra kiépítésére is. Csakhogy kérdés, megfelelő munkalehetőségek híján és idős lakossággal hogyan teremthető meg az elvárt „önerőre támaszkodás”.

Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára a stabilizációs és kibontakozási program valóra váltásának legfontosabb külső feltételeit elemezve hangsúlyozta:

— A szocializmus, a munkás- mozgalom egésze felelősségteljes időszakot él át: történelmi korszakváltáshoz, világméretű reformkor küszöbéhez érkezett. Az elméleti alapokat is mélyen újragondolva gyökeresen meg kell újulnia, mert csak így válhat jövőbemutató alternatívává az emberiség számára.

A magyarországi fejlődés ennek az általános folyamatnak szerves része, sőt, bizonyos értelemben előfutára volt, és ma is előrelendítője lehet. A magyar és az egyetemes szocialista fejlődés eme „egyirányúságának” jelentőségét aláhúzza az a történelmi tapasztalat, hogy gazdasági és politikai reformterveink következetes megvalósítása nem nélkülözheti a megfelelő nemzetközi szocialista hátteret. Egy szocialista ország elszigetelten, magára hagyatva aligha képes következetes és átfogó reformpolitika folytatására; különösen érvényes ez a kisebbek számára. Nekünk fontos háttér és bátorítás, hogy a közelebbi és távolabbi szocialista környezetünkben zajló történelmi jelentőségű változások ma már nemhogy fékeznék, hanem inkább ösztönzik és segítik immár két, sőt három évtizedes törekvéseinket.

Abban, hogy nemzetközi politikai körülményeink kedvezően változtak az elmúlt két-három évben, legnagyobb hatása és jelentősége annak van, hogy a szocialista világban kibontakozóban van a szocializmus megújhodása. Kétségtelen persze, hogy a reformfolyamat a világszocializmus fejlődésének még nem kizárólagos, hanem kiteljesedőben, fejlődőben lévő irányzata, a kor követelménye.

Kádár János és Grósz Károly beszélget a tanácskozás megkezdése előtt. Mögöttük Lukács János és Lázár György

(MTl-fotó — Kovács Attila felvétele)

A változások legfontosabb jellemzői között említette, hogy enyhült a nemzetközi légkör, nőtt a bizalom a kelet-nyugati kapcsolatokban, mindenekelőtt azért, mert javult a szovjet-amerikai viszony. A magyar külpolitika élt a kedvező változások kínálta lehetőségekkel, aktív nemzetközi szerepet vállalt magára, a szocialista országok együttműködésének megújulása jegyében a nemzetközi fellépés egyeztetésében és a közös álláspont képviseletében valamennyi érdekelttel együtt egyenjogú partnerként lépve fel.

Ahhoz, hogy a világ országainak körében jó nevünket megtartsuk és egyenrangú, együttműködésre érdemes partnerként kezeljenek bennünket, a magyar külpolitikának meg kell őriznie és új vonásokkal kell gazdagítania azt a cselekvőképes, gondjainak leküzdésén fáradozó szocialista reform-Magyarország-ké- pet, amely rólunk az elmúlt két évtizedben a világban kialakult. Szocialista és tőkés partnereink most nem azt váiják tőlünk, hogy gondjainkat egy csapásra megoldjuk, de arra számítanak, hogy gazdasági és politikai működési zavarainkra gyorsan reagálva képesek és készek legyünk időben, tudatosan, a feszültségeket is vállalva cselekedni. Ez a várakozás tükröződik abban a nagy figyelemben is, amely tanácskozásunk előkészítését követte, és munkáját világszerte kíséri.

Az eredményes külpolitikai munkának ma két elengedhetetlen belső feltétele van: a stabilitás megőrzése, valamint az elavult gazdasági és politikai struktúrák átalakítása. Az egyéni és a kollektív felelősség feltárása, a személyi változások ennek szükséges feltételeit képezik, de önmagukban nem jelentenek megoldást gondjainkra.

A pártértekezlet dokumentum-tervezetének vitája során elhangzott vélemények újólag igazolták azt is, hogy külpolitikánk időszerű, belpolitikailag is indokolt feladata a határainkon túl élő magyarság sorsával való törődés. A problémát természetesen nem mi kerestük magunknak, számos gondot a körülmények kényszerítettek ránk. A séma, mely szerint „a nemzetiségi kérdés tökéletesen megoldódott,” ugyancsak a múlté. Párttagságunk körében gyakorlatilag teljes az egyetértés azzal, hogy párt- és állami vezetésünk az utóbbi időben nyíltan is síkra- száll minden nemzetiség kollektív és egyéni jogainak szavatolásáért, fellép a nemzeti önazonosság megőrzésének korlátozása, a méltatlan megkülönböztetés és a durva beolvasztási törekvések ellen. A magyar közvéleményt különösen és joggal aggasztja a Romániában élő magyarság sorsának alakulása. Az aggályokat erősíti a körükben tömegessé váló áttelepülés kényszere. Lakosságunk többsége együttérez a hozzánk érkezőkkel, kész segíteni rajtuk. Ugyanakkor annak is tudatában vagyunk, hogy az áttelepülés nem oldhatja meg egy kétmilliós közösség gondjait. Minden ember természetes joga, hogy törvénytisztelő polgárként szülőföldjén boldogulhasson. Népünk, párttagságunk azt reméli, hogy ez a feszültség a civilizált nemzetközi normák, a lenini nemzetiségi politika, a népek, nemzetek önrendelkezése elveinek érvényesítésével végül megnyugtatóan rendeződik. Az MSZMP, a magyar kormány ennek érdekében cselekszik, és mindig kész a kielégítő megoldás előmozdítására. A szocialista Magyarország hozzájárul a világ jobbításához.

Dr. Tényi Jenő, a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem intézetvezető egyetemi tanára bevezetőben a népegészségügy helyzetéről szólt. — Ide tartozik-e egyáltalán ez a kérdés? — kérdezte, majd így folytatta: mint kommunista orvosnak mély meggyőződésem, hogy igen. Nemcsak azért, mert a munkásmozgalom a dolgozó emberek életkörülményeinek jobbításáért harcolva mindig is küzdött az egészségért, de ide tartozik azért is, mert pártunk egészségpolitikája segítette elő hazánkban a nagy népbetegségek visszaszorítását, a közegészségügyi és járványügyi viszonyok

javítását, az orvosi ellátás kiterjesztését. Ezekre joggal lehetünk büszkék, mint történelmi eredményekre.

Beszédének további részében a professzor már gondjainkat ecsetelte. Az ezer lakosra jutó általános halálozás, a születéskor várható átlagos élettartam, a társadalmi beilleszkedési zavarok előfordulási gyakorisága aggodalomra ad okot. A helyzet romlása, ha változást nem tudunk elérni, az ezredforduló táján olyan kritikus méreteket ölthet, melynek demográfiai és gazdasági kihatásai elsőrendű társadalmigazdasági gonddá nőhetnek, és válságos helyzetet teremthetnek.

Dr. Tényi Jenő javasolta, hogy az újonnan megválasztandó Központi Bizottság mielőbb tűzze napirendre a népegészségügy helyzetének átfogó elemzését, az alapszervezeti munka fontosságáról beszélt. Emellett érvelve elmondta: minden kommunista valamelyik pártalapszervezet- nek a tagja, az alapszervezetek szervezetileg átfogják egész társadalmi-gazdasági életünket. A párt politikáját ki-ki a mukahe- lyén valósítja meg. Ha nem így gondolkodunk, nem így fogjuk fel a párttagok, a pártalapszerve- zetek hivatását, sikkor a párt vezető szerepe, egysége nem érvényesülhet. A pártértekezletnek ki kell mondania, hogy az alapszervezetek a pártmunka műhelyei, s nem „leosztott” feladatok végrehajtói.

Végezetül a pártélet nyitottságát, a tájékoztatás bővítését szorgalmazta, s azt, hogy a pártépítésben minél előbb mentesüljön a tagfelvétel gyakorlata a statisztikai szempontoktól.

Krasznai Lajos, a Pest Megyei Pártbizottság első titkára utalt arra, hogy a párttagok közül sokan bizalmatlanná váltak a párt vezető testületéivel szemben, egy sajátos bizalmi válság jelei mutatkoznak.

— Több mint húsz esztendeje, 1965-től kezdve, minden kongresszusi és más fontos pártdokumentumban folyamatosan megfogalmazódott a szerkezetváltás halaszthatatlansága, de érdemi előrelépést ebben a mai napig nem tudtunk elérni. Iparpolitikai határozat is született, egyelőre mindhiába. Hosszú idő óta nem sikerült megvalósítani azt a sokat meghirdetett gazdaságpolitikai célt, hogy az intenzív fejlődést a termelési folyamat lényeges területeire kiteijesszük.

Ma sem tudunk elfogadható magyarázatot adni arra — még ezen a fórumon sem —, hogy a XIII. kongresszust követően, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy számú prioritás teljesítésének gazdasági feltétel- rendszere ingatag alapokon áll, akkor a tervezés miért vállalta mégis e célokat? Ennyire felületesen értékeltük volna a helyzetünket?

Krasznai Lajos ezután hangsúlyozta: tömeges igény ma már, hogy ha a párt alkotmányosan is a társadalom vezetője ereje, akkor mutasson a nemzet számára kivezető utat. És ez már inkább tömeges társadalmi követelés, mint a bizalom megnyilvánulása.

Felszólalása befejező részében sürgette, hogy a párt különböző szintű szerveinek és testületéinek működését övező „misztikumot,” a döntések túlzott centralizálását vizsgálják felül, szakítsanak a kádermunka kontraszelekciós mechanizmusaival, s teremtsék meg az önmagát folyamatosan újrateremtő, cselekvőkész pártegységet.

Ezután szólalt fel Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára.

Elöljáróban kijelentette:

— Az állásfoglalás-tervezetet elfogadom, annak politikai irányvonalával egyetértek. Any- nyi okos szó és fontos gondolat elhangzása után mind szűkebb térre szorulnak azok, akik még valami újat, fontosat akarnak mondani. így aztán egyre többen leszünk, akik a változás szándékát megerősítő hitvallást vállalják inkább, mint újabb javaslatok megtételét. Hiszen tudjuk, hogy milyen keveset érnek azok a javaslatok, amelyek mögött szervezett erőket és szervezeteket nem tudnak felsorakoztatni. Éppen most van itt az ideje, hogy elkötelezzük magunkat az új szervezeti elvek mellett, amelyek az egység görcsös és bénító követelményei helyett a vitában, az áramlatok küzdelmében, a kisebbséget is védő, alkotó környezetben alakítják ki az új minőségű egységet. Ehhez elegendő, ám nélkülözhetetlen is a mély meggyőződés, s annak a nagy önuralmat kívánó türelemnek a megteremtése, amely tiszteletben tartja mások jogát az önálló gondolkodásra. Ahol az egység rituális és monolitikus, ott az nem a haladás, hanem a hatalom szolgája. Ilyen helyen a vita a démon, mely az ellenség nevet kapja. Ahol az egység alkotó, ott a vita a megújulás eszköze.

Bajaink méreteit és azok legfőbb okait ismerjük. A tavaszi pártviták és a társadalom meg- nyüvánulásai tudósítottak bennünket arról is, hogy nemcsak az elégedetlenség nőtt az országban, hanem a felelősségérzet és a cselekvőkészség is.

A magyar politikai élet a maga bonyolultságában ma a megosztottság jeleit mutatja, de éppen ezért tartalmazza a haladás lehetőségét. A fennálló viszonyok elutasításában ugyanis ma már nemcsak népgazdasági és a háztartási veszteségek miatti elégedetlenség munkál, hanem az a hit is, hogy lehet ezt másképpen is csinálni. Persze, hogy ez a bírálat viharát is meghozta. Félreérthetetlenül kinyilvánították a bizalmatlanságot a rendszer hivatalos intézményeinek működőképessége iránt. Zengett az ország a felelősség számonkérésétől, a garanciák követelésétől. De gondoljuk csak végig, hogy a rossz közérzetnek mi volt a valódi és általános oka. Úgy hiszem, legfőképpen a késlekedés és a tehetetlenség. Ezt erősítette mega létbizonytalanság, a távlatnélküliség. Mégis a gazdasági veszteségek, a morális lealacsonyodás miatti elkeseredés nem az önfeladás, hanem az öntudatosodás felé vitte társadalmunkat. A nép végrehajtotta a fordulatot. Most van megvalósulóban nálunk az a lenini alapgondolat, hogy a nép érdekeire hivatkozó kormányzást fel kell váltania a nép által való kormányzásnak.

Ebben a fordulatban semmivel nem helyettesíthető szerepe volt a párttagságnak, mert miközben a pártnak, mint szervezetnek csökkent a tekintélye, megcsappant iránta a bizalom, a párttagság és a pártonkívüliek, a kommunisták és a nép, a nemzet egymásra találtak. Kiderült, mint annyiszor, hogy egymástól nincs mit félniök. Félni csak attól kell, hogy a politika a csendes, de mégis forradalmi értékű változásoknak csupán a hordalékát látja, és a kockáztatni is képes kezdeményező szellem helyett hatalomféltő reflexei lépnek működésbe.

Azt remélem, hogy a pártértekezlet után alaptalannak bizonyul ez a félelem.

Mi az, amit Magyarországon párttagok és pártonkívüliek egyaránt tudnak?

Tudják, hogy a XX. században a katasztrófák kezelésére szolgáló összes tartalékunkat kimerítettük. Nincs több lehetőségünk katasztrófák elviselésére. Nekünk élni kell, és előbb-utóbb ismét jól élni. Ennek a célnak az eléréséhez új közmegegyezésre van szükség. A népfrontmozgalom történelmi feladata, egyben saját megújulásának is nagy esélye részt venni ennek az új közmegegyezésnek a létrehozásában.

Az új közmegegyezés előkészítésében a népfront — hivatásának is megfelelően — támogathatná a közjogi viszonyok megújítását, az alkotmány, a választási törvény reformját, a népszavazásról, valamint az egyesületekről szóló törvény megalkotását, az alkotmánybíróság és a közigazgatási bíróság felállítását. Mindezek együtt biztosítanák a hatalom megosztását és ellenőrzését, hogy ezáltal szervezetileg és jogilag megszűnjön minden szinten az önkény és a hatalommal való visszaélés lehetősége.

A közjogi viszonyok fejlesztésével együtt kell haladnia az állampolgári jogok kiteljesítésének, amelynek feltétele a szuverén törvényhozás, az önállóan politizáló kormány, az erős tanácsi önkormányzat és az önrendelkezésre képes, az ország felelős birtokosaként viselkedő érett állampolgár. Ezek között az alkotmányos keretek között nem csökkenő, hanem növekvő szerepe lesz a pártnak és a vele autonóm módon, partnerként együttműködő társadalmi szervezeteknek, mozgalmaknak és az egyesületi törvény alapján alkotmányosan működő állampolgári közösségeknek, érdekképviseleteknek. Vagyis, Mihail Gorbacsov szavait is idézve — hiszen azok, nagy örömünkre, egybecsengenek a mi törekvéseinkkel — a szocialista jogállam és a szocialista pluralizmus együtthatásával megteremthetjük az emberek közötti szolidaritásra, demokráciára és vállalkozókedvre alapozó hatékony, vonzó szocializmust, amely ugyan nem lépett ki még a szükségszerűség birodalmából, de lépteit a szabadság birodalma felé irányítja.

Azt tartják: egy nemzet lesüllyedésének jele, ha tagjai semmibe veszik a törvényt. Ez többnyire ott szokott bekövetkezni, ahol az ellenőrizetlen állam mindig csak a maga javára, önkényesen értelmezi a törvényt. Mi emelkedő nemzet akarunk lenni! A szocialista jogállam közelebb visz ennek a feladatnak a teljesítéséhez. Másként reménytelen a gazdasági felzárkózás is a fejlettebbekhez.

Ritkán történik meg, hogy Magyarország és a világtörténelem óramutatói együtt jáijanak. Most itt van ez a kivételes alkalom, jól kellene bánnunk az idővel. Ez esetben ne legyen igaza Kossuthnak, aki azt mondta: a magyar történelmen vörös vonalként húzódik végig egy szó, késő.

A nemzedékváltás és a felelősség-érvényesítés nyelvén csak dadogva tudunk beszélni, mert amire nincs érvényes, intézményes megoldásunk, arra nincs érvényes szavunk sem. A felelősség megállapítása minden fejlett politikának része. Az állampolgároknak és a pártok tagjainak jogos szükséglete.

Én most azt javaslom mégis, hogy ezt a felelősségre vonást végezzük el együtt, lélekben, ki-ki addig a mértékig, amíg saját felelősségével nem találkozik. S aztán így önmagunkban megbé- külve keressük az előttünk járó nemzedékben azt, ami abban nagy, és tiszteletre méltó. Önbecsülésünkhöz és üdvösségünkhöz ez is hozzá tartozik.

Az értekezlet vitája megerősíti hitünket: újra élcsapat lehetünk, lesz magyar kibontakozás!

Jelenlegi gondjaink döntő része éppen a gazdasághoz vezethető vissza, melyekből súlyos társadalmi feszültségek is keletkeztek — hangsúlyozta Izsák Gyula, a bátaszéki Búzakalász Tsz elnöke. — Kulcskérdés a politika és a gazdaság kapcsolata. A politikának elsőbbsége van a gazdasággal szemben, persze nem úgy, hogy az objektív gazdasági törvényeket figyelmen kívül hagyja. Éppen ezért elvárjuk, hogy ez a politika adjon világos, érthető és értelmes programot.

Túl sokat vállalt fel a párt a közelmúltban a társadalmi munka- megosztásból. Részletes programot adott a gazdaságnak, a KISZ-nek, a népfrontnak, a tudománynak és minden szervezetnek hazánkban. Ha a részlet- kérdések meghatározása a politikától indul ki, könnyű kibújni a felelősség alól, mondván, rosszul döntött a politika. Egy-egy nagyobb horderejű döntés előtt feltétlen alapos előhatás vizsgálatot kell végezni, vajon a döntésnek mi lesz a politikai, gazdasági, közhangulati következménye. Ha ez megtörténik, nem következett volna be az a helyzet, ami tavasszal a mezőgazdaságban, hogy egy kellően át nem gondolt, rossz döntés majdhogynem megbénította az ország termelőszövetkezeteinek működését. A politika ne szégyelljen kérdezni, véleményt kérni egy-egy gazdasági döntés előtt és fokozottabban a tudományra és a gazdasági szakemberekre támaszkodni.

Sipos Géza ezredes, a Magyar Néphadsereg 1. hadtest pártbizottságának első titkára elölj áróban szólt a pártértekezletet előkészítő vitaanyagok ismert és sokat bírált fogyatékosságairól, a vezetők egymásnak ellentmondó véleményeiről, a társadalom ideológiai-erkölcsi, értékrendbeli zavarairól.

A viták fő tartalma abban foglalható össze, hogy párttagságunk támogatja a reformpolitikát, céljaink elérésének, nélkülözhetetlen feltételének tartja, hogy jelentősen szélesedjék a szocialista társadalmi rendszer demokratizmusa, erősödjék a párt vezető szerepe, a néphatalom.

A továbbiakban kifejtette: a reformfolyamat folytatását, meggyorsítását a szocialista társadalom felépítése érdekében a pártnak kell vezetnie. De a párt csak akkor lesz erre képes, ha változtatni tud — mert akarni már akar — munkastílusán, már itt a pártértekezleten is.

Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára hangsúlyozta: a Központi Bizottság 1987 júliusi kibontakozási programját és az ezen alapuló kormányzati stabilizációs munkaprogramot a párttagság, a társadalom támogatta, de az el(Folytatás a 3. oldalon)

Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára beszéde közben