Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. május 22., vasárnap 3. (Folytatás a 2. oldalról) telt közel egy év alatt az egyetér­tés és a támogatás mellett erősö­dött a türelmetlenség is. A párt­ós állami vezetésnek is az a meg­győződése, hogy a gazdaságban gyökeres változásra van szükség. Az ehhez szükséges feltételek ki­alakítását megkezdtük. Követ­keztetésünk egyértelmű: min­denben és egyszerre javulást eredményező, azonnali fordula­tot nem remélhetünk, s felelősen ma sem ígérhetünk. A magyar gazdaság évek óta visszatérő strukturális problé­máit, egyensúlyzavarait a múlt öröksége, az elkövetett hibák és tévedések együttesen okozzák. Ennek következménye a terme­lési tényezők alacsony hatékony­ságú hasznosulása, az infrastruk­túra általános elmaradottsága, a piac kiépítetlensége, a tőkepiac vagy a nagyobb teljesítményre ösztönző és serkentő verseny hi­ánya. Szembe kell néznünk a társa­dalmi, emberi tényezőkben mu­tatkozó gondokkal is: a népese­dési folyamatok kedvezőtlen ala­kulásával, a lakosság egészség- ügyi állapotának romlásával, a társadalmi beilleszkedés zavarai­val, a munkaerkölcs lazaságai­val, a munkakultura egyenetlen­ségével. Vitathatatlan, hogy e problémák megoldásához, a fe­szültségek oldásához több pénz­re lenne szükség. Sokat nyerhe­tünk azzal, ha megszüntetjük gazdálkodásunkban a pazarlást, ha jobban megszervezzük a munkát, ha átcsoportosítjuk az eszközöket, de a bővebb anyagi forrásokat elsősorban nem a ta­karékoskodás, hanem a bátrabb, a szabadabb és főképpen ésszerű vállalkozás biztosítja. Régóta foglalkoztat minden­kit, hogy a veszteséges tevékeny­ségek, illetve vállalatok életben tartására igen nagy összegeket költünk. Nyilvánvaló, hogy ezt a jövőben nem folytathatjuk, de meggyőződéssel vallom: a ma­gyar népgazdaságban nagy jöve­delemkiesés nem csupán a vesz­teséges vállalatoknál, hanem azáltal is keletkezik, hogy elsza- lasztjuk a nagyobb nyereség, a nagyobb jövedelem elérésének lehetőségét. Ezért szakítanunk kell azzal a felfogással és gyakor­lattal, amely a középszerűséget, a felszínen maradást honorálja anyagi és politikai értelemben egyaránt. Ahhoz, hogy a vállalati önállóság kiteljesedjen, s a sza­bályozás elfogadható stabilitását elérjük, a gazdálkodás feltételeit lehetőleg törvényekben kell sza­bályozni. Minden lehetséges eszközzel segítenünk kell a versenyképes­ség nemzetközi szintre emelését, az exportorientáció erősítését. Ez parancsoló szükségszerűség­gé teszi a KGST-országok közöt­ti együttműködés új alapokra he­lyezését. Ugyanakkor igényli az intézményes kapcsolati formák megteremtését is más gazdasági integrációs szervezetekkel, első­sorban az Európai Gazdasági Közösséggel. A magyar gazda­ság fejlesztéséhez hosszabb tá­von is szükség lesz külső forrá­sokra. De a jövőben az eddiginél sokkal inkább a működő tőkére, az ahhoz kapcsolódó fejlett tech­nika és technológia behozatalára kell támaszkodnunk. Nagy tartalék és szervező erő rejlik a szocialista tulajdonviszo­nyok fejlesztésében, a vállalko­zások formáinak gazdagításá­ban, a tulajdonosi érdekeltség erősítésében, a társadalmi tőke mobilitásának javításában. Ezért támogatjuk a korszerű, a mai kor követelményeinek megfelelő társasági törvény megalkotását, amely az eddigieknél jobb lehe­tőséget teremt a különféle szo­cialista tulajdonformák, a ma­gántulajdon, valamint a külföldi tulajdon működéséhez. Hiszen tőkeerős, nemzetközileg ver­senyképes nagyvállalatokra épp­úgy szükségünk van, mint a kü­lönböző méretű kis- és közepes vállalkozásokra. A fogyasztás- és jövedelem- korlátozó politika helyett a telje­sítményelv kemény érvényesítése az az út, amelyet járnunk kell. De nemcsak a teljesítménynek meg­felelő jövedelmet kell hangsú­lyozni, hanem az adott jövede­lemhez tartozó munkát minden­kitől meg is kell követelni. Megoldandó kérdés a rész­vénytársaság, a tőzsde beillesz­kedése a szocialista tulajdonvi­szonyok működésébe, a tolerál­ható infláció vagy az állami adós­ságvállalás mértéke. Mindez rö­vid és hosszú távon különböző társadalmi problémákat, eltérő egyéni és közösségi érdekeket érint. Megoldásuk csak a gazda­sági és társadalmi előnyök és hátrányok nyilvános mérlegelése alapján alakítható ki. Az ellentmondó érdekek és körülmények közepette kell megtalálnunk a társadalmi fejlő­dés számára összességében opti­mumot jelentő, elfogadható megoldásokat. De számolnunk kell azzal, hogy e folyamatban nemcsak nyertesek, hanem vesz­tesek is lesznek. A politikai veze­tés feladata ilyen körülmények között egyrészt olyan intézményi kereteket, nyilvánosságot, me­chanizmusokat kiépíteni és mű­ködtetni, amelyek garanciák ar­ra, hogy ne ismételjük meg a múlt hibáit, másrészt magában a reformfolyamatban gondoskod­nunk kell arról, hogy - egy ha­sonlattal élve - a reform számára a házépítéshez szükséges terv és a hozzáértő felelős építésvezető is rendelkezésre álljon. Politikai intézményrendsze­rünk reformja lehetőséget ad ar­ra, hogy a gazdaságirányításban az építésvezető szerepét a kor­mányra bízzuk és a kormánytól a Parlament kéije számon a meg­valósítást. A párt pedig a kon­cepcióért tartozzon felelősséggel tagságunknak és társadalmunk­nak. A gazdálkodás stabil értékbá­zisát, a piac működtetéséhez szükséges késztetést és kényszert csak alulról, a család, a kisközös­ségek, az egymásért dolgozó és tevékenykedőket összefogó egyesülések kiépülése útján biz­tosíthatjuk. A politikának támo­gatnia kell az ehhez szükséges formákat, hiszen a történelem sokszor igazolta már, hogy a kö­zömbösségből, az irigységből, az önkizsákmányoló és a humánum szempontjából megalázó mun­kából csak akkor lehet kikerülni, ha az egyén számára is értelmet nyer az egymásért való munkál­kodás és a nép igazságérzetével találkozó politika válik a min­dennapok gyakorlatává. Schmidt Ernő, a szombathelyi FALCO Fakombinát vezérigaz­gatója a teljesítmény, az érde­keltség, a vállalkozás összefüg­géseit elemezve mindenekelőtt a kisvállalkozások szerepéről szólt: a kisvállalkozási forma ná­lunk is megtette a kezdeti botla­dozó lépéseit, azután össztűz zú­dult rá. Rögtön kezdtük félteni a főmunkaidő becsületét. Adatok keringtek a vállalkozásból szár­mazó nyereségsummákról. Nem lehetett azonban hallani a csőd­be ment kezdeményezésekről és A Heves megyei küldöttek egy csoportja a nyomukban megjelenő anyagi veszteségekről. A vállalakozás nyomán törvényszerűen megje­lennek a társadalomban a jöve­delemkülönbségek, az egyéni gyarapodás. Ha az egyéni gyara­podást nem engedjük, vagy kor­látok közé szorítjuk, akkor áru­termelő gazdaságunk motorját kapcsoljuk ki. Az elmondottakat e szavakkal összegezte:- Én nem féltem a szocializ­must a vállalkozástól. Inkább at­tól féltem, hogy a már hosszú ide­je tartó, a társadalmi tulajdon működtetésének krízise lassan visszafordíthatatlanná válik Katona Béla, az MSZMP XVIII. Kerületi Bizottságának első titkára arról szólt: most el kell dönteni, hogy ragaszko- dunk-e a korábban kialakult mo­dell további fenntartásához ki­sebb változtatásokkal. Ez mind­inkább a fejlődés peremére so­dor minket. Vagy vállaljuk a rö­vid távon nehezebb, de hosszabb távon egyedül célravezető meg­oldást, a rendszer átfogó minősé­gi megújítását olyan stratégiai változtatások segítségével, ame­lyek egyértelműen szocialista jel­legűek. Kifejtette, hogy az utóbbi utat kell választani. A pártban meg­van az a szellemi, politikai, er­kölcsi erő, amely a változás vég­rehajtásához szükséges — han­goztatta. Mindezek alapján java­solta, hogy az állásfoglalás beve­zető részében, a politikai folya­matosság vállalása mellett, ki­emelten és határozottan rögzíteni kell, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt elkötelezte magát az alapvető változások végrehajtása mellett, és ez képezze program- nyilatkozata alapját. Az állásfoglalásnak a káder- politikával foglalkozó részével kapcsolatban kifejtette: elsősor­ban a politikai vezetőkre vonat­kozóan ki kell mondani: már nem hisszük azt, hogy a kommu­nisták különleges emberek, azt meg főleg nem, hogy tökéletesek. De azt joggal elvárják tőlük, hogy erkölcsi tekintetben való­ban példamutatók legyenek. Ja­vasolta, hogy innen, a pártérte­kezlet fórumáról hirdessék meg nyilvánosan a kíméletlen harcot a jogtalan kiváltságok felszámo­lására, a szerénytelenség, a sze­mélyi összefonódás, a korrupció és a hatalommal való visszaélés minden formája ellen. Ez legyen kötelessége minden párttestület­nek, párttagnak, és hívjuk szö­vetségesül valamennyi tisztessé­ges magyar állampolgárt. Fontos lenne végiggondolni, hogy a formailag meglévő lehe­tőségek ellenére miért nem volt jellemző mindeddig a szabad vé­leménynyilvánítás és a vita még a párt testületeink munkájára sem. Arra a következtetésre jutott, hogy a véleménynyilvánítások elmaradásának legdöntőbb oka a veszélyérzet hiánya volt. Nem volt veszélyérzete a testületek tag­jainak, mert éveken keresztül senki nem kérte tőlük számon, hogyan és kinek az érdekeit kép­viselik az adott testületben. Nem volt veszélyérzete a testület veze­tőinek sem, mert meg voltak győződve róla, hogy a politikai hatalom és a párt vezető szerepe széles körű véleménynyilvánítás és viták nélkül is fenntartható. Szerencsére ezt a tespedt állapo­tot az élet már elsodorta. A párt vezető szervei pedig maguk döb­benhettek rá, hogy egy szűk cso­port döntéseiben sok a hibalehe­tőség, a valóban helyes dönté­sekhez valódi vitára van szükség, mert ezek hiányában a hatalom ugyan megmarad, de a bizalom gyorsan fogy. Gráf József, a Szigetvári Váro­si Pártbizottság első titkára a párt belső életével foglalkozva ki­emelte: abban többé-kevésbé minden párttag egyetért, hogy a párt működésének vezérelve a demokratikus centralizmus le­gyen. A helyes elvek azonban már jónéhányszor megfogalma­zódtak, ám a gyakorlat mégsem ennek megfelelően alakult. Sür­gető feladat tehát a pártélet de­mokratizálása, a párt egész tevé­kenységének, vezető szerveinek fokozottabb ellenőrzése a párt­tagság által. Ennek feltétele a na­gyobb nyilvánosság. A döntéshozatal mechaniz­musáról szólva kifejtette: nem jó, hogy a határozatok jelentős része egy-két lépcsővel feljebb szüle­tik, mint ahol kellene. Megköny- nyítheti a helyes döntések meg­hozatalát, ha a párttagság többet tud az irányító szervek tevékeny­ségéről, a választott testületi ta­gok munkájáról. Ez egyben arra is lehetőséget nyújthat, hogy ér­demibbé váljon a vezetők kivá­lasztása. Szóvá tette azt is: a párttagok körében nem találkozott egyér­telmű helyesléssel a korlátozott idejű választhatóság, a kötelező rotáció elve. Sokan úgy tartják, hogy a kizárólagos kritérium az alkalmasság legyen. Kovács András filmrendező feltette a kérdést: mit tudunk realizálni azokból az értékes Folyosói pillanatok A nyíltság jegyében folytató­dott tegnap Budapesten az or­szágos pártértekezlet. Sót ezt még betetőzte az emelkedettebb hangulat, köszönhető ez néhány kivételes politikus mondanivaló­jának. Az estig tartó vitában mintegy harmincán kaptak lehe­tőséget a felszólalásra. Társalgás, felfrissülés — e két alapvető funkciója volt a vitát szabdaló szüneteknek. A leg­jobb kávénál is élénkebbé tette az egyik ilyen szombati eszme­cserét miniszterelnökünk hozzá- szólalása. Kis csoportokban itt is ott is Grósz Károly neve, nagy hatást, tapsot kiváltó beszéde lett a központi téma. Heves megye küldöttcsoport­ja kisebb társaságokban szintén ezt elemezte. Mi ott jegyzetel­tünk, ahol Keresztesi Péter hall­gatta Schmidt Rezső és Budai Sándor dialógusát. Hármójuk közmegegyzése volt a kiindulás: Grósz Károly mondanivalója ki­elégítette a várakozást. A tamamérai Lenin Tsz párt- bizottságának titkára a hangsú­lyok közül erre tért vissza: — A miniszterelnöki vallomás egyértelműen fogalmazta meg a sorrendet, azaz a hibákra először az alapszervezetekben a pártta­gok figyeltek fel, s csak majd ez­után a vezetés! — idézte Budai Sándor. A megyei tanács elnöke, Schmidt Rezső szimpatizált a megállapítással, mi több, neki imponált az is, hogy: — Grósz elvtárs a felszólalása­kor nem vindikált több jogot (időt) magának mint egy kül­dött. Negyedórában mondta el kendőzetlenül, magvas vélemé­nyét. Ebben szintén nagy volt az egyetértés. Miként valamivel ké­sőbb a pártértekezlet hallgatósá­gának Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa fő­titkárának szavai fogadtatása­kor. Egyebek között ezt ajánlot­ta a szavazati joggal rendelkező küldöttek figyelmébe: — A társadalmi közmegegye­zéshez olyan programra van szükség, amely nem téveszti ösz- sze a tényeket a vágyakkal... A hatvani Bajza József Gim­názium igazgatónője, Farkas Kálmánná délután kapott szót, méghozzá elsőként. Tulajdon­képpen az előre megirt beszéde ott kint, mikrofonhoz lépve nyerte el végső változatát, mert úgy érezte — helyesen -, hogy gondolatait érdemes igazítani az addig a vitában elhangzottak­hoz. A pihenő a pártértekezlet el­nökségében helyet foglalóknak elkülönülten telik. A szünetek­ben Németh László, az egri váro­si pártbizottság első titkára is az elnökségi büfét látogatta. Két­ségkívül a „kollégák” személyi­sége izgalmasan érdekessé, szí­nessé tette perceit, ő maga en­nek hasznát a következőkben foglalja össze: — Szálláshelyünkön, a párt politikai főiskoláján küldöttcso­portom tagjaival cserélek eszmét a történtekről, itt viszont az Épí­tők Rózsa Ferenc Művelődési Házában „az asztal másik olda­lán ülőktől” csípek el rövid ért­ékelő mondatokat. Mindezeket szintén beépíthetem majd mun­kába. Ignácz Gyuláné, a bélapátfal­vi községi pártalapszervezet tit­kára „csak” az ülésteremben fog­lal helyet, mégis nagy megtisztel­tetésnek veszi ezt. Amikor arról érdeklődünk, hogy körzetéből mivel bocsátották útjára, tréfá­san megjegyzi. — Ismerkedjél meg a pénz­ügyminiszterrel — mondták oda­haza. Editke ugyanis a községi ta­nács pénzügyi előadója, s kollé­gáival egyetemben ő tudja iga­zán, a fejlesztésekhez mennyi mindenre jól jönne a több pénz. Egyébként az országos pártérte­kezletről hazatérve nyilt pártnap keretében több helyen tart majd élménybeszámolót. Ma, vasárnap a vita összefog­lalója lesz a bevezető esemény. Ezt követően zárt ülésen választ­ják újjá a Központi Bizottságot és a Központi Ellenőrző Bizott­ságot. Alighanem a legnagyobb munka a szerkesztőbizottságra vár — ennek tagja Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bi­zottságának első titkára is -, olyan dokumentumot készíteni, amely mindenben megfelel a há­rom nap történésének, és irányt mutat a XIV. pártkongresszus kezdetéig. Budavári Sándor gondolatokból, amelyek a párt- szervezetek vitáiban és ezen az értekezleten felhalmozódtak? — Az állásfoglalás-tervezet renge­teg hasznosítható gondolatot tartalmaz — hangsúlyozta -, s nem is lehet ez másképpen, hi­szen ez volt kiindulópontja esz­mecserénknek. Az állásfoglalás­tervezet — és ezért szavazok mellette — lehetővé teszi a válto­zásokat, de nem fogalmazza meg nyíltan ezeket. Vitáinkban ugyancsak tükröződött ez a ket­tősség: az ellenvélemények ár­nyalatokban fogalmazódtak meg, tehát részben ismerni kell, hogy ki mondja azokat, másrészt ismerni kell a témát. Holott mindannyian tudjuk, az éles fo­galmazásnak az az előnye, hogy világossá, félreérthetetlenné te­szi az ütközést, és ezzel önmagá­ban is gondolatokat ébreszt. Én is szeretnék élesen fogal­mazni... Ennek a pártértekezlet­nek a ténye önmagában történel­mi jelentőségű, mert lehetőséget teremtett a közös gondolkodásra, megvalósíthatóvá teszi a generá­cióváltást, amely szintén felada­tunk. De — és ezért van szükség az éles szavakra — egy lépéssel még tartozunk. Lukács György gondolata volt, 21 esztendeje a Népszabadságnak adott nyilat­kozatában fogalmazta meg: nem lehet eredményes a gazdasági re­form, ha nem párosul politikai reformmal. És mint ideológus hozzátette: szükséges a visszaté­rés Marxhoz. E nyilatkozat óta két évtized telt el, s ezalatt hozzászokhat­tunk, hogy remek szövegeink vannak, de mintha az alkalma­zásról, a végrehajtásról kevésbé egyértelműen beszélnénk. Mint­ha nem lennénk tudatában an­nak a felelősségnek, amit az egy- pártrendszer jelent, hiszen min­den a mi vitáinkban dől el. Tehát az is a párt vitáiban dől el, hogy a jövőben nem a párton belül kell minden kérdésről dönteni, ha­nem az államapparátusban, a társadalmi szervezetekben. Farkas Kálmánná felszólalása Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! Heves megyei küldöttársaim- mal együtt én is felelősségérzet­től áthatva jöttem erre az érte­kezletre. Szeretnék az értekezlet utáni találkozókon arról beszámolni az elvtársaknak, hogy olyan konkrét határozatokat hoztunk a XIV. kongresszusig hátralévő két, esetleg két és fél évre, me­lyeknek teljesítéséről számot is adhatunk majd a kongresszuson. Ezért azt javaslom, hogy a pár­tértekezlet az állásfoglalás terve­zetet fogadja el, mint a párt hosz- szútávú programját és az újjává­lasztott központi bizottságot bíz­zuk meg azzal, hogy a kongresz- szusig tartó időre feladattervet dolgozzon ki, melynek végrehaj­tásáról beszámol a kongresszu­son. A párt vezető szerepének erősí­téséhez szükség van a szó és tett egységére, mert csak igy tarthat­juk meg a párttagok és pártonkí- vüliek bizalmát. Ezért tartom fontosnak, hogy az állásfoglalás tervezet és Kádár elvtárs előadói beszéde is fő fel­adatának jelölte meg a pártde­mokrácia erősítését. Ennek leg­főbb módja az alapszervezetek munkájának erősítése. Ehhez azonban az szükséges, hogy az eddiginél lényegesen több, gyor­sabb és pontosabb információk­kal rendelkezzünk a felsőbb pártszervek részéről. Több fel­szólalás szólt a vezetés, elsősor­ban a Központi Bizottság és az alapszervi tagság közti távolság­ról. Javaslatom azt a célt szolgál­ja, hogy ez a távolság csökken. Konkrét javaslatom a következő az újjáválasztott Központi Bi­zottsághoz: 1. A pártértekezlet befejezése utántól kezdve a Központi Bi­zottság valamennyi üléséről je­lenjen meg jegyzőkönyv 1-3 hó­napon beliíl. Az ott elhangzot­takra az alapszervezetek írásban is reagáljanak. Ez több szempontból is fontos lenne. Növelné a párton belüli nyilvánosságot, mert a párttagok megismernék a Központi Bizott­(Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom