Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-16 / 115. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1988. május 16., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT y. ________________ S penót, feltét nélkül Jelenet A védelemé a szóból Aligha vitatható, hogy a spenót feltét nélkül nem ép­pen fejedelmi étek. Egyszer, kétszer még elmegy, de so­rozatban. egymás után szin­te elviselhetetlen. A tévé konyháján sajnos nincsenek tisztában ezzel a cáfolhatatlan gasztronómiai alapszabállyal, hiszen szel­lemi asztalunkra folyvást az efféle egytálnyi sivársá­got erőszakolják, mit sem törődve egyre inkább hat­ványozódó ellenérzéseinkkel. A Mindenki tanköteles leg­utóbbi egysége továbbra is az ügyetlenül feltupírozott „Semmi” határozott érzetét keltette bennünk. A szerda esti Családi kör ismét dramatizált pedagó­giai sablonokkal untatott minket. A mellesleg épkéz­láb témát — egy osztály ál­tal kiközösített ' gyermek helyzetét — a már „bevált” recept szerint sziruposítot- ták. megfojtva a néha ne­kilendülő cselekményt az ál­dozat van, de felelösségre- vonható, hibáztatható bű­nös. vétkes nincs szemlélet kellőképp el nem ítélhető módszertani fogásaival. Ter­mészetesen nem maradha­tott el a csak azért is didak­tikus okoskodás sem, aka­ratlanul is nyomatékolva a nehezen leplezhető gondola­ti rövidzárlatot. A Külvárosi körzet kétré­szes jelentkezése megint rep­rezentálta az efféle férc­munkák riasztó példatárát. bizonyítva egyben — ez aligha kérdőjelezhető meg — az átvevők igénytelensé­gét is. Miközben sokáig indokol­tan viaskodtunk a Szomszé­dok bakiözönével, észre sem vettük, hogy rajtolt az e vál­lalkozásnál is arctalanabb produkció A védelemé a szó, amely még a külhoni min­ták halvány másolatának se minősíthető. Péntekén is találkoztunk az ügyetlenül megrajzolt, csetlő-botló fi­gurákkal, az álvalóság éme­lyítő ízeivel, az erőszakol­tan bonyolított történetek sete-suta motívumaival. Azt se értem miért vásá­rolták meg az Alma című norvég tévéfilmet, amely az északi ország 1930-as éveinek hétköznapjait idé­zi. Talán vigasznak szánták, hiszen arra utal. hogy ak­kor még súlyosabb gondok­kal kellett az európai átlag­embernek birkóznia, mint napjainkban. Higgyék el: ennél nincs rosszabb propagandafogás, mert a megközelítés, a „ra- vaszkás" érvelés naivitása felbosszant mindnyájunkat, akik pillanatnyi nehézsége­ink felszámolásakor nem a poharazásban keresünk me­nedéket. Ráadásul megint az a szimpla fogás. Gyomorhá­borgatás, feltét nélkül. Hol az a panaszkönyv ...? Pécsi István Arcunk a tükörben Az elmúlt héten hangsú­lyos szerepet kapott a tele­vízióban, hogy miként lát­nak bennünket mások. Ta­lán jobban hiszünk a hatá­rainkon túl élőknek, amikor saját dolgainkról van szó? Egy biztos: az eltérő néző­pont gyümölcsöző megállapí­tásokhoz vezethet, elvileg na­gyon fontos adalékokat kap­hatunk, mivel ráébreszthet­nek bennünket olyan ténye­zőkre, amelyeket talán ma­gunk sem látunk. Amikor pénteken leültem a Panoráma adását nézni, ma­gam is hasonló várakozással figyeltem a külföldi televízi­ós társaságok hazánkról szó­ló összeállításait. Hamar letettem azonban arról, hogy holmi egyszerű igazságokat keressek a képsorokban: a televíziósok a világ minden táján egyformán felületesek. Legalábbis ez derült ki az osztrák, az amerikai, a nyu­gatnémet és még ki tudja hányféle náció képviselőinek gondolatmenetéből. Ez talán annak a következménye, hogy ki kell szolgálniuk kö­zönségüket, amelyet nem „ezerarcúnak”, de legalább­is sokmilliósnak kell tarta­nunk a tv esetében. Azon­nal érthető, mindenki szá­mára világos „közhelyeket" kell nyújtani ahhoz, hogy a néző figyelmét lekössék, s megfeleljenek egy hírmaga­zin kívánalmainak. Ennek következtében sab­lonok tűntek föl hazai éle­tünkről: a gulyás; a csikós, és Piroska mellé a nemzet­közi köztudatban felzárkó­zott a Váci utca is. Szinte minden tudósítás a kiraka­tok képével kezdődött, s né­ha be is fejeződött. A buti­kok sajátos „folklórja” úgy látszik, már jellegzetessé­günkké vált. Csak néha lép­ték át a belváros határát a filmesek, s kerestek Buda­pest nagyra nőtt „vízfejénél” túl látnivalót. Akkor is in­kább a vágtató ménes jutott a televíziósok eszébe. Szerencsére a műsorveze­tő, Chrudinák Alajos, neves politikusok megjegyzéseivel fűszerezte a látottakat, így bővült a kép. A végén le­szögezhette : megítélésünk kedvező, jó tükörbe nézni. „Kint” talán jobban bíznak terveink valóraváltásában, mint „bent” mi magunk. Lehet, hogy így van, de ez nem ment fel bennünket a megfeszített munka terhei alól. Messziről talán csupán a végeredmény látszik, de akik részesei ennek a folya­matnak pontosabban felmér­hetik, hogy milyen közös és egyéni lemondáson, szükség- szerű és véletlen tragédián keresztül érvényesül az a törvényszerűnek látszó folya­mat, amelynek korántsem vagyunk a végén. Minden­esetre az összeállítás hasz­nos volt, mert — ha jól gon­doljuk végig tanulságait — erőt ad a továbbiakhoz. Gábor László SZÜLETŐBEN EGY ÜJ HIVATÁS? Humán szolgáltató szakközépiskola indul Egerben Nem mondunk újai. ha azt állítjuk: egy adott társadal­mi rendszer fejlettségét dön­tően minősíti, hogy a szociá­lis problémákat milyen szín­vonalon oldja meg. Voltaképpen e gondok megoldására jött létre nem­régiben a Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium, s or­szágosan megújulóban van az ellátás és a szakember- képzés rendszere. Örömünkre szolgál, hogy megyénk szinte az elsők kö­zött kapcsolódott be ebbe a programba. Mindennek hát­teréről, előzményeiről kér­deztük dr. Kovács Jánost, a megyei művelődési osztály vezetőjét, aki a kezdetektől fogva szívügyének tekintet­te a középfokú szociális szakemberképzés elindítá­sát. — Mikor merült fel az öt­let. s melyek voltak a köz­vetlen indítékok? — Még 1985-ben, a VII. ötéves terv előkészítése so­rán gondoltunk először er­re. Az előzményekhez hoz­zátartozik, hogy akkoriban készült egy elemző anyag Heves megye szociális hely­zetéről, intézményeiről. Már ebből kitűnt, hogy csupán vidékünkön mintegy három­száz szociális gondozóra len­ne szükség még, különböző munkakörökben. Ezzel pár­huzamosan ismert tény az is. hogy megyénkben a nyolc általánost, illetve középisko­lát végzett lányok elhelyez­kedése nehézségekbe ütkö­zik. A könnyűipari bázis nálunk nem olyan jelentős, mint másutt, a munkahelyek felvevőképessége így korlá­tozott, inkább a fiúkat vár­ják. — Másrészt főként a kis­településeken hiányoznak a közművelődés középkáderei iS. Elképzelésünk szerint e posztokra is megfelelnének olyan szociális munkások, akik értenek az emberek nyelvén, képesek őket segí­teni egészségügyi, jogi gond­jaik megoldásában, és sza­badidejük okos szervezésé­ben is. Ezek voltak a konk­rét indítóokok. A nyugat- európai országok e téren jó példát szolgáltatnak szá­munkra: ott a szociális al­kalmazottak a társadalom széles rétegeinek támogatói. E témának bőséges szakiro­dalma áll rendelkezésünkre. — Ha jól értem, önök kez­deményezték, hogy a kö­zépfokú képzés egyik bá­zisa itt, Hevesben legyen. Hogyan sikerült ezt a köz­ponti törekvésekhez igazí­tani? — ötletünket több helyen is lelkesen, megértőén fo­gadták. a szakminisztériu­mokban is támogatókra ta­láltunk. Az Országos Peda­gógiai Intézet pedig vállal­ta, hogy felveszi kísérletei közé. — A kutatás irányítását Kristóf Agnes, az OPI mun­katársa végzi: A konkrét program kialakításán sokat fáradozott az ELTE szocio­lógiai tanszékének kollek­tívája, Talyigás Katalin és Pőcze Gábor vezetésévei. Hosszadalmas lenne alma- gyarázni, mennyi szűrőn és módosításon ment keresztül az ügy. hiszen az efféle mun­ka alapos előkészítést kíván. Mindenesetre 1987 januárjá­ban megkaptuk az engedélyt, hogy az 1988 89-es tanévben beindíthatjuk a pontos ne­vén humán szolgáltatások kísérleti szakközépiskolai képzését itt Egerben, az Egészségügyi Szakközép- és Szakiskola keretein belül. A döntés végül is azért erre az oktatási intézményre esett, mert profilját tekintve a leginkább alkalmas e szak befogadására. — Az egészségügyi szak- középiskola tárgyi feltéte­lei köztudottan nem a leg­kedvezőbbek. Kevés a hely, és szükség lenne egy új kollégiumra is. — A VIII. ötéves terv ele­jére a középiskolai beruhá­zásokat úgy ütemezzük, hogy új helyen, új épület álljon az intézmény rendelkezésére, s tervezzük diákszálló épí­tését is. Ezt akkor is meg kellene oldanunk, ha a kí­sérleti tagozat nem indulna be. Egyébként az indításá­hoz szükséges költségek a központi kutatásfejlesztési alapból és a megyei tanács e célra szánt keretéből te­vődnek össze. — Rendelkeznek-e szemé­lyi feltételekkel? — Az általános tantervi koncepció kialakításában je­lentős részt vállalt a buda­pesti elméleti kutatócsoport, a helyi team — melynek vezetését magam vállaltam — feladata a leendő tanári gárda toborzása és felkészí­tése. Ez már folyamatos, egy ez év elején elkészült úgy­nevezett hálóterv szerint tör­ténik. Dr. Noszticzius Ferenc iskolaigazgató és dr. Kárász Imréné tagozatvezető irányí­tásával a tantestület szívvel- lélekkel készül fel az indu­lásra. A közismereti tárgyak oktatásánál támaszkodunk a befogadóiskola nevelőtestü­letére, de természetesen pszichológusok, külső mun­katársak. gyakorlatvezetők is bekapcsolódnak a munká­ba. Már eddig három új státuszt is kaptak, a felké­szítések. továbbképzések az idén január óta folyamato­sak, sőt, sor került egyhetes intenzív kurzusra is. — Mit fognak tanulni eb­ben az iskolában a gyere­kek, s a szerzett ismere­tek mire jogosítják őket? — A tanterv összeállításá­nál a szakemberek figye­lembe vették, hogy a leendő szociális szakembereknek emberekkel kell bánniuk, te­hát magasfokú nyelvi, kom­munikációs kultúrával kell rendelkezniük. Képesnek kell lenniük önmaguk és mások alapos ismeretére, s megta­nulnak majd jó néhány gya­korlati eljárást, bizonyos élethelyzetekben való eliga­zodást. Megjegyezném, hogy a későbbiekben várható, hogy tovább bő­vülnek a Tehetőségeik a főiskolákon, egyetemeken, hiszen tervezik, hogy ennek az iskolatípusnak meglesz a magasabb szintű megfelelő­je. Ami az elhelyezkedési le­hetőségeket illeti? Csak né­hányat említenék. Ezeket a szakembereket szívesen fo­gadják majd a gyermekek és idősek segítőjeként (csa­ládokban, intézményekben), széles lehetőségeket nyújt a szociálpolitikai ügyintézés a helyi tanácsokon és a szakszervezeteknél. Elhe­lyezkedhetnek családsegítő központokban, információs szervizekben, s kistelepülé­seken közösségszervező fel­adat vár rájuk. — Az induló, első évfo­lyam jelöltjei már meg­vannak, hiszen a felvételi elbeszélgetések lezajlottak. Alkalmasságukat a pályá­ra pszichológusok, peda­gógusok vizsgálták. Bízik az indulásban? — Mint minden új dolog­nak. ennek a kísérletnek is vannak buktatói. Azért har­colunk, hogy mindezeket el­kerüljük. Sokéves tapaszta­lat alapján mondhatom. a szeptemberi csengőszó sok mindent megold, s eloszlat­ja az esetleges aggályokat, kételyeket, bizonytalanságo­kat is. Jámbor Ildikó TERMÉKBEMUTATÓ, VETÉLKEDŐ, RAJZKIÁLLÍTÁS Egészségnevelésről, diákoknak Az egri lajosvárosi vörös­keresztes alapszervezet és a Fadrusz utcai 8-as Számú Általános Iskola vezetősége jól sikerült egészségnevelési hetet rendezett az oktatási intézményben. Mint Pétre József igazgatótól megtud­tuk. különböző tájékoztatót kaptak a gyerekek az egész­séges életmódról, az egész­séges táplálkozásról. Az em- ilített tárgykörökből egyéb­ként vetélkedőket, rajzkiál- ilítást is rendeztek. A szak­mai hét érdekes színfoltja volt az a termékbemutató, amelyet az iskolában tartott a Borsod Megyei Tejipari Vállalat egri üzeme, vala­mint a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat. Ezen túlmenően a lajosvárosi gyermekélelmezéssel foglal­kozó konyhák is felvonul­tatták újdonságaikat. Felfelé a szamárlétrán Hívatott a kisfőnök. Ma­gunk között így nevezzük szeretett osztályvezetőnket, Soponyai Pityut. — Névtelen levelet kap­tam — kezdte mondókáját eléggé szigorú, hivatalos han­gon. — Rólad szól. A fel­adó azt írja, hogy részeges- kedsz. zugivó lettél, zárt­körű társaságban nagy pénz­ben kártyázol, a fizetésed nem adod haza, rendszere­sen vered az apádat. Mit tudsz felhozni a mentséged- re? • — Alkoholt utoljára szil­veszterkor ittam az új esz­tendő tiszteletére. Krónikus gyomorsavhiányom van, ezért legtöbbször paradicsomiével oltom a szomjamat. Van egy baráti kör, ahová járok, de ott csak tízfilléres alapon ul­tizom a társaimmal. Egyéb­ként félárva vagyok, nyolc­éves voltam, amikor az apám meghalt. Ha akarod, a jö­vő héten elviszlek arra a titkos találkahelyre. Mit mondjak, hogyan rea­gált a kisfőnök a válaszom­ra? Eljött velem ultizni. Mi­vel kezdetben elég takaros summát — tizennyolc forint negyven fillért! — nyert, örömében megivott öt üveg sört, meg négy fél konya­kot. Olyan jó kedve támadt, hogy este tízkor elindult ná­la a vezérhangya, zenés ét­terembe vitette magát hű­séges fegyverhordozójával, szóval velem. Nótázás köz­ben többször megpróbált százast ragasztani a prímás homlokára, de a nagy len­dülettől mindig a cimbal­mosnál kötött ki. Hazafelé, néhány utcával a lakása előtt váratlanul kiszállt a taxiból, mondván, innét gya­log teszi meg az utat. s köz­ben kiszellőzteti szeszgőzös, okos kis fejét. Másnap el- panaszolta’. hogy a taxizás után megismerkedett egy bombajó nővel. Csak arra emlékszik, hogy hajnalban az állomás épülete előtt egy villanyoszlopot csókolgatott eszeveszetten. ★ Hívatott a nagyfőnök. Ma­gunk között így hívjuk Csep- reghy Jenő kartársat, a fő­osztályvezetőt. — Névtelen levelet kap­tam — kezdte a mandóká- ját túlságosan is szigorú, hi­vatalos hangon. — Az van benne; hogy iszol, .titkos kártyabarlangban nagy pén­zekben zsugázol. éjszakán­ként a cigánnyal húzatod, és rendszeresen ütöd-vered az apádat. Igaz ez? — Tévedés az egész, Je­nőkém! Krónikus gyomorsav­hiány miatt kedvenc italom a paradicsomlé. Ami a kár­tyázást illeti, tízfilléres ala­pon ultizom a barátaimmal. Ha akarod, téged is szere­tettel és tisztelettel meghív­lak. Tehát, hétfőn este hat­kor első piros oszt! — Csajok vannak ? — kér­dezte nagy érdeklődéssel a főosztályvezető. — Hová gondolsz? — Ha nincsenek, akkor a titkárnőmet. Gizikét ma­gammal viszem. Régi elvem: jó csaj nélkül egy tapodtat sem! Világos? Persze, hogy világos. Mit mondjak? Miközben mi ultiztunk, Giziké szép lassan elkortyolgatott egy fél üveg konyakot. A főnök uta­sítására az elázott hölgyet én wittern haza taxin. — Támassza csak oda a bejárati ajtóhoz, mindjárt lemegyek érte — szólt le a kaputelefonon Giziké élet­társa, amikor értesítettem, hogy megérkeztünk. Pár perc múlva kinyílt a kapu, és a gyéren megvilágított kapu­aljból előlépett egy Búd Spencer-szerű hústorony. Többre nem emlékszem. ★ Tíz éve gürcölök ebben a dohos irodában, és mire vit­tem? Nem sokra. A jóval kisebb képességű kollégá­im sorra leköröztek, előbb­re tartanak. Igen, mert foly­ton csak a főnökök körül nyüzsögnek, kedvüket ke­resik, aztán együtt sumákol- nak, csavarognak velük a bús magyar éjszakában. Nem mondom, amióta azt a két névtelen levelet meg­írtam Soponyai Pistinek, meg a Csepreghy Jencinek, nem panaszkodhatom. Az elmúlt fél évben a kisfőnök- kel kétszer jártam külföl­dön, Jenci pedig a hústo- ronnyal történt karambolom után kiváló dolgozót csinált belőlem. Egy hónapja vet­tem át a plecsnit. Sőt mi több! Akkor már kinevezett csoportvezetőként. Szóval szépen haladok felfelé a sza­márlétrán. Egyébként a kár­tyaparti azóta is minden hé­ten összejön ... Elnézést, csöng a telefon .. . ... Az igazgató titkárnője telefonált. Hívat a vezér. Ja, elfelejtettem mondani, hogy a múlt héten neki is küld­tem egy névtelen levelet. ■ Kiss György Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom